Dunántúli Napló, 1956. március (13. évfolyam, 52-78. szám)

1956-03-04 / 55. szám

195« MÁRCIUS i NAPI 6 5 Találkoznak „A találkozó emlékére: Mohács, 1956. már­cius 1.“ Nézegetem az emléklapot, miközben Tóth Vincéné, a selyemgyari MNDSZ elnöke megnyitja a találkozót. Az emléklap jobb sarkában fehér galamb, közepén két szív. Egy­szerű, de kifejező. Maguk csinálták, nem nyo­matták, szebb ez így. Ugyanis itt a selyemgyár kultúrtermében a leg-óbb üzemi dolgozók ad­tak találkozót az élenjáró termelőszövetkeze­tek és dolgozó paraszt-asszonyoknak. Együtt hallgatják most Susula István gyártásvezető beszámolóját, aki a nők munkájáról, eredmé­nyeikről, feladataikról beszél: — Üzemünkben a dolgozók hetven százalé­ka nő. Kilenc nő a szakma kiváló dolgozója, o’yanok, mint Winkert Antalné szövőnő, Tóth Gyuláné szövőnő és Arnold Ernő né felvető... Feltétlenül számítunk a nők további becsü­letes, jó munkájára, hogy mielőbb ott ragyog­jon üzemünk homlokzatán az élüzem kitün- te és. Számíthatnak rájuk, mert.;; Egy fiatal lány emelkedik szólásra Mészáros Éva. — Én még fiatal vagyok. Szakma nélkül jöt­tem az üzembe. Az idősebb munkások segí­tettek. Különösen sokat foglalkozott velem Tóth Gyuláné, aki maga is ifjúmunkás és a gvár egyik legjobb dolgozója. Meglett az ered­ménye. Egy oklevél, egy kiváló dolgozó jel­vény tulajdonosa vagyok. _ Továbbra is patronáljuk a fiatalokat — mo ndja Schön Mihályné, — hogy egyetlen egy se legyen, aki átlagon alul dolgozik. Most egy szövetkezeti asszony, Fultz János- né. a Béke Tsz tagja beszél. az asszonyok — Versenyre hívtuk az Uj Barázda Tsz tag­jait. Válaltuk, hogy minden asszony eléri a 200 munkaegységet é? a munkacsapaton be­lül is versenyt szervezünk. Minden reményünk megvan arra, hogy megelőzzük az Uj Baráz­dát .; . — A szerárúgyárban kevés nő dolgozik — mondja Maul Józsefné, — de nem maradunk a férfiak mögött. Állandóan 130—150 száza­lékot teljesítünk. Alighogy befejeződtek a hozzászólások, a selyemgyár asszonyai máris karonfogják a vendégeket és viszik őket: megmutatni az üzemet, hogyan készül a selyem. — Ezen a nyolc gépen dolgozom én — mu­tatja özv. Varga Józsefné Pécsi Istvánná négy­holdas dolgozó parasztasszonynak. Pécsiné csak néz, néz és ismétli: „Nyolc gé­pen!“ Azért nem gondoltam volna, hogy eny- nyi munka van a selyemmel, amíg a boltba kerül. Itt születtem, apám is itt nőtt fel és most látom először a gyárat. Vége a szemlének. A kultúrteremben terí­tett asztal, feketekávé, tea, sütemény várja a vendégeket: mind, mind a gyári MNDSZ készítménye. Harmonika szól. A műsort a férfiak adják. Családias a hangulat, beszél­getnek az asszonyok. A vendégek nyelve is megered. Azt újságolják, hogy az emberek va­sárnap tsz-t ’átogatni mennek Kátolyba és hogy azt tervezik: legközelebb ők hívják meg az üzemieket. így van ez ... Ha egyszer az asszonyok ösz- szebarátkoznak, módot találnak rá, hogy ta­lálkozzanak és hogy alaposan „kibeszéljék magukat!“ A háztetőkről és a Mecsekről foszladozik . hó, az úttesten a jeges torlaszok közt csillog­va fut a víz és mindnyájan elégedetten gon­dolunk arra, hogy vége felé jár a hosszú tél, amely a fűtési kiadások, csőrepedések és sok egyéb kellemetlenség közt jókora gyermek- nevelési problémát is zúdított ránk. A kisebb gyermekek, akik még nem sportolnak, beszo­rultak a szobába és — ahogy türelmetlenül mondani szoktuk — állandóan „rosszalkod­tak.“ Pedig dehogy rosszalkodtak szegények. Egy­szerűen nem volt mit tenniök és unalmukat próbálták elűzni. A gyermek testét és szelle­mét foglalkoztatni kell. Kisebb háztartási ■munkák elvégzése boldoggá teszi a gyerme­ket, különösen, ha nem „kell" elvégeznie, ha­nem kitüntetésként el „szabad“ végeznie. A MESE De a szokásos téli foglalatosságokon kí­vül okvetlenül szükséges, hogy a családban hagyománnyá váljék a mesemondás. Mesél­jünk elsősorban népmeséket. A népmese vi­lágában magasrendű erkölcsi törvény az úr. Hőseire jellemző a szülők iránt való szeretet, a hálából fakat'ó cselekedet, a jegyeshez való hűség, a bátorság, harc az elnyomás, az erő­szak, a gonoszság, az embertelenség ellen A mese észrevétlenül alakítja ki a gyermek lel­kében azt a tudatot, hogy a becsületes szán­déknak és cselekedetnek mindig győzedel­meskednie keV a hitványság felett. Ezeken az erkölcsi hatásokon kívül a mese ősén hat a gyermek képzelőerejére, fokozza ’talános érdeklődését. Akinek jól meséltek, ■z nagyobb korában igényes olvasó lesz. be­esni fogja a jó irodalmat és önként távol- fartja magát a ponyva romboló hatásától. A gyermek szívesen hallgatja ugyanazt a mesét igen sokszor, majd 6 maga is mesélni kezd, pontosan ügyelve az eredeti előadási torma megőrzésére. Szókincse bővül, nyelv­tani érzéke megszilárdul, otthonossá válik ez anyanyeh' gazdag beszédfordulataiban. A kis elsőosztályos, akinek sokat meséltek, siet ki­próbálni olvasási tudományát és rendszerint már az első karácsonyra könyvet kér. Ezen­túl egyre többet olvas és egyre kevesebbet „rosszalkodik Menjünk tehát a könyvesboltba, édesanyák és apák, elevenítsük fel a rég elfeledett mesé­ket és legyünk valamennyien mesélő szüV'k. S a hó olvadásával ne tűnjék el mesélő ked­vünk. P- Z. Qang-gancLo (jßaciang.un Tefjan-ri (KOREA) Zongjanhásín Amanim! Ugye Anyácskám, nehezen múlnak az évek? Már több mint három esztendeje, hogy kikísértél a falu végéig. Na­gyon nehezen búcsúztam el tőled. Már messze lent jártam a völgyben, Anyácskám, te még akkor is ott álltái a kes­keny ösvényen fehér ruhádban, 'mint egy szobor... Ezt az utolsó képet őrzöm rólad szívemben. Már csak egy tavaszt kell itt megvárnom és indulok haza... Tudom, úgy vársz rám a hegyi ösvényen, a Fang-fangmul vízesés alatt, mint ahogy utoljára láttalak. Emlékszel mit mondtál akkor? „Élj és tanulj becsülettel új hazádban kicsi fiam, Kim Zum-heb...!’’ Igyekeztem drága Amanim. Ebben a kedves, szép kis városban sokan vagyunk koreaiak. A Bányaipari Technikumban csak egyet­len kitűnő osztályzatú diák volt az elmúlt félévben. Koreai volt. Tudod hogy hívják? Kim Zum-heb. Ez én vagyok Amanim! örülsz úgye? De Anyácskám, én most nem is erről akarok neked írni, hanem szeretnélek emlékeztetni valamire. Néhány nap múl­va, március nyolcadikán a világ valamennyi asszonya, lánya ünnepel. Te is tudod, hogy otthon, Tefjan-ri