Dunántúli Napló, 1953. április (10. évfolyam, 78-100. szám)
1953-04-14 / 87. szám
2 ITAPLO 1953 ÁPRILIS 14 A német nép harcban hazája egységéért, a békéért Gyorslista a II, Békekölcsön második sorsolásának negyedik napjáról TRíER-KORNYEKI PARASZTOK ÖNVÉDELMI ALAKULATOKAT SZERVEZNEK FÖLD 1UK MEGVÉDÉSÉRE Berlin. (MTI): A n-yugatnörne-torsza. gi Trier közeiében lévő Monschau járási képviselőtestület egyhangúlag hozott határozatban tiltakozott az angoi megszálló hatóságoknak az el :en a terve ellen, hogy a környéken további katonai gyakorlótereké1 létesítsenek és e célra újabb termőföldeket foglalnak le. öt trierkörnyéki falu: Dreibom. Berescheid, Harperscheid. Ettelscheid .és Schönseife-n parasztsága elhatá" -ózta, hogy önvédelmi alakulatokat szervez földjének megvédésére. A parasztok kijelentették: vaevillával vernek ki falvaikból minden földmérőt, aki az angol megszállói,, parancsára^ jön hogy előkészítse a parasztok földiéinek elrablását. A BONNI HATÓSÁGOK UIAB8 TERROR HADJÁRATOT INDÍTOTTAK A NYUGATNÉMET BÉKEHARCOSOK ELLEN : Berlin (MTI): A Lehr-rendőrség pénteken és szombaton több. mjnt 160 békeharcost tartóztatott le. — Ugyanakkor börtönbe vetettek har" minchét üzletembert és közgazdászt. aki a Német Demokratikus Köztársaság és NyugahNémetország között hivatalos megállapodás alapján fo- !yó árucsere lebonyolításával foglal kozott. A nvugatnéme- békeharcosok és ■szakemberek ellen indit-ott újabb terrorhadiárat közvetlen irányítója Égidí bonni belügyi államtitkár, ak- a hitleri malom- idején Göring és Walter Funk bizalmas munkatársa volt A VOLT ELLENÁLLÓK A NÉMET NÉPPEL VÁLLVETVE KÜZDENEK A HÁBORÚS SZERZŐDÉSEK VÉGREHAJTÁSA ELLEN Berlin (MTI): A német. fasiszta kon" cemtrációs táborok felszabadításának nemzetközi emléknapja alkalmából szombaton és vasárnap a nácizmus újjáélesztése ellen tiltakozó gyűlések voltak a Német Demokratikus Köz- mrsaségban és Nyugat-Németország- ban. Kegyeletes gyászünnepséget tartottak az egykor: buchenwaldj halál" tábor helyén, ahol *&z SE-banditák több, mint 50 ezer antifasiszta harcos; gyilkoltak meg köztük Ernst Thälmannt, a német munkásosztály nagy vezetőjét. Ä berlini Friedrichstadt, palástban lefolyt nagygyűlésen a lengyel Edward Kowalski a volt ellenállók, a fasizmus üldözöttéi és politikai foglyai nemzetközi szövetségének (FIAPP) főtitkára intézett beszédet valamennyi berlini övezet lakosságé nak képviselőihez. Ko'walski hangsú" Ivozta. hogy ma minden antifasiszta főfeladata „ háborús szerződések ellen folvó harc fokozása. Dr. Grqscourth asszony, az ismert nyugatberiíni békeharcosnő a nagygyűlésen kijelentette: — Nyugat-Berlin lakossága nem akar frontvárosban élni, ezért követeli. hogy egyesítsék Berlint mint a békeszerető Németország békeszerető fővárosát. Bruno Baum, a német antifasiszta ellenállási .harcosok bizottságának tagja, a munkásosztály akcióegysé" gének megteremtésére szólította fe* j Nyuga‘-3erlii! kommunista szociál- I demokrata és páríonkivü'j dolgozók KCUPOLVTIK II Hilt HU Phenjan (TASZSZ): Az amerikai lé. gierö 'tovább bombázz-, és géppuskáz za Észak-Korea békés lakott helyeit. Április 4-én — jelenti a Koreai Köz" ponti Távirati Iroda, — nagy csoport amerika; bombázó és vadászbombázó ioarbár támadást intézett Hvanghe tartomány Vonszan megyéjének békés falvai ellen. Április 6.