Dunántúli Napló, 1953. szeptember (10. évfolyam, 204-229. szám)

1953-09-02 / 205. szám

2 NAPLÓ 1053 SZEPTEMBER * A Szovjet Békehizottság teljes ülése Moszkva (TASZSZ) Augusztus 31- én Moszkvában a szakszervezetek székházának Október-termében kibő­vített teljes ülést tartott a Szovjet Békebizottság. A teljes ülésre a fő­városba érkeztek a köztársasági, határvidéki és területi békebizottsá­gok képviselői. Megjelentek a szak- tervezeteknek, a Komszomol Köz­ponti Bizottságának, a Szovjet Nők Antifasiszta Bizottságának és más társadalmi szervezeteknek képvise­lői, a tudomány és a kultúra műve­lői, az ipar és a mezőgazdaság élen­járói, a szovjet nép békeharcosai. A teljes ülést rövid bevezető be­széddel Ilja Erenburg író nyitotta meg. A teljes ülés napirendjén egy kér dés szerepelt: „A Béke Világtanács ülésszakának eredményei és a béke­bizottságok feladatai a Szovjetunió ban.“ Az előadói beszédet N. Sz. Tyiho- nov, a Szovjet Békebizottság elnöke mondotta. Az előadó részletesen megvilágí­totta a Béke Világtanács budapesti ülésszakának eredményeit. A Béke Világtanács ülésszaka tel­jes egységben, hatalmas lelkesedés sei fogadta el a nemzetközi kérdé sek tárgyalások útján való rendezé­sét követelő nyilatkozatot. A nyilat­kozat pontosan megfogalmazta ezek­nek a tárgyalásoknak alapvető fel­adatait és céljait, azokat a konkrét követeléseket is, amelyek a mai nem zetközi helyzetből adódnak. E köve­telések sorában olyan időszerű kér­dések szerepelnek, mint a koreai béke megteremtése és valamennyi más, a népek függetlensége ellen in­dított háború megszüntetése, mint a német és a japán probléma békés és demokratikus megoldása, a népek és államok belügyeibe történő ide­gen beavatkozás megengedhetetlen volta és a külföldi katonai támasz­pontok megszüntetése területeiken. N. Sz. Tyihonov hangsúlyozta, hogy a béketábor határozott sikere­ket könyvelhet el. A béke ügyének igazi nagy győzelme, az egész béke­szerető emberiség harcának gyakor­lati eredménye a koreai fegyverszü­net megkötése. Most a népeket reménység és az az elhatározás tölti el, hogy folytatják harcukat a békéért, hiszen olyan helyzet alakult ki, hogy bűn volna az emberiség ellen, ha a nemzetközi légkör bizonyos enyhülését újból az emberiséget fenyegető új veszélyek villámaitól terhes sötét borulás vál­taná fel. Az előadó ezután részletesen fog­lalkozott a Szovjetunió népeinek bé­keharcával. Az előadó hangsúlyozta, hogy a szovjet kormány az egész szovjet nép kívánságával teljes összhangban nagy anyagi segítséget nyújtott a Német Demokratikus Köztársaság­nak a háború következményeinek felszámolásához és a német nép életszínvonalának emeléséhez, A szovjet dolgozók Németországot de­mokratikus és egységes államnak akarják látni, nem akarják a hit- lerizmus szörnyű megismétlődését, nem akarják amerikai gyarmatnak látni, amely külföldi parancsra vért ont. A szovjet nép szabad és békeszere­tő Ausztriát' is akar, demokratikus és békeszerető Japánt is, amely bé­kében él minden országgal. A szovjet nép békében akar élni minden néppel, mert a Szovjetunió­nak nincsenek területi igényei egyet­len állammal szemben sem. A szov­jet nép barátságban akar élni a nagy amerikai néppel, amely az ösz- szes békeszerető népekhez hasonlóan nem táplál ellenségeskedést, vagy gyűlöletet más népekkel szemben, ellentétben a reakciós körökkel, ame lyek a háború legdühödtebb hirde­tői. A Szovjetunió politikája változat­lanul a béke és a népek biztonsága megszilárdítására irányul. Ennek megfelelően a szovjet dolgozók kö­vetelik, hogy jöjjenek létre egyez­mények a fegyverzet jelentős