Dunántúli Napló, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-04 / 3. szám
4 NAPLÓ 195« JANÜÄ* 4 ‘ cA. ttlCLL NAPLÓ Az oktatási osztály 1956-os tervei . január 4. A pécsi városi tanács v. b. oktatási osztályának vezetője, Molnár Péter az egyik legjelentősebb tervéről beszél: — Felhívjuk a fiatalokat a város és a Mecsek szocialista megvédésére. Bízunk abban, hogy a tanulóifjúság nagy segítségünkre lesz már az új évben a műemlékek, parkok, erdők védelmében és ezen túlmenően tevékeny részt vállal a további parkosításban, a város építésében. Különösen az új erőmű építésénél számítunk fiataljaink segítségére. — Másik jelentős tervünk, amelyet ugyancsak a DISZ- szel közösen valósítunk meg: a kertvárosi sátortábor létrehozása. A Honvédkórház mögött úttörőparkot létesítünk és ugyanitt gondoskodunk a gyerekek nyári üdültetéséről, szórakoztatásáról is. — Tovább fejlesztjük iskoláinkat. 1956 szeptemberében megnyitjuk a mecsekaljai iskola négy új tantermét. A Bártfa utcai iskola ugyancsak négy új tantermet kap. Április negyedikére teljesen elkészül a meszesi iskola. Az új évben tervezik meg a Dózsa Tiszti Iskola környékén a III. kerület régen várt új nyolctantermes iskoláját. — Készülünk rá, hogy ünnepélyesen üljük meg a pécsbányatelepi iskola fennállásának századik évfordulóját. Az 1956. évben már széles körben felhasználjuk a magnetofont (hangfelvevőkészüléket) a pedagógusok továbbképzéséhez. Szeretnénk iskoláinkat is felszerel ni ezzel az ügyes találmány - nyal — természetesen csak fokozatosan. Ugyancsak a tanítást könnyíti majd meg az, hogy ellátjuk általános iskoláink mindegyikét a legszükségesebb szemléltető eszközökkel. — A polytechnikai képzés érdekében két jólfelszerelt műhelyt létesítünk. A Nagy Lajos Gimnáziumban vasas és elektromos, a Széchenyi Gimnáziumban pedig faipari műhelyünk lesz. A Gépipari Technikumban már folyik a fizikaszakos tanárok ilyenirányú képzése. Előfizetéses étkeztetés A Pannónia étteremben bevezetik a minőségi előfizetéses étkeztetést. Az eddigi 5.90 forintos, kéttálételes menü mellett, bevezetik a 7.60 forintos három tál ételes menüt. Az előfizetők választhatnak leves, hús, főzelék és tészta, vagy leves, hús, köret, saláta és tészta között. A minőségi előfizetéses étkeztetés azonban korántsem jelenti a/ 5.90 forintos menü megszüntetését. 5471 látogatója volt a Szigetvári Múzeumnak Az év májusában a Szigetvári Zrínyi Múzeum a községi’ tanács épületéből a várba költözött. Ez idő óta összesen 5471-en látogatták meg a múzeumot. A legtöbben szeptemberben fordultak meg a múzeumban, egy hónap alatt 1116-an nézték meg a kiállított történelmi emlékű tárgyakat. Egymillió forint lakásátalakításra A megnövekedett lakásszükséglet kielégítésére a városi tanács tervbevette, hogy ez évben számos volt üzlethelyiséget és romos épületet alakít át lakássá. Erre a célra a tanács 1 millió forintot 1 'ynr fordítani. Két és félmillió forint községpolitikai célokra Pécs város tanácsa az 1956- os évben közel 2 és fél millió forintot fordít községpolitikai célokra. Ebből az összegből bővítik majd többek között a József Attila utcai óvodát és napköziotthont. A terv szerint itt harmincöttel több férőhelyet biztosítanak. Az óvoda és a napköziotthon férőhelyeinek bővítésére összesen 180 ezer forintot fordítanak. Ugyanakkor folytatják a Kovács' telepi út építését is. Szerkesztői üzenetek Kovács Béláné Pécs, Bástya u. 3. szám. Panaszolja, hogy a csatorna-tisztitáskor keletkezett szemetet a Pécsi Köztisztasági Válllalat