Dunántúli Napló, 1954. augusztus (11. évfolyam, 181-206. szám)

1954-08-31 / 206. (205.) szám

4 /NAPLÓ 1954. AUGUSZTUS SÍ QOOLNI MÁTRAHÁZA — valami különös varázsa van ennek a szónak. Né­hány év óta mind gyakrabban hall­juk. Aki soha nem volt ott, az is tudja — vagy inkább sejti — mi­lyen szép lehet arra. Hát még, aki arra járt... Kovács Imre sem akart hinni a fülének először, amikor megtudta, hogy kétheti üdülésre mehet Mátra­házára. — Elfogadod a beutalást, Kovács kartárs? — kérdezte hunyorgatva az üb-elnök a még mindig csodálkozó segédmüvezetőt. — Ha már mindenáron .;. — sze­rénykedett 6 is tréfásan. Ahogy aznap hazafelé ment, a Kokszművek előtti hídon megállt néhány pillanatra. Visszanézett. Mint fekete vár emelkedett a fák főié a gyár. A nap még forrón sü­tött. Az akácok szénporosan, szür­kén álltak, a meredekpartú, szaka­dékszerű patakban feketén csillogó víz folyt. — Mátraháza, üdülés — gyakorolhatta a kellemesen hangzó szavakat és fütyürészve indult to­vább. A ritkuló hajú, 50 felé járó Ko­vács szakit „szókimondó fiú“-nak ismerik a gyárban. Ami a szívén, az a száján. Régi párttag ő. Azt is tudják sokan, hogy apja vörös ka­tona volt 19-ben. Le is zárták emiatt utána. Munkájában sem igen lehet kifogást találni. Négy éve még vil­lanyszerelő volt, egy éves művezető tanfolyamot végzett és azóta seaéd- müvezető. Megérdemli az üdülést, megdolgozott érte. Egy 175-ös turnussal érkezett a Béke-üdülőbe Kovács Imre. Ott áll­dogált a tarka tömegben. Kis tás­kája a kezében. Mélyeket szívott a jó hegyi levegőből. Szeme bekalan­dozta a gyönyörű tájat. Másnap reggel frissen ébredt, a nap is már melegen sütött. Mintha madártalt is hallott volna, pedig csak a gyerekek hancúroztak lent. Különös, jó érzés fogta el. így csak az az ember érezheti magát Mátra­házán, aki állandóan szénporban, forróságban dolgozik és máról-hol­napra került ide. Szép napok következtek. Aztán nem is olyan ember 6, aki elhúzódik a négy fal közé és csak néhanapján pillant kifelé. Szereti a vidámságot, sportot és összeszedheti magát az a fiatal, aki táncban ver­senyre kel vele. Alig volt ott egy napja, máris körülnézett, mit lehet­ne csinálni, mivel tölthetné még kel lemesebben az időt. A SPORTPÁLYÁN kisfiúk futbal­loztak. Lement hát közibük. — Na srácok, be lehet állni? — Jöjjön bácsi, úgyis kevesen va­gyunk — mondta egy virgonc gye­rek, a portás fia, a „kis Grosics.” Kovács bácsi is játszott, oktatta őket, örült velük. Aznap délután az üdülő tájékán egy elhagyott helyen tekepályát fe­dezett fel. Vegyesen hevertek a ba­bák és a golyók. Pár perc alatt ren­det teremtett köztük. Már csatto­gott is a kuglizás jólismert zaja, gyűltek az emberek. Egyre többen. Szaporodott a pénz is a kasszában, gyűltek, röpültek a babák. Tekever­senyre is sor kerül a Béke-szálló, I Ó Sportüdülő és Napsugár-üdülő válo­gatott csapatai között. A bajnoksá­got 122 fakülönbséggel a Béke-szálló nyerte meg. Az első napok a teke­szezon időszakát jelentették. Láz­ban égtek a férfiak, a tekesport sze­relmesei. A hét végefelé kikapott az üdülő a MÁV üdülővel rendezett pingpong versenyen. A kaucsuk-labdával te­hát nem álltak valami jó viszony­ban. Jöjjön a röplabda! Itt megint nem volt „mese". A Bp. Előrét 3:1- re verték. A második héten az Előre csapata erősítést kapott. Fiatal bir­kózóik érkeztek. De ez alkalommal is a Béke-szálló győzött, nem várt 3:0-ás eredménnyel. Esténként megszólalt az üdülő tánczenekara. Vadnyugati számok- bugi-vugi, samba és egyéb „cseme­gék’* követték egymást. — Nem lehetne valami szolidab- bat, kedvünkre valót is, mondjuk egy keringőt, vagy... — kérdezte a táncoskedvű Kovács szaki a ma­gas, barna kultúrosnőtől. — Sajnos „ütemterv” szerint ját­szanak, — volt a válasz. Kovács bácsi 20 forintja mégis felborította az ütemtervet. Felcsen­dült a „Kék Duna” és az „öregle­gények" — bár a nóta szerint már nem való nekik a május — táncra- perdültek. Volt ebben a táncban fér­fiasság, szépség, jellem. Tánc volt. A KIRÁNDULÁSOK, azok voltak csak csodásak. Galya-tető, Kékes-, tető, Sas-kő ... Felejthetetlen él­mény volt. Még sokáig, talán min­dig emlékeznek rá. WEIDINGER VILMOS Ünnepi termelési értekezletet tartott a Pécsi Vendéglátó Válla'at A Pécsi Vendéglátó Vállalat augusztus 26- án ünnepi termelési ér­tekezletet tartott abból az alkalomból, hogy a második negyedévben elnyerte a belkereske­delmi miniszter, vala­mint a Kereskedelmi és Pér z ügyi Dolgozók Szakszervezete Köz­ponti Vezetőségének vánd rzászlaját és az ország legjobb vendég­látó vállalata lett. Az ünnepi termelési értekezletet Faubl Fe- rencné, a Pécsi Vendég látó Vállalat Szakszer, vezeti Bizottságának elnöke nyitotta meg, majd kultúrműsor kö­vetkezett. Temesvári László „Közös cél-rt“ című költeményét szavalta el, Kada Ru­dolf harmonikaszólót adott elő, az Állami Áruház tánccsoportja orosz leánytáncot mu­tatott be. A kultúrmű­sor a megyei tanács tánccsoportjának tánc­számaival ért véget. Freifogel János, a Ven déglátóipari Tröszt igaz gatója a termelési ér­tekezleten ismertette azokat az eredménye­ket, amelyeket a vál­lalat a II. negyedévben elért. A vállalat érté­kesítési tervét 111.8 szá­zalékra, ezen belül a saját termelésű étel­tervét 120.5 százalékra teljesítette. A saját tér. melésű ételforgalom az elmúlt év hasonló ne­gyedéhez viszonyítva 71.6 százalékkal emel­kedett. A cukrászipart termékek, cukrászsüte­mények forgalmát az első negyedévhez viszo nyitva 25 százalékkal emelkedett. A vállalat árubeszer­zési tervét 108.5, ezen belül a helyi árualap beszerzési tervét 331 százalékra teljesítette és így a központi kész­leteik mentesítésével si­került a fogyasztók jobb ellátását biztosí­tani. A vállalat a rI. negyedévi eredménye« munkájával, 11.8 szá­zalékos tervteljesítésé, vei törlesztette I. ne­gyedévi adósságát. Szép eredményeket ért el a vállalat az üz­lethálózat fejlesztésé­ben is. A pécsbányt te­lepi és pécsszabolcsi kerthelyiségek meg­nyitásával segítette elő a bányász dolgozók jobb ellátását. Meg­nyílt a Rózsakért is, amely az ország egyik legszebb vidéki kerc- helyisége. A dolgozók közül jó munkát vé­geztek: Vértey Károly- né cukrászdavezető, Tóth Ferenc italboltve­zető, Bánusz Jánosné italboltvezető, Méláth Ernő cukrászüzemveze­tő, Jani Ferenc fősza­kács és Wagner Lajos felszolgáló. Freifogel János, a Ven déglátóipari Tröszt igaz gatója, a belkereske­delmi miniszter nevé­ben átadta a vándor­zászlót, az oklevelet, a „kiváló dolgozó" ki­tüntetést és az 1000 fo­rintos pénzjutalmat Baka Bélának, a Pécsi Vendéglátó Vállalat igazgatójának. Biró Sándor elvtárs, a Szakszervezet Területi Bizottsága nevében üd­vözölte a vállalat jó dolgozóit és emléktár­gyakat nyújtott át Pál- fai Ferencnek, Bálint Jankának, Decsi Ká- rolynénak, Váradi An- talnénak, Stefánovits Miklósnak, Szin József- nének, valamint Ma­gon Józsefnének. Az ünnepi termelési érte­kezlet végén Baka Bé­la, a Pécsi Vendéglátó Vállalat igazgatója kö­szöntötte a vállalat jó dolgozóit, akik munká­jukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a vállalat elnyerte a vándorzász- lót. HOL MŰVELŐDJÜNK. HOL SZÓRAKOZZUNK? MOZI Kossuth: Hűtlen asszonyok. (5, V,9 órakor). Petőfi: Hűtlen asszonyok (fél ö, fél 7, fél 9 órakor). Park: Luxustu tájon fél 5, fél 7, fél 9 órakor). Utolsó előadás jó idő esetén a kerthelyisógben. Jószerencsét (Pécsszabolcs): Arl­berg express (6, 8 órakor) Kossuth: (Mohács) Királlylány a fe­leségem (6, fél 9 órakor) MAGYARNÖTA-EST A RÓZSAKERTBEN Este 8 órakor Berki Irén magyar- nóta-énekesnő magyar dalokat éne­kel a Rózsakertben Dörömböző Géza zenekarának kísérete mellett. Belé­pődíj nincsen. KLUB-EST A TTIT-BEN A Társadalom és Természettudo­mányi Ismeretterjesztő Társulat művészeti szakosztálya ma este fél 9 órakor kezdődő klubestjén mutat­ja be Gádor Emil 25 rajzát. A klub- kiállításra a társulat tagjait és hoz­zátartozóit ezúton is meghívja a szakosztály vezetősége. A klubest keretében László Anni operaénekes­nő operarészleteket énekel, zongo­rán kíséri Sass Dezső, közreműködik Kovács András hegedűművész. — A gépipari technikum tanév­nyitó ünnepélyét 1954. szept. 1-én déle'őtt 9 órakor tartja. — Halálozás. Gáspár Dávid (Molotov-U. 28.) temetése kedden fél 3 kor. ■— Bódi Gyula tetőfedő mester temetése kedden 4 órakor. id. Körösztös Vince temetése 31-én fél 4-kor lesz. Születtek: Jakab Rudolf, Majezán Agnes, Brunner Mária, Muszáj Ida, Balzseík Géza, Detre Pál, Férgeit Ka­talin, Gobi Erzsébet, Razits Gabriel­la, Röhlich Attila, Jánosi Etel. Bara­nyai Zsuzsanna, Nagy Tibor, Bánó Márta, Erdélyi László, Matula Zsu­zsanna, Temesi Emerencia, Kovács Gábor, Kelpe Sándor, Kovács János, Hódi Lajos, Szabó Mária, Világos Mária, LÍppai Gyula, Hergert Ervin, Exner András, Németh Ottó, Feny­vesi Ilona, Kis* Irén, Zeire Erzsébet, Újhegyi Márta, Ebért Antal, Hor­váth Márta, Harnoczi István. Szöré­nyi Ilona, Erdősi Rita, Kocsi Árpád, Kocsis József, Fodor Ibolya, Saend- rei Imre, Mátyás László, Andó Ac- na, Kazsok Matild, Varga Ibolya, Bu­sás Ildikó, Jeszenszki Dezső, Antal Mária, Mihályka István, Gyimesi Edit, Kalányos Anna, Tóth Mária, Mikó László, Csőmé Julianna, Vas­vári Erzsébet, Blágyi Erzsébet, Ma- zug Zsuzsanna, Haraszti Ilona, Bán- kuti Gyula, Aut György, Kiss Ka­talin, Regye Antal, Petrovics Kál­mán, Tóth József, Knippl Katalin, Pinczehelyl János, Schnell Ferenc, Spath György, Szabó Mária, Szabó Anyakönyvi hfrek (Augusztus 19-től 27-ig) István, Both Gyöngyi, Patalics Ár­pád, Hideg József, Németh Baba, Kern László, Marsaiké Péter, Schul- teisz János, Bursch Anna, Nagy András, Harmati Edit, Schunk Já­nos, Pálfi Lajos, Kis Kovács Ist­ván, Hajós Erika. Házasságot kötöttek: Osztertág Mi­hály lakatos és Hrubes Teréz, Teres- key Jörg József segédmunkás és Molnár Margit iskolavezető, Bállá Ferenc bányacsillés és Werb Cecilia segédmunkás, Éppel József aknász és Májovi Izabella, Krausz József gépkocsivezető és Gregorics Erzsé­bet gyors- és gépíró, Makarész Dé­nes szigorló orvos és Jutási Irma or­vos, Boldizsár József segédmunkás és Panni Ilona, Hencz Lajos kesztyű­szabász és Schäfer Erzsébet kesztyű­csinosító, Schäfer János segédmun­kás és Szabó Katalin korongossegéd, Csécsi Tóbiás lakatos és Újvári Er­zsébet, Ranga László munkaügyi elő­adó és Dede Márta számadásvezető, Müller János árubeszerző és Kérdi Julianna eiaaósegéd, Fajcsi János szállítómunkás és Petrákovics Ju­lianna, Géczi József gépkocsivezető és Maticsek Márta, Huri Géza laka­tos és Odor Borbála, Berkes György katona és Aparácz Margit, Appels- hoffer Károly vájár és Keller Ka­talin, Kincses Kálmán Népbolt-ellen. őr és Svindli Mária vállalati köny­velő, Paripovics Szilárd ny. bányász és Varga Teréz porcelángyári mun­kás, Soós József ny. bányász és Ko­vács Margit, Kövecses József köny­velő és Völgyes Erzsébet gyors, és gépíró, Németh Lajos általános isko­lai tanító és Czéhmann Ilona. Wág- ner Tibor útfenntartó szakmunkás és Kuhtreiber Erzsébet segédmunkás, Köves Attila egyetemi hallgató és Petőfi Éva egye tépi i hallgató, Du- schenzfei Miklós fogtechnikus és Hauck Erzsébet. Meghaltak: Kalányos József 1 na­pos, Csiba Katalin 8 hónapos, Szaba­dos Lajos 54 éves, Féger Győző 18 éves, Schneider Sebestyén 76 éves, özv. Kovács Mihályné szül. őri Er­zsébet 75 éves, Nemeskei Mihály 50 éves, Kerekes János 1 napos, özv. Jungvirt Ferencné szül. Pálinkás Julianna 79 éves, Tóth József 2 he­tes, Hruza Valéria 3 hónapos, Kreis­ler Mihályné szül. Tóth Mária 43 éves, SP_ORJT Biztosan győzött a Pécsi Bányász és Komlói Bányász, valamint a Lokomotív a vasárnapi fordulóban NB Il-ea csapataink vasárnap valamit ja­vítottak helyzetükön. A Pécsi Bányász és a Lokomotív biztosan szerezte meg a két pon­tot, értékes győzelmet aratott a Komlói Bá­nyász is. A Pécsj Dózsa és a Pécsi Vörös Lobogó, mint várható volt, vereséget szen­vedett. A bajnokság éllovasa, a Kőbányai Dózsa Szombathelyen pontot adott le és így előnye egy pontra csökkent. Forduló eredményei: Székesfehérvári Honvéd—Győri Lokomotiv 2:0 (1:0), Kőbányai Dóasn—Szóm bathelyi Vörös Lobogó 1:1 (1:0). Székeafo­hérvári Építők—Soproni Lokomotiv 3:1 (2:1). Pécs! Bányász—Papai Vörös Lobogó 4.P (1:0). Pécsújhegy, 2000 néző, vezette: Kern. Pécsi Bányász: Krausz — Varga, Kocsis, Mihály — Kresz, Bőhm — Grozdicg, Hor­váth II., Horváth I.# Keszler, Gyurkó. — Pápa: Mészöly — Kassai, Kerekes Sas« — Simon, Nagy — Besenvei, Vámos I., Orbán (Cser). Vámos II.. Perényi. — Jó mérkőzés. A Bányász csapat különösen a második félidőben sok támadást vezetett. A játék­vezető Horváth I-et a második félidő kö­zepe táján után rúgásért kiállította, de 10 emberrel i* tovább támadott a Bányász és még két gólt sikerült elérnie. A pápaiak csatársora alig jelentett veszélyt a Bányász kapujára. C.ólíövők: Grozdics 2, Horváth L, Keszler. Jók: Kocsis. Kresz. Grozdics, Gyur­kó, illetve Simon, Besenyei. Komlói Bányász—Csillaghegyi Vörö* Lo­bogó 4:1 (2:1). Komló, 3000 néző, vezette: Mecseki. Komló: Magyar — Kanizsai, Csár­dás, Orosz — Károlyi. Fáskerti —^ Pólin- ger. Korom. Szám L, Daum II. (Szám 11), Hinszti. — Csillaghegy: Alberti — Debre- C7eni, Békési, Storker — Pecsenye, Tó<h — Varga, Rásó, Kindl (Weisz), Zárai. Szirmai. — Csapkodó játék. A játékvezető «okát bi­zonytalankodott. A vezetést a csillaghegyiek szerezték meg, a komlóiak erősítettek és végeredményben biztosan nyertek. A máso­dik félidőben a játék igen kemény lett. Góllövő: Szám I. 2. Korom, Szám II.. il­letve Szirmai. Jó: Magyar, Csárdás. Káro­lyi. Korom, illetve Szirmai és Stecker. Nagykanizsai Bányász—Pécsi Dózsa 1 :• (0:0>. Nagykanizsa. 3000 néző. vezette: Nagy K. Nagykanizsa: Zalán — Tálasi. Sidó, Kis- Gál — Keménv. Kerka! — Baj (Kovács), Téli, Balogh, Horváth II., Kapornaki.. — Pécsi Dózsa: Krausz — Sárközi, Cseh (Riedl). Légrádi — Polgár. Bárkányi — Poluczik, Pataki, Haász, Michele, Szentan­nai. _ Változatos, erősirnmú mérkőzést ví vott a két csapat. A Pécsi Dózsa leg­alább annyit támadott, mint ellenfele. A nagykanizsaiak csatársora azonban a ka­pura nagyobb veszélyt jelentett. A játék képe alapján könnyen döntetlent érhetett volna el a Dózsa. Géllövő; Horváth TI. — fék: Zalán. Sidó, Kemény, Kapornaki il­letve Cseh. Poluczik és Pataki. Pécsi Lokomotiv—Várpalotai Bányász 3:9 (2:0). Pécs, 4000 néző, vezette: Bíró L. —- Péc«i Lokomotiv. Rácz — Szentesi, Hegvi, Szegedi — Hőger. Túra — Máté, Bella, Udvaros. Milosovics. Horváth. — Várpalota: Vajda — Kazári, Flamm, IkIárii — Szabod, Térbe — Borbély, Bátki, Zsótér (Zombori), Kőműves. Hudecz. A mérkőzés nagy részé­ben a Lokomotiv volt fölényben. A vár- oa’otaiak védekezésre rendezkedtek be, a íxikomotiv csatársora azonban nem használ­ta ki helyzeteit. Gólratörőbb játékkal még nagyobb arányú győzelem születhetett vol­na. Góllövők: Máté Milosovics, Horváth. Jók: Szentesi, Szegedi, Horváth, Milosovics, illetve Kazári, Flamm. Tntabánvai Építők—Pécsi Vörös Lobogó 6:2 (3:1). Tatnbánva. 800 néző. vezette: Kel­ler. Tatabánya: Fabula — Kovács, Waltz, Újvári — Csermák L, Ribári — Sáradi (Vnlkó), Szabó, Éles, Gaál. Móricz. — Pécs: Szomor — Nógrádi. Marton, Berta — Szá­lai. Ligeti — Zombori, Dara, Foór, Hor­váth, Karácsonyi. — A tatabányaiak végig kezükben tartották a játék irányítását. A bőrgyáriak védelme meg megingott. A hazai esaoat gvózolme fel tiéitil énül megérdemelt volt. a gólarány aronlmn kissé túlzott. Gól­lövők: Móricz 2. Szabó 2, Saradig Valkó, illetve Karácsonyi és Dara tl-esből. Jók: Újvári, Ribári, Szabó, illetve Berta és Kurácsonyi. c«i Bányász is. A lelkes Kinizsi legyőzte az I eddig jólszereplő Mohácsi Petőfit. A récs- bánya—Építők mérkőzésből a Bányász csa­pat került ki győztesen. Bizonyos szem­pontból meglepetésnek számít a véméndiek hazai veresége a Hidasi Bányásztól. A Szi­getvári Vörös Lobogó—Szigetvári Kinizsi mérkőzést a Vörös Lobogó nyerte. Pécsi Vasas—Porcelángyár 4:1 (0:1). Ver­seny-utca,_ 300 néző, vezette; Lendvai. Aa első félidőben jól tartotta magát a Porce­lángyár, eőt Longaucr góljával vezetésre i* tett «zert. A második félidőben azonban ki­jött a Vasas nagyobb tudása. Góllövők: So- mogyvári 2, Turbéki, illetve Longauer. Pécsi Kinizsi—Mohácsi Petőfi 3:1 (2:0). Kintzsd (pálya, C00 néző. vezette: Budán. Biztos győzelem. A mohácsiak 3:0-á* éllá»- nál szépítettek az eredményen. Góllövők: Fehér 2, Longauer. illetve Mekl. Pécsbány a telepi Bányász—Pécsi Építők 9:0 (1:0). Pécsbányatelep, 300 néző, vezette: Frontich. Közepesiramú mérkőzé«. A pécs- bányotelepi csapat a második félidőben biz­tosította győzelmét. Góllövők: Pálfai 2, Há­mori. Jók; Gyimcei, Pintér, illetve Szu- rofka. Heim. Komlói Építők—Haladás 1:« (0:0). Komló, 300 néző, vezette: Pazar. A lelkes Komló megérdemelten győzött, A Haladás csatár­sora igen gyengén játszott, de a védelem i« többször megingott. Góllöyő: Cserháti. Szigetvári Vörös Lobogó—Szigetvári Kini­zsi 2:1 (1:1). Szigetvár, 1500 néző, vezette: Papp. Nagy érdeklődés előzte meg a helyi Lan|,Vdót. A mérkőzés végig izgalma«, sportszerű küzdelmet hozott. A Vörös Lo­bogó a második félidő közepe táján lőtte győztes gólját. A gól után a Kinizsi erő* sített, de a kiegyenlítés már nem sikertilt. Hidasi Bányász—Véménd 2:1 ( 0:0). Vé- ménd. 60o néző, vezette: Bácsván. A vó- méndick csak az első félidői bírták a má­sodik félidőben vissz a estek. A hidasi csa­pat mindkét gólját súlyog védelmi hibából lőtte. Szászvári Bányász—Pécsnjhegyi Bán vasa 2:0 (0:0). Szászvár, 300 néző vezette: Sehwara. Kemény, izgalmas mérkőzés. Hol az egyik, hol a másik csapat támad. A be­fejezés« előtt tíz perccel még 0:0 volt a» eredmény. Góllövok: Dobó, Réfi (öngól). Mecsekszabolcsi Bányász—Pécsi Traktor 1:0 (1:0). Porcelángyár pálya, 200 néző, ve­zette: Bubregh. Állandóan fölényben jét- saott a Bányász csapat, több kapufát im lőttek a csatárok. Góllövő: Mazil. Jók: La­ki, Bérényi, Verea, Bérce«, illetve e köv vétlen védelem. MEGYEBAJNOKSAG ALLASA A megvebajnokságban 13 mérkőzés ma­radt ezideig el. Az MTSB-nek mindent el kell követni, hogy a mérkőzéseket minél előbb lejátsszák, mert különben a bajnok­ság tisztasága és zavartalan, (időbeni befejezése forog veszélyben. Ha a sport­körök nem tudnak megegvezni a mérkő­zések időpontjában, az MTSB tűzze ki a mérkőzések időpontját minél előbb. A baj­nokság állása a vasárnap lejátszott mérkő­zések után: 1. Pécsi Vasa« 22 15 5 4 67:24 2. Szabolcs 21 13 5 3 59:26 3. Szászvár 21 12 6 3 50:26 4. Mohács 22 13 2 7 42:34 5. Komló 21 13 1 7 67:48 6. Haladás 18 ll 2 5 33:9 7. Hidas 20 10 1 9 35:38 8. Szigetvári Kinizsi 22 8 3 11 36:43 9. Pécsbánya 19 8 2 9 38:39 10. Pécsi Építők 22 7 4 11 35:43 11. Pécsi Kinizsi 20 6 5 9 22:42 12. Szigetvári YL. 19 6 4 9 27:36 13. Véménd 22 4 5 13 27:58 14. Porcelángyár 18 4 4 10 21:34 15. Pécsújhegy 20 4 3 13 32:51 16. Traktor 19 2 4 13 17:57 33 31 30 28 27 24 21 19 18 18 17 16 13 12 11 8 A Pécsi Rádió mai műsora A Pécsi Rádió a 223.8 méteres hul­lámhosszon sugározza műsorát. 18.40: Délszláv műsor. MEGYEBAJNOKSAG EREDMÉNYEI A megTebn jnokság vasárnap? fordulójában a legnagyobb meglepetést a Komlói Építők okozta a Haladás legyőzésével. A bajnok­ság másik két esélyese a Szászvári Bányász és a Pécsi Vasas megszerezte mindkét pon­tot. De győzelmet aratott a Mecsekszabol­ni REK KEDD, 1954. AUGUSZTUS 31 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: l. sz. gyógyszertár, Széchenyi tér 2. Tel.: 17-58. 8. sz. gyógyszertár. Kos­suth Lajos u. 81. Tel.: 23-94. 12. sz. gyógyszertár, Doktor Sándor utca 47. Telefon: 13-53. — NÉVNAP: Erika. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás kedd estig: Felhő- átvonulások, néhány helyen, főleg északon és keleten eső, esetleg zi­vatar. Mérsékelt, nyugatira forduló szék A nanoalii hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti ér­tékek kedden reggel 12—15, dél­ben 22—25 fok között. _ A Magasépítőipari Technikum iga zgatósága értesíti a technikum­mal kapcsolatos esti tagozat halílga- tóit, hogy a javító-, pótló- és külön­bözeti vizsgák szeptember 7—8—9-én délután 4 órakor kezdődnek. Pótbe- iratások szept. 9-, 10-én délután 5 —7 óra között. Tanítás kezdete szept. 15-én délután 5 órakor. Az igazgatóság értesíti azokat a szaktársakat, akik az esti tagozat I. osztályába jelentkeztek, hogy a felvételű vizsgát szeptember 4-én, délután 3 órai kezdettel tartja. 19.00: Magyarnyelvű adás. 19.00: Dani György vállalása. — Gáli István elbeszélése. 19.10: Híres énekesek műsorából. 19.25: Mikrofonnal Baranyában. 1. A város gondja, a tanácselnök gondja. 2. Beszélgetés egy kultúrmunkás- sal. — Balogh Mária riportja. 3. Hírek. 19.40: Szerzője ismerős. Irodalmi fejtörő. — Szerkeszti Szántó Tibor. 20.00: Műsorzárás. PORCELANKÉSZLET hatszemélye«, ki* hiánnyal, áffyfelazerelée eladó. Hunyadi-n. 10. szám. MINDENES főző ni illáét keree yagy irodai takarítást vállal. Doktor Sándor-a. 25.. jobb csengő. SÜRGŐSEN eladó: kovács fórógép ameri- káncrrei, nagy kovácssatn. ládák é« edé­nyek. Dr Láng, Kővágószüllőe-----------------------»-----------------------­A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ tagjai ré- szérg bútorozott próbákat keres szeptember t-re. Címeket a1 színház portásánál kérik leadni. GYÜMÖLCSSZESZIPART VAI.LALAT áfvenz ffytimölcscefrét cserepálinkáért, mindé« mennyiségben ezerdán és szorrtbatoti. Ma­lom, n. 25. HÁZTARTÁSI alkalmazást keree dolgozó házaspárnál, bentlakással. Kiss Gyuláné, Ibárruri D.-n. 12, KÜLONBEJARATU bútorozott szobát ke­resek fürdőszoba használattal. Littke, Anna- utca A. 250 kem JAWA motorblokk egyéb alkat­résszel, használtan, príma állapotban el­adó. Telefon: 23-99. szám. A SZABADEGYETEM agrartudomanyi TAGOZATÁN a szőlő- és gyümölcstermelés kér­déseit fogják tárgyalni. A hallgatók látogatási bizonyítványt kapnak. Jelentkezni lehet a városi és me­gyei tanács népművellési osztályán, TTIT (Jamis Pamnonius-u. 11.) és a Dunántúli Tudományos Intézetben (Kulich Gyula-u. 22J FÉRFI és női nmnkaerőt felvesz a Pácai Nftvónyolojlpari Vállalat. DUNÁNTÚLI NAPLÓ ■ Magyar Dolgozók Pártja Baranyamegyei Bizottságának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadd: GABRI MIHALT Szerkesztőség éa kiadóhivatalt Páca, Megye-u. 16. Tel.t 15-52. 15-53, 15-14 Előfizetési díj: havi 11— forint Baranyamegyei Szikra Nyomda Páca, Munkácsy Mihály utca 10. «Z. Telefont 20-27. A agam fiáért feleit MELLES RE7ÜÖ

Next

/
Oldalképek
Tartalom