Dunántúli Napló, 1952. júlis (9. évfolyam, 152-178. szám)

1952-07-22 / 170. szám

NAPLÓ gyiljté» állása megyénkben W taHAflteoiunk a Komlói Föltáró Vál­lalatnál is, ahol Berniig Jógáét sztahá novista vájár 200 forintot, Szabó Fe­renc vájár szintén 100 forintot, Csap. Mr János 50 forintot jegyzett. Ez azonban nem jelentheti az agi­táció» munka, el hanyag oldsát és le­becsülését, Mégis ez történt meg. Bányaüzem intenél különösen Vasa­son, Széchenyi.oknán, /sivárt aknán es a többi heyeken elseje után néhány napig még fogúawknztak a koreai gyűj­tés agitációjávai, azután abbahagyták. Úgy gondolták, hogy majd 16 án, ha fizetés lesz. így történhetett meg az, hogy 16-án sok bányásznak, mivel nem agútáCtak e'ötte, a fizetéskor nem jutott eszébe a koreai gyűjtés és nem jegyzett. Hiányosság bányaüzemeink­nél még a vezetők példamutatásénak hiánya is. Több helyen, különösen Széchenyi-akmán előfordult, hogy a magasabbfizetésű vezetők 20 forintot jegyeztek és ezzé; messze atelmairad tak az élenjáró dolgozók jegyzései mögött, akik. mint már említettük, 50 és igein sokszor 100 forintot je­gyes tek. Mda a helyzet a MEDOSZ szakszer­vezet dolgozóinál. Ott nem hanyagol, ták cl az agiiitációs munkát. Meg is lAtsalk ennek az eredménye. A ME­DOSZ dolgozói, minit már említettük, az eflsok között állanak a megyében. Az állami gazdaságok és gépáitomá sok dolgozói egymásután kérnek még bélyegeket. így a szentegdíi állami gazdaság 2 800, a keresztespuszlai álla­mi gazdaság 1100 forintot és a többi átférni gazdaság is, mint például a lovászhetényi, helve helyi, püspőkbó- lyi ál ami gazdaságok a Villányi Szó- főtelep, stb. A csobokapusztai álfami gazdaság, ban is nagyon jó a dolgozók jegyzési átlaga: 31.30 forint Ezt a szép ered­ményt a jó agjtációa munkával érték eL A ki »gyűléseken nemcsak elvon­tan beszéltek Koreáról, hanem feliasz nálták Méray elvíárs Koreáról szóló riportjait is. A kiagyülések megtartá­sakor a kiagy ülések előadói mindjárt ünnepélyesen jegye7:tek. így tett Kai már Lajos elvtórs UB-tiag i«, aik a kisgyű'és megtartása után mindjárt jegi#ett 100 forintot, majd étmmt a dolgozók közé, újra elbosízéTgieteU vo. lük a koreai jegyzés jelentősógór61 s ezután jegyeztek a dolgozók. így ér­ték el a 31 forintos jegyzésátlagot Csobokaipusztán. Kiállítás a kommunizmust építő 4 A koreai Ä koreai gyűjtésben megyénkbe* • vasas dolgozók, a Sopiana giyAr dolgozói a Mezőgazdasági Szerém- giyár és a többi vasa« gyár dolgozói járnak az éten. Hasonlóan az élen­járók között vannak a pedagógusok, • kareskedémi és pénzügyi dolgozók áa a MEDOSZ tagjai. A vasasok, MEDOSZ-dolgozók és % többiek mögött elmaradt az építő­ipar, de különösön a bányeiüanmek. Bányaüzemeink jegyzési átlaga a töb­bi szakma gyárainak száza ékával összehasonlítva a legutolsó helyen áld. A lemaradás oka az, hogy egyes bá­nyaüzemeknél a népnevelők, jegyzés - gyűjtök a legtöbb helyen még mindig nem fogadták meg kellően Horváth Márton útmutatását, még minidig el­hanyagolják és