Dunántúli Napló, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-23 / 121. szám

6 NAPCö 1954 MAJOR 3 KVÍZ if iGÁLL ISTVÁN Gogol remekműve a Pécsi Nemzeti Színházban PETRI VÁSÁR 1836 április 19., — korszakos botrány napja Póterváro'tr. A bot­rányt kivételesen nem valamilyen államcsíny, vagy napfényre bukkant panama okozta, hanem egy ártatlan­nak tetsző, gyanútlan című vígjá­ték: „A revizor”. A közönség, a cá­ri Oroszország közéletének színe- iava, — miniszterek és diplomaták, rangos tisztviselők és katonai mél­tóságok, sőt maga a véreskezű I. Miklós cár is — abban a hitben ter­peszkedett' el az Alekszandrinszkij- színház zsöllyéiben, hogy kacagtató komédiát láthat. A színészek a pé- tervári „felső tízezer” kedvencei el is követtek mindent a „gondtalan nevetés” érdekében; a korabeli me­lodrámák és operettek leghatásosabb ötleteit sütötték el, ki tudja, há­nyadszor? A darab mondanivalója, savas-borsos kritikája azonban fölé­jük kerekedett, s percek alatt sem­mivé mosta az öncélú komédiázás fogásait. Az első felvonásban meg felderült a nevetés. Ez azonban a csúffátett gyerek nevetése volt. aki, hátán a megszégyenítő táblával, együtt kacag társaival, bár még ma­ga sem sejti, min? Körbeforog, lát­ja az összevillanó szemeket, és egy­re jobban gyanakodni kezd. Aztán már nem nevet, inkább csak kun­cog, kínosan. A második felvonást ilyen gyanakvó kuncogással íogadta a pétervári közönség. Míg a harma­dikban rájött, hogy rútul becsap­ták: másfél órán át önmagát nevet­te ki. Gogol így is akarta: „Az volt a célom — írta röviddel a bemutató után, — hogy ,A revizor’-ban ösz- szegyüjtsek minden botorságot, amit Oroszországban megismertem és egycsapásra nevessek valamennyin.” A közönség együgyű elemeit pedig, akik netán nem döbbentek rá az író valóságos szándékára, az ötödik felvonás végén ezek a tömör tő­mondatok világosították fel: „Az emberek tapsolnak, hasukat fogják a nevetéstől. Mit röhögtök? Maga­tokon röhögtök!” Érthető tehát, hogy „A revizor” bemutatója botránnyal végződött; a pétervári „elit”, a mi­niszterek és diplomaták, rangos tiszt­viselők és katonai méltóságok zúgva, vérig sértve özönlöttek ki az utcá­ra. A cár pedig így kiáltott fel: „Szép kis darab! Itt mindenkinek kijutott, de leginkább nekem!” Ez volt sö­tét uralkodásának talán legvilágo­sabb pillanata. Több, mini száz év teli el „A revizor” első bemutatója óta. I. Miklós ma már történelmi adat csu­pán, a pétervári előkelőségek kopo­nyáit pedig megtöltötte a föld. Go­gol vígjátéka azonban... — de nem folytatom. Olcsó feladat lenne kriti­kai közhelyekkel bizonygatni azt, amit az idő biztatás' nélkül igazol. „A revizor” az írónak abból a tö­rekvéséből született, hogy a színhá­zai új tartalommal töltse meg. A szándék megelőzte a témát. Gogol, a „franciás vígjátékok” és csallán- módia burjánzó operettek esküdt el­lensége, még jóval a mű végleges befejezése előtt így nyilatkozott: „A színházból olyasfajta játékszert csi­náltunk, mint azok a csecsebecsék, amelyekkel az apró gyermekeket be­csapják, s megfeledkeztünk arról, hogy a színház katedra, melyről egyszerre nagy tömegek olvasnak fel előadást, s ahol egyhangú neve­téstől kísérve