Dunántúli Napló, 1952. augusztus (9. évfolyam, 179-204. szám)

1952-08-01 / 179. szám

DUNÁNTÚLI NAPLÓ AZ MDP BAR ANYA ME GYEI PA' RTBI ZOTT IÁCÁN A K LAPJA IX. ÉVFOLYAM, 17». SZÁM »KA $Q HL LE It FÉM EK, ltt&2 AUGUSZTUS i f ---­--------------------------­La pzártakor érkezett: Papp László a nagyváltósúlyú olimpiai óköl i'ívóküztlfilmek során a legjobb négy kosé került Szorgalmazzuk a gyors begyűjtési A sellyei járás a harmadik helyre tört előre a versenyben Magyéok bér a* utóbbi napokban lönhaé^ért meg kell küídeniök. riennyieégiteg tvr (tettette a begyűjté­st, mégisérn tudott lépést tartani az országos versenyben a többi megyék­kel e Így erősen vieszaesett. Járá­sainknak ée községeinknek a begyilj* tés munkáját tehát nagymértékben fokozniok kell ahhoz, hogy újból az élenjárók közé kertlljtink. ennek ér­dekében még jobban meg kedd gyor. sitani a oséplést és még határozót* taibbá tenni a begyűjtés munkáját. A járások egymásközti versenyé­ben a pécsvárádi járás az első, rme.ty közel jár gabonabegyiijtéeben terve 60 százalékos teljesítéséhez, A teg­napi napon is teljesí­tette napi ütemtervét to igy első helyezését meg tudta tartani. A péosváradi járásban « lovász he fényi termelő- szövetkezet ért el ujar*b «zár. százalékos eredményt. és >• község békeharcosainak szabadfor­galomba, va.lő bekapcsolása most van a minisztérium előtt E helyről is üd­vözöljük a Iovászhetényi élenjáró ter­melőszövetkezeti parasztokat, akik a járásiban másodiknak kapcsolódnák n« a, szabadforgalomba. A mohácsi járás változatlanul a má­sodik helyen van, de ütemét nem tudta megtartani. A mohácsi járásban * községek nem fordítanak elég gon­got a, gyors begyűjtésre, az egyéni gazdáknál, a.mi azt eredményezi, tagy míg a termelőszövetkezetek ki­váló példát mutatnak, addig az egyé- ál dolgozó parasztok, különösen Köl- teden. Mohácsszigeten, Homorúdon erősen lemaradtak. De nagy lemara­dás van a székelyszabari dolgozó pa­rasztoknál is. Ezen a területen kell íyorsan megjavítani a munkát, hogy a mohácsiak a péosváradiakat meg­előzhessék. A seUpei járás elhódította a sikló­siaktól a harmadik helyet. A sellyei járás békehar­cos dolgozó pa­rasztjai meg­mutatták, hogy nem hallgatnak T. Nagy Sándor kulák uszítására és zz eddig lemaradt . Drávakor esztur, ftrávasztára, Felsőszentmárton meg ni, csak bátran előre pécsi járási bé­A siklósi járás a negyedik helyre szorult vissza és Sellyétől 0.6 szá­zalék választja el. A siklósi békehar­cosok nem küzdenek elég erélyesen az itt-ott elharapózott opportunizmus ellen, pedig DiósviszJó példáját már több községben megvalósíthatták vol­na. Előre siklósiak, újból az első helyért, minden lehetőség adva vau a győzelemhez! A villányi járás változatlanul az ötödik helyen van. A sellyeáektől ke­reken 4 százalék választja el. A le­maradás főoka, hogy nem gyorsít­ják meg a terme­lőszövetkezetek be. idását, holott ez ^ órészt szervezési kérdés és ennek helyes megoldása biztosíthatná előrehaladásukat A szigetvári járás a hetedik hely- rf! a hatodik helyre tört előre és mindössze 15 szá.zalék választja el Villánytól. A szigetvári járásban a nagypeterdi Uj Elet termelőszövetke­zet, »melynek felszabadítása kiiszö. bőn áll, mutat jó példát a járásnak, de ezt még mindig nem tudták álta­lánossá tenni, pedig Nagyvátv dolgo- zó parasztjai nemcsak a járásnak, bá­nom *.z egész megyének példaképei. A sását járás, mint az előrelátható volt, a hatodik helyről a hetedikre oéett \ issza. P.