Dunántúli Napló, 1954. október (11. évfolyam, 234-259. szám)

1954-10-31 / 259. szám

1951 OKTOBER TZ

cA IT. .Jlletytiei 3Cepzomuv fazeti DC'uíLlítáwél

A MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZEK

te Iparművészek Szövetsége Baranya Megyei Munkacsoportja október 17—29-lg gyei Képzésűvé Ezzel a kiáll! amelyről lapunk ki számában De zet jelentést”

rendez

meg „IV. Me- Kiállítását.” — kapcsolatban, tóber tizenhetedi- István írt „hely adott előzetes értésal

ízky]

tűk volna, hogy témakörük kibővül, színesebb, gazdagabb, változatosabb lesz, többet fog megmutatni az életből, — hívebben fogja tükrözni az életet. Ezzel szemben a kiállítás azt mutatta, hogy a festők nagyrészének alkotása szürke, élettelen és élmény- telen. Megmutatkozik ez bizonyos mértékben a témaválasztásban is.

A kiállított művek legnagyobb része tájkép. Életkép, különösen jó, emberi viszonylatokat feltáró életkép igen kevés akad. Tévedés ne essék, nem az a baj itt, hogy sok a tájkép, mert felesleges lenne bizonygatni, hogy a tájkép milyen gazdag eszmei tartalom hordozója lehet. De az már igenis baj, ha a festők csak. tájképet festenek és sokszor azt is élményte- lenül, laposan, szürkén, unalmasan. Vonatkozik ez Erdőst András „Cser- tetői vérengzés" című freskótervére is, amely egyáltalán nem azt a feladatot tölti be, amit be kellene töltenie: megrázzon és fellelkesítsen.— Ellenkezőleg: megdöbbent, azzal a felismeréssel döbbent meg, hogy a festő nem. ismeri a munkásosztály, a bányászság hősi elszántságát, halálig is kitartó elvhűségét, freskótervén torzultan jelenik meg az eszmei tartalom. Komoly figyelmeztetés ez a kiállítás arra is, hogy sokkal komolyabban kell venni a művészi felelősség ügyét.

AZT IS MEG KELD ÁLLAPÍTANUNK, hogy a „IV. Megyei Képző- művészeti Kiállítás” cím nem fedi teljesen a valóságot. Ez utóin az elnevezés után jogosan arra következtethet valaki, hogy a kiállítási teremben a megye összes képzőművészeinek alkotásait látja felsorakoztatva és hogy a képek, amelyek a kiállításon szol-epeinek, megyei képzőművészetünk hű tükre. Nem ezt láttuk. Az első, ami szembeötlő és elgondolkoztató, — az, hogy kizárólag pedagógusok képei „szűrődtek át" a zsűrin és egyetlenegy „munkásfestő” sem akadt, aki arra érdeme stílt volna, hogy neve és alkotása ott sterepeljen ezek között a nevek és ezek között az alkotások között.’ Nem is beszélve arról, hogy például legjelentősebb, országos viszonylatban is nagynevű festőnk, Martyn Ferenc egyáltalán nem vett részt a kiállításon. Nikelszky Géza pedig csupán egyetlenegy képével szerepelt, jóllehet beküldött képei között szép szám ban a ka dt alc olyanok, amelyek joggal szoríthattak volna ki a kiíllí táson egyébként főhelyet kapott képeket.

Helytelen és egészségtelen az a tő rekvés, amelyik ázt célozza, hogy a Baranya megyei képzőművészek csakis klikkekre szakadva érhetnek Ezek ellenére/ a kiállítás anyaga I el eredményt, végezhetnek alkotó észében véve lapos, szürke, nem munkát. Nem hisszük, ho|

kelést. — a magunk részéről azt a kérdést szeretnénk kiemelni, ami szerintünk gyakorlatilag a legsürgetőbb s ami előfeltétele annak, hogv a többi problémához helyes sorrendben, kellő biztonsággal és eredményességgel nyúlhassunk. Ez pedig a bíráló bizottság munkájának a kérdése. Debitzky István említett Cilikében ezeket írja: „A hivatalos bírálóbizottság elvégezte munkáját. 34 képzőművész összesen 254 alkotását küldte be a kiállításra. Az elbírálás titkosan történt, számok alapján, szavazással, ez lehetővé tette, hogv a beküldött anyagból a legkiválóbb kerül iön kiállításra. A titkos elbírálás kizárt minden baráti, vagy más természetű befolyást. A szigorú és magas igénveket támasztó szűrőn 74 műalkotás jutott keresztül: 67 festmény és grafikai alkotás, hét szobor, kisplasztika, illetve dombormű.”

