Dunántúli Napló, 1954. július (11. évfolyam, 154-180. szám)

1954-07-11 / 163. szám

6

NAPES'

1954 jüLirrs u

CSEHOV

1860-1904

I 901 ŐSZÉN az

orosz irodalom három óriása keresett gyógyulást a Krim-félszi- geten. Az egyik az akkor 73 éves Lev Tolsztoj, amá sík Ánton Csehov, az iroaalmi miniatűrök és a novella utolérhetetlen mes Maxim Gorkij az

új és fiatal társadalmi osztály, a

proletariátus eszméinek és erejének

nagy énekese.

Három világ, három út! És mégis közel kerülnek egymáshoz, mert közös bennük a mélységes tisztelet a munka iránt és az emberiség boldogabb jövőjébe vetett hit.

A kort, amelyben Csehov élt, klasszikus tömörséggel Lenin jellemzi „Tolsztoj és kora’' c. Cilikében: „Az 1862—1904-ig terjedő időszak a bomlás évei voltaik, amikor a régi világ végérvényesein és mindenki szemeláttára széthullott, de az új még csak csíráiban mutatkozott. Azok a társadalmi erők, amelyek az új világ alapjait rakják le, széles és össznemzeti színvonalon, tömeges és nyílt színrelépés formájában, mindent átfogóan csak 1905-ben törnek felszínire.1'

Maga Csehov így jellemzi korát: „A jobbágyság megszűnt ugyan, de helyette nyakunkon a kapitalizmus. És a szabadságot papoló eszmék Io- bogása közben éppúgy, akárcsak Batu khán idejében, a többség táplálja, ruházza, védi a kisebbséget, miközben maga éhes, rongyos és véd télén maraa."

Nyilvánvaló, hogy egy ilyen felemás korban, a társadalmi eszmék és erők vad kavarodásában a kor fia, az író is nehezen tájékozódik, és évek sürített tapasztalata, bölcsesé- ge kell hozzá, hogy rátapinthasson kara-felvetette kérdések közepébe.

A polgári irodalomtörténeten végigvonul a megállapítás, hogy Csehov ápolitikus író, novellái a tiszta művészet remekei, nem -foglalnak állást a kor égető kérdéseiben, hol ironikus szkepticizmussal, hol pedig meg- bocsájtó humorral szemléli a szűk és szürke polgári élet fonákságait.

Bz a megállapítás, ha egyáltalán őszinte, nagyon felületes. Igaz, hogy Csehov tollát nem vitriolba mártja, mint Száltikov-Scsedrin, hiányzik belőle Nyekrászov nyílt és haragos lázadása, Tolsztoj és Dosztojevszkij kínzó lélekelemzése, de a maga művészi eszközeivel, a novella-adta esztétikai lehetőségekkel, a társadalom rg.v-ogy szeletének felvillantásával hű és igaz korképet fest. És ez a korkép egyúttal ítélet is.

Aki Csehov életművét, mint egységes egészet vizsgálja, megdöbbenve látja, hogy a XIX. sz. két utolsó évtizedének hű és hiteles krónikáját Csehovrtál teljesebben és meggyőzőbben senki sem írta meg. A reakció éledésével és a forradalmi folyóiratok betiltásával párhuzamosan megszaporodtak a vicclapok. Csehov ilyen vicclapoknál kezdte irodalmi pályafutását, de írói nagysága ezt az addig olcsó és lapos műfajt, az irodalmi miniatűrt a nagy irodalom színvonalára emelte.

A kortársak az egész cári önkény- uralom torzképét látták Prisibejev kiszolgált őrmester alakjában, aki rettegésben tart egy egész falut és csak azt engedi meg a népnek, amit a törvény előír. A törvényben viszont egyetlen olyan rendelkezés sincs, hegy az emberek az utcán csapatokba verődjenek, énekeljenek vagy pedig esténként lámpafény mel lett beszélgessenek. Ha pedig ilyen parancsoló törvény nincs, akkor mindez tilos is. Prisibejev alakja Gsicsikov, Szobakevics, Juduska mellé emelkedett és egy egész társadalmi korszakot jelképez.

