Dunántúli Napló, 1954. szeptember (11. évfolyam, 207-232. szám)

1954-09-25 / 228. szám

2 N A P C ö 1951 SZEPTEMBER «5 Csou En-'aj beszámo népi gyűlés e Peking (TASZSZ) Pektngben csü­törtökön folytatta munkáját a kínai országos népi gyűlés első ülésszaka. Viharos taps fogadta Csou En- lajnak, a Kínai Népköztársaság kor­mányának munkájáról tartott be­számolóját. Mi békés építőmunkával vagyunk elfoglalva, — jelentette ki Csou En- laj. — Ehhez pedig békés körülmé­nyekre, világbékére van szükségünk. Ez határozza meg a Kínai Népköz- társaság politikáját nemzetközi vi­szonylatban. Kína és a Szovjetunió őszinte együttműködése — mondotta Csou En-laj — a távolkeleti és a világ­béke fenntartása szempontjából nö­vekvő erővel jelentkezik. Az a tény hogy ez a barátság le van rögzítve alkotmányunk bevezetésében is, ar­ról tanúskodik, hogy e barátság örök és megbonthatatlan. Rátérve arra, hogy a kínai nép nagy szövetségesével, a Szovjetunió­lója a kínai országos Iső ülésszakán val és a népi demokratikus orszá­gokkal együtt az utolsó öt évben szívós harcot vívott a világbéke meg védéséért, az agresszió és a háború ellen, Csou En-!aj rámutatott, hogy 3 Szovjetunió vezette testvéri orszá­gok egysége és együttműködése nagy változásokat idézett elő a nemzet­közi helyzetben. Ezek a változások a béke és nem az agresszió erőinek íavára történtek. Csou En-laj a to­vábbiakban hangoztatta: tovább fog­juk fejleszteni ezt az egységet és együttműködést, hogy a béke enő’ tovább erősödjenek az egész világon. A mi ügyünk — a szocialista épí­tés, a szocialista átalakulás ügye — :gaz ügy. Igaz, ügy Tajvan felsza­badítása, államunk szuverén! tásámak és területi épségének védelme, a tá­volkeleti és a világbéke védelme is, — hangoztatta végül Csou Ervlaj. Csou En-laj beszámolóját vita kö­vette. A csütörtöki ülésen felszólalt Csun Jun és Kuo Mo-zso. fl „ZsenmiszsiBM“ visszai Tajvan kérdísáve! kap Peking (Uj Kína) A pekingi „Zsenminzsipao” csütörtöki száma cikket közöl, amely visszautasítja egyes külföldi lapok Tajvan kérdé­sével kapcsolatos téves nézeteit. Az a javaslat, amely szerint Taj­vant az ENSZ gyámsága alá helyez­nék és így sgoigáltatnák ki az ame­rikai uraiomnáky annak a ténynek tagadását jelenti, hogy Tajvan Kíná­hoz tartozó terület. Sohasem volt azonban kétséges, hogy Tajvan Kína integráns része és ezt megerősíti covss fnWdi lapok csolatos téves nézeteit mind a kairói, mind a potsdami nyi­’atkozat. Ha logikailag indokolható Tajvannak az ENSZ gyámsága alá helyezése, akkor ugyanígy Skóciát vagy Walesi is az ENSZ gyámsága alá helyezhetnék. Ennek abszurd volta pedig nyilvánvaló. Ha Nagy- Britaimia népe nem tűrheti Skóciá­nak vagy Waiesnek az ENSZ gyámsága alá helyezését, minő logi­kával javasolják egyes brit sajtó­kommentárok ugyanezt Tajvan szá­mára, amely kínai terület? A „L4Humanité44 Me Párizs (MTI) A „L'Humanité“- ben Pierre Courtade többek között ezeket írja: Szembe kell nézni a dolgokkal. A kérdés az, vájjon Mendes-France terve szavatolja-e Franciaország biz­tonságát, vagy sem és megnyitja-e azt az utat a német kérdés és az európai problémái: békés rendezése felé? Mendes-France tervét már maga az a körülmény is gyanússá teszi hogy az EVK számos híve kedvező­en fogadta. Nem is lehet ezen meg­lepődni, ha visszaemlékezünk arra hogy Mendes-France strasbourgi be szédében kifejezetten hangsúlyozta: „Újból elővesszük az európai esz­mét.’' A francia nép nem azért utasí­totta el az EVK-t, hogy jóváhagyja ezt a politikát. Senki sem vonhatja ndes-France tervéről kétségbe azt a tényt, hogy a párizsi egyezmény