dolgozói nem szállították el, illetve pénzért akarták elszállítani, mert az nem számit háziszemétnek. A levelében foglaltakra a következő választ adta a Pécsi Köz- tisztasági Vállalat igazgatója: „A panasz jogos, de csak abban a vonatkozásban, hogy a különdíjazást kifogásolja. Nevezett dolgozókat a vállalat felelősségre vonta. A 3141/1949. számú rendelet világosan kimondja, hogy mi tekinthető házi szemétnek. Nem tekinthető háziszemétnek: a folyóka és az udvar sártalanításánál ösz- szegyűlt szemét. Ezt a vállalat házi szemét címén nem köteles elszállítani, de ha olyan kis mennyiségről van szó, mint jelen esetben is, méltányos lett volna annak elszállítása * Ifjú Bokor Imre, Lánycsók „Szeretném megkérdezni: mikor vették fel Jugoszláviát az ENSZ-be?" A kérdésre dr. Gál Gyula, a Pécsi Állam- és Jogtudományi Egyetem nemzetközi jogi tanszékének vezetője a következő választ adta: ,,Jugoszlávia az ENSZ Alapokmány hatályba lépte, 1945 október 24-e óta tagja az ENSZ-nek. Az ENSZ 51 eredeti tagjai között van a Szovjetunió, Bjelorusszia Ukrajna, Csehszlovákia és Lengyelország is. Eredeti tagok azok, amelyek a szervezetet létrehozó sanfranciscol konferencián való részvétel, vagy az Egyesült Nemzetek (a tengelyhatalmak ellen küzdő szövetségesek) 1942. január elsejei washingtoni nyilatkozatának aláírása után, az ENSZ Alapokmányát aláírták és azt ratifikálták. Jugoszlávia már tagja volt a Biztonsági Tanácsnak. — Tagsága 1951 december 31- én Ecuadoréval és Indiáéval együtt lejárt. A Biztonsági Tanács 11 tagja közül ugyanis öt állandó, ezek a nagyhatalmak, míg hat nem állandó tagját a közgyűlés választja meg két évre úgy, hogy három-három állam tagsága váltakozva, évenként lejár.” „Gondos kezek" Üzemi kisvasút vezet az állomásról a nagymányoki szénbányához. A vágány jobb oldalán mintegy 2—3 vagon idomkő fekszik a töltésről ledobálva. Egyiknek a letörött széle, másiknak a sarka dicséri a „gondos kezek“ munkáját. Nem tudni, ki választotta ki a rakodóterületet, s kinek a sugalmazására dobálták az idomköveket egymás hegyére-hátára, annyi azonban bizonyos: ilyen munkát csak az végezhet s az tűrhet meg, aki akarva, nem akarva megfeledkezik kötelességéről, a népvagyon védelméről. S ha már itt tartunk, nem árt megjegyezni még egy dolgot. Csaknem egész a bányaüzemig a vasút mindkét oldalán már régóta, talán száznál is több vagon szén hever. Vajon ki rendelte ezt a szenet, kinek az utasítására ömlesztették a vágány mellé, s mi indokolja azt, hogy immár hosszú hónapok óta ott hever a nagytömegű szén a sín mellett? Névnap: Leona. Ügyeletes gyógyszertárak: 1. sz. I 1 gyógyszertár, Széchényi tér 2. i íTel.: 17-85. — 8. sz. gyógyszertár., (Kossuth Lajos u. 81. Tel.: 23-94. 12. sz. gyógyszertár. Doktor' * Sándor utca 47. sz. Telefon: 13-53. < Várható időjárás szerda estig:, (Változó felhőzet, több helyen, fő- . képp ma még eső, havaseső, ha-1 ' vazás. Mérsékelt északi-északke- ( lletl szél. Helyenként köd. Az éj-( I szakai lehűlés erősödik. A nap-. I pali hőmérséklet nulla fok köze-' lében lesz. Várható legalacsonyabb ( 'hőmérséklet ma éjjel: északkelé-( l ten és a Tiszántúlon mínusz 3— , ) mínusz 6, máshol 0—mínusz 3, . legmagasabb nappali hőmérséklet1 I szerdán Tiszántúlon plusz 1—ml- ( • nusz 2. máshol plusz 2—mínusz , II fok között. A fűtés alapjául szolgáló vár-' 1 ható középhőmérséklet 0—mínusz' ' 4 fok között. — A BÁNYAIPARI TECHNIKUM diákotthona január 1-én este megvendégelte a technikum nyolc koreai diákját. Bocsárdi Albert, a diákotthon