M ILYEN MÉLY távlatot nyit a kor viszonyaiba a „Káméle- on“ c. elbeszélés — még mindig Csehov első korszakából — a rabszolgái alázat, a törvénynek a társadalmi ranghoz igazodó értelmezésében egy kutya sorsa körül, aki megharapta egy iparos-mester ujját, pedig „most nincs olyan törvény, hogy harapni szabad.'1 E törvény magyarázata az elbeszélés folyamán, akár a káméleom színe, többször is változik attól függően, kit tart Ocsu- melov rendőrfelügyelő a kutya gazdájának. Amikor az összecsődült tömeg vallomása alapján az látszik hitelesnek, hogy a kutya Zsigálov generalise, akkor a károsult a bűnös, mért tartotta oda az ujját, amikor azonban valaki azt gondolja, hogy a generálisnak nincsen ilyen piszkos, lompos kutyája, akkor a rendőrfelügyelő szerint a kárvallottnak joga van fájdalomdíjat és a kutya 'kiirtását követelni.

Csehovnak jóformán valamennyi hőse az orosz- kispolgárság világából lép elénk. Senki nálánál tisztábban, világosabban nem látja és nem ábrázolja ennek az osztálynak társadalmi tehetetlenségét, politikai erőtlenségét, szellemi korlátoltságát.

A 70-es években még kísértett annak az illúziója, hogy a liberális értelmiség az orosz nép vezetőjének a szerepét játszhatja, de II. Sándor cár meggyilkolása után ez a liberális polgárság félelemtől remegve polgári csendjébe menekült és lelkiismeretét nyugtatva azt hirdette, hogy a nagy forradalmi tettek ideje lejárt és elérkezett „az apró dolgok" korszaka. Emeljünk iskolákat, kórházakat, szülőotthonokat, gyógyítsuk, tanítsuk a népet. Ilyen módon enyhítsük a nép bánatát. Csehov tudta, hogy mindez üres, haszontalan és nem segít a népen. A Mezzá- ninos ház1' c. novellájában az egyik szereplő Csehov ítéletét mondja ki erről a kispolgári áramlatról: „Véleményem- szerint egészségügyi állomások, iskolák, könyvtárak, holmi gyógyszertárok a meglévő viszonyok közölt csak az elnyomást fokozzák. A népet hatalmas bilincsbe verték, maguk nem ettől szabadítják meg, hanem új Láncszemeket kovácsolnak hozzá ... Nem az a fontos, hogy valamelyik Anna gyermekágyi lázban meghalt, hanem az, hogy ezek az Annák, Mávrák, Pelageják hajnaltól vakulásig görnyednek, az elviselhetetlen munkától megrokkannak. egész életük merő rettegés éhes és beteg gyermekeik miatt, a hailál és betegségek miatt, egész életükön át mást sem tesznek, mint kuruzslók- hoz járnak, korán hervadnak, hamar vénülnek, piszokban és bűz-ben halnak. Gyermekeik, ha felcseperednek, ugyanígy élnek. így megy ez évszázadok óta és száz meg százmillió ember 'kutyábbul él a kutyánál.'

^ SEHOV éles szeme végigkísérj útjukon azdkat az értelmiségieket is, akik tiszta szívvel, többkevesebb hivatástudattal vidéki városokban, megyei kórházakban, falusi iskolákban dolgoznak. Megmutatja, hogy az orosz élet hínárja körülfonja őket, megfojt bennük minden nemes szándékot, törekvést, kiöl belőlük minden lelkesedést.

Ennek a polgári osztálynak kilátástalan életét a folytonos félelem és szolgai alázat teszi elviselhetetlenné. A takbabujt ember, B.jelikov gimnáziumi tanár egy egész várost fertőz meg rettegésével. Az emberek erejét, életkedvét bénító ijedelem köti gúzsba, Minden lépésük, szavuk és tettük felett ott lebeg a tok- babújt ember aggodalma: „Csak aztán baj ne legyen belőle.“

A megfélemlített, némaságra és tétlenségre kárhoztatott világnak má sík jelszavát Tolsztoj adja: Ne álljunk ellen a gonosz erőszakosságának. Az öntökéletesítés, meg-bocsáj- tás, a paraszt pátriárchális életmódja visz a boldogsághoz. Csehov maga is hatása alá került Tolsztoj nagy szellemének, de tiszta látása, a paraszti életmód illúziótlan ismerete hamarosan kijózanította. A tolsztojá- nizmussal, mint filozófiával és erkölcstannal, a „6-os számú kórterem1' c. novellájában számol le. Rá- gin doktor, egy vidéki kórház becsületes, de gyengekezű igazgatója azt hiszi, amücor piszkos, egészségtelen kórházára, beosztottjainak tol- vajiásaira, erőszakoskodására gondol, hogy „minderre a sok fertelemre és ocsmányságra szükség van, mert az idők folyamán ebből valami hasznos és -rendes fejlődhet, mint humusz a trágyából. Nincs a földön semmi jó, amelynek forrásánál ne találnánk valami ocsmányságot.1' Orvosi munkájáról azt tartja, „minek megakadályozni az embereket a meghalásban, ha egyszer a halál az élet normális és törvényes befejezése. Mi haszna volna, ha minden kupec vagy tisztviselő öt vagy esetleg tíz évvel tovább élne?"

Gromovnak, aki a kis város legértelmesebb és gondolkodni is képes embere, de akit üldöztetési mánia miatt az elmebetegek számára fenntartott 6. sz. kórterembe csuktak, Rágin doktor ezt mondja: „A szabad és elmélyedő gondolkodás, amely az élet megértésére törekszik ég a világ gyarló hiúságának teljes

megvetése: két olyan áldás, amelynél nagyobbat az ember sohasem ismert. Maga is birtokába juthat mindkettőnek, nóha rács mögött él.“ — Stoikus filozófiát vall és azt mondja: „A fájdalom nem egyéb, mint a fájdalom élénk képzete: feszítsd meg erődet, hogy ezt a képzetet megváltoztasd, vesd ki magad- , ból, ne panaszkodj, és a fájdalom megszűnik.'1 A kényelemnek és polgári tunyaságnak filozófiája ez, amely ilyen lapos eszmékkel próbál menekülni az élet valósága, a lelkiismeretnek nyugtalansága elől. Csakhogy az élet porrázúzza ezt a valóságtól elforduló filozófiát. Rágin doktort magát is, ellenségei becsukják a 6. sz. kórterembe a piszok, szenny és bűz közé, ugyanolyan viszonyok közé, amilyenek között, az ő vezetése alatt is sínylődtek az elevenen eltemetett szerencsétlen emberek. És amikor a maga bőrén érái a rideg valóság kegyetlenségét, amikor megismerkedik Nyikitának, a durva őrnek ökölcsapásával, ösz- szedől benne ez a mesterségesen kitenyésztett, életidegen bölcselkedés.

SEHOVNAK pályája első fe- lében nincsen egyetlen novellája sem, amelynek alaptónusa -ne a csüggesztő pesszimizmus lenne. Az orvos élesen figyelő szemével, vizsgálja a társadalom bajait, pontos és lelkiismeretes aprólékossággal boncolja és elemzi kora életét, a sokszor alig áttekinthető, egymásba fonódó társadalmi kapcsolatokat, meg iis állapítja a kórt, de mivel orvosságot nem tud ajánlani, szomorú rézig nációval sorsára hagyja a beteget.

Azonban amilyen mértékben megismerkedik az egyszerű orosz emberrel, az orosz parasztság elpusztíthatatlan életerejével, szellemének frisseségével és leleményességével, úgy tér vissza az életbe, a jobb tisztább jövőbe vetett hite. A 90-es évek derekán megírt „Három esztendő'1 című novellájában Járcev már így szól: „Milyen gazdag és tarka az orosz élet! Ö, milyen gazdag! Higy- je el. hogy napról-napra mind szi- iárdabbul hiszem, hogy nagy események előestéjéhez értünk. Jó lenne, ha megérném és részt vehetnék ben- nök."

