Dunántúli Napló, 1953. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-18 / 245. szám
6 N A P C 6 1953 OKTOBER 18 Vasárnapi gondolatok— MóriczZsigmondnyomában AZ UJ GYŐZEDELMESKEDIK 4 z óriási nagy teremben ünnepi a csend. A látogatók lassan, bandukolva haladnak a latra rajzolt nyilaik mutatta irányban. Egyszer egyszer megállnak valamelyik asz tat előtt közelhajobuii. hozzá, az után előkerül az egyik zsebből a ceruza, a másikból a zsebkönyv vagy papír és megkezdődik a jegyzetelés. Az MSZT-székházban történt mind ez. Ott jártam egyik este, az újító- kiátításon. A nagytermet, színpadot, sőt a színpad hátamögötti kistermet is körülrakták asztalokkal, állványokkal és elhelyezték rajtuk a gazdag kiállítási anyagot: a magyar nép alkotóerejének, kezdeményező ked vének, ötletességégek ezernyi bizo, nyilékát. Mennyi ötletet, újítást, találmányt gyűjtöttek egybe itt a kiállítás ren dezői! A szem is nehezen telik be velük hát még az agy! Az egyik asztalon finom, precíziós műszerek fekszenek. Körzőt azelőtt is gyártott a magyar ipar, de nem ilyen kivitelezésüt és lóként nem ilyet, amilyenhez sokkal kevesebb réz keil, mint az eddig ismertekhez. A körző- készlet mellett az orvos gyógyító munkáját megkönnyítő műszerek, esz közök. Még a nevük is különleges: ,.öalvanosziát'‘, „Cisztoszűcóp“ — de gyógyító íeladatuk igen nagy és mint a magyarázó tábla mutatja: már nem kell ezeket sem küllőidről beszereznünk drága valutáért. Gyáraink jó minőségben elegendő számban gyártják őket... Másik asztal, más érdekességek ... Tűzoltó fecskendő, mely 12 kilo grammal könnyebb, mint az eddigiek «— és kicsi a bors, de erős — mégis 25 százalékká! nagyobb a teljesítménye, hamarabb oltja a tüzet, emellett háton könnyen hordozható . A nyíl a színpadra, ormán a kis terembe kalauzol. — Itt egyszeriben közelivé ismerőssé váhk minden. A talra erősített fényképekről isme rős, kedves arcok mosolyognak ránk, kíváncsiskodókra: pécskörnyéki bá nvászaink, önkéntelenül is visszamo solygofr Búzást Mátyás képmására, aki mintha biztatóan mondaná: — No, eredj! Nézd csak meg mit tuduhk! Bizony, sok mindent. Ezen az egy, dúsan rakott asztalon íj látni, mennyire kivirágzott „ bányászlendület a Mecsek tövében — és elég rápillantani a többi asztalra hogy meggyőződjünk róla: másutt is — Dorogon, Tatán és mindenütt, ahol csak szabad, országépítö bányászaink étnek — újítanak, alkotnak, meggyorsítják a termelést. Nézzük C9ak a pécsieket vasaslakat! Hitzl István lámpamester újí tasa a lámpák pislogását akadályoz ta meg. Rábai Lajos Szabolcsról be togókeszüléket szerkesztett. Sebes, tyén Sándor szivattyújának I apró modelljéből bárki megértheti gyártás j módját, működési elvét. Olyan Szivattyú ez, amely jobban dolgozik áz eddig ismerteknél és kezeléséhez jóformán ember sem keli. t~\ e feleslege» tovább sorolni a pé-fv esi bányászok újításait. El ken jönni, megnézni valamennyit, minden égyes bányásznak. És nem- csa,, ezeket, hanem a többi bánya idekiUdötf hasznos üzenetét: minden újítását! Hozzáértők kezében olyanok erek az újítások, mint televény földbe ültetett palánták: szaporán új hajtásokat növelnek gazdag, érié kés termést, hoznak. Es bőkezűen kínálja a kiállítás a többi szakmának is a jobbnál jobb tapasztalatokat. As építőipar előregyártón épületelemei, az önvezetás kéményépítő szerkezet modellje, a világítástechnika, elektromosipar, ne héripar, műanyaggyártás és mező- gazdaság területéről összegyűjtött újítások valóságos tárháza kínálkozik- itt annak, aki szereti az újat. aki haladni akar a korral ét nem utolsósorban annak, aki többet, jobban akar keresni. JZ atomikor nem így volt. Nem ' szívesen újított a bányász, a munkás, hiszen munkája gyümölcsét nem ő, hanem a részvények szelvé nyeit vagdosó, semmittevő tőkés é? vezte. Es aki újított is, dehogv mutatta dehogy tárta volna lel más előtt újítását. Titokban, dugva élt csak vele, lopva alkalmazta, mint aki tilosban jár — nehogy leszállítsák az amúgy is nyomorúságos béreket. Ma pedig... A Pécsi Porcelángyár újításait bemutató anyag között szerény tábla hirdeti: ,,Újításaink nyomán ebben ez évben 1,494.000 forintot takarítunk meg“. Es az ismerős, lágy pasztellszínekben pompázó szobrok, a ,,Falatozó juhász“ mellett ott büszkélkedik az új típusú íaragógép, a íémszórás síké rés alkalmazásának bizonyítéka és sok más, melynek, íelhasználása, -alkalmazás n meghozza egyetlen ' év alatt a másfélmilliót. Mi minden éjiül hét a megtakarításból! Mi mindent vásárolhattak újításaik jutalmából, díjaiból n találékony porcelángyáriak! Mert a tni államunk örül az újításoknak, hisz a nép látja hasznukat, Igen, mi örülünk az újításoknak és szívesen alkalmazzuk őket, nem úgy mint valamikor. Móricz Zsigmond 13 évvel ezelőtt meglátott éppen Pécsett egy újítást: a szénporos téglaégetést. Megkísérelte elterjeszteni ezt a téglaégető módszert, mert olcsónak, jónay. találta. A kísérlet .,eredményéről“ így panaszkodik: Ún ennek elég nagy pro s* ••• Lj pagandát csináltam. — Szétküldtem például 12.000 levelet, amiben a téglaégetés módszere le van írva. Ezt megküldtem minden építésznek, építőmérnöknek, kőművesnek. akinek- a neve valamilyen szervezetben benne található volt. Azonkívül a képviselőhöz minden tagjának, a lőrendeknek a vármegyék főispánjainak, mérnökeinek. Soha, senkitől egyetlenegy sornyi választ nem kaptam Azóta már Sándor Károly pécsi építész találmánya közkinccsé lett. Szerte Baranyában égetik termelőszövetkezeteink a szénporos téglát és már el sem hozták ezt a módszert az újítókiállításra — annyira régi! Es ma már az újítók a legmegbecsültebbek közé tartoznak. Megye szerte ismert Krouman Lajos neve a Sopiana Gépgyárból, hazánk vala mennyi porcelángyárában beszélnek Pábri elv társ ró! még a Szovjetunió ban is tudnak a Kaszapovicsféle kukoricáról. A tőkés világban bérrabszolgák. cselédek — tna pedig feltalálók! És példájukat bárki követheti — megvan rá a lehetőség! Móricz Zsigmonj írta: „ ... mindaddig amíg ez a nép ezt „ magárahagryott szinte állati munkái minden magasabb tanulás lehetősége nélkül végzi: addig folyton a jobbágy gazdálkodás folyik. Míg nem tehet senkivel szóbaállni, csak ha n hatóság, az állam parancsol rá, még. akkor sem, mert hiszen, ha senkinek s?m hisz, legkevéshhé hisz a jegyzőjének és a szo’gabírójának: addig Ht kolónián vagyunk ha senki urunk nincs is. Es mégis hiszek benne, hogy én még el tpdok addig élni., míg a „magyar tégla“ mindennapi kenyere lesz a magyar íalvaknak TV em sikerült megélnie ezt a kor L " szakot, „az individuum valód/ kivirágzdsának nagyszerű korszakát". De „ magyar nép megélte és él a korral. Bizonyítéka ez q ^nagyszerű kiállítás és bizonyítékai lesznek e kiállítástól megihletett, újítók seregének új, egyre szaporodó alkotásai. melyek könnyebbé, szebbé teszik életünket és közelebb hozzák azt a kort azf a boldog korszakot, amelynek szocializmus a neve. GARAMI LÁSZLÓ ÓVÓNŐK NAPJA A megyei tanács oktatási osztálya te elmúlt héten rendezte meg Pécsett az övénök Napját. K a 1 o t a i Emma tanulmányi felügyelő köszöntötte az újonnan kinevezett óvónőket, akik elsőizben jelentek meg, hogy a nevelés területén mutatkozó nehézségeikre megkapják a szakszerű tájékoztatást. Az Óvónők Napját Martonos- Sy József, az oktatási osztály vezetője méltatta és rámutatott arra. hogy a kormányprogrammal kapcsolatban mi a feladata az óvónőnek, hogyan kapcsolhatja össze a nevelést a szülők felvilágosításával és ezen keresztül hogyan kapcsolódik bele az óvónő a soronlévő feladatok megoldásába. Martonossy elvtárs beszéde ntán Fekete Gyuláné oktatókáder előadást tartott „A gyermekek foglalkozása, játéka a szabadidőben" címmel, majd S z a 1 a y Mária tanulmányi felügyelő az elmúlt oktatási év eredményeire és hiányosságaira mutatott rá. Értékelte a továbbképzés eredményeit, amelyek döntő vál tozást hoztak a nevelésben. Hangsúlyozta. hogy az óvónők igen jó munkát végeztek, a megyei kiállítás tartalmilag és formailag tükrözte eredményeiket. A hozzászólásokat vita követte, majd kultúrműsor zárta be az óvónők Napját. I röefitn£izeiL aLafdämim^ek Az embert foglalkoztatja környezetének dó változása, a lejátszódó sokféle jelenség. Már a primitív ember is igyekezett magyarázatot keresni arra, miért kel fel és nyugszik le a nap, miért fúj a szél, miért villám- lik. Mivel ezeknek igazi okát még nem tudta kideríteni, azért tételezte' fel a természet felett álló isteni erő létezését, mely mindezeket előidézi. Ha befolyást akart gyakorolni a számára félelmetes természeti jelenségekre, akkor az isteni erő segítségét igyekezett igénybe venni könyörgésekkel, áldozatokkal és sok egyéb módon. Hosszú évezredek során azonban az emberiség mind több és több jelenségben ismerte fel az igazi okot, amely azt létrehozza. Beigazolódott, hogy a természet minden legkisebb megnyilvánulása is szigorúan meghatározott törvények szerint megy végbe és ezeket a törvényeket is meg ismerhetjük. Lehetetlenség volna felsorolni azt a sokfajta törvényt, amelyről ma már tudunk és amelyek irányítják az óiő és élettelen természetet. It,t most csak a legfontosabbakat vizsgáljuk meg, amelyek mintegy alapját képezik az összes többi törvényeknek, minden területen érvényesülnek és ezért a természet alaptörvényeinek nevezzük ezeket. Egy'*ilyen alaptörvény az anyag megmaradása. Mindennapi életünkben állandóan tapasztaljuk, hogy semmiből nem tudunk valamit teremteni. A mester sem a semmiből hozza létre készítményét, hanem csak átalakítja a meglévő nyersanya got. A forró levesbe tett só, vagy a teába dobott cukor látszólag eltűnik. Az Izéről azonban érezzük, hogy benne van. sőt, ha lemérjük, grammnyi pontossággal láthatjuk, hogy éppen a só vagy a cukor súlyával gyarapodott a leves, vagy a tea. De még az olyan jelenségeknél is érvényes ez a törvény, ahol még nehezebb igazolni, hogy az anyag megmaradt. Például, ha a kályhában elégetünk egy kosár fát, utána csak egész kevés hamu marad vissza, amiből igazán úgy látszik, mintha eltűnt volna az anyag. Egészen más képet nyerünk akkor, ha