Dunántúli Napló, 1955. március (12. évfolyam, 50-76. szám)
1955-03-20 / 67. szám
1955 MARCIT» 2» n 'S A PT. ö Elméleti tenáesadd A szocialista iparosítás és az életszínvonal p ártarfe megalakulása óta szívós harcot folytatott dolgozó népünk anyagi és kulturális felemelkedéséért. Elmondhatjuk, hogy a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának időpontjától kezdve nem volt hazánkfián haladó mozgalom, előremutató teát, a reakcióval szembeni kemény szembeszállói, nem szüneteit a dolgozók érdekeit kifejező egyetlen eredmény sem a kommunisták aktív részvétele, harcos példamutatása, vezetése nélkül. Ezért állt és áll dolgozó népünk sziklaszsilárdan pártunk mögött. Ezért üdvözölte Központi Vezetőségünk márciusi határozatát, mely alapja hazánk további felemelkedéséért vívott harcunknak. A párt és nép egysége, a tömegek lelkes támogatása volt eddigi sikereinknek kiindulópontja, s ez az összefogás további felemelkedésünk záloga. Nam véletlen, hogy a legyőzött, de meg nem semmisített ellenség támadása ennek a sziláid összefogásnak megbontására irányul. Nem véletlen, hogy az é le tszínvona lemelé S' demagógiájával akarta helytelen útra vinni pátiunk politikáját és félrevezetni dolgozó népünket. Pártunk mint mindig, most is arra törekszik' hogy dolgozó népünk érdekeit szolgálja. Pántunk politikája a szocializmus gazdasági alaptörvényén alapszik, mely célként népünk állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek maximális kielégítését tűzi ki. eszközként pedig a termelés szakadatlan növelését jelöli meg. Az 1953. évi júniusi ha tározatok és pártunk III. kong resszusának határozatai világosan megmondták, hogy a szocializmus gazdasági alaptörvényének megvalósításáról pártunk nem mondott le. A K. V. márciusi határozata dön tő jelentőségű azért is, mert «•zétzúzza azokat a téves és káros nézeteket, melyek a cél eléréséhez szükséges eszközök biztosításáról terelik fel a figyelmet. A jobboldali elhajlók el akarták hitetni, hogy 1953 előtt helytelen politikát folytattunk. Arról fecsegtek, hogy nincs szükség a szocialista iparosításra, nem fontos, hogy a nehézipar gyorsabban fejlődjék mint a népgazdaság többi ágazata. Nézzük csak ineg részletesen : ellenség érvelését: Helytelen volt-e vajon, hogy nehéziparunkat nagymértékben fejlesztettük? Nem kell sokat gondolkodnunk, hogy belássuk, nehézipar nélkül nem bővíthettük volna a Porcelángyárat, a Sopiana Gépgyárat, a Bőrgyárait, Dohánygyárat, és egyéb üzemeinket. Nem láthattuk volna el közlekedési eszközökkel városunkat, nem valósíthattuk volna meg a mezőgazdaság gépesítését, a falvak villamosítását, mozigépekkel való ellátását. Vajon nem a szegedi textilkcmbinát, a zalaegerszegi ruhagyár és hasonló létesítmények alapjai a jobb ruházati ellátásnak? Vegyiipa runk fejlesztése nélkül adhattunk volna-e több mint két- szerannyi műtrágyát a mezőgazdaságnak. S mindezek alapja: a szénbányászat és kohászat erőteljes fejlesztése nél kül elképzelhető-e a több mező gazdasági termék, több iparcikk és ebből eredően a fogyasztás bővítése? Sorolhatnánk még az érveket, de eny- nyi is elég ahhoz, hogy megértsük: pártunk politikája lényegében helyes volt. Megvetette alapját további fejlődésünknek. Kétségtelen azonban az