Dunántúli Napló, 1953. október (10. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-18 / 245. szám
2 NAPLÓ 1953 OKTOBER 18 Ad unk több segítséget a szakszervezeti bizalm aknak munkájuk jó elvégzéséhez A do gozók — az állami elenőrzés önkéntes munkatársai Póertrí-nvs,*elepen, Vasason, Szabolcson és Pécsújhegyen befejeződön a szakszervezeti bizalmiak választása. A bizalmiakkal egyidőben választották meg a társadalombiztosítási és munkavédelmi felügyelőkét is. A bányászszakszervezetek feladata, hogy az újonnan választott bizalmiakat mindig a legfontosabb feladatok végrehajtására mozgósítsák és megszilárdítsák tekintélyüket. Azért végeztek szakszervezeteink eddig gyenge munkát, mert az ÜB-k mindent egyedül akartak elvégezni. Béke-aknán például Ragoncsa eiv- társ, az ÜB elnöke járt le a fejtésekbe versenyfelajánlásokat szervezni. Pedig ezt a munkát elsősorban a bizalmiaknak kell elvégez- niök. Hiba volt eddig az is, hogy a dolgozók közül sokan nem ismerték a bizalmiakat, ha elintéznivalójuk volt, mindjárt az ÜB-irodába mentek. Ezentúl csak azokat a dolgo- aókjut hallgatják meg az UB-ben, •lük előzőleg bizalmijukhoz, vagy műhelybizottságukhoz fordultak é* azok nem tudják ügyüket elintézni, így megszilárdul majd a bizalmiak tekintélye, megismerik őket a dolgozók, ugyanakkor a szakszervezeti bizottság többet tud törődni a határozatok végrehajtásával, a termelési értekezletek előkészítésével, a verseny ellenőrzésével, stb. A megválasztott bizalmiakkal beszélgettek Béke-aknán erről a kérdésről. — Egyesek már most helyesen látják feladataikat. Nagy József (14) elvtárs, fejtési szakszervezeti bizalmi elmondotta: a közeli napokban meg szervezi fejtésében a november 7-i versenyt. A következő héten minden aknán összehívják az újonnan megválasztott, bizalmiakat és megbeszélik velük a legközvetlenebb feladatokat. István-aknán például a terv teljesítésére való mozgósítás a legfontosabb feladat jelenleg. Az értekezletek nagy segítséget jelentenek majd a bizalmiak munkájában, akik nek ténykedése eddig jóformán csak a szakszervezeti tagsági díjak beszedéséből állt. Sok helyen még ezt a munkát is az ÜB-tagok, vagy az adminisztrátorok végeztéik el, mint Pécsbányatelepem, ahol még most is Keresztes Erzsébet adminisztrátor adja el a bélyegeket. De így van ez Vasason és Szabolcson is. A bizalmiválasztások után a műhelybizottságok megválasztására kerül sor, ezt kell alaposan előkészíteniük tlB-inknek és új bizalmijainknak. Béke-aknán a pártszervezet segítségével készítik elő a hétfőn megtartandó fatéri műhelybizottsági választást. A pártszervezet javaslatot tett a szakszervezetnek a választandó dolgozókra, ezenkívül a pártszervezet népnevelői is megmagyarázták a választás jelentőségét. Újhegyen ugyancsak a pártszervezet segítségével készítik elő a műhely bizottsági választásokat. Kárpáti Ferenc elv- társ, párttitkár közvetlen segítséget adott ehhez a munkához. Újhegyen UB-ülés előzi meg a műhelybizott- ság választását, kedden, október 20- án bizalmiértekezletet tartanak, azután a bizalmiak készítik elő csoportjaikban a választást, amelyet 22-én tartanak meg. Pécsbányatele- pen húszadikán, István-aknán 21—22 én tartják meg a műhelybizottsági választásokat. Szakszervezeti bizottságaink ne elégedjenek meg a műhelybizottsági