ár szigetvártól mind­össze 0.1 százalék választja el, a* utóbbi napok gyen. ge munkája meg­őrződik és előre­jutását csak a já. rásban eluralkodott opportunizmus fel­számolása biztosíthatja. Sásdi járás súlyos hibája, hogy nem támaszko­dik az élenjáró termelőszövetkezetek­re. nem népszerűsíti azok példamuta­tását, nam merít Tormás, Csikóstőt- tös jó munkájából tapasztalatot. A pécsi járás újból javított ered­ményén és ezáltal megközelítette a sásdit és mindössze 7.5 százalék köz. tűk a különbség. Ezt a különbséget két nap jó munkájávaJ be lehet hoz­ákajják mutatni, hogy kiküszöbölik á csorbát. A sellyei járás azonban «lőrehaladása mellett sora teljesítette napi ütemtervét és így a mohácsiak, tói őket elválasztó 3.5 százalék kíi­kehareosok. kflzdjetek még élesebben a megalkuvással szemben és akkor nem lesztek sereghajtók ebben a ver­senyben, amely dolgozó népünk ke­nyeréért folyik. A tszcs példáját I vetik az egyénileg dolgozó parasztok is ..Költő Ferenc elvtárssal g. pártszer. »ízet titkárával több gyűlésen meg­fogadtuk, hogy mind nt elkövetünk, hogy községünk becsületesen betartsa * törvényeket, a párt- és kormányha­tározatokat. Azérl igyekszünk most a «•«épléssel és termény-beadással is. flröm végignézni a termelőcsoport '’séplöbrigádján, amint fáradtságot «em kímélve harcnl a gyor* csépiéi­ért. A cséplőgéptől mindjárt a be- AyiijtŐhelyre szállítják a gabonát, árpából már 100 százalékra teljesítet­te a tszcs beadási tervét és példáju­kat követik az egyénileg dolgozó pa­ssziók is. Hegedűs Henrik 370, Pápícs Ferenc 147 százalékra teljesítették beadásu­kat, Fenyősi Pád pedig 140 százalék­ra és most másodszor kapálja a má­sodveté.sü kukoricáját. A kisjakabfalvai Úttörő tszcs és példamutató dolgozó parasztjainak példája arra figyelmezteti a villányi járás dolgozó parasztjait. bogy ad­junk még nagyobb lendületet a be­gyűjtési csatának, mindjárt a géptől teljesítse minden tszcs é< egyénileg dolgozó paraszt beadási kötelezettsé­gét. Én is közösen a népnevelőkkel úgy dolgozom, hogy minél előbb el­érje községünk * száz százalékot, hogy mindenki szabadon reswfclkcEhes- sen felesleges terményével, fos-ász József begyűjtési állandó bizottság elnöke, Kisjakabfalva. • ^ BEGYŰJTÉSBEN ÉLENJÁRÓ DOLGOZÓ PARASZTOK: Rozsánovle* György Pécsudvard ?S0 százalék Borovlca Márk Pécsudvard 286 „ Rali István Egerág 130 „ Váradl Jáno.s Bogád 165 *. Békést Andris Bogád 156 Méhn Mátyás Bomonya 1.38 „ Jekl János párttitkár, Hírd 146 „ Dénes György vb. elnök, Hird 217 „ BEGYŰJTÉSBEN ÉLENJÁRÓ TERMEI.ACSOPORTOK: BeJvárdgyula Lettin Nagypeterd Uj Étet Babare Béke Nagyvály Bált* Diósriszló Petőfi GílvánJa Alkotmány. A Komlói Építési Vállalat dolgozói teljesítik ígéretüket A Komlót Építési Váltolat komplex brigádja 1952 június 27-én összeült, hogy megvizsgálja a harmadik ne­gyedévi terv végrehajtását. Eaen aiz értekezleten a főmérnök elvtárs ve­zetésévé: komplex-brigádunk komoly munkát végzett. Az értekezlet lezajlása után a dolgozók tudomáséira jutott a kom. plex-brigád javaslata, amely sze­rint a lakásépítések decemberi határidejét augusztusig előrehoz­ták. Ezek szerint egy negyvenkét lakásos épületet december harmincadika he­lyett augusztus 10re adnak át a bá­nyászoknak. Továbbá a komplex bri­gád javaslata szerint augusztus har- mincadikáig — a fenti negyvenkét la. kásos lakóházat is beleértve — 322 leftist adnak át a» kom'ói a/énosata hőseinek. A bányászfürdő építkezé­sére vonankozólag art javasolták, hogy az eredeti határidő — novem­ber harmincadika — helyett novem­ber hetedikéig fejezzék be és szep­tember harmi-ncadikára helyérték már oyan áláapotha hogy legalább négyszáz ember megkezdhesse ott a fürdést. Ezek a javaslatok természetesen csak úgy valósíthatták meg, ha a vél, tálát valamennyi dolgozója lelkes munkával támogatja. Ezért a föld­munkák gyors elvégzésének érdeké ben a saázmétere* mozgalomhoz ha­sonló kezdeményezés indul el a vál­lalatnál. A kezdeményezés célul tűzi ki • napi effy főre e-ő harmadosntá- lvű tatodból tizenkettő, a negye­dik osztályú tálaiból pedig tíz köbméter tőid kiemelését Ugyancsak javaslatként vetették fel a komplex brigád tagjai — a Makszi- menfto falazás kiszéksl lésére — a nar>i kétezer darab tégla befaíazátét Ezeket a javaslatokat a június 29- én Megtartott aktivaértekealet rész­vevői megbeszélték. Erén a», ért ékez­eten résert vertek a műszakiak, a bri. gád vezet ók és brigád tago-k. Alapos vita után megállapították, hogy az előrehozott építési tervet, továbbá a tíz és tizenkét köbméteréé mozgal­mat, azonkívül a napi kétezer téglás mozgalmat, «x augusztus huszadiki versenyben megvalósítják <*z*n ke­resődül pedig a harmadik negyed­éves tervüket túlteljesítik. Ben ács Irén elv'ársnő. akt a Ker- ner-brigáribs-n már résrtvett a kétezer téglás mopga ómban — vállalta: a brigád tagjai mindent elkövetnek a munkában, hogy a házaikat batáridő ejórit átadhassák a bányá*»do’.girvzók- nak. Szavukat valóra is váltják, mert a. legutóbbi értékelésnél a Ker­ner-brigád már 2200 tégila fejeiként) befalazásánál tart, Krajkó Károly kubikus brigádvena. tö az aktívaért ekezletan vá la/ra, hogy a tíriköbméteres fő' dk i emelési mozgalmat mcghonoírtja. Krajkó Ká­roly és brigádja a júMus havi e’-ső dekádban fejenként 8.4 köbméter fö’» Aet termett ki naponta, a második dekád értékelésénél 9 6 köbméternél tartottak o mo=!ani értékeléskor pe­dig 10.9 köbméteres eredroénvt ér­tek «1. Tehát augusztus húszadikára tett vá tolásukat nemcsak teljesítet­ték, hanem túl is szárnyalták. A szénosztályozó dolgozói sqgnsz. tus húszadikára art vá’lallt áU, hogy ■ fürdő épületét tető alá hozzák. Ennek a megvriósítás.a a legutóbbi értékelés szerint 75 százalékos és auqpjwtu* húszadikára teljesíteni tud, já.k * vállalást. A komlói Építési Vállalat dogozój nem elégednek meg az eddigi erőd- mén-vökkel, hanem tovább harcolnak s vállalások teljesítéséért.. Ezt előse­gíti az a lelkes versenvsze torn, mehr egvre jobban kiszélesedik fizikai és műszaki dolgozóink körében. Sztipánovits Kálmán párt titkár. Vermes Kornélia sto is» Sftu*. A 73 8 Épületlakatosipari Vállalat pártszervezetén©!