Dunántúli Napló, 1952. október (9. évfolyam, 230-256. szám)

1952-10-25 / 251. szám

4 NAPLÓ 1032 OKTÓBER 23 ■í* R I — a bolgár filmhét kimagasló filmje At október 23 án megkezdődött bol pár filmhét jelentős eseménye kuitu rélis életünknek. A magyar dolgozó népnek mindeddig kevés alkalma volt megismerni a megújhodott bolgár fi'lmmüvészotot, amely csupán két- esztendös, de máris olyan kiváló fii. na-ket alkotott, mint a most nálunk is bemutatásra kerülő ..Riadó". ,,Hai- nal a haza lelett”, a „Boldogság leié“ és a „Harcokban edződött" c, filmek. „Arra van azfiksép, hogy a Mm rendszeresen és céltudatosan mutassa be építőmunkánkat, terveinket, sike­reinket, a szocialista verseny és szta hánovista mozgalom tejlesztését. A Hímnek fokozottabb mértékben kell arra törekednie, hogy dolgozó népünk között elvesse az úf, szocialista kul túra magvait.” — így határozta meg Georgi Dimitrov, a Bolgár Kommu­nista Párt V. kongresszusán a szo­cialista filmművészet feladatait. Ezen az úton indult e; a bolgár filmgyártás. 1950 ben elkészült a szov. jet filmművészek állandó segítségé­ve; az első játékfilm, a Kalinin, a sas”, amelyet sikerrel mutattak be Magyarországon is A ,.Riadó” a bolgár filmművészet kimagasló alkotása. Bulgáriában Di­mitrov dijat és a karlovyvary 1 nem. zetközi filmfesztiválon a ..Szabadsá­gért vívott harc” dijat kapta. * Szófia. 1941. Az utcán német tan. kok, dübörögne^ és végeláthatatlan sorokban követik egymást a motorok, rajtul» a sz-ürkészöld egyenruhás ná­ci katonák. — így kezdődik a film. Hosszú perceken át egyetlen szó sem hangzik el, csak a vonuló német csapatokat látjuk, a hetyke tankirá nyitó fasiszta katonát az útkereszte­ződésnél, a járdán összeverődött em bereket; csodálkozó, kérdő, megret­tent pillantásokat. A tekintetek szót­lanul is jellemzik az embereket: ar­cuk, szemük mélyről jövöen tükrözi, hogyan fogadják a látványt. Szerelőmtmbá*ck nézik a felvo­nulást, Szemükben gyűlölet és el­szántság ... Aztán zongoraszó hang­zik fel, s a felvevógép élesen vetíti elénk Vitán Lazarov háza kapuján függő feliratot: „Földi paradicsom” ... Békés, tipikusan kispolgári otthon. A kényelmes berendezés szemmeKát ható jólétről tanúskodik. Lili, Laza- rov lánya, zongoraművésznő — zon­goráján játszik. Körötte a család, ap. ja, édesanyja, férje, Száva Velicskov mérnök. Szótlanul ülnek, hallgatják a muzsikát, A csukott ablakon át be­szűrődik a tankok dübörgése. Már az első jelenetek megkapóan jellemzik azt a konfliktust, amelyet a továbbiak során életteljes bonyo. luítságában is világosan, a filmmüvé_ szét igényes eszközeivel mutat be és óid meg a ..Riadó.” A zongoraszó elhallgat. Velicskov mérnök az ablakhoz lép, kissé szét húzza a függönyt s kitekint az utcá ra Lazarov követi. Közömbösen nézi a felvonulj német tankokat. Tekintete ezt mondja: „Mi közöm hozzá... Má­sok csak hadd háborúzzanak ...” Az. tán megismétli szavakkal azt, amit arckifejezéséból már megtudtunk, A vejével folytatott rövid párbeszédből tökéletesen megismerjük gondolkodá­sát: csak a „Földi paradicsom" a Ion tos, Bulgáriának semlegesnek kell maradnia. S ha a nácik a Szovjet­unióra támadnak, ez lehet szomorú, dehát mit tehet Vitán Lazarov... — ,.Nem kell nekem semmiféle front. .. Engem mindaz nem érdekel. Csalódfő vagyok és életem értelmét gyerme­kemben látom!” Velfcskov mérnök, az illegális párt tagja, pontosan tudja, tni követ­kezik, Tudja, hogy a pusztítás nem álll meg a „Földi paradicsom” kapu­jában. Világosan látja, hogy a náci bestia, amely a Szovjetunióra vetette magát. Bulgáriát, a bolgár népet is fel akarja falni, de Lazarov, a szűk- látókörű kispolgár, vak és süket, nem akar hallani és látni, kényelmesen el­nyújtózik a „paradicsomban." ö n<*m közeledik a fasizmushoz, a fasizmus azonban nem áM meg ajtaja előtt: be tör házába, feldúlja otthonát. A bé­kés otthonból előbb csak Velicskov mérnököt űzik ki a fasiszta csend őrök A partizánokhoz megy, hogy fegyverrel a kezében harcoljon nazá ja felszabadításáért. A békés otthonból indul el Lazarov fia. Borisz is. a ná­cikért rajongó, fasiszta bo gár ka'o- patiszt. aki csendőrszázadosként csi- ná; „karrierí” és levetkőzve minden emberséget, a hazájukért küzdő, egy. szerű, becsüktes embereket kínozza halálra. És a lebombázott ..Földi pa rádiósomból” indul útnak végül Vitán Jelenet a „Riadó“ című bolgár filmből Lazarov is feleségével és lányával, hogy fiúknál keressenek új otthont. Drámai, megdöbbentő a találkozás Lazarov véletlenül tanúja lesz egy kihallgatásnak, amelyben a főszere pet a fia kezében lévő korbács játsz sza. A becsületes Lazarov úndorra! fordul el fiától. Arculcsaoja az állati k egy M len ség ű csendőrszázadost — fiát, akit ő nevelt... így ítélkezik egész eddigi élete fölött. Mér tudja minden, amiben hitt. amit szentnek és igaznak tartott, amire épített, —- homokvár .. . nincs semlegesség, és nincs külön kis „földi paradicsom.” Rádöbben arra. hogy a béke, a nyugalom csak látszat volt, amely mögött ugrásra készen állt a fasizmus. És Vitán Lazarov levonja a tanuisá- j gokat. Egyszerűségében, rendezői ki- I feje zésében, színészi megformálásé- 1 ban is megragadó jelenete a filmnek amikor Lazarov élete romján sejteni kezdi az igazságot: a békéért, a bol­dogságért harcolni kell. I Ez a film elsőd'eges mondanivalója A bolgár film művészei kitűnő típu sokat, fejlődő jellemeket alkottak.— liven sokoldalúan megrajzolt típus , Vitán Lazarov, akinek a sorsát a néző meg nem szűnő érdeklődéssel kíséri. Kezdetben elítéli szűk. önző gondolkodása miatt. A befejező je- , jenetekben megszereti az alapjában 'őszinte, igazságszerető embert. Velics­kov mérnök és a filmben szereplő más , kommunista harcosok alakjainak sál. ;angmentes megformálása példamuta­tó Kemény, hajlithalatlan harcosok, akik egyetlen pillanatra sem inog nak. Mindemkor készek é’eíükrt ad­ni hazájuk szabadságáért. A filmírói (Orlin Vasziljev és Anzsel Vágensain) és készítői éles szemmel figyelték meg népük életviszonyait; megtalált ék a témát, a hősöket és hatásosan áb rázolják a bolgár nép szenvedélyes hazaszeretetét, annak a harcnak egyes mozzanatait, amelyet kommunisták­kal az élükön az egyszerű, becsületes embsrek vívtak hazájuk felszaabditá- sáért. Felemelő a film történelmi do-ku- mentumszámba menő befejező jelene­te. Eredeti híradók alapján szemünk előtt pereg le a felszabadítók, a di­csőséges Szovjet Hadsereg bevonulá­sa, Szófia ujjongó népének sorfala kö­zött. Bulgária népe felszabadult, dz La­zarov és Velicskov utolsó szavai ér­zékeltetik. hogy a romboló, pusziíló erők ellen a harc nem szünetelhet. Sajnálatos hogv a magyar szín kron nem a legjobban sikerült. A dialógusok gyakorta laposak. A nagy­szerű film gondosabb magyar szőve gezést érdemelt volna, Csapó György (Irodalmi Újság) Keltős I\B H. mérkőzés lesz vasárnap Pécseit Vasárnap ar. NB I-ben, az október 19-ére kisorsolt bajnoki fordulót, az Nß Il-ben pe­dig a november 30-ra kiírt mérkőzésekéi játszák le. A sorsolás szerint a l okomotív Budapesten a Honvéddal játszik. Pécsett kel NB il es mérkőzés lesz, a Péesújhegyi Bti nyász—Várpalota és a Vörös Lobogó— Kom lói Bányász mérkőzés, melyet közös rendezésben a Verseny-utcai pályán tartanak meg. Pécs* bányatelepi Bápvász Kaposvárott szerepel. A hét vége sportműsorán kosárlabda, kézilabda, asztalitenisz, atlétika és torna szerepel a lab­darúgáson kívül. Bp. Honvéd—Pécsi Lokomotiv. A papírfor­ma szerint a Lokomotlvnak semmi esélye nine« a listavezető Honvéd ellen. A Lokomo­tiv legfeljebb lelkes játékkal megnehezítheti a bajnokjelölt győzelmét. Pécsújhegyi Bányász-Várpalotai Bányász. Az újhegyi csapatnak igen jól kell játszania, ha mind a két pontot meg akarja szerezni A vendég csapat keménv. harcias zellemú. ktl/.dőképes együttessel rendelkezik. Verseny­utón 13. Pécsi Vörös Loboió—Komlói Bányász. Jó mérkőzést várhatunk a két csapat taláiko zó jón. A 7 edzőmérkőzések során a heten mind a két csapat ró formát árult el. kiiln nősen a komlóiaknak m^nt n játék. II erőit lőttek a Pécsi Dózsának Nngx küzdelem után döntetlenhez közelálló eredményt vá­runk. Verseny-utca: 14.30. Kaposvári Vasas—Pécsbányatelepi B'ínyász. A hazai csapat gyen ff én szerepel Ha r péesbánvatelepi együttesnek jó napja lesz, akár mind a két ponlot megszerezheti, leg­valószínűbb RTonlvin, hnp\ a csapatok meg­osztoznak o bajnoki pontokon Vasárnap megindulnak a megvebnjnoksáp rlső osztálvába való jutásért folyó osztályozó mérkőzések, melyen a iárási bajnokok és a városi bnrnoksá'r első három hedvezetiie vesz részi. A inezőnvt két csoportra osztották. a csoportokon belül körmérkőzés fonná iában döntik el. inelvjk csenni kerül be » m°gve- balnnkság első o«/t'Ivóba. Az cl«ő csöbört beosftáca: Sellyéi Bástya. Komló» F.r'wii, Bólv; Traktor. Pécsi Poreelángvór. Pécsi T-'ní<ők. Berernendi ÉnHők* Második rso*»ofl: Villányi Traktor. Komlói Építők. Pécsi Trak. tor, Szigetvári Kinizsi, Vasas IL, Mohácsi Építők. Az osztályozó mérkőzések első fordu­lómban a sorsolás szerint a következő csapa­tok kerülnek szembe egymással. Első csoport: Boly i Traktor-Pécsi Porcelángy ár. homioi Erőmű Sellyéi Bástya. Pécsi Építők Bere- inendi Építők. Második csoport sorsolása: Szigetvári Kinizsi—Pécsi Traktor, Komlói Építők—Villányi Traktor, Vasas il—Mohácsi Építők. A kosárlabda megyebajrwkság vasárnapi, utolsó őszi fordiilójában a bajnokság sorsa iöl cl a Haladás- Honvéd férfi mérkőzésén. A Haladás győzelmével a bajnokság első he­lyére kerülhet. A mérkőzést vasárnap délután 18 órakor játszók 1c az Egyetemi tornacsar­nokban. A kézilabda Béke Kupa «zoinhat, vasárnapi mérkőzései közül a Honvéd Haladás férfi mérkőzés és a Honvéd- Dózsa férfi mérkő­zés emelkedik ki. Vasárnap égés/ délelőtt lesznek mérkőzések az Egyetemi tornacsarnok pályáján. Az MTSfí szombat délután és vasárnap dél. plőtt országos női felnőtt L, IL, 111 osztá­lyú tornaversenyt rendez az Egyetemi torna-_ .csarnokban. A versenyre különösen a buda­pesti sportkörök Vasas. Dózsa nevezett szép számmal. A jó sportot ígérő verseny «zom­baton délután 17 órakor kezdődik az Egye­temi tornacsarnokban. A Lokomotiv SK Váltóbajnokságait vasár­nap Pécsett a Lokonjollv sporttelepén rende­zik meg. A versenyre több mint JüO nevezés »rkpzett. A férfi felnőtt, nőj felnőtt, férfi ifjúsági és női ifjúsági kategóriában uiegren- d««7e«rí* kerülő versenyen a lepiobb va-utn- ntlélák vesznek részt. A Pécsi Lokomotiv a férfi ifjúsági 4\ 100 és 4<400 váltóban, vala­mint a férfi fel nőit 4\l»0 4\400 és « 4\r>0fl métere« váltóban győzelmi reményekkel in* dúl. A verseny vasárnap délelőtt 0 órakor kezdődik. Az asztalitenisz városi csapatbajnoksága döntőit vasárnap délután tartják meg. \ győzelemre a Lokomotlvnak van a legnagyobb esélye. A második helyre a Postást várhat­juk A pécsi járás asztalitenisz csapatbajnok- ságaira ugyancsak vasárnap kerül «or. A versenyt a járás« tanács nagytermében reggel 8 órai kezdettel bonyolítják le Pécs gyengén szerepelt a 30 város atlétikai Béke-Posta versenyén ítélet a begyűjtés- és az őszi munkák szabotálőira Négy kotlák került a pécsi járás- bíróság elé a pénteki napon. Mind a négyen szabotálták a begyűjtést — amely biztosítja a dolgozók ellá­tását — az őszi munkákat, amely t jövőévi bő termés aJapját jelenti Mind a négyen a közellálás érdekeit «úlvoean eértő vétséget követtek el, a dolgozóktól vonták el a sertéshúst, a baromfit, a tojást, a tejet, — dolgozókat akarták megrövidíteni az őszt vetéack Mabotáiáaával. Vakaró Józtef bodai 5ß hold föld­del óft íaSO négyszögöl szöllővel ren­delkező kulák nem tett eleget 14 ée fél hold búzavetési, 800 négyszögöl rozevetéei, 4 és fél hold ősziárpa vé­tóéi kötelezetleégéneik. Nem teljesítet­te lttöl-ben 3ö4 kiló, 195ß-ben 640 kiló sertésbeadási kötelezettségét, nem szolgáltatott be több. mint US kiló baromfit és 890 darab tojást elvont a beszolgáltatás alól. Súlyos közellá­tási vetéségéért kétévi börtönre, 4000 forint értékű vagyonelkobzásra, 2000 forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság. Bükkösdi János bodai 71 hold föld Urtüeten gazdálkodó kulák ..szegény­ségével”, „vagyontalanságával", véde­kezett a bíróság előtt, amikor fele­lősségre vonták az elkövetett bűnök­ért. ..Nincs semmim" — mondta Bük­kösdi .János kulák a bíróság előtt. A házkutatás során csak kuJeoricából nem kevesebbet mint 50 mázsát ta­láltak a /Hullásán. Ugyanakkor 98.8? mázsa kukoricabeadásj kötelezettségé­ből semmit sem teljesített, de elsza­botálta 1061. évi 8)6 kiló, 1962. évi 720 kiló sertésbeadási kötelezettségét is. Ezenkívül nem telt eleget 1225 li­ter lej. 3625 tojás, több mint 45 kiló baromfibeadási kötelezettségének sem. Bükkösdi Jánosi kulákot a bíróság közellátás érdekeit veszélyeztető bűn tetőben mondta ki bűnösnek és tekin tetbe véve, hogy 20 hold búza, ő hold ősziárpa. egy hold rozsvetésé­nek sem lett eleget. 4 évi és 8 hónap; börtönre. WWO forint értékű vagyon­elkobzásra. 3000 forint pénzbünte­tésre ítélte. Búdon/fi Jánoruik 28 hoki földje van Téseny községben. A rendeletben előírt vetési és beadási kötelezettsé­gének nem telt elegei. 10 hold búza- vetést, 2 hold árpavetési, 2 hold fa- karmánykeverék elvetését nem telje, sítette, elmulasztotta 1962. évi 360 kiló eertésboadási kötelezettségét. A rendelitek be nem tartásáért, a közellálás érdekeit veszélyeztető bűn­tettéért a bíróság két évi börtönre. 8000 forint értékű vagyonelkobzásra. 2000 forint pénzbüntetésre i'élte. Szászi Jenő téeenvi .98 hokis* ku­I\ veremén Ybelótkönyyek sorsolása Buda pesten 1952. október 25-in, nxomhat ti. u. 3 órakor nx OruxáfgnH lakarpl>ppnxtar V., !\átlor-ulra ló. ttx. pénxtárterméken. A lonolílbio minden olyan forgalomban lévA nyeremény-betétkönyv rén/l ▼car, melyet 1952. szeptember bő 30. napjáig váltottak. A Mamolfítt nyíltanon ! Iák 13 hold búza, 1 hold rozs, 3 hold ősziárpa és 2 hold takarmánykeverék vetését nem végezte el. 472 kiló ser­tésbeadási kötelezettségének nem tett eleget, amiért 8 évi börtönre. 4000 forint értékű vagyonelkobzásra és 2000. foflnt pénzbüntetésre i'élte a bíróság. I» i ii i:ií SZOMBAT, OKTÓBER 25 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: MP3. »I gyógyszert* r, SzéiMx-nyi-iér i 'etetőn: 29 81. 10/8. sz. gyógyszer •.»: Kossuth Lajos u. 8U telefon: 23-04. 10/12 <z gyógyszertár Doktor S u 17. telefon 13-53 — NÉVNAP: Vikiin. — IDÓJARASJELENTÉS: — Várható időjárás szombat estig: Túl-, .nyomóan horu't idő, többhelyen eső­vel. reggeli köd. Mérsékelt délnyu­gati-nyugati szél. A heitnérsék et all« vál'toz'ik. Várható hőmérsékleti érté­kek ar ország területére szombaton réggé! 8—9. délben 14—17 fok kö­zöd. A várható napi középliő ni ér sík­et október 25-én, szombaton az or­szág egész területén 10 fok fölött lesz.-- A Péesl Szpártáktisz SK e hó 25-én este 6 órára hirdetett sakk efő- ndása nem a KIOSZ helyiségében, ha­nem a Pannónia nagytermében lesz megtartva. — Orvosi UmcrcltcrjcsZtő clőndús f hő 30-án eMc : ór kor ar. Orvos-E^éiifléfUgyf t/uk**crvc%ct. Szcchcnvi-tcr 18 >z. alatti kultúrtermében. Az előadó« tárává: A mqi- gű^/ervi megbetegedésekről, kii’őnd« ti kin. tettel a kere-ókép*««étr megállapítására. K'őadA dr. Schulhof Ödön c. ni. tanár, az Országos Bulneolótfiai Kutató Intézet iga/ gatója A Megyei Tanár» Pénzügyi oM/tálvn felkéri a mer leg képen könyvelői vizsgát le­tenni szándékozó hallgatókat, hogy n r km- g»i mívgbeitzélése vegeit októben hó 27-én déli 12 órakor mcelu.széléire jöjjenek ó«»*o h Megyei Tanáé« kultúrtcrniéLcu. Az OT'nR első ízben rendezte meg r 3( város atlétikai posta versenyét A versenyt, mint ismeretes, három fordulóban bonyolí­tották le, A hivatalos kiértékelés szerint n cr*cny«oro7nt három fordulóján összesen 36.723-an indultak el. Legtöbben a harmu«fTli fordulón vettek részt, ahol 40 863 volt rz in­dulók «zárna. Az uto’«ó fordulóban több m nt kétszcrnnnvian indultak, mint az cl«ő két fordulóban együttvéve. Pécs eredménye a vá­rakozáson fiiul maradt. A ver«eny háf«m fordulóiéban összesen 361 -fit vettek részt a versen veken, ez bírón v elmarod a többi vi- léki városok eredményétől. D breeenb»»n. ^ie. geden. Baján. Papán ar. indulók száma ezren felül volt. A lepnaffvobb tömeg Debrecenben indult el. ahol R.?34 versenyző vett részt a versenyen Ar ntols/5 fordulóban nem keve- sehb. mint 6.268 főt .mozgattak meg Debre­cenben. Pécsett a sportkörök nem tulajdonítottak n versenynek megfelelő jelentőséget. Ar ii*em. sportkörök teltcseu tévo’maradtak « verseny tői. ar egyetem, főiskola és a js csak n harm »dik forduló versenyébe tud jak belekapcsolódni. A versenv sikere érdé kében n VT^B-nek t« sokkal «réle«ehb é‘ óbb szervezőmunkát kellett volna kifejteni Péc« városa n minőségi af’étikn tekintetűben vidéki viszonylatban az élen járt. éhhor. hogy Pécs a jövőhen i« in»1? tudja őr;zn! ezt n kivfyott helvét feltétlenül szák« ge«, hogv m:nél nagyobb töin'*»*»'ket vonjtinak 1< ez atlétikába é« minél több pécsi «nortkói ..InVftsa meg atlét 'ni szakosztályát, i A? MHF «órán fe’filnt ^het«égek He«zz*rvevé«ével sportköreink biztosíthatják utánpótláauknt. A versenyt Nyíregyházi nyerte mftg ^zoin bathely és Debrecen előtt, Pécs végeredmény­ben a 30 város közül 13 helyen végzett. nem mondható a legjobb jóakarattal sem ki. elégítenek. Szombati *portmű*or: Torna: ar MTSB országos női felnőtt L, 11.. III. osztályú versenye. Egyetemi torna- csarnok. 17. Kézilabda: Vörös Lobogó—Haladás H férfi mérkőzés 13. Bást%a pálya. Honvéd—Haladás férfi mérkőzés 13. >o. Egyetemi tornacsarnok. ÁSZT ALÍT t:\isz Szombaton, október 25-én a következő be* osztásban játszanak u városi cs. b.-ban részt- vevő csapatok. 16—17: K. Pannónia -M. Bú- nvász I., 17—18: Éoítők T.—^zpárték'-sz HL, 1g_t9: Postás HL—Péesújhegyi B. HL, 10—20: Postás V.—Halad«« I . Poreelnngyár - Meteor I . 20—21: Bőrgxár III Dohánygyár 11., 21—22: Bőgyár I. Posta« IV. * A Béke Szpártákiád országos döntőiéi Baranya meg' e versenyzői közül Sebe« NI i és Káptalan Márta bajnokságot nxert. Sebe» a női súlvlökésbcn lett első.- 10 63-ös ér d mennyel. Káptalan a gránátvi té-b »n szerez­te meg a győze’met. eredménve* 31.61 volt A női torna esapní versem ben Baranya in'* »•V* r- .pc<. m-'codik he'v-n végzett "4* ponttal A férfi toniá*zo««pát 10. btt. IjgyaUfsfik 10 lett a férfi os n<«- roidn válogatott együttes is. \z atlc*1 kai veis-*- nyelt n 100 méter«*« férfi síkfutásban ' go«i i > 3 n*5 eredményévé 6. a too met r % női « kfntá*h»*n S.*bel> 13 «-as errdmé-vévd 3. helvet vívta ki magúnak. \ megyek kö­zötti pontversenyt BndaP°*t e«npn«a nv«,rte| Baranya niegve 33 ponttal hatodiknak 'eg* zott. Hol szórakozzunk? SZÍNHÁZ; Hárotn a ki-s'ány («elvénytbérlet ..B”) »fite fél nyolc órakor. MOZI: A7. áruló arca. Értéken hastyotná­nrok. Köszönjük Xekíü. Sztálin e\v- társ (Ko*«uih) fél 5. fél 7. 9 órakor. Chopin ifjúsága (Park) 6, fél 9 ólakor. Kiadó (Petőfi). Díszelőadás este fél 7 órakor. — Orvosi ügyelet: A Megvei Rendelőin­tézet a b Ztosftottak részére Ügyeletet «tol- gála tót tort 1032 október 26-án n következő orvosokkal sürgő« esetben: 1. tömb: a sáros nyugati fele, Sztálin«!!, Széchenvi-tér. Brrn- uiea. Bajcsy Zs.-u. és n Sikióni-úttói nvu- gatra (Pellérd felé) eső részen: dr Szántó László, lakik Dták-u. 3, telefon: 20 01. IL tömb: a város keleti fele (Péesvárnd fc\é): dr. Davöla Rozália, lakik: Megyc-u. 11. «*• HL tömb: Gvárvárof, ÍNzög. péesújhegyi rész: dr. I iesler Magda. lakik:Fürst S-u 4 telefon- 2t 33. \r orvosi ellátásra sZoruló járóképes betegek d. e. 0—10-ig é« d. u. 4—3-ig keresséíc fel az orvost a lakásán, mert mó* időpontban az orvoy a fekvő be­tegeket látogatja. a Éjjeli ügyeleti szolgálat sorrendje 1932. október 27-tól november 1 -iff: okt. 27-én: dr. Bathay István Baicsv Z«.-u. 5. tej: 30-.«a, okt. 38-án. dr. Hajnik József Kossuth tér 2. tel: 14-98. okt. 2W*n: dr. Puskás Ödön, Bá thori-u. 8. tel: >8-84. okt. 30-én: dr. Ilargit- tay Zoltán. Bathory-u. 17. tel: 27-17, okt 31-én: dr. Tzántú László. Deák u. 3. tel: 20 01. 100-AS CSEPEL, 330-e« Arie! (részletre is) ■ i ne,/,....., g* . eladó. Rékócz'-u. 63 276 ASZTALI és caikólfizhely elndó. Koasuth I ajos-u. 3g. MUNKAKÖMYVA EL, gyakorlattal v«vy udminisr-trut v munkakörbe emelve/., kednék Pécfctt Ajánlatot kiadóhivatala önálló jeligére. ->64 ‘'ÓIÉT tele hálószobabótort vonnék. Cím 270. sZanuMi a kiadóban, N;v EUVAROSKÖCSI eladó. Vasgtrebcn­M. 10. 234 KÉIMÉIFBEí“ mosótok nő eladó, ^/entvin- ee-u. 6 szám. 230 ES UJTIPUSf! fAWA etudó. tündér u. j 8. (voll llorthy-telep). 2601 M \NGAL1CA ártóny továbbtartáasal eladó. Sz>igeti-!i 1 ELVKS/EIT a >/iál n-úuó! a Pelőfi-trhgig vöriUe« ba-na b»rosiv«n nv kláné. Beesiile. les megtaláló jutalom ellenében adju le o Bendőrorvosi hivatalba. 223 KI \B INdOKAT és Böhm rendszerű lu vobikat k«-r •« m gvéielre. vagv Hrba Zene Uiftvéfgcti Szakiskola PéCó. Mátyá.« kit (3. TEDD PENZEDET MIELŐBB TAKARÉKBETÉTBE Ilőnyös, kényelmes, biztonságos/ IRODAI uszi<‘lilainpúkul ver/ünk Baimi'd megyei lej-. Tojd«* é« Baroinf»bcffviijiŐ 'ál. lalat, Pécs. Doktor Sándor-u. 33. lel.. 20-24. dunántúli napló u Magyar Doljruzók Pártja Harnny amray ri Cárlki/ull.niának lapja. Ktlel.V. s/.rk.-riiV PÁLINKA-. GVOIK.Y fflalí« kio.ló: F.CRI <.YIII.A Nrrrke.alü.ág t. k ndúti i v h la 1 Péi’.- Prri’*t?l u. J. — leírton IV'2 é, D * hlöfizelé.i díj: ha.i It.— lorinl Raranvniut'KVi’i Szikra Nvomda Pét’-. Munkái-v Vlih.lv ,o ,i. Ltlelua. Jit J7 A uyuuidiért felel: MtLLtS IIL7.5Ö r , y A

Next

/
Oldalképek
Tartalom