csök­kentésére, az atomfegyver, a bakté­riumfegyver és más tömegpusztító fegyverek használatának eltiltására. A világ népei — mondotta befe­jezésül az előadó — békeszerető szovjet országunk felé tekintenek, amely megingathatatlanul a háború megakadályozásának és a béke fenn tartásának politikáját folytatja. A háború erőinek vissza kell vo- nulniok. Diadalmaskodjék az egész világon a békés tárgyalások szelleme. Tyihonov beszámolóját vita kö­vette. Hirek a Szovjetunióból (MTI) Szovjet-Ukrajna cipőgyárai­nak dolgozói a Szovjetunió Legíelső Tanácsa ötödik ülésszakának hatá­rozataira válaszképpen kiszélesítetté^ a határ idő előtti tervteljesítésért és a termékek minőségének javításáért folytatott szocialista munkaversenyt. Az idén a köztársaság cipőtermeié, se 1950 hez viszonyítva csaknem 8 és tél millió párral növekszik. A ki­váló minőségű divatcipők gyártása négyszeresére emelkedik. Jelentős mértékben bővül a választék. Az elmúlt két é„. léi év alatt a cipőgyárak műhelyeiben 1800 külön­böző gépet és berendezést szereltek lel. Az idén kilenc cipőgyárat szer­veznek újjá a köztársaságban. Uk­rajnában a közeljövőben még öt új cipőgyárat és két bőrgyárat építenek. * Litvánia húsipara ez év folyamán terven felül 3300 tonna húst és kü­lönböző húskészítményt hoz forga­lomba. A terven felüli húsáruk gyár tását a vállalatok teljesítőképessé­gének fokozása teszi lehetővé. Kau- naszban és Tauragban már megkezd­ték a húskombinátok új műhelyei­nek építését. Litvánia tejipara is fejlődik. A következő két év folyamán 15 új sajt- és vajgyárat építenek, 13 meg­lévő tejipari vállalatot pedig kor­szerűsítenek. Az ivanovoi terület textilipara a Szovjetunió pamuitszövet-termelésé- nek körülbelül egyharmadát adja. A múlt évben az ivanovoi terü­let textilgyárai 22 százalékkal több anyagot termeltek, mint 1950-ben. — Augusztus végéig több, mint ötmillió tankönyvet juttatott el ren­deltetési helyére az Állami Könyv- terjesztő Vállalat, amely gondosko­dik arról, hogy az ország mintegy hétezer iskolája az állami könyves- bolthálózat útján zavartalanul hozzá­juthasson a tankönyvekhez. Az egye­temek tankönyvekkel való ellátása szeptember 1-én kezdődik. A Chicago Daily New?“ az Egyesült Államok és Irán kapcsolatairól Newyork (TASZSZ): A „Chicago Daily News“ című lap közli wash­ingtoni tudósítójának cikkét az Egye sült Államok és Irán kapcsolatairól. „Irántól — írja a lap, — olyan kérelem érkezett, hogy a sah hely­reállított kormányának sürgősen pénzre van szüksége bármilyen kor­mánytól, amely szert akar tenni az irániak örök barátságára.“ A cikkíró szerint Iránnak az a ké­relme, hogy „készpénzt" adjanak neki, stratégiai jelentőségű az Egye­sült Államok szempontjából, tekin­tettel arra, hogy Irán közel van a Szovjetunióhoz. A külügyminiszté­rium képviselőinek azonban az a véleményük, hogy az Egyesült Álla­moknak nem szabad elhamarkodniok a „készpénz" nyújtást, amíg Hen­derson, amerikai nagykövet nem jeleníti, hogy a sah új kormánya „eléggé szilárdan megalapozta" ha­talmát. A cikkíró hozzáfűzi, hogy „mielőtt az amerikai kincstár kapui megnyíl­nak Irán előtt, valószínűleg olyasfé­le gesztusra lesz szükség, amely az Angliával támadt olajvita rendezésé­re irányuló készségről tanúskodik. LEENDŐ TRAKTOR1STÁR ISKOLÁJA A Szovjetunióban korszerű iskolákban a legjobb szakemberek támogatá­sával sajátítják el szakmájukat a leendő mezőgazdasági gépkezelők. — Képünkön a Krasznodar-vidéki Irak toristák gyakorlati foglalkozáson vesznek részt. Erősen kiéleződik az olasz-ju^oszláv viszony Belgrád (TASZSZ): A „Tanjug" hírügynökség trieszti jelentést közöl arról, hogy a Jugoszláviához közel­fekvő körzetekben olasz csapatmoz- dulaitok folynak. A „Reuter" iroda jelenti Belgrád- ból: Augusztus 30-án a „Tanjug“, a hi­vatalos jugoszláv hírügynökség kö­zölte, hogy jugoszláv hivatalos körök „szándékos provokációnak" tekin­tik azokat az .olasz közléseket, hogy Jugoszlávia annektólni készül Trieszt szabadterületnek a jugoszláv csapa­tok által megszállva tartott B-öveze- tét. A jugoszláv kormány képviselője kijelentette, hogy nem kommentálja ezt a kérdést. * Róma (TASZSZ): Az utóbbi na­pokban Trieszt szabadterület hely­zetének kérdésével kapcsolatban erő­sen kiéleződött Olaszország és Jugo­szlávia viszonya. Hírek terjedtek el arról, hogy mindkét fél katonai lé­péseket készít elő. Az olasz sajtó közölte a „Jugo- press", jugoszláv hírügynökségnek jugoszláv hadgyakorlatokról szóló jelentését. Olasz sajtójelentés szerint a jugoszláv hírügynökség uí‘alt arra. hogy Jugoszlávia hivatalosan terü­letéhez szándékszik csatolni Trieszt szabadterület B-övezetét. Az olasz külügyminisztérium hiva­talos nyilatkozatot tett közzé. Ebben rámutat, hogy amennyiben Jugoszlá­via valóban megteszi ezt a lépést, akkor „Olaszország kétségtelenül úgy fog reagálni, ahogy azt népünk lelkiismerete megköveteli." A nyilat­kozat hozzáteszi, hogy augusztus 29- én Pella, olasz miniszterelnök fogad­ta az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország diplomáciai képvise­lőit. tanácskozott Taviani hadügy­miniszterrel és Marrassal, a vezér­kar főnökével, hogy megvitassa en­nek a problémának „politikai cs technikai oldalait." A lapok rámutatnak, hogy a „Ju" gopress“ közleményét éppen a jugo­szláv partizánoknak Gorizia közelé­ben tartandó kongresszusa és a ju­goszláv hadgyakorlatok küszöbén hozták nyilvánosságra. A partizánok kongresszusán Tito is fel fog szólal­ni, a jugoszláv hadgyakorlatokat pe­dig, mint a „Tempo“ című lap írja. nem messze Ljubljanától, azaz az olasz határ közelében fogják meg­tartani. Az „ARI" nevű olasz hírügynök­ségnek a „Quotidiano" című lapban megjelent közlése szerint Pella mi­niszterelnök, Taviani hadügyminisz­ter és Marras, a vezérkar főnöke két tanácskozáson vitatta meg a jugo- szlávellenes „ellenrendszabályokat". amelyek között a keleti határra tör­ténő csapatáthelyezések is szerepel­nek ... „hogy mód nyíljék haladék­talanul visszaverni bármely csapást, amelyet Jugoszlávia esetleg ránk mérni próbál." Ezekkel az intézkedésekkel kap­csolatban felfüggesztették a katonák szabadságolását. Ezenkívül ismere­tessé vált, hogy a belgrádi olasz ka­tonai attasé megtagadta a részvételt a jugoszláv hadseregnek az olasz ha­tár közelében tartandó hadgyakorla­tain. TANÍTÓT VÁLASZTANAK ArSmükbeo sírtak sz ereszek: itt a tavasz! Bánatában könnyezett a falu népének fele, mert meghalt az öreg mester, mindannyi- uknak vén-vén tanítója. Sokan elmentek az öreg tanító temetésére. Szerették ezt a régies- szavú, sillabizálva tanítgató embert, aki egy életen át papok szolgájaként úgy megszokta az alázatosságot, hogy a parasztemberekkel is valami félszeg alázattal beszélt. Tőle tanul­tak a mostani felnőttek valameny- nyien olvasást, írást, mert azelőtt ő egymaga volt itt tanító, a kisasz- szony csak néhány éve került ide mellé. Megbecsülték azért, s ahogy a temetőbe kísérték, mindenki visz- szaemlékezett valami kedves szavá­ra, tettére. A plébános és a jegyző beszédet mondott a sírnál. Az öreg mesternek egyképpen mindegy volt ez a koporsóban; egész életében ret­tegnie kellett a plébánosok zsarnok­ságától, a hazát pedig ő szerette és nem a jegyző. A plébános ie’entetle a halál- esetet a