lebecsülik az agétációs munkát. Bányászaink, a magyar mun. toásmozgaliomban mindig a legalsó so. Tokban küzdöttek és mait is a ma­gyar munkásosztály lcgáldozafkészebb harcosai a szocializmus építésében. Bizonyítják ezt többek között a mun. kában élenjáró bányászok jegyzései Is. Kiss Cézá kombájnvezető vájár például 100 forintot, Makrai Endre csillés ugyancsak 100 forintot jegy­zett a Kossuth aknán. Hasonló példáik. ,.A Szovjetunió szociálist» akotmá nya arról tanúskodik, hogy az. ami­ről a kapitalista országokban n becsü­letes emberek milliói álmodoztak és ma is álmodoznak, a Szovjetunióban már megvalósult“ — mondotla Sztálin elvtárs 1 Olíó-lian, amikor összegezték a megvalósult szocializmus eredmé­nyeit és a szovjet nép megkezdte a kommunizmus építését. Azóta másfél évtized telt eö, és ma büszke öröm­mel számolhatunk be arról, roham­léptekkel halad a Szovjetunió a kom­munizmus útján. Erről a szédítő ira­mú építkezésről ad álfogó képet „A kommunizmus építkezései — a béke müvei“ kiállítás. Az egyik látogató, amikor végignéz­te a gazdag kiálLÍlást, azt irta a láto­gatási naplóba: „Az erőnek, az alko­tásnak ekkora méreteit még sehol •em láttuk“. Az elvtársiak igaza volt. Ahogy belépünk az első terembe, «lénk tárul a I.*nin-hegyen 1951-ben felépült 26 emeletes moszkvai egye­tem modellje. Szédületes arányaival, művészi szépségeivel lebilincseli a lá­togatói. Ezt a hatalmas épületet alig három év alatt építették fel a szovjet dolgozók. A főépületben 125 előadó­terem, 700 laboratórium, 23 nagy elö- adóhelyLség van, vele egybeépítve 7000 diák számára szálló és a professzorok lakásai. Az egyetem modellje melleti eltörpül a Koiye'myicseszkaja rakpar­ton épült 16 emeletes lakóház. A fa­lakon az építkezés különböző fázisait bemutató képeket láthatjuk, » szovjet embereket, akik ezeket az épületcso­dákat létrehozták. A szomszéd teremben egy falu ki­csinyített mását állították fel. A nyíl­egyenes utcákat kétoldalt fasorok öve­zik, a házak között hatalmas kertek és parkok terülnek eL, a falu köze­pén ott találjuk a tanácsbázat, párt- házat, kultúrházat, iskolát, strandot. Az épületek egyszerűek, mégis mind­egyik más, A teremben körös-körül fényképek, rajzok, a szovjet falu éle­téről, a szovjet mezőgazdaságról, ahol a tudomány és technika legújabb vív­mányaival, a maximumot sajtolják ki a földből a kolhozparaszlok. Amit eddig láttunk, csak bevezető a kiállítás központi anyagához, a kom­munizmus nagy épitkezéseit bemutató dokumentumokhoz. Előttünk fekszik a Szovjetunió domborművű térképe. Kő rülötte fiatal diákok, munkások, ta­nárok nézik a kommunizmus nagy építkezéseit ábrázoló térképet. Es m Saram mindig zsúfolva van látogatókkal, Az egyik tanár telkesen magyaráz egy kisrhh csoportnak. Ez itt a Chn’janszki Erőmű. Itt vezet a most elkészült 101 kilométer hosszú Volga-Don csatorna Sztálingrádhoz. .Sztál'ingrádmál is épült egy vitóerőmü és vniamivel feljebb a Volga folyón Kujbisevnél etrv másik. E két erőmű felépítésénél 750 millió köbméter föl­det kell megmozgatni, amelyet ha va­gonokba raknánk, a vagonok egymás mögé kapcsolva, három és félszer kö- rfilérnék a földöt. A két erőmű mind­egyike évente 10 milliárd kilowatt energiát szolgáidat, amelynek jelentős részét Moszkvába vezetik. Kujbisevnél egy ötszáz kilométer hosszú, 40 kilo­méter széles tenger keletkezik, ez lesz a világ legnagyobb víztárolója. Turk- ménlában mos! építik az Amudarját a Káspi-tengerrel összekötő 1100 kilo­méter hosszú csatornát, ez a csator­na hat év alatt készüli el. Ugyancsak hat év alatt építik meg a Délukrajnai Szovjetunióról csatornarendszert, ame4y 550 klVvmé- ter hosszú. Ezeken a csatornákon ter­mészetesen újabb vi Hamosoröműveket is létesítenek, így a sztálingrádi és kujbisevi erőmüvek mellett villamos- erőművet Cétesitenek Kahovkáinál, Dnyopropetrovazknál, Tahia-Tasnát és a Turkmén csatornán több helyen. Ereik a nagyarányú építkezések alig néhány ér álért készülnek el, érdemes összehasonlítani ezeket a csatorna- építkezéseket a knpilaücta országok csatornaépítéseivel. A Szuezá-csator- nát, a mely 160 kilométer hosszú, 10 évig építették, a Panama-csatorna fel­építéséhez 35 évre volt szükségük. Ezeknek a hatalmas építkezéseknek a megvalósításához egyetlen föltétel szükséges, a béke. A Szovjetunió békét akar és ezt a békét, ha kehi fegyver­rel is megvédi. Ezt hirdeti a kiállítás utolsó terme, A kiállítás utofáó terme bizonysá­gát adja annak képekben és illusztrá­ciókban, hogy a béketábor már csak azért is erős, mert a béketábort veze­tő Szovjetunió hadserege vertretet Ion és legyőzhetetlen. Ezekben a júliusi napokban Pécsett a Doktor Sándor kuitúrházban az ér­deklődő dolgozók egymás mögé sora­kozó tömege előtt feltárulnak a szo­cializmus országának szépségei. Szin­te kézzelfogható közelségbe kerülnek hozzánk a szovjet városok, falvak, a szovjet békemüvek és maguk a szov­jet emberek. A kiállttá« minden tárgya mö­gött olt érezzük a Snovjotuirió népei­nek nagy vezérét, akinek segítségével vívják győzelemről-győzelem re a min­dennapok csatáját a szovjet dolgo­zók, — a nagy Sztálint. Szabadtéri hangversenyek Nyári szabadtéri hangversenyekkel többször is kísérleteztek Pécsett, de siker nélküli egy-egy elszigetelt pro­dukció után elmaradt a folytatás. Mint népi demokráciánk újabb nagy kultúreredményéről számolhatunk be, hogy végre megindultak a dolgozók nyári szórakoztatására a rendszeres szabadtéri hangversenyek, és mint örömmel tapasztalhattuk, nagy siker­rel. Az első hangverseny (Gyurkovifs Mária, MÁV szlmlónlkusok) igen jó indítás volt. A Pécsi Szimfónikus zenekar Endre Emil kitűnő vezetésével örök melódig dk címen a zeneirodalom könnyebb fajsúlyú, de rendkívül értékes alkotó salt szólaltatta meg jól összefogott előadásban. Az Itt ott e’őlorduló hi­bák oka az volt, hogy a zenekarnak nem volt alkalma a helyszínen pró­bálni. Július 20 án, vasárnap este Opera- és operett est volt. Tiszai Magda re­mek zengésű, nemes tónusú hangja, Páy Erzsébet kristálytiszta, mindig biztos csengésű kólóra túrszopránja, Kishegyi Árpád szárnyaló tenorja és Klug Ferenc erőteljes baritonja egy­más után szó’altalták meg az opera, és operettirodalom legnépszerűbb al kotásatt, a legnemesebb szórakozást nyújtva a nagyszámú közönségnek. Sass Dezső mesteri művészettel ki. sért. Igen helyes kezdeményezésnek tart juk, hogy a teljes műsort Szabolcson a bányász dolgozóknak is előadták. A nem kielégítő szervezés miatt azon­ban nem voltak annyian a hangverse­nyen, amennyire a bányászok részé­ről joggal számítani lehetett. A legkő. zelebbi alkalommal a közönségszer­vezésnek sokkal jobban kell mű- ködni. N. M. MOZI Kaamtkt ELSŐ START. Csak ma. Vidám kagyel film. h öadátok: fél S. fél 7, 9 érakor. Fél 7-kor díszelőadás a I-enryrl Népköz, társaság évfordulójának tiszteletére. Park: HÍV A TENGER. Német hajósok »ralmas története. Előadások: 6. fél 9. vasárnap 4. 4, fél 9 órakor Petőfi. BOLDOG NYÁR. Előadások: fél 9, fél 7, 9 órakor. Hűtött nézőtér. NAGTMÍHETI) asztal és ebédlőbútor cl­adó. Madách u. 16. 701 SPORTKOCSI eladó. Honvéd u. 3. 1/6. Megtekinthető délután. fTTTÉSZ. gépész, statikus mérnököt, tech. alkust alkalmaz Tervező Iroda. Székcsfehér vér. Petőfi «tea 9. 824 Párthírek Értesítjük üzemi, területi hivatali pártszervezeteinket, pár (funkcionáriu­sok, lömegszervezetl funkcionáriusok, pártbizottságok osztályvezetőit, mun­katársait, honvédségi, rendőrségi ala­kulatok politikai tisztjelt, hogy ré­szükre július 23-án este 6 órakor „Párt- csoport is pártesoportbtzalmiak mun­kája** Ciliiméi előadást tartunk. Elő­adó Mekts József elviár«, n Vasas szakszervezet elnöke, a Központi Előadóiroda tagja. Felhívjuk a meghi. vott elvtársak figyelmét, hogy az elő­adáson pontos időben jelenjenek meg. Megyei pártbizottság ágit. prop, osztóik. Gyorsiisia a nyereménybetétkönyvek július 19-i sorsolásáról Az Országos Takarékpénztár a nye­remény betétkönyvek sorsolását július 19-én tartotta meg Budapesten. A Ba­ranya megyében váltott nvoraménvbe- tétkönyvek közül az alábbiakat sor­solták ki 200 százalékos, 100 száza­lékos. illetve 50 százalékos nyereinény- nyel: 200 százalékot nyert: Sorozaíszám: Sorszám: 01 816 100 százalékot nyertek: Ot 117 01 1247 50 százatókoi nyertek: 01 .169 01 01 723 01 »57 01 »58 01 1017 01 1046 Of 1070 Ot 1259 Ot 1821 01 1484 01 1568 01 1624 0! 1652 01 1728 Ot 1867 01 2025 ot 2051 01 2101 01 2281 Ot 2292 01 2338 01 3062 ot 2683 CSOMAGOT.ÓT naonnati belépésre leere, sitiik. Papírértékesíté Vállalat, Péea, Per­ezel «tea 2. 825 MTHRITTTATÓ mindenes liáTtartisboii fel. Tétetik. Várad! Antal a. 7,*t, ... ___ 19 82 JVEIUS 21 Bittotan eryö*ött g magyar labdarugó válogatói Magyarország -“Olaszország 3:0 (2:0) Az MTI kiküldött munkatársa je­lenti: Hétfőn dó hűién hatalmas érdeklődés előzte meg az olimpiai labdarúgó tor. na magyar-oí.««z válogatott Jotodarú- gómérközés taliálikozójét. A magyar csapat a következő összeállításban játszott: Grosícs — Buzánszki, Lóránt, Lan­tos —* Bozsiik, Zakariás — Csordáé, Kocsis, Palotás, Puskás, Hidegkúti. LendüiieteB magyar támadásokkal kteadődlk a játék. A 10. percben jobb. oldali támadás után Palotáshoz korul a ’.Obda, a középcsatár villámgyors moaduDalteá elhúz az olasz védők kö­zött és éles, laipos lövése a bateairok- ban köt ki, 1:0 Magyarország javára. Az olasz csapat is témád, azonban a magyar védetem Lóránt vezeté&évsJ csirájában fojt el minden olasz ki­bontakozási. Igen jól működik a ma. gyár fedezetsor is, különösen Boz-slk vau elemében. A 19. percben ismét eredményes a magyar csapat. Bugarti kapukirúgiását Lantos szerzi meg, majd Zakariáshoz játszik, a balfedezet jó érzékkel szökteti Csordást, a szélsőtől Kocsis—Puskás—Palotás a latodé út ja, a köaérpcsatác a remek támadást aiz előbbi gólhoz hasonlóan fejezi be: 2:0. A magyar csapat a gól utón is áísandóan rohamoz. Lerwm feljön az ölasz csapat, de védelmünk jói hárít. A 35. percben Piafotós kap jó labdát, s a kö®épc*a~ tár hiába juttatja hálóba a labdát, a játékvezető ies miatt nem ad’* meg a gélt. Most kiegyensúlyozottabb tes-z a játék, az oiasaoík ia többéit támad­nak. A második félidőben a 2. percben az olasz csapat veszélyes el'entáma- dasát Lóránt haraadóssal tisztázza. Feltűnő, hogy az Olasz csapat ebben a játékrészben mennyivel erőtéijeeehben játszik, mint az elsó 45 percben. Hosszú percekig a magyar térfélen Szegődi Honvéd—Pécsi Honvéd Sri (1:t). Barátságos mérkőzés. Tüzér wtea, S00 néző, vezette Rolléder. Szegedi Honvéd: Palotai — Faragó. Mednyánszky, Kovács, — Sipos, Barát — Böjtös, Cziráki. Csáki, Bene, Ró­zsavölgyi. — Pécsi Honvéd: Nagy (Bogdán) — Gorgye, Sipeki, Mihály — Snbae. Pol­gár — Koroknyuí, Sárközi, E zenberg. Hoinpola, Nyirkos. Az első félidőben köze­pes iramú játék folyt. A vendégcsapat ál­landóan támadott, így a pécsiek lefutások kai kísérletezlek. Fordulós után az iram Csökkent és a játék ellaposodott. A szegedi csapat szinte egy kapura játszott. Góllttvők- Cziráki 2, Bene, Csáki és Böjtös. Jók: Med nyászky, Cniróki, Csáki, illetve Moholy és Polgár. Salgótarjíni Bányász—Pécsnjhegyi Bá. nvász 4:2 (2:1). Bányász Kupa mérkőzés. — Pécsűjhegy, 1000 néző. Vezette: Bácsván. Salgótarjáni Bányász: Oláh — Kiss, Para, Gáspár — Vilezsát, Dávid — Rablóim, Csuperda. Opova, Zsédely, (Hcrczeg), Sza­bó. •— Pécsujbegvi Bányász: Krausz — Bárdost, Réfi, Raranyi — Schwara, Len­gve! — Steiner, Pintér, Horváth II, Kesztcr, Mazil. — Az első félidőben jól tartotta magát a hazai csapat, egyenrangú ellenfele volt az NB t-es csapatnak. Szünet után ki­jött a salgótarjániak nagyobb felkészült­sége és erőnléte. A mérkőzés jóiramú, kő Zepes színvonalú játékot hozott. Cóltüvők: Opova 2, Szabó. Csnberda. il­letve Keszler, Horváth II. Jók: Oláh, Kiss. pattog a labda és több esőiben r.»sl Lóránt nagyszerű közbelépései i Gravies bravurös védései mentik m4| kapunkat a gólláL A magyar csapi támadásai lassúak, körülményesek é különösen Csordás az, aki félénk jött kával sok támadásunkat megakasztja A 11, percben