« és szakszervezetének válasza a pártsajtó bírálatára A 73/8 Epűtettokatoslpaxi Vállalat párt- és szakszervezete magáévá tét 1* július 26 án a Dunán hi i Naplóban megjelent bíráló cikket, amely — az augusztus húszadikai versenyválto’á sokkal kapcsolatban — üzemünk hiá nyoaságaival foglalkozott. A cikk el­olvasása után a vá tolat pártszerve­zete és szakszervezete megál’epítet- ta_ hogy a pártsajtóban megjc-lant bí ráló cikk helyes és jogos volt, s még aznap elkezdtük a hibák kijavítását éis az augusztus húszadikai verseny vá1 tolások szervezését Az üzemi há. romszög a művezetőkkel és a ver­senyt értékelő dolgozókká1, megbe­szél« a cikk nyomán a tennivalókat, ezek után pedig megindítottuk a ver­seny helyes szervezését és nyilván­tartását. Ennfik eredményeként jelenthetjük, hogy ma már két szabadságon lévő tanuló kivételével — valamennyi Ipart tanulónk ve.rseny\'állalást tett alkotmányunk ünnepére. Ezenkívül a szabadságon lévő és a vidéken dol­gozó tizenhét firiVai. műszaki és ad rmnlaztra.tív dolgozónkon kívül, mm- denki megtette felajánlását. Közülük »okán megerősítették korábban tett vállalásukat, sokan pedig újabb fel­ajánlásokat tettek, mert úgy érez­ték. hogy az addig válla t eredmé nyék elérésénél többet adhatnak a hazának. A tanuiók közül többek kö­zött Kocsis Jú ia — akiről a cikk ben is szó volt —, azt vállalta, hogy a tízperces mozgalomban réwrtreez, száz százalékos minőségi munkát vé_ géz és 8 száza ékikal emeli torvtelje sítését Wagner Ferenc alkotmányunk únnepér« négy százalékos tervteljesi- ti-cmelért vállait. Az idősebb dolgozók errvik cső. portja nevében Odrobtnc András cső portvezető tett felajánlást. Azt vdL Wte, hogv csoport tánnk átUirrszá7a- :ékát 125-röl 130~ra tokozzák Halme, Gvute csoportja 110 saázalékos át- lagtelfesittnénvAt 133 ra akarta emel. nt. Farkas Mib#iv csoportjának dől nozöí azt válfauták. hogv augumtns húszadikára befejezik évi tervüket. Juhász. Károly jTtehánovlsto, aki bessztt ideig betegeskedett — előbbi vá) a'ásábarn Ígéretet tett arra. hogy az ihen.. néerv leonstengébben telte sítő fiatét szakmunká-iát maga rrieftlé veszi, se a'ti, neveli oktatja s meg ianJtin a legtöbb szakmai fogások­ra. Mint a Dunántúlit Napló is meg­írta, — együk tanítványa. Kovács Bé la. már az első dekádban 160 száza­lékot ért el, Juhász Káro y e’vtárs segítségével. Juhász Károly elviére most újabb felajánlást tett, mégpedig azt. hogv a kapoevárl fo­nodának készítendő hetvenöt darab ajtó mogulunksársál ezekkel a fia tál és tapaerztatotlan szakmunkások­kal 300 százalékos átlagte jesítményt ér el. KövesI Pál elvtárs augusztus húsza­dikára 110 százalékra akarja emelni teljexttrrtényét Radnai Antal sgtrthó- novista kovács arra tett ígéretet, hogy erév augusztus húszadikáig balejeA lkS3 évi május elsejei tervét A műszaiki dolgozók közül Eger­vári Imre művezető arra tett vá! a- tást, hogy húszadikáig hetven száza­lékra teljesíti az üzem augusztust tervét ZaTacsi Ferenc művezető azt vállalta, hogy augusztus húszadikáig üzemrészének do!gozóiva4 125 százalékos tervteljesitést ér el. Varga László technikus felajánlót*«; augusztus húszadikára határidő ki* mutatásé készít