Dunántúli Napló, 1954. november (11. évfolyam, 260-284. szám)

1954-11-14 / 271. szám

1384 NOVEMBER tt Vigyük győzelemre a felszahadwlasi hónapot! Á hételeji csökkenés után Nagymányok: 101*4 százalékos ismét emelkedik a termelés havi tervteljesítés Közlemény A minisztertanács Varga Jenő elvtársat, Baranya megye tanácsa végrehajtóbizottsága elnökét az elnöki teendők alól felmentette és más munkaterületre helyezte át. i A minisztertanács ugyanakkor Katona Lajos elvtársat, a győri vá­rosi tanács végrehajtóbizottságának elnökét ideiglenesen a Baranya me­gyei tanács végrehajtóbizottsága elnöki teendőinek ellátásával bízta meg. A Pécsi Szénbányászati Tröszt termelése átme­neti csökkenés után újra. emelkedik. Novemebr 12-én a napi tervet 89, a havit 100.8 százalékra teljesítette a tröszt. Ebben a hónapban eddig 410 tonna szenet termeltek terven felül. A Pécsi Szénbányászat: Tröszt —Tatabányai Tröszt páros verseny november 11-én 100.9 százalékos egyenlő eredménnyel zárult. A pécsi bányáik közül Pécsibánya áll az élen, 102.2 százalékkal, terven felül 664 tonnát termeltek, máso­dik Vasas 101.6 százalékkal, harmadik Szabolcs 95.7 százalékkal. Az aknák versenyében a következő a sor­rend. Napi terv-teljesítésben: 1. Széchneyi-afcna 104.4% 2. András-akna 103.7 „ 3. Petőfi-akna 101.6 „ 4. István-akna 97.2 „ 5. Béke-akna 93.6 u Nagymányok bányászai ezen a héten sem enged­tek a forradalmi műszak lendületéből. Esedékes havi tervüket 1.4 százalékkal szárnyalják túl péntek estig. Gulyás József körietaknász harmada 100.6 száza­lékra teljesítette tervét. Müller Ádám hármas fejtési csapata másfélszeres normát teljesít ezekben a napok­ban. A csapatok előrehaladásának továbbra sincs sem­mi akadálya, mért a legjobb feltárok, mint Berger Er- hardt brigádja is gondoskodnak erről. Feltárási elő­irányzatukat rendszeresen túlteljesítik. A nagymányo- ki akna bányászai már eddig is többszáz tonna szenet termeltek terven felül. Az a céljuk, hogy az év végé­re meglegyen a korábban ígért 1760 tonna terven fe­lül témáéit szén. Ezzel akarják elősegíteni a Komlói Szénbányászati Tröszt 'tartozásának törlesztését. A komtól üzemek 1131 százalékra teljesítették tervüket a szombat délelőtti becsület-műszakon A kezdeti visszaesés után a hét utolsó napjaiban ismét emelkedés Volt tapasztalható a komlói tröszt termelésében. Csütörtökön 0.9, pén­teken pedig 2.3 százalékkal emelke­dett a termelés az előző napival szemben. Mindez azonban nem volt elegendő, hogy a komlói bányák valóraváítsák Ígéretüket és sikerre vigyék a felszabadulási hónap verse­nyét, Ezért határozták 'el a bányá­szok és a műszaki vezetők, hogy szombaton sztahanovista műszakot, vasárnap pedig ‘háromiharmados ter­melési napot tartanak az adósság törlesztése, a hideg idő következté­ben megnövekedett szénszükséglet fedezése érdekében. A szombati sztahánovista műszak i'ajtja jól si­került., Az öt komlói üzem bányászai számos súlyos nehézség — többek között a Il-es üzemi bán.yatüzek okozta kiesés — ellenére szombat délelőtt tervüket 113.1 százalékra tel­jesítették, vagyis több mint 160 ton­nával csökkentették adósságukat. A szombat délelőttös műszak során a legszebb eredményt Anna-akna dol­gozói érték el. műszaktervüket 159.5 százalékra' teljesítették. Béta-akna 119.3 százalékos eredménye mellett örvendetes Kossuth-akna jó teljesít­ménye is. Hosszú idő után szomba­ton délelőtt először haladta meg a három üzem együttes teljesítménye a száz százalékot. A felszabadulási hónap számos ki­váló sikert hozott már a komlói bányák mélyén. Imrő Mihály Anna- akna harmadaknásza elsejétől 11-ig 229 csille szenet termelt tervén felül. Vörös János Béta-aknai fejtési bri­gádja pedig 144 százalékos havi át­lagteljesítménye mellett 12-ig 256 csille szenet törlesztett le a felsza­badulási hónapra tett terven felüli 450 csillés vállalásából. A Il-es üzem Jászka csapata 242. a III-as üzem Specht csapata pedig 140 csille sze­net termelt ki tervén felül 12-ig. A komlói tröszt a felszabadulás; hónap versenye során összesen 3109.1 ton­nával termelt többet mint az előző hónap hasonló időszakában. A felszabadulási hónap kiváló eredményeit és a szombat délelőttös becsületműszak híreit lelkesen fogad ták Komló bányászai. Fogadkoznak, hegy a vasárnapi háromharmados termelés során többezer család téli tüzelőjét szállítják napszintre. Horváth József Kiemelkedő csapateredmények A Szédhemy i -aknai frontbrigád ok -november 28-ra, a tanácsválasztásak napjára és Pécs felszabadulásának 10. évfordulójára nagyszerű felaján­lásokat tettek. Vállalását a csapatok többsége teljesítette is. A jók közül is ki kell emelni Hubi János ki­lenctagú DISZ brigádját és Pánczél Ferenc csapatét. Hubi János csapa­tának egy főre eső normája napi öt és fél csille. November 28-ra tett felajánlásukban vállalták, hogy hat csillét adnak. Vállalásukat novem­ber 12-én is jelentősen túlszárnyal­ták, fejenként 7.1 csillét küldtek felszínre. Ezen a napon a csapat 14 és fél csillét termelt terven felül. A Pánczél csapat 12-én napi tervén fe­lül hat csillével segített az évi terv határidő előtti teljesítésében. * István-akna nem teljesíti tervét — ez azonban nem jelenti azt, hogy jól teljesítő csapata sincs. Varrnak. Dobszaí Mihály csapata pénteken 131.6, százalékra teljesítette napi tervét. Ebben a hónapban már 80.2 tonnát termeltek tervein felül. Bo- zsér János csapata 120 százalékra teljesítette 120 csillés 12-i előirány­zatát. 136—140 csillét adnak ki na­ponta. tervteljesítés mellett legfontosabb a minőség megjavítása** Kiss Nagy József főmérnök nyilatkozata Egy hete a ..Munka Vörös Zászló Érdemrend“-jével tüntették ki á Pécsi Szénbányászati Trösztöt. Méltán lettek tulajdonosai a pécsi bá­nyászok ennek a kitüntetésnek. Az országban ők termelik legolcsóbban a szenet. A terveket is rendszeres en teljesítették. Pénteken András- aknán ú.jabb győzelem született: befejezték az ötéves tervet. A napokban Kis Nagy József elvtárssal, a tröszt Kossuth-díjas fő­mérnökével beszélgettünk arról, milyen kötelességet ró a kitüntetés a műszaki vezetőknek, az eredmények tröszt dolgozóira, (ni a feladatuk a további megszilárdítása terén. — Abban, hogy trösztiünket ilyen kitüntetés érte — mondotta Kis Nagy elvtárs. — a fizikai, műszaki és adminisztratív dolgozók munkájának a megbecsülését látom. Hosszú, fá­radságos, küzdelmes évek munkájá­nak elismerése a kitüntetés. Ez a megbecsülés — bennünket bányá­szokat még jobb munkára kötelez. Műszaki dolgozóink további erőfe­szítéseinek arra kell irányulnia, — mivel ők téhetik itt a legtöbbet, — hogy helyesen, ésszerűen gazdálkod janak az anyaggal, hogy ne csak a mennyiségi, hanem a tisztánterme- lésben is előre tudjunk törni. — Mi a feladata a műszakiak­nak az egyenletes termelés biz­tosításában? Azt tartom a legfontosabbnak, hogy tudja a műszaki yezető, mit kell csinálnia, mihez lásson első­nek, ha leszáll a bányába. Ez azért is lényeges, mert az országban a mi bányászaink dolgoznak a leg­rosszabb körülmények között. Gya­kori a nyomás, az előtörő gáz. tűz, stb. A műszaki vezetőknek gondos­kodniuk kell megfelelő munkahely­ről, Itt figyelembe kell venni azt a körülményt is, hogy egyes munka­helyek nem egyenlő képességűek. Vannak ugyanis keményebb és pu- hábbszenű, nagyobb és kisebb nyo­más alatt álló munkahelyek. Ez a .jellemzés vonatkozik szinte kivétel nélkül minden aknánkra. A havi elő irányzatban a tervek kiszabásánál ezt a körülményt is figyelembe kell venni. A dolgozóknak olyan elő­irányzatot kell adni, amilyent azok el is tudnak végezni. A kiszabott fel­adat feszített legyen, de ne teljesít­hetetlen, ne haladja meg a képes­ségeket. A folyamatos termelés további fontos tényezője a jó anyaga és szer számellátás. A bányászati munkála­tok igen sok fa és egyéb anyagot emésztenek fel, azonkívül különféle szerszámokat igényelnek. Ha ez nem áll rendelkezésre, a munka vagy szünetel, vagy veszélyes körülmé­nyeik között folyik. Az egyenletes termelés feltétele, hogy a dolgozó munkájához szükséges fát a munka­helyen vagy annak közelében tá­rolják úgy, hogy mindjárt a műszak elején produktív munkához lehessen látni. Végül említve, de ami a termelési­ben már fél sikert jelent, fontos a termelés biztosítása érdekében a mű­szaki és fizikai dolgozók egymás iránti megbecsülése. A vájár vagy a csillés érezze azt. hogy vezetői­nek minden igyekezete arra irányul, hogy a munkája könnyebb és biz­tonságosabb legyen. Viszont a mű­szaki dolgozó a termelés menetének irányításában állandóan támaszkod­jon a dolgozók segítségére, támoga­tására. Adott helyzetekben ne szé­gyenen tőlük tanulni. A kellő biztosításról, a biztonság­ról sosem szabad megfeledkezni. A termelésben minden lépés csak ez­után következik. András-aknán gya­kori eset az öngyulladás, itt állan­dóan azt kell ellenőrizniük a mű­szakiaknak, hogy a telepeket meny­nyire fejtik le tisztán. A szénpillé­reket gyors fejtési metódusokkal keli feltárni. A Széchenyi-aknán a víz­betörések a gyakoriak. Itt olyan gát ló berendezéseket kell építeni, me­lyekkel percek alatt el lehet tömni a kitörést. — Mit kell tenni az elővájások meggyorsításáért ? Nem régen még mi is komoly el­maradással számoltunk. István-akna nagyrészt nem tudta ho'sszú időn ke­resztül teljesíteni a tervét, mert' a fejtéseket, munkahelyeket nem szol­gálta ki kellőképpen az elővájás. Ez a munka menetében is kapkodást eredményezett. Mindebből kiindulva veszélyes volt ez a távolabbi tervek megvalósításának a szempontjából is. Jelenleg másfélhónapos előretar- tással számolunk, ami azt jelenti, hogy ha másfél hónapig nem dolgoz­nánk elővájáson, nem akadna meg a'termelés, vannak tartalék munka­helyek. Itt azonban nem állhatunk meg, mert mindig történnek váratlan dolgok: tűz, víz, omlás, ami miatt le kell állítani egy-egy munkahelyet. Két, sőt három hónapra akarjuk nö­velni az előretartást. Nálunk a pé­csi bányákban szigorú előírások van­nak a gyakori gázkitörések miatt a robbantásokat illetően. Robbantásra dinamitot, időzített robbantó szerke­zetet nem lehet alkalmazni. Most kísérletezünk azon. hogy egyes vágatokon, betonba épített vas ajtók mögött végezzünk repesztése- ket. István-aknán folynak ilyen kí­sérletek. így nagy tömeget tudunk egyszerre lerobbantani, és eltérőleg a korábbi gyakorlattól, nemcsak mű­szakváltás közben, de munka alatt is végezhetünk robbantásokat. A munkálatok jelenleg a betonágyazá­soknál tartanak. Kísérletezünk a nagyteljesítményű millszekundumos robbantás bevezetésével is, ezt szin­tén zárt munkahelyen végezzük majd. Nem tartozik bár a feltáráshoz, de itt kell megemlíteni a szénművelés módjait is. A pécsi bányákban két­féleképp történik a szénleművelés, hazafelé és mezőbe való fejtéssel. A hazafelé való fejtés sokkal bizton­ságosabb. Nem történhet meg az, A Szovjetunió új jegyzéke javasolja: november 2?-ére hívjanak össze értekezletet az európai biztonság kérdésének megtárgyalására Moszkva (MTI): A szovjet kor­mány szombaton jegyzéket intézett ahhoz a 23 európai országhoz, amely- lyel diplomáciai kapcsolatokat tart fenn. A szovjet jegyzék javasolja: november 29-ére Moszkvába vagy Párizsba hívjanak össze értekezletet — az Egyesült Államok részvételé­vel, — az európai biztonság kérdé­sének megtárgyalására. A szovjet jegyzék hangsúlyozza: kívánatos leime, ha a népi Kina megfigyelőt küldene az értekezletre. Élüzem lett a Nádor Szálloda Pécsett november 19-én újabb él- üzemet avatnak. A Nádor szálló és étterem, valamint a hozzátartozó üzemek másodízben nyerték el a vándorzászlót és élüzem címet és a Nádor szálló első lett a Vendég­látóipari Vállalat országos versenyé, ben. Nekünk, pécsieknek, baranyaiak­nak nem kell külön megmagyaráz­ni, mit jelent dolgozóink szórakozta­tása szempontjából a Nádor szállo­da. Nem véletlen, hogy napról-napra zsúfolt az étterem, a cukrászda, hogy szombatonként nemcsak asztalt, ha­nem még állóhelyet is alig-alig lehet találni a Nádorban. Nyugodtan mondhatjuk, a Nádor szálloda Pécs legkedveltebb, leglátogatottabb t-zó- rakozólielye. Az eredmények azonban nem ma­guktól születnek. Hozzáértés, gazdag tapasztalatok és főleg a dolgozók ér­dekében végzett fáradhatatlan mun­ka termékei. Kenedi elvtárs szak­szerű vezetésével elérték, hogy hó­napról-hónapra rendszeresen túltel- jesítik bevételi tervüket, jelentéke­nyen csökkentették . az önköltséget és egy igen ötletes szervezési meg­oldással még a heti tervek teljesí­tése is egyenletessé ,vált. Bevezették ugyanis a „hétvégi pihenőket.“ Ez azt jelenti, hogy az ország külön­böző vidékeinek dolgozói kevés pén­zért megismerkedhetnek az ország- egyik legszebb vidékével, legszebb fekvésű. legnagyobb történelmi muH tál rendelkező városával. Nemcsak mint szórakozóhely, ha­nem mint kulturális központ is je­lentős helyet foglal el a város éle­tében. A hozzánk érkező külföldiek nem utolsósorban a Nádor-ban el­helyezett művészi felvételek alapján ismerik meg városunk történetét, kulturális értékeit. A szép eredményekért dicséret il­leti mindenekelőtt Kenedi Mihály elvtárs igazgatót és a Nádor vala­mennyi dolgozóját — megérdemel­ten kapták szép kitüntetésüket. Á bonni kormány egyelőre nem hagyta jóvá a párizsi szerződéseket Berlin (MTI): Adenauer pénteken jóváhagyás végett a minisztertanács elé terjesztette a Párizsban aláírt egyezményeket. A bonni kormány a Saar-egyezmény megváltoztatása előtt nem volt hajlandó Adenauer telin i valónk hogy munka közben váratlanul gáz jelenik meg a munkahelyeken. A szállítás is könnyebb. Jelenleg a mezőbe való fejtés a hazafelé való fejtéshez viszonyítva 1:3 arányban áll a mezőbe való fejtés javára. Az a törekvésünk és minden műszaki vezetőnknek külön feladata, hogy ahol lehetőség van, ott hazafelé való művelést valósítsanak meg. — Hogyan akarják tovább javí­tani a szén minőségét? Ezen a téren tudjuk, hogy sok tenni valónk van. Mikor a kitüntetést kap­tuk, Czottner elvtárs. a szénbányá­szati miniszter is felhívta erre a fi­gyelmünket. Mi adjuk az országnak a legjobban kokszosítható gázszenet, de sajnos ennek most magas a pala és hamutartalma. Ez főleg abból kö­vetkezik, hogy a külszíni és a tárói fejtésekben összekeveredik az agyag és egyéb szennyező anyag a szénnel. Ezen a téren mind a műszakiak­nak, mind a dolgozóknak nagy a kö­telességük. Régen úgy volt, hogy a magas pala és hamutartalmu munka helyeket vagyis széntelepeket gurító- val megkerülték. Ezt ma nem tudjuk megtenni, mert sok szénről kellene lemondani. Minden csapatnak megvan a tisz- tántermelési előirányzata. Itt követ-’ kezik aztán a feladat. A műszaki vezetőknek állandóan ellenőrizni kell. hogy mennyire tesznek eleget az előírt követelményeknek. A me- redekdőlésü fejtésekben és másutt is mindenütt palakamrákat kell épí­teni. ahova külön ráírják a palát s a többi szennyező anyagot. Ellen­őrizni kell a töltocsilléseket is. Nem mindegy az. hogy a csillébe vagy a földbe rakják a meddőt, a palát. Eredményeink nem tesznek elbi- zakodottá bennünket. Tudjuk azt, hogy s'4 országnak egyre több és több szénre van szüksége. A mi szenünk­re különösképpen számít az ország. Ezután még rendszeresebben figye­lemmel kísérjük azokat a tényező­ket, amelyek befolyásolják a szénter­melés gazdaságosságát, annak minő­ségét ..... , . ké rését teljesítem és a szerződéseket jóváhagyni. Ehelyett öttagú minisz­tert bizottságot jelölt ki a párizsi egyezményeik tanulmányozására. A bizottság, a kormány november 18-i ülésén számol be m unkájának eredményéről. A bonni kormány pénteki határo­zata következtében a Szövetségi Ta­nácsban és a szövetségi gyűlésben kitolódik a párizsi szerződések ra­tifikációs vitájának időpontja. Politikai körök megállapítása sze­rint a párizsi szerződések első ol­vasásban való tárgyalására, amelyet Adenauer aecember közepére terve­zett. aligha kerül sor január közepe előtt. , A Telegraf című nyugatberlini lap arról értesült, hogy a pénteki minisztertanácson a Szabad Demo­krata Párt. az áttelepültek pártja és a német párt képviselői hevesen bí­rálták a Saar-egyezményt. Adenauer bonni értesülések sze­rint abban bizakodik, hogy koalíciós partnereinek ellenállása csak időle­ges koriesfogás. amellyel a novem­ber végén, illetve december elején tartandó bajorországi, hessen: és nyu^atberlini választások előtt igye­keznek kivívni az Adenauer újra- felfegyverzési politikáját • elutasító' lakosság rokorxszenvét. OlNhauer: a négyhata mi érfekezle’el még a pár zsi szerződések ratifikálása eíött kell megtartani Berlin (MTI): Erich Ollenhauer, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke Würzburg ban egy választási gyűlé­sen kijelentette: Németország és a német nép ér­dekei azt követelik, hogy a négyha­talmi értekezletet még a párizsi egyezmények ratifikálása előtt tart­sák meg. A bonni kormány nemzeti és történelmi mulasztást követ eláz­zál, hogy akadályozza a négyhatal­mi értekezlet haladéktalan megva­lósítását. Megérkezelt Bukarestbe a jugoszláv nagykövet Bukarest (Agerpres): N. Vujano- vics. a Jugoszláv Szövetségi Nép- köztársaság rendkívüli és meghatal­mazott romániai nagykövete pénte­ken megérkezett Bukarestbe. Üd­vözléséi-e az északi pályaudvaron megjelent D. Ionescu, a külügymi­nisztérium protokoll-osztályának ve­zetője és a bukaresti jugoszláv nagy követség tagjai, I. Topaloszki ügy­vivővel az élen. »

Next

/
Oldalképek
Tartalom