igazgatója beszédében méltatta a magyar és a koreai nép barátságát, beszélt a fiatalok jövőjéről is. Molnár Péter elvtárs, a városi tanács oktatási osztályának vezetője, könyvekkel ajándékozta meg a koreai diákokat. — Balettiskola kezdődött a Doktor Sándor Kultúrotthon- ban január 2-án. — KULTUROTTHONT avattak Boksán december 31-én. A kultúrotthont a községfejlesztési alapból és a község lakóinak társadalmi munkájából, valamint állami támogatással építették. Az avatási ünnepségen a DISZ-fiatalok adtak műsort. — A „Kőszívű ember fiai“ című színművet mutatták be december 31-én és január elsején a szebényi óvodai szülői munkaközösség tagjai. A darabot Hotzmartn Márta óvónő tanította be. — GAZDAASSZONY szak kör alakult Sárokon, Csigi Pálné vezetésével. Mivel a községben még nincs kultúrotthon, a szakköri összejöveteleket az iskolában tartják. — Pócsán és Nagybudmcron a „Cigány“ című népszínművet, Virágoson pedig a „Sári bíró“-t adták elő december 31-én. — FÉNYKÉPKIÁLL1TÁST RENDEZ május végén a Doktor Sándor Kultúrotthon 41 tagú fotószakköre. A kiállításra meghívják Dunántúl valamennyi kultúrotthonának fotószakköreit tapasztalatcserére — Gárdonyi: „Fehér Anna“ című színművét próbálják a pécsváradi DISZ-fiatalok. Tervük az, hogy a darabot bemutatják a jár|s községeiben és a bevételből megalapozzák a Csehszlovákiába tervezett tanulmányi út költségeit. Hol míívelődjünk, hol szórakozzunk? SZÍNHÁZ Mikszáth-Sárközi: Szelistyel asz- szonyok. Este 7 órakor. Szelvénybérlet „C”, KAMARASZINHÄZ Kodolányl János: Végrendelet. Este fél 8 .órakor. Szelvénybérlet MOZI Kossuth: Gyötrelméé éjszaka. — (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor) Park: Zsongó melódiák (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor) Petőfi: Zsongó melódiák (5, 7 és 9 órakor) Rákóczi (Mecsekalja): Anna a férje nyakán (7-órakor) Jószerencsét (Pécsszabolcs): Pármai kolostor I. (fél 6 és fél 8 órakor) Kossuth (Mohács): Hintónjáró szerelem (6 és 8 órakor) Zrinyi (Szigetvár): Ed Martin, a pincérfiú (fél 8 órakor) Zrinyi Ilona (Komló): Győzelem katonája II. (4, 6 és 8 órakor) Május I (Komló): Millió.7106 úr szerelmes (4, 6 és 8 órakor) Szabadság (Komló): Hintónjáró szerelem (5 és 7 órakor) Szabadság (Villány): Éjszaka a Mont Blancon (7 órakor) A PÉCSI RÁDIÓ MŰSORA 18.00: A Pécsi Rádió levelesládája. 18.10: A baranyai népművészet gyöngyszemeiből. (Baranyai népművészek a mikrofon előtt) 18.15: Uj esztendő — vigság keltő. — Pécsváradon .is — örsi Ferenc riportjai. 18.30; Délszlávnyelvű műsor. FILMVETÍTÉS Ma este 8 órai kezdettel a Tiszti Klubban a „Trubadúr” című olasz operafilmet vetítik. Belépés csak kit ^igazolvánnyal. SPORT Megyénk atlétikája 1955-ben A hosszútávfutás nem kedvelt területe megyénk atlétáinak. Kimondottan hosszútávfutónk nincs is. Igen kevesen dolgoznak csak ezekre az igen sok és fáradságos edzést kívánó versenyszámokra. Ugyanez a helyzet a 3000 méteres akadályfutásnál is. 1954-hez viszonyítva nagy a visszaesés a ranglistavezető Aranyi eredménye ugyan lényegesen javult. 1954-ben azonban rajta kívül még 4—5 jóké- pességü akadályfutója volt megyénknek. Ezzel szemben tavaly csak még Gombos indult el a 3000 méteres akadályon. Átlagokról lényegében nem is beszélhetünk a kevés induló miatt. Említésre méltó hogy a 25 éve versenyző 45 éves Pataki még mindig figyelemreméltó eredményt tudott elérni. Az idén, ha megfelelően tud edzeni, Gombos az, aki a különböző versenyeken képviselni tudja megyénk színeit ezekben a számokban. 