án repülő erődöd ismé; bombázták a megye békés falvait. * Paris (TASZSZ): Április 12-fn 24 órás sztrájkot tartottak a párisi autó. buszok vezetői és kalauzai. „Az auto- buszkalauzok és vezetők — mondja a sztrájkbizottság határozata — meg akarják védelmezni sztrájkjogukat és szabadságukat. Mindaddig harcolnak, amíg nem teljesítilj minden követelésüket, beleértve azt a követelést, hogy engedjék szabadon a munkás, osztály érdekeiért folytatott küzdelmük miatt letartóztatott szakszervezeti harcosokat.“ Rövid sztrájkokat tartottatf a villa, mosművek és -a gázgyárak dolgozói. az állami alkalmazottak a szállodák kávéházak és vendéglők dolgozói. (MTI) A ,.1'Hiiníanité“ hír; ad álról hogy az Egyesült Államok nyugati vidékén széleskörű propaganda- hadjárat bontakozott ki a Rosenberg házaspár megmentésére. Angeles CIO szakszervezeti szék, házában éjjel-lappal ügyeletét tart a Rosenberg’házaspár megmentésére alakult bizottság. A bizottsághoz, szün telenül érkeznek táviratok tiltakozó ívek. A küzdelemből mond jobban kiveszik részüket az asszonyok. Uj kezdemény ézéseu születtek. Hétezer asz szony elhatározta, hogy öt levelet küld, amely a címzettet felszólítja to* vábbi öt levél elküldésére, A levelekben felszólítják a címzettet, hogy foglaljon állást a Rosenberg'házaspár ügye mellett. Az eredmény nem ma. radrt el. San Francisko vidékén egy hét alatt százh’atvan védelmi bizottság alakult a békeharcos házaspár védelmére Béheérteheslet Londonban 100.000 forintot nyert egyenkénti húzással: 5451 377 50.000 forintot nyert. 1313 30? 2078 30? 2132 058 5231 335 5396 8*2? 25.000 forintot nyertek: 0395 445 0685 019 2470 009 3171 717 5289 746 5683 024 5*830 142 6115 075 6825 911 6827 445 7162 C34 7169 031 Tízezer forintot nyeri: 0035 621 0163 ‘ 242 0177 413 0195 503 0432 093 0442 995 0688 906 0714 401 0734 841 077" 244 0935 908 1505 517 1459 "23 1512 750 155? 135 2164 974 2215 700 2195 058 2565 796 2835 277 3077 185 3178 495 3415 456 3658 952 3762 092 ,4090 SOO 5510 049 5613 950 575? (50 5936 949 598? • 944 6514 816 6S97 250 ötezer forintot gyertek: 0009 427 0025 544 0180 445 0291 933 0336 459 56" 653 0409 465 0446 666 0621 0674 0700 0810 0825 0858 0920 1128 1229 1282 1285 1345 1358 1368 1585 1478 1319 1547 1562 1622 1656 1700 1724 1724 1743 1764 1863 1S66 1952 2070 2108 2150 2155 2177 2178 2200 2259 2340 2342 2406 2409 2421 2488 2581 2596 2611 2675 2736 2755 2755f 2871 2885 3053 3519 ,5364 5401 3412 3480 Ä592 3613 3615 3685 3784 3809 3S72 3982 4030 5003 5022 5078 5104 5168 5334 491 591 871 190 537 350 307 281 559 173 515 468 ■3: 3 035 658 053 365 240 509 584 425 075 959 160 503 533 673 867 234 498 042 197 Síi 391 149 117 028 981 U1 t>31 601 483 879 554 955 816 420 621 457 426 289 521 469 757 573 644 056 033 657 976 390 264 424 779 138 985 725 SÍI 721 818 709 963 5369 227 5402 7S9 5665 306 56-96 669 5735 264 5875 732 5911 >04 5955 648 5962 372 6117 650 6120 982 6126 953 65*26 629 6544 244 6605 728 6604 962 6707 435 6771 279 6781 397 6326 016 6867 133 6885 069 6885 593 7147 832 300 forintot nyertr. k 0009-401—500 0025 >01—600 163 201—300 177 401—500 180 401—5*00 0195 301—400 0291 901—1000 1303 1345 1343 1356 1568 1585 1396 1459 1478 1312 1519 1547 1557 1562 1572 1588 1622 1656 1700 1724 1724 1745 1755 1764 I7SS ISII 1829 1803 1866 1932 2010 2078 2108 2131) 333 0336 367 0395 0409 0432 0442 0446 0621 065*0 654 0671 0674 0685 0688 0700 0714 . 0734 0767 0775 910 0S10 0825 0S2i9 0858 (»76 0920 0935 1128 117? 601—700 401—500 601—700 401—5CÜ 401—500 001—160 901—1000 601—700 401—500 S01—900. 