ellen folytatott küzdelem a német revansisztáknak bármilyen formában való újrafelfegyverzése el­len irányult. Annyira igaz ez, hogy az EVK ellen szavazott képviselők közül számosán, — és közöttük olya­nok, mint Herriot, Jules Moch, vagy Palewski — máris a Kelettel való tárgyalások és a leszerelés mellett nyilatkoztak. A francia öntudatnak, a nemzeti egységnek ezt a nagy mozgalmát nem lehet zavaros pótmegoldások felé terelni. Ebben a hosszú és ne­héz harcban az utolsó szót a francia nép mondja ki, az ,á népi öntudat. amelyről Mendes-France is elismerte Strasbourgban, hogy „olyan politi­kai realitás, amellyel kénytelenek vagyunk számotvetni“. Az Angol Munkáspár London (TASZSZ) Az Angol Mun­káspárt végrehajtó bizottsága — mint már jelentettük — szeptember 22-én rendkívüli határozatot foga­dott el, amelyet a „Reuter“ hírügy­nökség szerint óvóintézkedésnek te­kintenek az ellen, „nehogy a párt végrehajtó bizottsága vereségei szenvedjen a német kérdésben a párt küszöbönálló évi konferenciá­ján.’1 A ködösen megfogalmazott hatá­rozatban az áll, hogy miután Fran­ciaország elutasította az európai hadsereg létrehozásának tervét, a Munkáspártnak „még határozottabb célkitűzése Németországnak a béke és szabadság körülményei között tön* ténő újraegyesítése“. A határozat ja­t konferenciája előtt vasolja, hogy a párt vezetősége „ta­nácskozzon“ más európai szocialista pártokkal a német kérdésben „közös politikai kidolgozása” végett. A „Daily Worker“ szerkesztőségi cikkében rámutat: a határozat egy­szerűen csapda, amelynek az a cél­ja, hogy a konferenciát Nyugat- Németország felfegyverzését helyeslő állásfoglalásra kényszerítsék. A kol­lektív biztonság emlegetése csupán szégyentelen kísérlet a konferencia félrevezetésére". A „The Times" kommentárjában ezt írja a határozatról: „Teljességgé’ kételkedni lehet abban, hogy énnél: a határozatnak, akármilyen ügyesen is állították össze, komoly befolyá­sa lesz." /*• Átadták a nemzeíkc John Be Moszkva (TASZSZ) Szeptember 23-án a Kreml Szverdlov-termében a szovjet közélet számos képviselő­jének jelenlétében Dmitrij Szkobei- cin akadémikus, a nemzetközi Sztá- lin-békedíjbizottság elnöke átnyúj­totta a „népek közötti béke megszi­lárdításáért“ elnevezésű nemzetközi Sztálin-díjat John Bernal profesz- szomak, a kiváló angol tudósnak és aktív békeharcosnak. A nemzetközi Sztálin-békedíj — mondotta Szkobelcin akadémikus — megérdemelt kitüntetés azokért az érdemekért, amelyeket Bernal a )zi Sztálin-békedíjat mainak béke ügyének szolgálatában szerzett. Bernal professzor üdvözölte a Szovjetuniónak az atomerő békés alkalmazására vonatkozó kezdemé­nyezését, beszélt azokról a hatal­mas távlatokról, amelyeket az atom­energia békés felhasználása nyit meg. __ Remélem — jelentette ki John Bernal — hogy a ma nekem át­nyújtott díjat a tudósok nemzetközi együttműködésének kiszélesítésére, a béke ügyének megszilárdítására használhatom fel. Az Elisabeth képviselőjelöltség s Newyork. Newyarki „.Daily Wor­ker” írja: Az Egyesült Államok Kommunis­ta Pártjának kongresszusi jelöltje novemberi választásokon Elisabeth Gurley Flynn, a párt egyik kiváló vezetője. George Blake Chamey, a párt Newyork . állambeli szervezetének titkára kijelentette: Az a hadiárat, amelynek célja, hogy Elisabeth Gur­GurJey F.ynn :ért folytatott harc ley Flynnt a Bronxi 24-es körzetben a képviselőjelöltek listájára felve­gyék, minden kommunista elsőrendű feladata. Ez a hadjárat kézzelfog­ható bizonyítéka a nép előtt annak, hogy nem tekintjük magunkat tör­vényen kívül helyezetteknek és hogy a démokratikus jogainkhoz vezető út minden kis szakaszáért harcolni szándékozunk, Pask'n szovjet fEiiz’as Cral asnri'iai fftizösln hltott átiratában a DjjjainSnu’arszíji és n/un barimi tóaiíziJiM fsiesziaíását kövsieü flrneritaí-Simlang Wm\ iárgyaiások Tajvan szigetén Peking (Uj Kína): Alfred M. Pride altengemagy, az amerikai 7. hajó­had parancsnoka szerdán Tajvanra érkezett, hogy Csang Kaj-sek áruló bandájával tervet kovácsoljon Tajvan és a csangkajsekisták kezén lévő máé szigetek felszabadításának meg­hiúsítására. Cseng Ka:~sek regiilUgéjrck folytatják {Másaikat a lucs eni partvidéken Fucsou (Uj Kína): Az áruló Csang Kaj-sek repülőgépek szeptember 21- én és 22-én folytatták támadásaikat Fucsien tartomány déli és középső része ellen. AmoJ ellen Intézett tá­madásaik során súlyos megtorlódban részesültek a kínai népi felszabadító hadsereg légelhárító ütegeitől. Kivizsgálják a vetnimi francia kegyetlenkedéseket Peking (Uj Kínák A Vietnami Tá­jékoztató Iroda jelentése szerint csü­törtökön reggel a vietnami nemzet­közi ellenőrző bizottság két felügyelő csoportja Indult el Észak-Vietnamból hogy vizsgálatot folytasson a Francia Unió csapata által Cho-Douc-ban (Kvang-Nam tartomány) és a Ngan- san-Chitanh körzetben (Phűje® tar­tomány) polgári egyénekkel szemben ^követett kegyetlenkedések ügyében. A csoportot elkísérték a vietnami néphadseregnek és a Francia Unió fegyveres erőinek összekötő tisztjei ás tolmácsai. Az atlanti tömi) légierőink nyngat- nématországi löida'atli raktárában történi robbanás Berlin (MTI): Csütörtökön délután négy óra tájban Nyugat-Németország Rajna—Pfalz tartományában lévő Bitiburgban még ki nem derített ok­ból felrobbant az északatlanti had­sereg légierőinek földalatti raktára, amelyben körülbelül ötmillió liter benzint tároltak. A robbanásra akkor került sor, amikor egy negyventagú német— amerikai vegyesbizottság megtekin­tette a földalatti tartályokat. A robbanás következtében még nem hiteles adatok szerint harminc ember meghalt és 52 súlyosan meg­sebesült Betűn (MTI): G. M. Puskin, a Szovjetunió németországi főbiztosa csütörtökön átiratot intézett Conant amerikai főbiztoshoz. Követelem — hangzik az átirat­ban, — hogy az amerikai megszálló hatóságok tegyenek hathatós intéz­kedéseket a Német Demokratikus Köztársaság és a szovjet csapatok ellen bűnös tevékenységet kifejtő nyugatnémetországi és nyugatberlini kém- és diverziós szervezetek felosz­latására. — Kétségtelen, hogy ilyen intéz­kedések elősegítenék a biztonság és a bizalom légkörének kialakulását Németországban, és megkönnyítenék a Németország békés és demokrati­kus újraegyesítésével összefüggő fel­adatok megoldását — fejeződik be Pus.i,n szovjet főbiztos átirata, mely­nek másolatát Nagy-Britannia és Franciaország németországi főbizto­sához is eljuttatták. A Montesi-ügy újabb csapást mért az olasz kereszténydemokráciára — írja a „Le Monde* Pártra (MTI): A De Monde ,A bot. rány politikai kihatásai“ címmel ve­zércikket közölt a Montesí-ügyrőL A Tezércékk emlékeztet arra, hogy Glullano, aziciltal banditavezémek és ahrezérének, Pisclotta-nak a börtön­ben történt rejtélyes halála már sok kellemetlenséget okozott Sceíbának. A lap megjegyzi, hogy ezután és a Montesi-ügy mostani szenzációs for­dulatai után az olasz kormány egyik tagja elkeseredetten kijelentette: „Ha most kormányválságra és általános választásokra kerülne war, a kom­munistáknak bizonyára nagy s&o- rük lenne." Mindenesetre tény — ltja • nyßat-i hozatta! kapcsolatban a De Monde, — hogy a Montesi-ügy újabb csapóst mért az olasz kereszténydemokrá­ciára. Rendőrterror Nyugat-Németországban Berlin (MTI): A tények azt biz©- I nyitják, hogy a bonni liatóságok az " utóbbi időben fokoznák a megtorlást a békeszerető erők ellen, igyekezve terror útján megnehezíteni a harcot a militarizálás és Németország ket- tészakításának politikája ellen. A nyugatnémet reakciós körök főcsapá­sa a Német Kommunista Párt ellen irányul, mivel meg akarják fosztani vezetőjétől, Nyugat-Németország de­mokratikus erőit. Adenauer kormá­nya parancsot adott Max Reimannak, a Kommunista Párt vezetőjének le­tartóztatására. A nyugatnémet hatóságok törvény- ellenesen betiltották a Szabad Né­met Ifjúság haladó szervezetet és ke­gyetlenül üldözik azokat a fiatalo­kat, akik hűek maradtak ehhez a szervezethez. A Karlsrúhéban működő nyugatné­met szövetségi alkotmánybíróság kö­zölte, hogy november 23-án megkez­di a Német Kommunista Párt betil­tására irányuló per tárgyalását. — Adenauer terrorbírósága a per tár­gyalására megidézte a többi között Max Reimannt, a Német Kommunis­ta Párt elnökét, valamint Heinz Ren­nert és Walter Flsdht, a párt elnök­ségének tagjait A bonni kormány a terrorper vég­rehajtása után be akarja tiltani a Német Kommunista Pártot, amely Nyugat-Németországban a legkövet­kezetesebben és a legbátrabban küzd a béke fenntartásáért, a német újra­egyesítésért és a demokratikus alap­jogok megvédelmezéséért A Neues Deutschland, Németország Szocialista Egységpártjának központi lapja a* szövetségi alkotmánybíróság közlésével foglalkozó cikkében hang. súlyozza: — Nem véletlen, hogy éppen most tűzték ki a tárgyalást a Német Kom. munista Párt „alkotmányellenességé­nek“ megállapítására. — Dulles és Adenauer abban álla­podott meg, hogy a német mill tariz­mus felélesztését, a nyugatnémet zsol dós hadsereg felállítását gyors ütem­ben meg kell valósítani. Adenauer- nak ehhez belső nyugalomra van szüksége. Ezért akarja most az ame­rikai kormány példáját követve el­némítani politikájának legélesebb el­lenfelét, a kommunista pártot, A kommunizmus nagy létesítményei Áramot ad a kámai vixicröniű A kámai vizierömű építése fontos állomásihoz érkezett. Szeptember 18- án üzembehelyezték az első gépcso­portot, s ezzel megkezdődött az erő­mű áramszolgáltatása. A kámai vízi- erőmű már most olyan nagymennyi­ségű elektromos energiát termel, ame lyet a hőerőművek csak többezer tonna szén felhasználásával tudná­nak előállítani. Az év végéig még öt gépcsoportot helyeznek üzembe. A kámai vizierömű lényegesen el­tér a többi, eddig ismert vizierőmű- tőlj-mert nem rendelkezik külön erő. mű-épülettel. A gépcsoportokat köz­vetlenül a vasbetongátak tetején he. lyeztük el. Jelentős a kárnál vizierömű hajóz­ható zsilipének átbocsátó képessége is. Ez azért fontos, mert a Káma fel­ső folyásánál lévő területek erdők­ben igen gazdagok. A nagyméretű zsilip tehát biztosítja a fát szállító tutajok és hajók zavartalan közle- keoését. A kámai vizierömű felépítése ko­moly erőfeszítéseket követelt az épí­tőktől. A dolgozók több, mint 145 millió köbméter földet mozgattak meg, az alapépítményekbe 800 ezer köbméter betont és vasbetont dolgoz­tak be és 52 ezer tonna fémszerkeze­tet és acélszádfalat szereltek össze. Ezt á gyorsütemű építést a nagytel­jesítményű, korszerű gépek tették le. he tővé. A kámai vizierömű építésében az egész ország résztvesz. A munkahe­lyeken tapasztalt szakemberek és munkások dolgoznak, akik már nagy gyakorlati ismeretekkel rendelkez­nek. A nyersanyagokat és a gépeket többszáz gyárból szállítják ide. Har- kovból turbinarészeket, Szrerdlovszk ból generátorokat Kievből vezetéke­ket és műszereket, Magnyitogorszk- ból hengerelt árut Znpurozsjeből po­fig acél-szád falakat kapunk. Az ál- '■am minden szükséges eszközt bizto- ;ít számunkra. Nyolchónapos beruhá- ’ási tervünket 150 százalékra telje­sítettük. Határidő előtt fejeztük be az építkezési és szerelési munkála­tokra vonatkozó 9 hónapos tervet Is. Ezekben a napokban a szerelők rendkívül nagy lelkesedéssel dolgoz­nak, s túlteljesítik a gépcsoportok szerelésének ütemtervét. A gépcso­portok összeszerelésénél Alokszej Tyihaskov, az Alekszandr testvérek. Mihail Szinkov és Ivan Kosztyenko brigádja ért el nagyszerű eredményt. Az emelőszerkezetek összeállításában Pavel Nyedajhleb és Fedor Jepihin brigádja tűnt ki. Meg kell még emlí. tenünk Loony id Kremenyeckij, Alek- szej Ansukov és Vlagyimir Subin brigádját, amelyek az erőmű elektro­mos részeinek szerelésénél végeztek kiemelkedő munkát. Tervünk szerin. szeptemberben még két gépcsoportot kell üzembe helyeznünk. Az építők azonban vállalták, hogy ebben a hó­napban három gépcsoportot készíte­nek el. Jelenleg nagy munka kezdődött a 2. számú alapárokban, amelyben a bukómű két utolsó egységét állítjuk maja fel. Hozzákezdtünk a balparti vasbeton pillér építéséhez is. Leg- fontosabb feladatunk azonban, hogy Volzsszkij lakótelepet, amely asztá Ungrádi vizierömű építésterülete kö­zelében nőtt ki a földből a Volga mellett, nemrégiben hivatalosan te­rületi várossá nyilvánították. Az új város magas fensíkon épült amelyről jól látni Sztálingrádot ha­talmas üzemeivel, gyáraival, sokeme­letes házakból álló lakónegyedeivel markjaival, kertjeivel és sétányaival. Kilátás nyílik a sztálingrádi vizierő- mű alapárkára is, amely fölött mini őrök állnak a készülő függővasút tartóoszlopai. A sztyeppén, ahol nem­régiben meg egyetlen fa sem volt ta vasszal kultúrpark nyílt meg. Több mint egymillió virágot ültettek itt faiskolát létesítettek. Nem sok idő telik el és az if jú város egészen a kertek és parkok zöldjébe boruk a fagy beállta előtt mindenv't bedol­gozzuk az első betonrétegeket. Ha ez megtörtént, akkor a fagy már nem akadályozhat a munkában. A kámai vizierömű építői gazdag ta­pasztalatokkal rendelkeznek a téli betonmunkálatok terén, s így nem okoz különösebb nehézséget a védő- burkolatok felállítása, a blokkok elő­melegítése és a meleg keverék ada­golása. Az építők a kámai vizierömű 2. ■számú részlegének határidőelőtti fel­építése érdekében szocialista munka­versenyt indítottak. Vaszilij Fotyln híres betonozó javasolta, hogy a be­tonozáshoz szükséges munkafolya­matokat végző dolgozók még szoro­sabb együttműködésben dolgozzanak mint eddig, s alakítsanak egy műsza­kot. Felhívását a zsaluzók, az arma- turaszerelők, a szállítómunkások és a betongyár dolgozói lelkesen támo­gatták. Dolgozóink minden erejükkel arra törekednek, hogy minél gyorsabban befejezzék a kámai vizierömű építé­sét Volzsszkijban 13 lakónegyed épült. Ezekben már több iskola, s a marxiz- mus-lenin izmus esti egyeteme műkő- tik. Több, mint 130 boltban, sátorban % bódéban szolgálják ki a vevőket. Megnyílt a szabadtéri színpad; a kul­túrpalota és klub, épül a stadion és a filmszínház. Teljes gőzzel dolgozik a fiatal vá­ros ipara. A központi mechanikai ja­vítóüzemet, a nagy kenyérgyárat a egkorszerűbb gépekkel szerelték fel. Az erőmű alapárkában már elké­szítették a helyet a gigantikus erő­mű alaptömbje számára. Az első be­tonrétegbe emléktáblát illesztettek, ■’.melyen megörökítették az építés Idő pontját és az építők nevét, Gyors filcmkn fejlődik a s^álin^rádi vixiejrőinű épílőinek városa

Next

/
Oldalképek
Tartalom