Dunántúli Napló, 1954. november (11. évfolyam, 260-284. szám)

1954-11-02 / 260. szám

MDP BÁBÁN VÁM E C V E I BI ZOTT 5 A' CA'NAK LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 260. SZÁM ARA 50 FILLER KEDD. 1954 NOVEMBER 2 A MAI SZAMBÁN: Keljen fel a világ közvéleménye a londoni és párizsi egyezményekkel szemben. (2. o.) — A mezőgazdaság fejlesztése a járások Hazafias Népfront-bizottsága pro­gramjának tükrében. (2. o.) — Még szebb eredmények elérésére is megvan a lehetőség. (3. o.) — Háttá Dani jelölése. (3. o.) — Kamaraszínpadot létesítenek Pécsett. (4. oldal.) I — A bányák műszaki vezetői teljesítsék ünnepi Ígéreteiket! Sokszáz tonna térién felüli szénnel köszönisük november 7-ét „A szénbányászat számos területén gyenge a szervezés és műszaki ve­zetés. Nem teszik meg a szükséges intézkedéseket és nem harcolnak kielégítően a szén minőségének meg­javításáért“ — állapította meg a III. Pártkongresszus. A Központi Vezetőség októberi ülése is határozottan leszögezte, hogy a széntermelés fokozásában, a szénbányászat terveinek teljesítésé­ben igen komoly szerepe van az irá­nyítás és vezetés megjavításának. A Baranya megyei bányák műszaki vezetőinek világosan kell látniok azt, hogyha valaha indokolt volt a szén­termelési tervek teljesítése és ha valaha határozott, kemény, céltuda­tos és lelkes irányításra volt szük­ség bányáinkban, úgy ma az új sza­kasz gazdaságpolitikája eredményes megvalósításának harcában, ez sok­szorta indokoltabb. Bányászaink értik, tudják ezt, s ezért a Nagy Októberi Szocialista For­radalom évfordulójának megünnep­lésére a széntermelés növelését tűz­ték ki célul, erre tettek ígéretet, ezt vállalták. Vállalásuk teljesítésén lel­kiismeretesen, fáradhatatlanul dol­goznak. Az eredmény azonban nem­csak tőlük függ. A termelőmunkát végző bányászok lendületét nem egy­szer az fékezi, sőt akasztja meg. hogy a műszaki vezetés hibáiábó’ hiányzik a termelés valamely felté­tele. Másutt viszont fokozza a len­dületet a műszaki vezetők gondos szakszerű irányítása, lelkiismeretes munkája. A megye legtöbb széntermelő üze­mének műszáki vezetői megértették és munkájukkal bizonyítják, hogy Tyúkévá tették az új szakasz gaz­daságpolitikáját s magukénak isme- rtk el bányászaink ünnepi munka- lendületét. A fizikai dolgozókkal yállvetve, azokra támaszkodva hajt- Ják végre intézkedéseiket, az ezévi termelési terv teljesítéséért, túltelje­sítéséért. A pécsi bányák műszaki Vezetői a megyei pártaktíván, majd az azt követő bányászműszaki aktí­ván megígérték, hogy maradék nél­kül eleget tesznek 27.500 tonnás vál­tásuknak. Azóta Pécsbánya, Sza­bolcs, Vasas és így a tröszt is nap. rnint nap 100 százalékon felül ter- mel. Október havi tervét 104.06 szá­zalékos eredménnyel fejezte be. , Ugyancsak lelkes munka folyik a komlói tröszt egyes üzemeiben, kü- "únösen Komló északi üzemeiben. Uagymányokon, Mázán, valamint Anna- és Béta-aknán. A Kossuth- a*nai üzemek azonban, amelyeket a legnagyobb felelősség terhel a kom- l0' szénbányák több mint 3.500 va- s°nos lemaradásáért, még mindig láttak hozzá megfelelően adós­ságuk törlesztéséhez és a sok Ígérge­ss ellenére október havi tervüket Sm teljesítették. Nem érthetünk egyet a tröszt ás a termelő üzemek azon felelős veze- toivei, akik számtalan értekezleten, aktíván, nagy tömegek előtt és szű- “ébb körben is nem egyszer hangoz­nák, hogy a komlói