Dunántúli Napló, 1953. július (10. évfolyam, 153-176. szám)

1953-07-21 / 169. szám

4 NAPLÓ 1953 TÜLTUS ti VIDÁM NAPOK, VIDÁM GYEREKEK T^enl a Mecseken a Mecsek-szál­" lótól jó hajításnyira, egy sár­gára festett, zöldzsalugáteres villát Síelnek körül az erdő dúslombú fái. Az ebédutáni órákban olyan csend szunnyad a villában, mint a mese­beli várban, ahol a hét törpe fel­ügyelete alatt Csipkerózsika aludta mély álmát. Ez a villa viszont nem mesebeli, hanem élő valóság s a 46 kis pesti úttörő mégis úgy érzi itt magát, mint a mesehősök, a mesében. Ilyen kor délután ők is mély álomba me­rülnek, álmukra pedig nem a törpék hanem a SZOT úttörő-üdülő kedves, gondoskodó, szinte minden kívánsá­gukat teljesítő személyzete vigyáz, kezdve Hátfalvi Istvánnétól, a tá­borvezetőtől, a gondnokig. Az ebédutáni pihenő-órákat ki­véve, hangos csatazaj, vidám neve­tés veri fel a Mecsek hétköznapi csendjét. A kis úttörők játszi kedv­vel barangolják be az erdőt. A je lenleg itt üdülő fiúk között alig van néhány negyedik osztályos. Leg­többjük most végezte az elsőt, vagy a másodikat. Szinte valamennyien kitűnő tanulók. Ezzel érdemelték ki a három heti üdülést a Mecsekben 1 táv programnTuk van a kicsi- nyéknek. Látogatásokat tesz­nek a városban, megnézik Pécs ne­vezetességeit. emellett persze bő ven jut játszásra, levélírásra, sőt még szereplésre is idő. Legutóbb Pécsbányatelepre látogattak ki. Még egyikük sem látott közelről bányát így nem csoda, ha határtalan volt örömük. Lesz mit mesélni otthon! Igaz, nemrég a Sörgyárban is jár­tak, amiről már levélben tájékoztat­ták szüleiket. De a bánya! A bánya most leg­kedvencebb beszédtémájuk. Amikor visszaérkeztek, nem győztek eleget beszélni. Még a finom, ínycsiklandó ebédre sem fordítottak olyan gondot, mint máskor. Egy pillanatra csitult csak el a zaj, akkor, amikor a tiszta, csinos ebéd­lő, egyik végén Gulyás Ferenc, a csapattanácselnök felállt. — Üdülőtábor vigyázz! — harsant végig a szó, mire a kis pajtások — legtöbbrésze kéknyakkendős — me­rev vigyázz-ba vágták magukat. — Jó étvágyat, pajtások! — Köszönjük szépen! — felelték kórusban. Ezután ismét mozgolódás támadt, s evésközben ismét megindult a be­széd a bányáról, a szénről, a „feke­te gyémántról" — mint ahogy mond­ták. — szólt a másik, a kis Koós József. — Csak kint hagytam és rátettem az ingem — teszi hozzá suttogva, — mert nem szabad behozni. A vele szemben ülő kis pajtás csendesen evett, de amikor meghal­lotta, hogy a szénről van szó, óva­tosan körülnézett, hogy nem látják-e a „nagyok" s fehér inge mögül egy apró széndarabot vett elő. — Ugye milyen szép! Hogy csil­log! Én is hazaviszem, de van még több is a ... Hirtelen elhallgatott s visszacsúsz­tatta a széndarabkát, mert figyelmez tették — nagyon lemaradt az evés­sel. asztal fulsó végén is nagy vita folyt. Egyesek azt tárgyalták, és magyarázgatták egymásnak, hogy milyen is volt a csilla, de há nem találták