Dunántúli Napló, 1953. július (10. évfolyam, 153-176. szám)
1953-07-21 / 169. szám
DIIMSMTIIII y/lág pxqletarjai egyesüljetek! A MAI SZAMBÁN. Az Uj Kína hírügynökség külön tudósítójának kommentárja Nam ír tábornok nyilatkozatáról (2. o.) — Li Szin Man amerikai ügynökének agresszív kijelentése (2. o.) — Egy jótétlélek miniszterelnök (2. o.) — Dicsőséget akarnak szerezni a községnek, — maguknak (3. o.) — A búzabegyüjtésben a mohácsi, a rozsbegyüjtésben a sásdi. az árpabegyüjtésben a villányi járás az első (3. o.) — Vidám napok, vidám gyerekek (4. o.) — Az élenjárókat köszönti a rigmusbrigád (4. o.) AZ MDP B ARANYAM EGYEI PÄRTBI ZOTTJÁCÁN AK LAPJA X. ÉVFOLYAM, 169. SZÁM ARA SO FILLÉR KEDD, 1933 JtJLIUS SÍ Alkotmányunk ünnepét köszöntse minden munkás a terv teljesítésével, az önköltség csökkentésével, a minőség Nemrég jelent meg a Csepel Autógyár dolgozóinak felhívása a sajtóban és megyénk számos üzeme máris csatlakozott az augusztus 20-i versenymozgalomhoz. A vasasi bányászok elhatározták, hogy július elsejétől augusztus 20-ig, alkotmányunk ünnepéig 640 tonna szenet termelnek terven felül. Pécs VI. kerület bányászai 1.030 tonna szén terven felüli termelésével akarnak hozzájárulni az augusztus húszadikai verseny sikeréhez. István- és Békeakna bányászai 1.430 tonna terven felüli szénnel akarják kfejezni: az ő számukra is sokat jelent alkotmányunk ünnepe. A Pécsi Szénbánya Vállalat dolgozói tehát összesen 3100 tonna szenet termelnek augusztus 20-ig tervükön felül. A Nagymányo- ki Szénbánya Vállalat dolgozói előirányzatukon kívül 7.120 tonna szenet termelnek alkotmányunk ünnepéig és vállalták, hogy az igazolatlanul mulasztók számát a jelenlegi 0.3 százalékról 0.2-re csökkentik. A Sopiana Gépgyár dolgozói azt vállalták, hogy 102 százalékra teljesítik harmadik negyedévi tervüket. Számos más üzem is csatlakozott már a Csepel Autógyár dolgozóinak felhívásához, de az augusztus 20. tiszteletére indult verseny most, ezekben a napokban szélesedik tömegmozgalommá bányáinkban, üzemeikben. Hazánkban hosszú éveken keresztül már hagyományossá vált, hogy a dolgozók szocialista munkaverseny nyel készülnek az alkotmány ünnepébe. Az idén az ünneplés új tartalmat kapott. Alkotmányunk törvénybe iktatta, hogy az államhatalom a népgazdaság irányításánál a dolgozók anyagi és kulturális jóléte emelésére törekszik. A párt Központi Vezetőségének határozata és a kormány programmja most ennek az elvnek fokozott érvényesítését és az életszínvonal folyamatos emelkedését biztosítja. Alkotmányunkban fog lalt jogok szerint minden dolgozónak joga van az üdülésre, pihenésre, művelődésre. Kormányunk prog- rommja az alkotmány cikkelyeinek teljes megvalósítása érdekében jár el, amikor ezeket a jogokat fokozottabban biztosítja. Alkotmányunk a szilárd jogrend, a szocialista törvényesség alapjára helyezte állami életünket. A Központi Vezetőség határozata és a kormány programmja biztosítja, hogy véleg megszűnjenek az ezen a téren fellelhető hibák, hogy megszűnjék mindenütt a bábáskodás, kiskirályoskodás, önkényes kedés. Dolgozó népünk tehát az alkotmányban biztosított jogok fokozott beteljesülésének, az alkotmányadta vívmányok továbbfejlesztéséhek jegyében készül augusztus húszadikára. A harmadik negyedév megkezdése, az augusztus