falucskánkban ezen a napon az úttörők minden asszonynak és lánynak virá­got tűznek a hajába és este a folyóparton tüzek gyúlnak. Hallom ám, még mindig hallom a lányok énekét. Tavaszi szél szárnyra kapja a dalt és repíti magasra, magasra... a mo­rajló Fang-fangmul fölé... Talán ott lesz közöttük Kim Szun-il is tanítványaival, a tefjani iskola úttörőivel. És az én bátor testvérbátyám, Kim Gi-héb is. Vajon katona-e még? Amanim! Ezen a napon emlékezz vissza életünk leg­borzalmasabb tizenkét napjára... Tudod mire gondolok. Tizenkét napi amerikai, dél-koreai megszállásra, amikor e néhány nap alatt Hésán városban — ahol én egy üzemben dolgoztam — 260 embert gyilkoltak meg. Azóta minden ta­vasszal friss virág nyílik a hésáni temetőben... Rossz, szomorú emlékek ezek, de ne feledd Amanim! Nekem is ez ad erőt és akaratot ahhoz, hogy tanuljak, hogy könnyebben legyűrjem a honvágyamat. Tizenkétezer kilomé­terre vagyok hazámtól, tőled Amanim, kis húgomtól, a szik­lás Pettutól, a csobogó Jalu-folyótól... De itt az új ha­zámban, e hegyoldalban épült kis városkában az a szeretet, gondoskodás, amelyben részünk van — feledteti velem a tá­volságot. Drága Amanim! Ezt a levelet egy kis cukrászda aszta­lánál írom. Későn van már, befejezem az írást, mert indulok haza. Haza... Látod? Most megint az igazi hazám jut eszembe, és Te, kedves Amanim, fehér gyapjúruhádban a kis hegyi ösvényen, ahogy távolodik, zsugorodik törékeny alakod... Ezt a képet szívemből nem lehet kitörölni. Az a kis fehér folt az én hazám, népem és te, kedves Anyácskám! ölel szerető fiad: KIM ZUM-HEB Mi ran as asstalon ? SOS TEAStrt®' MENY: 30 dgk 30 dkg vaj, 5 «** sajt, 2 darab 1-5 dl tejfel, 2-3 so, 1 dkg «>«**£ Ezt a masszát egy", gyúrjuk, majd ** tesszük fagyni. . kenjük tojássárg*E*_ és pogácsákat, mákat vágunk, * köménnyel zott mandulával. " szelt sajttal jük, lassú tűz»“ sut- lük. SONKÁS PASTETOM: jajaa tésztát készítünk, rétegesen hajto­gatjuk, majd fánkkiszúróval két karikát készítünk, melyből egyiknek küzepét egy kisebb ki szúróval kilyukasztjuk, de ezt Is a sűtdlapra tesszük, majd az alsó lapocskát tojásom összeragasztjuk. csak a tetejét bekenjük tojással é* állandó meleg sütőben megsüt­jük. Azután 15 dkg. füstólthúst le­darálunk, vajjal-tejfellel elkever­jük, mngvarborssal fűszerezve a Pástétomokat megtöltjük és a ki­sült kis pogácsákat a tetejére tesszük. G*i G, szakácsmester. Sülls, fJazls, itfíUs — Balról kínálunk, jobbról vesszük el a tányért! A kanalat és villát öblével felfele, a kést élével befele rakjuk. Élével befele, akár háború va^| akár béke, mert mondják, hogy a ka­tonaságnál aszerint váltották tisztelgésnél kifelé vagy befelé a kard élét, hogy béke van-e vagy háború.... És ami a legfonto­sabb: Mindez alá tisz­ta, ép és szépen va­salt asztalterítő ke­rül .. Ezt azután dí­szíteni kell virággal — de ne magas vá­zába rakjuk, mert az asztal körül ülők nem látják egymást, — mindig friss, üde vi­rággal. A tálakat és ételeket is feldíszít­hetjük, de mindig csak ehető dolgok­kal ... Az asztal körül ti­zen ülnek: a sütés- lőzés tanfolyam hall­gatói és a tanfolyam vezetője, Simor Fe- tencné. Ma éppen a terítés titkait magya­rázza, mert hiszen nemcsak a jó, ízes étel a fontos, leg­alább annyit nyom a iatban az is. hogy a jó étel szép tálalás­ban kerüljön az asz- "a’ra. Kár, hogy a terítésről elmondot­takat nem tudják be­mutatni itt, a Xavér utcai konyhában, amely kétszer egy néten, esténként a sütés-főzés tanfolyam színhelye lesz. Ez a tanfolyam ugyanis még kísérlet volt, si­kere — reméljük — arra biztatja a városi f»i.ácsot, hogy a kö­vetkező csoportnak már biztosítsa a térí­tőkét, evőeszközöket, Terítékeket. Mit vásároljunk? Egy liter vizet három perc alatt forralnak fel azok a benzJngőz-főzők, melyeket hamarosan megvásárolhat­nak az asszonyok a pécsi Ál­lami Aruház, Kiskereskedel­mi Vállalat és a földműves­szövetkezet boltjaiban. Rövidesen megérkezik a pécsi boltokba a kiváló mi­nőségű manikür bőr, szabó és háztartási olló, tetszetős kivitelű körömreszelő, haj­nyírógép, borotva és zsebkés. Ugyancsak meglepetés lesz a gyermekes anyáknak a ter­mosztányér, mely melegen tartja a csecsemők ételét. Nem kell többé melegíteni evés közben a kicsik ebédjét, akármilyen lassan Is esznek. A szülési (áfd&totn CS-iitapítás-á'üál A- fájdalom mindig valamely kóros folyamat vagy állapot következ­ménye, valamilyen betegség tünete. Azt szokták mondani, hogy csak egy kivé­tel van, mégpedig a szüléssel járó fáj­dalom, mert ez élettani jelenség, oka tehát nem kóros történés. Nagy kérdés, vajon feltétlenül fájdalommal kell-e járnia a szülésnek, vajon képes-e az orvostudomány olyan körülményeket teremteni, melyek között a szülés fáj­dalom nélkül folyhatik le. Aki tudja, milyen tökéletes fájdalom- csillapító eljárásokat dolgoztak ki mű­téti beavatkozások céljára, hajlamos arra, hogy a kérdést könnyen megold­hatónak tartsa és talán csodálkozik azon, miért vár ez a probléma még min­dig megoldásra. Tudnunk kell minde­nekelőtt azt, hogy a szülési fájdalom kiküszöbölését számos körülmény rend­kívül megnehezíti. Lássuk csak, milyen követelményeknek kell valamely jó el­járásnak megfelelnie! Szükséges, hogy 1. ne veszélyeztesse az anya életét, 2. veszélytelen legyen a magzat számára, 3. ne rontsa a méh tevékenységét, ne okozzon elhúzódó szülést és atomás vér­zést, 4. a fájdalomcsillapító hatása ki­elégítő legyen, 5. a hatást hosszú időn át fenn lehessen tartani, 6. ne tegye az eljárás gyakoribbá a szülészeti műtéte­ket (császármetszés, fogóműtét, lepény- leválasztás, stb.) 7. a módszer minden szülész számára könnyen hozzáférhető és elsajátítható legyen, 8. legyen min­den esetben alkalmazható, és végül, 9. ne legyen túlságosan költséges. Nehogy azt gondoljuk azonban a sok nehézség láttán, hogy a kérdés megold­hatatlan! Tekintsük 'át röviden, miként áll ma a probléma és mik a jövő lehe- t őségéi. Csaknem minden eddig kidolgozott eljárás két csoportba osztható. Az egyik elképzelés az általános érzéstelenítésben lén., a megoldást., a másik helyi (vagy vezetéses) fájdalomcsilla pítás segítségével törekedett arra. Mind­két irányzat jelentős előrehaladást könyvelhet el. Uj narkotikumok beve­zetése (trichloraethylen, cyclopropan), veszélytelenebb, nagyobb hatásfokú ve­zetéses módszerek kidolgozása (tartós periduralis és caudalis érzéstelenítés), bizonyos gyógyszerek alkalmazása (cu­rare, demerol, B 1-vitamin) esetenként kiváló eredményt hozhat, mégsem ol­dotta meg maradéktalanul egyik sem a kérdést. Egy eljárás sem biztosit min­den esetben fájdalommentességet, és az erre. való túlzott törekvés feltétlenül a felsorolt egyik vagy másik lényeges kö­rülmény rovására megy. Teljesen új perspektívát tárt fel az az elképzelés, melynek alapján 6—8 évvel ezelőtt szovjet kutatók elindultak. A világ éppen most emlékezik meg Pavlov, az idegműködés nagy kutatója halálának 20 éves évfordulójáról, ö állította fel a feltételes reflex fogal­mát, ami a szovjet szülészek u. n. psychoprophylacticus eljárásának is alapját képezi. Vannak velünk született, feltétlen reflexek (pl. a szopás), de van­nak olyanok is, melyek csak az élet ta­pasztalatai alapján fejlődnek ki. Ilyen feltételes reflex az esetek nagy részében a szülési fájdalom is. A szülés sokszor szövődik olyan eseményekkel, melyek valóban, mindig fájdalmat okoznak (pl. sérülések). Az asszonyok többsége ilyes­mire számítva fél a szüléstől, feltételes reflexeket alakít ki magában, aminek az les? a köveik ezrn én ve. hogv a leg- normáHsabban zajló szülési események is nagy fájdalomérzést váltanak kij Ennek nem kell okvetlenül így lennie! Velvovszkij és munkatársai igazolták hogy ezeket a feltételes reflexeket ki lehet küszöbölni. Ha a nők megismer­kednek a szülés élettani folyamatával, kiirtják magukból az indokolatlan félel­met, akkor a szabványos szülés többé nem okoz tűrhetetlen fájdalmakat. Hogy ez valóban így van, azt ma már sok-sok ezer gyakorlati tapasztalat is igazolja. Ez az elképzelés természetesen nemcsak a szülési fájdalommal kapcso­latban érvényes, hiszen mindenki elölt ismeretes, hogy például azt, aki indoko­latlanul retteg valamely műtéttől, csak 4—5-ször annyi narcoticummal lehet el­altatni, mint az olyan embert, aki tisz­tában van a beavatkozás lényegével és bízik annak sikerében. Ha pedig szövőd­mény lép fel, vagy műtétre kerül sor. akkor az előbbiekben említett és he­lyesen megválasztott valamelyik eljárás­sal a szülésnek ez a szakasza is fájda­lommentessé tehető. Jogos bizakodással tekinthetünk tehát a jövőbe, mert azt mondhatjuk, hogy birtokában vagyunk a szülési fájdalom­csillapítás élettani módszerének is. A szülési fájdalom olyan sok embert érint, hogy az az egyéni vonatkozásokon túlmenően, mélyreható társadalmi prob­lémává is válik. Mint mindenütt, eb­ben a kérdésben is kitűnik a szocializ­mus magasrendű humanizmusa. Nem lehet célunk, csak kevesek számára hoz­záférhető, speciális, de távolról sem tökéletes eljárások népszerűsítése, me­lyeket másutt, kiváltságos személyekkel méregdrágán tnegfizettetnek. Követnünk hells. Szovjetunió pél­dáját, ahol nagyobb szülőintézetekben külön személyzeti állományt írtak elő a fájdalomcsillapítás végrehajtására éi ahol törvényerejű rendelet teszi köteles­ségévé az orvosnak, hogy a körűimé' nyéknek megfelelően, minden esetbe i 'örekedjék a szülési fájdalom esi”"pí* ására. dr. S/. F. egyetemi docens

Next

/
Oldalképek
Tartalom