a megfelelő szót, ha sehogy sem tudták kifejezni magukat az új élmények hatása alatt, mutogatták is — hogyan nézett ki egyik ,vagy másik látott tárgy. Az ebéd lassan befejeződött, a fürdővíz már készen várta a kis paj­tásokat, a jövő bányászait, bánya­mérnökeit. — Mert az csak termé­szetes, hogy a kirándulás után töb­ben bányászok akarnak lenni. Ké­sőbb, ha egy másik üzembe látogat­nak el, akkor az ott látottak alap­ján, már más foglalkozást válasz­tanak. ^ nagy zaf lassan élesít«lt, a hálótermek kis ágyacskáin tiszta kis emberkék hajtották álomra fe­jüket. Egyesek még olvastak, de a jótékony álom az ő kezükből is ki­vette a könyvet. Ismét csend borult az Úttörő-üdülőre, csak kint az ebédlőben hallatszott halk motozás, ahol a délutáni uzsonnához terítet­tek. N. É. — Hoztunk ám szenet Is — ör­vendezett egyikük. ■— Nekem is van egy nagy darab, Nyugodtan dolgozhatnak a szülök, jó helyen vannak a gyermekek. Ké­peink a mozsgói idénynapközi csinos ebédlőjét, s a vidáman játszó gye­rekeket mutat iák be. Az élenjárókat köszönti a rigmusbrigád A kiskereskedelmi vállalatok az MHK sikeréért A kiskereskedelmi vállalatok ezideig el­hanyagolták az MHK testnevelési rendszer­rel kapcsolatos munkát. Kevés lehetőséget adtak a vállalati dolgozók részére, hogy az MHK-b-a bekapcsolódhassanak. Nem biz­tosították a rendszeres edzéseket s nem gon­doskodtak arról, hogy a sportolók igényeit kielégítsék. A sportkör vezetősége legutóbbi értekezle­tén belátta eddigi helytelen munkáját ée ígéretet tett, hogy a jövőben arra fog tö­rekedni, hogy az eddigi hiányosságokat ki­küszöbölje és az MHK-n keresztül egészséget sportéletet teremtsen meg a sportkör kere­ten belül. , , A vállalat dolgozói elhatározták, hogy a* MHK terv sikeres teljesítése érdekében ver­senyre hívják a Kiskereskedelmi Sportkör­höz tartozó Hús- és Tej Ki&ker. Vállalat, * Ruházati Bolt, Északi es Déli Népbolt vál­lalatok összes dolgozóját. Az Élelmiszer Kis­ker. Vállalat dolgozóinak versenykihívása a t alábbi pontokat tartalmazza­1. Július 34-ig befejezik az ütemterv szerinti szervezési munkálatokat, a dolgozókat beszervezik az MHK-ba, , t„ í. A beszervezett dolgozókat augusztus 20-ig 100 százalékosán leprobáztatjak. 3. A minőségi eredmények növelésére n rendszeres edzéseken és próbázásokon ke­resztül elérik, hogy tíz üzemi dolgozó harmadosztályú atlétikai minősítéssel rendelkez­zék. 4. A minősítéseket a VTSB nek augusztus 20-ig benyújtják. 5. Az MHK próbázásokat, illetve versenyeket a TSB-nek három nappal előtte be­jelentik és az elért eredményeket 24 órán belül jegyzőkönyvbe feldolgozzák. é. Az MHK-próbák során kitűnt dolgozókat a rendszeres sportolásba bevoaják. A vasárnap sportja Pécsbányatelepen rendezték meg a me­gyei kisgolyós férfi és női^ egyéni tekebaj­nokságot. A versenyen 26 férfi és három női versenyző indult eí. A pécsi versenyzőkön kívül Mohács, Szigetvár, Sellye és a pécsi járás legjobb