5000 méteres síkfutás Ranglistavezető: 1954-ben: Aranyi József P. Dózsa 15:51.4. 1955-ben: Aranyi József P. Dózsa 15:22.8. 2. Gombos János P. Dózsa 16:03.4. 3. Arató László P. Bástya 16:19. 4. Tóth Ferenc P. Törekvés 16:50.2. 5. Pataki István P. Dózsa 17:33.4. 6. Radics Tibor P. Törekvés 18:50.8. 7. Endre János Komlói B. 19:02.8. 8. Kéri János Komlói B. 19:18.6. 10 000 méteres síkfutás Ranglistavezető: 1954- ben: Aranyi József P. Dózsa 34:08. 1955- ben: Pridalkó Károly P. Dózsa 36:17.8. 2. Pataki István P. Dózsa 36:52.4. 3. Gombos János P. Dózsa 37:01.8 4. Endre János Komlói B. 37:41.6. «3000 méteres akadályfutás Ranglistavezető: 1954- ben Aranyi József P. Dózsa 9:38.8. 1955- ben Aranyi József P. Dózsa 9:26.2. 2. Gombos János P. Dózsa 9:46.8. Sportrovatunk levelesládájából Hozzászólás „A sportolók nevelésének alapelvei“ című cikkhez A Dunántúli Napló sportrovata Szuhovszky elvtárs cikkével egy olyan sorozatot indított el, mely a sportolók nevelésével kapcsolatban igen értékes segítséget ad a sportvezetőknek, edzőknek. Az edzők továbbképzésük folyamán sokat hallottak már a nevelés kérdéseiről. Ezeket azonban nem mindig tudták megvalósítani, munkájukban hasznosítani. A nevelés tekintetében sokat tanulhatnak tehát a szakosztályvezetők és intézők is. Ezért volt helyes a cikksorozat megindítása. Az edzők munkáját legtöbbször az általa foglalkoztatott sportolók sportbeli eredményein kér -sztül nézik, ugyanakkor megf úedkez- nek arról, hogy az edzőnek a ' nevelés terén milyen eredményei vannak. Egy jó kollektív szellemű labdarúgócsapat és sportszerűen viselkedő játékosgárda kialakítása sem megy egyik napról a másikra. Ezen a téren is értékelni kell az edzők munkáját és itt is meg kell adni nekik a megfelelő segítséget. Fontos, hogy minden sportvezető edző jól tanulmányozza át a nevelési munka megjavítása érdekében . megindított cikksorozatot és egységes, tudományosan kidolgozott nevelési elvek szerint vezessék a rájuk bízott sportolókat. Weich László a megyei asztalitenisz társ. szöv. tagja. Rendezzenek klubesteket! A Dózsa Baráti Kör tagsága nevében kérjük a kör vezetőségét, hogy használják fel a léli estéket, klubestek rendezésére. Igen szeretnénk már egy beszámolót hallani a baráti kör elmúlt évi munkájáról és az idei év terveiről. Halvacsorán már voltunk néhányszor h Dózsa Baráti Kör helyiségében. Jó lenne, ha időnként ■ a kör tagjai részére előadásokat, megbeszéléseket Is tartanának, mert vannak a tagok között olyanok is szép számmal, akik ezekre is szívesen elmennének. Ball József Hogyan rendezik meg a megyei II. osztályú bajnokságot A Dunántúli Napló sportrovata igen helyesen több ízben foglalkozott a megyei II. osztály kérdésével. Mi falusi sportvezetők öröm mel olvastuk ezeket a sorokat, tiszta képet azonban még mindig nem kaptunk az illetékes megyei sportvezetőktől, hogyan és milyen formában kívánják ebben az évben megrendezni a megyei II. osztályú bajnokságot. Igen helyes lenne, ha a megyei II. osztálvban szereplő csapatokat köteleznék arra, hogy a járási I. osztályban te Indítsanak egy csapatot. A mi járásunkból a múlt évben négy csapat szerepelt a megyei II. osztályban, de csak két csapat, a Siklósi Traktor és a Beremendi Vörös Csillag szerepeltetett tartalékcsapatot. A Beremendi Építők és a Vajszlól Traktor nem törődött az utánnótlás^l és gyakran előfordult, hogy csak a legnagyobb nehézségek árán tudtak kiállni egy-egy mérkőzésre. Az te hiba volt, hogy a megyei II. osztályban szereplő csapatok nem sokat törődtek a többi sportág fejlesztésével. De a járási TSB- vel sem tartották a kapcsolatot. A Beremendi Vörös Csillag vezetői egyszer sem. a Vajszlól Traktor képviselője pedig mindössze egy alkalommal jelent meg a járási TSB értekezletén. Ezen sürgősen változtatni kell. Molnár József Nagy harsány. A Magyar Olimpiai Bizottság felhívása A Magyar Olimpiai Bizottság legutóbb tartott ülésén határozatot hozott, mely szerint biztosítja a magyar sportolók .