Ettől az időtől kezdve jóformán minden novellájában, drámájában valamelyik hős Csehov bizakodó hitét hirdeti a jobb és emberibb világról. Koroljov orvos az^ mondja az idegbajos, álmatlanságban szenvedő fiatal lánynak, aki egy hatalmas textilgyárnak az örököse: „A mi nemzedékünk rosszul alszik, gyötrődik, sokat szónokol, állandóan azt fontolgatja, helyesen cselekszik-e; vagy sem. Gyermekeink vagy unokáink számára a kérdés — helyesen cselekszenek-e vagy sem — már világos lesz. Pompás lesz az élet úgy ötven év múlva. Kár, hogy mi már nem érjük meg.“

Csehov a mély és csüggesztő pesz- szimizmusból ki tudott lépni, élete korai alkonyán homályos és sóvárgó optimizmussal köszöntötte a XX. századot, de mivel súlyos és tartós betegsége miatt nem élhetett Moszkvában vagy Pétervárott, az orosz társadalmi mozgalmak sűrűjében, — nem láthatta, hogy Oroszországban a munkásosztály már harcba indult a boldogabb holnapért. l?e ha Csehov nem is tudott biztos utat mutatni, ha művei kérdéseket vetettek is csupán fel, a választ a történelem a' nagyszerű új nemzedék adja meg.

Csehov a novellának és az irodalmi miniatűrnek a világirodalomban talán legnagyobb mestere. Tolsztoj a próza Puskinjának nevezi és tehetségét Maupassanté fölé helyezi. Az élet szeretete, az emberek iránti részvét, az elnyomottak iránt érzett rokonszenv, a társadalmi sötétségen átizzó bizakodás miatt kétségtelenül közelebb áll hozzánk, mint a halálig pesszimista, nagy, francia kortársa.

r LETMÜVE betetőzte azt a XIX. századot, amelynek bölcsőjénél Puskin állott és amelynek szellemi folytonosságát Gogol. Tur- genyev, Nyekrászov és Száltikov- Scsedrin neve fémjelzik. Csehov az emberi lélek igaz ismeretével, akis- emberek életének pontos és hű ábrázolásával, a századvégi társadalmi viszonyok mély elemzésével a kritikai realizmust a legmagasabb és legemberibb csúcsok felé emelte, mű vészetével egyengette és megteremtette az új irodalmi ábrázolásnak az alapjait.

Selymes Ferenc

tere, a harmadik

Ilyennek találtuk a beremendi kultárotthont

Az utóbbi években Beremenden is megnőttek a kulturális igények, a lakosság szeret szórakozni, tanulni, művelődni, — illetve csak szeretne. Ehhez ugyanis nincs meg mindenkor a lehetősége, mivel a kultúrotthon nem tölti be feladatait.

A gyönyörű, nagy kultúrotthon a falu legforgalmasabb részén, szemben a községi tanáccsal épült. A beremendi dolgozók büszkék lehetnek, hogy ilyen szép kultúrotthon uk van — kívülről. De ami belül van — \ arra nem.

Délután 6 órakor ellátogattunk a kultúr- otthonba. Gondoltuk, ilyenkor (feltétlenül élénk kulturális tevékenységet találunk falai -között. Tévedtünk. A kultúrotthon zárva volt, s a bejárata előtt több fiatal lány é-s fiú várakozott.

— Mikor szokott a kultúrotthon nyitva lenni? — -kérdeztük tő lük. Kérdésünkre Szabó Piroska válaszolt: „Hát ez bizonytalan. Ha a kultúrotthonigaz- gatónak, Sipos Sánaor- nénak már nincs odahaza munkája, altkor eljön a kultúrotthon- ba is. Ilyenkor kiadja a ping-pong labdákat, ütőket, -könyvtári köny veket cserél, esetleg, ha jó a rádió, -bekapcsolja. Főképpen ebből áll Siposné kultúrott- honigazgatói tevékenysége.1'

Mivel a kultúrotthon. ba nem tudtunk bejutni, felkerestük a tanácselnököt, Bogolin Károly elvtársat, aki éppen Tóth Sándor rendőrörsparancsnok elvtárssal, a végrehajtó bizottság tagjával beszélgetett. Kérdésünkre, hogyan tölti be a kultúrotthon és igazgatója hivatását a község életében, mindketten egy szóval válaszoltak: Sehogyan.