a művezetők számá* ra. hogy pontosan betarthassák a ha­táridőket. Hébenstreit Jenő műszaki vezető biztosítja a tervtel jest*éshez szükséges műszaki feltéteteket s igen helyesen — nemcsak a dolgozókkal szemben támaszt igényt a tervtel je- sftés tétén, hanem saját magával szemben is, mert tudja: a dolgozók hiába akarják túlteljesíteni a válto­lások nyomán terveiket, ha ebben nem nyújt nekik segítséget a mii- maki vezető, nem biztosítja a meg- fe'elő munkafe'tételeket. A vállalat párt, és szakszervezete ezentúl figyelemmel kíséri a vállalá­sokat. az eredményeket értékeljük, n dolgozók tudomására hozzuk, hogy ezzel még több lelkesedést, még nagvobb munkalendületet adhassunk nekik. Király József pórttitkár, Leihhám Adum CB-olnök. Jobb munkaszervez6ssel két és fél mázsával többet kereshetnének a botykapeterdi cséplőmunkások Botykapeterd községben eddig jól haladt a cséplés és a begyűjtés A cséplésnek eddig 50 százalékát fejez ték. be. Beadási kötelezettségüknek a péptől azonnal eleget tettek a dől. gozó parasztok, mert tudják, ha idei­jében e’eget tesznek beadási kötele­zettségeiknek, azzal elősegítik az 0r szág építését. Azonban már befejezhették volna, a cséplést. ha a pártszervezet és a tanács jobban megszervezte volna. De nem tekintették fontosnak a kö­zős szérűn való cséplést. így most az égetik udvarból a másik udvarba való huratással naponta elvesztenek négy órát. A napi négy óra veszte­ség annyit le’ént, hogy hetenként két napot csak huzatássa! töltenek Az éjjelt műszakot is beindították, de ezt eem szervazték meg kellően _______________________________ Ez ért történik meg. hogy a műszak- váltás ideién egyes dolgozók egy két órával később érkeznek a mu- kahelyre. Ez is naponta kitesz egy. egy óra kiesést, mert amíg a brigád nem jön össze addig a gép áll. De az Is elöiordul, ha éjjel valamelyik szűk udvarra nem tudnak behuzatni, csak réggé' kezdenek munkába. Te hát ha napi öt óra a kiesés, mivel a gép teljesítménye tíz óra alatt 80 má zsa. 40 mázsával kevesebbet csépel­nek. Ez azt jelenti, hogy a munká­soknak két mázsa ötven kilóval ke vesebb jut naponta. A párt és a tanács ott követte el a nagy hibát, hogv a dolgozók között nem szélesítette ki a versenymozgal­mat. Nem mozgósította a párttago. kai. a DISZ-Halalokat és népnevelő két a csép'és és begyűjtés gyors tel­jesítésére. Pisiét István községi alap. szervezeti titkár még azt sem tudja, merre és hogyan csépel a gép. Ami­kor megkérdeztük tőle, azt a választ adta, hogy csak három hete titkár. De ez nem lehet kifogás, azt tudni kellene a párttitkárnak hogv hol és hogyan csépel a gép és hogyan megy a begyűjtés. A pártszervezet és a tanács hala­déktalanul számo'ja fel ezeket a Md- nvosságokát Mozgósítsa a népneve­lőket. a tömegszervezeleket g avors cséplési és begyűjtési munkákra. Rendszeresítsenek u cséplőgéphez ver­senytáblát. Arra Írják rá minden mű, szakban a dolqozók teljesítményét. Jó népnév élőmunkával és az élenjáró dolgozók népszerűsítésével be tudják hozni lemaradásukat. Ennek érdeké­ben számo’ják lej a laza munkafe­gyelmet. Azokat, akik későn men­nek a munkába, vonják felelősségre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom