Dunántúli Napló, 1953. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1953-03-03 / 52. szám

4 wr xt p T, A toss MinrtrS S Növeljíik terméshozamunkat a lieíyi öntözések kiterjesztésével A letűnt reakciós világban az öntözéses gazdálkodás csak a ki­váltságosok jogát képezte, amikor a nagybirtokosok költséges befektetés­sel, műszakilag túlzottan kiépített öntözőtelepeket létesítettek, vagy pénzszerzés oé'jáíból létesültek kisebb területeken tőkegyűjtésre alkalmas kertgazdaságok. A nagyarányú be* fektetések nem tették népszerűvé, a tömegek e'őtt az öntözést és a gaz­dálkodásnak ez a nagy hasznot haj­tó formája nem terjedt el a dolgozó parasztságaink között. A Szovjetunió volt az, amely rá­mutatott arra, hogy lehet öntözőbe­rendezést egyszerűbben és kisebb költséggel is előállítani. — Ez­zel a ténnyel megnyílt az űt a szo­ciálist,,, mezőgazdaság fejlesztése fe­lé ég a termelőszövetkezetek (cso­portok) számára a lehetőség,, hogy nagyhozamot hajtó, öntözéses gazdái* kodásra térjenek át. A cél megvalósítása érdekében nagyarányú hitelekkel segítette kor­mányunk a terme! őszö vetkezetek el (csoportokat) az öntözéses gadálko- dás fejlesztésében. Tervek elkészíté­se, szakszerű útmutatás és hosszú’e- járatú kamatmentes kölcsönök segs* tették és segítenek nem egy tszcs-; abban, hogy jól jövedelmező ömtözc- telepcket építsenek meg és helyez­zenek üzembe. A már eddig megépített öntözotelepek terméseredményei nek értékeléséből tisztán áll elöl­tünk, hogy az öntözött területek tér* méshozama az öntözés előtti gazdál­kodáshoz viszonyítva megkétszerező­dött, sőf megháromszorozódott. A csányosziói Uj Március tsz. az elmúlt esa'endöbm paprikából 105, cukor­répából 240 mázsás holdanként! át­lagtermést ért el. A bólyi Kossuth tsz 210 mázsás hol dank énti átlagter­mést ért el uborkából öntözéses te­rületén és így sorolhatnánk tovább a tsz-jk elért eredményeit öntözéses területen. Még mindig van megyénk terüle­tén sok olyan lehetőség, amit k> használatlanul hagytunk és nem vet* ;ünt figyelembe szociálist^ mezőgaz­daságunk építésénél. A lehetőségek legnagyobb resize az úgynevezett he­lyi vizek kihasználása. Ez annál ie fontosabb, mivel itt a legcsekélyebb befektetéssel igen nagyarányú ered­ményeket lehet elérni. Baranysmc- gyei viszonylatban az állatlenvésTtés szempontjából a takarmány-többkit- termelés elérésére rendkívül fontos- sággia-1 bír a rétek vadöntözése, vagy szántóföldi kapások csapadékpótió egyszeri, legfeljebb kétsizeri öntözési lehetősége. Az öntözéseknek ez a módja igen könnyen megvalósítható ott, ahoi a völgyekben, — mint me­gyénkben sok esetben előfordul, — tnagasvezetésű maíomcsatomák van­nak, Mélyebb fekvésekben megfelelő árkolással a víz tárolását és ieveze tését tudjulk biztosítani. Ha rétet e'sö kaszálás útin egy­szer megöntözzük, illetve aiz említett malomárkon keresztül ráengedjük a vizet, megduplázzuk terméshozamaim' kát, mert olyan jó sarjú termésre számíthatunk, mimt az első kaszáláe- nái, ami szárazság esetén öntözés nélkül esetleg elveszne. Vagy ha ku­koricaföldünket- júliusban egyszer megöntözhetjük, 4—5 mázsával több termést érünk el. A fentiekben leírt öntözési módszerek minden anyagi be­fektetés