Dunántúli Napló, 1954. július (11. évfolyam, 154-180. szám)

1954-07-25 / 175. szám

6

N A P C ö

1954 JÜLTTJS ®

„Kultúráiéi" a Pécsi Porcelángyárban

FDBCSA KÉP fogadba a látogatót ft Pácai Porcelángyár kultúrotthoná- b&n. A terem, ahol az üzem színjátszói, a kultúrigazgató, az ÜB elnök és a megyei tanács színjátszó felelőse találkozót adtak egymásnak, hogy megvitassák az üzemi szímját- szómozgalom nehézségeit és a segí tés módját, meglehetősen vegyes funkciót tölt be. Van itt ping-pom g asztal, ping-pongozókkal, néhány ikis asztal, szék — és söntés. A falaik üresek, a megfelelő dekorációt, képeket egy-két kopott falitábla helyet tesíti. ,

Gyönyörű a nagy kert közepén épült kultúrotthon, (nem csoda: a gyárosék építették maguknak ezt a luxuskastélyt) szépek a gyár műhelyéiből kikerült kandallók, porcelán- díszítések — bár -némelyik kissé talán túl díszes. Nem is azt kérjük számon, hogy ezekhez a már itt talált, olykor polgári giccsesságbe, szecesszióba -hajló díszítésekhez, az épülethez tartozó műdara-bokhoz díszítsék hozzá a kultűrház gazdái és gondozói otthonukat. Nen , ez nem kötelező és nem is volna helyes. De arra már kötelezi őket a ház mai célja, rendeltetése és a szocialista ízlés, hogy ne legyenek ilyen sivár, félig söntés, félig ping-pong szobák az otthonban.

No de ez „csak“ külsőség. Nézzük, Hátha a lényeg jobb. A csoport tagjai’ gyülekeznek. Ámbár a gyülekezés szó /kissé túlzás erre a gyér, igen gyér szál-lingózásra. Három szín j'átszócsoport-tag jön el, de megtudjuk, hogy a te’fjes létszám sem sokkal több. Hét állandó tagja van a csoportnak. Ez a szám már önmagában vádol, ha tekintetbe vesszük a Pécsi Porcelángyár méreteit. Vádolja az üzem vezetőit, elsősorban a függetlenített ku-ltúri-gazgatót, akire hiába is várunk, nem jön el. Igaz, őt csak ma nevezték ki.

Elkezdünk beszélgetni a három színjátszóval. Lelkes, fiatal emberek, a termelésben jól dolgoznak, nagyon szeretik a színjátszást. A csoport vezetője, Hermann István lakatos elmondja, hogy a színjátszócsoport, de nagyrészt az egész üzemi kultúrmoz- galom helyzete válságos. Nem csoda, ha a színjátszók el-elmaradoznak, el kedvetlenednek. De nem sokkal jobb a helyzet a tánccsoporttal és a 60 tagról húszra morzsolódott énekkarral sem. Pedig az utóbbi munkáját Antal György, a Zenei Szakiskola igazgatója irányítja, a színjátszó csoportot pedig még egy hónapnál ezelőtt a színház nyári, szünete előtt Orbók Endre, a színház egyik rendezője patronálta; jelenleg a „Stúdió“ egyik tehetséges fiatal rendezője jár ki hozzájuk. Szakmai segítségben tehát nincs hiány. Hol van akkor hát a hiba? A három színjátszóból árad a panasz. Rövidesen a következők derülnek ki:

.111 NI US KÖZEPÉN a színjátszó csoport egy egyfelvonásossal a Zrínyi laktanyában vendégszerepeit. A darab különféle jelmezeket • igényelt.1 Az akkori kultúrigazgató, Tóth elvtársnő megígérte, hogy a szükséges ruhákat kölcsönkéri a színháztól. A kölcsönkérés húzódott, halasztódott, úgyhogy eljött a vendégszereplés napja, sőt az indulás órája is, de ruha még nem volt. Nem baj — mondta a csoportnak a kultúrigaz- gató — legyenek csak nyugodtak, induljanak el, majd utánuk küldi a ruháikat. Hát igen. Utánuk küldte. A szükséges jelmezek helyett — egy pár darab futiball-trikót.

