Dunántúli Napló, 1953. augusztus (10. évfolyam, 180-203. szám)

1953-08-11 / 187. szám

NAPLÓ 1953 AUGUSZTUS 1» 4 Amíg csők élek és mozogni tudok, a termelocsoporiban dolgozom F ét éve én is beléptem az Uj Élet tszcs-be. Nagyon megíontoltam mielőtt kitöltöttem belépési nyilatkozatomat, mert három apró gyerekem van és sok velük a munka. Ennek ellenére úgy gondoltam, hogy a gyerekek gondozása mellett is, ha többet nem is de egy évben meg tudom szerezni a 100 munkaegységet. Számításomban nem is csalódtam. Ebben az évben is meglesz a 100 munkaegységem, de lehet, hogy több is, mert már közel vagyok a százhoz. Ekevés munkaegységre js legalább 5-5 mázsa búzát de rozsot, árpát, kukoricát, burgonyát; egyéb terményt és még készpénzt is kapok elszámoláskor. Hálás vagyon a tszcs-nek, mert biztos vagyok benne, hogy három apró gyerek mellett ilyen jövedelmet sehol sem tudtam volna szerezni. Persze a mi csoportunkban is vannak még hibák. Vannak olyan ta­gok akik a kilépés mellett kardoskodnak, azt hangoztatják, hogv az egyé­ni gazdálkodás az mégis csak egyéni. Néhányan, mint például Zsigmond Józsefék is már odáig jutottak, hogy számolgatják; a gazdasági év végén hogyan- osztozkodnak a közös vagyonból. Ha szólóy nekik, igyekeznek letorkolni, mondván én ne beszéljek, mert nem vittem be semmit. En pe­dig azt mondom, nem az a fontos, hogy ki mivel lépett a termelőszö­vetkezetbe hanem az, hogy erejéhez, idejéhez és képességéhez mérten ki milyen szorgalmasan dolgozott és dolgozik jelenleg. Nem vitatkozni kell, hanem dolgozni, mert ennek láthatjuk következményeit. Addig, míg vitat­koztunk kapálatlanul maradt 60 hold kukoricánk, ezzel sok-sok forintot dobtunk ki az ablakon. Ebből az esetből valamennyien tanulhatunk, és ar ra kell törekednünk, hogy rendesen megműveljük a 620 hold szántónkat. Azok leié akik ki akarnak lépni, népnév élőmunkát végzünk. Tu- dom, hogy sok ingadozó becsületes tszcs-tagot meg lógunk győzni a nagy üzemi gazdálkodás íölényéről. Biztos vagyok abban, ha a Zsigmond család nak megmagyarázzuk és eszébe juttatjuk azokat az időket amikor még egyénileg gazdálkodtak. — változtatnak véleményükön Zsigmond Józse­lék teljesített munkaegységeik után ebben az évben 3Ó—40 mázsa ter­ményt visznek haza, ami tiszta jövedelmet jelent számukra. Mikor egyéni leg gazdálkodtak, ennyi tiszta jövedelem nem állt rendelkezésükre. Én a magam részéröl csak annyit tudok mondani hogy amíg csak élek és mo­zogni tudok, a termelőcsoportban maradok és ott építem saját magam és gyermekeim jövőjét. Minden erőmmel harcolok termelőcsoportunk meg­szilárdításáért. Ehhez a harchoz csatlakozzanak mindazok a tagok, akik velem egy véleményen vannak és termelőcsoportunk megszilárdulását akarják, PÉTER JÁNOSNE a nagypeterdi Uj Elet tszcs tagja. Hírek a kormányprogramm megvalósulásáról vizkutatas Pécs környékén 'Az Országos Vízgazdálkodási Tudományos Intézet Pécs környékén nagyszabású talajvízkutató munkát folytat. A kutatásnak kettős célja van: az egyik, hogy a talajvizek felkutatásával megjavítsák a város ivo- és iparivíz ellátásút, a másik cél kapcsolódik az országos feladatba, hogy megállapítsák a város környékének talajvíz ellátottságát, A munkák tudományos alapon folynak. Fúrásokkal feltérképezik a város déli részén elterülő lapály vizet adó rétegeit, s ennek alapján meg­állapítják. hogy hova fúrható kút. Az elmúlt hetek alatt összesen 52 fúrást végeztek el az intézet munkásai, mérnökei, amelyből 22 feltáró fúrás jön számításba, amelyek helyén nagyobb vizhozamú kút fúrható. A vízkutatási munkák Basamalomtól Bicsérdig terjedő területen folynak és jelenleg a pellérdi határban és Postavölgy környékén, valamint Há­lom község határában kutatnak. A munkák mintegy két hét múlva befejeződnek és akkor az intézef a rendelkezésre álló adatok alapján tervet dolgoz ki, amelyek alapján megkezdik a felkutatott vizek feltá­rását, amelyeknek a városi vízhálózatba való bekapcsolása nagyrészt megoldja a város vízproblémáját. UJ vendéglátó üzemek A kormány programmjának meg­jelenése óta a Pécsi Vendéglátó Vál­lalat jelentős eredményeket ért el a dolgozók ellátásának, szórakozási igé nyeinek kielégítése terén. Több új vendéglátó üzemet létesítettek és szá mos újabb nyílik a közeljövőben, így többek között teljesül a borbála­telepi bányászok régi kérése is, ital­bolt nyílik a kolónia területén, de a város belterületén is számos új, rep­rezentatív étterem nyitja meg kapu­ját a szórakozni kívánók előtt. A vállalat megkapta a szükséges ősz- szeget a régebben tervezett „Hold- fény“ espresso berendezésére is és rövidesen — a tervek szerint — meg kezdődik a volt „Kis Debreceni“ ét­terem rendbehozatala is. A közeli időben megoldódik a Pécsett eddig sokat emlegetett Pannónia kérdése is. Jelenleg ugyanis a Textilnagy­kereskedelmi Vállalat üzletei foglal­ják el a Pannónia szálló nyugati, földszinti részét, amit a legjobb akarattal sem lehet észszerűnek és helyesnek mondani. A helyiség ré­gebben is étterem volt és a Textil­nagykereskedelmi Vállalat megfelelő elhelyezése után itt 80.000 forintos beruházással zenés étterem nyílik, ahol előfizetéses és étlap szerinti ét­kezési lehetőség lesz. A Pécsi Ven­déglátó Vállalat az utóbbi hetekben nagyszabású tervet dolgozott ki a vendéglátó üzemek további bővíté­sére, újak létesítésére, tervbe vette, hogy valamennyi pécsi helyiséget. — JAVULÓ ÉTKEZTETÉS amely azelőtt a vendéglátás szolgá­latában állott, ismét vendéglátó üzemnek rendezi be. A Pécsi Vendéglátó Vállalatnak eddig — és még jelenleg is — ko­moly nehézsége, hogy nincs megfe­lelő méretű cukrászüzeme, amely kielégíthetné a város lakóinak igé­nyeit. Ezért a közeljövőben az Irá­nyi Dániel téren cukrászüzemet léte­sít a vállalat, ahol lehetőség nyílik a többfajta és ízletesebb cukrász- süteménvek készítésére is amellett, hogy megoldja az új létesítmény az eddigi cukrászüzem helyiség problé­máit is. A következő negyedévben további javulás lesz a cukrászsüte­mények minőségében is. A vállalat az eddiginél több vajat és csokoládét kap, amely lehetővé teszi, hogy jobb minőségű cukrászsüteménnyel lássa el a várost. A vállalat étkeztető üzemeiben az elmúlt hetekben javult az ételek minősége és nagyobbak lettek az adagok is. Ezen kívül új ételek ke­rültek az étlapra, mint a zöldbab­pörkölt, nyári töltött káposzta, töl­tött burgonya, amelyek a nemrég rendezett ételbemutatón sikert arat­tak és azóta rendszeresen szerepel­nek az étlapokon. Az ételek minő­ségének és mennyiségének javulását jellemzi, hogy az utóbbi hetekben 18 százalékkal emelkedett a Vállalat üzemeinél a közétkeztetésben részt­vevők számai Élenjáró bányászok Bognár József András-aknai vájár 138 százalékos átlagteljesítménnyel készül augusztus 20-ra, alkotmá­nyunk ünnepére Tavasz Lajos, az István-aknai Petőfi brigád vezetője. „Mi is szere nénk 6red uk-médszerrei csépelni“ A nagyhajmási December 21 tsz- ben július 31-én délután kezdték a cséplést, a mágocsi gépállomás csép­lőgépével. Délután két órától este 8 óráig 93 mázsa árpát csépeltek el. Augusztus 1-én folytattuk a cséplést, de az elevátor elromlott, s így csak 70 mázsa árpát tudtak csépelni. A déli órákban egy alkatrészt be­vittek a gépállomásra azzal, hogy ..délután Bredjuk módszerrel kezd­jük a cséplést." Ez meg is történt, de a „Bredjuk-cséplésnek“ nevezett munkának nem nagy eredménye lett, mert délután mindössze 33 má­zsát csépeltek. A tsz tagjai pedig kifogásolták a gép munkáját, mert nagy volt a szemveszteség. Egy marék törökben 530 szem árpát ta­láltak. A tsz dolgozói szeretnék minél előbb befejezni a cséplést és ezért helyeslik, ha Bredjuk-módszerrel csépelhetnek, de ez valóban Bred- juk-módszer legyen. Mutatkozzék meg az elcsépelt búza mennyiségé­ben és a cséplés minőségében is. Elítéljük, hogy egyesek ilyen fe­lelőtlen eljárással akarják lejáratni ezt az élenjáró módszert és kérjük az illetékeseket segítsék elő, hogy valóban Bredjuk-módszerrel csé­pelhessünk. DAVID SIMON VB-elnök, Nagyhajmás. A Pécsi Rádió mai műsora A Pécsi Rádió 223.8 méteres hul­lámhosszon sugározza műsorát. JOBB. TÖBB ÁRUT A DOLGOZÓKNAK A Hús- és Tejkiskereskedelmi Vál­lalat a kormány programmjának meg jelenése óta a dolgozók még jobb ellátására törekszik. Különösen az áru minőségének javítására fordíta­nak nagy gondot. Az üzletek nem vesznek át gyenge, vagy rossz mi­nőségű árut a gyártó vállalatoktól. Az elmúlt napokban kenyér és hen­tes töltelékáru átvételét tagadták meg, mert az nem volt elég jómi­nőségű. A vállalat vezetősége lépé­seket tett a belkereskedelmi minisz­tériumban, hogy a jövőben több ki­váló minőségű árut kapjanak^ köz­te olyanokat, amelyeket eddig nem árusítottak a vállalat üzleteiben, mint például a gyulai kolbász és más áru. A vállalat üzleteiben az eddigiek­nél is fokozottabb gondot fordítanak a tisztaságra és az udvarias kiszol­gálásra, valamint az üzletek szépí­tésére. Szeptembertől kezdődően az összes hús- és tejüzleteket újjáfestik és mázolják. A hústöltelék árukban a közeli hetekben kiszélesedik a választék. Az eddigi 17 áruféleség helyett 30- 35 áruféleség árusítását vette terv­be