húszadikai verseny beindulása egybeesik a Központi Vezetőség határozatának és a kormány Programmjának nyilvánosságrahoza- talával. A párt határozata és a kormány programmja a dolgozó nép életszínvonala emelésének érdekében született, minden sora, minden belője felemelkedést jelent egész népünk számára. Éppen ezért nem elég egyszerűen magyarázni a program- mot, párt- és szakszervezeteinknek, dlSZ-szervezeteinknek. A programm megmagyarázása mellett mozgósítani kell a dolgozókat annak végrehajtására. Meg kell nekik magyarázni, hegy mindenkinek aktívan kell küzdeni a kormányprogrammban megjelölt célok eléréséért, a tervek teljesítéséért és túlteljesítéséért. A dolgozók most sokkal nagyobb lelkesedéssel lépnek versenybe, mert htegértik, hogy a többtermelés, a ter- Vek teljesítése és túlteljesítése hozzájárul ahhoz, hogy necsak a jövőben, hanem már most a jelenben is fokozottan emelkedjék a jólét. Ha párt csoportblzalmijaink. szakszervezeti hizalmiaink jól mozgósítanak — e8Vre világosabb lesz az összefüggés a verseny és a jólét között. És •hinél világosabb lesz az összefüggés a verseny és a jólét között, annál javításával nagyobb lesz a tömegek aktivitása. Aí augusztus húszadikai verseny szervezését tehát úgy István-aknán, mint a Beremendi Cementgyárban, úgy Hidason, mint a 49/1 Építési Vállalatnál össze kell kapcsolni a Központi Vezetőség határozatának és kormány programmjának megmagyarázásával. Ez az augusztus húszadikai verseny sikerének legfontosabb feltétele. Az augusztus húszadika tiszteletére és a harmadik negyedévi terv teljesítésére indult verseny központi feladata a tervek teljesítése és túlteljesítése. A munkaversenynek azon ban nem ez az egyedüli feladata Továbbra is fontos kérdés marad számunkra a termelékenység tokozása. Most kétszeresen érték minden százalék, amellyel a terveket túlteljesítjük, amelyet a munkaidő, a gépek jobb kihasználásával, fejlettebb munkamódszerekkel, újításokkal, jobb munkaszerzvezéssel, nagyobb fegyelemmel érünk el. A jövőben is elsőrendű feladataink közé tartozik az önköltség csökkentése. Senki számára sem lehet közömbös, hogy mikor valósul meg a kormány programmja, tehát kötelessége mindenkinek, bányásznak, üzemi munkásnak segítséget nyújtani azoknak az öszegeknek az előteremtésében, amelyen kormányunk új gyárakat, új napköziotthonokat, óvodákat, iskolákat létesít. A termékek minőségéért folyó harc még sokkal fontosabb, mint eddig. Nemcsak szebb, tartó- sabb cikkekre, szép cipőkre, ruhákra van szükség, hanem jobb szénre, jobb téglára, jobb építőanyagokra is. A pala nem ég el a kazánokban, nem táplálja a mozdonyokat. Tehát a gyakorlatban semmi értéke sincs. Mi pedig továbbra is harcolunk annak a jelszónak a megvalósításáért, hogy selejtért nem jár fizetés! Ha tehát selejtet gyártunk a népgazdaságon keresztül és közvetlenül is, csak saját magunkat károsítjuk meg. Pártcsoportbizalmiaink, nak, szakszervezeti bizalmiatoknak meg kell érttetniök minden dolgozóval, hogy az augusztus 20. tiszteletére indult verseny csak akkor lesz sikeres, ha a terv minden részletében való teljesítésére törekszenek, ha csökkentik a selejtet, javítják a minőséget. Az augusztus 20. tiszteletére indult munkaverseny sikeréhez kötelességük hozzájárulni a pártszervezeteknek is. A pártszervezetek legfőbb hozzájárulása a párttagság példamutatása legyen. A baranyai dolgozók nagyon szeretik a pártot, bíznak benne és követik a pártot. Most, amikor pártunk nagy erkölcsi bátorsággal feltárta a hibákat és megmutatta a jólét további emelkedésének útját — csak tovább nő ez a bizalom és szeretet, tovább nő a kommunisták példamutatásának hatása is. A pártonkívüliek most sokkal nagyobb figyelemmel kísérik az élcsapat tagjainak munkáját, magatartását. Ez megnöveli minden párttag felelősségét a párttal és önmagával szemben. Növeli felelősségüket az is, hogy az ellenség igyekszik egyes helyeken zavart kelteni. Pécs-Szabolcson azzal agitál, hogy most már nincs szükség a nehéziparra, Pécsbányatelepen azzal, hogy nincs szükség a terv teljesítésére, másutt a fegyelem megbontására, a párt és a tömegek közti kölcsönös jó viszony bomlasztására biztatja az elmaradottabb rétegeket. A tömegeknek látni kell, hogy a kommunisták az élen harcolnak a tervek maradéktalan teljesítéséért, a munkafegyelem megszilárdításáért. Az augusztus húszadikai verseny csak akkor lesz sikeres, ha a kommunisták elsők közt tesznek felajánlást és harcolnak adott szavuk betartásáért. Álljanak mindenütt a kommunisták az élre, személyes példámutatással lelkesítsék jobb mun kára, a tervek maradéktalan teljesítésére a tömegeket! 3Ó MUNKÁVAL A DOLGOZÓK JÓLÉTÉNEK EMELÉSÉÉRT 300.000 forint értékű tervtálieljesítést vállalnak a Pécsi Porcelángyár dolgosói a IH. negyedévre A Pécsi Porcelángyár dolgozói is megtették vállalásukat augusztus húszadikára, alkotmányunk ünnepére. Elhatározták, hogy harmadik negyedévi tervüket 300 ezer forinttal teljesítik túl. Ebből az összegből alkotmányunk ünnepéig 200 ezer forint értékű tervtúlteljesítést vállalnak. Vállalásukban azt írják- „A 200 ezer íonntos tervtúlteljesítést csak akkor tudjuk elérni, ha a selejtet a Jelenlegi 10.5 százalékról 9.2 százalékra csökkentjük. Ezt már az elA sellyei járás dolgozói 50 százaléknál tartanak a másodnövény vetési terv teljesítésével. A dolgozó parasztok egy része befejezte az aratást, a másodvetést is elvetette. Vásárdi István sellyei nyolcholdas dolgozó paraszt, nagy jelentőséget tulajdonít a másodvetésnek. — A múlt évi eredmények alapján meggyőződtem róla, — magyarázza, — hogy bár a tavalyi aszályos év kevés csapadékkal járt, mégis az elvetett egy holdon nyolc kocsira való tarlórépát takarítottam be, — ami számításom szerint 35 mázsának felel meg. Családommal megbeszéltem, hogy az idén még több másodnövényt vetek. A talaj sokkal jobb az elmúlt évinél. Több csapadék esett, ami már magában véve is jobb termést ígér. Ezért elhatároztam, hogy idén már két és fél holdon vetek másodnövónyt. A földet felszántottam és már elkezdtem vetni. múlt negyedévben is vállaltuk, de a végrehajtás akkor nem sikerült. Most mindent megteszünk ígéretünk megvalósítása érdekében." Az új korongosműhely gépesítésének határidő előtti befejezésére is számos ígéretet tettek. Kis faragógépeket helyeznek ott üzembe. A faragógépek közül kettő már működik, további három felszerelésén most dolgoznak. Az augusztus húszadikai vállalás szerint határidő előtt helyezik üzembe a postaszigetelők menetvágóit is, augusztus húszadikáig pedig teljesen automatizálják a postaszigetelők gyártását. Sellyén több gazda időben elvetette a másodnövényt. K. Varga János másfél hold kukoricát vetett. Tankó János ugyanekkora területen vetette al a rövid tenyészidejű kukoricáját. A két gazda már július 14-én arról beszélt a többi társával, hogy az első kapálást és egyelést befejezték. Olyan szépen fejlődött a két gazda kukoricája, hogy mások is követték példájukat és ennek az eredménye. hogy a sellyei parasztok eddig 65 százalékra teljesítették a másodvetési tervüket. A felsőszentmártoni dolgozó parasztok sok tapasztalatot gyűjtöttek az elmúlt évben. Ezért idén már 116 százalékra teljesítették másodvetésí tervüket. A gilvánfai dolgozó parasztok 140 százalékra teljesítették elő- ;rányzatukat. A sellyei járás több községe azonban nem követi az élenjárók példáját. Kétujfaluban, Zalátán és Su- mony községekben meg kell gyorsítani a másodnövények elvetését. Példái mutat a hidasi „Ifjú Gárda“ Dísz-brigád A hidasi Ifjú Gárda DISZ-brigád tagjai lelkesedéssel fogadták a kormány programmját. Helyeslik pártunk politikáját s válaszképpen újult erővel kezdtek munkához, feladataik elvégzéséhez. Azóta a munkában különösen az ifjú párttagok járnak az élen. de nem maradnak el a DISZ tagjai sem. Naponta emelik teljesítményüket, növelik a terven felül termelt szén mennyiségét. Július 16-án a 72 csillés előirányzattal szemben 9* csille szenet termeltek; 17-én 104.2, 18-án 108.6 százalékra teljesítették tervüket. Július 18-ig 262 tonna szénnel termeltek többet az előirányzottnál. A jó eredmény még jobb munkára lelkesíti őket. Azt ígérik: a jövőben még jobban dolgoznak népgazdaságunk fejlesztése, iparunk szénnel való ellátása, az életszínvonal emelese érdekében. Marton Szilvia levelező, Hidas. A SOM BEREK I ÉS A BÄRI TERMELŐSZÖVETKEZETEK MINDEN GABONAFÉLESÉGBÖL TELJESÍTETTÉK BEADÁSI KÖTELEZETTSÉGÜKET A megyei tanács jelenti: A sombereki és bári termelőszövet kezetek a mohácsszigeti Vörös Fény tsz versenyfelhívásához csatlakozva lelkes versenyt indítottak a gabona gyors betakarításáért, a begyűjtési terv mielőbbi teljesítéséért. Hétfőn mindkét tsz örömmel jelentette, hogy az aratás befejezése utón. vasárnap minden gabonaféleségböl elegei tettek beadási kötelezettségüknek. A !o ás-, baromi - és le begviiüésre ordítsanak tokozott gondot tanácsaink A tojás, baromfi és tejbegyüj- tés terén komoly lemaradás van egész megyénkben. A miniszter- tanács határozata szerint eddig már tojásból el kellett volna érni a 75 százalékot, megyénkben pedig a legjobb eredményt elérő pécsváradi járás is a július 10-i értékelés szerint >1.3 százalékra teljesítette tojásbeadási tervét. A legutolsó szigetvári járás pedig 20.2 százaléknál tart a terv teljesítésével. Minden községben és járásban gyorsítani kell az ütemet, főleg a tojásbeadás teljesítését. Az aratás, cséplés és gabonabegyiljtés nem mehet a tojás-, baromfi- és tejbe- gyüjtés rovásra. Községi és járási tanácsaink ha gabonabegyüjtéssel foglalkoznak, beszéljenek a tojásbe- gyüjtésről is, hívják fel a dolgozó parasztokat a törvényes kötelezettségük teljesítésére. „Mindent meg kell tennünk arra, hogy a tervfegyelem. a munkafegyelem, a mun- kalendiilet, a szocialista munkaverseny erősödjék és segítse dolgozó né-ünk jólétének emelését minél c abban végrehajtani" — mondotta Rákosi elvtárs. a budapesti párfaktíva értekezleten. \ onatkozik ez a tojás, baromfi- T és tejbegyiijtési terv teljesítésére is. Azoknak a termelőknek, akik ezévi gabonabeadásukat teljesítik, törlik az elmúlt évi hátralékukat. De az 1953. évi kötelezettséget minden körülmények között teljesíteni kell, ezt törvény írja elő. A dolgozó parasztság komoly kedvezményeket kapott az új programm életbelépésével. Ezek a kedvezmények még jobb munkára, a tervek maradék nélküli teljesítésére kötelezik dolgozó parasztságunkat. — Dolgozó parasztságunk és termelő- zövetkezeteink tagsága azzal juttat- !a igazán kifejezésre a párt és a kormány politikájának helyeslését, ha tetteiben is mellé áll. ha az ara- his-cséplés nagy munkájának példás elvégzésével és az állam iránti kötelezettségeik pontos teljesítésével elősegítik a kitűzött feladatok megvalósítását" — mondotta Nagy Imre elvtárs. Ennek a szellemében dől gozzanak tanácsszerveink. akkor eredményes lesz a munkájuk! különös árvíz Egerágon A minisztertanács ha. tározata értelmében a szálas takarmány begyűjtési terveket szán. tóföldi szénából 100 százalékig, rétiszénából pedig legalább 70 százalékig kell teljesíteni július 15-re. Megyénk, ben sok község, tszcs és egyéni gazda teljesítette már egész évi szénabeadási tervéi. — 'ritvánfa. Pécsvárgd községek dolgozói n ? 4sők között, mutatták meg, hogy számbeadásuk teljesítésével is hozzá akarnak járulni állatállományunk fejlesz 'éséhez és Um dől. nozó népünk jobb ellő. táxához. Azonban vannak olyan községek, ahol a szé- nabegyüjtési terv telje, sitésével elmaradtak Ezek közé tartozik Egerág is. ..Elvitte a szénát az árvíz“ — ez az a csoda jelszó, nme. lyet védőpajzsul tartanak maguk elé az eg er _ ági tanácson, ha a szé. na begyüjt és röl érdek lödnek. Az egerági árvíznek azonban az az érdekessége• hogy csak azt a szénát Vitte el, amelyből beadásukat akarták teljesíteni a. gazdák. Annak a széna, nak, amelyet maguk számára akartak men- tartani, nem ár'ott. Ez a széna ott van a pajtákban, a beadási könyv rovata pedig adósság_ rój beszél. Az eg er ág iák elfelejtik, hogy a beadott szénán nőnek, fejlődnek azok az állatok, amelyek a falusi és vá. rosi dolgozók jó ellátását szolgálják. De miért, felejtik el ezt? Azért, mert ások sem gondolnak rá. akiknek jó példával kellene elől. járulok. A szénahátra, lékosok sorát a begyűjtési állandóbizottság el. nőké, Resch József nyit ja meg 325 kiló réfiszé. ndvttf.. De tömött sorban jönnek utána a tanács, tagok is. Szekeres 1st. ván, Csille Lajos, Bölcs kei Sándor■ Ku» 1st. ván. Kunsági Ferenc, Márton János, Nyúl Ferenc és Kisiót Jó. zsef. Az aratás és a csép. lés nagy munkája melléjt, ne feledkezzen meg az egerági tanács a Szé. n<t begyűjtésről sem. Ne kullogjon Egerág asz utolsók között, amikor könnyűszerrel változtat, hatnak dolgozói ezen a dicstelen helyzeten. Sok rántanivaló csirkét nevelnek a villányi Uj Alkotmány termelőszövetkezet baromfitelepén. A telep vezetője, özv. Egyed Mlhályné a kormány programmjának megjelenése után fokozott gondot fordít a szárnyasok nevelésére, számuk gyarapítására, hogy minél több jusson belőle a dolgozók asztalára. 4 sellyei tárás több községében, így Két új falun. Zalátán és Sumonyban gyorsítani kell a másodvetési