Dunántúli Napló, 1954. október (11. évfolyam, 234-259. szám)
1954-10-24 / 253. szám
6 N A P E ö 1954 OKTÓBER 24 ' jßiizt CfjLt'ent rf)tejelt í-' sillagos napok voltak az október végiek Liszt Ferenc és Pécs életében. 1811. október 22- én született a világ „hír- hedett zenésze’“ — mint Vörösmarty nevezte — Sopron megye egy kis falújában a jó bor és üstökös évében. Egyik újabb világkörüli útjára indult „a hangok nagy tanára’“, amikor 1846 október 25- tól ,27-ig három napig Pécsett is időzött. Amikor Pécsett híre járt, hogy Liszt a szekszárdi megyeháza nagytermében október 18-án hangversenyezik, Witt János, a pécsi székesegyház kivaló hegedűművésze, egy küldöttség élén felkereste és felkérte, hogy Pécset is tisztelje meg látogatásával. Liszt eleget tett a meghívásnak és 24- én délután a pécsi püspök négyesfogatán Nádasdra érkezett Augusz Antal szekszárdi alispán és Petrichevich Horváth Lázár társaságában. Pécsről néhányan eléjük utaztak, és este Witt és dalos társai r.égyhpngú énekekkel üdvözölték a „zongorakirályt". A nádasai vacsora érdekes epizódjáról számolnák be az egykorú tudósítások. A „dalnokok“ panaszkodtak. hogy nincs magyar férfiné- eyes zenedarab Magyarországon. Erre LiStt kijelentette, ha adnak neki magyar szöveget, ó megírja az els > magyar kvartettet. Petrichevich Horváth Garay Jánosnak „A patakhoz“. című versét írta le, amelyre hiszi (itt a társaság előtt egy negyed óra a'att lögtönzött egy férfinégyest. Mindjárt el is énekelték a pécsiek. íy| ásnap reggel Liszt és kísérete Pécsre kocsizott. A püspöknél szálltak meg, aki délben fényes lakomát , icndezétt világhírű vendége tiszteidére. Mivel Lisztről köztudomású volt. hogy kérésre nem szeretett társaságban játszani, a házigazdának az az ötlete támadt, hogy ebéd után néhány hangot ütött meg a zongorán. Liszt megértette a célzást s annak kijelentésével ült le a zongorához, hogy az elkezdett nyomon tovább fog haladni. A hangverseny aznap, október 25- én este 7 órakor kezdődött az Oert- zen-féle színházban. Ezt a klasszikus stílusú épületet 1888-ban lebontották, s helyébe került a Janus Pannonius gimnázium mai épülete a régi Mária, ma Molotov utca 2. sz. alatt. A hangversenyt nagy készülődés előzte meg. A német felírásokat magyarral cserélték fel a színházban. Pompás műsort nyomtattak — valószínűleg Pesten. Egy példányát múzeumunk őrzi. A litografált kártyát Lisztnek Tyroler metszette, ismert művészi arcképe díszíti, amint átszellemülve játszik a zongorán. A műsor hét száma közt magyar dalok is szerepeltek. Legnagyobb hatása a ráadásnak, a Rákóczi-indulónak volt, amelyet fergetegesen adott elő délelőtt a a művész saját átírásában, magával ragadva az egész közönséget. Utána Petrichevich Horváth Liszt tolmácsaként bejelentette, hogy másnap délben a Hattyúteremben még egy hangversenyen játszik a művész jótékony célra. A „Hattyú“’ vigadó emlékektől megszentelt épülete külsejében szinte változatlanul áll ma is a Kossuth Lajos utca 15. sz. alatt, csak nagytermét osz.tották szobákra a biztosító intézet részére. A 26-i második hangver senyén különösen Normája, Ave Mariája és a Hattyúdal ragadta magával a közönséget.. Utána 350 pengőforint tiszta hasznot adott át Liszt ebéd közben a püspöknek. Ezt a pénzt a budai külvárosi temető ma is meglevő kriptás kápolnájának építésére fordították. \ harmadik napon, október 27-én székesegyházat tekintette meg Liszt még régi, agyonstilizált alakjában. Mintegy háromnegyed óráig játszott a 48 regiszteres pompás orgonán. A búcsúebéden a püspöknél megígérte, hogy a székes- egyház megújítása után rendezendő