a vállalat és ezzel egy időben lé­péseket tett az ellenőrzés megjavítá­sára is. Jelenleg ugyanis mindössze egy ellenőre van a vállalatnak a 75 üzletre, holott a rendelkezés elő­írása szerint is minden 15 üzletre kellene egy ellenőr. A gyenge ellen­őrzés miatt az utóbbi időben több visszaélés fordult elő a vállalat üz­leteiben. Ezt szigorú felelősségre vo­nással megszüntették és az ellenőrök létszámának a szükségesre emelésé­vel elejét veszik minden visszaélés­nek. E téren sürgősen segíteniük kell a Hús- és Tejkiskereskedelmi Vál­lalatot a felsőbb szerveknek is, 18.40 órakor. Délszlávműsor. 19 órakor kezdődik a magyarnyel­vű adás. Rigmusbrigádjaink tízperce. — örsi Ferenc riportja a mecsekaljai rigmusbrigádról. Nyílt levél Erős György elvtárs­hoz, a komlói 49-es számú tröszt ve­zetőjéhez. Hogyan segíti a bányaművelést a hirdi homok — Szamos Rudolf ri­portja. Szántó Károly Ped. Főiskola igaz­gatója ausztriai és bécsi tapasztala­tairól beszél. Futaky Hajna riportja a pécsi Hullámfürdőről. 20 óra műsorzárás. Az egyes mű­sorszámok közben szórakoztató mu­zsikát ad a .Pécsi Rádió. /ff* Sorozatos magyar győzelmek a VIT sportversenyein A Világifjúsági Találkozó sportversenyein egymást érik a versenyek. Az atlétika, úszó, kosárlabda, röplabda, labdarúgó, vízilabda­mérkőzések mellett vasárnap megindultak a birkózó, ököiv'YÓ és kajakversenyek is. A magyar versenyzők több sportágban értékes győzelmeket arattak. Az atlétikai versenyek során igen erős mezőny induit el az egyes számokban. Bár versenyzőink új országos csúcsokat állították fel, s ragyogó eredmé­nyeket értek el, mégis át kellett adni több számban az első 1 elyet a kiváló szovjet ver­senyzőknek. Az eredmények élén Földesdi távo-lugró eredmény áll, aki 763 cm-es ugrásával új országos rekordot állított fel. Földesdi ez­zel az eredményével fölényesen győzött vol­na a helsinki olimpián. Az 50 kilométeres gyaloglásban Bóka Antal 4 óra 26 perc 16-6 másodperccel szerezte meg a győzelmet, Róka eredménye az országos csúcseredmény. Országos csúcsot javított Kazi Aranka is a 800 méteres síkfutásban 2:13-as idejével. Kazi az erős mezőnyben csak harmadik lett. Jó helyezést ért el a 80 méteres gátfutásban Gyarmati Olga, 11.3-as idejével második lett. A di-szkoszvetésben Klics (Magyarország) 49 méter 27 cm-es dobással győzött. Igen nagy verseny alakult ki az 1500 méteres síkfutásban. Béres nagyszerű új csúcsered­ménnyel (3:46.6) második lett a győztes csehszlovák Jungwirt mögött. Ugyanebben a számban Iharos harmadik helyezést ért el, ideje ugyancsak jó: 3:48.8. A 400 métere« gátfutásban a pécsi Lippay 52.4-es idejével új országos csúcsot futott, Litujev és Julin, a Szovjetunió két kiválósága mögött hárma, ük lett. A 4x100-as férfi gyorevdltón nagy harcban 41.5 másodperces eredménnyel le­győzte a csehszlovák és a szovjet váltót, Az 1Ó0 méteres síkfutásban a háromszoros olim­piai bajnok, Zátopek szerezte meg a győ­zelmei a szovjet Kuo, Anufrijev és a magyar Juhász előtt. A 4x200 méteres váltófutásban Szovjetunió csapata új világcsúcs eredmén­nyel szerezte meg a győzelmet. A mag)'»* válogatott 1:41.6-al is új országos csúcsot futott, mellyel azonban csapatunk csak uí- gyetjik lett. Remek eredmény született • 4xlP0-as férfi vegyesváltó: 1. Mggyarorswf a Szovjetunió csapata lett, a magyar VÁJ®’ gatott 47.8-as átlaggal 3 perc 11,2 másodper­ces összeredménnyel új országos csüccs«1 másodiknak érkezett a célba. A inegy*r váltóban futott Solymosfiy tg ob ia, aki » váltó legjobb tagjának bizonyult 47 més°4* perces eredményevei. Az úszóversenyek során a magyar ászé» a várakozáshoz mérten egymás utáp érik el yőzelmeikct- A 100 méteres pillangó^Mé*’ an: 1. Székely Éva 1:18.1, 2. Littomericzk) 1:22.6. 100 méteres női gyorsúszás: 1. Gyenge 1:06.5, 2. Temes 1:07, 3. Gyergyák 1:089 4xl00^as férfi vegyesváltó: f, aMgyaror^W 4:47 mp új országos csúcs, 100 méteres féri-1 pillangó: 1. Turapek 1:C6.4, 2. Fejér 1:07* 100 méteres férfi hát: 1. Vu Csiinn-ju (Kin*1 1:08.4, 2. Magyar 1:08.7, 100 méter női hpt 1 Schneider (NDK) 1:16.5, 2. Hunyad1; 1:17.5. 200 méteres női mellúszás: 1. Voi:-’1 (NDK) 2:59.7, 2- Székely Ripszima 3:00.7, Kjjlermanr 3:01.2, 4. Serfőző 4:04.1. 400 n»*’ teres férfi gyorsúszás: 1. Csordás 4:40.6, 2 Nyéki* 4:40.7, 3. Záborszky 4:47.4. A szabadfogású birkózó versenyek vasárn«! kezdődtek meg. A középsúlyban a magyfl Gurics az első fordulóban Legyőzte nz olüfl pia bajnokot, a szovjet Cimakudizet. A ökölvívó versenyek első fordulójában Kell ner, Dóri, Papp és Szabó győzelmet arató*1 Molnár vereséget szenvedett. A kajakoz*' versenyekben ugyancsak magyar sikere* születtek. Az Urányi-Ynrga pár pzerezte n»*1? az első helyek az egyesben pedig Novai győzött. A vízilabda csapatunk a belga Gilojs csapata ellen győzött 9 0 aranyban Női kosárlabda csapatunk a román valog*' tott felett aratott győzelmet. Az erednie11' 46:36 volt. BARÁTSÁGOS LABDARUGÓMÉRKŐZÉSEK Pécsi Lokomotiv—Pécsi Vörös Lobogó 4.1 (2:1). Lokomotiv-pálya, 2500 néző, vezette; Török. A vasutas csapat a kapu előtt va?a~ mivel határozottabbnak bizonyult, mint el­lenfele. A mezőnyben a bőrgyáriak teljesen egyenrangú ellenfelek voltak. A Lokomotiv- nak további javulásra van szüksége, hu jól akar szerepelni. A bőrgyáriak jobban ját­szottak, mint a tavaszi szezonban, a véde­lemben és a csatársorban azonban elkelne még egy-egy új játékos. Gó)lövők: Mózsi, Horváth 111., Horváth 11., Máthé, illetve Dara. Jó: Szegedi, Horváth II., Schwara, illetve Dara, Solymár és Bognár. Pécsbányatelepi Bányász—Pécsi Vasas 5/4 Pécsbányatelep, 400 néző, vuzette: Bácsván. Az első félidőben Milo«ovics irányí­tásával hamarosan 3:0-ás vezetésre tett szert a bányászcsapat, fordulás után Kovács he­lyett Judt lett a pécsbányatclepiek kapusa. Judt gyenge védése és a bányászvédelem megingása következtében a Vasas már 4:3-ra vezetett, a hajrában aztán a bányatelepiek­nek újból sikerült felülkerekedni. Milose­vics, Gyimesi és Kocsis nyújtotta a bányász­csapatból a legjobb teljesítményt. A Vasas jó edzőtársnak bizonyult. Pécsi Honvéd—Pécsqjhegyi Bányász 4:3 (1:1). Újhegye, 800 néző. A mérkőzés nagy­részében az újhegyi csapat támadott. A csa­tárok azonban tiilzásbavitték az egyéni já­tékot. Egymás után hagyták ki a jó hely­zeteket. A Honvéd gyors, ötletes csatárjá­tékával több gólyeszélyt teremtett, melyet aztán ki is használtak. Az újhegyi pálya talaja igen rossz állapotban van. A játéko­sok vergődtek a lehetetlen talajú pályán. A vezetőségnek mindent el kell követnie, hogy a bajnoki mérkőzésekre a pálya ta­laját rendbehozzák. Az újhegyiek jó szerep­lésének egyik feltétele a jótalajú pálya, Pécsi Dózsa—Mohácsi Petőfi 8:0 (3:0). Mo­hács, 600 néző. Az első félidőben niég tar­totta magát a helvj csapat, fordulós után döntő fölénybe került a Dózsa, A Dózsa formája kielégítő, bár a mohácsiak néni késztették nagyobb erőbedobásra a játékos0, kát. Egervári, Szentanai voltak a csapat le»' jobbjai. Dorogi Bányász—K. Bányász 4:2 (3:2r Komló, 100Ó néző. V. Aknai. Erős irama- változatos mérkőzés. G: Molnár (2), 1°' zsonyi, Varga, ill. Szám II., Polinger. J°* Buzánszky, Kónya II., Hargitiai, Varga, nár, Pozsonyi, ill. Kanizsai, Orosz, DauJü' Bánki, Szám II., Cserháti. tétika, torpa, kosárlabda, birkózó és öko vívó bemutatókat, versenyeket láthattak j pécsi dolgozók. Jól sikerült a rrpüloinpd0 bemutató is, melyet vasárnap délelőtt t° toltak meg a Leiiin-téren. Az atlétikai, ver, ®eny során általában közepes eredményi születtek Győztesek férfi ifjúságiak: méter: Sik (Lokomotiv) 11.7. 800 méter Kovács (Dózsa) 2:08.8. 400 méter: Fiala (D5 komotiv) 54.9. Hármasugrás: Sik i2.64. S»1’}' lökés; Nikolausz (Honvéd) 10.85. Diszkó5^ NikoLausz 34.17. Férfi felnőttek: 100 méter Boros (Haladás) 12. 400 méter: Szabadó (Honvéd) 56.7. 800 méter: Lombos (Lpkoin*’ tiy) 2.03. 3000 méter: Mérges (Honvéd) 9<35.4 Magasugrás: Bobok (Honvéd) Í65. Haring ugrás: Bobak 11.90. Súly lökés, Bognár (D° zsa) 13.08. Diszkoszvetés: Faragó (Honvéd 59.90. Gerelyvetés: Martai (Dózsa) 42. Női i* júságiak, távolugrás: Kőhalmi (Dózsa) 4 Q*1 Súlylökés: Verle (Dózsa) 8.60. Felnőttek távolugrás; Sebes (Haladás) 460. Súly löké** Sebes 11.49. * Bp. Lendület—Pécs? Haladás 3:1. NéP köztársasági Kupa, női röplabda mérkőző® Kaposvár. Az összeszokottabb, jobban budapesti csapat küzdelem plán nyert. * Komló? Bányász—Pécsi Dózsa 4:2 (2*.?] összevont megyei vízilabda bajnoki márka zés. Az első félidőben változatos. kiegyen súlyozott volt a játék, fordulás után a Dóf# visszaesett és a Komlói Bányász jó játékka kiharcolta a győzelmet. * A Pécsi Lendület TerinésjzeHáró Szak osztálya ina, 11-én, kedden este 7 órai ke* dettpl szakosztályi értekezletet tort, mely** a tagok ponfos megjelenését kérik. P á rt h í r ek Értesítjük a kilenchetes esti pro­pagandista továbbképző hallgatóit, hogy részükre 1953 augusztus 14-én délután 17 órakor előadást tartunk a „Szocializmus gazdasági alaptör­vénye“ című témából, szemináriumot a „Modern kapitalizmus gazdasági alaptörvény“ című témából. Kérjük az elvtársakat, pontosan és felké­szülten jelenjenek meg a megadott helyeken. Városi Pártbizottság ágit. prop. osztály. II I KJE K KEDD, AUGUSZTUS 11 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK, 10/3. sz. gyógyszertár, Széchenyl-tér 5. Telefon: 29-81. 10/8. sz. gyógyszer- tár, Kossuth Lajos-u, 81. Teleforr 23-94. 10/12. sz. gyógyszertár, Doktoi S.-u. 17. Telefon: 13-53. — NÉVNAP: Zsuzsanna. — IDÖJARASJELENTÉS Várható időjárás kedd estig: nappali felhőképződés, legfeljebb néhány he­lyen kisebb záporeső. Gyenge lég­áramlás, a hőmérséklet tovább emel­kedik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére kedden reggel 11—14, délben 25—28 fok között. — Tanácstagok fogadóórái. A Szabadság át 25. szám alatti általános iskolában 11-én, kedden délután 5—6 óráig Szebegj Jáuosué tanácstag tart fogadóórát. — Pécsbányatelepi autóbuszjárat útvonalának meghosszabbítása. A Pécsi Közlekedési Vállalat közli, hogy a pécsbányatelepi bányász dol­gozók kérésének eleget téve, a mű­szakhoz induló autóbuszjáratok út­vonalát meghosszabbítja az új út vé­géig, a kórházi fordulóig. Az új bér­letek váltásáig a jegykezelők a régi bérletet is elfogadják tovább utazás­ra, azonban az új bérletjegyet egy szakasszal nagyobb távolságra kell kiváltani.----­— Ibusz-vonat indul 16-án, va­sárnap Balatonfenyvesre a szokásos oda- és visszaindulással. Üzemek és vállalatok csoportos jegyigénylését csütörtökig beadhatják, MOZI Kossuth: Messzi vizeken, (fél 5, fél 7, órakor). Park: Twist Olivér. (6, fél 9 órakor). Petőfi: Gőgös hercegnő, (fél 5, fél ólakor). * É. M. 73/5 Szakipari Építő Yajlalat a#** nali belépésre felvesz hideg- és melegbú* kólókat és üveges szakmunkásokat. REKAMIÉ, íróasztal, smizeit kihúzhat dohányzó, rádióasztal eladó. Al6Óbalokány utca 41. SZIGETELŐ kátránypanír 10 tekercs elaú^ Cím 726. számon a Kiadóban. FÉNYKÉPEZŐGÉPET vennék. TVé»j írást ármegjelöléssel „Csak mark igére a kiadóba. SERTÉS, nyolc hónapos manj berksier keverék és úi mehkaptárok, méretű keretekkel eladók. Lugos-u. 10. MEGVÉTELRE keresünk jóállaootban használt páncélszekrényeket és klubgfl rát. Ajánlatokat kérjük a Komlói Kis kedelmi Vállalat Komló, Kossuth L.- sz. alatt leadni. AZONNALI belépésre keresünk kocsik!**- rőket és állatgondozókat. Jelentkezés Pécs* Nyárfásmajor, Siklósi-út 104. A KOMLÓI Mélyfúró Vállalat keres szak­képzett 3 kovács, 1 esztergályos, 4 autógen- hegesztő, 2 motorszerelő, 4 géplakatos és villanyszerelő szakmunkást. Jelentkezés * Vállalat személyzeti vezetőjénél. HASZNÁLT BÚTORAIT, női. és férfiruháit. fehérneműit BIZOMÁNYBA ÁTVESZI vagy PÉNZÉRT MEGVÁSÁROLJ a BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT Pécs, Bem-n. 2. Telefoni 22-77. KÉSZ DUNÁNTÚLI NAPLÓ ■ Magyar Dolgozók Pállja Baranyamegyet Bizottságának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadót EGRI OYULA Szerkesztőség ás kiadóhivatal, Pécs. Megye-n Iá Tál.i 15-52, t5-«8 ás I Előfizetést dll: hav* It — forint _ báranyamegyet Szikra Nyomda Péos. Munkácsy Mihátv öten 10. a«, Telefon: 20-27 A nyomdáért felelt MELLES REZSŐ

Next

/
Oldalképek
Tartalom