mutatják be az is­mert s a sejtett hibát.” Ez a felis­merés indította el a témakeresés munkáját. Gogol évekig kutatott a nagy célnak megfelelő téma után, míg végié kebelbarátja, Puskin egy régi anekdota ötletével szolgált, „A revizor” témája tehát nem eredeti. Sőt, mintegy tíz évvel a mű meg­jelenése előtt, hasonló tárgyú darab is született: G. Kvitka-Osznovjanyen ko ukrán író ,.A fővárosi kiküldött, avagy kavarodás a járási székváros­ban” című vígjátéka. „Egy bizonyos* kisvárosban elterjed a hír: cári ellenőr, revizor érkezik. A vezető emberek, élükön a zsarnoki hajlamú polgármesterrel, riadtan kapkodnak fűhöz-fához; a váratlan hír páni félelemben tartja őket. Az első felvonás nem egyéb, mint igen kényelmesen adagolt ex­pozíció, — e riadalom indokolása, melynek során lassan kibontakozik n háttér, a korrupció következmé­nyeit nyögő orosz kisváros képe. Az utcák elhanyagoltak, felveri őket a szemet. A kórházban mocskosak a betegek, és nagy a halandóság, mert az orvosok az úgynevezett „termé­szetes gyógymóddal” kísérleteznek. A járásbíróság előszobájában hida­kat meg kislibákat tartanak, az irat- szekrényben a hivatalfőnök vadász­korbácsa lóg. A postamester felbont­ja a leveleket, az iskolaigazgató nem törődik az oktatással. A városi urak maguk-alkotta törvényei uralkodnak mindenütt. De nem kell lőpor és nem keli kanóc, egy tévedés közönséges pat­ronja elég, hogy ezek a törvények felrobbanjanak. A tévedés — az tudniillik, hogy a revizornak hitt Hlesztakov, afféle széllelbélelt íicsúr, kölcsönökből élő tekergő — már a második felvonásban kiderül, s így a korán felvilágosított néző, különö­sebb meglepetésekre nem is számít­va, beníentes örömmel figyelheti a megszeppent bűnözők kapálódzását. A félreértés kezdetben a polgármes­terék számára is nyilvánvaló lenne, hiszen Hlesztakov többízben „lelep­lezi” magát. Mi okozza hiszékenysé­güket, vakságukat? Az elkövetett gaztettek miatti félelem. Már saját árnyékukban is „revizort” látnak. Ez a lelkiállapot, a csapdába szo­rult kártevő lelkiállapota, másrészt bő lehetőséget nyújt a kalandszom­jas Hlesztakov kibontakozására. A harmadik felvonás szinte teljes egé­szében az övé: mintha a szerző sem korlátozná, hazudhat és udvarolhat, tobzódhat és csaponghat kedve sze­rint. Kegyelmes úrnak, a cár barát­jának, költőnek, s rettenetes zsar­noknak színleli magát. Mindenkit az ujja köré csavar, részég mámorá­ban akár a várost is felgyújthatná, azt is megbocsátanák neki. S milyen nyilvánvaló bizonyítéka a szerző zsenialitásának: a közönség mégsem Hlesztakov viselkedését érzi fontos­nak. Minden szavában és mozdula­tában az emberi ostobaság szinte mérték nélküli tükröződését látja. A negyedik felvonás elején aztán — mintegy jutalomképpen fáradozá­sáért — a „revizor” megpihen. Ak­tív hősből a többi szereplő „kihall­gatójává” válik. Sorra partra kerül­nek a kisváros jellegzetes figurái, az önkény állóvizének kis és nagy ha­lai, s megmutatkoznak jobbról is, balról is. Gogol szinte a kezünkbe adja őket. A primitív rémképei kö­zött élő, törvénytipró Polgármester, a magakellető Polgármesterné, a su- tácska-butácska vidéki Urilány, a félművelt, fácánra és asszonyokra vadászó Járásbíró, a kétszínű, kívül mézes, belül férges Kórházgondnok, a korlátolt Iskolaigazgató, a kíváncsi Postamester, a pletykahordó Föld- birtokos, — öröklétre érdemes típus valamennyi. Igaza van Bjelinszkij- nek: „Emberek, nem bábok; az orosz élet titkos rejtekeiből kiragadott jel­lemek” mindannyian. A negyedik felvonás nem igazi dráma, — mint­ha eleven tárlaton, jellemek tárla­tán lennénk, úgy vonulnak felelőt­tünk a különféle típusok —, de önmagukban is érdekes arcképek so­rozata. Minden szereplő ugyanazzal a szándékkal jön (Hlesztakovot akar­ja lekenyerezni), s mégis, az azonos szándékon belül is, különböző arcot mutat. „A revizor” utolsó, ötödik felvo­nása pedig egyetlen, torz vigyor a póruljártak felé. Nincs még egy darabja a világirodalomnak, amely­nek „meséje” ennyire sovány, cse­lekménye ilyen egyszerű és hősei ennyire gazdagok. Gogol is elsősor­ban a jellemekkel törődött. Évtize­dekig foglalkozott velük, a többszö­ri átdolgozások során újabb színek­kel gazdagította őket. így lett Hlész- takovból a vígjátékü'odalom egyik legbonyolultabb* alkatú hőse. Bo­nyolultságát alapvető tulajdonságain kívül a darabban lévő, különleges funkciója is hangsúlyozza; olyan ne­gatív figura ő, akit szélhámosságai — adott időben és helyzetekben — i rokonszenvessé tesznek, hiszen a „nagyobb bűnösök” orra alá tör bor­sot. Ha a „magánéletben” találkoz­nánk vele, elfordulnánk, a. színpa­don azonban szinte dédelgetjük a tekintetünkkel. Hlesztakov egyéni­ségét maga a szerző jellemzi leg­hívebben: „Egyáltalában nem csa­ló. nem hivatásos hazudozó; ő is elhiszi, amit mond. Lelke kivirág­úk, kitűnő hangulatban van. látja, hogy minden nagyszerűen megy, fi­gyelik a szavát és már csak ezért is folyékonyabban, szabadabban be­szél, s mikor valami hazugságot mond, éppen ebben a hazugságban adja magát annak, ami. Hlesztakov éppen nem hideg fejjel, vagy nagv- zolásból, nern színházi stílusban ha­zudik — ó érzéssel hazudik, a sze­me is ragyog bele a gyönyörűség­től ... Néha nagyon jól is viselke­dik. néha még józan kimértséggel is beszél, és csak mikor lélekjelen­létre vagy határozott jellemre van szükség, akkor bújik elő természe­tének hitványsága és silánysága.” I-Ileszlalcovnak igen „kényelmes' szerepe van a darabban; megjelent­se előtt és után (vagy éppen, ami­kor hátatfordit) a konfliktusok egész sorát robbantja ki, anélkül, hogy rcsztvenne bennük, Mire üsz- szecsapas. a kerülne a sor közte és a csúffátett világ között, már régen I Egy vasárnap virradat, »felhős arccal kél a nap s bámul Petrire. i Kora reggel inár a nép »utcán tolong, — furcsa kép — hang száll messzire. Elárulom: e vasárnap itt Pctriben nagy vásár nap. kereket oldott. Az író az ellentétek 1 magasfeszültségét a „revizor” kör- 1 övezetébe vezette. A legnagyobb töl- 1 lést kétségkívül a Polgármester kap- ' ta; bárhova néz, bármit tesz, szik­rák csapnak ki belőle, a gyávaság ás a kétségbeesés szikrái. Mindenki­vel összetűz, még szűkebb családja­vai is, csakhogy kibújjék a felelős- ségrevonás alól, s habár a revizori felelősségrevonás elmarad, közben önmagát leplezi le, teszi nevetséges- , sé. Az ötödik felvonás végén, a vég- , ső összeomlás perceiben szinte mez­telenre vetkőzik ország-világ előtt: „Én marha, állat, bamba birka!’ ■ üvölti. — Harminc év alatt nem 4 Hullámzik a nép, tolong, akadt egyetlen boltos, egyetlen ra- 4bódék előtt ott szorong, ’ vasz kutya, aki túljárt volna az esze- 4 vásál, nézeget, men! Orruknál fogva vezettem a leg- ^Itt egy Népbolt-lerakat, nagyobb svindlereket! Olyan lókötő-#amott rőfös is akad, két, akik a félvilágot összelopták, — f meg szövetkezet, három kormányzót egyszerre!... J Szemfényvesztő foltoz lábast, Emberek! Emberek! Ide nézzen az ? ;„i»i,„„ ... ’ éif f »Sorban sátrak állanak. Imire feljebb száll a nap, nagyban áll a vásár. > Szoknya lebben hintázva, I legény kacsint cicázva, kettőn áll a vásár! Lány ráncvet, int a párja, elhúzódnak a, homályba. egész világ! Az egész kereszténység! jobban jár, ki újat választ. i. ovg,. » Gvalázat! Csúffá tettek egy polgár-?A fehernép válogat, a féri láb mestert!” Gogol „A revizor első bemutató­ja után nemcsak a főhős alakjáról írta meg észrevételeit, hanem — később kiadott jegyzeteiben — a töb­bi szereplőről is. Ez a mesteri kö­rültekintés egyrészt könnyebbséget jelent, másrészt még nagyobb fele­lősséget ró a rendezőre. . a férj lábat váltogat, f száraz már a torka. 'Ráncos csizma, kis topán, * mii csak asszony megkíván, 1 színes szőttes, tarka, fehér ingváll, csipkés, fodros, selyemkendő, kötény bodros. A petri pap lépeget, 3 megnézi a szépeket . . . r • r „ . | I - \ Úgy legényesen. Marton rrigyss foiSKOla'fHasa, bája, tokája — hallgató munkáiét .» S4" ” i™'«1 jg*ä“ ,,f j Templom»«» pirj« üov», példamutató alaposság jellemzi. Ot- 4 létéi egy-egy új vonással egészítik ki j vén sekrestyés várja állva. a hősök emberi arcát. Különösen jól i , sikerült a harmadik felvonás ütemes 4 - * nagyharang, rendezői megoldása, a negyedikben 4; onas ütemes/. . .. negvedikben 4 33 n?'.sere h,v a hanS. lágyán, szelíden. pedig a szereplőknek az egész szín- f A vásári forgalag pádon történő mozgatása és Hlesz-^ takov ~ fokozódó önbizalmának ábrá- 4 . . ’ , orr a úap, zolósa. Néhány apró, a jellemeket 4 . , kiegészítő megfigyelése (Dobcsin- 4 ” , *L ® s a7/lorinlos, szkij és Bobcsinszkij negyedszeri 4 pp eRy forintos.” visszafordulása az ajtóból, Anna And 4 r.. , . ... _ re jevna levelet leejtő mozdulata, az 4 WJek’van mit sirasson™*’ I egy faszent még. ám ki hoz csokrot ma elé? Papunk dühtől fuldokolva imádkozik térdrehullva. — „Uram látod, híveid , bíz nem nagyon szivellk szerény személyem. (Fittyet hány rám a paraszt, _____. 1,-11 — ----- * őr ök előrohanása Hlesztakov * bűne már elég. „Fegyverbe!” felkiáltására, a kanári J De senki. Asitoz elhallgattatása, stb.) emlékezetes ma­rad. A rendező alapossága azonban itt-ott csökkenti az előadás ütemét. Túl sokat jellemez,. — az alakok el­rendezésében, a szövegközti néma­játékokban, — ami, főként az első felvonásban, vontatottá teszi a cse­lekvéseket. Marton Frigyes — igen helyesen — vizuális hatásra is tö­rekszik, mindenkor a teljes színpad- í nem kell néki a malaszt,— képet tartja szem előtt, olykor azon- ^ ilyet nem értem! ban ezt a hatást észrevehetően éri el; úgy érezzük, a szereplők kevés­sé ösztönösen, inkább a rendező uta­sításai szerint mozognak. Ebből a szempontból elsősorban az ötödik felvonás kifogásolható. A két tábor­ra szakadt vendégsereg mutatós, ^ De a többi! Nem követ, teátrális elhelyezkedését, majd a 4 Szavam poklot, kénkövet, csúffátett (de még mindig hivatalé- 4 bármit is színez, ban lévő!) Polgármester harsány, kő-4 „Egyakolvan"— mondád párszor russzerű kikacagása erőltetett. 4 de nincsen juh már, csak pásztor. A szereplők közül mindenek-1“/? a bí™’ “ előtt Kossuth-dijas művészünket, a ■1‘‘ Jegyezte a hstan. i Módosabbja hajolna i talán tán még a szóra, így van rendjin ez. ki hitetlen ember, — Tanácsházán manapság (kit érdekel a papság? az én igém nem kell. Rosszul mennek itt a dolgok, becsukhatjuk a szent boltot. 35 éves színészi jubileumát ünneplő Szabó Samut kell megdicsérni a Polgármester erőteljes megformáld • sáért. Ezt az ostoba, de ugyanakkor furfangos, felfelé bókoló, lefelé ta­posó, hataloméhes figurát mindvégig hitelesen ábrázolta. Az ötödik fel- J Pár vén csutka betéved vonás monológjában olyan képessé- i néhanapján elébed, gekről tett tanúságot, amelyeknek 1 sovány egy vigasz, megvillantására — zárt szerepköre A De a persely! Kong, üres... miatt — eddig nem volt alkalma. A f *bből élni légy ügyes, darab címszereplőjéről, Hlesztakov- ^ Bizony így igaz: ról Gogol így nyilatkozik: „Egykor f ha nem fizetne az állam, majd egy nagytehetségű színész há- f hamar felkopna az állam, lát fog nekem adni azért, hogy egy 4 alakban annyi mozzanatot egyesi- iSí°doma es Gomora! lettéin, mi alkalmat szolgáltat neki 4 v/eseny szolgád nyomora egyszer kimutatni tehetsége sokol- 4 eKr<Í. ‘elkiált, daíúságát.” Puskás Tibor élt az al- 4 hullass kenkövest, kallómmá], s Hlesztakov-alakítósa 4 ‘’ls.u-!t& hetolest, után joggal kérdezhetem: miért nem 4 ll ( | -5anJl tengerárt! , , 1 Senkinek meg ne kegyelmez»' ■attuk gyakrabban eddig? Színészi < - hozzám azért légy kegyelmes" munkájának legfőbb hibája az egye- » netlensés Ml. . Jelenetekben, fe'E? (harmadik felvonás), ahol szabadon 4 szuszog nagyokat, kibontakozhatott, szinte „kezében \ A színe is elhagyta: tartotta” a színpadot, másutt viszont 4 különösen a pergőbb ritmusú párbeszé ^ ..Verjed félre ebadta dekben, kissé bizonytalan volt. A város urai közül Bálint György, Somló Ferenc és Szalma Lajos ala­kítása emelkedett ki. Balint a fél- szeg. oktalanul rettegő Iskolaigazga­tói, Somló és Szalma pedig a „visz- ketegnyelvű”, izgága földbirtokos­part játszotta igen mulatságos esz­közökkel. Szakait Dénes a „volteria- nus’ Járúsbíró joviális lomhaságát 1 szürkeséggel tévesztette össze. - Zeiníjanyika. a városi jóléti intéz­mények alázatos és kétszínű gondno­kának alakításában (Bakos László; löké s/.i tétlennek ereztem azt afor­3 harangokat. Üdvösséget egy sem vásál? Nem híveim, így nincs vásár!" A nagyharang megkondul, és felcsendül bolondul a kisebb harang. Zengés-bongás éktelen, remeg a vén torony fent, s egyre száll a hang. Egy veréb ott tollászkodott, ijedtében mélybe bukott. 1. « Vásári nép megriad. Kézenkapva a fiat figyel az apa. Az asszonynép már visong — és a harang egyre kong, zúgva zeng szava. „Félreverik a harangot!" „Tűz van!... Árvíz!...“ így a hangok. .A pult reccsen, áru hull, és a tömeg rázúdul, lót-fut szerteszét. Egyik menne jobbfele, másik törtet balfelé, elvesztve eszét. A férj asszonyt keresgélget, hív kiállva asszony férjet. Vörös kakas? Hol lobog? Arviz tört be? Hol csobog? Hol van a veszély? Tűzoltó kell? Hívjam-e? Ladik, csónak? Hozzam-e? Mit látsz? Mondd, beszélj! Állal íomos rémhír lobban: „Nem itt van ba j! Más falvakban" Szól okosan végre egy: „Itt vagy máshol, egyre megy, " de segítség kell. Megtudom mért kongattak, mi az, miről hírt adtak? A baj hol székel?" És elindult a templomba, követte a népség nyomba. A pap látta., hogy jönnek ... „Útjába vízözönnek bolond, aki áll. Jobb meglépni itt hátul!" — a kis ajtó kitárul, a madár kiszáll, de a csuha sarkát mégis észrevette már a nép is. „Ez elszökött!... Becsapott!" „Megkérdezzük a papot milyen tréfa volt!“ A sekrestyés ijedten oltár mögé berebben, se élő, se holt. Néhány legény szerteszalad megkeresni, hol van a pap Egy szó, mint száz, elég gazság nem fülik a szent igazság. ’ Az meg lohol kert alatt, s a mezőre kiszalad — jönnek? hol? csitt csak! Igyekezne, hiába — elbukik egy indába, esetlik-botlik csak. Itt egy folyó, hídja rokkant. ** fut, megcsúszik, bclecsobbam­Bámulnak az üldözök hová lett az üldözött? csak a víz csobog — „Jaj segítség!... Fulladok!...“ és meglátják a papot, amint csapkod ott, a csuhája még fenntartja, annál fogva húzzák partra. Haja csapzott, hináros. arcán, kezén a sáros, iszapos maszat. Ráragadt sás övezi, békalencse pettyezi, cifrázza moszat. — Támadott is oly hahota, behallatszott a faluba. Mai napig, ki ránéz, szeme előtt parádéz az a fura kép. Rossz szó, pletyka, mind kevés, jobban öl a nevetés — s nem felejt a nép, hét és hónap telt azóta, a környéken jár a nóta: ..Halak papja, petri pap. prédikálhat napra-nap. van már — hallgató! Gyenge szellő lengedez, békakórus zengedez, megcsobban a tő: minden csillagfényes « halpénzt számol pap a dulatot. ahol a rettegésből a merész árulkodóiba csapott át. — Széplaki Endre egyébként lendületes Posta­mesteréből hiányzott a vidéki kis­ember szánalmas félszegsége. Anna Andrejevnút, a Polgármester felesé­gét Takács Margit játszotta. A ki-J tűnőén ábrázolt, hívságos kacérsóg 1 és tenyeres-talpas közönségesség mö­gött azonban eltűnt az asszony re­gényekből lopott szentirrientalizmu- sa. Péter Gizi első komolyabb pró­zai szerepében jól megállta a he­lyét. Kár, hogy a polgórmesterlány gügyeségét karrikaturává torzította. Nem tudtuk elhinni róla, hogy Hlesz­takov a maga módján, mégiscsak megkívánta őt. Kormos Lajos a „re­vizor” szolgájának szerepében 3 érzékeltette azokat a tulajdonsa»0 kát, amelyeket Oszip valószínűiéi gazdájától lesett el, de a furfani0 muzsik paraszti vonásaival — 01 | gásban, hanglejtésben — adósuk maradt. Az epizódszereplők kő*“ Harsányi Margitot, Jancsó Jolán Arany Katót és Horváth Jánost kei kiemelni. „ „A revizor” stílusos díszleteit (k*? Ionosén a vidéki úriszoba „válas^H kos ízléstelensége” tetszett! H0*1 István és Tarr Béla tervezte. Végezetül: Gogol remekműve v* pécsi előadás táblás házakat ér<J GALSAI PONOB^

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom