Dunántúli Napló, 1955. március (12. évfolyam, 50-76. szám)
1955-03-06 / 55. szám
in a r I n Levél a Szovjetunióból Szabó Rezső, a Gépipari Technikum mait évben végzett !hallgatója levelet irt Harkovből, ahol bányamérnök-hallgató, heveiében beszámol volt igazgatójának, Palkó Sándornak félévi vizsgák eredményéről. Kedves Igazgató Url Legutóbbi levelem óta kemény munkával, de vidáman múltak I a napok, hetek hónapok. Tudom, iskolámat érdekli, milyen eredményeket ér tem el a félévi vizsgák során és mennyire sikerült növelni azt a jó hírnevet, melyet elődeim harcoltak ki a pécsi tech nikuirnnak. Decemberben kezdődtek meg az úgynevezett „zacsatok". — Ugyanis csak azok a hallgatók mehetneir vizsgázni, akik ezeken az ellenőrző vizsgákon sikeresen átmentek. Amikor ezeken átestem, csak ekkori éreztem, magam igazi egyetemistának, hiszem ez, jelentette azt, hogy résztvehetek a félévi vizsgákon. December 25— január 25-ig tartott a vizsga- időszak. A Harkovban tartózkodó elsőévesek közül nekem volt a legtöbb vizsgám — hat tárgyból. — Január 2-án vizsgáztam először marxizmusból. Az itt tanuló harmadéves magyarok és különösképpen a párttagok segítettek felkészülni. A nehezebb részeket elő- fezör magyárul vettük át, majd Oroszul. A jó együttműködés eredménye nem maradt el: ötösre vizsgáztam. A második vizsga január 6án volt geológiából. Ettől fél tem a legjobban. Itt egy másodéves magyar fiú nyújtott segítséget. Napi 12 órás kemény munkával ebből a tárgy ból is sikerült úgy felkészülni, hogy ismét ötösre vizsgáztam, A következő vizsga január lián volt kémiából. Az első napokban 10 órát tanultam, de amikor láttam, hogy a nagy anyagot nem tudom elvégezni, 13 órára emeltem a foglalkozási órák számát. Ismét ötöst kaptam. Végre lélegzethez jutottam. Az ábrázoló vizsgi könnyen átjutottam, mert bár bányász-szakra mentem, a gép technikusságot is tanultam. — Eredményeim ismét ötös volt. Legnehezebb volt a matematika vizsga. Jól felkészültem erre is és mind a négy példát jól oldottam meg, csak nem elég gyorsan. 17 percig tartott a művelet holott 15 oerc volt a határidő. Eszembe iutott mennyit lázadoztunk, amikor Földes tanár elvtárs nem adott egy órát az extem- porálé megírására. Nem tetszett nekem sem a • rövid határidő, de most már belátom, igaza volt. A matematikát nem caak tudni kell, hanem gyorsan kell tudni. As utolsó vfesgs vcftt a SsSka, január 23-án. Amikor erre a vizsgára készültem, már fáradt voltam. Ez a vizsgám is, mint matematikából négyesre sikerült. így fejeztem be tat első félévet Jeles rendű vagyok, két négyesem van. A magyar fiúk velem együtt őrültek, remélem volt iskolámnak is örömet szereztem eredményemmel. Természetesen azért nem elégszem meg ennyivel, év végére a két négyest is ki szeretném javítani, örömmel olvastam, hogy a pécsi bányászok túlteljesítették az 1954. évi termelési tervüket Ez, a hír méginkább arra buzdít, hogy jobban és többet tanuljak. Most egy gyönyörű üdülőben pihenek. Munka után édes a pihenés! —tartja «közmondás. Tudja ezt a szovjet hata- lojn is és nem fukar azokhoz akik jól végzik munkájukat Bizonyítja ezt, hogy rajtam kívül még 119 kiváló egyetemista pihen itt az üdülőben. Az itteni vidám, boldog életről majd legközelebbi levelemben számolok be. Mi újság a technikumban? Milyenek a félévi eredmények? Valamennyi volt tanáromnak és az igazgató úrnak sikeres nevelői munkát kívánók, hogy minél több jó technikust neveljenek szeretett hazámnak. Erőt, egészséget kívánok. Szabó Itcvső A bőrgyári éjjel-nappali bölcsődében A tompított fényű folyosón báróin asszony beszélget: Ilia tVfária napközi- és bölcsőde- vezető és a két dada, Palotás Teréz és a fiatal, mindig mosolygó Erdős Jolán. Ráérnek Van idejük most már erre is, hiszen elmúlott kilenc óra és a hálótermekből egyenletes mély gyermekszuszogás hallat szik. Óvatosan járnak, halkan beszélgetnek. Vigyáznak, hogy fel ne ébredjenek az ember- palánták. Ilia Mária az egyik ajtóhoz megy, nesztelenül kinyitja és elmosolyodik. Szőke, barna, göndörfürtü gyermekei; serege alussza itt ki, az egész napi játék, tanulás, hancúrozás „fáradalmait”. A szobában csend van, csak a gyermekek szuszogását hallani. A fal mellett polcok, rajtuk játékok sorakoznak. De itt vannak a kis ruhák, a pöttömnyi cipők is. Éjjel 22 vendég van. Nappal sokkal több. A szülői; kéhogy létrehozták bölcsődét. A Pécsi Bőrgyár, a Cement- áruipari Vállalat és a Vágóhíd dolgozóinak gyermekei vannak itt éjjel-nappal, persze isak akkor, ha mindkét szülő dolgozik. Ebben az esetben a szülők csak hét végén viszik haza gyermeküket. Addig itt gondoskodnak róluk, nevelik, tanitj ál; őket. Itt alszanak és itt is esznek. Jobbat még talán otthon sem kaphatnának. A mai nap például így kezdődött: reggeli, kávé, zsemlye és vaj, majd ilyen ebéddel folytatódott: burgonya leves, darázsfészek, citrom-krém* — Uzsonna: alma, zsemlye. Vacsora : palacsinta, tej* Ilyen étrend mellett nem csoda, hogy a koraszülött 1 kiló 30 dekás Sárics Anna — akinél; életbenmaradásához kevés remény fűződött — ma, 10 hónapos korában a bölcsőde „Herkulesének” számít a maga 7 kilójával. De akármeaz éjjeli is nézzük, mind felfelé ívelő. — A legkisebb eltérésre is felfigyelünk — mondja Palotás Teréz — és azonnal szakvizsgálatra küldjük. így gondoskodnak a bőrgyári bölcsődében a gyermekekről, akikre azt szokták mondani, hogy a gyermekek virágok, akikből a jövő gyümölcse érlelődik. Harvan József résének tettek eleget azzal, lyik súlygyarapodási grafikont Jrt fctayv ünnepe SCAretas TAS 14-tg twdezfe meg a szovjet könyv ünnepét Most első ikben kerül magyar nyelven az olvasó kezébe Szej fullna „Törvénysértők" című elbeszélése, Kozfflov »Krimi éjszaka” című műve, Zlobin .Sasok szárnyán" című regénye. Az UJ Magyar Könyvkiadó kiadásában máris megjelent Tolsztoj „Gyermekkor, serdülőkor, ifjúságé, Jan „Dásingisz kán” című műve én rövidesen megjelenik Gorkij „Foma Gyorgyejev" című regénye Is, A többi könyvkiadó is méltóképpen készült a »zovjet könyv ünnepére. A Szikra kiadásában megjelent Erenburg: Az emberek élni akarnak", Nemes Dezső Magyarország felszabadításáról írott könyve, valamint Dobozy Imre — „Moszkvai utazás" című útirajza. Könyv Jelenik meg a Szovjet Hadsereg magyarországi felszabadító hadműveleteiről is. Az Ifjúsági Könyvkiadó kiadásában megjelent Gorkij „Az Ifjúságról és a gyermek- irodalomról“, Krupszkája „Úttörőknek iskolásokról", Nyilto- forov „Életre halálra” című műve és hamarosan elhagyja a sajtót Mansak „Erdei vendég" című írása is. A Művelt Nép könyvkiadó kiadta Szmiis nov riportgyűjtemónyét „Bolyongás a nagyvilágban” címmel, a Tankönyvkiadó pedig Makarenko művei IV. kötetével járult hozzá a szovjet könyv ünnepének sikeréhez. A szovjet könyv ünnepe alkalmából az Állami Könyv- terjesztő Vállalat Baranya me gyében harminc üzemben könyvkiállítást és könyvvásárt rendez. UátMtlM MMIMáMDIMlMMI VICOLAS GUILLÉJf: 429 ezer forintot helyeztek eddig takarékba a baranyai iskolások A Baranya megyei kisdiákok a nyári szünidő alatti kiránt dalosokra, táborozásokra, takarékban helyezik el pénzüket. A vajszlói úttörők az „Eltüsszentett birodalom” c. háromfelvonásos mesejátékkal járják a környéket és gyűjtik a bevételit tt várva-várt pesti útra. A pécsváradi körzeti iskolában 683 kispajtás 16.670 forint értékben vásárolt eddig takarékbélyeget A VI. leányosztály — melynek háromezer forint eddig a megtakarított pénze — a Bükk hegység természeti szépségeinek megtekintésére készül. Baranya megyében eddig összesen 429.000 forint értékben vásároltak takarékbélyeget az iskolák tanulói. IGAZ SÁNDOR MILYEN KATONA LEQYEK? íNicolás GuiHén, a nemrégiben Nesmetk&aá Békedíjjal kitüntetett kubai költő egyik béke- harcos versét közöljük.) Oly katona ne legyek. Akit ölni csecsemőkre S négerekre küldenek, Rongyosokra, akik mindig Éhesek —< — Uy katona legyek. Ágaskodó lován feszít. Nyög alatta a nyereg, Szeme villog, a szájából Dühös-mérges nyál csepeg Szuronyától elterülnek Asszonyok meg öregek «*~ lly katona ne legyek. Hideg reggel vagonfroe, Útnak indul a sereg. Fut a mozdony m vonattal, A vágányok véresek, Sztrájkolóbat megy letörni. Kik kenyérért küzdenek — Oy katona ne legyek. Jaj, kendövei bekötötte» Nem láthatnak a szemek: Kinek keze-lába béklyón, Magát hogyan védje ntegT Ezredes ér cselédei Alinak fél, hogy lőjenek —- Ily kataig ne legyek. t; Ha ón egyszer puskát kapnék. Tudnám én, hogy nrft tegyel; Megmondanám valamennyi Testvéremnek, mit kell tenni, Merre, kire lőjenek, Ezért nem ad puskát nékem, Mert tudnám, hogy mit tegye! Ezért nem ád puskát nékem Nékem, ■ néked. Jó testvérem Az, aki tőlünk remeg, Olyan katona legyek, Ki fittyet hány minden érra Ki nem a kaszárnya durva Zsarnoka, Kinek eukorülietvéaycn Vem suhog, nem sújt keményen Bőrt hasító ostora, f ények ilyen katona Legyek szegény emberek (gsz és hfi katonája: □yen katona legyek. I 1 rmiTTwmTTMmuimuuul mi Felszabadulásunk ünnepére az élet a vajszlói kultúrotthonhan készülődnek kulhircsoportjaink EGYESÜLT ERŐVEL • —■ Ma este akkor fotograféluník, ugye! —‘ Igen. Hat órakor legyél a kultúrott- honban! — Jó. Ugyanakkor megbeszélhetjük a zenekar műsorát is. — Viszontlátásra estei Kiss Emil iskolaigazgató és Felföldi József kultúrotlhonigazgató beszélgetése leözben top pántunk a vajszlói iskolába, őszintén szólva kissé értetlenül álltunk: Zenekar? Fényképezés? Mi ez? — Menjünk a kultúrotthonba, mindent megmagyarázok — mondja Felföldi elvtárs. Barátságos, tiszta a kultúrotthon. Az igaz gatói irodában kellemes meleg fogad bennünk két. A falak mellett könyvekkel telt szekrények. Négyszáz olvasónk van — mondja kéretlenül Felföldi elvtárs. Majd az egyik szekrény előtt megáll, mosolyog. — Nagy kincset rejt a szekrény mélye — szólal meg ismét, miközben kizárja a szekrényajtót. Kisfilmes fényképezőgépet, másoló papírokat, előhívótálakat szed elő. — Csak február 26-án vettem át a kultúrotthon vezetését, de már dolgozik a fotószakkör tizennyolc tagja. Nagy feladat vár rájuk. Nemcsak a kultúrgárdáról, előadásaikról készítenek majd felvételeket, hanem az Ormánsági Napokra készülődő dolgozó parasztokról is... Nem hallotta, hogy Ormánsági Napokat rendezünk? Pedig így lesz... Augusztus 20-án... Két fiatal lány lép be. Lám, milyen forgalmas a kultúrotthon! Az előbb cukrász járt itt, akivel a kultúrotthon-igazgató a büffé kérdését beszélte meg, most pedig ez a két lány. ■ — Próbálunk ma este, igazgató elvtárs? — kérdi Sovány Magdi, aki tagja a színjátszó és tánccsoportnak, ezenfelül ormánsági dalokat énekel. — Természetesen. A színjátszó- és tánc- csoport is próbál — feleli Felföldi elvtárs. — Aztán nehogy úgy járjunk, mint tavaly — Jelesei Naszvadi Sári, aki csak úgy ég a vágytól, hogy már táncolhasson a színpadon, — hogy készülünk, készülünk és a vegén sehol semmi! Mert így volt ez nálunk! — Jól tudják, hogy a körzeti, majd a járási szemlére ^készülünk és ha minden jól megy, Pécsre is eljuthatunk április 4-én — nyugtatja meg az érdeklődő lányokat Felföldi elvtárs. ' — Milyen színdarabot tanulnak? —■ érdeklődünk a két lánytól. — Gárdonyitól „A bor”-t.-,-. En Eszter szerepét játszom — válaszol Magdi. Pereg a nyelve a két lánynak. Megtud- julc, hogy most szervezik a zenekart. Igen sok a jelentkező. Es ami a legszebb, mindenki saját hangszerén játszik addig, amíg a kultúrotthonnak nincs zeneszerszáma. Van gitár, citera, furulya, hegedű — milyen szép is lesz, ha régi ormánsági dalokat muzsikálnak! Kiss elvtárs szorgalmasan gyűjti őket. Felföldi elvtárs sorolja terveit: természettudományi szakkör, kirándulás Abaliget- re, — ahol a cseppkőbarlangban maga magyarázza el a víz türelmes munkáját, — gépírásszakkör, — írógépet kapnak az iskolától, szövetkezettől, tanácstól, erdőgazdaságtól, — Itézimunlui-szakkör — és már hozza is a vég vásznat, melyet nemsokára az ormánsági hímzések gazdag mintái díszítenek. Nem is olyan rég, még ürességtől kongott a vajszlói kultúrotthon. Most. Visszhangzik a vidám tervezgetés zajától, a sürgés-forgástól. Es ha a tervezgetések valóraválnak — és miért is ne válnának valóra, hiszen tettrekész emberek kultiíréhségéből fakadnak, — akkor Vajszló ismét az Ormánság kulturális központja lesz. „Sárgarépa, petrezselyem, hukorfeaszár. Jaj de kényes, Jaj de büszke az eased! lány” — száll messzire az ének a Vasutas KultúrátthanbóL Mulatság van? Nem, a kultúrotthon tánccsoportja tartja próbáját Perdülnek a táncosok, csattog a csizmaszár, suhognak a szálló szoknyák. Szekeres György táncoiktató maga is ott van a táncolok között. HÓI ezt, hol azt a lányt kapja derékon, hogy bemutassa, hogyan is kell járni a táncot. — Rábai Miklósnak, az Állami Népi Együttes műsorán már nagy sikerrel szerepelt „Első szerelem” című koreográfiáját tanulja a csoport. A kultúrotthon együttese még 1948-ban alakult, lelkes vasutasöataldtoból. Sok-sok munka, és fáradság kovácsolta össze őket A II. országos kultúrverseny idején a pécsi közönség már megismerhette nevüket Kiváló minősítést értek el „Kozáiroislenyi verbunkos” című táncukkal. 1951-ben a Dózsa gyalogostiszti iskolán is megalakult a tánccsoport, szintén Szekeres György vezetésével. Tagjai között voltak olyanok, mi' t Dezső Imre, aki előzőleg a Vasutas Kultúrotthon csoportjában szerepelt és a táficot itt sem hagyta abba. Tavaly, a III. országos honvédversenyen már komoly reményekkel indultak, A siker felülmúlt minden várakozást — valamennyi honvédegyüttes közül ők végeztek az első helyen! Az együttes munkáját azonban komolyan gátolta az, hogy nem volt elég lány. Szekeres György gondolt egy nagyot — és körülbelül egy hónapja összeolvasztotta a két együttest. Most tizenkét íisztiiskolás és nyolc „civil” fiú táncol a csoportban, a lányod; közül hat iött a tiszti iskola és tizennégy a vasutasok együtteséből. ... Osszefopódzva perdülnek a lányok. Majd a szólótáncosakra kerül sor. Könnyedén, simán megy a tánc. De mégsem! SaekeWÓ György megállítja őket, valamit magyaré*) majd elismételted ezt a részt. Jó már? NePü még^ mindig nem. Újra és újra próbálják * szólót. Varga Erika, az egyik szólófánccs homlokát törűlgeti. Nehéz? Nem nehéz arv nak, akj szívvel csinálja. Erika már négy«' dik éve táncol a csoportban, és ha elvégé a gimnáziumot és sikerül bejutnia az egye" t«mre, ott sem fogja abbahagyni a táncot. Hetenként tótszer tartanak próbát, egT” egy alkalommal három óra hosszat Kamo-’ iyan kell készülni, hiszen április közepén megindul a IV. országos honvédverseny. A csoport pedig nem akar rosszabb eredményt elérni, mint tavaly, vagyis — ismét elsők «■tornai; lenni! Április 4-én már fel akarnak lépni a pécsi közönség előtt is. Vannak itt mindenhonnan. A tisztítók®!^ sok és vasutasak mellett van az együtt**^ ben gimnazista és bérelszámoló, autószerelő és óvónő. Az együttes tagja Orsovszky let- yto> a megye; tanács táncszakelőadója Másik csoportban oktató, ide szórakozásból jár táncolni. Sallai Zsuzsa már menyasszony* Vőlegénye minden próbát megnéz De v#** olyan is, adói itt találta meg szíve párját. Ml az együttes sikereinek titka? Széliére« elvtárs tóit szóval válaszol: A jó, kollektíva. Az a szellem, amely igazán közösségé forrasztja össze ezt a cső" portot i.. Végéhez közeledik a próba. Elérkeztünk a befejező részhez. A fiúk-lányob ősszeíogódz-4 kodnak és felhangzik az ének: „összefolyik a vén Szamos a Tiszával, összeillik a szőke a barnával...” És valamennyien, szőkék és barnák egy a4' ránt, vidáman repülnek a pezsgő tánc forga" tógában,