Dunántúli Napló, 1954. december (11. évfolyam, 285-310. szám)
1954-12-14 / 296. szám
4 N ä p c ö 1954 DPCEMRER 14 /I „Felszabadulási irodalmi pályásat“ pályadíjat nyert elbeszéléseiről \ beérkezett gazdag elbeszélés ** anyag arra engedIkövetíkeztetmi, hogy a pályázód fcülönö n nagy érdeklődéssel fordultak e műfaj felé. Semmi esetre sem a körunyű siker reménye, sőt inkább az írói igényesség, az alkotó merészség vezette őket. Néhány lapon életsorsokat ábrázolni, jellemeket megformálni, a mondanivaló koncentrálásával, az események pergő előadásával, drámai sűrítésével, magasrendű írói feladat. A Jó elbeszélés pedig ezt kívánja írójától. Egy-két pályaműnek sikerült megvalósítani ént a feladatot. A többi pedig különböző mértékben megközelítette. A feldolgozott témák változatossága gazdag élményanyagot sejtet, s azt mutatja, hogy íróink tudatos megfigyelői az életnek. A pályamunkákból általában meg á' apítbató a nyelvi igényességre való törekvés. Egyik-másik elbeszélés sikerült kísérlet a gondolatok árnyalati különbségért is kifejező; az érzelmi világ rezdülését is megsejtető írói nyelvnek. Több műben azonban a nyelv darabossága, csiszolatlansága nagy mértékben lerontja a megkapó tartalom művészi hatását ( Lássuk azonban a díjnyertes elbeszéléseket egyenként! EGRI LAJOSNAK „Ház a Bimbó utcában" c. novellájában hét ember élettörténete pereg le előttünk, akik a felszabadulás pillanatában számot vetnek múltjukkal. Ebből a száJnve- tésből a minden ízében rothadt magyar társadalom mesteri körképe rajzolódik ki. E hét ember a társadalom különböző osztályainak vagy rétegeinek a képviselője. Vannak előre mutató típusai is. Az ő sorsuk alakú lásában mutatja meg az író, mit hozott számunkra a felszabadulás. Változatosan jellemez. Hol az emlékezés gondolatsodrából, hot egy levélből, hol a felidézett eseményből ismerjük meg a szereplőket. Jól szerkeszt. A keret a különben több darabra hulló elbeszélést művészien fogja össze. Az igazoltatás az emlékezés megindításának reális oka, s alkalom, a szereplők, a bér- ház lakóinak felvonultatására. Az író mesterien rajzolja meg a ház különböző társadalmi helyzetű lakóinak egymáshoz való viszonyát Ezt is a szerkezeti egység, valamint a jellemzés szolgálatába állítja. Az előadásmód, a stílus tekinteté, ben azonban egvenetlen az elbeszélés. Talán a 6. történet mondható a legsikerültebbnek drámaian sűrített s sziinte balladaszerű előadásmódja miatt. Együttérzést, őszinte, mély részvétet ébresztő az 5. történet levele is. Hatása fokozódna, ha nem volna olyan hoaszadalmasan részletező. Több helyütt kevésbé gondos, pongyola a stílusa. Kitérései mintha szétfeszítenék a novella kereteit A néhány helyen alkalmazott széles, részletező elbeszélés már regénybe kívánkozik. G ALS AI PONGRÁC „Szökevények” e. elbeszélésében a szökött katonát ábrázolja, aki azonban Sem önmaga, sem az olvasó szemében nem gyáva dezertőr, aki cserbenhagy ja barátait, megszegi esküjét Szökése csaknem hősi tett. Szembefordulás az árraL Ezt azonban maga sem látja világosan. Csak egyet kíván: legyen vége a háborúnak. Az érdekes és nehéz lélekábrázolást jól oldja meg. Nem elmélkedik. Peregnek az események, s az olvasó együtt bizony talankodik, együtt mond le az elhatározásról, majd együtt szánja rá magát váratlan és vakmerő cselekedetre. Néhány szóval találóan utal a nagy elhatározások, veszélyes vállalkozások lelki motivációjának fllogi- kumára. Jellemábrázolása nem 'részletező. A hősök magukról vallanak. A főhős ábrázolása jó. Problematikus azonban Cserta Károly, a nyomorúságos körülményeik között élő zselléremben alakja. Benne a tévesen értelmezett becsületérzés és a fia iránti szeretet ütközik össze. Ez a lelki konfliktus homályosan van megrajzolva, s a ki. bontakozását sem ábrázott a megnyug tatóan. Kitűnő drámai helyzetet teremt a két szökevény találkozásával. Ezt azonban nem aknázza ki. Nyelve inkább tényekeit regisztráló, erősen fegyelmezett. Ebből következően érzelmi kifejező ereje tompított. EGRI LAJOS ez „Egy tehén ára” c. harmadik díjat nyert elbeszélésében ritka történelmi pillanatot s tipikus helyzetet örökített meg. Hajdú Jánosnak, a megrokkant uradalmi cselédből lett vasúti pályaőrnek döntenie kell, hogy a nyilasok parancsára ott hagyja-e a Tisza mentén állomás helyét és élete értelmét, az egyetlen tehénkét, vagy pedig a parancsot megtagadva helyén maradjon. Szerkesztése jó. Kerek, lezárt történetet kapunk. Emberábrázolása életszerű. Lélektanilag mindent kellően indokol. A befe:ezés első olvasásra kissé erpl te tettnek, teátrális- nak tűnik, de Hajdú János életének keserves ötven esztendeje hitelesíti számunkra a tehénhez való ragaszkodást mindhalálig. Előadása Mas, érdekes. Hibája a hosszadalmas magyarázkodássá váló visszatekintés. PERVEIN ELVIRA „Őszi napsütés" c. elbeszélése megható emberi történet. Közvetlen, meleghangú visz szaemlékezés egy feledhetetlen élményre. Mondanivalója nevelő erejű. Kár, hogy írója nem látta meg témájában az általánosítás lehetőségét, amely a történetet a naplóezerű- ségből a művészien megszerkesztett s nyelvileg is igényesebb novella szintjére emelné. Igen alkalmas lett volna ex a téma arra, hogy megmutassa az új nevelőt, aki nemcsak a tanteremben, az órán, hanem az élet minden területén vívja a harcot az emberek megmentéséért. Nyelvkezelésének hibái elég feltűnfek. SZÖLLÖSY KALMAN „öreg Verőn halni készül” e. novel-lója azt mutatja be, hogyan szemléli a háborút és hogyan fogadja a felszabadulást egy öreg asszony, aki látszólag kívül esik a zajló események forgatagán. Verőn és öreg leánya különc típusok. Különc voltukat az író múltjuk egy-egy vonásának megrajzolásával kellően Indokolja. Jól Jellemzi a szegénység lelki következményeit. Mondanivalóját Jól koncentrálja, tudatosan szerkeszt. Hibája, hogy helyenként a főhős az író agyával gondolkodik, és az ő szavaival beszél. Nyelve egyes részletekben darabos, nehézkes. Nem a jellemzés érdekében, hanem mert az író stfluskész- sége, nyelvkezelése kiforratlan, tudatos fejlesztésre szorul. HORVATH GYULA „Grana" c elbeszélésének drámai tömörsége kitűnő. Néhány szóval, egy-egy vonással Jellemez. Takarékos, kevésszavú stílusa a lényeget mutatja meg. Szo- borszerűen plasztikus képei jók. Grananek, a fiatal cigány lánynak a történetében egy felszabadult nép életöröme tükröződik. Hibája, hogy az elbeszélés vége elmosódik. Három további elbeszélés figyelem re méltó művészi teljesítményt mutat, de mivel eszmet-témal alapjuk nem felelt meg a pályázat feltételeinek, a bírálóbizottság csupán dicséretben részesíthette. A többi pályamunka nem érte el azt a művészi színvonalat, amelyet a jutalmazandó művektől megkívántunk. A pályázat bírálóbizottsága Hol művelődjünk, SZÍNHÁZ Kálmán Imre: Csórdáskirálynő. — Este 7 órakor. MOZI Kossuth: ötszázasok (fél 5, fél 7. fél 9 örakorj. Petőfi: Mágnás Miska (fél 5, fél 7 fél 9 órakor). Park: Titokzatos hajóroncs (fél 5. fél 7, fél 9 órakor). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Róma nyílt város (fél 6, fél 8 órakor.) Kossuth (Mohács): Szülőföld muzsikája (6, 8 órakor.) A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ művészei december 14-én este 7 órakor Pécsváradon Moliére: „Képzelt beteg“ című színművét adják elő. hol szórakozzunk? A Magyar-Szovjet Társaság jogtudományi szakosztálya és a Pécsi Jogász Szövetség december 15-én. szerdán délután 6 órakor előadást rendez a megyei bíróság földszinti kultúrtermében Dr Losonczy István egyetemi tanár: ,.A részesség kérdései a .szovjet büntetőjogban“ címmé1 tart előadást. KIÁLLÍTÁS Az egyetem tízéves fejlődését be mutató kiállítás december 18-áte minden nap délelőtt 9—12 és délután 4—7 óra között megtekinthető a Központi Egyetem aulájában. BÉRELSZÁMOLÓ férfit gyaknrlntM, j<5 írással ás számolással fe’vesz a Szi'átjvpusz tál All. Gazdaság, up. Pécs váriul önéletrajz sajátkezűiéi? írandó. KEDD, DECEMBER 14 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: 1. sz. gvógyszertár, Széchenyi tér 2 Tel.: 17-85. 8. sz. gyógyszertár, Kossuth Lajos u. 81. Tel.: 2.7-94. 12. S2 ívógyszertár. Doktor Sándor utca 47. sz. Telefon: 13-53. — NÉVNAP- Szilárdka — IDŐ JÁRÁSJELENTÉS: Várható időjárás kedd. estig: erősen felhős idő, többfelé újabb eső. Mérsékelt, helyenként élénkebb szél. Az enyheség tovább tart. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjé1 1—4, legmagasabb napDali hőmérsék- 'et kedden 6—9 fok között. AU^fé* alapjául szolgáló várható közéchő- mérséklet kedden 4—9 fok között 'esz. — íln’álozáv: Pummr-r józ^efná teimettt. '■•i'ddcn fél 4 órakor Icaz ISMERŐSEINEK, rokonainak karácsonyra ajándékot az Állami Áruházban vásároljon. ELŐADÁSOK A Tiszti Klubban december 14-én este fél 8 órakor: „Az atomenergia és gyakorlati alkalmazása“ címmel Kiss Miklós tart előadást. * A Postások Műszaki és Tudományos Szakköre és a TTIT december 14-én este 6 órakor a Doktor Sán dór Kultúrotthonban „Rádió vevő- készülékek gyártásának kérdései“ címmel ismeret terjesztő előadást rendez. Előadók: Gellért Endre és Zim- tnermann Adolf, az Orion Rádiógyár mérnökei. Az előadás keretében be mutatják az Orion gyár legújabb gyártmányait. Belépődíj nincs. * A Munkácsy Mihály Szabadegye tóm csillagászat-földrajz tagozata december 14-én, délután f> órakor előadást tart a Jogi Egyetem I. sz. tan termében „A világmindenség“ címmel. Előadó: dr. Zoltán Vilmos. — Vendéghallgatók részvételi díja két forfeit. * A Bólyiai János Matematikai Tár «ulat Pécsi Csoportja és az oktatás' osztály december 15-én este fél 7 órakor klubest keretében feladatmegoldó estet tart a MTESZ klub helyiségében. (Janus Pannonius u. 11 szám). MÁRKÁS olajfestmények karácsonyra ol- '--ón eladók. Bárdosaié. József u. 2S. Délutánonként HIZOTTSKRTÉS eladó. Vas Gereben «• v sz. Horváth. Anyakönyvi hirck SZÜLETTEK: Kovács Erzsébet, Takács Gyula, Lehel Jenő. Hornyek László. Gott- yvalcz János, Seregi Zoltán. Rót Anna, Tóth Zsuzsanna, Szitás Klára, Kiefer Eszter, Tan fos Eriit, Szabó László. Szabó Mária, Farkas Ferenc, Kovács Mária, Pénzár Mária. Lő- r^ncz Tibor, Kiihtreiber István. Erős Zoi- ‘ á íj, Pacsa Miklós, Márton Margit, Kozma Hedvig, Pataj György. Molnár Tamás, Má- rits János, Lukáts István. Csepregi István. Radó Já.nos, Parczi Gábor, Erdős Judit, Wolf Anna, Farkas Lívia. Németh István Váczí Imre, Borbás Miklós, Löffler Zoltán, Farkas Dezső. Balogh Zoltán Hahn Ferenc, Bol- vári Miklós, Varga Zsuzsanna., Hardi Zsuzsanna. Gyurka László, Racla József, Rada János, Bednárik Járt-os. Kollár János, Horváth Éva. HölbÜng Piroska. Horváth Magdolna, Müller József, Varga Zsuzsanna Borbála. Csurzás Gábor, Csák Ágota, Ignác? J.ulianna. HÁZASSÁGOT KDTDTTFK: Gvurkó János kőmuvessegéd és Zsizmadia Ibolya. Varga Tibor csillés és Estók Erzsébet, Tóth István agronómus és Marton Rozália könyvelő Kulcsár János segédmnmkás és Auer Anna. Varga Miklós kocsis és Soós Magdi, Mere/ Fajos hentessegéd és Gáspár Zsuzsanna gyors és gépíró. Kakiis Ovula előadó é^ Tóth Ilona gyor°- és gépíró Hauer László boltvezető és Vörös Teréz;a, Kremlinger Lajos pincemester és Péter Ilona gépkocsi ka- ;auz{ Péteríailvj István oki. jogász és Popp Mária gyors- és gépíró. Kostyák Antal katona és Kocsis Anna belügyminisztériumi dolgozo. Maul Ernest geológus és Glöckner j’etronella tanítónő, Grünwald László asztn- iosmester és Nyári Zsuzsanna, Ruzsinszky Nándor egyetemi hallgató és Györkös Ilortp szobafestősegéd. VVisky Zoltán mintakészítő és Baranyamegyej Katalin tanítónő, Jaut Mihály és Kaszás Julianna konyhasegtV1 Matievics Tibor tlmárse^éd és Partos Ida gyors, és gépíró. Kováé* János gépkocs-ive- őető és Anyádi Anna segédmunkás. Szabados István belügyminisztériumi alk. és Barkó Rózsa üzemi konynavezető. Tárnoki Ferenc raktáros és Bónaí Ilona segédmunkás^ Kustos György lóáp-ló és Siller Erzsébet* Tátrai Ltván vállalt: tvczr'ő^ és Bar^kony Irén művezető. Ragfidi^s László segédmunkás és Doszkocs Borbá’a kézilány. MEGHALTAK: Nádasi Ferenc 75 éves. özv Kari Ádfimné szül. Horváth Ágnes Rí éves Szegleti József 47 éves. özv Sznbó Antal*1' szül. Ed°r T^réz 72 éves. Nntrv Anna 5 hó napos, dr. Reuter OamiMo Pl éves, özv. Simon Tánosné RO éves, W.undra Verona RT éves Drágováe Miklós 1 hónapos. Andróez Erzsébet 2 hónapos. Mngvaros Pál W) éve5 Nyúl Tlona 4 napos Gasparics Vendelné szül. Horváth Julia pn-» 41 éves. özv. Köve- Tánosné szii*. Amrp’n Borhá'a 6"* évet?. Bert, í ászló " hónap’ s. Ba^k János 32 éves. Na,tv János >0 éve^ özv.®*Zákánv: Ferencné szil! /ákányi Er zsébe •t 60 évt ■)s. Mankotav Gyitlr "3 éves. M arrk'i r. ló'sM ' 49 éves. Klem Já•lOsiié szül. Vine •'•’lér Ju1 ’’onna 76 éves. Rip perger Jozi-fi n ^ :6 éves. Rozs ér ló séf 4 hónapos. özv. EV U • r A cl á m i ié szül. T’ser Ág öté >5 éves. i)/ V. Rt unes Fcr oncré szül. Kempoi Karolin 89 éves, . Mugash á 'i Ferenc 71 éves Porc«: Ferenrré s/fl\ R-Tf»i Unna 60 éves özv. Ha-mpl Sáiulorué szül. C*cita Magdolna 84 év«*. SPORT A vasárnap sportja A* MTSB országos férfi é* »ói mesterfokú éa L osztályú toroarersernyt rendezett A ve senyén igen jól azerepeltek a pécsi éa komlói tornászok. Eredmények: Férfiak: Mesterfoké országos verseny. (B Induló). összetett: í. Héder (Pécsi Lók.) 55.90, 2. Réti Bp. Honvéd 55.70, 5. Kocsi« Bp. Dózsa 55.A0, 4. Mezó Bp. Dóz*a 54.00, Békési TV 53.70, 6. Kienes iíp. Dózoa 53.45. Szerenként! győztesek: Korlát: 1. Bama.ny.aa 9.59, Lólen- .í-és: L Réti 9.60, Gyűrő: Héder 9.45. Talaj: 1. Réti 9.60, Lóugrás: 1. Dibácsy 9.40. I. osztályú verseny. (18 induló). összetett: 1. Kovács Bp, Honvéd 59.10, 2—3. Mérő Pécsi Haladás és Dobay Bp. Honvéd 55.00 4. Saavári TF 54.70, 5. Tern esi Di. Vasas 54.05 6. Kovács Bp. Honvéd 53.90. Szerenként} győzteseik: Korlát: L Kovács 9.49, Nyújtó: 1. Kováé» 9.50, Lólongér: 1. Mérő 9.50, Gyűrő: t. Szakácsi TF 9.40, Talaj: 1. Saakácsi 9.45, Lóugrás: 1. Mészáros 9.50. I. osztályú minősítő verseny; előírt és szabadon választott gyakorlatokkal (3 induló). összetett: 1. Juhász B-p. Dózsa 107.fi, 2. Mészáros Di Vasas. 106.1, 3. Kalló Di Vaisas 104.8. Szerenként! győztesek: Nyújtó: 1. Mészáros 18.75, Lólengés: 1. Juhász 17.00. Gyűrő: 1. Juhász 18.9. Talaj: 1. Juhász 18.3, Lóugrás: 1. Kalló 18.6. Nők: Mesterfokú országos verseny (8 indulő): összetett: 1. Bánhegyin-é Bp. Honvéd 38.2, 2. Zala iné Bp. Dózisa 38.1, 3. Molnára é-— Badó Bp Honvéd 37.7, 4. Pa.roszka Bp. Honvéd 37.4, 5. Kuli Bp. Honvéd 36.8, 6. Petró Bp. Honvéd. Szeren kéntii győztesek: I.,6uig- rás: 1. Bánheeyiné 9.7, Gerenda: 1. M. Bódé 9.6. Fo’omá^korlát: 1—2. Bnnhegylné és Zalainé 9 5, Talaj: 1. Kelényi 9.7. Mesterfokú minősítőverseny (3 indidő) ősz szetett: 1. Zalainé Bp. Dóz«* 76.3. 2. Mól nárné—Rrdó Bp. Honvéd 75 6. 3. Kelényj P* Vörös Lobogó 75.00, Szőrenkénti győztesek:: Gerenda: 1. M. Bodó 19.2, Fel«vmá«.kor- iát: 1, Zalailné 18.9. Tailaj: 1. KeJényi Í9.2. Lóugrás: 1. ZaUsiné 19.2. I. osztályú országos és minősítő verseny, előírt és szaibadonválaeztott gyakoritokkal (8 ind.) összetett: 1. Kaszás Cs, Vasas 75.00 2. Maiina Bp. Honvéd 72.4. 3. Podpácz Komlói BánvAs* 71.6, 4. Doboztné Bp. Dózsa 71.5, 5, Dombóvári Komlói Bányász 71.2, 6. Tiiirner Komlói Bányász 70.9. Szcrenikénti győztesek: Gerenda: 1. Kaszás 18.7, Felemáskorlát: 1. Kaszás 18.3. Tulaj: 1. Kaszás 18.7, Lóugrás: 1. Kaszá« 19.3. KÉZILABDA A terernlcóxtflabda bajnokság mófiőtőzé*ed élénk érdeklődés mellett folytatódtak. A forduló meglepetését ez-utt-nl a Dóz»a «w>l- gáltatta a red. Főiskola legyőzésével Eredmények: Férfi I. osrtályú mérkőzés? Dózsa—Ped. Főiskola V'7 (7:3). A Dózsa meglepóe-n biztosan szerezte meg a győzelmet. Góldobók: Kovács 7, Takács 7. Sziabó 3, Kiász 2 Kom- lódi 2, illetve Lőrincz 5. Berkesei l, Va<*s 1. TIaládás—Lövész Tisztiiskola 11.5 (4:21. Ezúttal jobban ment a játék a Haladásnak. Legjobb d''<bó.k: Bertha 6, Schmidt 3. Mózes 2, illetve Antal 3, Kranez é« Paréj 1—1. Fáklya—Pécsújbegy! bányáisz tf:10 (H:^ A Fáklya bemutatkozása »ikerült. Góldobók: Tikvicnky 5, Márkus 5, Szuihovszky 5, Czób 2, Pa.pp, HeckenJjeri^er, illotre Soni- lyai 4, PusztatAlvi 3, Hajdú 3. A Pécsba- nyatelepi Bányász—Vörös Meteor mérkőzés két pontját a Pécsbányate-lep kapta, mivel a Meteor igazolásai nera voltak rendben*^ I. o. női mérkőzések: Dózsa—Ped. Főiskola 5:0 (2:0). A Dózsa, győzőimé meglepetés. Góldobók: Vidolovics 11. 4. Mészáros. Vörös Meteor—Pécsbányatelepi Bányász 6:9 (3:0). A Meteor játékosai sokkal jobba-n lőttek kapuira. Góldobók: Tomorné 2. Bánfa*1 2, Ktirtiné t. Viktor 1.. Petőfi—Haladás 7:2 (4:9). A Petőfi játéfkos«a.i so'kkal többet mozogtak és lőttek kapura, mint a Haladás. GólJovők: Mogyorósíi 3. Bándi 2. Bálvány* 2, illetve Beikos 2. Pécsújhegyi Bányász * Pécsi Traktor 19:1 <4:1). A Traktorban mezőnyjátékos védett. Az újhegyi csapat mindem részében jobb volt. Másodosztályú féri! mérkőzések: Pécsbányatelepi Bányász U.—Uttörőház 25:6 Ped. Főiskola 11.—’Dózsa 11. 15:J0, Haladás Atléták —'Munkaerőtartalékok; 17:6, Fáklya 11.—Ha- lad ás 11. 29:6. LABDARÚGÁS: ' PérM Lokomotiv—Pécsi Dózsa 3:1 i2:1)' T.abdarugó Népköztársasági Kupa méi‘!kő,,és. Lokomotív pálya, 300 n^gő, vezette: R^'lé“ der. Lokomotiv: Rá»~z (Mike) — Hoger, Hegyi, S'egedi — Száké, Tuna — Révész. Máté, Kékedi. Milosovies, Horváth. Dózse: Krausz — Tlfés. Sárközi. Kő — Friedl, Polgár — Rökkmayor, Takács. G^iick, Cs!l1-- falvi, Szentnn’nai. . A mérkőzés nagy részében a Loko<moTiv támndlott, csatárai a»f>nb',n nehezen tudtak meiTbir.fiózn: „ lelkesen iát- szó Dózsa védeleinimel. Gdllövők: Milosovcs, Kékedi, illetve SzentaniMi. Jóik: Hegyi, Szegedi, Turn. Milosovies, illetve Krausz, Sár- közii, Polgár. A TOTÓ 12 TALÁLA.TOS SZELVÉNYE t. Bp. Kin izmi—Sztálin város 2. Szombathely—Dorog 3. Salgótarján—Bp. Yas.a-s 4. Bp. V. Meteor—Tég;earő 5. ózd—Kőbányai Dózsa 6. Róma—Milan 7. Inter—Juventn* * 8. Napoli—Florentini« 7 9. Roubaix—Toulouse ’ (0. Sochaux—'Marseille 11. Nime«—St. Etienn« 12. Monaco—Reims 13. Lens—Btrirdeaux 14. Novap«—LaMo 15. Pro Patria—Genova törölve törö’ve lörÖlve x 0:0 2 L’ i iS x X 1 1 2 2 1 1:1 2-2 4:0 1:0 14 1:3 2:1 0:2 * A Lnbdarngó Játékvezetők Tanácsa kedden este fél 7-kor fon1»>« megbeszélést tart av. MTSB helyiségében. Kérik a tag01* pontos megjelanéeét. * Az MTSB sportpedagóg^ai előadás»0^" zatának második előadását .szerdán este • órakor tart iák a Városi Tanács nagyterm^ ben. Dr. Kelemen László tanszékvezető Iskolai tanár: ,,A sport és sportoktól« psziholőpaj kérdései** címmel tart előadást. A Pécsi Rádió műsora A Pécsi Rádió' a 223.8 méteres hullámhosszon sugározza műsorát KEDD 18-30: Részletek a Szüllóföld muzsikája c. film setéjéből. 18.40: Első lépések. — örsi Ferenc és Pálinkás György riportja. 18.50: Hírek. 19.00: Arcképcsarnok. — Szerkeszti Csajági János. 19.05: Szép esti muzsika. Közreműködik: Hollós Ilona, Zárai Márta és Vámosi János. 19.20: Szerzője ismerős. A Pécsi Rádió irodalmi fejtörője. Szerkeszti Szántó Tibor. 19.40: Délszlávnyelvű műsor. . 20.90: Műsorzárás. IPARI tanulókat asztalos és kaptafa szak mába felveszünk. Érettségizetteknek fel szabadulási időtartam, (a rendes tanulási idő fele) Pécsi Faipari Szövetkezet. Kossuth Lajos ii. 50. sz. FOGSORÁT soronkívül megjavítja, Vajda L. fogtechnikus. Mártírok u. 7. emelet. 2 db iratszekrényt vásárolunk. Pécsi Briiketttgyár, Pécs, Molotov u. 9. Telefon: 26-03. 80 bnsszusos ta n g óh a mi ónika eladó. Vasa* 1.1. kér. 15. szám. A SÁTORHELYI ÁLanii Gazdaság üzemi konyhavezetőt keres azonnali belépésre. Je_ lentkezés lehetőleg személyesen, egész nap a főkönyvelőnél. A gazdaság 10 km-re van Mohácstól. Közlekedés -autóbusszal. ASZTALOST, szoba fás tő-má/jolót felveszünk. Dekoráció, Rákóczi u. 74. 130 kg os mangalica zsírsertés eladó. Két ősziéiben fizethető. Alkotmány u. 36. KESFRUMANDULX m’tgot minden mennyi égben vásárolunk kg-onként 6 Ft-órt. Leadható Kossuth Lnios u. t. és Bírni u. 22. zámú vi rá’üzletekben, továbbá Siklósi \\ ~7. sz. alatti telepünkön. Pécsi Kertészeti Vállalat. JÓK A RB AN lévő üzleti berendezés eladó. Homoki, Szászvár 365. ÜZEMI gyakorlattal rendelkező szakképzett lakatosokat keres az Agrárra Keményt, tőgyói*. Pécs. Siklósi út 47. FELHÍVJUK az érdekelitek figyelmét hogy i 400.— forintos SZOT tü»előlitálványok beváltási határideje december 28-ig van meg- hovzabbítva. MOTOR HENGER fúrás, dugattyú-készítés Horvéthnál, Bajcsy Zs. u. 24. sz Telefon: 14-50. 3nyaabes7erz5k! Kss párosok! F.fiyeíem! Használt mfia^oki éa »illamoa.áít cik- kfket «terazámokat hifományi érlékeal- lénrp átrr.z é« árusít a Műszaki Bizn- Ttánvi Vállalat. Pécs. Álkotmánv u. H. ,, SZÍV KÜLDI.... A PÉCSI RÁDIÓBAN Hallgatóink kérésére a Pécsi dió is megkezdi a Szív küldíS-üzenetek közvetítését. December 23-401, cső* törtöktől kezdődően mindem hét csütörtökjén 18.30 órakor keijjil sor a dalos üzeneteltríe. A torlódás ok elkerülése végett és azért, hogy halig4* tóink kérését pontosan teljesíthet' sük, az üzeneteket legalább 2 héttel a kívánt időpont előtt kérjiiU eljut* tatni a következő címre: Pé*jsi Itf* dió. Szív küldi rovat. Pécs, Zetklu Klára u. 1. — Személyesen mindé* hétfőn délután 2 és 4 óra kö.tótt le* hét „Szív küldi'* üzenetet elő legyezni. Egy dalos üzenet ára: 35 Át. A PÉCSI RADIO VEZETÖiSÉO® PÉCSEIT Sztálin úton családi ház mada részletfizetésre i* eladó. Szűcsivé. dapest, Nagymező tíz. IITMW ■! ~l ■■■ II l—B—■———»»• Fizessen elő az OLCSÓ KÖNYVTÁRRA! 1955 JANUÁRTÓL HETENKÉNT JELENIK MEG! Az első évnegyedben Boccaccio, Fast, Gorkij, Jókai, Kaffka, Leacock, Mikszáth, Móricz, Nagy Lajos, Tersánszky, A- Tolsztoj és Verne müvei szerepelnek a sorozatban. Az első évnegyedben megjelenő 13 kötet előfizetési’ díja 43.— Ft. ELŐFIZETÉS: ftz állami könyvesboltokban és & Posta Központi Hírlap- irodánál (Epést, József nádor tér 1.) 61031. SZ. «csekkszámla számra. DUNÁNTÜLI NAPLÓ a Magyar Dolgozók Pártja Bnrnnyaniegyei Bizottságának InpJ* Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: GABRI MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal* ««, Péc», lór.Kf Attila 11 It. lel.: |S S2. Előfizetési díj: havi ||.— forint ^ Baranynmpgypi Szikra Nyomda Pécs. Munkársv Mihálv utca lO **• Telefon; 20-27 Nyomdáért felel. Mulle« Rezsé