Buzánszk.i hibájáW Fontanes»! száguld el halszélen f mintegy 12 méterről hatalmas lflvét küld kapunkra. Grosic.s azonban széf leire véd. Egyre-másrn futnak a veszi Íves Olasz támadások, de a magva kapus bravúrosan hárít. A 25. percbei vezeti a magyar csatársor az cl» igazi, korszerű támadási, A 30. pert ben szép magyar támadás után Fal kás lesgólt lő. A 31. pereben sorozaté támadások után góllá érik a magva csapat perceken keresztül tartó fölt nve. Z a ka riá s - l’us kás -11 ide ck u‘.i táros dús után a ba’szé'íső bead. Kocsis feje labdája a meglepett Bugatti metlet vágódik n bitóba. (3:0). A további ma gya-r támadásokat sorozatos kapum lövések jelzik. Az utolsó percek bei mindkét kapu 9okat forog veszélybe« a védők azonban keményen műkőd mek. a Hóttón déhitón döntőig jutottalk e a 100 m férfi síkfutás és a 400 ml teinBS gátfutás küadelnnei is. Százmétcres férfi síkfutás olimpia bajnok: Llndy Remigrimo (Egyesült A' laanok) 10.4 mp, 2. McKenley (Jamé sa) 104 mp, 3. MacDonald Balte) (Anglia) 10.4 mp, 4. Smith (Egyesíü Alantok) 10.4 mp, 5. Szuheurjev (Satu jntunió) 10.5 mp 6. Troloar (Ausztrí Ma) 105 mp. Négyszáz métere« gátfutá«. Okim piai bajnok: Charles Moore (Egyesül AHamok) 50.8 mp, olimpiai csúcs, i Li'tujev (Szovjetunió) 51.3 mp, 3. HÓ tend (Uj Zétend) 52.2 mp, 4. Julii (Szovjetunió), 52.8 mp, 5. Whitü (Angidaj, 6. Filiput (Olaszország). Ciuberda, Opova, illetve Bárdosi. t.engyé Keszler. Péc«bÁnyAt«*l*pl BÁnyá»*—Komlói Bányá« 2:1 (1:0). Bányász Kupa mérkőzés. Pécs új hppy, 1500 néző. Tezette: Dnrázsi. A játek idő nagy részében a pécsbányatolepi ci*< pat irányította a játékot, a komlói csati rok csak szórványosan vcszéveztették a nyaltelepiek kapuját. A pérsbánvateli'pi«* nagvobb arányban is győzhettek volna. Gi lövők: Osrkó, Hirczi, illetve Károlyi ji-ci in'll. Jó: Flirczi, Oszkó, Nagy, illdve Ki rolyi. Kanizsai. ♦ Pécsi Honvéd—Szegedi Honvéd 5:3 (3:*1 Barátságo** női kézilabda mérkőzés. Minú két csapatban mezőnyjátékos védett. A csiek támadósora sokkul jobban lőtt kaput és ügyesebben használtak ki a helyietek^ * Szolnoki Lokomotív atlétikai versenyé ■ női ifjúsági diszkoszvetésben G»másik. Pécsi Dózsa versenyzője 38.16-os eredméní nyel új országos ifjúsági csúcseredmény í’lított fel. A pécsi atléták különben vasát nap két helyen is versenyeztek. A Hal* dós versenyzői Szombathelyen, a Dózsa •* létái Szolnokon álltak rajthoz. A líaladú nt*éták eredményei: 400 férfi ifjúsági: 2 Ma jeresik 34.4, húly férfi felnőtt: 2. Söjt® 13.85. 800 férfi ifjúsági- 2. Majercsik 2:0 Diszkosz női ifjúsági: 3 Krisztián tO.’1 Gerclv női serdülő: t. Káptalan ÍI. 31.3* Női ifi súly: I. Krisztián 11.32. Dózsa ver senyzők eredményei: női ifi magas: 1. B*> c«>ánvi I. 140. DUzkosZ, 1. Göinzsik 38.16, ^ Btií-sányi II. 33 23. hírek KEDD, JULIUS 22 10/3. sz. gyógyszertár, Szóchenyi-lér 5, telefon: 2981, 10/8. sz. gyógyszer- tár, Kossuth Lajos u. 81, telefon: 23-91, 10/12. sz. gyógyszertár, Doktor S. u. 17. telefon: 13-53. — NÉVNAP: Magdolna. — lüOJÁRASJEIJENTES: Várluató idójáráe kedd estig: Felhő- átvonulásuk, néhány helyen z-áporesó, zivatar. Mérsékelt, majd megélénkülő nyugati-ésaaknyusr-itf szél. A mc!eg kís*é mérséklődik. Várható hőmérsék­leti értékek az ország területére ked­den reggel: 12—15, délben 25—28 fok közölt. — <Mn 4 H 9 óra között a Vágóhíd és Sörgyár közötti útvonalon elveszett egy 300x^20 ponyva. Kérjük a becsületes meg­találót a Vágóhídon jutalom ellenében adja lo. — Elveszett szombaton este háromnegyed 10 órakor Deindolból induló autóbuszén 13 köves Doxa karórám bőrszíjjal, becsü­letes megtaláló ragy nyomravezető 500 fo­rint jutalmat kap. Perczel utca 35. ELADÓ belföldi «zmlrnaszőnyeg. 273x360 cm. Megtekinthető Sallai utca 27. 1. jobbra 3. ajtó. 801 ÖNÁLLÓ könyvelő elhelyezkedne. Levele­ket ..Kontírozó*4 jeligére kér. 805 FÉRFI CSODAKERÉKPÁR, !/**•< gyermek- kerékpár, külföldi gyártmányú eladó. Sán­dor n. 13. Dobos. S09 PÉC.ST Kenyérgyár keres kemencefútőket. Jelentkezés a központi irodában, Saildi u. L sa. 826 NE DOBJA el a sárgnbaracmafot, 1-44 forintot fizet kg.-ónként érte a MÉH Válla- lat. Lim-I.om Bolt és MÉH átvevőhelyek, vi­dákon a Foldmávesstüvetkczetek. 812 # AZ ÉL M. 22/1. sr. Építőipari Vállalat Bp III. Totasr. u. 5. sz. felvételre keres fért1 női segédmunkásokat és kubikusokat, bu«Is pesti és veszprémi munkahelyeire. Mio” két helyen ingyenes és tiszta széllés [ munkahelyhez kö/el. Kizárólag gverm^l nélküli házastársak részére, ha mindkettő vállalatunknál dolgoznak, külön szoba. Hj dapcst<-n napi 3.— Ft ellenében ebé« Veszprémben napi 6.— Ft ellenében ebc< és vacsora. Mnnkábaállás esetén, a váll* lathoz való felutazést a lakóhelytől, 8 n* pon belül megtérítjük. Ezenkívül hnvontl háromszor 80 százalékos hazautazás! kedv«* ményt biztosítunk és havonta eayszer 1 haza- és visszautazást teljes egészében met térítjük a jogszabályok értelmében. BOR jóminőségű olcsón kapható. Ott Iánál. Szilvási szőlőhegy. 7» FELHÍVJUK az eb és kecsketartók figye*. mét. hogy állataikat a nagy melegre vaH tekintetűd állategészségügyi és nemzeig»1 da sári szempontból feltétlon nyírják mej? ^ szőröket átveszi a Melléktermék és Hull* dékgyüjtő Vá’Ialot. Nyíratni is lehet a ke** kéket és kutyákat. Nyírási idő: minden l»^‘ főn Felszabadnlás-u. 83, gyepmesteri telep szerdán: Megveri-út 5. sz., befárat Dokte1 Sándor-u. felöl és pénteken Siklósi út ■** MÉH Járási-telep. A DÍLDtlNANTULI t’zrmálclmcüá.i l keres megvételre 2 darab mennyezeti vf* ti I Iá tort 220 és M0 voltos Árumhoz. fí’JJ. Pécs, Kazinczv-u. 6. *** alatt. 8N OUNANTOll NAPIO t Mn*»ar Doleuiük Pár»)a Bnran.nmrzvci Parll>l?ollsá*nnnk U|>1* F«f*lö, .scrkair'fi PU INKá-s Gvnpnv Folató« ktaciü: SZIKRA SANDO« Scerkc«zrőség és kiadóhivatal- Pécs P-refV* niea 2. - Telefon: 13-32 é« H 42 MNB egvszámlaszám 0097* —33. Előfizetési díj: h»vi It.- forint Raranvnmegve» Szikra Nyomda Pécs. Mnnkór«v Mlhá'v nfea 10 sa. Telí-fon: 20-27 . A nyomdáért felöl: MELLES REZSŐ

Next

/
Oldalképek
Tartalom