401—700 101—200 ’,01—400 001—100 91)1 — 1000 SOI—900 401—500 SOI—9-00 701—900 201—500 101—200 701—800 501—600 001—100 501—600 601—700 ’,01—400 901—1000 201—300 901—1000 2132 2155 2164 2177 2178 2195 2200 2215 2.27 2259 2340 2342 2401 -406 2409 2421 2468 2470 2485 2488 2505 2565 2581 2588 25% 2611 2624 2675 2736 2744 2755 2755 2833 2871 1198 001—100 2883 1219 701—S00 2891 1229 301—400 5023 125 5 1282 1283 901—1CO0 101—200 501—600 3053 5055 5077 "01—400 501—600 401—500 701—800 , 801—900 001—100 Söl—900 701—800 601—700 701—800 001— 1ÓC 301—400 101—200 201—300 701—SOO 601—700 301—600 501—600 401—500 (KM—10:0 901—1000 101—200 201—500 501—600 30.1—400 101—200 001—100. 50l—660 601—700 801—900 . 201—300 201—300 401—300 001—100 001—100 101—200 901—1000 SOI—900 501—400 001—100 201—300 •601—700 701—SOO 101—200 00 Ír-109 901—1000 501—600 3116 5158 3165 5171 5185 ■3289 5319 3"64 3401 3409 5412 3415 3420 3454 3451 5480 3502 5566 5390 5592 5615 3615 5658 3685 5746 5"62 5784 3809 3841 3872 3925 3982 4017 4050 4Ö64 4090 5002 5005 5022 5050 3078 3104 5139 5168: 5187 5231 5354 101—200 401—500 (>01—700 701—800 901—1009 701—800 401—500 701—900 501—400 501—600 601—700 401—500 101—200 601—700 "01—400 001—ICO 501—400 901—1000 601—700 001—100 601—700 901—1000 901 — 1000 301—400 401—300 IHM—100 ■201—500 401—500 701—800 701—800 401—500 101—200 201—300 901 — 1000 601—700 701—800 SOI—900 701— SCO SOI—900 501—600 701—800 801—900 901—1000 701—«00 SOI—900 .501—400 901—1000 3349 5369 5396 5402 5420 5:510 5579 56.13 3663 5683 5696 3755 5757 3775 5850 5875 589» 591t 3955 5936 5962 59SO 5987 6115 6117 6120 61% (-.514 6526 6544 (WOO 6604 6656 6670 670* 6770 6771 6781 6823 6826 682" 6867 6385 6SS5 689" 7147 001—100 201—300 SOI—900 701—S00' 101—200 001—160 801—900 901—1600 801—900 001—100 601—760 201—"CO 1 Öt—200 101—200 101—260 701—SCO 501—660 501—600 60*1—7«) 90*1—1600 201—306 801—9!1Ó 901 — K ': i 001 —10-> 601- *90 901 —HÓO 901—ri'jyi 801- 9 ■* 601 ...TÓ'1 20 1—360 701_pm* 40 1 _5.ro 401—5*00 Púi—r hí 401—500 6Ó( — rrp 201—360 ,601—900 9*0*1- -1I V' 0 Ü01 —ICO 401—560 101—2C0 501—60*0 001—100 201— 5C0 SOI— 900 301—400 601—700 601—700 (JÓI—100 00 í—100 501—600 401—500 201—300 701—800 SOI—900 401—500 301—400 901—1600 401—500 SOI—900 401—500 (01—200 601—700 401—500 201—300 401—500 201—300 601—700 801—900 001—100 301—400 101—200 ^ Kam:v>zó kötvények sowoláaa 200 Ft név,’.ékben (minden olyan, kötvény nyert, melynék. a. .három utolsó szám jég y*e a kihúzot három ázámjeggyel megegyezik). 0Ö3 257 470 782 105 203 502 785 1S8 319 040 7 Ki loo ■ 323 G63 800 201 400 . 720 874205 451 742 906 211 462 744 939 252 460 749 Fonti gyorsüsta közvetlenül a hú zás után készült. Az esetleges szám- hibákért nem vállaltiak felelősséget. A hivatalos nyeremény jegyzék' április 14-én, kedden jelenik meg. A fenti gyorsasában közölt nyeremények és .örlesz lések kifizetését az Országos Takarékpénztár budapesti és vidéki fiókjai 1953 április 14.én kezdik meg. A postahivataloknál ugyancsak • áp rills 14-től kezdődően lehet felvenni a 300, 500, és ezer forintos nyereményeket, valamint a 200 forintéit kisor Solt törlesztéseket. A politikai muuka teladatai Komlón rültek fel. amelyek fékezték a doigo zók lendületét. ” London (TASZSZ) A londoni béke tanács április 11.én értekezletet hívót} össze, hogy megvitassa, mikép- oen lehet a békemozgalom aktivitásé! fokozni és méreteit növelni. Az értekezleten J. A. Sandy. a ion. doni béketanács elnöke elnökölt, aki rámutatott arra, milyen nagy leke tőségei vannak ma a nemzetközi feszültség enyhítésének és a koreai háború befejezésének. Az Angliában élő malájfülűi fiata ok és diákok demokratikus szövetségének képviselője követelte. hogy szüntessék meg a koreai, vietnami és malájföldi háborút, a Kínai Nőn köztársaság elleni törvény!elen gazda sági blokádot, létesítsenek szél »körüli: breskedeimi kapcsolatokat minden Bernal professzor beszámolt a nem., zetközi békemozgalom sikereiről és kiemelte, hogy ez a mozgalom „eddig sohasem látott politikai erő“. Az értekezlet részvevői London lakosságához felhívási intéztek, melyben a többi között ez áll: „Értekezletünk azon a napon UH össze, amikor először értek el megegyezést Koreában. Ennek az órtekez 'elnök a részvevői azt a meggyőződé; süket fejezik ki, hogy jóakarat,taj- gvorsan megegyezést leket elérni tár gyalasok útján és el lehet érni azt amit a világ minden népe köveié — a tűzszünetet Koreában. A felhívás befejezésül követeli,a békeharc fokozását. ga! szemben is — mondotta. Dulles, aki a közelkeleti helyzetet ..bizonytalannak“ minősei ajánlja, hogy az Egyesült Államok ott „még több pénzt“ fektessen be, mint. eddig. Ezt a pénzösszeget elsősorban az amerikaiakat kiszolgáló rendszerek katonai támogatására kellene for. dítani. A Kanadai Nőszövetség tiltakozását fejezi ki az Egyesült Államok kormányának ezen tettei ellen. Az ameri kai kormány az ENSZ előtt vállalt kötelezettségeit megszegve, megfosztotta a 65 ország 135 millió asszonyát egyesítő nemzetközi szervezet képviselőjét attól a lehetőségtől, hogy je en legyen a nők jogainak kérdését tárgyaló bizottság ülésén. Ritkán kapnak pártszervezetek és kommunisták olyan nagy és szép feladatot, mini amilyent a komlói bányász-pártszervezetek és kommu- *nisíák kaptak a párttól. Komlón kz ötéves terv egyik legnagyobb útköze te folyik, Komló egyike "azoknak a ’étfontosságú pontoknak, ahol minden írón győzni kell a terv győzelme érdekében. Á komlói kommunisták ennék a vá rakozásoak mindéddig nem tettek eleget. Több, mint egy éve nem tel. jesítjük szén termelési tervünket. Ha azt mondanék: csak azért maradtunk el,, mert nem megfelelő a Szakvezetés, kevés a munkahely és gyenge a szervezettség, akkor lemondanánk- a leghatalmasabb erőről: a dolgozóik öntudatának növeléséről, kezdeményezőkészségük kibontakozásáról. A győzelemhez megalapozott, szé- eskörü, politikai tömegmunkára van szükség. Erről tanúskodnak a felez» badulási hét eredményei is néhány üzemünkben. A fel-szabadulási héten mindenki tudta, hogy mit keli tennie a vállalások teljesítése érdeké ben. Ezekben a napokban a pártezer. vezeteink helyiségei valóságos harci központokká váltak. Műszak kezdetén és végén pártvezetőségi tagok, párt. bizalmiak, műszakiak és népnevelők itt értékelték a nap eseményeit és határozták meg a legsürgősebb feladatokat. Különösen a Feltáró Vállalat párt. szervezetei és szakszervezeti szervei végeztek jó felvilágosító és mozgósító munkát. Minden dolgozóval külön- k ü lön elbeszélgettek a felszabadulás jelentőségéről és a terv teljesítésé nek fontosságáról. A pártvezetőség a műszakiakkal együtt megjelölte azokat a munkahelyeket, ahol a bánya fejlesztése érdekében minden körülmények között teljesíteni kell a ter. orszaerga:. Dulles szerint a közelkeleti helyzet kedvezőtlen az Egyesült Államok számára Washington (ADN)í Dulles, ame- rikai külügyminiszter szombaton a kongresszus egyik bizottsága előtt megállapította, hogy a Közel-Kelet országaiban a helyzet egyre kedvezőtlenebb az Egyesült Államok számára Ezekben az országokban .,fanatikus hangulat“ alakul ki Amerikával de Nagybritanmáx'al és FranciaországÁ Kanadai ^ószövetség nyilatkozata Ottawa (TASZSZ) A Kanadai Nő- szövetség nyilatkozatot tett közzé, amelyben rámutat,’hogy az amerikai kormány megszegi az ENSZ.szol kü ;ö;t megegyezéseit. Ez a tény a töb bi között abban jutott kifejezésre hogy az Egyesült Államok kormánya megtagadta a beutazási engedélyt f.uckock asszonytól, a Nemzetközi Demokratikus Nószövetség ENSZ beli képviselőjétől, -- r—■ . vet. A célkitűzéseket röpgyülésen és csapa-tértekezleten ismertették a dől. •rozékkal. A vállalatnak nyolc fontos munkahelye van, de az év első két hónapjában csak egy csapat teljesí tette tervét. Most a másik hét csapathoz összpontosítják a legjobb mun kásokat, élükön a* kommunistákat; itt erősítették meg elsősorban a párt- csoportokat és a népnevelőhálózatot. A pártszervezetek vezetőségei segítették a műszakiaknak a munkaerő és a gépek megszervezésében is. En. nek eredményeképpen a vállalat már. cius havi tervét 106.7 százalékra teljesítette. A nyolc legfontosabb munkahely átlagos eredménye 100.5 szá zalélk. A pártszervezeteik figyelemmel kísérték a legjobb pártonkívüMek munkáját, foglalkoztak velük és hat tagjelöltet vettek fel közülük, . A széntermelés elmaradása A legfontosabb területen azonban elmaradtunk. A Szénbánya Vállalat, pártszervezeteinek nem sikerük meg. valósíitaniok azt a céljukat, hogy március harmadik dekádjában újra teljesítsék tervüket és megkezdjék adósságuk törlesztését. E sikertelenségnek mélyen gyökerező politikai okai vannak* , Az akna-pártbizottság és a harmad- pártszervezetek lebecsülték a hibák felszámolásával járó nehézségeket Figyelmük csak a szenelő csapatokra terjedt ki. Megnyugtatta őket e csa patak lelkesedése és optimizmusa, « ugyanakkor elmulasztották a . felvilágosító munkát,. a tömegek mozgósí. tá-sát a mögöttes területen, a „had. tápon1'. A szénfalnál dolgozó munkások lelkesedését nem követték a lakatosok, motorkézelők, faliordók és szállítómunkások. Emiatt a «zenelő munkahelyeken olyan akadályok meA gépészet hibái miatt legnagyobb frontunk, "a 21-es, egy hét alatt "mo. torhibák következtében többszáz esi!, le szénnel maradi cl. A felszabadulási héten, amikor a vájárok égték a vágytói hogy többet termeljenek, a gépműhely egyes dolgozói nem bá nyagépeket javítottak, hanem, motor- kerékpárokat. A fa-ellátási *zavarok miatt a vájároknak sűrűn abba kel lett hagyni ok a munkát. Egyes fa. hordók közömbössége gyakran veszélyezteti a frontok épségéi. Mi is elmulasztottuk azt, hogy & vájárok népszerűsítése '* mellett a-z élenjáró csőszerelőket, motorszerelőket és fa. hordókat is népszerűsítsük. Pedig a kíszo’-gáló személyzetnek rendkívül jelentős szerepe van a bányában. Erre a legjellemzőbb az, -hogy a dolgozóknak csak mintegy 30 százaléka dolgozik közvetlenül a. szónfalnál. (Ez az arány persze alacsony és a szénen dolgozóit; számát növelnünk kell.) A kiszolgáló személyzet, a .had- tóp" dolgozói közötti agitáció kiílC nősen fontos. A fahordók, száll hók. gépkezelőik szétszórva, a bánya kü lönböző részein dolgóznak. Ezért ellenőrzésük is igen nehéz, mása-észí munkájuk, magatartásuk nagy mér. lékben befolyásolja az egész bánva termelését. A politikai munka megjavítása azért is fontos, mert ezek a dolgozók 1-egtöbbuyire nemrég kerüllek. el faluról, nem szoktak még a fegyelemhez, nem . ismerik még az összefüggést saját munkájuk és az egész népgazdaság fejlődése között. Ráadásul e .dolgozók; között igen ke vés a párttag. Ezért itt rövid időn belül, meg kell javítanunk a tömeg, szervezeteik tevékenységét. Egy lépést már tettünk efelé: megbíztuk a DISZ.t, hogy teremtsen rendet a szállításnál, s itt már vannak is eredményeik, A DISZ és a szakszervezet 3