észvételét a VII. téli és a XVI. nyári olimpiai játékokon az alábbi sportágakban: gyors, műkorcsolya, sí, atlétika, birkózás, kajak, kenu, lovaglás, Ökölvívás, öttusa, labdarúgás, sportlövészet, torna, úszás, műugrás, vízilabda, vívás. Egyben a magyar olimpiai bizottság felhívással fordult a magyar sport barátaihoz. „Lakosságunk körében a sport nagy népszerűségnek örvend. Kormányzatunk a testnevelés és a sport fejlesztésének nagy jelentőséget tulajdonít és felbecsülhetetlen támogatásban i észe- síti. A sport tömeges elterjedése és nemzetközi sikereink e támogatás nélkül nem jöhettek volna létre. A magyar sportolók nagyszerű eredményeiről az olimpiák története is dicső fejezeteket tartalmaz. 1896 óta égy olimpia kivételével minden alkalommal képviselték sportolóink országunk színeit. Különösen az utolsó két olimpián szereztek nép- köztársaságunk sportjának jelentős tekintélyt a nemzetközi sportéletben. Sportolóink eddigi sikerei, valamint hazánk sportjának fejlettsége, tekintélye arra köteleznek bennünket, hogy képviseltessük magunkat a VII. Cortina d’Ampezzó-i téli és a XVI. melbournei nyári olimpiai iá- tékokon. Az olimpiai játókok egy távoli földrészen bonyolódnak le, részvételi költségeink ezért igen magasak. Az olimpiai játékokon való részvétel biztosításához a jelentős állami támogatáson túl a magyar sport barátainak anyagi támogatása is szükséges. Felhívunk ezúton minden sportbarátot. hogy járuljon hozzá támogatásával sportolóink előkészületeinek és kiküldetésének megsegítéséhez.” Az 1555. évi országos női kosárlabdabajnokság végeredménye: 1. Bo. Bástya 26 25 1 2009:1092 51 2. Bp. VM 26 23 3 1547:1038 49 3. Bo. VL 26 22 4 1787:1337 43 4. VTSK 26 17 9 1476:1250 43 5. Bo MŰ.SZ. E. 26 15 lt 1579:1394 41 6. Diósgyőr 26 15 11 1248:1131 41 7. Bp Törekvés 26 13 13 1211:1280 'in 8. Pedagógus 26 12 14 1353:1406 18 9. Pécsi Tör. 26 11 15 1248:1440 37 10. Sz.-fehérvár 26 11 15 1201:1326 37 11. Békés 26 7 19 1116:1380 33 12. Szombathely 26 5 2t 1028:1505 3*1 13. Szolnok 26 5 21 12?»'J606 31 14. Duna-cipőgv 26 1 25 959:1843 37. Kiesett: a Szolnoki Vörös Meteor és a VL. Duna-cioőgyár. Az, azonos pontszámú csapatok közö'tl sorrendet az egvmás ellen étért eredménvek kosárkülönbözete határozta meg. * Értesítik a Pécsi Vörös Lob"”» labdarúgó szakosztályának tasrteit, bo"v január 5-én (csütörtökön) délután fél 5 órakor évadnyitó meg beszélést tartanak a Verseny itteni labdarúgópálya öltözőiében. Kérik a tagok pontos megjelenését. A Pécsi Dózsa labdarúgói január 2-án Hévizre utaztak, és ott kezdik meg felkészülésüket az új bainoki évadra. Czibulka Mihály másodedző vezetésével 13 játékos utazott el Hévizre. TUBUSOS PARADICSOMKONZERV A Budapesti Konzervgyár tubusos paradicsomkonzerv gyártását kezdi meg. A tubusokban 20 deka paradicsom lesz, amely nyolc tányér leves elkészítéséhez elegendő. Ha a kísérletek beválnak, később mustárt, májkrémet és különböző uzsonnakrémeket is hoznak majd tubusokban forgalomba. TÖBB, MINT 8 000 SERTÉSVÁGÁSI ENGEDÉLYT ADTAK KI A pécsi begyűjtési hivatal a sertésvágási idény kezdetétől egészen december 20-ig összesen 8,044 sertés vágására adott ki engedélyt. UJ BARTÖK-HANGLEME- ZEK A Bartók emlék-év során a Magyar Hanglemezgyártó Vál- ’alat megkezdte a világhírű zeneszerző nagyszabású műveinek felvételét. A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának előadásában és Somogyi László Kossuth-díjas kiváló művész vezényletével mikrobarázdás lemezre vették a Concerto-t. Sor kerül a Táncszvit, a Magyar képek és Divertimento című művek mikrobarázdás felvételére is. A '.emezeket az idén hozzák forgalomba. bővítik a mecsekaljai ISKOLÁT Pécs város tanácsa tervbe vette, hogy ez évben 4 tanteremmel bővíti a mecsekaljai általános iskolát. Erre a célra a tanács összesen 100 ezer forintot irányzott elő. RUHÁZATI SZAKÜZLETET KAP KERTVÁROS 1956 harmadik negyedében Kertvárosban két üzletet létesítenek, mintegy 220 ezer forintos beruházási költséggel. Megnyílik majd a Pécsi Ruházati Bolt vegyesruházati szaküzlete és ugyanabban az épületben a Pécsi Vendéglató- ipard Vállalat fagylaltárusitó- üzletet létesít. Apróhirdetések ELVESZTETTEM ezüst órámat, Sztálin u. 10 és Kaposvári u. autóbusz megálló között. Kérem a megtalálót adja le Sztálin u. 13. sz. alá. Piritl Lajos. ELADÓ 125-ös Csepel motor- kerékpár. Szigeti u. 182. NAGYMÉRETŰ kombinált izek- rény eladó. Sallai u. 39. sz. EGV katasztráüs hold telken 2 szoba, konyha, 800 négyszögöl szőlő és gyümölcsös eladó. Érdeklődni lehet Herold János, Paks, Csámpa 66. 6Z. KETTŐ darab 160 kg-os zsirser- tés eladó. Pécsi Állami Gazdaság Szigeti-tanya. Sánta György. — (Kaptár mellett) SZÉP kivitelű modem kisipari hálószobabútor eladó. Alsóbalo- kány u. 5. TAMÁS KALMAN motoros fa- fúrészelő telefonszáma 39-91. — György utca 6. sz. HÍZOTT zsírsertés eladó, vagy motorkerékpárért elcserélhető. — relsóhavi dűlő 9, ÉRETTSÉGIVEL, vagy technikumi képesítéssel rendelkező jól képzett könyvelőket, vagy pénzügyi ismeretekkel bíró dolgozókat keresünk Sásd, Szigetvár, Komló, Sellye, Siklós, Villány székhely- lyel, pécsi központunkba pedig feltétlen nagy gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót veszünk fel azonnalra. Saját kézzel írt részletes önéletrajz beküldését kérjük, postaíiók 30. HA PESTRE JÖN, keressen fel bizalommal. Rekamiék 1—2 személyesek, fotelok, székek, garnitúrák. Minden Igényt klelégítőek.’ Kisipari készítmények nagy választékban. Fizetési kedvezménynyel. Sörnyei kárpitos, Budapest, József krt. 48. ___________ PÉ CSI 26. sz. Autóközlekedési Vállalat gépkoiteivezetőket és szerelőket azonnalra alkalmaz. Jelentkezés munkaügyi osztályán, Siklósi út 6. sz. EGY darab keresztezett hízott- sertés eladó. Kossuth Lajos u. 76. HÁROM darab lószőrmatrae, kettő darab fehér márvány eladó. Tolbuchin u. 42, KOMBIN ALTSZEKRÉNY, harmonium, könyvszekrény, eladó. Kossuth Lajos u. 42. sz. Asztalos- műhely. BÚTOROZOTT szoba azonnal kiadó. Apponyl «r 6., fszt. 2. ajtó, 120 KG-OS fiatal kövér sertés eladó. Radnics utca 30. KETTŐ darab 120 kg-os mangalica sertés eladó. Antónia u. 15. DUNANTÜLI NAPLÓ a Magyar Dolgozók Pártja Baranya Megyei Bizottságának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: FARKAS LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, József A. u. 10. T: 15-32. 15-33 Terjeszti: a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlap-kézbesítő postahivatalok. Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj: 11.— Ft; Pécsi Szikra nyomda Pécs, Munkácsy Mihály u. '0. sz. Telefon: 20-27. Nyomdáért felel: Melles Rezső