Ha a csoportnak valamelyik fellépésen egy-egy kellékre lett volna szüksége, lett légyen az csak egy csokornyi virág, a válasz ez volt: tessék, vegyenek a saját pénzükből. (Mellékesen meg kell jegyezni, hogy a kultúralapból havi 400—400 forint jár minden szakcsoportnak. Ha egyáltalán felhasználta, vájjon mire használta ezeket az összegeket a kui- t úrigazgatónő?)

Az üzem havonta bizonyos meny- nyiségű színházjegyet vesz az élenjáró dolgozóiknak és a kultúrcsopor- toknak. A jegyek egy -részét az UB a kultúrigazgató rendelkezésére bocsátja. Hogy, hogy nem, a kultúro- scuk alig-aiig kerülnek színházba. Ha nagyritkán mégis, úgy a következő „szellemes“ beosztás szerint: a színjátszók megnézik a Mojszet’ev együttes műsorát, a táncosok pedig színdarabra kapnak jegyet.

Válogassunk csak tovább a panaszok áradatában ...

A színpadi kulisszák rozogák, dü- Medezők. Hónapok óta könyörögnek a színjátszók, hogy cseréljék ki ezeket az ütött-kopott, lomtárba való holmikat. Hiába. Ugyancsak hiába kérik (illetve csak kérték, mert má.r elfáradtak a sók hiábavaló kérelemben), hogy meglévő műsorszámaikat eljátszhassak a környék, a -negye különböző, erre alkalmas színpadán, dobogóján. Nincsen autó, nincsen .keret" útiköltségre.. . (Hol van a havi 400 forint) és hol van a havi 8000 forint, mely az egész kultúrcso- port kerete?) Mellesleg ezek az útiköltségek nagyrészt meg is térülnének a vendégszereplések iegybevé- teleiből.

EZEKUTAN már az sem megle-pő, hogy a csoport a kultúrhetek alatt egyetlen egyszer sem szerepelt sehol.

Nemr,Arist, bem lehat állítani, hogy az üzem „illetékesei“ nagyon szívükön viselnék a kultúra sorsát, — egalább is saját üzemükben.

Talán a söntést inkább A látszat mindenesetre ez. Szeretnénk, ha ez a látszat csalóka lenne, de a megbeszélés 45. percében lefolyó jelenet mindenesetre a söntés és a kultúra helytelen fontosságú sorrendiségét példázza, jelképezi a Pécsi Porcelángyárban. Megérkezik ugyanis — no nem a kultúngazgaíó — de az ÜB elnök, Móninger elvtárs. Éppen üdvözölni akarjuk, amikor széles ívben kikerüli a problémák megoldásán fejét törő kis társaságot és határozott léptekkel a pulthoz megy, fröccsöt rendel. Nem sajnáljuk senkitől a fröccsöt, jó az, különösen melegben és főleg munka

után, de amikor 10 perc után az egyik színjátszó odament Móninger elvtárshoz, hogy figyelmeztesse a majdnem egy órával előbb kezdődött megbeszélésre és Móninger elvtárs azt válaszolta: majd ha kiitta a fröccsét, — bizony enyhén elcsodálkoztunk.

BE KELL VALLANUNK, ez a

csodálkozás azután sem múlt el, miután Móninger elvtárs UB elnök később válaszolt néhány kérdésre. Tájékoztatásából kiderült, hogy az a kultúrigazgatónő^ aki legközvetlenebbül felelős a temérdek bajért, elhanyagoltságért, a kultúrotthon zülléséért, egy hónappal ezelőtt lemondott. Nem leváltották, lemondott. Miután idáig, szinte a teljes felbomlás állapotáig vitte, „vezetgette” a kultúrcsoportot. Móninger elvtárs hosszú időn át megelégedett az említett igazgatónő „megnyugtató” jelentéseivel és mit sem törődött a hozzá nap-nap után befutó panaszok kai és — tegyük hozzá — azzal a ténnyel, hogy a Pécsi Porcelángyárban hónapok óta nincsen kultúrélet.

Móninger elvtáns egyébként maga is panaszkodik. A vállalat többi vezetői nehezen akarják megérteni az üzemi kultúrmozgalom jelentőségét. Kevés támogatást adnak. A különböző műszakokba beosztott kultúro- sok munkaidejének egybehangolásához csak egy kis jóakarat kellene, egyáltalán nem menne a termelés rovására, de a műszakvezetők többnyire csak megvető kézlegyintéssel intézik el az ilyen irányú kéréseket.

Az ÜB-elnök mégis bizakodó. Más. Eél hónap után a SZOT, az Iparigazgatóság és a vállalati igazgatóság végre kinevezte az új kultúrigazga- tót, Kurucz elvtársat. „Kurucz 'elvtárs agilis ember, ő majd eligazítja a dolgokat!“ — mondja. Ebben mi is szeretnénk bízná. De ahhoz, hogy az új kultúrigazgató valóban helyre tudja hozni az eddig elkövetett hibákat, mulasztásokat, tényleges, kézzelfogható segítséget kell adni neki, mert egy ember agilitása ide kevés. És megengedhetetlen, hogy a kul- túrigazgatók munkáját olyan ellenőrizetlenül hagyják az üzem vezetői, elsősorban az ÜB-elnök, mint ahogyan eddig tették. Nem lehet meg engedni, hogy a függetlenített fizeté. ses ikultúrigazgató „munkája“ (kizárólag abból álljon, hogy a kényelmességből heti két napra összevont ének, tánc és színjátszó próbákat „ellenőrizze.“

SOKKAL TÖBB felelősséggel kell kezelni a dolgozók kultúrigénjét. És természetesen nem szabad elcsügged- niök a kultúrasoknak, színjátszóknak, táncosofcnák, énekeseknek. Bízzanak az új kultúrigazgatóban. segítsék, szigorúan bírálják, ne vissza- húzózkodássál válaszoljanak az eset. leges hibákra, kezdeti nehézségekre és akkor közös erővel el fogják érni, hogy a Pécsi Porcelángyár kul- túrotthonában újra kivirágzik a jókedv, a jói és eredményesen végzett kultúrmunka öröme.

Polgár István

cÁ naqíjpiaeflit

Szombat reggeltől a délutáni órákig szüntelen nyüzsgés, zsibongás a pecs' nagypiac. Az előtérben szekerek sorakoznak, a kosarakban napos csibék csipognak. Arrébb a virág árus asszonyok vödreiben. vázáiban rózsaszínű kardvirágok, fehér margaréták, piros rózsák, citrom sárga dáliák pompáznak. A mézeskalácsos sátor előtt délszláv menyecskék tükrös szívre alkudoznak, a szomszédban kék elő- nyomásos kézimunka mintákkal játszadozik a szellő. A földön cipők, papucsok között válogatnak a falusi asszonyok, s a fabódé előtt sörrel enyhítik szomjukat az elárusítók, akik egész délelőtt a tűző napon állnak.

Beljebb a hosszú cement asztalokon kupacokban sárgái iik a bab. zöldéi a paprika, kínálgatja magát a zamatos őszibarack s helyenként már csöves kukorica is látható, amit 80 fillérért árusítanak.

Ezen a szombati napon a nagypiacon lényegesen nagyobb volt az árufel- hozátal, mint az elmúlt

hetekben. Uj burgonyából 101.6 mázsát, kalarábéból 190 kilót, 97.4 mázsa uborkát, főzőtökből 28.4, zöldbabból 39, kelkáposztából 8.2, fejeskáposztából 25.4, zöldpaprikából 14.6, vörös hagymából 18.3, sárgarépá ból 13.9, zöldségből 12.4 mázsát hoztak a piacra. Paradicsomiból 550, céklából 10, fokhagymából 210, karfiólból 50, száraz babból 90, dióból 130, mákból 38, mézből pedig 140 kiló volt a szombati felhozatal Gyümölcsből még mindig kevés az a mennyiség, amely a nagypiacra érkezik. A felhozatal meggyből 120, kajsziból 800. őszibarackból 900, almáiból 330, körtéből pedig 460 kiló. Ami a baromfifelhozatalt illeti, tyúkból 200 párat, csirkéből 320 kilót, sovány kacsából 270, sovány libából 180, pulykából 20 kilót, vágott libából 9 kilót hoztak a piacra. Ugyanakkor tojásból 6170 darab, túróból 160 kilót, tejből 330 liter, tejfelből pedig 190 liter volt a felhozatal.

— Hogy az tíj burgonya kilója? — érdeklődik egy háziasszony a MEZÖ- KER sátra előtt.

— Egy forint és nyolcvan fillér — hangzik az elárusító válasza.

— Csak azt szeretném tudni, hogy magúknál miért drágább mint másutt?

— Másutt mennyi?

— Bárhol 1.20—1.60 forintért adják az újburgonyát.

A háziasszony tovább megy, egy falusi asszony asztala előtt áll meg.

— Mennyiért adja lelkem az uborkát?

— Három forint.

— A sok eső után olcsóbban is adhatná.

A szombati piacon a burgonya általában olcsóbb volt, mint máskor, a háziasszonyok csak azt kifogásolták, hogy a tojás ára még mindig elég magas és a kévés gyümölcsfelhozatal miatt az árak eléggé tartottak voltak, A következő piaci

árak alakultak ki: zöldbab 1.50—2, főzőtök 60 fillértől 1 forintig, a kala- rábé és fejeskáposzta ugyanennyi, kelkáposzta 1.50—2, karfiol 2.80—4.40, vöröshagyma 1.50—2, száraz bab 4—6, tojás 1.20— 1.40, paradicsom 10—15, zöldpaprika 9—12, cékla

2, fokhagyma 6—8, sárgarépa 2.50—3, zöldség 2.503, dió 14—16, mák 28— 35, méz 18—22, tyúk 30— 35, csirke 35—40, sovány kacsa 25—30, sovány liba

25—30, pulyka 28—30, vágott liba 32—42, tej 3.60—

4, tejfel 18—20, túró 12— 15 forintért‘cserélt gazdát. A meggy 8—10, a kajszi ugyanennyi, az őszi barack 6—12, az alma 3—5, a körte kilója pedig 4—6

'forint között váltakozott.

Most, hogy a hosszú esős időszak végétért és beköszöntött a nyári meleg, több zöldség és gyümölcs kerül majd a pécsi kis- és nagypiacra. A jövő héten a pécsi háziasz- szonyok még megrakot- tabb kosarakkal térhetnek maid otthonukba, még több gyümölcsöt és főzelékfélét tehetnek el, mint most szombaton.

„Beszámolok majd a francia bányászoknak mindenről, amit Magyarországon láttam44

Beszélgetés Maurice Debat, francia bánya-villamosenergiatechnikussal

A francia bányászszakszervezet területi bizottságának pénztárosa, Mau rice Debat, bánya-villamoseneingia technikus, magyarországi tartózkodása során, július 21-én ellátogatott Komlóra. Megtekintette a „Május 1 " Kultúrotthont, a legényszálláso- kat, a bányát és Komló számos más bányászimtézményét.

A Szénbányászati Tröszt szobájában elbeszélgettünk vele élményeiről, tapasztala taiiiról.

— Mit hallott Komlóról, mielőtt idejött és milyen benyomást szer zett a városban?

— tettük fel az első kérdést.

A Magyarországon járt franciák — akik nem voltak bányászok — főleg a Balatonról, annaik szépségeiről beszéltek nekem Párizsban. Budapesten csak annyit hallottam Komlóról, hogy azelőtt egy kis falu volt, amely ma már új bányaváros és szépen fejlődik. Most saját szememmel győződtem meg arról, hogy amit Budapesten hallottam Komlóról, az valóság. Roppan^ tetszett nekem az a nagy- iramú építkezés, ami itt folyik, a sok ház, de főleg Komló perspektívája. Sajnálom, hogy nem tudok magyarul, mert szerettem volna hosz- szabb ideig beszélgetni a komlói bányászokkal.

— Milyen a bányászok szálláshelye Franciaországban és milyennek látta a komlói szálláshelyeket?

— Franciaországban ilyen nincs. S éppen ezért nem lehet összehasonlítást tenni. Csak az elragadtatás hang ján nyilatíkozhatom a komlói legény- szállásokról. Beszéltem a szállás lakóival, akik kijelentették, hogy igen jól érzik magukat itt.

— Franciaországban hogyan szállítják munkahelyükre a bányászokat?

— A legtávolabbi hely, ahonnan a francia bányászok munkahelyükre mennek, 12 kilométer. Ezf az utat kerékpáron teszik meg, nem úgy, mint itt Komlón, ahol kényelmes „Ikarus‘'-ok sziállítják őket a munkahelyekre és nem fáradnak el, mielőtt a bányához érnének.

— Milyen a bányabiztonság Fran ciaországban?

— A mi bányáinkban a biztosítás célját szolgáló ácsol a tok csak a fővágatokban láthatók, a mellékvága- tofcban, ahol a tulajdonképpeni munka folyik, máir ritkábban ácsolnak, nem úgy, mint itt Komlón. Nálunk a bányák a tőkések kezében vannak. Nekik pedig nem a bányászok biztonsága a fontos, hanem a profit.

Nagyon tetszett nekem Komlón a bánya mélyén 'lévő mentőkocsi. Nálunk Franciaországban ez ismeretlen.

A „népes", amivel lemennek a bányába, itt sokkal korszerűbb, mint a mi népszállító eszközünk, amely nem más, mint egy közönséges fedetlen csille. Ebből kifolyólag előfordult, hogy nem egy bányász fejét letarolta az alacsony ácsolás. Itt Komlón azt láttam, hogy ez nem for- dúlhat elő, mert a fővágatokat magasan kifatazták.

A bányabiztanság elhanyagolása miatt Franciaországban, de főleg Közép-Franciaországtoan elég sűrűn fordul elő bányaszerencsétlenség, vagy baleset.

— Milyen a francia bányászok élete?

— Egy vájár anhyit keres, hogy éppen csak megélhet belőle. Ezév- ben már liő bányász sztrájk volt,

mert ’ nagy a munkanélküliség. A. tőkések egymás után zárják be bá* nyáifcat és ennek következtében egy* re több bányász válik munkanélkü* livé. Jellemző, hogy Franciaország-! ban azelőtt 300 ezer bányász volt* ma már csak 200 ezer van. Az ál* lám inkább Belgiumból hozza be a szenet, ahelyett, hogy a francia bá-i nyakat fellendítené. Ebből is láthat tó. hogy_ mi, francia munkások a Schuman-terv áldozatai vagyunk.

— Van-e kollektív szerződésük a francia bányászoknak?

— Nincs. Az 1948-as sztrájk után egy statutum-féle született és altkor a kormány ígéretet tett annak ben tartására. Én ma naponta 1200fran-i kot keresek, mint szakmunkás, de ha a kormány betartotta volna a statútumot, akkor 700 frankkal több lenne a napi keresetem.

— Van-e intézményes bányászt étkeztetés?

— Nálunk minden bányász lent a tárnákban fogyasztja el élelmét, nem úgy, mint itt Komlón, ahol kényeit mes, szép éttermek állnak a bányát szók rendelkezésére.

— Milyen a francia bányászol* kultúrélete?

— Szervezett toultúréletiről nem beszélhetünk. Mindenki úgy él leül-« túréletet, ahogyan éppen adódik* vagy tud. Külön bányász-sportegy* letek, színjátszó-csoportok, bányász* kultúrházak nincsenek.

— A franciák ismerik a magyar nép eredményeit?

— Sajnos, nem nagyon. Ami aa újságban Magyarországról megjele* nik, arra azt szokták mondani, hogy az csálc propaganda. Én éppen ezért jöttem Magyarországra, hogy saját szememmel győződjem meg arról, hogy tulajdonképpen mi _ is van a nyugatiak által oly sokszor emleget tett „vasfüggöny“ mögött. Visszatérve Franciaországba, beszámolok majd a francia bányászoknak mindarról, amit Magyarországon a saját szememmel láttam. Ez többet ér majd mint ezer újságcikk.

AZ óra mutatója gyorsan hala<j előre és Maurice Debatnak márviszt sza kell térnie Budapestre, ahonnan a tatabányai bányászok közé, majd a Balatonra megy. Indulás előtt most ő tesz fel kérdéseket a komlói bát nyászokmak: milyen az együttműködés a szakszervezet és a Szénbányászati Tröszt igazgatója között, milyen volt a termelés Magyarországon a háború előtt és milyen most; milyen a dolgozók fizetése, elegendő-e a megélhetéshez, stb.

Kérdéseire Tatai Káróly, a Komlói Szénbányászati Tröszt Szakszervezeti Bizottságának elnöke válaszol* Maurice Debat, előveszi kis blokktömbjét és szorgalmasan jegyez,geti a válaszokat.

Elérkezik a búcsúzás pillanata. —< Tatai Károly elvtára Komlóról készített színes festményeket ad át Maurice Debatnak, Hap Magdolna, a Szénbányászati Tröszt Szakszervezeti Bizottságának kultúrfelelőse pedig hortobágyi csikóst ábrázoló Zsol- nay-szoborral ajándékozza meg.

— Egészen elkényeztetnek engem itt Komlón — mondja MauricP Debat, amikor az ajándékokat aktatáskájába teszi. Franciaországba visszatérve, ezek az ajándékok Komlón eltöltött, felejthetetlen napokra, a kom lói bányászok szíves magyar vendéglátására emlékeztetnek majd.

Pusztai József

Bírálatunk nyomában:

A MEZÖKER gyorsan intézkedett

..Miért nincs elég és jóminőségű zöldségáru?" címmel a „Dunántúli Napló“ július 24-i számában megbíráltuk a MEZŐKER-t, mert nem gondoskodott a pályaudvaron lévő zöldségáruk elszállításáról és ennek következtében azok egy része tönkrement.

A bírálat nyomán szombaton reggel az állomás rakodó részének területe olyan volt, mint egy megbolygatott méhkas. A MEZÖ- KER dolgozói sürög- tek-forogtak a zöldségáruk körül, igyekeztek az ott lévő áruféleségeket minél gyorsab. ban elszállítani. Objektív akadályok helyett szombaton a délelőtti órák ban már 14 tehergépkocsi 2 vagon burgonyát szállított a központi raktárba, 4 kocsival pedig másfél vagon zöldségárut vittek el. Gyors ütemben megindult a szállítás a zöldségboltok részére. Elismerés illeti a ME- ZÖKER vezetőségét, mivel a bírálat nyomában gyorsan Intézkedett, hogy az állomás rakodó részének területéről a zöldségfélék mielőbb a központi raktárba és a boltokba kerüljenek.

A MEZÖKER munkájának tovaobi megjavításához szükség van apa, hogy a felvásárlók is nagyobb gondot fordítsanak száruk minőségére. Ne fordulhasson elő az, mint a tegnapi szállítmánynál, hogy a aunaszekcsői földművesszövetkezettől 37 mázsa és 58 kiló olyan burgonya érkezzék a MEZÖKER-hez. amelynek javarésze használhatatlan.

A MEZÖKER vezetősége hozzálátott a hibák kijavításához, de hivatása magaslatán akkor áll majd igazán, ha eljut a hibalehetőségek megelőzéséhez és szervezettebb munkával biztosítja, hogy a dolgozók asztalára minél jobb minőségű zöld ségáru kerüljön.