nélkül, társadalmi munkával megvalósíthatók, a tervek elkészíté­séhez kormányzatunk segítséget ad. A termelőszövetkezetek (csoportok) vezetőségiéi éljenek 3 lehetőségekkel .ott, ahol lehetséges alkalmazzák a helyi vizek kihasználását a többtex- melés érdekében. A tsz(cs)-ok az Ilyen öntözési le­hetőségeiket közöljék az illetékes já­rási tanács mezőgazdasági osztályá­val, hogy a kellő támogatást azonnal megadhassák. Győri Antal megyei tanács mezőg&zd. oszt. vezető. Segítsük elő a korai legeltetést a legelők megjavításával A nyári takarmánybázis alapja a dús füvet termelő legelő. A le­gelőn sokféle fű terem és ebben a sok fűben megkapja az állat mind­azokat a tápanyagokat, amire a szervezet felépítésére és tejter­melésére szüksége van. Ezenkívül a legelőn való mozgás, erőteljes, egészséges szervezet felépítését eredményezi a növendékállatoknál. Feladatunk az, hogy a legelőinket olyanná tegyük, hogy ezeket a ked­vező feltételeket biztosítani :s tudta állatainknak. Elsősorban a ffltermés hozamát kell növelni A mostani át­telel tét esi nehézségek követelőén előírják azoknak a munkáknak el­végzését, melyeknek eredménye nyomán a legelők fű-terméshozama nagyobb is lesz. Első teendő a le­gelőn található gyomok letakarí- tá-sa. A legelőn lévő gyomok a le­gelő jó kihasználását lehetetlenné teszik, egyszer azért, mert a tüskés gyomok melett növő fiivet nem tudják lelegelni az állatok, azon­kívül pedig a gyomok a terjedé­sükkel a hasznos füveket elnyom­ják. Ä tavalyi gyom-maradványok ki­takarításával egyidőben végezzük el a vakondtúrások szétteregetését. Ha a vakondtúrásokat nem terítjük szét, akkor a magasra túrt föulkupac alatt a fű nem jut levegőhöz és elpusztul, nem sarjad ki, így a le­gelő ffihozama kevesebb lesz. Na­gyon fontos, még. hogy a legelők tavaszi fogasolását elvégezzük, a talajfelszín meglazítása végett. Ki kell jelölni a legelőnek az olvnn szakaszát, ahol a fű hama­rabb szokott snrjadozni és ezeken _ J. 1 __ niff 1, 1 1 cnrrífőni o f’Q a t erületeken elő kell segíteni a sn r [adózásának meggyorsítását egy­részt, másrészt a fű tömegének^ nö­velését trágyázással. A trágyázás­hoz fel kell használni vízzel hígí­tott trágyalevet, öt-tízszeres hígí­tással. A trágyázás más módját is lehet alkalmazni. Jól elősegíti a füvek gyors növekedését a Péti-só. Használható a kijelölt területek megtrágyázására a komposzt trágya és használható még a komposzt- trágynszerűvé érett istállótrágya. A trágyát a legelő talajába bele kell fogasolni. A legeltetés megkezdése előtt, a kutak környékét és a vályúkat rendbe kell hozni. A legelők jó ki­használásának egyik legdöntőbb feltételét, a szakaszos legeltetést minden körülmények között biztosí­tani kell, mert a legelők javításá­nak egyik olcsó és könnyen végre­hajtható módja. A legelők karbantartási munkála­tait sürgősen be kell fedezni, ezért a tanácsaink és termelőszövetkeze­teink fogjanak hozzá a munkák végrehajtásához. Hársfaival M. Imre megyei főállatienyésztő Ahol éber a tanács, olt megkapják méltó büntetésüket a szabotálók, a spekulánsok A kö&ségi tanáé« azt hangoztatja állandóan, hogy az ő községükben rossz termés volt, nem tudják az ál­lammal ezembeni kötelezettségüket teljesíteni. A helyszíni elszámoltatást nem kellő éberséggel és szigorral vé* gezték. Azzal indultak el. hogy „ügy sem találnak semmit, hiába is men­nek ki“, melynek következménye az lett, hogy az elszámoltatás eredmeny- telen volt. így történhetett meg, hogy Kásádácz István kásád! lakos, az elszámoltatás elől 240 kiló lisztet és jelentős mennyiségű kukoricát rejtett el Ugyanakkor 2ö mázsa gabonával és 14 mázsa tengerivel, 2Ő7 kiló nap­raforgóval, 270 kiló burgonyával, 741 kiló szénával adósa a nép államá. nak. Emellett állandóan vásárolta a lisztet és a kenyeret, elvonta a ke­nyeret a valóban ellátatlanoktól. Ezért a siklósi járásbíróság egy óv és hat hónapi börtönre, 1000 forint pénzbüntetésre ítélte és három évre a közügyektől eltiltotta. De több ilyen van a községben, ami azt bizonyítja, hogy a helyi tanács nem folytat kemény, könyörtelen harcot a Mákokkal, a spekulánsok" kai saemben. Nem elóg éber, nem leplezi le a szabotálókat, a törvénye­ket nem kellő szigorral hajtja végre- elnéz a hibák felett, tűri, hogy egye­sek félrevezessék a tanácsot és be­csapják az államot. A hibák sorozatának egyik alap­vető oka, hogy az állandóbizottságok nem működnek, mert a tanács nem vonja be őket a munkába, nincs meg a tömegkapcsolat, nem mozgósítja a tömegeket a feladatok megoldására. A tanácselnök és a titkár egyedül akarja a feladatokat elvégezni, per­sze ennek a helytelen módszernek meg is látszik az eredménye, össze- torlódik a munka, kapkodnak, tervsze, rűtlenné válik munkájuk, A hibákon okulva, sürgősen javítsa meg a mun­káját a kásádi tanács és ne azon gon­dolkodjanak és ne azon törjék fejű. két, hogy mikor mondjanak le. Fog­lalkozzanak többet az állandéblzotlsá* gokkal, vonják be a munkába, adja­nak nékik feladatokat, bízzanak ben oilk, támaszkodjanak az élenjáró be­csületes dolgozókra és kemény, meg nem hátráló osztályharcot vigyenek, ígv megjavul a munka. Vegyenek példát az oldi községi tanácsról, ahol az álkndóbizottságok- kal a tanács foglalkozik, rendszeresen megtartják az üléseiket, ahol nem egyedül a tanácselnök és titkár akar* ja a feladatokat elvégezni, hanem a tanácstagokon, állandóbizottságon keresztül, a becsülje« do’gozó pa- "isztokra támaszkodva, a verseny élővé tételével mozgósítják a község dolgozóit. A tanács és az óllamdóbi- zottságok jó munkájának eredménye, hogy a község élenjár a begyűjtésben ebben az évben is, mint a múlt év­ben. A tanács kemény és meg nem hátráló harcot folytat a Mákok, a spekulánsok ellen. A tanács ébersége, hogy Fischer Imre oldi epekulánsot leleplezte, aki padlásán ölt zsák '•isítet rejtett el és emellett namnta j0—20 kilós tételekben vásárolta össze a lisztet és naponta vásárolta a péktől a kenyeret. A járásbíróság 3 bónani börtönre ítélte. Jól dolgozik a tanács és az álan- d óbizottság Sikló'-n agy faluban, ahol a község már az első negyedévi tojás-, baromfi tervót teljesítette. Siklódon az állandóbizottsági tagok között fel" osztották a községet és rendszeresen foglalkoznak a dolgozó parasztokkal melynek eredménye, hogy a heti és a havi terveiket folyamatosan teljesítik. Az állandóbizottság jó munkájának, a helyes tömogkapcsolait eredménye, ho-gy ' Gálák Ferenc siklósi lakost, spekulánst, leleplezte, aki négv darab sertést vágott feketén, ezenkívül két héten keresztül lovával kenyeret eite- sebt. Ezért a járásbíróság kemény ítéletet hozott a szabotálóra. öt évi börtönt loa-pott, 1 évig a közügyektő! «'tiltotta és öt évig a határsávból ki­tiltotta. Községi tanácsok vegyenek péfdát ezekről a tanácsokról és számolják fel azt a nagyfokú opportunizmust, mely a munkájukat jellemzi. Kemény, szívós osztályharccal, az állandóbi- zotfságo.k bevonásával, a verseny élő- vátételével, a tömegek mozgósításá­val induljanak harcba a múlt évi hát" ralék, az évi begyűjtés, a tavaszi me zőgazdasági munkák határidőre való elvégzéséért. Orgyán Etel levelező Rovó Géza Siklós járási tanácselnök. helyettes HÍREK KEDD, MÁRCIUS 3 A vasárnap sportja Labdarúgás Lokomotív—Pápai Vörös Lobogó 3:1 (3:0). Népköztársasági Kupa mérkőzés. Lokomotiv- pálya, 3000 néző, vezette: Pallós. A pécsi csapat azonnal magához ragadja a játék irányítását. Az 5. percben Horváth III. kö­zelről megszerzi a vezetést a pécsi csapat­nak. A 25. percben ugyancsak Horváth III. eredménye«, majd a 31. percben Udvaros lő gólt. Szünet után mindkét csapat kiveszi részét a támadásokból. A 31. percben a vendégcsapatnak Perényi révén sikerül szé­píteni. A Lokomotiv csatársora különösen az első félórában igen szépen és eredményesen játszott. Szünet után a játékosok visszaes­tek és az iram csökkent. Egyénileg jók: Szegedi, Horváth III., Máthé, illetve Nyiga és Bessenyei. Dózsa—r' sa—Pécsújhegyl Bánjász 2:0 (0:0). Állami Áruház serlegmérkőzése, Tüzér-utca, 800 néző, vezette: Budán. Közepes iramú mérkőzés, a Dózsa ennyivel jobb volt. Az újhegyi csapat teljesítménye elmaradt az elmúlt hetekben mutatott játéktól. Góllö­vők: Szentanai és Egervári. Jók: Légrádi, Illés, Lovig, Egervári, illetve Réti és Bár­dos i. Péc^bányatelepi Bányász—Pécsi Vörös Lobogó 7:0 (4:0). Barátságos mérkőzés. Pécsbányatelep 300 néző, vezette: Stadler. A bányászcsapat sokkal nagyobb lelkese­déssel játszott, mint ellenfele. A bőrgyá­riak óvatosan játszottak. A mérkőzés nagy részében a pécsbányatelepiek irányították a játékot és egymás után érték el góljaikat. Jók: Krivanek, Bőhm, Marton, illetve Vida és Müller. Atlétika Az Egyetemi Tornacsarnokban az MTSB atlétikai társadalmi szövetsége fedettpálya versenyt rendezett. A versenyen a pcc-i sportkörök közül a Haladás Pedagógiai Fő­iskola, Haladás Tudományegyetem, Dózsa, Lokomotiv, Munkaerőtartalékok, Bástya és a Petőfi indította el versenyzőit. Eredmények: Helyből hármas: férfi fel­nőtt: 1. Villanyi (Ped. Főisk.) 7.90, 2. Solti (Ped. Főisk.) 7.47, 3. Szabó (Ped. Főisk.) 7.10. Ifjúsági: 1. Sík (Lokomotív) 7.97. Ser­dülő: 1. Nagy (Bástya) 6.19. Heívből távol: férfi felnőtt: 1. Villányi (Ped. Főbk.) 264, 2. Szakái (Ped. Fő;sk.) *2.47, 3. Sebestyén (Ped. Fő'sk.) 2.45. Ifi: 1. Sik (Lokomotiv) 2.57. Serdülő: 1. Nagy (Bástya) 2.29. Hely­ből magas, férfi felnőtt: t. Villányi (Ped. I tívan közreműködött, Főisk.) 133, 2. Szakái (Ped. Főisk.) 125, 3. * ki részüket. Világosi (Ped. Főisk.) 120. Ifjúsági: jj t Dombi (Tudományegyetem) 130. Magas ifjúsági: 1. káptalan (íud. Egyetem) Serdülő: 1. Kovacsics (tud. Egyetem) Férfi magas: 1. Villányi (Ped. Főisk.) 2. Szabó (Ped. Főisk.) 147, 3. Koczka (£e.‘ Főisk.) 147. Ifjúsági: 1. Szekeres („lc\ Főisk.) 152. Serdülő: 1. Móri (Munkaerőt ' talék) 137. Medicin labdadobás, női felnő • 1. Sebes (Ped. Főisk.) 10.49. Ifjúsága : Kármán (Petőfi) 9.48. Férfi felnőtt: Manz> (Dózsa) 12.84, 2. í^bestyén (Ped. Iojsm 12.45. 3. Világosi (Ped. Főisk.) 12.36. *‘Jl sági: 1. Nagy (Ped. Főisk.) 11.19. A fedettpalya versennyel egyidőben 6ZQm badtérj versenyt is rendeztek, melynek ? rán Sebes a Ped. Főiskola versenyzoj 10.84-et dobott súllyal. Torna Vnsárnap két alapfokú területi tornav^* sonyt rendeztek Pécsett. A Vörös Msteor _ rüieti versenyén Szekszárd, Kaposvár, knnizsa, Szombathely, Körmend és *e- tornúszai indultak el, összesen: 120 * J «enyző állt rajthoz. A verseny rendezoseR jól. oldotta^ meg feladatát, a nagyszámú jj dúló ellenére is’gördülékenyen bonyolít, le a versenyt. A versenyzők közül legJ0^ ban a szombathelyiek készültek fel, a n( felnőtt és a férfi felnőtt csapatban $z0 ^ bathely csapata végzett az első helye,?-,^ női ifjúságiaknál Körmend, a férfi i‘ju giaknál Pécs csapata szerepelt a legjobb A Petőfi alapfokú területi versenyén jó _ felkészültségről tanúskodtak a ^ íj®^j ifjúsági lányok. A versenyen Kaposvár > . felnőtt csapata egyedül induU, ^ tigyn?c. , nem volt ellenfele a pécsi felnőtt női • nőtt csapatnak sem. Szépen dolgoztak a mási férfi ifjúsági tornászok. A Pécsi Vörös Lobogó dísztornáját ,nin ^ két napon telt ház nézte végig. A dír.ztorm igen jól sikerült. Igen jól mutatott a P , ronáU középiskola, a Közgazdasági gin1^ zium férfi csapatának MHK gyakorlata, dekr-s szám volt a lánvok világító hu* gánygynkorlata. Nagy sikert aratott a >e.j fi csapat humoros tomaparódiá ja. A p éltorná«zok ritmika felemás korlát, gercn > férfi élversenyzők korlát, nyújtó és pés gyakorlattal szeretjeitek. A bemu során a I okomotiv tornaszakosztá!ya is lornaszaKosziivyii ^ ',u , a rendezésből vette Kétcsoportos megyebajnokságot rendeznek az idén Elkészült a csoportok beosztása At OTSB rendelkezése értelmében Bara- év véfjén két-két csapat esik ki és ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK! 10/3. sz. gyúgyszertár, Széóhenyi’tér 5. Telefon: 29-81. 10/8. sz. gyógyszer, tár, Kossuth Lajos u. 81. TeWon: 23-94. 10/12 sz. gyógyszertár, Doktor S. u. 17. Telefon:‘13-53. — NÉVNAP: Kunigunda, — IDÖJÁRÁSJELENTÉS: Várható időjárás kedd estig: Párás, helyenként ködös idtj. Mérsékelt északi szél- A hőmérsékle! alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az or­szág területére: kedden reggel mí­nusz 1—mínusz 4, délben 6—9 fok között. A várható napi középhőmér- sékiet március 3-án„ kedden az ország egész területén négy Celsius fok alatt 'esi. —■ Tanácstagok fogadóórái. A gyár­városi kirendeltségen 4-én, szerdán délután 5—6 óráig Farkas Jánosné és Kárpáti Ferenc tanácstagok fogadó, órát tartanak. — A Megyei Rendelőintézet sebé­szeti szakrendelésénél üresedésben le­vő, képesítéshez kö ott műtösi álilást azonnali hatállyal betijlt. Képesítéssel bíró műtőst jelentkezés esetén, amenv nyiben a szükséges felléte'ekkel ren­delkezik, illetve a felvételhez szüksé. ges kellékek megvannak, úgy a ren- deíőlntéze' azonnali hatállyal kineve­zi- Jelentkezni lehet a főorvosi hi­vatalban. — Az Országos Erdészeti Egyesület Raranvamegyei Csoportja március 3-i előadása „A korszerű fakitermelési mód eredményei és lehetőségei me­gyénkben“ címmel nem a Doktor Sándor u. 38. sz. alatti kultúrot hon­ban, hanem az Erdőgazdasági Egye­sülés helyiségében, József u. 10, szám ilatt lesz megtartva. — Halálozás. Ruzsinszky Feremcné teme ése kedden délután fél 3 órakor lesz. PRIMA, süllyesztés varrógép eladó. Petőü- tifra 63. szám, földszint 2. 646 nyábon az 1953. évi labdarúgó megyebaj- nóksúgot két csoportban rendezik meg. A kélcsoportos beosztás módot és lehetőséget adott az MTsB-nek arra, hogy a pécs^ csa­patok mellett minél több vidéki sportkör abdarógöcsn patát beossza a megvebajnok- ság mezőnyébe. A labdarúgó társadalmi szö­vetség javaslata alapján észak és déli eso- >ortba egyaránt 14—14 csapatot osztottak >e. A beosztásnál a földrajzi helyzetet és az utazási viszonyokat vették figyelembe. Az északi .csoport beosztása: Hidasi Bá­nyász, Sásdi Petőfi, Komlói Építők, Vasas I. Bányász, Szászvárt Bányász, Pécsi Építők, Mecsekszabolcsi Bányász, Vasas II. Bénvász. Haladás, Pécsi Traktor, Pécsi Szikra. Pécsi Porcelángyár, Pécsi Postás, Szigetvári Vö­rös Lobogó. A déli csoport beosztása* Mohácsi Petőfi, Pécsváradi Petőfi, Pécsi Honvéd. Szigetvári Kinizsi, Pécsi Kinizsi, Beremend: Építők, Sellyéi Bástva, Siklósi Traktor, Pécsi Bás­tya, Pécsi Vasas. Véméndi Termelőszövet­kezeti SK. Bólvi Traktor, Villányi Traktor. Sellyéi Vörös Meteor. A bainokság végső sorsát a két csoport első két helvczettiének kétfordulós merkő- zéssorozata dönti el. Mindkét csoportból az be a járási bajnokságok és a pécsi vúro^ elsőosztály bajnokának körmérkőzésein a első négy helyen végzett csapat jut. ., Az MTSB az első bárom forduló sorsa'®' sát is elkészfiette. A mérkőzések márcin 15-cn indulnak meg. A TOTÓ 12 TALALATOS SZELVÉNYE A Magyar Rádi* pécsi sludidjcnsk mai műsora A pócsí rádió minden nap 17 óra 30 perei fii 119 óráig sugiároK^műsort a 223.88 méteres hullámhosszon. A muzsikáló Szovjetunió (hangle­mezek) Mikrofonnal Baranyában: Mi történt az elmúlt héten üzemeinkben., bányá­inkban? A Pécsi Nemzeli Színház ad tanácsokat sz ín játszócsopo Ttjainknak. Délszláv parasztfiatalok a Mezőgaz­dasági Srerárugyárban. Közvetítés a „Foster -ezredes bűnösnek falija ma­gát" színházi próbájáról. Hírfüzér az április 4-i vállalások teljesítéséről. Egy községi tanács a velés-ért és begyűj­tésért. Délszláv műsor, így dolgozik a sze­mélyi tanács. Naxim Gorkij: Lenin­ről (eJl>es.zél-és). Orosz népdalok (hang­lemezek). 1. Debrecen—Győr 2. Miskolc—Cellád 3. Széped—Szolnok 4. Hatvan—Budapest 5. Székesfehérvár—Sopron 6. Kőbánya—Nagykanizsa 7. Csillaffhegv—Gázművek 8. Bp. Kinizsi—Elektromos 9. TF.—Bp. Vasas 10. Csepel—Athenaeum 11. Bp. Kinizsi—Elzett 12. M. Pamut—Gázművek y\ 4=3 Vi 0:3 1:1 2d 2:3 6:? 10:9 g:0 6:3 0:3 Vezérgyalogmegnyitás Játszották Szokszárdon 1953. február 22*é® a Baranya és Tolná megyék válogatott patoi közti mérkőzésen. Világos: Hegyi József (Pécs). Sötét: Morschhauser J. (Szrkszárd). 1. d4, c6; 2. c4, IIf6; 3. Hc3. Fe7; 4. H*3* d6; 5. e4, e6% Sötét tűi óvatosan, szinte b»' tortalanul kezeli a megnyitást. Részben et okozza a gyors vesztést. 6. Fd3, IIg4 (?). Fe- lesleges lépés, tempóvesztéssel jár. 7. h3» Hf6; 8. 0—0, 0—0; 9. e5, ITe8; 10. Bet, f’í 11. e\f6 e. p., HeRxlé; 12. Vc2, Ha6: 13. «3. Akadályozza n Hb4 lépést. 13. —. Bf7 (??)* Igen gyenge lépés, mely különféle komi»' nációkat tesz lehetővé, legalábbis gyalog' vesztéssel jár. 14. Hg5, g6. (14. —, Bf«faí 15. Hxc6 gvaloirnyerés; vagy 13. Fxh?"l'' Hxh7; 16. V x h 7+ és matt. Vagy: 15. —• Kh8, 16. Fg6 és Hf7 sakk sekk fenyegetés* V D fT V TItpA lí tahlv crv-aLr,***. «mxAa Cííléf fölült MODERN, festett, dupla rekamiéés háló­szoba eladó. Kassa-utea 24. 657 SZAKKÉPZETT kertészt keres azonnali felvételre bogádinindszenti Állami Gazdaság. FIGYELEM! Felkérjük a Baranyamegyel Állami Gazdaságok, Termelőszövetkezeti Csoportok, Sertéshizlaló és egyéb Nemzeti Vállalatot, hogy a csépléshez ég szállításhoz szükséges mérlegek javítására vonatkozó megrendeléseiket írásban részletesen feltün­tetve. javítandó mennyiséget a Pécsi Va­sas Kisipari Szövetkezet Pécs, Beloiannisz- utca 15-re küldjék meg, a munkák beiite- mezöse miatt, • i letve a munkák torlódása elkerülése végett. 208 vagy ITxc6 újabb gyalognyerés. Sötét tehá' minőségáldozatra szánta magát). 15. Ilg'Nl7« Kg8xf7; 16. Fg5, Hc7; 17. He4» Cserére kényszeríti n sötét király közvetlen védel­mében lévő két könnvfi tisztet! 17. HfáCce4: 18. Fg5x^7, Vd«xe7; 19. Belxo4, Kg7; 20. Bg4J Fd7 (?) (Mindegy!) Gyeng* lépés, melv nép áldozati kombinációt te^® ’ íke ' .......................■ le hetővé. 20. —, e5 lépés jobb lett volna‘ bedet pb » A?P1ÍNALI megvételre keresünk jókar- ban'Cvo íróasztalokat, iratszekrényeket, kályhákat, íróasztal lámpákat, álI4fógaf-o- Jna* /s. Páncélszekrényeket. Értesítést * érünk 29-47 telefonszámra. 211 KOMRINALTSZOBA, 2 fotel és egy kanapé eladó. Zsinkó István-utea 16. 653 KeTSZEMéLYES reknmié, 2 fotel, 4 kár­pitozott szék és egy modern konyhuszekrény eladó. Zetkin Klára- (Mór) utca 4. 652 ELADÓ nagy mosdó tükörrel és fekete | ÁGY. szekrény és egy prima sezlon el- mdrváunyal. Mo!otov-u. 8., udvarban. 651 odó. Apáca-utca 1. II. i. ajtó. 061) Hol művelődtünk, hol szórakozzunk? SZÍNHÁZ: s Ukrajna mezőin. Srelvényhériet „F‘‘ este fél 8 órakor. MOZI: Koi u.li; FeledliCtelCcn 1919 Ifél 5, fél 7, 9 órakor) Pai-k: Tanító, masvarti! beszélő szovjet film (0. fél 9 órakor). Petőfi: Harmadik csaipás (fél 5. fél 7, 9 órakor). x m m^m m Mtwm* wt i íí i mm., m m 21.. Fd3xg6ü Tgen szép és erélyes lépé*­Ennél az áldozatnál világos a négvlépése* mattot látta. 21. —, hxg; 22 Vc2\ír6f* Kh8 (Kf8 rn 23. VirR-b matt) 23. Vh6-K Vh7; 24. Vffi-p. Sötét feladta, mert a kö­vetkező lépés (Vf6xg7+) matt. E játszma pé’dájn annak, hogy hogy®** kell kihasználni az ellenfél passzív lépései­ből adódó idő és térelőnyt. Megjegyzésekkel ellátta és elemezte: Hegyi József. DUNÁNTÚLI NAPlO • MufVfir r)ol<*o>ól( P«rt|ii Baranyamegyel Pártbizotisáiának lapja. Felelős szerkesztő PA! INKA« GYÖRGY Felelő* kiadó EGRI GTCI A Szerkesztőség é* k edóhtvntali Pécs P»*rr?»»l ni — Telefon t5-s? 4« t3*4» Előfizetési dif- hevt »1 — fonni Barenvamegvei ’szikr« Nvnmili Pécs liiink á<» V1»6aU utca tO sn. Telefon 20 2? A nyomdáén (eleit MELLES REISO

Next

/
Oldalképek
Tartalom