teljesen zárt térben égetjük el a fát és így felfoghatjuk a keletkezett füstöt és a keletkezett gázokat. Azt látjuk, hogy így lemérve az elégetett anyag- mennyiséget és az égéshez szükséges oxigént, az pontosan egyenlő súlyú a keletkezett hamu, a füst és az égéskor termelődött gázok súlyával. Az itt elmondott néhány példa is, de ezeken kívül még számtalan la * ** boratóriumi kísérlet, melyeket tudósok végeztek, igazolják, hogy anyagot teremteni, semmiből létrehozni nem lehet. De ugyanúgy nem lehet megsemmisíteni sem, legfeljebb átalakítani egyik formából a másikba. Az itt kifejtett törvények ikertestvére az energia megmaradásának törvénye. Az energia szó maga munka végzésére való képességet jelent. A folyóvíz, miközben folyik, mozog, energiát képvisel, hiszen munkát tudunk vele végeztetni, amikor turbinák kerekeit hajtja. Ugyanezt az álló víz nem tudja megcsinálni, tehát csak mozgása közben képes ener giát kifejteni, amiért is ezt az energiafajtát mozgási energiának nevezzük. A szén elégetésekor felszabaduló hő szintén tud munkát végezni, hiszen a szénnel fűtött mozdony hatalmas szerelvényeket húz el, ami bizony elég tekintélyes munkavégzést jelent. Az anyagok elégetésekor jelentkező hő munkavégző képességét hőenergia néven ismerjük. A villanyáram szintén munkát végez akkor, amikor elhajtja a villamost és a minden munkában alkalmazott villanymotort. Tehát az elektromos áramnak is van munkavégző képessége, energiája. Az itt kifejtett mozgási, hő- és villamos energián kívül még megemlíthetnénk néhány energiafajtát, mint például a helyzeti, a kémiai, az atomenergia és még mások. Minden anyagnak van energiája ilyen, vagy olyan formában: mozgási energia a víznél, hőenergia mint a forró gőznél, villamos energia a villanyáramnál Az a kérdés, hogy honnan veszi az anyag az ener giáját és mi történik akkor, ha munkára használta fel ezt a képességét, vagyis az energia elhasználódott. Vegyünk egy ilyen példát. Amint már említettük, a folyóvíznek mozgási energiája van. Ezt a turbinakerék hajtására felhasználva, a vízturbinával dinamót hajtathatunk, mely elektromos áramot termel nekünk. A mozgási energiát tehát így villamos energiává alakítottuk át. Nézzük tovább. A villamos árammal rezsót izzíthatunk, tehát hőenergiát nyerhetünk belőle. De a rádiónkban az elektromos áram meg ■izolálásra kényszeríti a hangszórót, Így az elektromos energiát bang- enefgiává alakítottuk át. Az izzóban a villanyáram fényt termel, itt tehát fényenergiát hoztunk létre a villamos energiából. Tehát a hő-, a hang- és a fényenergiát nem a semmiből teremtettük, hanem egy másik energiafajtából, a villamosenergiából kaptuk. A villamos energia viszont a víz mozgási energiájából keletkezett. Természetesen, a víz mozgási energiája is valamilyen más energiából származott és a sor végem lét-, if rejött hő-, hang- és fényenergia sem tűnik el nyomtalanul, hanem ezek is ismét csak átalakulnak más energia fajtákká és azok ismét másokká. Ez az átalakulási folyamat sohasem ér véget. A felsorolt példák alapján megfogalmazhatjuk a második alaptörvényt is, amely az energia megmaradásáról és átalakulásáról szól E- szerint tehát energiát sem lehet teremteni, de megsemmisíteni sem, csupán átalakítani egyik, formából a másikba. Az itt kifejtett két törvényt együtt Is szokták emlegetni: „anyag és energia megmaradása" néven. Az anyag és energia megmaradásának törvénye alapján tudományosan állíthatjuk, hogy a világot sohasem teremtette senki sem, de eltüntetni sem lehet. Az anyag és az energia öröktől fogva létezett és örökké létezni is fog, csupán egyik formából a másikba átalakul. Most pedig még egy olyan alaptörvényről emlékezünk meg, amely minden fajta anyagnak tulajdonsága. Ez pedig nem más, mint az u. n. egyetemes tömegvonzás törvénye. Azt jelenti ez a törvény, hogy minden anyag vonz minden anyagot. Ez a vonzóerő annál nagyobbnak bizonyul két anyagi test között, minél nagyobb tömegüek és minél közelebb vannak egymáshoz. Nem tévesztendő össze ez a vonzás a mág neses vonzással, sem az elektromos vonzással. Ennek az erőnek a felfedezése a csillagászatban jelenteit hatalmas forradalmat. Ez a magyarázata ugyanis a bolygók Nap-körüli keringésének. Földünk a Nap körül megközelítően körpályán kering. A körmozgásánál pedig minden esetben fellép egy kifelé húzó erő, a centrifugális erő. Hogy ezen kifelé húzó erő hatására a Földünk nem repül el a világűrbe, hanem mindig a Nap körül marad, ennek az az oka. hogy a Nap vonza magához a Földet — éppen az általános tömegvon- zás törvényének eredményeképpen. A három alapiörvény, meiyról itt szóltunk, egyrészt a világ örökkévalóságáról győznek meg ben- ; niinket, másrészt pedig azt bizonyít- j jak-be előttünk, hogy a természet törvényei, az anyag törvénye, az oka minden jelenségnek és nem valami természetfeletti erő irányit.ia a *er- mészet sokféle mozgását-, változását. Kis Miklós T. T. I. T. fizikai szakosztály titkára. AZ UJ MUNKÁS ősidőktől kezdve állanAi építés veze’ös ég irodája előtt ** vitt el az útja. Amint megszokott, kimért lépteivel elhaladt a gyalulatlan deszkából ácsolt aj'tó előtt, hangos beszéd ütötte meg a fülét. Ismerős volt a hang, de hirtelen nem tudta hovátenni. Nagyon vitatkozhattak, mert inkább kiabáltak, mint beszéltek. Kerekes megújít, de csak egy pillanatra, mert kivágódott az ajtó, hogy belényikör- gott a tokja. Ott állt előtte Varga István, kőműves társa, felhevülten, csapzott hajjal, idegességében alig találta fején meszes, kopott sapkáját. Csak igazgatta, előre meg hát- rahuzigálita, közben folyt a szájából a feltorlódott gondolat, érzés. Igen, igen, feldúlt volt. —• Megmondtam nekik, már jó előre, ne adjanak új munkást, elég nekem a régi brigád. Dehát ők mindig okosabbak, itt az irodában, — és magyarosan elcifráz'.a. Kerekest meglepte Varga feldúlt állapota, akaratlanul is hozzászegődött. Nem tudta mire vélni a dolgot. Szaktársak voltak a szó szoros értelmében, a különbség csak any- nyi, hogy Varga az északi falat húzta, ő meg a keletit. Még soha vita nem volt köztük. Békében éltek, segítettek egymáson, igaz, Varga kicsit szűkszavú ember lévén, röviden beszélt, éppen ezért furcsállotta ezt a kitörést. Annyit már megértett, hogy valami új munkás köré fonódik Varga beszédjének minden mondata. Teleszőve haraggal, elkeseredéssel és daccal, mert folyton csak azt emlegette, hogy nem és nem kell, azért se, inkább... Szóval az új munkás ellen van kifogása Vargának. De hiszen tegnapelőtt kapta, még a keze alá sem szokott. Jóformán meg sem ismerkedtek és máris ennyi átkot zúdít rá. Bizonyára nyomósak az okok, vélekedett Kerekes. Varga csaik fújta a magáét. Egy- egy keserves kitörésnél Kerekesre nézett min.ha őt okolná mindenért. — Hát így van ez ... dolgozik az ember, rakja a falat, hogy már gyor sabban nem is lehet... a táblán is az első a neve. Egyszer aztán odalöknek egy új segédmunkást neki, nesze (bolond, tanítsd . ,. 'kínlódj veié... aztán, hogy mi lesz a százalékkal, meg a (keresettel, azzal már nem törődik senki. Hát innen fúj a szél? Alacsonyabb a százalék, kevesebb a fizetés... és ez mind az új munkás miatt... De hiszen Varga nem is sokat törődik vele? Tanítani? Minek. Úgy volt vele, hogy nem marad az meg. Megszökik az innen, egy hét nem sok, de azt sem éri meg ... Nem bizony ... nem olyan egyszerű áz ... Varga pedig csak a kezével magyarázott, az új munkásnak... abból nem valami sokat lehet megérteni... A száját semmi kincsért ki nem nyitotta volna ... — Aztán olyan rossz munkás az? — kérdezte Kerekes, de a válasszal azonnal tisztában volt. __ /gyerek még, meggondolat- ^ lan. Mondja, mit kezdjek vele? Nem merem az állványról elküldeni, leesik, valami baja lesz és az anyja engem átko? világéletében ... — Zsebébe nyúl, cigarettát kotort elő és idegesen morzsolgatta az ujjai között, míg végül elszakadt és méngesen eldobta. Ujjat húzott elő. Rágyújtott. — Mi is voltunk fiatalok, sokkal fiatalatofoan kezdtük. Még 14 éves sem voltamyfis kőműves mellett kerestem a Kenyeret — ezt Kerekes mondta, ismeretlenül is úgy érezte, nem hagyhatja a fiút. Mindjobban megérlelődött benne a gondolat: a fiú nem hibás. — Éppen ez az — vette át a szót Varga és az eloltott gyufaszállal Kerekes felé intett, — ez az, hogy mi korán kezdtük, tégla mellett születtünk, az volt a vánkosunk, a kenyerünk. De ez csak 3 napja, hogy az állványra került. Mikor szokik bele? Addigra megőszülök, bíz'isten megőszülök. — Pedig ha tanítaná, talán kezes gyerek, és hamar betanulna, — Ugyan már, hiába bajlódom vele. El sem kezdem, csak nem mérgelődöm; van nekem egyéb dolgom is. — Az utolsó szónál megállt, és mélyen Kerekes szemébe nézett. — Nem jól gondolkodik... én másként fenném, az bizonyos. — Kerekes most valóban érezte is a kimondott szót Varga felbőszült, mint a sebzett vad. — Hát tegyen ... ott van ... nem sírok utána ... vigye, csak aztán meg ne bánja ... nehogy időelőtt megőszüljön, — ennek egy kis éle volt, csípős, szúró, Kerekes megérezte. — Az én hajamon nem fog tói ilyen csekélység; én annál nősebb ember vagyok. Megvillant a szeme, összeráncolt homlokán kiült a visz- szavágás árnyéka, azért sem hagyja magát. Varga éppen szólásra nyitotta száját, valami olyanféle volt az ajkán, hogy majd elválik, meg ő sem utolsó ember a szakmában, és mégsem boldogul az új munkással, ekkor haladt el mellettük a személyzeti felelős. — Hazafelé? — mosolyogta el magát a magas, barna fiú. — Arrafelé ... hanem éppen jókor jött — ezt Kerekes mondta és megfogta a fiú karját úgy, hogy az kénytelen-kelletlen megállt, — Mi baj van? * — Éppenséggel semmi, csak azt az új munkást, aki Vargánál dolgozik, holnaptól tegye át hozzám, én majd betanítom — és hunyori szemmel leste a hatást Vargánál. Az nyugodtan állt, olyan ábrázalta], mintha azt mondaná: kár a végződés, a fáradság ... minden hiábavaló. — Hát ha csak ennyi az óhaj« — mondta a fiú, — misem könnyebb — holnaptól átteszem magához. * > A «móka nagyon könnyen ösz- szehozza az embereket, akármilyen Is a gondolkodásuk, koruk*