főtisztelendő és nagy­ságos egyházmegyei főtanfelügyelő úrnak, s összehívta együttes ülésre az egyházközségi képviselőtestületet meg az iskolaszék tagjait. Megem­lékezett szegény megboldogult taní­tó úrról úgy kanyarítva a beszédet, hogy az jött ki belőle: pogány, s nem istennek tetsző dolog lenne most mindjárt új kántortanítót vá­lasztani, hiszen akkor özvegyét ki kellene tenni a kántorlakásból, hogy az új embernek helyet csináljanak. — Árvák és özvegyek gyámolítását kötelességünknek hagyta az úr! — intette az atyafiakat, s azok szépen bólogattak rá. Ennek a nagy kegyes­ségnek az volt az oka, hogy főtisz­telendő Huchthausen plébános úr­nak volt egy embere, akit szeretett volna a kántortanítói állásba bevá- laszttatni. Ez a tanító utolsó kato­naévét töltötte a kanizsai fogatolt tüzéreknél. Még bevonulása előtt ígé­retet tett a szenltatyának, hogy kán­tortanítóvá választása esetén hajlan­dó elvenni egyik húgát, akire senki nem mondhatta, hogy szép, de még azt sem, hogy megteszi. Gyúrta te­hát a magyarokat: ez a néhány hó­nap mór igazán nem számít (már­cius elején jártak), a tanév befe­jezéséig majd foglalkozik a tanító­nő egymaga valamennyi gyerekkel. Legfeljebb egész nap tanít; az igaz ügyért hozott áldozatok kedvesek az úr előtt. — Beleegyezően bólogattak a testületi tagok, — hogyne, jól meg­voltak azok válogatva! * A tanítónő — a kisasszony, ahogy a faluban nevezték, — három észtén de je élt itt. Öt nem kérdezték: el tudja-e látni egymaga, a kétszeres munkát. — Szegényke nem is zúgo­lódott. Kétszerannyit dolgozott ettől kezdve egy fizetésért, szorgalmasko- dott, a gyermekek szépen iparkod­tak a keze alatt. Híre is ment, mi­lyen jól tanít. Ó, milyen szívesen s jól dolgozik az ember, ha remény­ség készteti szívét! Volt ennek a Csaka Irma tanító­nőnek egy gyermekkori barátja s szerelme: Nádas János. Egy utcá­ban nőttek föl a szegényszagú kül­városban, együtt játszottak kisko­rukban, együtt jártak elemibe. Mind ketten jól tanultak, s nagynehezen, nyári kifutóskodások, malterhordá­sok, évközi óraadások árán küsz­ködve elvégezték később a polgárit meg a tanítóképzőt. János éveken keresztül mindennap megvárta Ir­mát, szerelmük velük nőtt. Tervez­gettek: egy faluba mennek, egy kis kéttanerős iskolába, összeházasod­nak, boldogok lesznek, nagyon bol­dogok! ... Nem így történt. Úgy jártak, mint aki izgatottan, örömükre várakozóan (Sok évvel ezelőtt történt) siet valahová, és amikor megérke­zik, váratlanul durván, erősen arc- bacsapják. Hiába volt mindkettőjük­nek kitűnő oklevele, nem kaptak ál­lást. Állandóan pályáztak jobbra- balra, egyszerre négy-öt helyre is beadják kérvényüket. Irmát vala­hogy a képesítő után két évre még­is megválasztották ebbe a sovány kis állásba, talán azért, mert a pro­tekciósok ezután nemigen kapkolód- tak. János azonban sehogysem tu­dott bejutni az ígéret földjére: az is­kolába. Élnie kellett, volt vagonra­kó, útépítő, százalékos biztosítási ügynök, szellemi szükségmunkás. — Az évek mentek, de kettejük szívé­ben nem aludt ki a tűz. K­A mikor az öreg-mester meghalt, Irma azon kapta magát, — pedig őszintén szerette szegény Jó­zsi bácsit, — hogy az első szomorú­ságot csakhamar elűzte szívéből a befészkelő reménység: hátha most sikerül!... Sikerülnie kell! Jánost megválasztják kántortanítónak, ak­kor oly hosszú várakozás után végre egybekelhetnek!... Meghirdették az állást a szaklapokban, János is el­küldte pályázatát, Irma pedig elment a plébánoshoz, s a nagy úr előtt re­megve, izgatottan előadta kérését: támogassa a plébános úr az ő vőle­génye ügyét. A plébános úr nagyon jóságosán