tekézői is résztvettek a ver­senyen. A nói verseny során Vörösné, a Pécsi Lokomotív tekézője szerezte meg a győzelmet 110 fával, 2. Petréné Mohács 45 fa, 3. Egriné Mohács 35. A férfiak mező­nyében Matkovits (Pécsbányatelepi Bányász) szerezte meg a bajnoki címet 282 fával, 2. Horváth (Pécsi Postái) 244 fával. A verseny első két helyezettje képviseli megyénket a jövő vasárnap Budapesten megrendelendő országos bajnokságon. * A Varsóban megrendezett nemzetközi at­létikai versenyen kiváló eredményeket ér­tek el a magyar atléták. Kovács az 5.000 méteres síkfutásban l4:07.4-es eredménnyel világviszonylatban is figyelemre méltó időt ért el. Kovács ezzel az eredményével a hel­sinki olimpiászon Zátopek mögött második lehetett volna. Elindult a versenyen a Pécsi Lokomotiv két kiváló atlétája, Solymosi és Lippai is. Különösen Solymosi szerepelt jól. A 400 méteres síkfutásban 48.2-es eredményé­vel a felszabadulás utáni legjobb magyar eredményt futotta. Lippai két számmal sze>- rezte meg a győzelmet, 110 méteres gátfutás­ban 15.6-os eredménnyel, a 400 méteres gát­futásban 34 másodperces idővel. A Honvéd tisztiiőkolák közötti Ökölvívó egyéni csapatversenyben a Pécsi Dózsa Tisztiiskola a harmadik lett. Egyénileg leg­jobban Gyen is szerepelt, aki pehelysúlyban bajnokságot nyert. Jól öklözött Ki&s és Ki­rály is. Kiss a könnyűsűlyban, Király a kö­zépsúlyban csak nagy küzdelem után szo­rult a második helyre. A nagyváliósúlyban a pécsi Tatár hármadik lett. A Budapesti Zalka Máté vasárnap orszá­gos hadipuska és hadipisztoly versenyt ren­dezett. Á hadipuskások 300 méterre három testhelyzetből 60 lövést, a pisztolylövők 50 méterre ugyancsak 60 lövést adtak le. A Pécsi Honvéd céllövői több számban megle­petést okoztak jó szereplésükkel. A hadi­puska összetett csapatversenyben a Pécsi Honvéd szerezte meg a győzelmet 2110 kör­rel. A csapat tagjai: Hildák, Balogh, Nagy, Gábor, Faragó. Pécsi győzelem született a női összetett versenyben is. Ebben a ver- sonyszámban Sóxtonyi (Pécsi Honvéd) győ­zött 397 körrel. Nyerené (Pécsi Honvéd) 340 körrel harmadik lett. A hadipisztoly csapatversenyben a Pécsi Honvéd együttese 1740 körrel a harmadik helyet vívta ki ma­gának. A hadipuska összetett egyéni ver­senyben a Pécsi Honvéd versenyzői közül Kudák 444 körrel harmadik, Faragó 44-1 kör­rel ötödik, Balogh 421 körrel tizedik lett. Komlón vasárnap délután került sorra a Komlói Bányász—Tolnai Vörös Lobogó össze­vont megyei vízilabdamérkőzés. Az első hely szempontjából nagyjelentőségű mérkő­zést a komlói csapat nyerte még 3:2 (1:1) arányban. A komlóiak még nagyobb arány­ben is győzhettek volna. Két négy métere«* hibáztak el a csatárok. A komlóiak gólját Bauer, Papp és Bruckner lőtte. Vágó játék­vezető hibátlanul vezette le a iátékvezetői szempontból igen nehéz mérkőzési. 2 1:2 1 3:0 2 1:3 2 3:4 1 3:1 X 3:3 2 1:2 1 2:1 2 1:5 1 9:? X S:9 1 2! :Í tőrvívé A „Sportoló napja“ alkalmával Moszkvá­ban rendezett atlétikai verseny során Leonyid Scserbakov, a Szovjetunió kiváló atlétája 16 méter 23 centiméteres ugrásával új hárraasugró világcsúcsot állított fel. A régi világcsúcsot a brazil Da Szilva tartot­ta az olimpián elért 16.22-es ugrásával. A TOTÓ 12 TALÁLATOS SZELVÉNYE 1. Ch. Unia—Bp, Kinizsi 2. Esztergom—Kénsavgyár 3. Légierők—Timföld 4. MÁVAG—Tatabányai Építők 5. Nyirmada—Vásárosnamény 6. Záhony—Nyiregyh. Lók. 7. Kistarcsa—Váci Lokomotiv 8. Hatvani K.—Egri Vasas 9. Pilisi B.—Gödöllői D. 10 Bp. Kinizsi—Bp. Honvéd 11. Beloiannisz-gy.—Elektr. 12. Bp. Dózsa—Kistext egyéni világbajnokságban Vasárnap este nagy érdeklődés mellett került sor a férfi tőr egyéni döntőjére. Tilly nagyogóan vívott és a vára­kozásnál jóval felüli teljesítményt nyújtva a 4. helyet szerezte meg. Részletes eredmények: Férfi tőr egyéni világbajnok: P'Oriola (Fran­ciaország) 6 gy. 2. E. Mangiarotti (Olaszország) 5 gy (20 kap. tál), 3. Di Rosa (Olaszország) 5 gy (24 kap tál), 4. Tilly Endre Magyarország) 3 gy (29 kiap. tail), 5. Rommel (Franciaország) 5 gy (31 kap. tál). 6. Spallino (Olaszország) 2 gy (30 kap. tál), 7. Lataste (Franciaország) 2 gy (30 kap. tál), 8. Nostini (Olasz­ország) 2 gy (31 kap. tál.). A varsói nemzetközi atlétikai verseny második napja Varsó. Vasárnap délután a var­sói Hadsereg Stadionban tizenötezer néző előtt került sor a nemzetközi atlétikai verseny második napi küz­delmeire.^ A magyar atléták ezúttal is kitűnően szerepeltek, minden számban győzelmet arattak. A leg­kiemelkedőbb eredményt Kovács ér­te el az ötezerméteres síkfutásban: 14:07.4 perces időeredménye új or­szágos csúcseredmény s az idei má­sodik eredmény a világon. Jobbat ennél (953-ban esak a szoviet Ano­friev futott. Országos csúcsered­ményt ért el a női gerelyvetésben Vigh Erzsébet is. • A Lokomotív értesíti úttörő lab­darúgóit, hogy 21-én, kedden részük­re az edzéseket megkezdi. Uj jelent­kezőket szívesen lát a vezetőség. Alkonyodon a mezőn Itt is, ott it felzörgött egy hazafelé tarló sze. kér. Kulcsár Szabó Árpád szokott mozdulattal tar. kójára tolta napszítta, fekete kalapját. Elég volt mára — > végignézett a szépen megkapált paprikaföl­dön. Elégedetten ment a fasorhoz, hogy útnak készülődjön. Tarisznyá. ját és a kapát felkö öt­té a kerékpárra — mert azzal jár dolgozni — és hazafelé kezdett ka- rikázní. — Apám nincs még itthoni1 — kérdezte fe­leségét. köszönés után. — Még nem jött, pe. dig már azonnal kész lesz n vacsora — szólt a fiatalasszony, s gyors kézzel látta el a ki hároméves Már task gondját, majd anyósá nak segédkezett a va. ásóra főzésében. Az ifjabb gazda meg. mosakodott, leült a kon/fhaajtóba, hogy ki­pihenje napi fáradal­mait. Kislánya játéko­san belecsimpaszkndolt nadrág já ha, ráncig dl ni kezdte. Úgy tett, mint­ha nem vette volna észre• hagyta, had szó. rakoszék a kis szöszke. A gyerek nem nyugo­kis 'a dott: ölbe szeretett vol­na kerülni. — Te