választások jó előkészítésével, jó beszámolók tartásával, hanem gondoskodjanak arról, hogy a műhely bizottságok is már az első perctől kezdve jó munkát végezzenek. Gondoskodjanak arról is, hogy a bizalmiértekezleteken minden bizalmi megkapja feladatát, azután pedig számoltassák be őiket, rendszeresen ellenőrizzék munkájukat. Tegyék minden üzemben élővé a szakszervezeti munkát, váljanak a dolgozók érdekvédelmi szerveivé. Ha a dolgozók látják, hogy bizalommal fordulhatnak a szakszervezet vezetői hez, bizalmijaihoz és el is intézik ügyeiket — szívesebben dolgoznak majd. Emellett szervezzék továbbra is a versenyt, amelynek szép eredményei vannak eddig is. Pécsbánya- telerpen a dolgozók zöme tett már vállalást november hetedike tiszteletére, Vasason is jól halad a versenyszervezés, István-aknán is a dolgozók sorra teszik meg felajánlásaikat és fogadják: a terv teljesítésével, túlteljesítésével ünnepik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját. A felajánlások szervezése után a bizalmiak ösztönözzék saját példa- mutatásukkal Is a dolgozókat jobb munkára, ellenőrizzék állandóan a felajánlások végrehajtását. A verseny szervezése és ellenőrzése mellett jelenleg igen fontos feladat, hogy jó felvilágosító munkával, a jelöltek népszerűsítésével segítsék a műhelybizottsági választásokat. Csicsók János bér- és term, felelős. * A jó versenynyilvánosság még szebb eredmények elérésére serkenti a Mezőgazdasági Szerárúgyár dolgozóit A Mezőgazdasági Szerárúgyár dől gozói is vállalásokat tettek november 7 tiszteletére. A szakszervezeti bizottság azonban nem elégszik meg azzal, hogy a dolgozók megtették vállalásaikat, gondoskodik arról, hogy a versenyt rendszeresen értékeljék és az eredményeket ismertessék. A napi eredmények mellett most az első dekád eredményeit ú feltüntették a versenytáblán. Október első dekádjában 115 százalékra teljesítette tervét a Rákosi ifjúsági brigád. A Szabadság-brigád 138 százalékot ért el, az Április 4 brigád 109 százalékos eredménye miatt került a jók közé a versenytáblára. A brigáderedmények mellett azonban naponta feltüntetik a legjobjj egyéni teljesítők neveit és százalékait is. Október 14-én például hírt adott a versenytábla arról is, hogy Kúszik Elvira és Pfeffer Edit DISZ fiatalok 144 százalékra teljesítették napi tervüket. Az üzemi hangoshíradó naponta beszámol arról, hol tartanak ötéves tervük teljesítésével a dolgozók. Golyáth István elvtárs lakatos már 1954 október 26-i tervét teljesíti. — November 7 tiszteletére vállalta, hogy 139-ről 141 százalékra emeli -átlagteljesítményét. Jelenleg már 150—160 százalékot teljesít. Bender Lászlóné és rajta kívül még tizenhárom dolgozó is már 1954 évi tervén dolgozik. A jó versenynyilvánosság serkentően hat a dolgozókra. „Ha meghallom, hány százalékot értem el előző napon, — mondta Golváth István — akkor arra törekszem, hogy azt aznap már legalább 1—2 százalékkal túrszárnyaljam". A jó eredmények mellett azonban hiányosság is van. A szakszervezet nein tartja külön nyilván az egyéni és a páros versenyzők eredményeit, pedig erre nagy szükség lenne. így hosszas keresgélés után ta- lálják csak meg versenytársuk nevét a dolgozók. Hiba még az is, hogy a versenynyilvántartók nem törődnek a száz százalékon alul teljesítőkkel, nem figyelik