Dunántúli Napló, 1952. december (9. évfolyam, 282-306. szám)

1952-12-20 / 298. szám

1952 DECEMBER 20 3 NAPLÓ Kotoucs Károly fejtési csapata behozza lemaradását, teljesíteni akarja évi tervét Rákosi elvtárs as országgyűlésen mondott beszédében felhívta bányá­szaink figyelmét: .......kértük szén­bá nyász eivtársainkat, hogy kísérel­jék msg az eredeti tervet még 400.000 tonnával megemelni. Az elvtársak ezt meg is ígérték. Az évnek még nincs vége .. Persze nagy szolgálatot ten­nének derék bányászaink népgazdasá­gunknak, ha mind a 400,000 tonnát ki termehiék.“ A Pécs VI. kerületbeu dolgozó An órás-aknai bányászok is fogadalmat tettek pártunknak, szere, tett vezérünknek. Rákosi éivtársnak hogy teljesítik adott szavukat. Ezt tették Kotoucs Károly fejtési csapa­tának kommunistái, pártonikívüli do’- yozói is. A fejtési csapat tagjai ígé­retükhöz híven fokozták eredmé­nyeiket, de még így is — a szombati / értékelés szerint — elmaradtak évi tervükkel. A hátralévő-1 időt jól ki kell használniok amire Rákosi elv­társ i6 felhívta bányászaink figyel­mét. A Kotoucs fejtés; csapat tagjai len utóbb a csapatok közti versenyben a második helyre küzdötték fel ma­gukat, de minden lehetőségük meg­van rá, hogy ezt az eredményt to­vább növeljék. Amikor október hó­napban ígéretet tettek a több szén termelésére, még alatta jártak a 100 százalék napi teljesí lésnek. A kommunisták felelősségérzete azon­ban megkövetelte, hogy minden visz szássággal, lazasággal szcmb.n fel­vegyék a harcot. A fejtésben é'en- iárt ebben a munkában Firka János fJvtárs, pártcsoportvezető aki gyak. ram bírálta a műszaki vezetőket, mi­vel a munkahelyen nem volt meg­felelő a biztonsági intézkedés. Félő volt például, hogy az öregművelet megcsúszik és veszélyezteti bányá­szaink életét. A segítő bírálatot nem minden esetben fogadták segítésnek a műszaki dolgozók, sőt nem egyszer visszavágtak, anélkül, hogy fontoló­ra vették voln-i a figyelmeztetést. — Kult körletaknász és Burslj Bébi ak­nász elvtársaknak ez volt a válaszuk: ..Ne legyen magának mindenre gond ja, ez miránk, műszakiakra tartozik!” A műszaki dolgozók, akik eleinte nem kellőképpen viszo­nyukat a ..beavatkozáshoz". rájöttek hogy gyökerében helytelen viselke­désük. flogv műszaki vonalon bizto­sítsák a termelés zavartalan mene­tét. még november eleién intézked­tek. azóta a biztonság helyreállt, a estUeellátás körüli zavarok is meg­szűntek, de még komoly hibáik mu- tatkozta.u a faellátásban egészen az elmúlt hét eleiéig. A 65—70 fokos dőlésű efjlésekben a vizes, túlmére­tezett fákat még ma is csak komoly nehéz-égek árán lehet a munkahely­hez szállítani. Ezen is segiteniök kei! a műszak! vezetőknek és a tűimére, tnzett bányafáik helyett megfelelő méretű fát kell biztesítaniok a nagy dőlésű fejtés számára. A nap-nap után jobban dolgozó pártcsoport munkája hatással van a verseny menetére. Finta elvtárs párt- csoportvezető leszállás előtt megbe­szélést tart a kommunistákkal, ér­tékelik az előző napi termelést és arról is gondolkodnak, hogy a mű­szaki feltételek biztosítva legyenek. Sudár Ferenc elvtárs. Kossuth-díjas sztahánovista vájár szín tón a párt- csoport egyik tagja — nagyba^ se­gíti tapasztalatainak átadásával a fiatalabb vájárokat. Az utolsó he­tekben ugyanis úgy osztották be a munkái, hogy az idősebb, tapasztal­tabb vájárok mellé fiatalabb vájárok kerültek. A pártcsoport megbeszélé­sein résztvesz Kotoucs elvtórs, a fej­tési csapat vezetője, de bevonják Bocz József vájárt, szakszervezeti bi­zalmit is. akiből tagjelöltet nevelnek A pártcsoport közös megbeszélései azt eredményezték, hogy nagyban megjavult a kollektív szellem és ma már nem kell a vájároknak maguk­nak szállítaniuk a munkahelyre a bányafát, ami eddig hátráltatta a széni érmei ést. Döntő fordulatot teremtettünk, olyan eredményeink vannak a kö­rös munka nyomán, amire még né­hány héttel ezelőtt nem is gondol­tunk — mondja Finta elvtárs, párt- csoportvezető. A szép termelési ered menyek —. melyeknek az elmúlt hét n kiindulópontja — fokozatosan ível­nek felfelé és a csapat tagjai lévf tervteljesítésének eredményeit nőve. tik. Hétfőn — mivel faellátással küsz­ködtek, — még csak 81.3 százalék volt a fejtési csapat napi eredménye. Kedden elérték a 121 százalékot. — Pénteken már 142 6 százaléknál tar­tottak. A pártcsoport kommunistái úgy mozgósították a párt önki v üli bá nyászokat, hogy szombaton már 209.7 százalékra teljesítették napi tervüket. Kotouce elvtárs szoro­sabbra fűzte a műszaki vezetőkkel kapcsolatát, akik az eredmények lát­tán jobban segítik a csapat tagjaik Amellett, hogy a pártcsoport kö­vetkezetes harcot folytat a termelés emeléséért, nem feledkeztek meg. hogy a gépek teljes kapacitását ki­használják. Felváltva esznek a bá­nyászok és így a gépek munká ja egyetlen percre sém szünetel, A párt- csoporí arra is felfigyelt a hét ele­jén. hogy fújnaiv a tömlők és ..szö­kik” a levegő. Ezen is változtattak, másnap már bandázsokkal elszigetel­ték a levegő kiszivárgását Van már elég levegő a fejtőkalapácsok szá­mára. A fejtést is biztosították min­denütt, most nyugodtan dolgoznak, figyelmüket a széntermelésre fordít­ják és ígéretük teljesítéséhez látnak. Ez pedig arra kötelezi bányászain­kat, hogy megfeszített, lelkes mun­kával, lankadatlan erővel, derék bá­nyász módrp harcoljanak a több szénért. A szószvári üzemi pártszervezet az elmúlt években folyt pártoktatás tapasztalata; alapján ebben az ok­tattad évben két részre osztotta' a pártok tatásba bevont bányászelvtár- •vikát. Egyik részük — ebbe azok a dolgozók tartoznak, akik a bánya­telepen laknak — a bányatelepen vesz részt a közép- és alapfokú po­litikai iskolákon, valamint a DISZ oktatáson. Má«:k részük — a faluban lakók — lakóhelyükhöz közel vesz­nek részt hasonló módon a pártök- tatásban Ez a módszer — mint a legutóbbi oktatási napon való rész­vétel Is bizonyítja — igen jó’ bevált A bányatelepen lakó beosztott elv- táreak 90 százaléka megjelent a kö­zépfokú politikai iskolán. Az alap­fokú politikai iskoláról egy , dolgozó mulasztott csak, de igazoltan. A DISZ oktatáson egy fő kivételével minden hallgató megjelent. Ez az eredmény igen szép. külö­nösen akkor, ha számításba vesszük hogy a hallgatók általában jól és lelkiismeretesen készültek fel az ok­tatásra. Ezt az eredményt tovább kell fejleszteni, « el kell érni. hogy a politikai oktatásról senki se hiányoz­zék a jövőben. A Szigetvári Konzervgyár dolgozói befejezték 1952. évi tervüket A Szigetvári Konzervgyár dolgozói az alábbi táviratot küldték szerkesz­tőségünknek: ..Ro'dog örömmel jelentjük, hogy Sztálin éivtársnak tett fogadalmun­kat december 21. helyeit december 15-re teljesítettük. Ezen a napon be­fejeztük 1952. évi globális ós W& negyedik negyedévi termelési tervün­ket*. A Szigetvári Konzervgyár dolgozói.“' A komlói bányászok harca az elmaradás behozásáért A Sztáim-Vasmű elsőszámú célüze­me: a komlói szénbánya, súlyos el­maradásokkal küzd már hónapok óta. Most. az év végének közeledtévé megkettőzik erejüket Komló legjobb­jai, hogy a sok elmaradásból leg­alább részleteket törlesszenek. A komtói Kossuth-akna bányá­szai közül negyvennyolcán fejezlek már be évi tervüket. Rajtuk kívül a 165-ös frontfejtés dolgozói mutatnak példát az elmaradóknak. Az 1952-es évi terv jó teljesítéséért ezen a fron ton Fóris István ^csapata harcol a legnagyobb eredmeir.nyel. 131 százalékos teljesítményükkel közel hatszáz csille szenet adtak már december folyamán terven felül. Tatai János brigádja 112.4 százalékos tervteljesítésscl a má­sodik. De jól harcolnak a több szénért a front harmadik harmadának bányá szál is, akiknek tervtúlteljesítése szin­tén hozzájárul ahhoz, hoigy ez a nagy teljesítményű fejtés 115.2 százalékos eredményével a december 2ll-i verseny élén halad. Az elővájások közül a Iöl-w szánni csapat jár a verseny élvonalában: a december 18-án reg­gel végződött műszakot 165.7 száza­lékos teljesítménnyel zárták, de egész hónapban — havi átlagaikat tekintve — is sztahanovista színien dolgoztak Komló új fejtéseinek előkészítéséért. A Feltáró Vá’lalat sem teljesít: decemberi tervét és elmaradás mu­tatkozik az évi terv sikeres befeje­zésénél is. A műszáki vezetők azon­ban — miközben segítséget nyújta­nak bányásztársaiknak az ezévi fel­adatok megvalósításánál — már a jö­vőn is munkálkodnak. A miClszeikun- dos robbantás bevezetésével biztosít­ják a jövőévi megnövekedőit felada­tok teljesítését. A tatabányai kísérleti laboratórium egy részlege néhány napja a bányában kísérletezik a ná­luk és másutt is bevált módszernek Komlón való bevezetésével. Egyelőre egy munkahelyen próbálták ki a rob­bantásnak ezt a módját. Amíg korábban — az újítások bevezetésével. — a régebbi 15 16 helyett 12 lyukat fúrtak, a mill- .szekundos robbantással nyolcra sikerült ezeknek a fúrólyukaknak a számát csökkenteni. így — mivel ennél a robbantásnál füstrevárás nincs és a fúrási idő is megrövidül mintegy 30 százalékkal, gyorsabb az előrehaladás. A kísérleti munkahelyen — a 2ll-es feltáráson — a korábbi egy méter — egy méter 20 centiméteres teljesítményt 1-50 mé­terre növelték. A kísérleti részleg most másik helyen, más kőzetviszo- nyok me lett dolgozik, hogy a jövő esztendőben a munkahelyek nagy ré­szén már a niiüszekundos módszerrel harcolhassanak a komlói feltárók a hánya jövőjéért. Fgv számítják, hogy ennek segítségéve! 15—20 százalékkal lesz növelhető a feltáró vállalat tel­jesítménye. Az Aknamélyítö Vállalat is elmaradással küzd. Az év utolsó napjain ennek behozásáért indulnak harcba a (legjobbak vezetésével a komlói új aknák mélyítői, feltáró:, A verseny élén decemberben is a no­vemberi műnk a hőst eltekkel kitűnt bá­nyászok haladnak. Kis Tóth György brigádja, amely a Ko-ssuth-akna át- falazásánál novemberben 102 száza­lékos teljesítménnyel dolgozott, de­cember 1 -töil 16-ig 152 százalékra tel­jesítette tervét, a 18-án reggel vég­ződött műszakon pedig hozzákezdett t9 méteres havi tervéből a 18 méter­hez. ígérete szerint ez a csapat decem­ber 21-re teljesíti decemberi terv­előirányzatát, az év végére pedig még két méterrel túl is szárnyal­ja ezt. Az Anna-aknai bányászok közül Schneider József brigádja szilárdan tartja az első helyet. Novemberben 119 százalékos havi átlaggal!, most decemberben pedig még ennél ia szebb munkasikerekkel tűnnek ki. Bár kézi erővel dolgoznak, ők is bekapcsolódtak a 100 méteres mozga­lomba. Jó munkájuk eredménye, hogy 17-én már — e hónapban a 64 méter feltárásához foghattak hozzá. Versenyben tanulnak a mozsgói traktoros-iskola hallgatói Nálunk a mozsgói női traktorista Iskolában irt lázasan készülnek Sztá­lin elvtárw születésnapjára. Az isko­la hallgatói a tanulási eredmények fokozásával, a politikai és szakmai ismeretek minél szélesebb körű el­sajátításával ünnepük december 21 -ét. Kezdeményezésemre iskolánk bah ta­nulási versenyt indítottunk és büsz­kén mondhatom, hogy az elvtánsnők valamennyien párosversenyben van­nak a tanulási eredmények fokozá­sáért. Legjobb tanulóink Sápi Mar git, Sipka Ilona, Galambos Margit. Költő Hona ós ftókus Józsefné, akik nek tanulási átlag eredménye ötös. Jó tanuló még Lőricz Márta négyes átlaggal és Németh Gyuláné elvtárenő átlag hármas jeggyel. Az éltanulók most azért harcolnak, hogy a gyen­gébb eredményt elérő elvtársnöket segtísék a tanulásban és hogy a vizs­gán kitünően szerepeljenek. Az elmúlt két napon voltunk a kuitúresoportunkkal a szentesíti kísérleti tangazdaságban, ahol nagy sikert arattunk, tetszett a dolgozók­nak előadásunk. A gyakorlati mun­kán is sokat tanultunk. Az iskola befejezéséig azon leszek, hogy a ta­nulásban példát mutassak és hogy a Szentegáton szerzett tapasztalatokat mind szélesebb körben felhasználjam munkámban. Köntös Magdolna mozsgói női traktoros iskola A KÉT SOPIANA Alti néhány évvel ezelőtt az Al­sómalom utca tájékán ismerős voll, jó! tudja, hol volt és milyen voll u Roboz Miksa által igazgatott So­piana Gépgyár. Az üzemet Hamer i József alapította, majd 1925-ben a pécsi Bőrgyár tulajdonába került. Ez az üzem az irodákat kivéve kaji- búkból. rozzant tetejű műhelvrószek hői állt, melyekbe a legkisebb eső esetén is befolyt a viz. A művezető ilyenkor krétával m.gjelölte a be- esurgás helyét, hogy tudja, hol kell a tetőt megjavítani azonban ezzel a „javítási művelet" be is fejeződött A tető sohasem lett helyrehozva! Volt olyan eset is szépszámmal, hogy a mennyezetről lógó vakolat nagy darabokban a munkás nvakára vagy gépére szakadt, Mindenre jól emlékeznek azoo H dolgozók, akik a fordulat éve előtt is a gyárban dolgoztak. Emlékeznek rá, hogy télen a műhelyeket nem 'ütötték, u géppk ósdink voltak kar hantartásukra a tulajdonos éppen cs.a>k annyit költött, amennyi okvet­lenül, halaszthatatlanul szükséges íróit. A munkások rendelkezésére biindössze két vízcsap állt. Természe tftsen csak hidegvíz folyt és aki sie­tett. annak „jogában állt” a saját maga által hozott vödörben megmo­sakodni. De sokat beszélnek az (izein régi dolgozói arról is milyen inódsz'-rr I .nevelte'’ Roboz. igazgató és Szettert művezető a munkásokat. Deák József. Exner Miklós, Krouman bajos, Hsuck károly és még sokan mások, — akik '•kikor még min: esztergályosok dol­goztak, — nem egyszer vísszaemlé- kpzziek arra, hogyan fenyegette ki- 1 rúgással, feketelistával az üzemveze­tőség a néhány fillémvi béremelés* kérő dolgozókat Robozék attól sem riadta.k vissza, hegy a munkások kö­ré beépítsék embereiket. Rajk egvik bűntársa. Szálai András munkás-áru- ó rendőrsnlcii. főfeladata az. vo't. hogy Roboz Miksa igazgató ós Réti Miklós detek‘ivfe!ügyelö megbízásá­ból a munkás-mozgalom gyári veze­tőit. a szíréjko'ókat és a nagyobb kenyérért harcoló munkásokat n rendőrség kezére játssza. Kü’önösen nehézzé váll dolgozóink helyzete, mikor hadiüzemmé nyílvá­nították u gyárat. Ekkor p tulajdo­nos és talpnvaló: mellett a katonai parancsnok. Szomba’helyi főhndnaov majd a hírhedt Kovács százados ke­serítette a munkások amúgyis sa­nyarú éetét. Sokan az egész napi nehéz munka után a Frigyes-]aktanva vagy a sátortábor fogdájában „pi­hentéi;,. ki” fáradalmaikat. Ez a bün­tetés mindennapos volt. Kárpáti. Pál- kuti. Szabados elvtársak és még so­kan el tudják mondani, hoqv sok­szor hosszú hetekig nem látták Ko­vács százados „jóvoltából" család- lukat. gyermeküket. 1947-ben leégett a gvér. A tőké­sek semmiféle biztonsági b rende­zést. óvintézkedést nem ’ti ka'mázták az üzemben, hiszen .,amúgyis bizto­sítva volt”. Mit törődtek ők néhány- s/áz munkás kenyerével, az ország újjáépítésével, a termelés-fel! Az egész gyárból csupán a Czíoderi-ut- caj öntőderész maradt meg. egyebüt, kormos, füstös csonkok mulatták hogy valamikor ezen „ helyen szor­gos munka folyt. Az államosi’ás te­hú: már csak az úgy-ahogy épen- msradt öntöderészt érintette. Ezután új korszak kezdődő t 1 Sopinn;l Gépgyár életében. A tűz- *ő> megrongált géneket újjáéledt lel­kesedéssé' javították meg ;« tulaj­donossá lett munkások, a helyisége­ket a lehetőségekhez képest helyre- hoz’ák Az üzem fejlődését leg«zem- <M te többen a lmruházások rövekedé m mutatja: 1948-ban 177 009 1949­;,en 587 000. 1950-ben 2.236.000 1951- hen 2,182.000 ós ebben az évben leé' millió 405 ezer formte* ruházott be népgazdasáaunk a Sooiane Gépgyár­ba. Ezekből a beruházásokból épük ’949-ben egy korszerű csarnok, eb­ből létesüli idén az ni szerelőcsar­nok és a régen várt betonúi. De nemcsak az. új épö'éteklmn nyilvánul meg a avár fejlödé-o Gép oarkunk :a felfrissült, megnövekedett. A Szovlptunió seaí'ségét burát: tá­mogatását bizonyítja Horizontéi esz­tergapadunk csúcs- és sfkcsiszolégé- oünk Büszkék vagyunk a maavar népgyártás müveire is. ígv Radiál- ' ú rógép Cinkre, Vtertik ál -ma rónk ra. EU" esztergapad iáinkra éz a mos’ megindult Carussel eszterga padunk­ra, Mivel főként exportra dolgozunk és sokat adunk termel vényeink rrv- nősóyére, 150 ezer forintot fordítot­tunk korszerű mérőeszközök vá-ár- 'úsára. Az. új tervév beruházásai is komoly fejlődést hoznak üzemünk­be. 1953-ban megépül korszerű ön­tödénk ós ezzel eltűnik üzemí'mkböl n Roboz Mik*e-féle Sopian,, utolsó em'étee is. A megváltozol! életet nemcsak ■a megvú'tozot* üzem de a megvál­tozott dolgozók is jeltlotnziik. Egy­más után indulnak meg szakmai tan­folyamaink. rajztanfol yamaink. Egy­re több dolgozónk jár technikumba, magasabb iskolákba. Utolsó rajztan- folyamunkon 18-an vettek részt, ez- évben negyvenötén bővítettéi szak­mai tudásukat átképzés tanfolyamain kon, tizennégyen pedig technikumba járnak. Tanulóinkat korszerű tanmű­helyben képezzük és dzt a műhelyt 4 'andóan fejlesztjük. Az állandó po­litikai. szakmai képzés mellett ál­landóan fejlődig dolgozóink politikai és szakmai öntudata. Mind több és több régi dolgozónk került műszaki és adminisztratív vezető beosztásba és ott helyüket becsülettel meg is al ják. Bernhardt elvtárs, raktári se­gédmunkádból a vállalat rendészeti előadója lett. miután elvégezte a művezetőképző tanfoivaroot Krou­man elvtársnő, ki a régi Sopianában mint betanított gépmunkás dolgozott, és egy munkadarab megmunkálásá­ért 18 fillért kapott (ugyanezért férfi munkásnak 30 fillér járt), ma férfiak, kai egyenlő bért kap és elvégez­hette az időe’cmző isko’át és techni­kumba is jár. Művezetőink mindegyike a régi Sopianában esztergályosként dolgo­zott ért csak a népi demokrácia tette lehetővé rtzúmukra. hogy műszaki középkáderei legyen-k üzemünknek. Hosszú lenne felsorolni azokat a do'gozókat. akik ma katonatiszt; pá­lyán. magasabb párt- vagy gazdaság: funkcióban építik országunkat. A szakmai fejlődés mullet; do go- zóink kulturális és szoe'áü* fejlődé-».- is soha nem kirótt méreteket ért e Az elmúlt nyáron kilencvennégyen vettek rész* szervezeti lidü'ésben. Fzemorvnsi rendelőnk nmn egyezer elejét veszi dolgozóink komolyabb megbetegedértének. Balesetelhárító intézkedésekre ezévben Ő8.000 for:n- tott fordítottunk. 1290 kötetes ezép- irodalmi és műszaki könyvtár szol­gálja általános müvejtségünk szin\o- nalának emelését. Kult úrcsoportunk és jól feljlődő sportegvesületünk is van. Hogyan háláljuk meg páriánk és kormányzatunk .számla!ao ajándé­kát? Úgy, hogy túlteljesítjük ter­veinket. fokozzuk termelésünket. Uárj hajó« Inkaírrs már 190-3 májusánál tart terve teljesítésében. Koronic* dáno-s lakatos jövő év márciusi. Czinderi Ferenc esztergályos júniusi. Szentes János ugyancsak júniust. Barna János öntő ÍÍKJ3 októberi ter­vét fejezi be a napokban. Kőigazga­tóságunk Exner Miklós művezetőnek a „Kiváló művezető" címet, Exner András, Körmendy Győző, llergert András. Koronios János elvtársaknak pedig a sztahanovista oklevelet ado­mányozta. Bafna János, Krouman Lajos rtzta-hánovirtta jelvényt nver- tek. Üzemünk ozévi telje« termelési ter­vét december 6-án. készáru tervét pedig 10-én befejezte. Ezek az ered­mények az 19üí5-.ts terv még «ikere- .«ebb megvalósítására lelkesítenek bennünket. Rákosi és Gerő eh társ beszéd»- komoly segítséget nyújtott számunkra és azt helyi sajátosságunk­ra alkalmazva, jövő évi első negyed­éve« tervünket egészen a dolgozókig felbontottuk ós a terv sikeres telje «itéséhez a megfele'ő anvjgot '« biz tortitettuk. Arra törekszünk. Iwuv a/ új Sopiana Gépgyár minden terü’etfn bebizonyítsa: do'gozóink értóke’H óí hálásak mindazért, amit a felszí badn’áetó'. nárttinktói kaptak Fóliák Pe»s* tudósító.

Next

/
Oldalképek
Tartalom