kis nyug hat at. lan! Hát nem hagysz békét? — kapta el bol. dogs szeretettel a gye­reket. A kislány kacag, va élvezte, hogy sike­rült szándéka, s nagyo­kat visítva állta apja csókjait, borostás álla apró szúrásait. Az asszonyok nevet­ve figyelték az apa és lánya hancúrozását, de közben kezük alatt égett a munka, készült a finom vacsora, honv mire hazajön a család, fő, asztalon legyen az étel. A kedves családi idil- be, mint derült égbő! villámcsapás dal rsrn. dilit. Csodálkozva néz. tele össze a háziak: — Hát ez meg mi akar lenni? A kislány fürgébb volt. Leugrott apja ölé­ből, és futott a kis­kapu felé , A kapuban négy egyenruhás úttörő kis­lány zengte az éneket, a többstrófás rigmust, az idős gazda, Kulcsár Szabó Károly tisztele­tére. — Apáin sajnálhatja, hogy nincs itthon — szólt édesanyjának Kid csűr Szabó Árpád. — Sajnálhatja is, hi­szen neki szól a nóta — válaszolt az édesany. ja, aki menyével együtt elfeledkezett u készülő vacsoráról és kiszaladj a rigmusbrigádot hall­gatni. Nem baj, hogy nincs itthon a gazda. így is jó kezekbe kerül‘ az oklevél, meg a virág. Hiszen együtt dolgozik a család minden tagja, együtt arattak, úgy ér ték el (i szép ered­ményt: a legjobban dol­gozó családok közötf vannak. A brigád vezetője, a 11 éves kis Blum Anna gondolkodás nélkül át is adta az ifjabb gaz. dónak a tanács díszok. levelét a jó munkáért, a szép virágcsokrot, amivel köszöntötték ez' a szépen dolgozó közéj) paraszt családot. Kulcsár Szabó Jenán mosolyogva vette, át az rt'ándékoi. kedves sza­vakkal köszönne meg a gyerek nő óját Sok ilyen élen iáró gazda van Villdnykö. vesd községben■ min1 Kulcsár Szabó Károly középparaszt. Amikor esténként, otthon tar. tózkodnnk ^ gazdák, gyakran hallatszik ál a szomszédos utcákból is a rigmusbrigádok kö­szöntő dala, — a köz. ségi tanács küldi íidvöz letét'az élenjáróknak. Amerikai fajvédők dühöngése A külföldi sajtó hírt ad két írtatlan amerikai állampolgár ki­légzéséről. Észak-Karolina állam ban két négert, Spellert és Brownt „fehér nőn elkövetett erőszak" hamis vádjával bíróság álé állították. A bíróság halálos téletet hozott. A két négert gáz­kamrában kivégezték. Speller és Brown az utolsó pil- anatíg hangoztatták ártatlansá­gukat. Bizonyos Lapton nevű ■endőr, aki annakidején Spellert letartóztatta, kénytelen volt a tárgyaláson beismerni, hogy ön­kényesen járt el, nem volt sem­mi bizonyítéka a letartóztatott bűnösségére. A bíróság ennek el­lenére mind Spellert, mind Brownt bűnösnek mondta ki. Az északkarolinai munkások szívósan harcoltak az ártatlanul elítélt négerek megmentéséért, követelték a fajvédő ítélet meg­változtatását. Észak-Karolina ál­lam kormányzójánál azonban ez a követelés süket fülekre talált. H’rendelték az ítélet végrehajtá­sát. Spellert és Brownt a kivégzés napján reggel a gázkamrába ve­zették. Az üvegfal mögött a tör­vény „őrei", akik a két ártatlan embert elítélték, már várták b „látványosságot". Az elítéltek nyugodtan, bátran viselkedtek. — gellerrel hét perc alatt végzet a gáz, a fiatalabb és erősebb Brown szenvedése tovább tartott Ig.y ^ltek meg abban az or szágban, amely „szabadságával' dicsekszik, két állampolgárt, aki­nek csak az volt a bűne, hogy fe- hoHriek született. HÍREK KEDD, JULIUS 21 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK; 10/3. sz. gyógyszertár, Széchenyi-téi 5. Telefon: 29-81. 10/8. sz. gyógyszer- tár, Kossuth Lajos-u. 81. Telefon: 23-94. 10/12. sz. gyógyszertér. Doktor S.-u. 17. Telefon: 13-53. — NÉVNAP- Dániel — IDÖJÄRÄSJELENTES: Várható időjárás kedd estig: déli­délutáni felhőképződés, legfeljebb néhány helyen záporéső, zivatar. Mérséklődő északnyugati-északi szél, erős éjszakai lehűlés. A nappali hő­mérséklet mór emelkedik. Várható hőmérsékleti értékek az ország te­rületére kedd reggel 13—16, délben huszonöt, huszonnyolc fok között. — Tanácstagok fogadóórái. A Szabadság­úti általános iskolában 2t-éii 5—6 óráig Ga- ramvölgyi Andrásné tanácstag fogadóórát tart. — Találtak (‘gy nylon pénztárcát pénzzel, kerékpárt, aktatáskát köhyvveí, karikán kulcsokat Igazolt tulajdonosa átveheti a pécsi kapitányság házipénztárában. — Úttörők figyelem! Megnyílt # helyi úttörőtábor strandja. Gyüleke- •»s minden nap fél 9-ig a táborban. DOMBÓVÁRI kettöXzoba, mellékhelyiségek­ből álló lakás elcserélendő pécsi hasonlóért, vagy 1 szokásért. Cím: INKtíZ-nél. LEMEZLAKATOSOKAT azonnali belépésre Telve** a XIV. «7. Autójavító Vállalat. Je­lentkezés a vállalat személyzeti osztályán. SEGÉDMUNKÁSOKAT és szerszám Isme­rettel rendelkező szerszámkiadót felveszünk. Jelentkezés XIV. sz. Autójavító Vállalat, Pécs, Munkácsy Míhály*u. 35. Személyzeti felelősnél. ELADÓ: 24 voltos accumulátor-tijltö dina­mó, 700x18 külső autógumik, személykocsi gardánycsukló, Bajcsy Zsiliuszky-u. 6. I. em. Nagy. Kinevezések A Népköztársaság Elnöki Tanácsi Biró Ferenc, Fock Tenő, Hidas Fe renc, Karádi Gyula és Kincses 1st ván elvtársakat a kohó- és gépipar miniszterhelyetteseivé, Bese Vilmos elvtársat a nehézipar miniszter helyettesévé. Ajjtai Miklós és Csákós-Nagv Béli elvtársaikat a könnyűipari minisz tér helyetteseivé, Koczor Lajos és Serflek Gyűli '''vtársaket, a földmit'roiésüevi mi­niszter helyetteseivé kinevezte. HOL MŰVELŐDJÜNK. HOL SZÓRAKOZZUNK? MOZI: Kossuth; Solvay titkos aktái (fái \ tél t 9 órakor). 3, Park: Makszimka (6. fél 9 órakor). Petőfi; Makszimka (fél 5. fél 7. 9 érakor) Elméleti színvonalunk emelését segíti elő az ANVAG­míSMGÁLTATÁS DUNÁNTÚLI NAPLÓ a Magyar Dolgozók Pártja Baranynmegyei Bizottságának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelás kiadó: EGKI C.YtN_a Szerkesztőséé ét kladOhivataJ, Pécs Megye-u I* Tel : |VK |V«J é> !»■ Előfizetési dl) havt lt - lohnt Baranyamegyéi Szikra Nyomda Páes, Mnnkáesy Mihály otea 10. er Telefon: 20-27 A nyomdáért felel: MELLES KEZSO í fv

Next

/
Oldalképek
Tartalom