felavatási ünnepségre misét komponál, amelyet tiszteletből ingyen ajánl fel a székesegyháznak. Erre azonban nem került sor, mert a restaurálás hosszú ideig elhúzódott. Népköztársaságunk nem felejtette el, hogy városunkat diadalútjának tetőfokán felkereste a zeneművészet úttörő világmestere. Emlékére „Liszt Ferenc Hangversenyteremének nevezte el a zene hatalmas csarnokát, amely ugyanabban az utcában hirdeti, ahol ma is olvasható a ház homlokzatán a „Hattyú“ felirat: „... Mert bár sok század száll és tűnik ezred, El nem viszi hírével Liszt Ferencet.“ Csekey István BALASSI BÁLINT születésének 400 éves évfordulójára Balassi Bálint a magyar költők között az alsó. aki művészien kezelte a magyar nyelvet, kihasználta lehetőségeit, érvényrejuttatta szépségeit. Az eredményes irodalomtörténeti kutatások nyomán, mindig többet tudunk meg életéről, műnk ágáról. Főúri családból született, szegényen, mindenkitől elhagyatva halt meg. Életét az ellentétek harca jellemzi. Egyszer gazdag földesúr, majd szegény katona, egyszer humanista tanulmányokkal foglalkozik, máskor a feudális földesurakkal pörösködik. Éppen ezért, munkásságát, költészetét, életét nem vizsgálhatjuk a történelmi korszakból kiszakítva. Az egész világot átformáló szellemi forradalom, a t'eneszánsz hatására hazánkban is felvirágoznak a terme, szettudományok, a humanista irodalom. A reneszánsz kifejlődését, beteljesülését azonban megakadályozta Mátyás halála és az, hogy nem volt olyan osztály, mely kezébe vehette volna a megújhodásért vívott harc irányítását. A régi ég az új életforma harca hatja át Balassi költészetét. Itt nyilvánul meg nagysága és forradalmi- sága, amikor leküzdve a középkori, egy házias, személytelen költészet hatásait, az új. az élet. a földi boldogság, a szerelem, a katonaélet szépségeinek megénetolésével utat tör a valódi, vidám, a lázadó, a természet nagyszerűségét dicsérő költészet számára. Latinból fordított versei is azok közé tartoznak, melyek a földi boldogságot dicsérik és a horatiusi filozófiának megfelelően azt hirdetik: úgyis rövid az élet. legyünkből, dogok itt a földön, együnk, igyunk, vigadjunk, felejtsük el bánatunkat. Balassi szerelmi és vallásos, valamint hazafias költészetének tanulmá nyozása után elmondhatjuk. nemcsak költő volt, hanem hazánk harcos fia is. Főúri származása ellener«« jó barátságban volt a végvári vitézekkel, velük együtt harcolt, küzdött és élt. Annyira áthatja életét a végek .iránti szeretet, hogy gyakran ,v»-> rágénekeiben is harci 'képekkel találkozunk. Mindannyian ismerjük ezeket a sorokat: „Vitézek, mi lehet e széles föld felett szebb dolog a végeknél?““ A költemény első soraiból is érezzük, a költő nem egy képet fest csupán, hanem ő maga is benne el a képben, ő is tudja,, maga is tapasztalta, részese volt a végek szépségének, a végvári harcoknak. Balassi költeményeinek rímelt ma is élvezzük. Azzal, hogy megalkotta a fJalassd-strófát, méginkább méltó arra, hogy a magyar verselés, költészet legnagyobb mesterei közé soroljuk. Életében kortársai nem értették meg. Nem is érthették, mert meg előzte, felülmúlta őket tudásban, műveltségben és életfelfogásában. A XVI. század forradalmára volt, az új, humanista eszme hirdetője, akinek költészetében életének ellentmondásai szerves egészet alkotnak, mert egybeforrasztják mindazt, ami nagy- gyá, felejthetetlenné, teljessé tette művészetét: a szabad élet, a haza érdekében vívott harc szeretetét, a reménytelen szerelem egész életre szóló lángolását és a magas tudományok elsajátítása utáni vágyat. Költeményeit katonák énekelték lobogó tábortüzek mellett, bujdosó szegénylegények merítettek felőlük erőt szomorú napjaikban. Versei ma is időszerűek, nem vesztették el fényüket, varázsukat. A korán, negyvenéves korában elhunyt költő halhatatlan alkotásait ma mindenki tanulmányozhatja. Érdemes is vele foglalkozni, mert az új korok lírájának megteremtője, a hazáért vívott harc hőse volt. A Magyar írók Szövetsége Pé. esi Csoportja és a Baranya Megyei Tanács Népművelési Osztálya, Pécs felszabadulásának 10. évfordulójára indított . pályázatára „Emlékek“ jeligére beérkezett írás. EMLEKEK. Péter legénnyé váló kamasz volt, Pál, a barátja csakúgy. Nemcsak a naptárban fértek meg egymás mellett. Nemcsak keresztnevük volt szomszéd-rokon- a vezeték is: Kovács Pptteí“ és Schmidt Pál. Mondták is rájuk: ott1 a két Kovács. Az iskola évei elmúltak felettük, évek óta próbálgatták szárnyaikat, de csak kevéssé sikerült. A szülői otthon és támogatás nélkül semmire sem jutottak volna. Pedig mindkettő. igen’ életre való volt. Péter, a logikus észjárású, higgadt, Pál, a dúsfantáziájú, lobbanékony, de kitartó. Kelten jól kiegészítették egymást és örökösen jól gyümölcsözött kettőjük közös kincse — a vidámság. Még gomlyukukiban volt a március 15-i nemzeti szalag, amikor ezen a szombat estén, nevezetesen 1044 március 18-án sétálgattak a városban. Ugyan, miért oly jókedvűek, mi fakaszt harsány nevetést ajkukra, mikor olyan kevés ok van a nevetésre 7! Lassan róják a Széchenyi tér kockaköveit és aiTÓl szól a beszéd, hogy milyen fajankó és ordenáré a törzs- őrmester, aki a leventeszázad parancsnoka. — Az egy ökör! — szól Pali tömör megfogalmazással. — Az nem tud mást fnondani. mint. hogy: „Hé, te tapsifüles vadökör! Ha azt mondom, feküdj, akkor feküdj, mintha a lány mellé bújnál! Különben szétrűgom az alsófertályodat! Majd megismertek engem ti moslékfajzatok!“ — Ordítson ahogy akar, nekem nyolc, úgysem megyeit leventézni.— Ez Péter álláspontja volt. amit Pali is követett, ettől nem tágítottak. A törzsőrmester nem tudott olyan kegyetlen lenni, hogy tűi ne jártak volna eszén. „Misére nem jöttök?! Ezután mindönki cédulát kap és aki. nek a keddi foglalkozáson nem lesz olyan aranyos, picike, aláírásos, bélyegzés cédulácskája, mert nem volt templomban, azt megdögiesztem a vásártéren Ezt dörögte el a törzsőrmester úr, aki különben a Frigyes laktanyai katonai börtön parancsnoka volt és ettől kezdve minden vasárnap cédulát osztottak mise előtt, de csak annak, aki ott volt. Aki pedig nem volt ott, az szerzett Pétertől, akinél mindig volt a sajátgyártmányú „aranyos, picike, aláírásos-bélyegEős cé- dulácská'“-ból Öt-tíz darab. így aztán soha nem egyezett a vasárnap kiosztott és a kedaetn beszedett misecédulák száma. A szakaszparancs- nokok mindig erről tartottak megbeszélést, de sehogy nem tudtak dűlőre jutni. „Mert marhák vagytok, mert nem tudtok ötszázig sem számolni, hogy megvan-e a papír, meg az ember *. Rendszerint a törzsőrmester eme összefoglalójával ért véget a megbeszélés és ment minden a régiben. Ezen bizony lehetett nevetni. — Holnap vasárnap — állapította meg Pali a naptári helyzetet. — Hova megyünk délelőtt? A két barátnak, mint minden jóbarátnak voltak egymással szemben kívánságaik. Az egyik, de legfontosabb a pontosság. Ha fél tízre beszélték meg találkájukat, úgy másod, perc pontosan ott kellett lenni. Előbb nem bag. ae később, az annál nagyobb. Két-három perces késésért félórákig illették egymást a különböző szemrehányásokkal és ezért ismételte most is immár harmadszor Péter: — Tehát holnap délelőtt a kútnál fél tízkor ... A kút ott állt és ott áll ma is^a.z Aradi Vértanuk és a Sztálin út sarkán. Köve vörös, vize kicsit kesernyés. de jó hideg, a kút maga műemlék. Gyönyörű, meleg, napsütéses volc a vasárnap délelőtt. A közmondás szerinti Sándor, József és Benedek helyett ezévben már valaki más meghozta a meleget, mert kettőjük felöltője már a szekrényben pihent. A Széchenyi tér kő-mellvédje szomjasan szívta magába a korai tavasz melegét, a toronyóra erőtlen hangon ütötte a háromnegyed tizet, a belvárosi templomból kihallatszott az orgona hangja. Szokásos vasárnap délelőtt. Jönnek majd az ismerősök, a lányok, gusztálni lehet alakjukat, lehet gyönyörködni a forgatagban, az ízléses és fura öltözékekben, nevetni lehet egy-két újabb adomán és közben irtózni lehet a holnaptól: „Mehetünk kulizni.“' A hadtestparancsnokság markáns- arcú őre is nekiíámaszkodott a kapu félszárnyának és olyan tompán nézte a kövezetét, mintha elhagyta volna az értelme, A szokásos vasárnap délelőttibe váratlanul csapott bele a szokatlan. A? oidaikocsis motorkerékpár valósággal belecsapódott a kanyarba és a filmhíradók képe elevenedett meg. Az oldalkocsin a goiyószóró csöve elöremered. utasainak fején rohamsisak,_ mellükön rövid szíjjon lógó géppisztoly és — hűh, de jönnek! A legalább nyolcvan kilométeres sebességet csak a villamossín elhagyása után kezdték fékezni. A vezető egy merész húzással az úton ke. resztbe, a hadtest kapujával szemben csikorogva megállította a gépet. A hátsó ülés utasa leugrott, odalépett a ikapuőr elé, aki e pillanatban ocsúdott fel a kockakövek bámulásából. Elállta a törtető, szürkeruhás, géppisztolyos előtt a kaput; szót váltottak, a géppisztolyos megtorpant, de az oldalko^ában ülő hang ja. megreccsent: „Halt..és még monaott valamit. A nyomaték a golyószóró csöve volt, amely rámeredt a kapura. az őrre. A géppisztolyos ellökte a kapu őrét, aki tett utána néhány lépést, de az újabb felszólítás megállította, a nem várt látogató pedig eltűnt a sötét folyosón. A téren megdermedt minden mozgás. A taxisoffőrök össze tömörü Itek mint a kiscsirkék, a Szent István könyvesbolt előtt, a Wéber patika előtt állóknak földbegyökerezett a lába és mindenki, aki csak a téren volt, a hadtest kapujába nézett. Csak egy idősebb, őszhajú bácsi kocogott át sétabotjával a kőkerítés mellé és mielőtt elérte volna a járdát, megszólalt. — Drága fiaim, itt valami baj lesz. Lent lakom az állomásnál, láttam, páncéivonat áll a vasúton és annyi a német katona, mint a tenger. Ez a repülő is itt köröz a város felett, már hétóra óta. A kerítést támasztó két barát és az ott sütkérező többiek szótlanul várták az elegáns kis öreg újabb szavait, aki rövid nézelődés után új. ra megszólalt: — Itt valami baj lesz. A rádióban is olyan furcsa műsor van. nem a szokásos. A fronton is nagy a baj. Most meg itt vannak ezek ... A másodperc töredéke alatt vizsgá- ’at alá vette a körülötte állók tekintetét, apró. kék szemei a gondolatokat akarták kitalálni, hogy mi bujkálhat mások fejében, aztán megnyugodva, megerősítve hangját, kimondta: — ... ezek a nációk. A kerítés tetején ülő pipáját töm- ködő megszólalt: — Alighanem a kormány ... szóval Horthy is benezel t... és itt van ez. . Pipáját tömve, fel-felpislogva vizsgálta szavainak hatását és úgy nézett, hogy érteni lehetett belőle: ez többet tud, mint amennyit mond. A kistermetű öreg kapta eí á szó fonalát, aki elmondta, hogy ő jól ismeri ezt a nációt, minthogy az első világ, háborúban volt szerencséje velük lenni és bizony jót nem mondhat rájuk, pláne ezekre, mert azok csak Híndenburg katonái voltaik, ezek meg Hitleré. — Mi van a kormánnyal? — fordult hirtelen a pipáját tömiködőhöz, akit nem ért váratlanul a kérdés. — Mi van? Tudja az anyjuk istene. Az egyik taxis is. az a nyilas, azt pofázza már napok óta, hogy meglátjuk: rövidesen valami városatya lesz. Az annya ... A beszélgetést újabb, az előbbinél sokkal erősebb berregés szakította félbe. Egy autó és két oldalkocsis 'motorkerékpár tűnt fel a Gyen es - féle üzlet előtti enyhe kanyarban. Utasaik közül néhányan ugyanúgy eltűntek a hadtest kapuiában, mint elődjük. A többiek gépeikről leszáll- va, hátukra vetett géppisztolyt mellükre húzták és körülnéztek. A tér néma és mozdulatlan volt. a Király utca torkolatában álló villamos üresen indult tovább, akik utazni akartak vele. ott maradtak a iáraán és némán néztek. A hadtest kapujában ismét megjelent egy belülről jövő szürkeruhás katona. Az egyik úttesten álló géppisztolyos oda- rohant hozzá. A többiek is közelebb léptek, maid sarkonfordultak és elindultak a tér minden sarka felé. A géppisztolyt hónulk alá csapták és odaléptek az öreg elé. — Hajde! Hajde! Az öreg láthatóan kereste a német szavakat és el is kezdte: — Ih... — Csönd! Gyerünk haza! Mindenki haza! — szakította félbe az egyik, ezúttal magyarul az öreg megkezdett mondanivalóját. Az öreg elkocogott sétabotjával. — Hajde! — hangzott a felszedi. tás a pi pásnak, aki kiverte a bagót a kövezetre és elindult. — Menjetek haza a fenébe! — Eh a felszólítás Péternek és Palinak szólt, akik indulás helyett kérdeztek, — Miért menjünk? — Ne kérdezősködj, indulj, mert lehet, hogy lövöldözés lesz! Ok is elsomfordáltak. Mire felér"1 tefc a belvárosi iskolához, a tér csaknem kiürült. A taxisok behúzódtak kocsijaikba és némán bámulták a tér felett újra és újra elrohanó repülőgépeket, amelynek szárnyain jól látszottak a felerősített bombák. A belvárosi iskola előtt máir meg lehetett állni, — oda nem jött egy német katona sem. Mire a tizenegyet ütötte a toronyóra, már özönlöttek autón, kocsin, gyalogosan a német katonák. Fél tizenkettőkor már vezeték feszült a Széchenyi téri nyilvános telefonfülke szigetelőin. A német katonák' feszítették rá. Délben pedig beköltöztek a belvárosi fiúiskolába is. Mintha fejbeütötték volna a várost. Akik az utcákon voltak, némán bandukoltak, vagy csendben beszélgettek; a nyitott ablakokon át kiszűrődött a pontos időjelző rekedt hangja: tizenegy óra, ötvenkilenc perc, ötvein másodperc ... tizenkét óra .., Híreket mondunk. Délutánra élénkefob lett a város. Az ország életében bekövetkezett nagy esemény ezreket csalt az utcára, hogy megtudják az esetleges újabb híreket. Mások bámészkodni jöttek, megint mások pedig, hogy tanulmányozzák német tudásukat és minduntalan karattyolni kezdtek az útjukba akadó katonákkal. A volks- bundisták délután már karonfogva jártak a hegyivadász német katonákkal. a féltenyérnyi harogkeresz- tes jelvényt hordó sváb lányok pedig ragyogó szemmel büszkélkedtek, hogy szélesszoknyát hordó derekukat átfogja a katonáik keze. Fel s alá hullámzott a Király utca széles forga-“ taga. Ezen a délutánon egy magyar katonát sem lehetett a városban látni. Azt beszéltéit, hogy lezárták a laktanyákat. Este pedig már felcsendült itt is, ott is a német dal. de legtöbbször ezt ismételték: ..hoppszasza, tírallala .. Elmúlt a tavasz, perzselő meleggel érkezett a nyár, amelynek napjai így teltek: reggel héttől negyed vagy fél kilencig munka, utána légi veszély- majd légiriadó. Déli tizenkettőtől munka, két órakor újra légiriadó: Délután fél háromtól négyig munka Négytől este kilencig csend, majd zavarórepülés, légelhárító ágyuk buf. fogása. (Folytatjuk) ■
