Dunántúli Napló, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)

1954-04-11 / 85. szám

NAPLÓ Í954 ÁPRILIS U Fokozott gondoskodásf az építőipari dolgozókról Megyénk építőiparára az új kor- márvyprogramm megjelenése után még foikozottabb feladatok hárulnak. Több lakást kell építenünk és loan jellegű építkezések is folynak. Épít­kezéseink komolyan elmaradtak a tervek teljesítésével. E lemaradások egyik legfőbb oka a hiányzó munkaerő és a nagyszámú munkaerővándorlés. A 73/1 Építőipari Vállalattól 1954. első három hónapjában 333 dolgozó távozott él. Ugyanekkor csak 207 új dolgozót vettek fel. Nézzünk körül az építkezéseken, milyen mérvűek a lemaradások. ' Uj lakótelep épül Meszesen. A La­kásokat várják a bányászok. Az épít­kezés március havi tervét mindössze 39 «Házalókra teljesítette. A 41 szá­zalékos lemaradás legfőbb oka. hogy a szükséges létszám csupán 68 szá­zalékát tudták biztosítani. A sör­gyári ászok pince építéséhez az elő­írt '69 dolgozó helyett mindössze 37 dolgozott.. Márciusi tervüket 53.11 százalékra ' teljesítették. A létszám- hiány okáról Halas Gyula elvtárs, a 73,(1 Építőipari Vállalat munkaügyi előadója a következőket mondja:- — A -mezőgazdaság fejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározat meg jelenése -óta ősökként az építőipari dolgozók száma. Azokat a dolgozókat akije a mezőgazdaságiban akarnak dol- gtehi, a' vállalatnak ki kell adnia. Kiég magas azoknak a száma, akik havonta elhagyják. vállalatunkat. — Márciusban 149-en távoztak el. Ez­zel Estemben csak 80 új dolgozó jött. Sokan vannak olyanok is, akik csa­lódottan távoznak a vállalattól. A fpborzók helytelenül csak a legjobb, sokéves tapasztalattal dolgozó bri­gádok eredményeit, kereseti lehető­ségeit mondják el az új dolgozóknak. Amikor ők kevesebbet keresnek, szinte becsapva érzik magukat. Egy­két hétig maradnak, aztán más vál­lalatnál kezdik elölről. — Elhatároztuk — folytatja, — hógy; lakásaikon felkeressük azokat a.doígozókat, akik elhagyták a válla­latot és megmagyarázzuk nekik, hogy milyen nagy szükség van mun­kájukra. * Szép ez a kezdeményezés, de nem s<^k eredményt értek el vele a 73/1- es vállalatnál. Vájjon csak ez az oka a magas számú munkaerőván- tkrrlásnak? Nem! — Sokat ígérnek, de keveset ad­nak ... Ezzel a véleménnyel az épí­tőiparban dolgozók között sűrűn le­het találkozni. De ezek úgylátszik ritkán jutnak el az illetékesek fülé­ig. Pedig, ha elintéznék a jogos pa­naszokat, csökkenne a munkaerőván­dorlás. E téren komoly hibák talál­hatók nemcsak a 73/1-es, de a 73/7- es Segédipari Vállalatnál is. De ezt hagyjuk későbbié. A 73-as tröszt munkásfelvételi iro­dájának ablakában a következőke: olvashatjuk: Bugyáklics István ács 206 órára 2381.24 forintot, Kovács Lajos kő­műves 219 órára 1593.57 forintot, Batkó Antal segédmunkás 250 órára 1873.44 forintot keresett — és így tovább. Ez így is van. A munkahely jó előkésztésével, a műszaki felté­telek állandó biztosításával ezt a ke­resetet el is lehet érni. De éppen er­ről feledkeznek meg sok helyen. A munkák rossz szervezése, a szüksé­ges feltételek nem biztosításának kö­vetkezménye az alacsony kereset és megszületik az 'elhatározás: „Nézzük meg máshol, talán jobb lesz.“ Ezért távoztak el sokan az első negyedévben. — Merre vannak a dolgozók szállásai ? Hahn József elvtárs, a 73/1-es válla­it szállásgondnoka így válaszol: — Szerte az egész városban. Ahol egy üres kocsmahelyiséget kaptunk, ott rendeztük be szállásainkat. Áz utóbbi hónapban komoly javulás ál­lott be e téren is. Megszüntettük — egy-két kivétellel — túlzsúfolt, eme­letes ágyakkal felszerelt szállásokat és a lehetőségekhez mérten .ottho­nossá tettük. — Régi vágyunk etgy központi mun kásszállás megépítése, amire ide s tova két éve várunk. Minden évben beállítjuk a tervbe, de a miniszté­riumban azzal a megjegyzéssel, hogy nincs rá fedezet, minden évben ‘ki­húzzák. Pedig sok, ma még megol­datlan kérdést lehetne a központi szállással orvosolni. A szétszórt, kis- Létszámú szállásokon nagy problé­mát jelent a dolgozók nevelése, kul­turális és szórakozási igényeinek ki­elégítése. Az óra mutatója elhagyja a délután hatot, amikor belépünk a Pécsváradi úti legény szállásra. A szállás lassan benépesedik munkából hazatérő, dol­gozókkal. Székely Istvánnal, a szál­lás biz., mijával beszélgetünk. A me­szesi építkezésen a daru pályaépíté­sénél dolgozik. — Mi az oka, hogy sokan leszá­moltak az utóbbi időben? — Talán egyik oka az — mondja — hogy sokat ígérgetnek. Csak ma­gamról beszélek. Hat hónapja dol­gozom a vállalatnál, de munkaruhát még nem kaptam. A pufajkát is csak januárban kaptam meg. Nézze meg a csizmámat. (Mutatja a dróttal át­kötött összeszakadt gumicsizmát). — Áram alatt dolgozom és feltétlenül szükséges a gumicsizma. De egyelőre csak ígéret van, hogy másikat ka­pok A másik szobáiban Baross Béla segédmunkás brigád tagjai beszél­getnek. Ök a 73/7 Segédipari Válla­lat meszesi építkezés előgyártó üze­ménél dolgoznak. Egész hónapban azt sem tudtuk, hogy miért dolgozunk. A márciusi munkautalványí. április 7-én délben kaptuk meg. Pedig azt előre kell ki­adni a brigádoknak. Az átlagos ke­resetünk 1290—1400 forint volit. Igaz, meg is dolgoztunk érte. Itt pedig most tudjuk meg, hogy márciusban csak 792 forint a fizetés. Az ápri­lisi ■ munkautaliványt máig sem kap-, tűk meg — mondja a brígádvezető. — Ha baj van, szívesen ígérnek, de aztán megfeledkeznek róla — kapcsolódik a beszélgetésbe Wóbel István, a brigád egyik tagja. Még márciusban történt: Héjjas József éjjeli gőzölés közben belépett egy szögbe. Pálmai István, az előgyár- tási részleg vezetője megígérte, hogy a gumicsizmák helyett bakancsöt an­nak részünkre. Az ígéret azonban ígé -et maradt ä mai napig is. — Még pár nap — legyint lemon­dóan a brigádvezető — aztán lejár a szerződés ... és ... no majd meg­látjuk. l*. „ «;»;■• i ,* Ez csak néhány mozaik, de bizonyítja, hogy nem a mezőgaz­daság fejlesztéséről hozott határozat okozza a pécsi építőiparban a mun- kae tó vándorlást. Van más ok is, még­hozzá elég nyomós. Ezen kell változ­tatni, a jogos panaszokat kell -kielé­gíteni, orvosolni és biztosítani a jó munkafeltételeket, a gyengébbek se­gítését, a munka helyes megszerve­zését. így biztosítható a szükséges munkaerő, a tervek teljesítése, az építőiparra háruló feladatok mara­déktalan végrehajtása, Szőke László Megnyílt a bürokrácia-ellenes kiállítás A baranyamegyei tanács kultúr­termének falain egymásután sora­koznak az ötletesnél-ötletesebb, szí­nes karrikatúra-rajzok. Valamennyi azt mutatja be, hogy az államappa­rátusban, a tanácsoknál, intézmé­nyeknél milyen bürokratikus intéz­kedések gátolják még mindig a dolgozók gyors ügyintézését. A kul­túrterem közepén üvegszekrényben sárguló, régi, aktacsomók. Valameny nyi a régi „úri Magyarország“ köz- igazgatásának bűnei, a bürokrácia elrettentő példái. Az iratok közül kiemelkedik egy 8 kilogrammos sú­lyú aktahalmaz. Egy örökös bead­ványa ez, amely az ügy elintézéséig pontosain 3500 oldalra duzzadt. Az ügy elintézése kerek tíz esztendeig húzódott. Népi demokráciánkban napról- napra élesebb harc folyik a bürok­rácia ellen, a dolgozók ügyeinek gyors elintézéséért. A kiállítás meg­mutatja, azt is, hogy a különböző intézmények munkájában sok még a tennivalónk. Példa erre a kislakásépítkezési ak­cióval kapcsolatos januárban meg­jelent intézkedés. A dolgozók töme­geséül jelentkeztek a tanácsnál. A tanács azonban „csak“ annyit tu­dott, amennyit a sajtó és a rádió közölt. A rendelet csak február 28- án jelent meg, amelynek 4. §. ki­mondja, hogy a házhelyjuttatást az illető községi tanács v. b.-tól kell kérni az erre a célra rendszeresített igénylőlapon. Ez azonban még már­cius 17-én sem volt meg. A házhely- juttatás árát a községi tanács v. b.- hoz kell befizetni. De nincs döntés a pénz sorsa felől. A rendelet 10. §. a típustervekről intézkedik. Típus terv azonban még nincs, most ké­szítik. A műszaki költségeket a köz­ségi tanács köteles viselni, de a költ ségvetésben erre nem biztosított alt összeget Vas Vendel pécsdeveeserf lakos 1948-ban birtoklevél alapján jutta­tott házat kapott és birtokba is he' lyezték. A volt tulajdonost azonban „elfelejtették" a ház fele részéből) ki,mozdítani, sőt a Földbirtokreríde«: ző Csoport a telekkönyvi bekebe-v 'ezést is elmulasztotta. 1954-ben Vas, Vendel leánya megbetegedett. A* orvos a többi gyermektől való el­különítését rendelte el. Szükség lett a ház másik felére is, amelybe»1 még a vagyonkorlátozott egyén la­kott. Vas Vendel a birtoklevél alap-' ián kérte az egész házat. A hatósági: jogsegélyt meg is kapta, azonban a vagyonából kimozdított illető egy úionnan kiállított telekkönyvi bír«- t oklevél-másolattal bizonyította, hogy ő a tulajdonos. Hiába mutat­ta Vas Vendel a birtoklevelét, ba­ját nem orvosolták. Ekkor 206<if 1953 szám alatt panasszal fordult a mohácsi telekkönyvi hatóságihoz. Az a panaszt az MT Fö’dbirtokrendező Csoporthoz küldte 1954 február 17- én. Helyes a kiállítás felirati szövege» hogy: „Számolja fel az 1948 óta hú­zódó mulasztást a Földbirtokrendező Csoport.“ A bürokráciaellenes kiállítás szád és száz ilyen és hasonló esetet mú­lat be karrikaturákon keresztül. Ugyanakkor pellengére állítja azo­kat a hatóságokat is, amelyek még ma is érthetetlen, nyakatokért, bü­rokratikus stílusban értesítik a dol­gozókat ügyük elintézéséről, vagy el, nem intézéséről. Példa erre a pécsi járási tanács 10.778/1950 számú érte­sítése, amelyet Kovács György ci­pész, vókányi lakos illeték-ügyébe» küldött ki: I ,<A tárgyban nevezettet értesíti a hivatal, hagy a Vszk 1746/2—048 tétel alatti nem tárgyban nevezettet terheli a hivatal nzidő szer inti meg* állapítása szerint, mert ezen Meték tétel örökhagyója Auschwitzban halt el, és nem K, Imre vókányi lakos volt, Mégis körültekintő eljárás végett a hivatal ag eg-yetemlegességet ér* Vényéként fogja a társörökössel sze mben, majd azután hivatkozni, fog a valódi örökös személyére és lakhe lyére és ar.iznnyiben az a tárgybari nevezett személlyel azonos lenne s úgy akkor fog intézkedni a tárgyban nevezettel. Pécs, 1950 november 22. Vájjon Kovács György vókányi cipész megértette-e ebből a szöveg­ből, hogy ügyében most milyen in­tézkedés történt? Aligha. Helyes volt a Baranyamegyei Ta­nács Végrehajtó Bizottságának és a Közalkalmazottak Szakszervezete Területi Bizottságának ötlete, hogy Csoportvezető ezúton is felveszi a harcot a bürok­rácia ellen, amely még ma is soM bosszúságot okoz a dolgozóknak. A kiállítást szombaton déli 12 órakor a megyei tanács kultúrtermében Majzik Jeremiás elvtárs v, b. titkár nyitotta meg. ] Pusztai József DGBOZY IMRE: izent hűt i. ~~ Bonifác, a küfanostei S enki se gondolja, hogy valami ■reges régi, ásatag históriáról lesz szó. Nem régi történet ez, csak az eleje régi. Az, ha Csalicsika Ab- íahém bodokházi plébános hites iro­mányainak hitmi lehet, éppen két­száz esztendős. Hanem a történet többi része na- gyonis friss. Olyanannyira, hogy leg fpbb szereplői — Csalicska plébános, Hőből Károly harangozó -és Orosz­lán Bertalan hajdani elsőgazda, je­lenleg kuiák — máig is herbateával kúrálják magukat a bodokházi szent kút körű! végbement csodák miatt. De kessdjük az elején. Ott kezdték Ők is.- Kerek kétszáz esztendeje, vagyis 17-52 nyár derekán a kapucinus rend bő! való Bonifác atya megállítana UV batárját a bodokházi faluvégen s felikapaszkodott a Kálvária domb­ra. ,.—- Ignác fiam, — taszította oldal­ba a szolgálatára rendel! t nyakig­láb kinpapot — hiszen ez valóságos paradicsom! Arhl igaz, az igaz. A Kálvária- lomb tetejéről akkor is volt mit nézni — ma is varázslatos tájban gyönyörködhet a szépre sóvárgó te- kjr>te,t. , A. Vértes szelíden ereszkedő erdőkkel a szőlőkkel tarkított lankái itt találkoznál* a Bakony-hegység északi csücskének meredek domb­jaival, zpg-zúgos völgyeivel. Ahol a ■két heg r Iá ne kinyújtott karja ölel­kezik, lágy hajlatu halmok hónal­jában, haragoszöld tölgyesek, szőke erdei tisztások és mézszínű búzaveté- •ek között lefelé nyargal a Gaja Datak, Vize . csillog-villog a nyári napsütésben, akár az ezüst karpe­rec. Balkéz felől, a móri síkság sze­gélyén, pitypanggal s gólyahírrel te- 1 «hintett dús rétsőg kíséri a patak Cutásút, jobbra, az erdő zöld koszo­rúján túl, a kisgyóni bányák barna szénporát kavarja a szél. Szemet-szivet gyönyörködtető hely ez s emellett időjóslásra is kiválóan alkalmas. Ha sebes széllel érkező kövér felhők hasalnak a bakonyi dombok hátán, heves zivatarra van kilátás; ha a Vértes felől jönnek a fellegek, s tejszínű ködbe takaród- zik a sok bajt látott, omladékps csó­kakői vár, bizonyosan beköszönt a tartós, hetes eső. f soda-e, ha a férfikor delén s a testi erők virágjában lévő Bonifác atya nem bírt betelni a táj szemlélésével? Hogyan is birt volna, amikor egyszerre két szemmel vizs­gálta az elébe táruló vidéket: gyö­nyörködő szemmel és a gazda sze­mével. Kámzsája szebében ugyanis ott lapult a pergamemtre rótt, nagy- pecsétes királyi adománylevél, amely ben Mária Terézia, osztrák császár nő — és ráadásul magyar királynő — a kegyes kapucinus barátok bir­tokába juttatta Bodotházát és szép­séges környékét. Még a szikár, hektikás kispap, Daru Ignác is tűzbejött. — Csodálatos vidék! — lelkende­zett. — Isten dicséretére . rendelt hely ez, tisztelendő atyám. Templo­mot kell építeni ide, mennél hama­rabb! Bonifác atya, aki időközben szem ügyre vette a friss, uradalomhoz tar­tozó szőlőket is, helyeslőleg bólin­tott! — Az az. fiam. templomot. S mélázva hozzátette: — Meg egy jó nagy borpincét. Mert borunik az lesz. Annyi, hogy meg se bírjuk inni. Avval letelepedett a Kálvária­domb napszívta gyepére s előhozatta a cipóval, sódarral, csobolyóval meg rakott szeredást. — Harapj te is, — biztatta Daru Ignácot, — úgyis olyan kehes vagyv akér a kimustrált paripa. No, Isten segedelmével itt majd rád is rakó­dik egy kis zsirocska, A kispap csipegetett ebből is, ab­ból is. Aztán illedelmesen várta, hogy Bonifác atya abbahagyja a ku­lacs vallatását. Hanem azt várhat­ta. Vagy a bőr lódult meg. erősen, völgyet lelvén, vagy a barát torka volt túlságosan szikkadt, de bizony a csobolyóban egy fia csepp sem maradt. — Ejnye — restelkedett Bonifác — még a -mohóság vétkébe esem. Miért nem szóltál, Ignác fiam? Nohiszen, csak próbált volna szól­ni a jámbort Nem szólt az most se, csak nyelt egyet szárazon, elöljáró­jára függesztve engedelmes tekinte­tét. Bonifác pedig fékönyökére dőlt, tempósan rágcsált egy hosszúszáru, megvénült cigányzabot s míg pil­lantása völgyről hegyre, ‘berekből csalitra vándorolt, azt magyarázta Daru Ignácnak: miképpen szándé­kozik felvirágoztatni Bodoikháza la­kóinak, vallásosságát s avval egy idő­ben az új birtokot. — Látod? — döfött pámás ujjúval a patakparton magasodó dombocska felé — ott építjük fel az úr hajlé­kát. Kő van itt elég. Amint látom, erő is van a faluban. A többi a mi dolgunk. Az a dombocska kiváló hely templomnak. Ignác fiam. Ala­csonynak se alacsony, magosnak se magos: messzire ellátszik, de azért az öregek is könnyen felkapaszkod­hatnak rá. Ej. ej, milyen szép falu és nincs temploma! Igaz, veflt itt va­laha, de a pogány török lerontotta. Nem is tudom, hogyan lehettek meg ezek a szegény bodokháziak temp­lom és pap nélkül? Daru Ignác megint csak nyelt egyet. Hiába, a sódar olyan elemó­zsia, amelyik állhatatosan kívánja a nedvességet. Hanem Daru Ignác az­ért volt kispap, ellentétben a nagy­papokkal, hogy ne csak tanulja, ha­nem gyakorolja is a szigorú rendi regulát s erőt vegyen a teste kíván­ságain. Újbóli nyelés után beletörő­dött tehát olthatatlan szomjúságába s csendesen felelt: — Éltek a vakvilágba, tisztelendő atyám. Akár a pásztor nélkül való nváj. — Úgy. úgy. No most megkapják a pá$zioyt, nem is egyet. Azám, Ig­nác fiam, a nyájról jut eszembe. Ennek a környéknek nagy része nem ~ ............. igen alkalmas a földművelésre. An­nál alkalmasabb a birkának. Jól tesszük, ha a rend más birtokairól mennél hamarabb idehozatunk egy csomó birkát. Elhajította a megrágott cigányza­bot. — Szeretem a birkát, Ignác fiam. Derekasan fizet, gond meg jóformán nincs is vele. — Már ez igaz. Igénytelen jószág. — Úgy van. Csöndes, törelmes, igénytelen. A hideget is tűri, a me­leget is; ha muszáj, még az éhséget és szomjúságot is. A kocsis, aki eddig a határ ár­nyékában szundikált, kitöröl­te szeméből az álmosságot s bölcs ábrázattal megjegyezte: — S a nyírást is. Bonifác atya már-már azon volt, hogy dicsérettel nyilatkozzék a ko­csis eszéről, de aztán mást gondolt.. Szeméből hirtelen Ikilofobamt az egyet értő csillogás, nyájas arcvonásai megkeményedtek. — Mindenesetre, a szelíd juhocs- kálc viselkedése példaképül szolgál­hatna némely megátalkodott ember­nek. Ignác fiam, legfőbb ideje, hogy itt vagyunk! A bodokházi nyáj el­szokott a tereléstől. Nézz csak be oda a szélső udvarba! A nap még jól fent jár, de az a mihaszma job­bágy a menyecskéjét ölelgeti, ahe­lyett, hogy dolgozna. Ni, hogy fel­gyulladt a betyár! Hát nem ször­nyűség? Ignác félszemmel a jelzett irány­ba sandított.-— Borzasztó, tisztelendő atyám. Borzasztó az asszonyszemély, mire viszi a férfiembert... — Bolond vagy, fiam. Nem az asz- szony borzasztó, hanem a naplopás. Ne féledd, ez a birtok mostanátó! fogva a mi birtokunk. Aki itt a na­pot lopja, az a papot is lopja. No, megálljatok csak! Tekintete lassan-lassan megeny­hült. —- A menyecske? Szemrevaló asszonyka, istennek tetsző terem­tés... Ej, ej Ignác Ciam, túlifokáig szabadjára eresztették a mi bodok­házi báránykáinlkat. Fölös az erő, sűrű a vér, nem bírnak vele. Sebaj! Értünk mi a köpülyözéshez. Ha elké* szül a templom, minden reggel mi-* se, minden este litánia. Persze ad«, dig is misézünk, ha máshol nem» hát valamelyik tágasabb jobbágy-* házban, s a böjtökéit a templom nél-« kül is be lehet tartani. Aztán meg építkezünk. De mennyit! Emeletes plébániát építtetünk a templom mel* lé. amoda, a szőlőhegy tövébe kő-» bői rakott borospincét, a patak -haj-* latába istállót, magtárt, jószágúd-» vart, duruzsoló maimocskát, a szá« razabb rétség szélére birkahodályti melléje sajtcsináló műhelyt... ohó fiam, lesz itt munka ‘bőven. Ez a hely most még csak paradicsomnak való. Hát mi megcsináljuk azt ár paradicsomot! ■ I Nehézkes, elereszkedett teste szín-* te szárnyakat kapott: egyszerűi cm felpattant a gyepről. — Ignác! ' . ' '-' ■ J A kispap csak ámult-bámuít, Ilyen lelkesültnek, buzgónak még sohasem látta Bonifác atyát* arca ragyogott, mint a tükörfénye»» re dörzsölt rézpersely, karját szét-» tárta, mintha áldást osztana, vagy azonny ómban el akarna röppeni a Kálvária.-domb tetejéről. — Fiam, a szentlélek sugalja gon-« dolataimat! Figyelj csak: ha egyszer istenigazában kicsinosítjuk ezt a Bodokházát, ha egyaránt alkalmas lesz a lélek és a test épülésére..» nem lehetünk oly lelketlenek, hogy csak az i-tteni híveknek engedjük meg a temérdek szépség élvezését» Nincs hozzá jogunk, hogy a kört nyékbelieket kirekesszük innen! I Daru Ignác, akinek a gyomrába» megmozdult az úsztató nélkül ma« radt sódar, az álmodozásból hirtelen lezökkent a való világba s nagyonis gyakorlati kérdéssel szakította félbe Bonifác atya szónoklását. —• Azám, tisztelendő atyám! A* rendben van, hogy nem rekesztjük! ki őket. De hogyan szoknak ide? — Attól te ne félj. Először Is új templomunk lesz. Fényes, aranyos* szép új templom: az ilyenben job»

Next

/
Oldalképek
Tartalom