törekvéseiket. Három ifjúmunkás vállalta november 7 tiszteletére, hogy elérik a száz százalékot. Varga Zoltán segédmunkás addig 85 százalékra teljesítette a tervét, Kovács Lajos 94 százalékot ért el. Mózsi Saroltának 99 százalék volt addig az átlageredménye. Azóta elérték a 100 százalékot, még sem dicsérték meg őket. E hiányosságokat könnyen kijavíthatja a szakszervezet és így a további rendszeres versenynyilvánossággal még nagyobb lendületet adhat a dolgozók versenyének. Négyezer pár női cipót gyárt terven felül a Szigetvári Cipőgyár A Szigetvári Cipőgyár dolgozói főleg exportra termelnek. A háromszoros fi üzemben komoly termelés folyik. A III. negyedévi terven felüli 121.300 íorint értékű cipőt termeltek, az exporttervet 100.6 száza'ékra teljesítették és a gyártott cipők majdnem mindegyike elsőrendű minőségű volt, A gyár negyedévi tervét 103.6 százalékra teljesítették és ezzel lerakták a IV. negyedévi terv sikerének alapjait Is. Elhatározták, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója tiszteletére határidőre teljesítik exportszáMítási kötelezettségű két, 99 százalékban elsőrendű cipőket gyártanak. Ellentervet is készí tettek, amelyben az szerepelt, hogy a IV. negyedévben az előirányzaton fe'ül 4.000 pár női cipőt gyártanak. A gyár dolgozói a negyedik negyedév megindulása óta minden nap teljesítették, vagy túlteljesítették exporttervüket. Október első de kádjában 100.6 százalékos volt az exporttervte'íesítés és 99.54 %-os a minőség. Ez az eredmény azt jelenti, hogy percenként — a szokásos másfél pár cipő helyett — több hagyta el a gyári fntósza'ngot, és száz pár cipő közül csak fél pár volt másodrendű minőségű, vagyis exportra alkalmatlan. Köniniunista segítségnyújtás az ország egük legjobb frontbrigádjának — a Piíncél-csapatban „Vállaljuk, hogy a negyedik negyedévben 3000 csille szenet adunk tervünkön felül, hogy Fuchs János vájárból sztaháno- vistát, Jakab Rudolf csillésből pedig vájárt nevelünk" — hangzott el az új évnegyedet beindító termelési értekezleten a Páncél-brigád vállalása. Azóta a Páncél-brigád napról-napra éles harcot vív november 7-re tett felajánlás teljesítéséért. A hősies küzdelem nem maradt eredménytelen. — Annak ellenére, hogy fejtésük jelentékenyen elvékonyodott, teljesítményeik csökkenés ' helyett egyre növekednek. Már október 17-ig — esedékes havi tervük 248.6 szá zalékos teljesítésével — 1251 csille szenet adtak terven felül a három hónapra felajánlott 3000 csil léből. Nem véletlen a csapatnak ez a nagyszerű munkája. Szabó Illés sztahá- novista csillés, aki vállalta, egymaga kiszállítja azt a mennyiséget, amit a csapat termel — mint pártcsoportbizalmi is lelkesíti a brigád tagjait. Fuchs János vájár kevés csapatban maradt meg, ki fogásolták a munkáját. Eleinte a Páncél brigádban sem becsülte meg eléggé magát. Szabó Illés beszélt vele kormányunk új programmjáról, és arról, hogy mennyiben járulhat Fuchs János maga is ennek gyors megvalósulásához jobb munkájával. Ugyanekkor meg magyarázta, hogy a többtermelés saját családjának is jobb életet jelent A hatás nem maradt el. Fuchs János szeptember havi tervét 146, eddig ese dékes havi tervét 183.1 százalékra teljesítette. — Ehhez természetesen hozzájárult az a segítség is. amelyet Páncél Ferenc csapatvezető vájár szakmai tanácsaival adott Fuchs Jánosnak. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szén alsó rétege lazább, és ezért könnyebben jö- veszthető. Itt kell aláré- selni, azután a felsó réteg is könnyen fejthető. A tisztántermelés érdekében oldalt — az „óregfej- tésben" — palaszekrényt készíttetett vele, hogy oda dobálja a nagyobb pals- darabokat. A tiszt íntermelés is növeli a ke-e.se- tet — mondotta Fut hs- nak. Fuchs biztosan halad a sztahánovista cím elnyerése felé, a csapat pedig — amelyben edd'g négy sztahánovista dolgozik — sztahánovista bri gád címet érdemli ki rövidesen. Nagy szeretettel foglni- koznak Jakab Rudolf volt csilléssel, aki a vájár szakmát tanulja. Ja- Yab Rudolf maga mondja el, hogy pénteken Katona Ferenc és Blazsek József vájárok — akik rendszeresen felkeresik munkahelyén — ezen a napon is többször meglátogatták. Több tanácsot is adtak munkájához: figyelmeztették, hogy min dig a dőlés irányában ácsoljon, mert a biztonság így követeli meg. A deszkákat pedig ne derék szögben tűzze ki, mert ezzel keskenyebb lesz a pászta, ami a termelésben okoz csökkenést, de ugyanakkor szabálytalan — a biztonságot veszélyeztető is — az ilyen műn ka, mert a nyomásnak enged nagyobb teret. „Ennek az elvtársi segítségnyújtásnak köszönhetem, hogy pénteken mintegy 150 százaléknak megfelelő három süvegfa hosz- szat haladtam előre" — mondja Jakab Rudolf. Ez a példamutató kollektiv szellem, egymásnak a legmesszebbmenő segítségnyújtás vezeti újabb és újabb győzelmekre a brigádot. Fejtésük elmed- dülés előtt áll. Ez azonban nem csökkenti küzdőszellemüket. Egyre nehezebb munkakörülmények között, vékonyodó telepen érték el azt, hogy két napja megelőzték Trickl István brigádját és 248.6 százalékos teljesítményükkel ismét a frontbrigádok országos versenyének élén haladnak. Igaz Sándor rkolgozóink éberségét és a hibák kijavítására irányuló törekvésük fokozódását mutatják azok a bejelentések, amelyek az Állami Ellen őrző Központ Közérdekű Bejelentések Hivatalának Budapesten, a Nádor-utca 36 szám alatt működő panaszirodájához érkeznek. Különösen az új kormányprogramm megjelenése óta keresik fel egyre többen személyesen vagy levélben az ÁEK-t. hogy bejelentéseikkel mint az ellenőrzés önkéntes munkatársai segítsék a hibák kijavítását. A dolgozók, akik saját bőrükön érzik a hibákat, akiket sújt a bürokrácia, felháborít és nem egyszer megkárosít a felelőtlenség, mulasztás, nagy segítséget adhatnak bejelentéseikkel a hiányosságok feltárásához. Miről írnak a bejelentők? — Sérelmeikről, amelyek munkahelyükön vagy a hatóságok részéről érik őket. Az ipar, mezőgazdaság, kereskedelem hibáiról, a tanácsi szervek bürokráciájáról, törvénysértéseiről. Arról írnak, hogy elhanyagolják a munkavédelmi rendelkezések végrehajtását, a szociális, kulturális gondoskodást, megsértik az igazságos bérezés elvét. — Az ÁEK megvizsgálta, hogy a munkafeltételek, a munkásokról való gondoskodás, a nép vagyonának védelme terén milyen hibák vannak Komlón. A vizsgálat megmozgatta az illetékeseket, sorra születnek az intézkedések. Elkészült a Csizmazia-telepi betonút, a bekötőutakon is ott van már a salak, rövidesen használhatók lesznek. A szállások téli fűtéséhez építik a kéményeket és szerelik fel a kályháikat. Az elszállásolásra alkalmatlannak nyilvánított mecsékjánosi szállás kiürítését rövidesen befejezik. A túlzsúfolt leányszállásokat kényelmes, szép környezetbe helyezték át. A dolgozók jobb ellátása érdekében október 17-től a Sport Étteremben diétás üzemi étkezést vezettek be. A dolgozók egészségének védelmére november 15-ig valamennyi nyitott népes személyszállító kocsit — az új zárt kocsik elkészültéig — ideiglenesen autóponyvákkal látnak el és az ál-tárói pályaudvarról betóduló éles légjárást vasajtó felszerelésével csökkentik. — A Komlón szerteheverő és rendetlenül tárolt anyagok biztonságba helyezését és rendezését Is megkezdték. — A pécsi bányászlakások építkezésének vizsgálatával az ÁEK az építkezés meggyorsítását segítette elő. D ejelentés alapján tárta fel az u ellenőrzés a megyei műtrágya kiutalások hibáit is, ami miatt számos gazdaság nem tudta terméshoza mát megfelelően emelni. A MEZÖ- KER és OFFÉRT baranyamegyei ki- rendeltségeinek ellenőrzése rámutatott, hogy nem gondoskodtak a zöldségvetőmag Idejében való szétosztásáról és így nem tették lehetővé a dolgozók jobb és olcsóbb zöld- ségeliátását. Az állami ellenőrzés tárta fel azt is, hogy a Pécsi Hús- és Tejkiskereskedelmi Vállalat — bár volt rá fedezete — elmulasztotta újabb tejboltok megnyitását. Nem szerezték be a kiszolgálást meggyorsító kasz- szákat, mérlegeket, sonkavágógépeket és a minőséget megóvó jégszekrényeket sem. A hiányosságok kijavítását a vizsgálat nyomán megkezdték. A Pécsi Ruházati Bolt Vállalat is az ÁEK vizsgálata alapján kezdte meg a város külterületén rövidáru üzletek megnyitását, profilírozott szaküzletek kialakítását, a nyitvatartási időknek a helyi adottságokhoz való megállapítását. Az állami ellenőrzés felülvizsgálta azt is, hogyan gondoskodnak a lakosság ruha- és fehérneműjavítási szükségleteinek kielégítéséről a Pécsi Szabó ktsz-nél, valamint a Hámán Kató Fehérnemű és Nőiruházati ktsz-nél, amelyeknek ilyenirányú munkáját a népszerűsítés hiánya miatt a dolgozók alig ismerik. Itt olyan hibákat is talált az ÁEK, hogy a megengedettnél magasabb árakat számítottak és nem tartották be a határidőket. \ z ÁEK felülvizsgálta azt 1a. n hogyan intézik a különböző szervek a dolgozók panaszait, hogy így is elősegítse az e téren még sokhelyütt meglévő hiányosságok kijavítását. Megyénkben Is nemrég vizsgálta meg, hogyan intézik a tanácsok a panaszokat, hogyan orvosolják a sérelmeket. Bár van javulás, de még mindig sok a késedelmesség, formális, bürokratikus elintézés, a felelősségrevonás hiánya, nem egy tanácsi szervünknél. Különösen a szigetvári járási tanács intézi késedelmesen a panaszokat, de hasonló hibák vannak a villányi, siklósi, sellyei járási tanácsoknál is. A megyei tanácsnak fokozottan ellenőriznie kell saját osztályai és az alsóbb tanácsok intézkedéseit, mert csak így ismerheti meg a végrehajtás hibáit. A megyei tanács begyűjtési osztályának lélektelen ügyintézését mutatja, hogy például Kaufmann Imre vókányi lakos áprilisi bejelentésének végleges elintézésére és a késedelmes ügyintéző felelősségre- vonására csak most, októberben, az ÁEK vizsgálata alapján kerül sor. Hasonlóképpen a somogyhárságyt özv. Kőszegi Ödönné illetménykö- vetelésének rendezésére is. Az ÁEK vizsgálata nyomán kerül sor végre Szabó József pécsváradi kéményseprő 1947 óta húzódó jogos követelésének kifizetésére is, amelyben már húszféle intézkedést is hoztak, csak éppen pénzéhez nem jutotthoz zá a panaszos. Az Állami Ellenőrző Központnak a dolgozók bejelentéseinek elintézésével foglalkozó vizsgálata segítséget adott ahhoz, hogy tanácsi szerveink gondosabban, jobban foglalkozzanak a bejelentésekkel és így dolgozóink nagyobb bizalommal fordulhassanak hozzájuk. Az állami ellenőrzés munkatársai a bejelentéseket, panaszokat nagy figyelemmel vizsgálják ki, mert tudják, hogy a dolgozók még nagyobb bizalommal fordulnak hozzájuk, ha látják és érzik, hogy a hibákat kijavítják és a sérelmeket orvosolják. BÁNYÁSZ-HÍREK A BÉKE-AKNAI BÁNYÁSZOK az elmúlt héten hangosbeszélőt és lemezjátszót kaptak. A mikrofont a szakszervezet helyiségében helyezték el. Az új berendezés használatával javul a versenynyilvánosság az aknán. Minden műszakkezdés előtt és. munkaidő lejárta után bemondják a legfrissebb termelési eredményeket és hanglemezeket küldenek a legjobban dolgozó bányászoknak. * LAKÁSBIZOTTSÁGOKAT alakítottak a közelmúltban a bányatelepeken. A lakásbizottságok feladata, hogy összegyüjtsék a bányászok lakásjavítási kérelmeit, munkatervet készítsenek és a beütemezés .szerint, a kiírt határidőre kijavítsák a hibákat. Pécsbányatelepen „feltérképezték" már az összes javításra váró lakásokat és már meg is kezdték a javításokat. Jelenleg a Károly és a Kórház utcában folynak már a javítási munkák. Javítják és alakítják a pécsszabol- esi, Felső-telepi lakásokat is. A Pécsi Szénbánya Vállalat itt is sokat áldoz a bányászok lakásainak otthonosabbá tételére. Ezek a lakások az előtt gerendás-mennyezetüek voltak — most kicserélik ezeket és rendes vakolatu mennyezetük lesz. Ezzel a munkával egyidőben falbaépítik a lakások villanyhálózatát is, villanyt szerelnek az éléskamrákba, és az újonnan épített verandákra. Az úgy nevezett „füstölő" és „pék"-sorban, azonkívül az „óvoda"-sorban már átalakították a lakásokat. Várkonyi József István-aknai vájár lakása is most készült el Honti József, Illés Imre és Váradi Ferenc bányászokéval együtt Felsőtelepen. * A BARANYAMEGYEI MOZI- ÜZEMI V ALLAL AT — a pécssza- bolcsi bányászok szórakozási lehetőségének növelésére — már régebben elhatározta: új erkélyt építenek * Jószerencsét filmszínházban. Az elmúlt hónapokban az erkély elkészüli már, csak a feljáró megépítése van hátra. Hamarosan az Is elkészül és azzal egyidőben jelentősen bővül » péossrabolcsi Jószerencsét filiwrzírt- ház nézőtere Is. * műszaki Értekezletet tartanak a Pécs-szabolcsi Puskin kultúf házban ma, vasárnap délelőtt 9 órakor a Pécsi Szénbánya Vállalat vezetői. Az értekezleten résztveszneK a bányakerületek legkiválóbb műszaki és fizikai dolgozói. * KIS CSALÁDI HAZAK építésér« ad lehetőséget kormányzatunk a bányászok számára. Erre a célra má* régebben kijelöltek Ujmeszes felet* egy területet. A területet azóta fe*' parcellázták és kiszámították: hús* kertes bányász családi házat épí*' hetnek ott. A házhelyekre megérkv sett az építőanyag és a napokb-“ megkezdték az első házak alap jóinak ásását. A tervek szerint még »* •dén felépül a húsz sajátház Meszesen. Jövőre újabb hetven hányás* sajátházat építenek. Ezeknek egy szem Rigóder-tetőn, más része pedK Meszes felett, a szabolcs-falusi ott italon épül majd meg.