Dunántúli Napló, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)
1954-04-17 / 91. szám
9 / V7LAG PGOLET&RJJtt EüTETthjFTm DUNÁNTÚLI 'AI MDP B ARANYAM ECYEI PARTS I Z O TTIÁGÁN AK LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 91. SZÁM ARA 50 FILLER SZOMBAT, 1954 ÁPRILIS 17 A MAI SZAMBÁN: Szemjonov berlini szovjet nagykövet közölte a külföldi katonai missziók vezetőivel, hogy a szuverén Német Demokratikus Köztársaság maga rendezi államközi kapcsolatait (2. o.) — Rövid külpolitikai hirek (2. o.) — A szent kút (2. o.) — Levelezőink Írják (3. o.) — A közös erő, az összefogás megtenni gyümölcsét (3. o.) — Hozzászólások a módosított szervezeti szabályzat tervezetéhez (3. o.) — „Nézze meg az ember!“ (4. o.) 1 Jó versenyellenőrzést és nyilvánosságot! Február elsején Baranya dolgozó' lelkesen csatlakoztak a kongresszusi versenyhez. E verseny nyomán megyénk valamennyi bányaüzeme teljesítette első negyedévi tervét, az üzemek többsége is eleget tett kötelezettségének. Nagy tömegeket mozgatott meg a párt iránti szeretet, ezren és ezren értették meg a verseny célját: több, jobb munkával, takarékossággal, önköltségcsökkentéssel meggyorsítani a párt 1953 júniusi határozatának és a kormány Programmjának végrehajtását, maradék nélkül teljesíteni a tervet, elősegíteni népünk anyagi erejének növelését. Igen szép eredmények születtek a kongresszusi verseny két és fél hónapja alatt. A baranyai dolgozók kezdeményezésére két esetben kz egész ország megmozdult: a Je lenszki DISZ brigád felhívására széleskörű verseny indult a bányász frontbrigádok között, az újhegyi DISZ fiatalok áramtakarékossági fe! hívása ugyancsak visszhangra talált országosan. A mezőgazdaságban 110 termelőszövetkezet indított párosver senyt és 4.000 dolgozó paraszt tett fe’aíánlást a pártkongresszus tiszteletére. E széleskörű, hosszú ideig tartó verseny komoly feladatot állított a szakszervezetek elé: szervezni, irányítani, ellenőrizni, nyilvántartani a dolgozók lelkes kezdeményezését, annak eredményeit, hogy minden nap és tíz nap eredménye új hajtóerőt jelentsen a további munkában. A kongresszusi verseny szé’esítette gazdagította a szakszervezetek munkáját — születtek eredmények. Több szakszervezeti bizalmi, mint Komlón Tóbiás József, a Porcelángyárban Nagy János és Horváth Mihály saját példamutatásukkal is szélesítették a versenyt. A verseny nyilvántartásában különösen Komlón és Pécs VI. kerületben vannak új eredmények. Rendszeresen megjelen nek villámok, röplapok, amelyek dicsérik a jó eredményt elérőket, jobb munkára biztatják az elmaradókat, bíráliák a hibákat, azok kijavítására mozgósítanak. Mégis e kétségtelenül szét» eredmények mellett komoly hibák tapasztalhatók a kongresszusi verseny nyilvántartásában, a vállalások teljesítésének ellenőrzésében. Nagyon fontos e hibákról beszélni — e hibákat kijavítani — mert iparunk mezőgazdaságunk új, nagy feladatok Ütött áll. Megkezdtük a második negyedévi terv teljesítését, a mezőgazdaságban a kapásnövények elvetése sürgős feladattá vált, javítani kell 8 gépállomások munkáját, hogy megfelelő segítséget adhassanak a mezőgazdaság fellendítéséhez. Az iparban a terv teljesítése mellett olyan döntő feladatok léptek előtérbe, mint az önköltségcsökkentés, a bér- és munkafegyelem megszilárdítása, a minőség javítása, a takarékosság — ami eddig háttérbe szorult. Az iparban pótolni kell az első ■negyedévi lemaradást. űHogyan lehetne e nagy, de szép feladatokai jól. maradéktalanul elvégezni másként, mint lelkes versennyel, a dolgozók tetteinek fokozásával — a kongresszusi verseny szélesítésével, fokozásával. Most e napokban az lenne a helyes, ha minden üzemben bányában, gépállomáson és termelő- szövetkezetben új lendü'etet kapna 8 szakszervezet és pártszervezet politikai és szervező munkája nyomán 8 verseny, ha mindenütt az újabb döntő fontosságú feladatokra fordítanák a dolgozók figyelmét. Ehelyett számos helyen az tapasztalható bogy a szakszervezetek és pártszervezetek a dolgozók eredményei, tettei mögött elmaradtak, megnyugodj tak, a következő hamis elmélet Alapján: „Ráérünk a kongresszusi versennyel, hisz úgyis csak májusban kezdődik a kongresszus és a kongresszus előtti héten még érhetünk el kiugró eredményeket .Akik ezt a nézetet vallják, nem értették meg a kongresszusi verseny lényégét, célját, azt, hogy nem néhány napi kiugró eredményre van szűk aég, hanem állandóan emelkedoteijesitményekre, Javuló munkára,* termelési. önkö’ tségcsökkentés . ex_ Port, minőségi és bérkötelezettségek állandó teljesítésére. Ez a nézet leszereli a versenykedvet, „hisz ráérünk, majd/ lesz egyszer-kétszer 150—200 százalékos és ezen felüli eredmény“. Akik erre az álláspontra helyezkedtek, úgylátszik nem vették észre, hogy ezzel nem szolgálják a dolgozó nép, a haza ügyét. Szakítani kell sürgősen e véleménynyel és ezzel egyidőben javulnia kell a vállalások ellenőrzésének, a verseny nyilvánosságának. Megyeszerte az a tapasztalat, hogy a szakszervezetek versenyt el- ’enőrző és nyilvántartó munkája el- aposodott. Sem a Szakszervezetek Baranyamegyei Tanácsa, sem az üzemi bizottságok, sem a MEDOSZ szervezetei nem ismerik a kongresz- szusi versenyt úgy, ahogyan azt a r/akszervezetnek, mint a verseny gazdájának ismernie kellene. A bányákon és az üzemekben lévő üzemi bizottságok — néhány kivételtől eltekintve — csak két-három órai adatgyűjtés után tudnak másodkézből képet adni a kongresszusi versenyről. A bányákon a szakszervezet vezetői is, az üzemi nyilvántartó’ kérik az adatokat — így tudják meg az eredményeket. Nem az a baj, hogy kérik az eredményeket hanem az, hogy ezen túl jóformán semmit nem tudnak erről. István- aknán napokkal ezelőtt csak itt—Oí t ehetett egy nevet találni a két nagv versenytáblán. Azért nem vezették ,mert sokan nem teljesítik tervüket ás így mit írjanak ki." Ebből is látszik, hogy mennyi javítani való van e téren. Ml lett volna az István-ak- nai UB feladata? Kiírni, kiíratni, hogy kik nem teljesítik tervüket, miért nem teljesítik azt, segítséget nyújtani a szakszervezeti bizalmiaknak, hogy a tervteljesítést gátló akadályok mielőbb megszűnjenek, buzdítani az elmaradt csapatokat, dolgozókat a vállalás teljesítésére smertetni előttük az élenjárók ered ményeit. Es ez lenne másutt is az üzemi bizottságok feladata. F. fontos munkára nagyon kevés gondot fordítanak még mindig az üzemi bizottságok. Vagy csak tessék ’ássék módra kiírnak néhány nevet, mellé százalékot, vagy pedig teljesen kiadják „albérletbe" — majd megcsinálja a nyilvántartó. Ezzel a gyakorlattal szakítani kell, mert ez csökkenti, akadályozza a versenyt, a verseny ellenőrzésével, nyilvánosságéval való Ilyen foglalkozás kedvét szegi a dolgozóknak. A verseny ellenőrzésének, nyilvántartásának hibája az is, hogy az elért eredményeket nem a vállalásokhoz \ viszonyítva ellenőrzik. Egyszerűen a terv teljesítés százalékát tekintik a válla, ás teljesítésének és ezzel azt a hangulatot keltik a dolgozók között hogy „úgylátszik nem fontos a V8'- ’a’.ás teljesítése, hisz szó sem esik róla." Fokozottan vonatkozik ez a minőség javítására, az önköltség csökkentésére, a takarékosságra telt vállalásokra. Komoly hiba ez, hisz éppen a vállalások teljesítése a verseny célja, a vállalások teljesítésének mennyisége, eredménye, jelenti a kongresszusi verseny sikerét, az •»lőttünk álló feladatok jó, gyenge vagv esetleg rossz végrehajtását. A műszaki értelmiség vállalásainak el- 'enőrzése is elmaradt, nincs seho1 ar:ó' szó, hogyan teljesíti a műhely vezető, az aknász, a kör’etaknás? a vállalását. Az élenjárókat nem népszerűsíti, az elmaradókat nem buzdítja a szakszervezet. Közeledik május 1-e, a munka ünnepe. E napot a magyar dolgozók hagyományosan jobb munkával köszöntik. Segíteni kell a szakszervezeteknek, a pártszervezeteknek, hogy május elsejére újabb eredmények szülessenek a kongresszusi versenyben. Ehhez az szükséges, hogy javuljon a vállalások teljesítésének ellenőrzése, a politikai munka, hogy miért fontos a vállalásokat teljesíteni, a vállalások teljesítésének népszerűsítése. A szakszervezetek munkájának e téren történő gyors javulására számítanak az üzemek dolgozói, mert nagy szükség van erre h kongresszusi verseny kiszélesítése további fellendítése érdekében, Megnyílt Harkányfürdo Pécs és Baranya dolgozóinak kérése volt, hogy Harkányfürdőt, amelynek vize gyógyhatásáról híres, állítsák vissza eredeti céljának megfelelően. A dolgozók kívánsága teljesült. Megnyílt ismét Harkányfürdő, április 15-től kezdődően országúton és vasúton határsáv-igazolvány nélkül elérhető. Harkányfürdo megnyitása jelentős segítség a pécs- vidéki és komlói bányászoknak, de egész Baranya és Pécs dolgozóinak is, hogy különböző reumatikus betegségeiket gyógyíthassák. Április 16-től kezdődően tehát a vasúton határsáv- igazolvány nélkül adnak ki menetjegyeket Harkány- fürdőbe. Ebben az évben újabb aknák mélyítését kezdi meg a Pécsi Szénbánya Vállalat A Pécsi Szénbánya Vállalat ebben az évben mintegy negyvenötmillió forintos beruházással Hosszúhe- tény és PécsszaboLcs mellett egy-egy ikerakna mélyítését kezdd meg. Hosszú hetén y mellett már elkészült az aknamélyítő gépek működéséhez szükséges 36 kilowattos elektro- nxw vezeték. Jelenleg a 800 méter hosszú bekötőút alapozását végzik. Pécsszabolcson — ahol az aknamélyítést már május végén megkezdik — a tereprendezéshez 14 ezer köbméter földet kell megmozgatni. Eddig már 7000 köbméter földet szállítottak el. A gépiházak és egyéb üzemi épületekhez szükséges anyagok szállítását a pécsszabolcsi akna-mélyítéshez április 16-én megkezdték. A PÁRTKONGRESSZUS TISZTELETERE íz élüzem jelvényért — a versenytárs segítéséért Komló állomás dolgozói termelési értekezleten vetettek számot az elmúlt negyedévben végzett munkájukról. A munka értékelése során mindenkit büszkeséggel töltött »1, hogy az állomás dolgozói mind a három hónapban túlszárnyalták az élüzem cím elnyerésének feltételeit. A Komlóhoz hasonló csoportú állomásoknál 110 százalékos tervteljesítés kell ahhoz, hogy igényt lehessen tartani az élüzem cím elnyerésére. Három hónapban az átlagteljesítmény 115 százalék felett volt ée így minden remény megvan arra, miénk legyen az élüzem jelvény. Petkó Imre kocsi mester azt Javasolta az értekezleten, hogy következő lépésként versenyezzünk a SZOT vörös vándorzászlajáért is. Brigádja nevében pótlólag azt vállalta a kongresszus tiszteletére hogy 2 százalékkal túlteljesítik ez eddigi felajánlást is. Ehhez csatlakozott Esküdt Sándor kocsimester, Szabó Imre forgalmi szolgálattevő és több brigád is. Ezen a termelési értekezleten értékelték a Pécsbánya-rendező állomással kötött párosverseny eredményeit is. Mind forgalmi, mind pedig kereskedelmi teljesítmények terén továbbit is megőrizte az elsőségét Komló. Zom- bár Ferenc tolatásvezető és Szabó Imre forgalmi szolgálattevő negyedévi eredményei is magasabbak, mint Pécs bánya-rendezői versenytársuké. A dolgozók javasolták — amit el is fogadott az értekezlet, — hagy még áprilisban kiváló dolgozókból alakult bizottság utazzon el Pécsbá- nya-rendezőre. így akarnak a helyszínen kölcsönös tapasztalatokat szerezni a versenyről Az új negyedév terveinek felbontása és ismertetése után újult erővel és lelkesedéssel indult a munka. Április első dekádjában a DISZ brigádok értek el kimagasló eredményt. Horváth József né forgalmi szolgálattevő és brigádja a kocsiforduló gyorsítása érdekében a kocsi átlagos tartózkodási idejét 12 óráról 10.2 órára csökkentette és így 118 százaié» kos teljesítmény dicséri munkájukat. Ez azért is dicséretes, mert az utóbbi időben még a 110 százalékot sem tudta elérni egy brigád sem. Kuti Tivadar forgalmi szolgálattevő brigádjának teljesítménye kocsiterhelés terén 127 százalék. Ezzel az eredménnyel a legjobb brigádok közé küzdötték fel magukat. Görbe Zoltán tudósító. • A termeWenvség fokozásáért — az önköltség csökkentésért A Porcelángyár dolgozói azért dolgoznak most, hogy emelkedjék a munka termelékenysége és csökkenjen az önköltség. Az első negyedévben az önköltséget nem sikerült leszorítani. Fokozottabb szervo téssai és lelkiismeretes ellenőrzéssel lehetett volna segíteni. Példa erre a masszamalmi préselők jó munkáia, akik február és március hónapban 35.000 forintot takarítottak meg a présvászon felhasználásánál. Nem sajnálták a fáradságot. Elmentek a korongosműhely dolgozóihoz: „Elvársak! Vigyázzatok kissé a felküldött» masszára, gondosabban dolgozzátok fel, hogy ne legyen sok hulladék, mert ezt nekünk újra fe! kell dolgoznunk. Ráadásul az energia is feleslegesen pazart ódik. Ha ezeket a hibákat elkerülitek, sok présvásznat takarítunk meg.“ A ko- rongosműhely dolgozói megértették ezeket a szavakat. Az eredmény nem is maradt el. Elismerésre méltó munkát végeztek a karbantartó műhely dolgozói is. Legutóbb a samottmalomban ge- neráijavításra tervezett kollerjáratot hat helyett öt nap alatt javították meg. A samottmalom dolgozói 32 tonnával több masszát tudtak gyártani. A masszamalom keverő és membránszívattyú javítását úgy végezték, hogy meg sem kellett éll- niok a gépeknek s így túlórát sem kellett felhasználni. Krumpach Ferenc művezető jó munkabeosztását dicsérj ez az eredmény. Villányi Lajos tudósító Porcelángyár. BánjakörlcAek versenye A pártkongresszus tiszteletére az egész országban vállalásokat tettek a dolgozók. A Pécsi Szénbánya Vállalat üröméiben is a nagyobb teljesítmény elérésére, a szén minőségének javítására tettek fogadalmat a fizikai és műszaki dolgozók. Amint megkezdődött a kongresz- szusi verseny, párosversenyre szólították egymást s Béke-aknai körletvezetők. Az Erdei körlet a Tóth körlettel, a Dorozsmaival és a Hlesanival lépett versenyre. Nemes Ferenc elvtárs kör iete Hlaszni István körletét hívta versenyre. A két és fél hónapja tartó verseny során szép teljesítmények szü- 'ettek. Egyik nap még az Erdei körlet vezetett, de a következő napon már a Tóth körlet járt az élen. Már harmadik hónapja mindkét körlet minden nap teljesíti előirányzatát. E versenyben érték el, hogy nem adósai az országnak, sőt azzal büszkélkedhetnek, hogy Béke-aknán ők adtak legtöbb szenet terven felül a hazának. Most Is folyik a körletek közötti verseny. Az Áprilisi esedékes terv teljesítésében most az Erdei körlet tár élen, — megelőzte a Tóth körletet. Az Erdei körlet eredménye 117.6, a Tóth körlet pedig 116.4 százalékot ért el. Februártól áorlüs 10 ig az Erdei körlet 2.299, a Tóth kör let pedig 2693 tonna szenet termelt terven felül, A verseny a két körletvezető között a műszaki feltételek minél jobb biztosításáért folyik. E verseny nyomán nem fordul elő, hogy a csapatoknak várniok kell ürescsillére, de fájuk is van bőven. Ez nagyon fontos a terv teljesítésében. De a fenntartás sem huszadrangú kérdés. A jó termeléshez az is hozzájárul, hogy milyenek az alapvágatok, könnyű-e rajtuk a szállítás. Kislantos elvtárs bányamester maga vizsgálta meg, hogy mi e téren a két körletben a helyzet. Megállapította, hogy nincsenek törött támlák — rendben vannak az alapvágatok. A verseny sikerének, a terv teljesítés nek fontos része, bogy jó legyen a szállítás is. Erdei és Tóth elvtársak beszélgettek is a fékezőkkel. Elmondták, nekik, hogy milyen fontos az, ha a csapatoknak időben rendelkezésre áll az ürescsille. Volt olyan eset, amikor a fékezek nem értették meg ezt eléggé és azt mondták: „Lehetetlen, hogy minden csapat elég ürescsillét kapjon.“ Ekkor a körletvezető és a beosztott aknászok megmutatták, hogy lehetséges. Amikor ezt látták a szállítók, rájöttek, hogy ők is meg udják csinálni. Mindkét körlet Ígéretet tett arra is, hogy nemcsak több szenet, de Jobb minőségűt is termel. Három százalék a megengedett pa- atartalom. Megfogadták, hogy 0.2 is valóravált. Eredményük: 2.4 százalék palatartalom. A tervteljesítés szép eredményei mellett a körletek dolgozói vigyáznak arra, hogy betartsák a biztonsági rendszabályokat. A biztonságos termelés mellett a Tóth körletben a Ragoncsa csapat éri el a legszebb eredményt. 10-én is 165.3 százalékra teljesítették napi tervüket. Erdei Károly elvtárs körletében Böröcz István (5) csapata végzi a legjobb munkát. Állandóan 110—120 százalék ra teljesiti tervét. A másik három körlet elmaradt a két versenytárs mögött. Itt a műszaki vezetőknek jobban kell biztositaniok a műszaki feltételeket, jobban kell harcolniok a vállalások (teljesítéséért. Pécs VI. kerület jól teljesíti tervét — szép eredményeket érnek el a körletek. Valami mégis hiányzik, az, ami szebbé tenné a széip eredményeket. Ez pedig a körletek közötti verseny. Itt csak a Krivanek és a Horváth körlet van versenyben. Ketten lelkesen küzdenek azért, hogy ki legyen az első. Most a Krivanek körlet áll az élen. A többi körlet nem versenyez, legalábbis nem úgy mint ahogy a Krivanek és a Horváth, nem úgy mint az Erdei és a Tóth körlet. Ez hiányzik Pécsbányatelepen, mert a körletek közöti verseny még szebbé tenné az eddigi szép eredmé* | százalékkal csökkentik. Ez az ígéret nyékét,