is, hogy a nehézipar túlzott Ütemű fejlesztése komoly hibákhoz is vezetett. E hibákra az említett határozatok rámutattak, lei is javítjuk őket. A túlzott ütem normálisra való csökkentésének szükségessége azonban nem jogcím arra hogy lemondjunk az iparon belül a nehézipar gyorsabb ütemű fejlesztéséről. A mi iparosítási politikánk alapja a marxi-lenini elvekhez híven az, hogy nem mondunk le a nehézipar elsősorban való fejlesztéséiül. Éppen a dolgozók életszínvonalának állandó emelése érdekében nem mondunk le. Elképzelhető-«, hogy népgazdaságunk jelenlegi technikai színvonala mellett mondjuk kétszeresére emeljük a termelést és ebből eredően a fogyasztást? Nem képzelhető el. Minden többtermelésnek nélkülözhetetlen feltétele a termelési eszközök elsősorban történő, növelése. Ehhez pedig a termelési eszközöket gyártó ipar fejlesztése szükséges. A fogyasztás bővítéséhez az kell, hogy több üzemünk legyen, amely fogyasztási cikkeket gyárt, az kell, hogy meglévő üzemeink a legfejlettebb technikával legyenek felszerelve, az kell, hogy mezőgazdaságunk gépesítése, növényvédő- szerekkel való ellátása magasabb színvonalú legyen. Ennek pedig a nehézipar fejlesztése az alapja. Ez a járható útja annak, hogy több kenyerűn x, ruhánk-, jobb lakásunk és kulturális ellátottságunk legyen. Ha nem fejlesztenénk megfelelő ütemben termelőeszközeinket, akkor odajutnánk, hogy a nemzeti jövedelem helytelen felhasználásával, az állami tartalékok kimerítésével átmenetileg emelkednék ugyan az életszínvonal, de csak hamar odajutnánk, hogy nemcsak az „állandóan növekvő" igényeket, de a meglévő igényeket sem elégíthetnénk ki. Központi Vezetőségünk márciusi határozata éppen azért nagyjelentőségű, mert elhárítja az akadályokat dolgozó népünk állandó életszínvonalemelésének útjából. A márciusi határozat világos beszéd. Emelni akarjuk, és emelni is fogjuk az életszínvonalat. Ugyanakkor megmondjuk azt is, hogy ehhez egész dolgozó népünk lelkes erőfeszítése szükséges. Ebből az erőfeszítésből több és olcsóbb termék fakad. Kevés és termelt fogyasztási cikkből sokait adni olcsón — nem lehet. Ezért le kell lepleznünk minden olyan, a mar- xizmus-leniTtiizanustól idegen nézetet, mely az életszínvonal emelkedésének szüntelen hangoztatása mellett a megvalósítás eszközeire nem gondol, vagy éppen azt akarja kicsavarni kezünkből: a helyes szocialista iparosítás politikáját- A két$zá&e|*i£flik«»« 1955. március 13-a. A megye ternielőszbwlkezeteácfik száma: 199, 1955 március 14-ón mái1 200-at tart uric nyilván Budán megalakult az Április 4 tsz. 1955 március 16. Patapcklosiról cseng a telefon.-v Halló! Bejelentjük elvtársak, hogy nálunk is megalakult a termelőszövetkezet. A neve: Zó ja. Megalakult hát a kétszázagyedik is Róluk szólunk most a Zója termelőszövetkezet tagjairól. Takács István harmincnyolc éves, életerős és vidám fiatalember beszéljen elsőnek: — Hogy mióta gazdálkodom és a szívós harcot a termeié- } egyénileg? Mit mondjak? Jókenység emeléséért, az költség csötókentéséért, CH11 formán 36 óta, de sokáig ka- ftona voltam. Jól csak 47 óta Politikánkat szabad, függődén, jövedelmezett a földem, Kőhazában valósíthatjuk csak n^í^t_.H°ldat meg. Nem mondhatunk le szabadságunk és függetlenségünk védelmének