Dunántúli Napló, 1952. december (9. évfolyam, 282-306. szám)

1952-12-28 / 304. szám

6

NAPLÓ

1952 DECEMBER 2»

m

(A «Tollal a békéért“-pályázat egyik díjnyertes müve)

Álvette « »zállító-bárcát számát beírta a naplójába.

— Sieriet viszel András? — lordul t hátra székén.

— Azt, aknaszenet 8 mázsát. Elég volt megrakni.

— Nem rakni kellene neked hallod-e, vájni, András vájni! Ilyen erős, fiatal férfi, mint te vagy, játszva szedné ki a szenet — nézett végig a fiatal paraszt tagbaszakadt, izmos alakján.

— A, maga mindenkiből bányászt csinálna. Nándor bátyám! — nevetett a fiatalember, — Aztán ki művelné a földet? Szénnel nem lehet jóllakni.

— No, iszen én nem mondom, hogy nem kell földműves, de bányász fialt lenni azért mégis csak más. — Visszaadta az írást, feltette maga:- eiejű tányérsapkáját és ment az ember után. Az őrbódé előtt álló rövid, derekú kocsiban tölpúpozvn állt a szén Belemarkolt, mint kicsépelt búzába a gazda és lassan pergette ujjal közt lefelé.

— Sok benne a pala — jegyezte meg a fiatal ember.

— Hát van, van ... — gondolatban igazat is ad neki, de nem szól. Mos- tanában gyakran dob fel ilyet a bánya.

— Rendben van? Mehetek? — kér. dezi a kocsis.

— Akármilyen gyorsan — és viszonzásul a köszönésre, ujjúval bökött a sapkájához.

—- Gondolkozz Andrási — szólt még utána, az meg csak nevetett.

A szekér befordult a palahányó alaU a falu felé vezető útra. A lovap patái alól sűrű felhőkben szállt a würke por. Most az a mindenre rátelepedő szürkeség, ősszel meg az esőzések idején a bányászcsizmát marasztaló kikerülhetetlen vastag, fekete sár. Csak „ hegy lábánál húzódik hosszan egy keskeny part. amit útnak váglak a palahányó alatt A lefaragott hegy láb feltárult és sokszínű rétegekben meredezett a trasút felé.

Alit a magas töltésen, szemével követte a lejtőn haladó szekér fiatal kocsisát. Nézte a feltúrt ingujjú izmos, barna karokat, amint fogták erősen a gyeplőt. Aztán a kocsin rázkódó szenet. Uj/eri között újra &reztP a palás szén éles érintését.

— Nem igaz. hogy nincs jobb sününk — gondolta.

Az eíébb kereste c kocsimestert, de nem találta az irodában, elindult hát. hogy megnézze, bejött-e már Ballagott szembe a palahányóval, nézegette az újonnan faragott partot. At is ment az úton. Szürke pala vörösre égett salak, hamu és kő váltogatták egymást a sárga agyag fölött felfelé haladó rétegekben, ahogyan öntötték egymás után „ csiJ- lék a bánya szemetjét évtizedeken ót. Csak lent az agyagban húzódott egy keskeny fekete cs;k. Az szén. Bizonyára a palával öntötték lei ve- lamikor s most ott laput háborítatlanul.

Hogy a kocsimester még mindig kinn járt, ő is visszaindult Kedvet, lenül szedte lábait, üresnek, céltalannak találta életét. Fölöslegesnek érezte magát. Meaállt a vasút talpfái között és elnézett a sziíó leié, ahonnan az iirítőhídra lutó csillék robaja hallatszott hozzá. Lenn a föld mélyén százon harcolnak a szénért s küldik fel a külszínre, az akna szál lüókötelc fáradhatatlanul jár le - e. tel-le és a tatéren hatalmas törzse, kel guritanak le a vagonokból. Mindenki dolgozik, csak egymaga ö jár-kól itt a kerítés tövében.

Ne tenne csak megnyomorodva! Akkor nem lenne kitéve ide az őr- bódéba, mehetne a föld alá s <5, majd ö megmutatná, milyen szenei kell kitermelni

Nem igaz hogy nincs szenünk. — gondolta újra. személyes sértésnek vette az imént látott palás szenet.

Nándor visszaballagott az örház- hn. Felvette a délelőtt érkezett újságot és olvasni kezdett. A „Pécsi Bányász-’ legújabb száma volt. Az. első oldalon leihívást közölt a bányászokhoz. hogy termeljenek több szer. el.

Tűnődve qyürögette az uiiai között az újság sarkát. — Szenet... szenet... — susogta csendesen a ropogós papír Bármerre fordul, mindig elébe áll n szén. A sarokban falhoz támasztva csákánya. Ha most meglóghatná é* belemélyeszthetné a bánya, falába ..

— Szenet ... szenet ... zörög az ujjal közölt. Hiszen ontotta is ő. ti^ni volt abban hiba semmi. Huszonnégy esztendeig ontotta, amikor a kenyér puszta gondolata lebegett előtte célul, s rnost, amikor az ország kéri tőle. itt áll kilosstottnn bányalégrobbanástól megnyomorodottan és nem tud adni semmit

— Szenei! Adj srenefí — követette az újság minden sora. Igen ám, de a földszint nem ad szenet, csak

a mélység, onnan jönnek a széles leiste sávok és haladnak ferde vonalakban a végtelenbe.

— Hol a \égteten? — mint mikor bogár repül az ember hajába és összekuszálja azt, úgy verődtek ösz_ sze gondolatai.'— Nincs a hegyben végtelen, ha fölfelé emelkedik a szénréteg ... valahol ki kell jönnie - persze...

Kiosztotta a délutáni műszakra jövők márkáit Később beszedte a távozókét. beirtn a műszakot. Ez egy- idöre elterelte gondolatait.

Megtörtént a váltás is. Most már szabad volt. mehetne haza. De nem ment. Magához vette csákányát s elindult megint az iroda leié. Voltaképpen nem ottani dolga vitte, hanem az a keskeny lekete vonal ott a palahányó tövében Felébresztette bányászösztönét, szerette volna tudni, mennyi és milyen szén van ott. Jó lenne kiszedni, talán volna egyket csillére való is. CsákányáraI megknpargatta a porlepte réteget s a napfényben ráv illan tolta nemes fényét a szén. Körülpiszkálgatta, a ré_ teg egy irányban kissé vastagodott. Kár lenne itthagyni. Holnap . .. nem még ma bejelenti, ma tartják a termelési értekezletet. — No, Nándor... — biztatta saját magát és frissen, nagy léptekkel indult az akna felé

A felolvasóteremben már nagyban tárgyalták a csapatok közti verseny legújabb eredményeit. Néhány új felajánlást tettek, beszélgettél:, vitatkoztak. A telepőr sokáig hallgatta a vetélkedést, Kissé izgatott volt. Hogyan álljon ő elő két csille szénnel ilyen nagyszerű teljesítmények mellett? Már.már lemondott, hanem az értekezlet végén, amikor az ÜB- einök várakozóan körülnézett még a tömegben, egyszerre elszánta magát és felajánlotta:

— Kitermelek a palahányó alól két csille szenet!

A bányászok megmosolyogták, kii- löv-’cülön a két csillét, a palahányót, és a felajánlást, cmk az UB.elnök legyezte be komolyon, meg n szol* szervezeti vzzető.

Másnap, műszak után nekiállt, hogy teljesítse a lelajánlást. Csendben, komolyam, lépett a meredek parthoz

Kezdetnek csak úgy kapargatta a tálát — apró göröngyökben pergett alá a szén. A siker meglendítette csákányát s most már nyílt sebet ütött a hegybe. Lassan, egyenletesen porlasztotta a fekete tömeget egyre mélyebben. A szén nem fogyott, inkább mind dúsabban ömlött a csákány alól s a telep mindinkább tágult. Nézte az ömlő bszta szenet, bensejében felujjov.gott valami. Nem, nem mer örülni, túl könnyűnek érez. te a sikert, nem hitt benne . . Csak vágta, csak szélesítette a ..fejtést” s az elindult enyhe lejtéssel lefelé. Tisztán látta, hogy húzódik ferdén a hegy gyomrába s gondolatban kísérte menetét.

A bányákat mind úgy kezdték, a kibúvásokon..,

Apja 59 évig volt a bányában, ő maga is ismerte kerejztűl-kasul Hányszor jutottak meddőbe, elveszett a szén. hogy valahol méterekkel odébb folytatódjék újra. Valószínű, hogy ez is az lesz. Jóval több szén volt már két csillénél s még egyá’- talán nem fogyott. Letette a osá. kányt.

Holnap bemegy az üzemvezetőség.

hez, elmondja Bánáti efvtársnak.

Alig aludt azon az éjjel. Elhatározta, hogy holnap feltétlenül bemegy jelentést tenni róla

Munkája végeztével felment az üzemvezetőhöz. Gondolkozott, hogyan mondja el, hogy higyjenek neki. végül kilökte:

— Bánáti elvtárs. szenet találtam!

— No, hát olyan ritka dolog ez nálunk — mutatott mosolyogva körül, de ahogy az emberre nézett, látta. hogy itt valami más dologról tesz szó. A telepőr amúgy is mélv torok- hangja rekedtél hangzott, hiába próbált nvugodtnak látszani.

— Hát nem éppen ritka... Egy ér a palahányó alatt, alig méter vas. tag

— Mit? Hol?

— A partban, a talulelöti út fölött, szemben a kocsimester irodájával. Szeretném, ha kikiildcnc valakit, Bánáti plvtárs. aki megnézné..,

— Olvastam a felhívást Bánáti elv társ. Úgy bántott, hogy nem telelhettem rá fejtőkatapácctot. de lássa nincs erőm hozzá, ez a tegnapi kis munka is tisztára kimerített. — A magas, szélesarcú ember lemondóan legyintett. — Semmi hasznom már.* de, lássa, jól ismerem a terepet, azt gondoltom, megpróbálom — folytatta megélénkülő tekintettel.

Leértek a völgybe. A telepőr odamutatott a helyre ahol tegnap csákányával törte a falat. A hegy lábánál egy kupac szén várt a csillékre Itt van.

A szén szelíden leitett l-tslé vastagodva s bizonyította, hogy erre gazdag és hosszú. Az üzemvezető nézte, tapogatta a falat, maga is belevágott a csákánnyal, meg akarta győzni saját magát.

— Nándor, ez nagy lépés volt! — mondta ki végre. — Maga itt jár-kél, tapasztalt szemmel nézi a talajt, ne hagyja abba. Ha sejt valamit, szól. jón nekem, segítséget adunk magának. Országos érdek, higyje el, nagyon sok csille szenet jelent egy ilyen gazdag ér Meg aztán — nevetett, most már egyenesen az arcába nézve — megéri magának is, igaz-z?

— Tlát, nem mondom ránk férne éppen, de higyje el Bánáti elvlárs, egy pillanatig sem gondoltam magamra. amikor keresni kezdtem.

— Tudom Nándor, — felelte komolyan a másik. — Ott fönn jól tudják mire kell építeni, nem jutalmat ígérnek: a bányász becsületére hivatkoznak. A jutalom csak aztán jön.

*

Az aszaló nyár után jótékony esők varázsolták újra zölddé a földet. A hegyek oldalain sárga-vörös, be borult a fák lombja. A tavalyi avar alól kék és piroshátú galambica ülőt. te le] a lejét. * a bokrok alján lapul a barna kovácsgomba A tölgy hullatta bőséges termését, asszonyok, gyerekek járták az. erdőt makkért s kövérre dagadt zsákokban, kosarakban hordták haza.

Balról a vasúttól, a „Mexikó” fő. lőtt magános ember jár. Sétál az erdőn. Körű-körülnéz az őszi nap aranyfényébr borított tálon s hosz- szan elgondolkodik. Makk. gomba békén marad tőle. pedig keres valamit. Lassan halad cikk-cakkos vonalban felfelé a hegyen, háta meg- meggörnyed a rövidnyelű csákányával helepiszkál az avarba. Sárga agyagos a föld a száraz lomb alatt, napok óta nem talál mást Sokai kell próbálgatni, amíg az ember megtalál egy.egy négyzetméternyi fekete talajt. Mégis, ahogy kirántja egyszer a földbe vágott csákányt, fűvel vegyes fekete csomó rajta.

Talán egy szekér lopott szenet öntöttek le ide wlamikor — hűti le fellángoló örömét. Ez szén itt, de bizonyságot akar, megv egyenes vonalban följebb ; vagdalja c földet mind szaporábban. Vagy negyven rné ternyire felbukkan egy másik kis telepecskc, ez jóval jcisehb területű és feljebb, talán kétszer olyan távolságban a harmadik. Ez még annál is keskenyebb, talán harminc centis sincsen. Leszalad a lejtőn, vissza az elsőhöz. Szétkaparja körülötte az avart, aztán megáll a szén fölött és bctemarkolva erős szálú dús hajába nevet az őszi éq felé hangosan. Nem bír a saját nagy indulatával. Aztán föklre dobja a magas elc- jű, tányérsapkát, kigombolja r dervk. ban húzott rövid zubbonyt és egy egészségfs köpéssel felavatja a markát. Zuhog a csákány, jár szabályos télkörökben föl és le, az ember dolgozik fáradhatatlanul. Tüdeje zihál, gerincébe ezer tűszúrással tolakszik lel. a hányaiégrobbanás emléke, fekete haja homlokába hull, arcát verejték füröszti. Dolgozik ..

Tatán két óra is ellett így. Karjai. lábai remegnek a neki tilos munkától lerogv az avarba, lélekzik. mint a fújtató Elégedetten nézi munkáját, most már lehet, már nem baj, tudja, amit tudni akart.

Elégedetten lápászkodott tel a földről. Igen, holnap megint lesi mit jelentenie az üzemvezetői irodában.

a

Csendesen buli a bó. Köröskörü! vastagon lep be mindent, csak az erdő fái nyútnak ki ösztövér ágaik, kai. Egy sor széntől fekete csille vár a völgyben lefektetett keskenv síneken. A sin vékony pár csíkja bekanyarodik az új táró nyitott szájába. ahol a sűrített levegő csövével együtt tűnik el a hegy belsejében.

Beim zúg a kalapács, néqy há- nyászlámpa fénye világítja meg a csilloqó szénfalat. Magas oszlopok tartják a nehezedő hegy erős nyomását. A kalapács nyomán porlik a szén. Fürge csillés lapátoljn fel és tölti a csillébe A mélység tárul, kénytelen kiadni kincsét a sóvárgó embernek. Folyik a munka...

Nándor megáll a kijárat nyíláséban. elolvassa az. ideiglenesen papir_ ra festett belüket: „Nándor-táró"’. KÍ tudja, hányadszor olvassa. Aláírja feketén rajzolódik a lehér hó háti're. ben Lassan lépegetve számolja acsil léket, amik kifutnak majd itt ezen n keskeny vágányon.

Harminc méter vastag telep lett belőle, s a kicsiből, a harminc centidből is két méter vastag ér. Megérte a fáradságot. Embernek érezte maflát, újra hasznosnak. Felemelt fej- jel nézett a hegy felé. ahol újabb őt telep vár már feltárásra. F.s ha elmegy a hó, ki tudja, mennyi" 1esz még belőle a Nándor kurtanyetü -’sá- kánya nyomán ..,

SIKLÓSI LASZLÓNE

Mecseksiabolca.

Arany Jánoa, A k ,

TOLLAL A BÉKÉÉRT!

(A hasonló című pályásat díjnyertes verse)

Ne kornyadozz most! Ne pis laust félve!

Kullogó küllő hiába nógat. —

Töretlen kedvvel törtess az élre,

Doboljad te ts az indulókat!

Miféle költő az, ki most sem kiált?

Mint az az őrszem, ki állva szundikált.

Mit ér ha benned a jóindulat Piiléziik csupán? Ma inár ez kevés.

Mit ér ha tétován mutatsz utat?

Mit ér az akarás, útkeresés?

Ereje, sodrása legyen a szónak.

Kiáltsál hangjával a millióknak!

Tollhegyre buggyan, mint tinta: a vers.

Nern lehet nem írni, várni csendbe: fegyver a tollad! Sebezz hát ha mersz,

Vágj, ahogy kard hasit elevenbe.

De gondold meg mit jelent minden szó neked.

Nem csak unt szokásból ismételgeted?

Mondd látsz-e munkást? zúgó gépeket?

Kaszáló parasztot ki rendet vág?

Tudóst ki töpreng, némán lépeget S diákot látsz-e? látsz-e katonát?

Eátod-e az embert? magukkal ragadnak Izzó tiizcsóvái a halott szavaknak?

Gondold el. gondold meg mi lehetnél lla nem fűzné karúdba karját a Párt.

Mint kemény katonák nagy menetnél Egysorba feszítve vállhoz a vállt: tlgy vonul veled az egész világ népe.

S zúgja messzehangzón, ezer nyelven; Béke.

GALL ISTVÁN halárőr

Irodalmi életünk kérdései és az írószövetség pécsi csoportfának munkája

A Déri-vita, ebben Hévéi elvtárs cikke 6s az MDP Központi Előadói Iroda kultúrpolitikai munkaközösségében rendezel! irodalmi vitán elmondott zárszó'-a. feltárta irodalmi életünk egészségtelen jelenségeit és meg világította a megoldást biztosító feladatokat és teendőket Most, amikor közeledik az esztendő vége és munkánkról mi is zárszámadást készítünk, Révai elvlárs tanulmányai nagy segítséget adnak a helyes mérleg elkészítéséhez.

Hamarosan két éve lesz annak, hogy szerves kapcsolatba kerültünk a Magyar írók Szövetségének Központjával. S ez a kapcsolat egyáltalán nem oevezihetö formálisnak. Ho! a központi munkatársak pécsi látogatásai. hol a mi budapesti útjaink, — s ezek során részvételünk nagy, országos jelentőségű alkalmakon — nyugodtan mondhatjuk, ha nem is szüntették inog, de jelentősen es ükké ni ették azt a távolságot, amely a főváros és a vidék között régebben irodalmi vonatkozásban is fennállt.

Ez. a kapcsolat nagyítón elősegítette azt, hogy a pécsi írók koinolv sikerrel vetlek részt a tavalyi József Attila pályázaton. Lehetővé tette azt. hogy több írónk, sőt, magának az egész csoportnak a képviselete rádióadáshoz jusson, hogy megindulhasson folyóiratunk, a ..Dunántúl", amelyik ugyan az összes dunántúli fróesopor- tokat összefogja, de a szerkesztésnek és kiadásnak köz,ponti munkája szintén csoportunkra hárul. Ilyen hosz- szú és termékeny kapcsolatok után. elképzelhetö-e. hogy a hibák Budapesten maradjanak, irodalmi életünk betegségének tünetei a mi munkánkban ne jelen'kezzenek?

Természetesen különbségek szükségszerűen mutatkoznak. így hiába keresné valaki körünkben a klikk-harcokat. A magam részéTŐl nem értek egyet azzal a felfogással, hogy a betegség tünetei minden helyzetben és mindig azonosak. A mi csoportunkon belül is vannak különböző irodalmi irányzatok, különböző színek, stílusok." Irodalompolitikafiag azonban csoportunkat egészségesen egységesnek tartom. A meggyőződés hőfokában természetszerűleg vannak különböző fokozatok csoportunkon belül, de a szocialista realizmus elvi alapjaiban és népünk szolgálatára vasé törekvésben í éltét el nélkül egy akaraton vagyunk.

Nőm könnyű azonban hibáinkat fölismerni olvan pontokon sem, ahol pedig azok kétségte'cnfil megtalálhatók. Vegyük pé'dául folvólratunk elbeszéléseit szemflsrvre. Általában értéknek tekinthetjük, hogy rendelkezünk jó novellairólckal tehetséges pl- heszé'ökkél. A ..Dunántúl“ első két számában hét elbeszélés jelent meg. Az első számban Morvav Gyula ,.An- na-majori könyv“ című elbeszélése színes, szép magyar nyelven megárt történet, amelyik a kuliúrforradalom sikereit hirdeti és a könyvek iránti szeretőire lelkesít. Ha azonban megnézzük hőjének Bogács Mariskának az alak iát. látjuk, hógv baj van annak tmihtieságával. Lehetetlen nz. hogy Bogács Mari-ka i'ven öntudatlan legyen a kuliúrforradalom olvan magas fokán, amikor egv major dolgozóinak három szekérderék könyv is kevés. Meg milyen nkadozóvá válik az. Íréi hangja, amikor arról ír: mely könyvek azok, amikot úgy «rétkapkodtak.

A Raliban novelláinkban lát szólrvj

nines baj az eszmeiséggel, de annál inlkább a tipikus*ággal. Hunyadi József novellájában a kuiák Oerzsó alakjának megformálása papírmasé- szerű ellcnségábrázoláe.. Bertalan Lajos ,.Látogatás“-ában pedig sokmindent elmond, amit az olvasó képzeletére kellene bízni, hiányzik Írásából az egyénités ereje. Egyik legtehetségesebb elbeszélőnknek. Borsos Józsefnek „Nyár a telepen“ című elbeszélése szépen ábrázolja a párt, a DISZ nevelő 'munkáját. A befejezésnél ugyan túlzott szerepet kap a véletlent jelentő beomlá*. de ez nz élbe szélié» mégis igen értékes alkotás. Ehhez kéjrost azonban a második szántban közölt „Osúfolódó kisj;í- nyok‘‘ erős visszaesést jelent. Van ebben a novellában is íz, szín, hang gúlát, de kidolgozatlan és bizonytalan a mondanivalója. Vájjon ez az írás nem egyenes következményc-e kritikai móisierünknek, amelyik elsöspr- ban formai szempontokat vizsgálta és keveset törődött az eszmei szempontokkal?

S ezzel a hibák keüÖ3 közepében vagyunk. Mert ugyan minden tudatosság nélkül, de bíráVi módszerünkben eljutottunk ahhoz, a helytelen állásponthoz, amelyik szerint nem szabad az írótól mást számonkérui. csak azt. hogy sikeresen fejezte-e ki szándékát. A "típusalkotás kérdésében azonban — szinte felesleges említenünk — ma már nincsenek kétségeink arról, bogy „A tipikus a pártosság alapvető- megnyilatkozási szférája a realista művészetnek. A tipikus prob- lámáit mindig politikai probléma”. (Malenkov)

Tanulnunk kell tehát nekünk is, meg kell ismernünk a párt. az állam politikáját, az országos politika ösz- s/.cfüggését, fokoznunk kell a marxizmus-loniniz.mussal való foglalkozásunkat. hogy híven tudjunk ábrázolni és kritikánk ne csapán a felszínen, hanem a problémák gyökerénél is segítséget tudjon adná. Kritikánk gyengeségével összefügg szemlerovatunknak általános gyengesége. Ennek a rovatnak a gyógyításával többféleképpen foglalkoztunk. Kolta Ferencnek és Csorba Győzőnek írásai mellett a történelmi vonntkozá-ui köpyviomcrtetóspket tekinthetjük e téren némileg eredményesnek.

Tisnatikánkhan is fellelhetők a fogyatkozások. Garami lAszlónak az e'- sö szármában közölt novellája kimeri- tettc-c folyóiratunkat útrainditó vezércikkünknek azt a célkitűzését, amelyik sajátos feladataink között megjelölte a Tito-banda elleni küzdelmet is felvilágosító mnnkát? Több hasonló témájú írás ugyané« n«m jelent meg eddig.

Az ötéves ten’ hatalmas építkezéseinek. a közvetlen szomszédságunkban lévő Komlónak bemutatása vájjon véletlenül hiányzik csupán folyóiratunk ,.Uj Dunántúl“ rimfl rovgjá- búi? Szó sincs róla! Nekünk is szól nak Révai elvtár« szaval, aki a fc'- adatok között ezt is megjelölte: „Le kell küzdeni nz írókban még ma is meglévő huzódoztlsf én vlszohigdst az állami tematikai tervvel szemben”.

Még «z.imos területen találhatjuk meg hibáinkat ók feladatiunkat, amelyekre a Révai eivtárs áltat felvetett kérdések világítottak rá.

Pataki Lúi/ló

az Iróizövetaég pécsi c»op<»«tj&nak elnök*