Meg kell mondani mindjárt az elején, hogy a kiállítás nem képviselte azt a magas színvonalat, amelyet a közönség joggal várhatott volna. — Nem mintha nem akadtak volna jó művek, vagy reményre jogosító, fejlődést ígérő kísérletek. Vannak ilyenek szép számmal. Klug IC. György ..H. E. arcképe" című festménye például a kiállítás legjobban sikerült alkotása. Klug K. György határozott ecsetkezeléssel, komoly tudással bánik a színekkel —, formaérzéke is tökéletes. Ez a képe kiváló szocialista-realista alkotás, — az élő embert közelről és távolról egyaránt hűen fejezi ki. Igen komoly tudást árul el Buday la jós „Keszkenő balett a pécsi szabadtéri színpadon” című képe. Ezt az esti témát kitűnően dolgozta fel. Megvan benne az eredetiség és megvan benne a művészi igényességre való törekvés is. Gádor Emil „Népművész " című képe is igen komoly tehetségről tanúskodik. „Pécsi udvar” és „Cséplés” című grafikái pedig azt mutatják, hogy komoly és lelkiismeretes munkával, életből merített élmények alapján igyekszik továbbfejleszteni művészetét. Soltra Elemér „Tányérfestő-’ című képe a kiállítás egyik legszebb festménye. Komoly figyelmet érdemelnek Plattéi/ György' „Nagyárpádi menyecske", „Nagyárpádi parasztudvar” és a „Ndgyárpádi tszcs-ben” című képei is.

eges:

jelent „színvonalat” és nem mond sokat. Nem értjük például, hogy Simon Béla „Műteremlátogatók'’ című képe hogyan kerülhetett kiállításra. Semmiféle festői tudást nem árul el, az arc kifejezéstelen, nem élő ember arca, színtelen fabábú. Nem különb a helyzet Haraszti Pál: „A Tisza Szol noknál” című munkájánál sem. Festője nem sok tehetséget árul el ahhoz, hogy ezt a szép témát művészi feldolgozásban képpé tudná alakítani. Hogyan történhetett meg például, hogy a zsűri tagjai nem vették észre, milyen aránytalanul kicsi az előtérben lévő alak és csónak a háttérben lévő, fákhoz és házhoz viszonyítva? Kelle Sándor „Szeles Balatonon”. „Szürke Balatonon”, „Fonyó- di móló” cs „Reggel a Balatonon? című képei sem adják vissza valósághűen a mi szép Balatonunk hangulatát.

A problémáik, amelyeket a kiállításon résztvétt művészek alkotásai mutatnak, nem sok igényességet árulnak el. Azután a segítség utáni amelyet- kaptak, azt várhogy azok között a festők között, akik az úgynevezett (munkásfestők csoportjába tartoznak, nem akadt volna egyetlen egy sem, aki ne tudott volna létre hozni olyan alkotást, amely meg ne állta volna helyét a kiállított műve! csoportjában.

Éppen ezért meg kell mondanunk őszintén, nem hiszünk a pártatlan Ságban sem, az annyira hangozta tott baráti, vagy egyéb természet befolyás mentességében sem. Ezt látszik alátámasztani, hogy a bíráló bizottság tagjainak háromnegyedrésze pécsi volt és pedagógus volt. Ez benne van a közhangulatban és nyomot hagy mindazok lelkében, akik átszűrödtek a zsűrin.

HA A KIÁLLÍTÁS megütötte vo’ na azt a magasszínvonalat, amelyet el akartak érni, akkor is szót kel lene emelnünk az ellen a magatar tás ellen, amely a képzőművészei'< egymás közötti viszonyában megmn tatkozik. Ahhoz, hogy a képzőművészek alkotni és teremteni tudja nak, az anyagi segítség mellett elsősorban elvi-eszmei segítségnyújtásra

van szükség. Hogyan kaphatják meg’’ Úgy. ha a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Baranya Megyei Munkacsoportja nemcsak az így megrendezett kiállításokat „fémjelzi”, hanem eleven képző- művészeti életet teremt a tagok egy más közötti kapcsolatában is. Mi az oka annak, hogy hosszú hónapok telnek el, anélkül, hogy ez a Munka- csoport üléseket tartana, ahol a képzőművészet aktuális kérdéseit, problémáit megvitatnák s ezekből a vitákból termékeny közösségi munka- program, munka terv születhetnék meg? A képzőművészetben itt helyben, mind az elvi, mind a gyakorlati feladatok, tennivalók tisztázása terén sok a zavar, a bizonytalankodás. a széthúzás és elkülönülést bizonyító jelenség. A festőknek, a képzőművészeknek nemcsak mesterséget, hanem világnézetet is kell tanulniuk, azt, hogyan kell látni és ábrázolni a világot és mit kell ábra zolni belőle és milyen magatartást keil tanúsítani egymás iránt, a közösség iránt, mindazokkal szemben, akikért egyénileg és együttesen felelősséggel tartozunk! Az, aki -tud valamit, ne sajnálja átadni annak, aki rászorul még a tudásra, és önző módon ne zárkózzék el a tanulnivágyók támogatásától! Ne gondolja senki, hogy a magyar szocialista-realista képzőművészet nívója itt Pécsett, vagy a megyében már azzal biztosított, ha kiűzzük sorainkból a nem hivatásos művészeket! Abból, ha valaki ilyen magatartást tanúsít, még egyáltalán nem következik, hogv már el is érte a „magasszínvonalat".

Baranya megyében nemcsak pedagógusok foglalkoznak „hivatásszerűen" képzőművészettel, hanem olya nők is nagyszámban, akik nem végezhettek ugyan főiskolát, de érzik magukban az elhivatottságot, az alkotni akarás vágyát. Helytelen lenne tehát ott húzni meg a határvonalat. képzőművész és képzőművész között, hogy végzett-e valaki főiskolát, vagy nem? Mindezeket a kérdéseket, amelyek most felmerülnek, maga a valóság veti fel. Elsőrendűen fontos tehát, hogy tisztázódjanak ezek a problémáit és ne álljon szem ben egymással egyetlen képzőművész sem. hanem üljenek össze, vitassák meg a kérdéseket, teremtsenek tiszta helyzetet és induljanak el egy olvan úton, amelyik nem elkülönüléshez, hanem a képzőművészek testvéri közösségének egymást segítő és támogató, csoport létrehozásához vezethet el.

A kiállítás „nívója" tehát nem elégített ki bennünket. —elégedetlenek vagyunk vele szemben. Hallgatólagosan elégedetlenek a „hozzáértők” és nyíltan elégedettének azok is, akiknek bírálatát maguk a kiállítók igényelték és várták: a dolgozó nép.

(bj. dr.)

Beszélgetés Veres Péterrel, az írószövetség elnökével

A Magyar Írók Szövetsége Pécsi Csoportjának meghívására pénte* ken Pécsre érkezett Veres Péter Kossuth-díjas író, az Irószövet* ség elnöke, a „Próbatétel”, ..Szolgaság“’, „Három nemzedék’“, „Almás* kert", „Pályamunkások’“, „Rossz asszony", „Ut közben” című könyvek szerzője. Szabói Pál, Kossuth-díjas író, a Hazafias Népfronttal kapcsold* tos elfoglaltsága miatt nem tudott Pécsre jönni, így Veres Pétert fele* sége és Fábián Zoltán, József Attila-díjas író, az írószövetség elnökségé* nek titkára kísérte el pécsi útjára.

Veres Péter pénteken ellátogatott a Tanítóképző Intézetbe, ahol énelzórán magyar népdalokat hallgatott meg. Résztvétt az intését nővén* dékeinek irodalmi délutánján is, ahol az ő műveiből adtak elő. Megtekintette a pécsi Múzeum régészeti osztályát, este pedig az írószövetség Pécsi Csoportjának helyiségében választ adott a pécsi írók és az irodalomkedvelő hallgatóság által felvetett irodalmi, valamint kultúrpolitikai kérdésekre. I

Az előadás után elbeszélgettünk Veres Péterrel, akinek a következő kérdést tettük fel:

— A magyar irodalomban melyek azok a hiányosságok, amelyek megszüntetése a legfontosabb feladat?

Az eddiginél jobban kell írni az élet és a társadalom problémáiról.

A történelmet mozgásában, a társadalmat fejlődésében, az egyes embert változásaiban kell ábrázolni, amint szenved és dolgozik, vívódik vagy lelkesedik, örül vagy bánkódik, tétlenkedik vagy cselekedik, előre megy vagy hátra hőköl, egyszóval ahogy éli a maga és a magáéban a mindenki életét: ez az irodalom első feladata. A második — amely egyébként kölcsönhatásban van az elsővel — az. hogy ne csak azt ábrázolja, ami volt, vagy van, hanem dolgokban és emberekben, hősökben és jellemekben mutassa meg azt is, aminek lennie kell.

— Miben látja a vidéki írók előtt álló legfontosabb feladatokat?

— Abban — mondotta, — hogy a vidéken élő írók ne legyenek vidéki írók. Úgy írjanak, hogy műveik az egyetemes magyar irodalmat, az egész nemzetet szolgálják. Meg kell tanukuck azt, hogy ne írjanak le egyetlen olyan mondatot sem, amely nem mond valami újat vagy újszerűt. Arra kell törekedniük, hogy időt álló írásműveket alkossanak. Ugyanakkor gondot kell forditaniok arra is, hogy feltárják a haladó hagyományokat, teremtsenek szoros kapcsolatot, az olvasókkal, elsősorban a nemzetfenntartó munkásosztállyal és a parasztsággal.

— A fenti célok megvalósításához milyen segítséget nyújthatnak napilapok?

— Az írók körében általános panasz az, hogy a mai napilapokban az irodalomnak nincsen helye. Még a novelláktól és az irodalmi riportoktól is azt kívánják, hogy a lap sajátos céljait szolgállak, ahhoz legyen illusztráció. Az írói munkának ezentúl a napilapokban alig van helye.

Kevés verset közölnek, regényt egyáltalán nem és ugyancsak kevés igazi novellát. Az utóbbi időben azonban napilapjaink megpróbálnak szombatonként, vagy vasárnaponként irodalmi mellékletet adni. Még

a vidéki napilapok Is, például Székes» fehérvárott, Győrött és bizonyára más vidéki városokban is irodalmi oldalt adnak. Ez lehetővé teszi azt, hogy az újságokon keresztül szélesebb olvasótáborhoz jusson el az író és a folyóiratközlemények mellett az olvasóközönséggel, valamint a társadalommal mindennapi kapcsolatban lehessen.

Milyennek ismerte meg Pécs irodalmi érdeklődését, irodalmi igényességét?

— Reggel 10 óra óta vagyok itt Pécsett és most már este 10 óra varfc Ezidő alatt tanárokkal, a Magyar írók Szövetsége Pécsi Csoportjának tagjaival és az Irócsoport ülésére e’r ji:tt olvasó-vendégekkel mindig irodalomról beszélgettünk. És mindig olyan meleg érdeklődéssel, hogy azt leéli mondanom: ha ez az érdeklődés tízszeresére sokszorozódik, akkor már lecz irodalmi közvélemény is / Magyarországon.

— Mifc a tapasztalatai a mai ma*

ílyar ifjúság irodalmi érdeklődésé* ról?

— Budapesten, Szegeden, Debrecenben azt tapasztaltam, hogy a mai közép- és főiskolás ifjúságunk irodalmi tájékozottsága, enyhén szólva, nem kielégítő. Viszont az elmúlt Könyvhéten azt tapasztaltuk, hogy a jo könyveimé van olvasó, illetve vásárlóközönség, annyira, hogy a szükségletet megközelítően sem tudtak fedezni a kiadott könyvek. —* Ugyancsak azt tapasztaltuk a jól vezetett könyvtárakban, hogy a jó könyveknek van olvasóközönségük, annyira, hogy némely könyvekre előjegyzést kell vezetni. Egyszóval —• mint a Hazafias Népfront kongresz- szusán mondottam, — a jó könyvnek, az ifjúsági írásnak van becsülete.

— Mik a legközelebbi irodalmi tér1

vei ?

— Megírom n Három Nemzedék

harmadik kötetét. Ezt úgy szeretném megírni, liogy ne kelljen már rajta javítani. Ugyanakkor megírom a „Számadás” második kötetét is, — fejezte be nyilatkozatát Veres Péter) PUSZTAI JÖZSEF

FII L L Á H K <1 IC

A kát már megvan, csak még a víz hiányzik . . .

Községünk — Lány- esók — egy igen szép kivitelű kér ed: es kutat kapott a nie gyei tanács keretéből. A Pécsi Vízműépítő és Kutkaiban tartó Vállalat dolgozói mielőtt eltávoztak volna, szép halványzöldre festették. Egyszóval igen tetszetős volt. — Mindenki örült neki.

Igen ám! Van egy régi szólás-mondás, hogy semmi sem tarthat örökké. Még a víz sem. A 110 ezer forintos költséggel elkészült kűöbol először rrvég- csak 'ki lehetett 2—300 liter vizet húzni úgy. hogy csak szűkülni kezdett a víz. Mór ekkor

kételkedtünk az építők szavaiban — ugyanis azt mondták, hogy ez a kút percenként 140 liter vizet ad. Később azonban minőén kételyünk eloszlott. A kút egy darabig csak 00— 70 Liter vizet adott és egy hónapi működés után megunta ezt is és nem adott egy deci vizet sem az aratástól kezdve a mai napig. Azóta már a helyi tanács ' is megjavíttatta 280 forintért. A szakemberek véleménye szerint— a silány kút helyett legjobb volna egy újat építeni. A köz ség dolgozói szidják a tanácsot, hogy miért

kellett a jó gémeskutát elrontani és helyette egy ilyen víznélküli kutat építeni.

Már két levelet írtunk a Pécsi Vízmüépí- tő és Kútkarbantartó Vállalatnak, hogy javítsák meg. Még választ sem küldtek. Pedig már nagyon elkel ne egy megfelelő víz- bőségű jó kerekeskút nem baj. ha nem tesz halványzöld, akár te is kaparhatják a festőiket a Pécsi Vízmüépí- tő és Kútkarbantartó Vállalat dolgozói, csak jó legyen.

Horvath Antal

v. b. elnök.

A falóval kezdem, a fából való lóval. Az illető ugyan nem volt trójai, de azért érdemes róla beszélni.

Belegaloppozott álmatlan éjszakáimba.

De lovagoljunk csak oda vissza, ahol az ügy megkezdődött.

Egy szép nap szép délutánján. — mit tesz isten — a megyei tanács előtt, a Széchenyi tér jobbsarkában, ott ahol hétméríöldes táblák szokták hirdetni a kulturális rendezvényeket, valamiféle emelvényt ácsoltak.

Mégegyszer mondom, nem a tér közepén, hanem a jobbsarkában, ahol az autóbuszok felfelé kanyarodnak.

Az emelvényre hamarosan egy faalkotmány került. Számosán találgatták, hogy mi lesz itt: mozireklám? Csinn-bumm cirkusz? TÜZÉP lerakat? Büszkén vallom, hogy elsőként ismertem fel a valamiben egy faló és falovas körvonalait. Ekkor már sejtettem, hogy a Pécsre kerülő Hunyadi szobor helyét keresik. Ebben a felismerésemben megerősítettek az ott dolgozó munkások is, akik amilyen gyorsan felépítették, olyan gyorsan le is bontották az egész micsodát.

De amit láttam az nekem elég volt. Hogy mit láttam? Amit valamennyi pécsi dolgozó látni fog. — feltéve, ha oda kerül a szobor, ahová a mintáia, — szóval amit majd min denki láthat, ha kikanyarodik Kossuth Lajos utcából.

Hát hogy is mondjam? Ugye a ló -iák elől van a feje... Az orra is alól van, a szóin, füle is stb. No hát ezeket nem láthatjuk, hanem azt ’áthatjuk, ami éppen ellenkezőleg van.

Aminthogy a lónak is szeretnék szemébe nézni, úgy annak a tudós

műértőnek is, aki ezt a rossz helyet olyan biztos kézzel megtalálta.

Mert ötvenkétféle terv volt a szobor elhelyezésére. A legmegfelelőbbnek az látszott, amelyik a Nádor szálló és a Nagy Lajos gimnázium közötti útszakasz alá, a lépcsők közepére helyezte volna a térre néző szobrot. Az ötvenkét terv között volt nagyon rossz is, de olyan rossz, mint amilyent megvalósítani akarnak, — nem.

Vagy talán a szobrokra is vonatkozik az üzlethelyiségek építésének gyakorlata: „Ide felépítjük, aztán majd úgyis elhelyezzük.”

Amennyiben így lenne, akkor vegyék úgy, mintha nem is szóltunk volna a pécsi falóról.

II j már az. előbb futólag etnlí- tettem a TÜZÉP-et, akkor kanyarodjunk csak rövid időre vissza hozzá.

A közelmúltban a TÜZÉP tizes telepén kétféle tojásszén volt. Balról a nagymányoki, jobbról a pécsi. A két brikettfaj ta között ezen kívül még a következő különbségek adódtak.

A nagymányoki ra. — ez. balról

volt, — azt mondták a telep irodájában, hogy az el v„n adva, a pécsire — az jobbról volt — nem mondták ezt a telep irodájában. A nagymányoki olcsóbb volt. minek következtében a pécsi drágább. Az olcsóbb nagymányoki nem volt po ros, a drágább pécsi itt-ott, elvétve tojásos volt. máshol, mondhatnám mindenhol, poros. Ezen felül hozzáértő emberek szerint a balról lévő nagymányoki javára, a jobbra lévő pécsi kárára olyan minőségi különbség volt, mint teszem a Demoklesz kardja és a Brigád penge között.

Miért? Azt mondják azért, mert pécsi brikettüzemben két év óta — újításból — 25 százalék palát kevernek a szénhez. Az újítással kitűnően megoldották, hogy miként lehet a palát a szénhez keverni, még annak a kartársnőnek a nevét is hallottam, aki azt a szállítószalagot kezeli. amelyikkel az őrölt pala a szén közé kerül. Ha az a kartársnő egy kicsit figyelmetlen, vagy elbóbiskol, akkor a 25 százalékból könnyen több is lesz... Szóval ez jól meg van oldva. Most még arra kellene egy újítás, hogy a pala el is égjen.

Nem tudom, hogy igaz-e ez a történet, — ha igen, akkor sürgősen vissza kellene kérni az újítási díjat, ha nem, akkor a pécsi brikettüzem adjon erélyes cáfolatot.

Szerintem nagyon megfelelő helyreigazítás lenne, ha mérgükben a pécsi tojásszén minőségét igazítanák helyre.

*

ILI egdöbbentő módon hasonló probléma-megoldás vár a pécsi kenyérgyárra. Erről a vállalatról ugyanis azt hí rész telik. hogy a?utóbbi időben taktikázik az élesztővel. Egyszerűen nem hoz forgalomba élesztőt, ne süssenek az emberek otthon kalácsot, nézzék csak mennyi van a kirakatokban! Vegyenek kalácsot, abban van élesztő is!

Ilyeneket mesélnek azok, akik nem kaptak élesztőt.

Micsoda csattanás válasz lesz majd az ilyetén feltételezésekre, amikor a pécsi kenyérüzletek kirakataiban a kalácsok mellé oda kerül az élesztő is.

Még talán az se baj, ha nem teszik a kirakatba, csak adjanak mindenkinek, mert az igaz. hogy például gumiban szegény, de élesztőben igazán gazdag ország vagyunk.

Szántó Tibor