állandó erősítéséről. Mi ezt az országot a magunk erejéből építettük fel a Szovjetunió és a népi demokratikus államok állandó baráti támogatásával. Meg is akarjuk magunknak tartani. Ez az elhatározásunk megköveteli hogy védelmi erőnket fokoz- ( műveltem a családommal. — Rendeztem mindig időben ft beadásomat, nem lehet panasza senkinek sem rám. De az elsoroltak ellenére beláttam, hogy mégis csak ez a helyes, a szövetkezés. Jobban és gondtalanabbal akarok ezután élni és ez másképp nem valósul hat meg, csak ha szövetkezeti tag leszek. zuk. Akik a nehézipar iebe- f , , fn egy hónapja csillését hirdetik, azok akarva- a f0ly1ta!oJn,^ fMSTOCS'- de akarat km függetlenségünk ré- Jcst^ íito^ban- delmének fezvverétól fosata-í Nem Martuk hogy idő előtt kulaksag tudomására jusson. Ha dobraütjük, akkor f so 6 ré delimének fegyverétől fosztanának meg beranüiiket. Az ilyen kísérletek pedig szembe- , , . , , , ,,, találják magukat népünk tor-^rémhírrel, egyébbel mozgolod ró hazaszeretetével, mely min volna ellenünk .. Most den áldozatra kész alkotó »marf *el]1^unk a csomunkánk eredményesek, békünk és függetlenségünk vél Segít ebben Herkovics elvtárs. Szabó Mihály: del máért ' iö a járástól van kint nálunk. ' _ , * összeszámlál juh a földet — A Kozporat j Vezetőség mar- Teienieg $4 hold van a húsz crusi határozata az 1953. évi f családhoz — még tizenhatot jumusi határozatok és a Hl. \ kérünk az OFA-földből és így Kongresszus határozatainak ^ mindenkire öt hold esik. Most talaján áll, megtisztítja azo-\a napokban összehívjuk a-köz- kai a különböző opportunista J gyűlést és megbeszéljük a ta- elferdítésekrtől és biztosítja ha- J gokkal a tavaszi munkákat, zánk felemelkedés-et, népünk , elosztjuk, hogy kire mennyi egyre szebb és jobb életét. E a jut, de még előtte munkacsa- politüka következetes végre- ^ patokat szervesünk. hajtása legfőbb feladata mán- a den kammunístáJiak, minden f Ketten szólaltak meg, de húsz ember vélekedését mondat- hazáját szerető, becsületes dől j ták el. De csak holnapig, vagy holmaputánig lesznek húszán, gozónak f mert napról-napra nő az új belépőit száma. LEM LE GÉZA * Pafapoklosiban is, az egész megyében is — Én, kéremszépen? Hogy miért léptem be a termelőszövetkezetbe? Elmondom az elv- társnak. Azért léptem be, mert a családomnak végre jobb életet szeretnék biztosítani. — Belép 'it o. lányom is. Haza- rend e in, mert eddig szakács volt az állami gazdaságban. —. Mondtam neki, hogy: „lányom, dolgozzunk üt, jól keresünk majd és megélünk be lőle.” — Azt kérdezi tóiéin, hogyan éltem a múltban? Nem éltem én sehogyan sem. Szolga voltam. Tizenkilencben, a Kom- miin idejében c-örös katona voltam. A Tanácsköztársaság bukása, után nem volt nekem egyetlen nyugodt percem se. üldözték, ahol csak iudtaJt. — Tizenegy gyermeknek vagyok az apja, ruházni csak alig tudtam, mert a Iti mázsa kőim mencióból vem jutott még erre is. Az meg már egyenesen olyan ritka volt, mint a fehér holló, hogy disznót vágtunk volna, mert nem futotta miből, A Teleld gróf nem biztosított külön keresetet erre. Most 57 esztendős vagyok öregségemre gondoltam meg magam, hogy csoporttag leszek. Én bízom abban, hogy most már jobb lesz az életünk. Ez tőlünk függ, attól, hogyan dolgozunk. Én a munkától so ha sem féltem, ezután sem fogok megijedni. Teljes szí vemből akarok dolgozni a csoportban. Büszke és szomorú emlékmű emelkedik Leningrád egyik távoli szegélyén, a Néva-parti vámon túl, n Pneobrazsenszkij temetőben. A . temető központjában áll óriási, csiszolatlan kőtalapza- tán. Szónoki emelvénynek látszik, amelyre a sajátos felépítésű talapzatb., vágott lépcsőkön keresztül lehet feljutni. Óriás munkás-alak magasodik a merészen felfelé törő négy- szögletes emelvény fölé; balkezében urnát tart, jobbja hatalmas lendülettel emelkedik az ég felé. Ez a „véres vasárnap“ áldozatainak emlékműve «soké, akiket a cári kormány 1905 janu,ár 9-én (22-én) agyon lövetett Pétervár utcáin és .terein és akiket éjszaka lopva közös sírba temettetett ide. a Preobrazsenszfcij temetőbe. Csaknem közvetlenül a szov jethatalom győzelme után sírkövet állítottál^: a tömegsír fölé;, későhb aztán, mikor az elesettek hamvait áthelyezték, ezt a, sírkövet az emelvényre v'ezető lépcső lábához állították. A lóét oldalára Lenin szavait vésték: „Az 1905-ös főpróba nélkül az.’ 1917 Októberi Forradalom győzelme lehetetlen lett volna.“ „Sokezer halott és sebesült: ez’ a pétervári január 9-i véres vasárnap mérlege. A kormány haladéktalan megdöntése volt az a jelszó, amellyel a pétervári munkások a január 9-i mészárlása válaszoltcLi'L M Lenin szavai csodálatos ossz hangban állnak az emlékmű talapzatán lévő domborművel, amely a sorházét álló; munteá.-, sok csoportját ábrázolja. Az első alak öreg ember, akit éppen golyó talált. Egy másik munkás kihívó merészséggel tárja ki mellét a sortűz előtt. Távolabb asszonyok, gye rekekkel borzadva futnak visz sza, botladozva, menekülés közben; egyiküket már megölték. Mesterember áll mellette, értettem arccal, mintha nem is akarná elhinni a történteket De közvetlen mellette áll egy másik, ökölbeszoríOLGA BERGGOLC: A NAGY tott kézzel, haragtól lángoló arccal. Ö már megértette, mi történt és kész a harcra. Mögötte másik munkás térdel, követ emel fel, hogy gyűlölete egész erejével a hóhérokra hajítsa. Fújt a szél, havazott, mint valószínűleg akkor is, MWŐ januárjában. Egyre csak álltam és néztem a domborművet s „ bronzalakofcon keresztül felmerült előttem az „Elek- troszilia“ öreg munkásadnak arca. Mielőtt az emlékműhöz men tem volna, velük beszélgettem; nem a bronzalakokkal, hanem az élőkkel, az egyszerű és bölcs öreg orosz munkásokkal. Alekszandr Nazaro- vics Miznyikov tekercselővel, Jakov Fiíippovics Filippov- val, az „Elektrbszila“ szíve, a turbómű technológusával és Ivan Mihajlcvics Tyimin szíjgyártóval Hármuk közül legrégebber Miznyikov dolgozik az üzemben? üsztelettuoóan és kedvesen Szása bácsinak nevezik. Még mint kisfiú került ide az 1905. év küszöbén, eleinte nem az üzembe, hanem magának Herz úrnak, a Siemens Halsike Művek igazgatójának irodájába, Tyimin a szomszédos csőgyárban dolgozott Mihail Iva- novics Kalinydnnal együtt. Filippov pedig a. Baliyijszkij- üzemben volt muníkás. Valamivel később Iierii Irtok a Siemens Halske-ba, de mindhárman résztvettek az első orosz forradalomban. ... Az 1905-ös év, mint Pétervár többi vállalatainál, Itt is vihar előtti hangulatban kezdődött. Kéziratban forgott a munkások kezén a „Dal a Vihar- madárról“; „Jöjj vihar, s légy még erősebb!...“ Gondosan megőrizték az Iszkra számait, amelyekben lángszavú cikkeket frt Lunin. így sűrűsödött fokozatosan a vihar előtti légkör; az orosz- japán hábdhí pedig meghozta a vihart. A munkások mind emlékeztek a vasárnapi fel- vonulást, a január 9-i vasár-' napot megelőző éjszakára. Január 8-án este csaknem az összes Siemens-gyáriak ott volt az „Orosz Gyári Munkások Gyülekezete' nevű Gapon- féie szervezetben, a Vaszdljev- szkij szigeten. Előző nap sztxáj koltak, jeléül annak, hogy szolidaritást vállalnak a Putyi- lov-gyár sztrájkojóival. Csaknem félóránként kiment az utcára egy szónok, századszor is felolvasta és megmagyarázta a cárhoz intézett petíció pontjait. Sokan a fagy ellenére födetlen fővel hallgattak' végig ... Ott járkált a tömegben a fiatal Szasa Miznyikov és Ivan Tyimin is. Szasa csodálkozott, hogy egy diáklány az emelvényről azt javasolta; ne menjenek a térre, ne higyje- nek a cárnak. Pedig ő arra készült, hogy másnap szüleivel együtt a térre megy. Szülei szentül hittek abban, hogy „a cár megérti őket és minden jóra fordul”. — Reggel családostul elindultunk — emlékezik Szása bácsi. — Ünnepi díszbe öltöztünk. Amíg mentünk, énekeltünk: „Mentsd meg uram, a te híveidet.; Ä Képzőművészeti Akadémiánál megállt a tömeg A hátsó sorok megpróbáltak előrenyomakodni. Kérdezősköd tek; mi a baj? Miért nem enge dik tovább őket? Aztán felharsant a kürtjei... A kürtjeire világosan emlékszik a január 9-i felvonulás minden részvevője. A kürtjei után kezdődött az, amit most bronzba öntve láthatunk a véres vasárnap áldozatainak domborművén* K £ l D £ Szempillantás alatt világossá vált, minden az első sortűz után, a tömeg közé bevágtató kozákok láttán. Az emberek előbb mégis csak reménykedtek valamiben, makacsul a Sándor-park sövénye körül csoportosultak, ahol a faágak tele voltak kisfiúkkal. Ott állták, amíg egy kozákosztag a cári palota felől sortüzet nem zúdított rájuk. A kisfiúk sorra potyogtak le a fákról, sorra estek el a felnőttek a sövény mellett és aki tudott, szétszaladt a Nyevszkij-sugárút és a Gorohovaja utca irányában. Lovas kozákok nyargaltak a menekülők után, vágtában lőttek rájuk, karddal kaszabolták őket. Tyiminnek átlőtték a kabátját. A Vasziljevszkij-szigeten ismét összegyűlt a sortflz után szétszaladt tömeg a Gapon-féle szervezet háza előtt. A szónokot a munkások vállukra emel ték; onnan szólt hozzájuk: —: Elvtársak! Most már nincs miért a palotához mennünk! Meggyőződhettetek róla: a cár lövetett a fegyvertelen emberekre. Fegyverbe, elvtársak! Fegyverbe! Alig fejezte be rövid szónoklatát, a munkások máris csoportosan siettek Saff fegyvermester műhelyébe. Elvittek mindent, amit csak ott találtak: markolat nélküli pengéket, régi tőröket és szablyákat és futva mentek vissza a szigetre. Ott már épültek a bar- rikádok. De a cári gyalogság már a barrikád közelébe ért. Ismét fülsiketítő kürtszó harsant fel, eldördült a katonák sortüze. Kövek, téglák hullottak a bar- rikádokról. Nem, nem tudták a munkások, hogy valaha bronzba Öntik ezt a jelenetét. Csak harcoltak, harcoltak a szabadságért, A pétervári proletárok, akik reggel békésen indultak a cárhoz, most harcra keltek és haláltmcgvetően ellenálltak, A T katonák csak estére foglalták el a barrikadokat. ;;. A Vasziljevszkij-sziget barikádjainak története után hallgattunk egy darabig. A január 9-i események után visszaemlékeztünk a 905- ös és 906-os év további eseményeire. El kell mondanunk azt az epizódot, amely a sztrájkot, helyesebben szólva, a Siemen s- Halske cég bojkottját megelőzte. 1906 áprilisában meghalt a Siemens-Halske konszern feje, Kari von Siemens. Berlinben temették el lutheránus szertartás szerint, de az üzemigazgatóság elhatározta, hogy itt, az orosz üzemben pravoszláv gyászistentiszteletet rendez, nagy külső pompával. Egy áprilisi reggelein csaknem az egész üzem összegyűlt a gyász szertartásra, az igazgatósági iroda nagytermében. Herz úr, Gerwagen és más részvényesek gyászos arckifejezéssel, méltóságteljesen, gyászsza! aggal karjukon álltak ott, nem messze a munkások csoportjától. Reszketett a gyertyafény a tömjénfüstben és a nap sugaraiban. Két pap buzgón és ünnepélyesen énekelt. A szomorú imákat hatalmas kórus énekelte, a legjobb karmester vezetésével. Kívül, az iroda falain hirdet meny függött: ,A „Siemens— Halske” társaság igazgatósága kénytelen az összes munkásak nak április 20-ával felmondani.” A* igazgatőság „lock-out“-ra készült a munkások ellen, a munkások bojkottal szándékoztak válaszolni a cégnek. Az emlékezetes véres vasárnap óta megtanulták, hogy ne higyje- nek a „jó cárban” és a „jó gazdákban”. A kormány és a gyártulajdonosok elten vívott harc életük legfőbb törvényévé vált. Előző napon, tekintettel a másnapi gyászistentiszteletre. az üzend aktív« megbeszélést tartott. Ennek értelmében most egy cédulái csúsztattak a papok kezébe.; „Emlékezzetek meg a meggyilkolt Péterről.” A pópák sem értették meg rögtön, hogy a nemrégiben agyonlőtt felkelő. Pjotr Smidt hadnagyról van szó. Tovább folytatták az isten, tiszteletet es félretették a ' cédulát. A tömegből odakiáítottaík — Emlékezz meg PétenróU — Miért nem említed meg a mi halottunkat? A papok csak isten szegény rabjáról Kariról emlékeztek meg. Ünnepélyesen befejezték a szertartást és menni készül-* tek. A munkásait egy része a» ajtóhoz lépett és elállta a kijáratot, a többiek körülvették a papokat. — Bátyúik ók; Irtuk nektek* hogy emlékezzetek meg isten megölt rabjáról, Péterről. Da) ti nem emlékeztetek meg róla* Mondjátok hát el érte az egéss gyászszertartást Ezt olyan hangon mondták, amely aligha tűnt fel kérésnek ... Herz, Gerwagen és a többi urak sápadtan indultak a kijárat fele. Az ajtó előtt azonban munkások álltak. Ke zükben pisztolyt, tartottak, égő gyertyát nyújtották Herz, úrnak. A vezetőségi tag és direktor urak oly sápadtak voltak. mintha róluk .szélt volna! a gyászének. — Bátyuska — figyelmeztették újból a munkások a papot — ne feledkezz meg róla 3 a meggyilkolt Péter lelkiüdvéért! Es a papok imádkoztak ») cári kormány áldozata, a meg ült felkelő „örök életéért”. Az „Ölök ern lékezet’‘-et együtt énekelték az összes munkások. Ügy énekelték, hogyr nem gyászos temetési éneknek hatott fenyegetően harsogott, mint harci felhívás, tudták mind. hogy január 9., az egész 1905. és 1906. év emlékezete Smidt hadnagyéval együtt válóban örökké élni fog, a kibontakozó forradalom útját megvilágító, ki nem alvó örök lánggal. -;