Sípos Sándorné 1954 január 1-én vette át a beremendi községi -kultúrotthon igazgatói teendőit. Minden előképzettség nélkül, minden kulturális ismeret nélkül. Siposné a felszabadulás előtt szódagyáros volt, férje katonatiszt. Ennek ellenére az illetékes szervek kinevezték kul- túrotthonigaagatónak. Nem tudni, milyen káderpolitikai célok vezették a járási tanács oktatási csoportját és a baranya-me- gyei tanács népművelési osztályát, amikor Sípomét kinevezték, illetve kinevezését jóváhagyták.

A tanácselnök elvtárs elmondja továbbá, hogy Sípos Sándorné munkaideje nagyrészét lakásán tölti, mikor pedig még,is a kul,túr- otthonban található, gyakran ittas, A kul- túrmun-kahoz egyáltalán nem ért, fogalma sincs, mi a feladatköre.

lyS ikor a -község pe- dagógusd látták, hogy a kultúrotthon- nák nincs gazdája, hogy -nincs, aki a község dolgozóit esténként összefogja, nevelje, tanítsa; elhatározták, hegy maguk veszik kézbe a kulturális élet irányítását. A szín játszó csoport patroná- Iását Száj j ártó Ferenc tanító, a zenekari szak csoport vezetését és tanítását Kresz József igazgató-tanító, a báb- csoport munkáját Ber- tus Erzsébet tanítónő, a repülőmodellező csoportot Gál Pál tanító vette kézbe. A község pedagógusai minden erejükkel azon igyekeztek, hogy Siposné hanyagságát ellensúlyozzák, de csak a vizs gá-k megkezdéséig tudtak Sipos Sándorné helyett dolgozni. Azóta a kultúrotthon ismét elhagyott, kihalt, gazdátlan.

Időközben előkerültek a kulcsok, megnéztük a kultúrott- hont belülről. A nagyteremben szemét, lehullott és levert vakolat darabok, egymás hagyére-hátára dobált székek, villanyfoglalatokból kivert égők, leszaggatott fadiújságok rettenetes összevisszasága tárult elénk. A szakköri szobákra sem mondható más. A kis raktárban hegyére-há- tára dobált székiron- csok, seprődarabok, deszkahulladékok és

ócska edények egy halom vakolattal beta-#

karva.

Ennek láttára a tat nácselnök elvtárs az-» zal vigasztalt, gyerünk, nézzük meg a szertárt, hátha ott valamivel többet látunk. Láttunk. A földön szer te-széjjel a miniszté- nium és a megyei tanács népművelési osztályának körlevelei, könyvtári könyvek, asztalitenisz labdák és ütők, törött ütök, sakk figurák, ócska lemez- tasakok, harmonikato- kok, fényképészeti laboratóriumi felszerelések, szódás és üres rumos üvegek egy valamikor szép nagy világ- vevő rádió társaságában.

Felkerestük Sípos Sándornét. Arra a kérdésünkre, hogy mit is végzett az elmúlt félév alatt a község kul- túréletének fejlesztése terén, egyetlen szót sem tudott szólni, következő heti munkatervét sem tudta ismertetni, — munkaterve nincs, mert —« szerinte — ilyenkor nincs mit csinálnia.

Április közepén Kőszegi Antal elvtárs, a megyei tanács népművelési osztályának műn katársa ellenőrzései során járt Beremenden is. A felsorolt súlyos hibákat ő is tapasztalta és írásban jelentette osztályvezetőjének, Intézkedés máig sem történt.

A beremendi község kultúrotthonban uralkodó állapotokért súlyos felelősség terheli a megyei tanács népművelési osztályát, a járási tanács oktatási és népművelési csoportját és a beremendi községi tanács végrehajtóbizottságát, akik nek már rég le kellett volna váltaniok Siposné t.