trösztnek meg- an minden előfeltétele ahhoz, hogy ?z október havi tervét teljesítse. Hs- lenne, ha ezek a felelős vezetők üSV módosítanák véleményüket. “°gy az objektív előfeltételek való­ban adva vannak. Adott a szén, adott " gépészeti berendezések és anyagok 'oitiege gok tíz ^s százmillió forin- os értékben, adott az odaadó és ter­et teljesítő bányászok ma már egy- ,e szélesedő tábora, akik egyre in- ,bb követelik vezetőiktől, hogy. te- enntsék meg gondos, előrelátó szer­zésükkel, műszaki tervezésükkel tókat a feltételeket, amelyek ma í?eg a legtöbb esetben hiányoznak •^ornlóTi, hogy tervüket teljesíthes- Sn túlteljesíthessék. Ezeknek a doi- |°?úknak a véleményével egyet kell vneni a komlói szénbányák műszaki ehetőinek, mert döntően ezek a subjektiv feltételek akadályozzák a ■uentermelést, a tervek teljesítését. A komlói műszaki vezetők köré­ben eléggé elterjedt nézet, — mely­nek kihatásait napról-napra érzi népgazdaságunk, dolgozó népünk, — hogy ha a tervek teljesítését meg­ígérik, ezzel mór megtették a ma­gukét, mert lám, ország-világ előtt bebizonyították, hogy teljesen egyet­értenek azzal, amit az új szakasz gazdaságpolitikája feladatul tűzött a szénbányászat elé. Többen azt gon­dolják, hogy ígérni és nem teljesíte­ni, még mindig jobb és kevesebb fe­lelősséggel jár, mint nem ígérni és nem is teljesíteni. Világosan meg kell mondanunk ezeknek a műszaki elvtársaknak, — párttagoknak es pártonkívülieknek egyaránt, — hogy a dolgozók, az ország népe sem ezt, sem azt ném tartja helyesnek és előbb utóbb megrendül bizalmuk az ilyen vezetőkben. Az elmúlt hét keddjén a Komlói Városi Pártbizottság aiktívaértekezle- ténék lelkes hangulata magával ra­gadta Illés elvtársat, a Kossuth-sk- oai Il-es üzem vezetőjét, és — az eredmények alapján úgy látszik meg­fontolatlanul — ígéretet tett arra, hogy a Il-es üzem november 1-ig behozza október havi lemaradásét A feladat végrehajtásáért lelkesedni és felelőtlenül ígérgetni, ugyanakkor azt végre' nem hajtani, két dolog. A Il-es üzem azóta is jóval 100 száza­lékon alul termel naponta. Illés elv­társ nem ott követte el a hibát, hogy ígéretet tett a terv teljesítésére, ha­nem ott, hogy az ígéret után nem követett el mindent, hogy azt valóra 's váltsa. A szénbányák dolgozói el­várják vezetőiktől, hogyha nevükben ígéretet tesznek az ígéret végrehaj­tására szervezzék mejg úgy munká­jukat, hogy ne kel lien szégyenkez­niük vezetőikért. Elmondhatjuk a> fentieket Vízi elvtársról is, a kom­tól tröszt igazgatójáról, aki ugyan­úgy, mint Illés elvtá-rs, a megyei ak_ tíva előtt a megye legjobb kommu­nistái, gazdasági vezetői és pártmun­kásai előtt tett ígéretet, hogv Komló rövidesen hozzáfog lemaradásának behozásához. Mindezek alapján most már ke­vesebb ígéretet de felelősebb mun­kát kér a komlói vezetőktől nem­csak Komló, hanem Pécs és Bara­nya minden dolgozója is. A komlói bányászok azt kérik mű. szaki vezetőiktől minden taggyűlésen, termelési értekezleten, aktívákon és egyebütt, az irodákban és bányák­ban egyaránt, hogy javítsák ki azo­kat a többnyire apró. de egy bányász S órai munkáiéban mégis jelentős kiesést jelentő hibákat, mint pél­dául a csille- és fahiányt. Teremtse­nek megfelelő munkahelyeket, szál- 'ítóutakat. Sorolhatná ezt és sorolja 's ezt napról-napra sok bányász, de vajmi kevés eredményt tapasztal. Kovács elvtárs az I-es üzem vezeJ tője világosan megmondta a komló' ?.ktívaülésen, hogy a komlói tervtel- iesítés alapvető feltétele: biztosítani a bányáikban a már annyiszor emle­getett műszaki feltételeket, biztosí­tani, hogy a bányász munkaidejét produktív munkával tölthes.se el. És hogy ez így legyen, ahhoz elsősor­ban a műszaki vezetők megfelelő 'rányító és szervező munkája szük­séges. Ebben a munkában támasz,kod tarnak az üzemek ^vezetői jobban kö­zép- és alsó műszaki kádereikre. Ok- ‘assák, tanítsák őket hogy utasítá­saikat mindig megfelelően tudiák to­vábbítani. végrehajtani és ezzel emel­lek az ő felelősségérzetüket is mun­kájukért. Ez a biztosítéka annak, hogy Kom- 'ón minden bányász felsorakozzék műszaki vezetői mögött és együtte­sen harcoljon velük az 1954. évi szén termelési tervek maradéktalan telje­sítéséért, a több szénért, az ünnepi ígéretek valóra váltásáért. Fessel Tibor M. B. ipari és közi. oszt. vez. ■ ' 1 ....-■...........— ' ...........— — Je 'entős árammegtakarílás a Pécsi Szénbányászati Trösztnél Az elmúlt három hónap alatt a Pé_ •y‘ Szénbányászati Tröszt üzemeiben “y02.oookilowattóra villamosenergiát hárították meg 368 ezer forint ér­tékben. Ez azt jelenti, hogy ebbén az időszakban 20 százalékkal csökkent az 3gy tonna szén kitermelésére' fordí­tott árammennyiség. Tar ínunk felszabadulási hónapot! Béta^akna bányászainak felhívása a komlói bányaüzemek dolgozóihoz komló b Any Ászai ! E hónap utolsó napjaiban lesz 16 esztendeje, hogy Komlón megje­lentek a dicsőséges Szovjet Hadsereg felszabadító csapatai. Tíz év telt el azóta s ezalatt a tíz év alatt a régi füstös kis bányászfaluból korszerű bányavárossá fejlődött Komló. Bányáiban korszerű gépek könnyítik meg a munkát és ezerszámra épültek vá Tusunkban egészséges, modern bá­nyászlakások. Mindez elképzelhetetlen lett volna a régi világban. A mi aknánk, Béta-akna Is a szovjet harcosok fegyverei nyomán született, új élet hatására jött létre. Ezért gondolunk háláiéit szívvel arra a napra, amely meghozta a munkásosztálynak, a komlói bányászoknak a megbe­csülést, az emberibb élet lehetőségét. Mi, Béta-aknai bányászok, akik hónapről-hónapra túlteljesítettük ter­vünket, ez évben több, mint 11 ezer tonna szenet adtunk terven felül, elhatároztuk, hogy felszabadulásunk emlékére november hónapban fel- szabadulási hónapot tartunk, amelynek során minden eddiginél nagyobb munkasikerekkel ünnepeljük meg november 28-át, Komló felszabadulásá­nak 10. évfordulóját. Vállaljuk, hogy november hónapban tervünkön felül 1200 tonna szenet termelünk, hogy ezzel is csökkentsük a szénbányászat, ezen belül a Komlói Szénbányászati Tröszt adósságát. Felhívjuk a komlói tröszt többi hét üzemének dolgozóit, csatlakozzanak kezdeményezésünkhöz! tlnne. peljék ők ts kimagasló termelési eredményekkel adósságunk törlesztésé­vel ezt a hónapot. 1 Brigádvezetők! Kövessétek Vörös János DISZ csapatvezető példáját, aki vállalta, hogy 12 főnyi csapatával november hónapban 450 csille szenet termel terven felül! Előre, kimagasló teljesítményekkel a „felszabadulási hónap" sikeré­ért! NAGY BÉLA MÄTRAI ÁRPÁD DRESCHER JÓZSEF párttitkár üzemvezető ü. b. elnök Á forradalmi hét ^Iső műszakja Komlón Forradalmi műszakot kezdtek KV főn a komlói bányászok is a Nagy Okt. Szoc. Forr. évfordulója tisz­teletére. Esen a héten jobb, szerve­zettebb munkával, többszáz tonnával akarják csökkenteni a tröszt adós­ságát. Ezzel az elhatározással száll­tak le tegnap reggel a csapatok és ennek megjelelő lendülettel végezték munkájukat is. Az első nap első műszakja még­sem tükrözte eredményeiben ezt a lendületet, — Kossuth-akha egyetlen üzeme sem teljesítette ezen a, mű­szakon a tervét. » Rajnai Józsefhez, a III-a.s üzem bánya mesteréhez nyitunk be. — Milyenek az esélyeink? Munka­helyeink jók, van elegendő. 75 vá­gón helyett 80-at is képesek va­gyunk kiadni. — És most, hogy-hogy mégsem? — A faellátással vannak bajok — mondja — nem azt kapunk, amit kérünk. A múlt héten az I-es üzem 120 centiméteres fenyőfáit hozzánk küldték. Mit tudnánk vele kezdeni? El kell szállítanunk, nem beszélve arról, hogy ez már plusz ember, plusz műszak. Ilyen elfekvő fákkal tele van minden munkahelyünk, vá­i gátunk. 2.40- es meg 3 méteres fát üteg nem kaputik elegendőt. Desz­kából is úgy el vagyunk látva, hogy­ha egy évig nem küldenek, akkor is I elég lesz. Másutt meg biztos keresik. Ezeket kell megszüntetnünk, és meg is szüntetjük, így tudjuk teljesíteni a tervet. * A Il-es üzemben is sovány ered­mények járják. A 102-es csapat 100 helyett 41 csillét, a 118-as csapat pedig 80 csille helyett 32-őt töltött. Csak a 111-es csapat teljesítette tú! tervét ezen a napon: 90 csille helyett 115 csille szenet indítottak a kül­színre. * Csak egy hónapja vagyok a 111-es csapat vezetője, —- mondja Radnai Gyula, a Il-es üzemnél. — Mikor oda kerültem csak 40-50 — nagyon jó volt ha kiadtunk 60 csille szenet naponta. Aztán mi is felajánlást tettünk. A 60-ra még külön 23 csillét. Ebben benne volt az is. amit az adósság- törlesztésre s amit november 7- re ajánlottunk fel. A felajánlás óta 100 csillénél ke­vesebbet sosem adtunk. Mai műsza­kunk eredménye is 115 csille. A forradalmi héten a 105 7 százalékot is úlszárnyalja István-akna A tokodi bányászok nagyszerű kezdeményezését követve és ahhoz hasonlóan István-akna bányászai hétfőn reggel szintén már mint a forradalmi hét harcosai szálltak le munkahelyükre. Ugyancsak így a délutános és éjjeles műszak dolgozói is. Eligazításon Garamvölgyi János, az üzemvezető főmérnök helyettese szólt a bányászokhoz. Elmondta, hogy István-akna 10p,7 százalékra teljesítette október havi tervét. Ez­zel egy újabb jelentős lépést tet­tek előre szénadósságuk törlesztésé­ben. Az elmúlt három hónapban összesen több, mint 3000 tonnát tör­lesztettek. A mostani hétfői nap háromszo­ros tanulsággal figyelmeztet: először — a forradalmi hét első napja, és így a hét összeredményét — ami g versenyhelyezést és a vele járó ju­talmat szabja meg — jelentősen be­folyásolja, alapja lehet annak. Ezen­kívül az űj hónap első napja. S az októberi 105.7 százalékot véve alapul mint elérendő és nap. mint nap kö­vetendő célt — amit még túl is le­het november végéig szárnyalni — ezért is dicséretes már most a kez­det legkezdetén megfogni a munkát. És végül, a hétfő is ugyanolyan munkanap, mint a többi és ugyan­csak mint a tervteljesítés napját tart ják nyilván. De elsősorban és végeredményben érdemes is jól dolgozni, mert min­den bányász a fizetésén túlmenően 's érdekelt: csapatának érdeke, tehát saját magának is. Mert amellett, hogy a forradalmi héten cigarettá­val, rummal és egyéb ajándékkal jutalmazzák a derekasan termelőket, a legjobbak szép összegű pénzjutal­mat kapnak. A legjobb fejtési brigád 1000, a második és harmadik 800, illetve 600. a legjobb elővájási csapat 100, a legjobb földalatti Sfcállítóbrigád 100. a legjobb aknaszállítók 200 fo­rintban részesülnek, — tehát érde­mes jobban, lelkesebben dolgozni, többet termelni, mert az erkölcsi győzelem mellett anyagi jutalmazás­sal is jár ... és amit még hozzá­tennénk: a forradalmi hét jó ered­ménye előfeltétele a novemberi-terv túlteljesítésének — az. adósság to­vábbi, még gyorsabb Ütemű törlesz­tésének. Szüreti mulatság Siklásán C "mt Kleofás, miom, da karaván!” Ez­úttal azonban nem cigány karaván. Igaz. a aét dél­ceg, magyarruhás lovas után ott megy a népi mu­latságok kihagyhatahan szereplője, a cigány is. Ütött-kopott kocsi, lő helyett szamár húzza. Ré­gi cigány szokás szerint a kocsiderékban ül a csa­lád. Baka Béla tanító — mert 6 az egyik cigány — meg-megriogtatja a-kocsi koré gyűlt gyerrneksere- get. Éktelen a sivítás, ne­vetés, hahota. Utánuk nagy „spediter“ kocsi következik a zene­karral és a tánccsoport­tal. A zenészek belecsap­nak a húrba. „Vörös bort ittam az este, angyalom, ragyogóm, szeretem a bort. A lábamon alig-alig ál­lok, mégis szeretnek a lá­nyok ...” Innen is. onnan is kur- jongatás hallatszik megkezdődött a szüreti felvonulás ’ Siklóson. Megperdül a dob is és a téren egy-kettőre össze­verődnek az emberek. HunyacH László, a „kis- bíró'" nagy pap'rost húz e.a mellény zsebéből és ne­kiereszti a hangját: „Köz­hírré tétetik: ma este nagy vigalom lészen, ami­re mindenki legyen igen ítészen. Mi. mármint én, ?. bíró, meg az ángyi — olyan murit teszünk, hogy orom lesz látni... Ugyan ki kételkedne a kisbíró szavában? Hisz ha a kezdet jó volt, jó lesz a vége is. A kisbíró be.e- melegszik és csipkelődni kezd. * Mindenki tudja, hogy az utóbbi időben kétféle bor , készül. Az egyik tőkén termett, a másik meg egyszerűen „szalmamelléki". Hogy ezt miből készítették? Hadd tudja meg mindenki. — Mostanság, akit el­kap majd a nátha, és ka­lapkűráért esdek’ik a gége — kukoricát egyen hat szemet estére. Féldeka élesztőt és negyedliter vi­zet. — éjfélkor lefejti, — máris kész a szüret. Hej. «an most nevetés, élcelődés! Egymásnak ad­ják a szót -az emberek, hogy az nem borivóknak való. Igya meg a kisbíró, ha szereti, ök inkább isz- szák a hegy levét. Igen ám! De azt is csak mód­jával lehet! Nem lehet ám csak úgy, akárhogy a sző­lőhegybe menni. — A községi rendőrség büntetés terhe mellett kéri, csak a „KRESZ“ sze­rint lehet hegyre menni. Tekintettel ott az őszi for­galomra, figyeljenek ké­rem, a kijelölt útra. Ezen­túl fölfelé a Koldusárok vezet, lefelé az utas Vó- kány felé mehet. — Ezek után pedig csak egy szót még máma, — mindenki elgyüjjék a szü­reti bálba. A lovasok nyeregbe kap nak, a cigányasszony meg húzza gyeplőjét, a zené­szek rákezdenek, nóta csendül... ... szeretem a lányát, nem tehetek róla ... Estébe hajlik az idő. A felvonulás befejeződött. A Járási Kultúrházban szól most a zene. Itt ropják a táncot, dézsmálják a sző­lőt. Felnevet a lány. a le­gény, ha tetten érik. A lopásért nagy árat kell fi­zetni. Senki sem marad adós: fizet attegény, hogy csak egy percre is a lány szemébe nézhessen és fi­zet a leány... Felsír a hegedű. Csár­dást dirigál a prímás. Az „öreg"’ asszonyok sem hagyják magukat. Úgy pörögnek, mintha csak ti­zenhatévesek lennének. Elvégre egyszer van egy évben szüreti bál Sikló­son. Sz. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom