Dunántúli Napló, 1954. november (11. évfolyam, 260-284. szám)

1954-11-02 / 260. szám

* NAPLÓ in."» vov^'^^n * Kamaraszínpadot létesí enek Pécsett A Jjtözponti Vezetőség határozatai ** /eredményeiképpen növekedő életszínvonal komoly mérték>ben fo­kozz^ dolgozóink igényét a több szó. rakozásra és kultúrára. Állandóan növekszik a zenés szórakozóhelyek, a mozik és a színház látogatóinak a száma. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a Pécsi Nemzeti Színház vezetősége a kulturális cél­kitűzések megszabta feladatoknak nemcsak meg alkar, de meg is tud felelni. Műsortervét úgy állította ösz- sze és műsorterve keresztülvitelé­hez olyan erőiket toborzott, hogy a szórakoztatva nevelésre irányuló tö­rekvés eredményessége biztosítottnak látszik. Az előadások iránt megmu­tatkozó szokatlanul nagy érdeklődés miatt azonban az új darabok be­mutatásánál bizonyos Időbeli eltoló­dások vannak. Ennek következtéiben tehát az a furcsa helyzet állt elő, hogy nem több de még kevesebb al­kalom nyílik a szórakozásra, még ritkábban juthatnak a dolgozók szín­házba. Ezen a -helyzeten kíván segí­teni a színház vezetősége a kamara- színpad létrehozásával. Felkerestük ezzel kapcsolatiban Májercsík Róbert igazgató elvtársat aiki érdeklődésünkre a következőket mondotta: — A feladat, amelyet végre kell hajtanunk, nem könnyű. A színház ugyanis, mint minden állami intéz­mény, vagy vállalat, szigorúan meg­szabott keretek között folytatja a ma. ga pénzügyi gazdálkodását. A Pécsi Nemzeti Színház mér eddig is tulaj­donképpen két színházat tart fenn mert hiszen a „Tájszínház'' is a mi­énk és a kamaraszínpad létrehozása komoly erőpróbát jelent számunkra. De sikerült megoldani minden prob­lémát és a kamaraszínpad meglesz. A párt igen komoly támogatást adott a nehézségek leküzdésére és a mi­nisztériuminál folytatott tárgyalások során, — a pénzügyi problémákra is sikerült megoldást találnunk,. A hely­zet ugyanis az. hogy ugyanannyi szí­nésszel most majd nem kettő, hanem három helyen kell művészi értékű előadásokat produkálnunk. A November 7 Kultúrotthonnal már megkötöttük a szerződést. — itt tartjuk majd a kamanaelőadásokat Természetesen át kell alakítanunk a színpadot, mert így nem felel meg 3. követelményeknek. Az átalakítási munkálatokat már ezen a hétep megkezdjük és elkezdődnek a pró­bák az első kamarabemutatóra is. Seribe: „Egy pohár víz” című darab­jával nyitjuk új színháziunkat. He­teinkéi háromszor, péntek, szombat ás vasárnap tartunk majd előadá­sokat. November végén tartjuk az első bemutatót. Műsortervünket a kamaraszínpadra vonatkozóan még írem dolgoztuk ki, — mert hiszen a izükségesség csak most merült fel. Elgondolásunk azonban az, hogy a budapesti Vidám Színpad mintájára .mi is meghonosítjuk a szatirikus műfajokat, helyi visszásságok kipel- iengérezésével kívánjuk segíteni a hibák kiküszöbölését és elősegíteni a szocializmus építését. Komoly kap­csolatot tartunk fen-n az Irószövet- ;é,g pécsi csoportjának, tagjaival, akiknek közreműködésére igény t tar. tunk és számítunk. Mindezek mellett természetesen be fogjuk mutatni azo­kat a világirodalmi alkotásokat, ame­lyek szinte kiabálnak kamaraszín- pad után. Mi less Ugyan mi lenne? Boldog várakozásban, szorgalmasan készülő­dik az esküvő napjára. Persze csak azok szá­mára ilyen egyszerű a válaszadás, akik nem menyasszonyok, nem vőlegények. Csak azok intézik el huncutkodó mosollyal a fogas kér. oésre a választ. Köny- nyű nekik! De crak lennének menyasszo­nyok! Hogy miért? Mind­járt megmagyarázom. A minap egy meny­asszony elment az Al­izni Áruházba. — Menyasszonyi ruhá nak való anyaguk van? — Van kérem, —ud. variaskodik a kiszol­gáló. Majd hozzáteszi: — Vőlegény-ruhát is tetszik parancsolni? — Azt nem — csi­csergi büszkén a meny­asszony. — Azt már ré­gebben megvásároltuk. — Akkor nagyon saj­nálom, nem adhatok menyasszonyi ruhának való anyagot. — De miért nem. hisz vőlegényem is itt vette a ruháját. Szép fekete ruhát, készet. — S tudnák ezt vala­mivel igazoln.V — Nem. _ Akkor nagyon saj. nálam, nem szolgálha­tom ki. Na tessék! Ugye, hogy nem is olyan egyszerű a válasz, mint első lá­tásra gondolná ai em­ber. Eddig ugyanis az volt a gyakorlat, hogy a menyasszonyok külön erre a célra készített ruhában Hol művelődjünk, SZÍNHÁZ Este 7 órakor: A kőszívű ember fiai. MOZI Kossuth: Apa lett a fiam (fél 5, fél 7, fél 9 órakor). Petőfi: Rokonok (fél 5, fél 7, fél 9 órakor). Park: Sárkány rabjai (fél 5, fél 7, fél 9 órakor). Jószerencsét (Pécsszaboles): A kis karmester (fél 6, fél 8 órakor). Kossuth (Mohács): Rákóczi hadna­gya (6, 8 órakor). ELŐADAS A Munkácsy Mihály Szabadegye. tem csillagászat—földrajz tagozata ma délután 6 órakor a Jogi Egye­tem I. tantermében előadást tart „A nap“ címmel. Előadó: Kiss Miklós. Vendéghallgatók számára a részvé­teli díj 2 forint van a célnak megfelelő fekete ruhája, közjegy zőnél készült okirattal, vagy mást hiteltérdem- lő módon igazolja, hogy az az Állami Áru házból való, nehogy mulasztásából eredően hiba legyen a meny­asszony körül. A háza. sulandó fiatalok minél előbb keressenek párt, s szerezzék meg mind­kettőjük számára az esküvői ruhát az Álla­mi Áruházban — amíg lehet. Hangsúlyozom“ amíg lehet. Mert ha ezért az újításért fel­találója esetleg újítási díjat k.ap, alkalmazó­jának képe, mint leg­jobb dolgozóé, a kira­katba kerül, s az Ál­lami Áruház tervtelje­sítése ugrásszerűen emelkedik — könnyen megeshet, hogy az Ál­lami Áruház a meny­asszonyi ruhához újabb cikkeket láncol a fia­talokkal szembeni bi­zalom jegyében, pél­dául: gyermekkocsit, pelenkákat, s a legki­sebbek igényeit kielégí­tő füleg edényt, s egye­beket. Mondanám azt is, hogy várjanak egy kis ideig, hátha megértőbb magatartást tanúsít majd az Állami Áru­ház a fiatalokkal szem­ben, de ezt felelőssé­gem tudatában nem te. hetem. Nem tehetem azért, mert úgy sejtem, hogy az Állami Áru­ház eddig is tudta, hogy az áruk láncolá­sa tilos. G. hol szórakozzunk? A Pécsi Nemzeti Színház felhívja' a közönség figyelmét, hogy a Peda­gógus Szakszervezetben november 4- re váltott színházjegyek a „Csárdás, királynő“ bemutatójának eltolódása miatt a november 9-i, keddi előadás­ra érvényesek. * A Pécsi Nemzeti Színház idei évad­jának zenés műsorát Kálmán Imre: „Csárdáskirálynő“ című nagyoperett, jének bemutatásával kezdi. A bemu­tató előadást, — amelyen az operett- részleg tagjainak nagyrésze elsőíz­ben lép a közönség ©lé — novem­ber 4-én, csütörtökön este tartják. — A Baranya Megyei Tanács V. B. Élelmiszeripari Osztálya és a MITE mára hirdetett vitadélutánja az élel­miszeripar és kereskedelem kapcso­latáról, holnap, szerdán 5 órai kez­dettel a Janus Pannonius utca U sz alatt lesz, , a m- nyasszonnyal ? esküdtek. — Már most a szóban for­gó menyasszony miben esküdjék? Ruha nél­kül? Talán kicsit fúr. csa lenne. Polgári ru­hában? Elvileg ugyan nem kifogásolható, s az is lehet, hogy a menyasszonyi ruha használata egyesek sze­rint • „csak kispolgári csökevény“. A polgári ruha használata két­ségtelenül takaréko­sabb megoldás is, de eddig úgy tudtuk hogy az Állami Áruházát senki sem kérte fel arra, hogy máápk he­lyett takarékoskodjék. Annál inkább sem, mert ha már a fiata­lok megkeresték a pénzt, költsék el arra, amire akarják. Lehet, hogy az Álla­mi Áruház tervét job. ban teljesítené, ha min den vőlegény két ru­hában esküdne és ab­ból az egyiket az Ál­lami Áruházban vásá­rolná. De ez méjjfis csak sok! Nem elég baj szegény vőlegény­nek, hogy a házas élet. tel járó gondokat a vál Iára veszi, még az Ál­lami Áruház tervtelje­sítésének gondja is nyakába szakadjon? Az „eladó“ lányok sze­rint úgyis nehéz vőle­gényre akadni, ezek- után meg még nehe­zebb lesz az Állami Áruház jóvoltából. Nem állíthatom ma­gamról, hogy túlságo. san gyakorlati termé­szetű ember vagyok, de néhány dolgot azért tanácsolnék a fiatalok­nak: Ha már valame­lyik vőlégény-jelöltnek Ítélet a Sopiana Gépgyár tikkasztói el en A pécsi járásbíróság hétfőn egész­napos tárgyalás után este 9 órakor hirdetett ítéletet abban a bűncselek­ményben, amelyet a Sopiana Gép­gyár kilenc, javarészt vezető állás­ban lévő dolgozója a társadalmi tu­lajdon ellen elkövettek. A vádirat szerint Rátkai Béla cso­portvezető és Várnagy Nándor tech­nológus egymással szövetkeztek an­nak érdekében, hogy a Sopiana Gép­gyárban lévő egyes anyagokat, fő­leg Videa-fémlapakat értékesítsenek. Az anyagokat Rátkai adta át Várnagy nak, aki azokat a Finommechanikai Vállalat üzemében értékesítette. így 3000 forint illetéktelen haszonra tet­tek szert. Lassányi László vaseszter­gályos, Balogh Emil, pécsj lakos ré- izére a Sopiana Gépgyár üzemében motorkerékpárt javított és ezért el­lenszolgáltatásban részesült. Tóth Zoltán művezető és Mecseki Ferenc diszpécser az üzemben 4 eszterga- padot készítettek el és ennek ellen­értékét felvették. Sudár Emil műve­zető és Rózsahegyi István villanysze­relő és Mirbach Antal lakatos egy­mással szövetkezve a Pécsváradi Kekszüzem részére tésztanyújtógépet készítettek az üzemben és az ezért 'capott összeget, 6.300 forintot, egy­más között megosztották. Révész István főmérnök hanyagul látta el ellenőrzői kötelezettségét és ez is lehetővé tette a fenti bűncselekmé­nyek elkövetését, amelyek következ­tében a Sopiana Gépgyárnak mint­egy 25 ezer forint kára keletkezett. A pécsi járásbíróság ezért bűnös­nek mondotta ki Rátkai Bélát és Várnagy Nándort társadalmi tulaj- tón sérelmére bűnszövetkezetben is- nételten elkövetett sikkasztás bűn­tettében. Ezért Rátkai Bélát 3 és fél évi börtönre ítélte, az állampolgári jogok gyakorlásától 3 évre eltiltotta és 1000 forint pénzbírsággal sújtot­ta. Várnagy Nándort 2 és fél évi bör­tönre és 800 forint pénzbírságra ítél­te a bíróság, államp"1ríári jogainak gyakorlásától pedig 3 évre eltiltotta. Lassányi Lászlót a társadalmi tu­lajdon sérelmére elkövetett sikkasz­tás bűntettében mondotta ki bűnös­nek a járásbíróság, és ezért 6 hóna­pi börtönre és 300 forint pénzbünte­tésre ítélte. Tóth Zoltánt és Mecseki Ferencet a társadalmi tulajdon sérelmére bűn- szövetkezetben ismételten elkövetett sikkasztás bűntettében mondotta ki bűnösnek a bíróság. Ezért Tóth Zol­tánt 2 évi börtönre. 800 forint pénz­bírságra ítélte és állampolgári jogai­nak gyakorlásától 2 évre eltiltotta, Mecseki Ferencet másfél évi börtön­re, 800 forint pénzbírságra ítélték. Sudár Emilt, Rózsahegyi Istvánt és Mirbach Antalt társadalmi tulaj­don sérelmére bűnszövetkezetben el­követett sikkasztás bűntettében mon­dotta ki bűnösnek a járásbíróság. — Ezért egyenként 2 évi börtönre és 2000 forint pénzbüntetésre ítélte őket Rózsahegyi Istvánt és Mirbach Emilt ezenkívül az állampolgári jogok gyakorlásától 3 évre eltiltották. Révész Istvánt a bíróság a tánsa- dalrrfl tulajdon hanyag kezelésében mondotta ki bűnösnek. Ezért 6 hóna­pi börtönre és 1500 forint pénzbünte­tésre ítélte. A Pécsi Rádió mű sár a A Pécsi Rádió i 223.8 méteres hul­lámhosszon sugározza műsorát. KEDD 1 18 30: Hangszerszólók. 18 40: Faluhíradó: Hosszúhetényi kaleidoszkóp. — örsi Ferenc össze­állítása. 18.55: Hírek. 19.00: Wagner-művek. 19 15: Fullánkok. — Gáldonyi Béla írásai. 19.20: Szerzője ismerős. Irodalmi "eitörő. Szerkeszti: Szénié Tibor. 19.40: Délszlávnyelvű műsor. 20.00: Műsorzárás. ti 11; ic ti KEDD, NOVEMBER 2 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: 1. sz. gyógyszertár, Széchenyi tér 2, Tel.: 17-58. 8. sz. gyógyszertár, Kos­suth Lajos u. 81. Tel.: 23-94. 12. sz. gvógyszertár, Deleter Sándor utca Achill — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: — Várható időjárás kedd estig: kisebb íe'.hőátvonulások, eső nélkül, reggeli ködképződés, csendes idő, több he­lyen talajmenti fagy, a nappali eny­heség tovább tart. Várható legala­csonyabb hőmérséklet ma éjjel 1— 4, legmagasabb napoali hőmérséklet kedden 12—15 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhő- mérséklet 4—4) fok között. — Halálozás. Zengő vári Lajos te­metése kedden délután 4-kor lesz­SPOi. Újsághír: a hajrában a Lokomotív csatársora mintha szárnyakat kapott volna. A Pécsi Lokomotív—Győri Lokomotív mérkőzés után . . . — Hová, hová? — Li^roni n szárnyakat! — Maga az utóbbi időben mindig az utolsó percekben jött. Most aztán véglege­seit elkescU. y Pontot adott le a Lokomotív, * a Pécsi Bányász nyerte a bányász i an vadót Az NB IT. nyugati csoportjában a legna­gyobb meglepetés a Pécsi Lokomotiv—Győri Lokomotív mérkőzésen születet. A pécsi csapat pontot adott le a lelkesen küzdő győrieknek. A bányász rangadót a Pécsi Bányász nyerte, biztosan győzte le a Kom lói Bányász*. Jól szerepelt a Pécsi Dózsa. Pápáról is hazahozta a két pontot. A Pécsi Vörös Lobogó vereséget szenvedett Várpa­lotán. A forduló eredményei: Kőbányai Dó zsa—Soproni Lokomotiv 3:2. Nagykanizsai Bányász—Székesfehérvári Építők 1:0. Szé kesfehérvári Honvéd—Tatabányai Építők 4:1, Szombathelyi Vörös Lobogó—Csillag hegyi VL 2:1. Győri Lokomotiv—Pécsi Lokomotiv 2:2 (1:1). Verseny utca, 4-000 néző, vezette: Kié mer. Győri Lokomotiv: Tó h 11. — Horváth. Tóth 1. Kapitány —■ Megyeri, Pintér — Sághegvi, Deák, Hadnagy, Ka’már. Karikó. Pécsi Lokomotív: Rácz — Hőger. Hegyi. Szegedi — Szőke. Túra — Máté, Bella, (Ré vész). Udvaros, Milosovics. Horváth. A ve­zetést meglepet és te a gvőriek szérzik meg, a 18. percben Kdrikó beadásszerű lövését Rá'-z e’. nézi és a labda a kapus felejt a, hálóba kerül. 1:0. a győriek javára. A pécsi csapat ellentámadásai mán a 35 percben Udvaros lövése a védőkről Túra elé pattan ak:nek lábáról a hálóba jut a labda, 1:1. A fé’idő utolsó nercében Mi’osovics 11 esét Tóth kivédte. A fontfnlás után a 3. pereben vezetéshez jut a p«csj csapat. S*őke e’őre vágott labda iát Horváth az ötösről a há’óba kü’d:. \ játékvezető hibájából a mérkőzés eldurvul. A 17. pVobon n győriek szabad rúgáshoz jutnak. T<5th ?0 mé ere« rrős^övé séf Rácz p kapwbh ejti. ?:2 P'-’tvo. ő’V egyenlítenek ki a győriek. A mérkőzés hát­ralévő részében a ' pécsiek rohamoznak, o győriek azonban 7—8 emberrel védekeznek Tók • Tóth 1. Deák,1 Kalmár, illetve Hegyi és Túra. Pécsi Bányász—Korplói Bányás* í>-0 <?:ó) Pécsé >hegv 1509 né7£ v^zo^é: R:gó. Pécsi Bányász: Krausz —* bárdosi, Kocsis. Mihá \ —■ Varga, Kresz — Grozdics, Gyurká. Csupák, Keszler, Molnár. Komlói Bányász! Magyar — Kanizsai, Csárdás, Daum 1. Orosz, Szám 1. — Pólinger, (Korom). Kn^ rolyk Szám 11, Damn 11, Huszti. Az első félidőben sok veszélyes támadási vezet 8 pécsi csapat, a befejezések azonban nem sikerültek mindig. A komlóiak a mezőnybe* jó! adogattak, támadásaik azonban csak a 16 osi-r je’enteltek veszélyt. A mérkőzés második félidejében inkább a komlóik tá madtak. Támadásaikban azonban nem v°!1 elég átütő erő. GóUövők: Grozdics, Csupák. Jók: Bárdosi, Kocsis. Varga, Kresz, Csupák, illetve Kanizsai, Csárdás. Orosz é« S ám L Pécsi Dózsa—Pápai Vörös Lobogó 3:2 ( :1 Pápa, 1500 néző, vezette: Kamarás. Pécsi Dózsa: Krausz — Pataki. Cseh, Sárközi —' Haász, M chelle — Polucíik. Takács. Csák falvi. Polgár. Lopis. Pápai Vörös Lobogó: Fendrik — Sass. Simon. Molnár — Nyiga. Orbán — Besenvei, (Győrke), Vámos 1. Vá­mos 11. Nagy, Pprényi. Élénkiramú mérkő­zés Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, a második félidőben a jobb takti­kával iá*szó pécsi csapat felülkerekedett és megérdemelten szerezte m^g értékes gvő zelmét. A pápa’ak helyenként ttí’ keménveo játszottak. Oó!lövők: Poluczik, Tokáé*. Lo­pis. illetve Vámos 1, Perényi. Jók: Krausz. Cseh Takács, illetve Ny iga, Orbán és Vá* tnnu 1. Várpalo*ni Bányász—Pécs! Vörös Lobogó 2:0 Várpalota. 1500 néző, vezette: Kern Várpalotai Bánvá'Vaii'i — Kazári, Zom bori. Boros — 7 ó‘?r. (Flamm) Tercbrt —* Hiidec/ Bátki. Takács. Kőműves Borbé’v. Pécsi Vörös Lobogó: Gerjclv —1 Nógrádi, M»rAon, Perfa — Mii”er, Morvái — Hot- várth, (Fazekas) * Sze’n; ’ Ligeti. Hoffekcj. Karácsony. Az első fé’időt a lelkesen vé­dekező n'csi cs*apalnak sikerült gól nélkül megúsznia A másod’k félidőben 8 várna- !ot>:h'k erősen rohamoztak és sikerült BáfVi ói Takács góljaival m^gov^niük a mérkőf zést. A pécsi csapat \eresége ellenére som játszott rosszul. A vasárnap spnrf’a Pécsi Lokomotív—Bp. Flőre 52:43 í°l-22)J OB női kosáríabdnmérkőzé«. vezette: Erdösi ■ és Mészáros. A pécsi csapat a palánk alatt j jobban feltalálta magát és eredményesebb iátékával lefvfiit» rőkép»««é*;' etUnV"*. ' Legjobb dobókB‘*nc-e 18. Kele^finé 15, illetve Molnárné 11. Öllé 8. A pécsi csa­pat’»»! S-rat'ó Kelenfiné és Bencze játék« emelkedett ki. Pécsi Postás—Pécsi Dózsa 3:* f 2:0> Por­tás oá’va, ^<K> néő vehette- Szutyor. A me­gyei IT. osztály két csorortgvő/tesének n (bajnoki címért vívott első mérkőzésén jc- iraniú játék alakult ki. A Posl&$ különösen az első fé’időben iát*?ott jobban el-en-fe’é nél. A játék a második félidőben kemény lett, de a játékvezető jól tartotta kezében a mérkőzés irányítását. Baja—Pécs váro««k között5 «erdiP*^ a*lé tikaí versenyt rendeztek vasárnan déie’őt' a Tüzér utcai sportpályán. A pontversenyt a bajai !,k n verték 98:79 arányban Győz­telek: Nők: Magasugrás: Posterity Baja t?5, 400 m: Kelle É. Baia 66 5 Dbzkog«-: Hege diis Baia 24.37. 100 in: Giudl Baja H-8. Súly: Körmendi Baja 8 15. Távolugrás: Var­ga Pécs 45í, Gerely: Holnb Pécs 23.04. 4\10fl A TOTÓ 12 TALÁLATOS SZELVÉNVF 1. Salgótarján—Bp. Vörös Lobogó 1 1:0 2. Diósgyőr—Bp. Kinizsi 2 0:2 3. Szombathely—Csepel _ x 0:0 4 Bp. Dózsa—S.tálin Vasmű 1 2:0 5. Izzó—Győr x 3:3 6. Kecskeméti Kinizsi—Békéscsaba 1 2:0 7. ftp. Szikra—Dinamó 1 2:0 8. Sajószentpéter—Gödöllő ^ 1 3:1 9 Pesterzsébet—Bp. Gyárépítők félbeszakadt törölve 10. Monaco—Strasbourg i 4:0 1*. Nimes—P. Racing t 2:0 1?. Bologna—Milan 2 1:2 t3. Orosháza—Kőbányai Lok. 1 3:0 A MEGYEI II. OSZTÁLY ÁLLASA: Nyngati csoport: I Pécsi Dó r.sa 11. 25 19 5 3 71:24 4i 2. Pécsi Lokomotiv 11. 23 15 4 5 68:32 54 3 Pécsi Szikra 26 13 7 5 60:41 33 4. Villányi Traktor 26 14 5 7 65:48 33 5. Siklósi Traktor 25 12 6 7 42:4R 30 6 Sellyéi Dózsa 25 11 77 43.^5 29 7’ Vasas 11. Bányász 26 13 3 10 46:46 29 8. Pécsi Szj.artakusz 24 12 2 10 73:57 26 9. Pécsi Löv. Tisztiisk. 26 11 4 11 48:49 26 10. Pécsi Petőfi 26 10 1 15 46:5? 21 11. Sellyéi VM _ 26 7 6 13 56:64 2o 12. Beremendi Énítők 25 9 — 16 43 66 1« 1*3. Szentcgátl Traktor 25 4 3 lg I9 <>f 11 14. Sasdi Petőfi 26 2 — 24 24:46 4 (visszalépett) Az osztrákok ellen készülő magyQr l0bfin rúgó válogatott mint ismeretes, novemb«’- !0-én Pécsett szerepel, ellenfele a i0JjT£ Bnranva megvei játékosokból összeállít«** csapat lesz. A nagy mérkőzés elő** /ou megvei ifjúsági A) és B) válogatottja méi? kozik egymással. *ncr­m váltó: Baja 2 Férfiak* 490 m: KnusZt- ler Pécs 56.8. Súly: Esztergálvos Baja 12.8'. (négykilós golvóv l dobtak). 1900 m: Kővár?» Péos 2:51 7 Gerelyvetés: Pataki Baja 42.?S. Távolrgrás. N«gy Baia 577. 100 m: Nf*v Baja 12, Diszkoszvetés: Pataki Beja 41 5*. Mag«sugrás: Pesti Pécs 165, Svéd váltó: Pécs 2: 5 4. A megyei kézilabda bajnokság során szombaton, vasárnap néhány elmaradt mér kőzést jtászotta'k. Eredmények, női mérkő­zés c7i.r^tvjjri Vörös T obogó—Korn’ó-- Bá­rrá .7 5:1. Férfi mérkőzések: Péesúih^gvi Bányász—Lövész TiszUÍsAola 11:10. Pécsi Dó’Sa—Pécsi Fáklya 17:11. _Bi>d««w»t—Pér* városok közötti férfi é* női itjnsíg, toroaverseny j6 spoHot h„T0tt. A., »«rrimkn-.il Bukarest biztosan ívőzött. a no, versonvbol a pécsi tornás/lánvók kerül­tek k, győztesen. Eredmények: Férfi r«*- patverseny: I. Budapest »uns » Pécs »1.*. £Tn2 N,TnRbe;,: '■ Ho”''»h Budapest V.. Kv Budapest 3?, s Kein Pécs »*'n '»•■‘»♦versenyben: 1. Pécs SIS*. i' Aí ctyéni versenyben: l: 5S,bI5;:,;4í,g>^« *«*»’• beiCth%taLiÓ] a le, isntkZ<! pr/l' •zúzalékra feljetittUe MUK Íüríjt FOGTFCHNIK4T ------------—— ro ^Jr? 4ftÄkT»m^MÄl Urok it}S 7LBi?u*«nK?l!n£”- PC" Városhá^' u **aÍat ve,z fchneider fodrász. kiad« 0JÓUÍ0t-r aZob,® két 9zemé;y részére _____JOKa» tér 6. «Jatt. Ba t‘: rét ku^’ Nemzeti Színhéiz mez vétel re ke- tálalókat6ret® esztalokat, ebédlő vitrint és cz-él'í bélyeyíTeménv eladó. Pán­- 1 J; fodrész. Kossuth I.. ,í. 57. ka ^dl!LP r’ees'kákat vásárol az —• erdőnként t5._ forintért. miNANTfifj NAPI.0 a Magyar Dolgozók Pártja nnrn"v„„,eKvei Bizottságának lapja r.^? , észt, a szerkesztőbizottság q kiadó, GÁBR1 MIHÁLY Pécs ,?zerl<esztőség és kiadóhivatnl,- A,,iln " ■■ Tel.: 15 52. (5-1*­Előfizetési df(: havi II.— forint p ®aranyamegyci Szikra Nyomda vees, Munkácsy Mihálv „tea 10 az. Telefon: 20-27 Nyomdáért felel, Melles Rezső

Next

/
Oldalképek
Tartalom