A tanács népművelő si osztálya tegye meg a legsürgősebb intézkedéseket a béremé ndi kultúnotthonbaa* uralkodó állapotok felszámolására és nézzen szét a megye területén, nincs-e még a bere- menai községi kultúrotthonhoz hasonló állapot másutt is.

K. Z.

Fegyverünk a nyelv

Két megjegyzés

Szeretném felhívni a figyelmet egy olyan hibára, ami a többesszám használata során egyre-másra előbukkan, s hovatovább egészen elterjed, azonkívül egy hibás, speciálisan pécsi jelzős összetételre, két nagy pécsi vállalatunk nevére.

„A kórokozót Schaudinin és Hofmann fedezték fel” — olvasom az Élet és Tudomány IX. évf. 666. oldalán, majd ugyanott ezt látom: „1903-ban Mecsnikoff és Roux sikerrel oltottak át”. „A népdalokat Agócsy László, dr. Hegedűs Lajos, stb. gyűjtötték össze” — írja a Dunántúli Napló 1954. május 23-i száma, s ugyanennek a számnak más helyén ezt olvasom: „Pap József csikós, Tóth István csikós, Sziács József csikós, Pap István csikós és Zilahi Adóm úttörő versenyeznek”. A felsorolt példák elégségesek a hiba bemutatására. Több egyesszámban szereplő alany után többesszámban használt állítmányt találunk, holott nyelvünk egyesszámot kíván. Nem így van azonban a németben, ahonnan a tobbesszám használatának ez a szokása hozzánk átszármazhatott. Ott: Stephan und Maria gehen in die Schule, magyarul azonban ugyanezt úgy mondjuk, hogy , István és Mária iskolába megy. Nyelvünk szabályai értelmében több egyesszámú alanyhoz az igei állítmány egyesszámban kapcsolódik, főként, ha az alanyok nem személyek. A különösen a sajtóban terjedő töb- besszám-használat egyik jellemző nyelvi sajátosságunkat homályosíta- ná el, és ezt a sajátosságunkat alakítaná németessé. Nem egyszerű egy« szám-többesszám ügyről van itt szó, hanem más népektől eltérő gondolkodásunk nyelvi tükröződésének meg őrzéséről,

Történelmünk során megyénk erdőkben gazdag terület volt, s az még ma is annyira, hogy több nagy erdő- gazdasági vállalat gazdálkodik területén. Minthogy erdeink nagy része a Mecsek területén van, a két mecseki vállalat névadója kifejezésre akarta ezt juttatni. Helyes ez a törekvés. Mint tudjuk, az egyik vállalatot Mecsekkeleti Erdőgazdaság* nak, a másikat pedig Mecscknyugati Erdőgazdaságnak nevezte el a névtelen névadó. A névadó a névválasztással igyekezett a helyi földrajzi névhez alkalmazkodni, nem alkotott holmi nyakatekert divatos betűszót, igyekezetében azonban egyről megfeledkezett: elfelejtett alkalmazkodni a magyar nyelv szabályaihoz, s ennek következtében az alkotott név a jó igyekezet ellenére mégis nyaka tekert lett. A két névben a Mecsek földrajzi név jelzős összetételével van dolgunk. Földrajzi neveinket gyakran használjuk jelzős összetételben. Beszélünk, írunk Észak-Magyar országról, Nyugat-Dunántúlról, Dél- Somogyról stb. Jelzőnk azonban még összetételben is mindig a jelzett szó előtt van. Két erdőgazdaságunk helyes neve így lenne: Kelet- mecseki Erdőgazdaság és Nyugatmecseki Erdőgazdaság. Pontosan azt a fogalmat fejezné ki, amit a névadó ki akart fejezni, de rossz magyar nyelvhasználata nem engedett kifejezésre jutni. Vagy mit szólna névadónk, ha azt mondanék neki, hogy ő d un ónt ú kiéli származású, a felesége pedig baranyaészaki? Bizony aa ő fülét is sértené. Pedig ugyanilyen sértő a magyar fül számára a két erdőgazdaság neve is.

Dr. Kodolányi János