megígérte támogatását, — kedves leányomnak nevezte. Irma csaknem kezet csókolt, olyan nagy hálát érzett iránta! Nem tudta, hogy a pap valamennyi pályázónak ilyen kenetes szívélyességgel ígért támo­gatást. Mert jöttek ám a kérvények nyakra-főre, a határidőig 29 pályá­zó jelentkezett. Egy állásra huszon­kilenc pályázó! Legtöbbje eljött a faluba bemutatkozni előre, végigki­lincselte a paplakot, az egyházközsé­gi képviselőtestületet, meg az iskola­szék tagjainak vaskosan terpeszkedő gőgös házait, s szánandó igyekezet­tel próbált kicsikarni egy kis jóin­dulatot a maga számára. János nem házalt. Csak a válasz­tás reggelén érkezett meg. egynapi fizetésnélküli szabadságot kért a vá­rosháza népjóléti osztályán, ahol szel 'emi ínségmunkásként dolgozott. — Én nem könyörgök. nem alázkodom, — mondta Irmának. Ott az okleve­lem, életrajzom, azokból megtudhat­ják, ki vagyok. — A választás simán folyt le, úgy, ahogy Magyarországon 1936-ban ie kellett folynia. A lem» lom megleli néppel. a választótestület fontoskodva elfoglalta helyét. A plébános isten segítségét és áldását kérte, hogy a szent ügyhöz méltóan dönthessenek. Nemigen figyeltek rá, a jelölteket nézegették, mint a vásárban a föl­hajtott állatokat. Ezek is szegények olyan izgatottak topogtak, mint az eladásra szántak. Megkezdődött a kántorpróba. Egyes jelöltek nagy iz­galmukban, meghogy az elöljárók­nak tetsszenek, ablakremegtetően harsogták a szent dallamokat. Az ablakremegtetőket művészien játszó orgonisták, az érzelmesen nyekergő- ket elszánt rögtönzők váltották fel az orgona melleit. Kezdtek kialakulni a pártok, min denki a maga jelöltjét dicsérte, és ócsárolta a másikét, — akárcsak a képviselőválasztáskor. Minden vitá­nak vége lett azonban, amikor Já­nos befejezte próbaéneklését. Nem hiába gyakorolt annyit képzős ko­rában, játéka mindenkit megraga­dott. — Ez lesz!... Ez köll!... Ezt választjuk!... Utána még ketten következtek, de jóformán senki sem hallgatott rájuk, — A pécsit! A szür­keruhásat! (a nevére már nem em­lékeztek) — biztatták a jelenlévőka testületi tagokat, — azt köll megva' lasztani!... Azok törődtek is ezze*­— Tudták ők már: kit választanak­Komoly képpel bevonultak a sekres­tyébe. / Inna az első padban ült lehajtott fejjel. Izgalmában könnybelábadlak szemei. — Most dől el az életük!- Akkor sem nézett fel, amikor a b’t zottság előjött tanácskozóhelyéről­Aztán már nem tudta fölemelni fe' jét. olyan ütés érte. — A plébános ezt hirdette ki: kántortanítónak meí?' választottuk Schultheisz Mátyást. A húgának a vőlegényét. • Vége hát Ülnek a kicsiny szobá' ban, Irma az ágy szélén, János 'AÍ asztalnál, tenyerébe hajtja fejét. '''■ Nem mernek egymásra nézni. Ülnek órák Óla. Iszonyú a csönd idebent­Minden elveszett. A vágyak, a. re' mény, az élet. Nincs állás, nincs ke' nyér, nincs boldogság. Ebben az élet' ben nekik már nem lesz boldogé' §uk. — Várjanak? Elszáll az ifjúsá' guk, el az életük. Meddőn, szóm0' rúan, éhesen, szomjasan, mert 3 protekciós világban csak kilátást»' lanság jut nekik, a külváros gyer' mekeinek. Irma Jánosra tekint; szegény, rnoSí olyan esendő, olyan sajnálni v3Jö fényesrekopott szürke ruhájában. olyan sajnálnivaló, hogy nem leh®1 nézni... — felzokog Irma! ElzuW0 az ágyon, a párnába fúria mag»^ János odamegy hozzá. Nézi tanácsJ talanul. — Mit szólhatna? Mivel v)' gasztalja? Leül az ágy szélére, s ne' mán, sután simogatja Irma szögh»' ját. A szomszédos papiak udvarárő’ hangos, zsíros, elégedett hangok ézu' rődnek át. Bankettoznak a cinkosok a választás örömére. Vasvári

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom