Dunántúli Napló, 1952. júlis (9. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-10 / 160. szám
WB8 TTTMT7S 1« N R P l é fi PÁRT ÉS PÁRTÉPITÉ S * Legyen a faliújság fegyver a pártszervezet kezében a III. negyedévi terv teljesítésében A harmadik negyedévi terv sikeres teljesítése íiiagy feladat elé állítja az üzemek pártszervezeteit. A feladatok jó! megoldásához jelentős segítséget adhat az üzemekben működő faliújság. A faliújság fegyver a pártszervezet kezében, a tömegek szervezése és nevelése érdekében végzett mindennapos munkájában. A faliújság sok üzemünkben azonban még nem vált a tömegek harci eszközévé, szervezeteink többsége nem ismerte fel a faliújság jelentőségét, mozgósító hatását, egyes alapszervezeteink nem ismerték még fel a faliújságban rejlő mozgósító erőt. Pedig ha a faliújság jó kezeikben van, maga is agitátor, amely fejleszti a kritikát, önkritikát a dolgozók figyelmét mindenkor a legdöntőbb problémákra irányítja. Ahol a faliújság valóban betölti hivatását, ott ez az eredményekben is megmutatkozik. A Mezőgazdasági Szerárugyárban is 'an faliújság. Megszokott jelenni néha rajta egy-egy dolgozónak az észrevétele az egészségvédelemről, vagy éppen az igazolatlan mulasztók névsorát teszik ki nap-nap után. Az helyes, hogy az igazolatlan mulasztó dolgozók névsorát kiírták, mert ennek következtében ebben a hónapban még °Sy igazolatlan mulasztás vagy elkésés sem volt, Tehát a faliújság azt eredményezte, hogy mivel az elmúlt hónapban faliújságra került az igazolatlan mulasztók névsora, ebben a hónapban erre már nem volt szükség, és így a terv teljesítését is elősegítette, mert 101-ről 105.3 százalékra emelkedett. A faliújság azonban csak akkor tölti be hivatását, ha azt nem egy-két ember, hanem, az egész kollektíva készíti, ha minden dolgozó kifejti rajta tapasztalatát, elvtársi bírálatál. Ezt azonban megvalósítani csak akkor lehet, ha a pártszervezet fontos feladatnak tekinti a faliújság szerkesztését. Éppen ezért helyes lenne, ha alakítanának a Mezőgazdasági Szerárugyárban egy háromtagú szerkesztő- bizottságot. A szerkesztőbizottság tagjai liözé bevonnák az olyan dolgozókat, mint Gulyás Jánosáé, aki 142.5 százalékot ért el a hetedikéi 'koreai műszakon, vagy Dambi József, aki 116 százalékra teljesítette tervét. Ezek az elvtársak a pártszervezet segítségével vallóban tudnák a dolgozókat mozgósítani a párt- és kormányhatározatok végrehajtására, a verseny mozgalom további szélesítésére. Népszerűsítsék a faliu sápon az éSeniáró dolgozókai, akik már a felajánlások teljesítésében szép eredményeket értek el. Olyanokat, mint Nagy Istvánná, aki 127.5 százalékot teljesít vagy Gaál Tiha- mérné 141.5 százalékot ért el. De adjon segítséget a faliújság a lemaradóknak is. Adjon rövid érhető cikkekben felvilágosítást Krisics Márk elv- társnak, aki tervéi csak 97 százalékban teljesíti. Magyarázza meg a cikk. hogy a tervet lehet teljesíteni akkor, ha a munkaidőt kihasználják és a munkában alkalmazzák az új módszereket. Másik igen fontos feladata a faliújságnak, hogy fejlessze a kritika» légkört. Maguk a dolgozók mutassanak rá a brigádjukban lévő hibákra. Építően bírálják azokat, akik nemtörődömségből -selejtes munkával kárt okoznak népgazdaságunknak. Bírálják meg azokat, akik a termelésben hátul kullognak. Például Horváth Béla elvtársat, aki mindössze 84 százalékot teljesít. A cikk úg,y bírálja meg az elvtársakat, hogy egyben mutassa meg azt is, hogyan javítsák ki a hibákat. Mulassa meg a cikk, hogy Horváth elvtárs is tudja teljesíteni a tervét, akkor, ha jobban szervezi meg munkáját és a munkaidő minden percét kihasználja. A legfontosabb, amit szemelőtt kell tartani, hogy a faliújság az egész kollektíva alkotása legyen. A faliújság nem lehet eleven akkor, ha azt csak két-három ember készíti, ha nincs kapcsolata a tömegekkel, akiknek áldozatos munkáját kell hogy kifejezze. Éppen ezért a pártszervezetnek arra kell törekednie, hogy ebbe a munkába vonja be a tömegszervezeteket, a DISZ-t, a szakszervezetet, hogy a tömegszervezeti vezetők fel- világosító munkáján keresztül minél több dolgozó kapcsolódjék be a faliújság munkájába. A faliújság munkájáért és magáért a szerkesztőbizottság munkájáért elsősorban a pártszervezet felelős. Felelős azért, hogy a cikkek valóban segítőik legyenek. Földművesszövetkezeteink dolgozó! ra, vezetőségi tagjaira az idei termén ybegyüj fals b en , nagy feladatok várnak. A minisztertanács határozata értelmében a beadásra kerülő terme, nyékét közvetlenül a cséplőgéptől a begyüjtőhelyre kell szállítani. Az elmúlt év begyűjtési időszakában mindez jelszó volt, az‘ idén azonban törvény. Szövetkezeti dolgozóinkra, vezetőségi tagjainkra az a leiadat vár, hogy a pártszervezetek irányításával, személyes példamutatásokon kérész, tül serkentsék a szövetkezet tagságát, a község dolgozó parasztságát a beadási kötelezettség gyors teljesítésére. Alig, hogy egv-egy községben befejeződött az aratás, azonnal hozzáláttak a behordási munkákhoz és nyom. ban felbúgtak a cséplőgépek egy-egy dolgozó páraszt tszcs, á "ami gazdaság szérűjén, megkezdődött a tér- ménybegyüjtés. A községekben ünnepélyes keretek között adják át a gabonát a földművesszövetkezetnek, mirt például Egerúgon, Bicsérden, Kémesen, Bójyon és a pécsudvardi fö'dmü- vesszövetkezeteknél. Az ege-rági föld- művesszövefikezet vezetősége, a párt. szervezet, a tanács elhatározták, hogy az első torménvbeadást ünnepélyessé teszik s a községben az első beadó gazdát népszerűsítik. A csép'ést 7-én délután 4 óra felé kezdődött meg Szekeres István 4 holdas dolgozó parasztnál, aki a helyi szövetkezetnek tagja. A párt irányításával, a tanács segítségével u íöldművesszövetkeZet dolgozói megszervezték az első termény, beadást, amely még 7-én este 7 óra körül történt meg. A termény átvevő helyen az irodahelyiséget feldíszítették, ami hirdette, hogy az idei tér- ménybegyöjtésnek -gyors, zavartalan lebonyolítása a terv teljesítése nemcsak egyéni, hanem közös érdél-, mert a szabadpiaci árusítást úgy kapja meg a község, ha beadási kötelezettségének 100 százalékra eleget tesz. A terményraiktár bejárat» előtt díszkaput -cmelfliek és képekkel, zászlókkal tették színessé. Szekeres István szövetkezeti tag tisztában volt azzal, hogv a beadási kötelezettséget a csép. 'ésől számitfjtt 24 órán belül teljesítem keli, Nem is várakozott sokat, ahogy a cséplőgép alatt sorakoztak a megtelt zsákok, rögtön felrakta a kocsi ra, amely szintén íel volt díszítve zászlóval, virággal és megindult a földművesszövetkezet terményátvevő- helye leié, ahol már várták az első gabonát a szövetkezet vezetői, a község dolgozóinak egy része. Gilbert Ferenc terményfelvásárió egv csokor virággal köszöntötte Szekeres István első beadót aki egy percig sem késlekedett és ezzel is erősítette a békéért harcoló emberiség millióit és bebizonyította a déli határainkon provokáló fasiszta bandának, akik amerikai parancsra nap, mint nap sorozatosan követik el provokációikat, hogy végtelenül szereti hazáját. Nálunk már az aratás lassan befejezéséhez közeledik, zúgnak a cséplőgépek, ömlik a gépből az élet és minden becsületes dolgozó paraszt, aki a béketábor aktív harcosa, örömmel, büszkén tesz eleget beadási kötelezettségének, mert tudja, hogy ezzel is ötéves tervünk teljesítését segíti elő, amely még szebb könnyebb életet biztosít minden dolgozó számára. A bicsérdi földművesszövetkezet ugyancsak megkezdte a terménybe- gyűjtést és órák alatt begyűjtött 13 mázsa 38 kiló búzát és 4 mázsa 65 kiló árpát. Földművesszövetkezeti dolgozóink, vezetőségi tagjaink tegyék ünnepélyessé minden községben az első terményátvételt é- mozgósítsák a meghatalmazottakon keresztül a szövetkezel tagságát, a község dolgozó parasztságát arra. hogy beadását közvetlenül a cséplőgéptől teljesítse. . Sznbó Kvu MÉSZÖV Diopauandista. készüljünk a vasutasnapra és Alkotmányunk ünnepére 1980 csille szenet termeltek terven felül a koreai műszak első két napján a MESZHART bányászai A „koreai műszakutolsó napjaiban kettőzött erővel mutatják meg a MESZHART bányászai szeretetüket a üös koreai nép iránt. Szerdáig 1980 csille szenet termeltek terven felül a MESZ EIART bányák dolgozói. így szerdán hajnalban már “z 1981. csille — köteles részen felül szállított — szén indult el a MESZHART osztályozója leié, hogy kövesse' még sok sok, kiíejézve a pécskörnyéki bányászok szolidaritását a szabadságáért, függetlenségéért harcoló Ko reá iránt. A bányakerületek versenyében egészen július 8-ig. vasas vezetett, 8 án azonban — 102.1 százalékos havi r^iesűményével — a szabolcsi kerület tört az élre — Mindhárom bányakerület túlteljesítette ezen a napon is előirányzatát. A csapatok és egyéni versenyzők közötti küzdelem napról napra más eredményt mutat: más-más csapat kerül az éIre a koreai testvérekért, a több szénért fo lyó harcban. Hetedikén még a pécsszabolcsi Szlávek An , fejtés volt a MESZHART legjobb lejtési csapata 212.7 száza’ékos eredményével, nyolcadikén már Háromszéki V/fmoséJc — ugyancsak Szabolcsról — szerezték meg az első helyet 17Ő.8 százalékos napi teljesítményükkel. Az egyéni versenyzők sorában a szovjet íejtőkalapáccsai termelő vájárok járnak élen. Jelenleg Uranka Károly a eg jobb, aki 8-án két és félszeresre teljesítette tervét Á verseny eredményeinek népszerűsítése jobb munkára serkenti az István-aknai bányászokat A pécssziaíbolicsi István aknán azelőtt nem sokat törődtek a verseny nyilvánosságával. . Amióta azonban Valiguna elvtárs elsőnek István-aknát tüntette ki 'látó - gátasával, s adta át itt munkamódszerét, megváltoiott a helyzet. István-aknia napról-napra teljesíti, sőt túlteljesíti tervét. A nagy fel olvasóterem versenytáblái is megújultok. Napró-napra kikerültek rájuk a szebbnél szebb eredmények. A főhelyen pedig nagy versenytábl a mutatja Va'Sgwra elv társ követőinek: Rufli Lajos sztahanovista vájárnak és társainak egyre emelkedő teljesítményéi és- keresetét. Amióta — emv hónap alatt — Rufü Latos vájár termelése 135 százaiéiról 182-re. a keresete 60 Ft-ról 179 re emelkedett, egyre többen állnak meg az ö és csapattársai eredményeit, keresetét jelző tábla előtt. S hogy nem marad eredménytelen a példájuk, arat mulatja, hog-- az úttörő Tavasz csapat után júliusban — a koreai műszak teirtaiiha alatt—, már a harmadik csapat vájárai ve szik kézbe a nagyteljesítményű szovjet fejíőkáiapácsot, hogy az ő nevüket is nagy betűkkel hirdesse az élenjárók táblája s ők is -hozzájáruljanak a koreai-műszak Sikeréhez. A dolgozók pedig, akikről most már szó esik mindenütt, hisz nevüket olvasni, hallani mindenütt István aknán. — a verseny-nyilvánosság meg javulása óta ■ — a koreai műszak hetedik munkanapján újabb győzelmet értek el: 102.7 százalékos napi és 102.1 százalékos havi átlagukkal megelőzték az eddig élenjáró Vasast és bá nyakerüHetük a MESZHART legjobb bányakerülete lett. A Sopiana Gépgyár dolgozóinak vállalása az Alkotmány ünnepének tiszteletére X pécsi igazgatósághoz tartozó vas. utas dolgozók az 500 kilométeres mozgalom további kiszélesítésével, az őszi forgalomra való még jobb feliké- szüléssé! segíthetik legjobban a hős koreai nép sz&badsághaTcát. A vasutas nap és az Alkotmány ünnepére eddig a pécsi igazgatóság vasutasainak 93 százaléka tett felajánlást. Most az a feladat, hogy a vállalások teljesítéséért minden egyes vasutas dolgozó lelkesedéssel harcoljon. Zöldi József élvtárs, sztahanovista mozdonyvezető, Tálasi Gábor élvtárs fűtő az 500-as mozgalom keretében eddig 22 százalékos szénmegtakarítást és 24 százalékos javítási költségcsökkentést ért el Hazafias kötelesség-ének tekinti a szálDitési feladatok gyors és pontos teljesítését a dombóvári fűtőháznál Készéi János mozdonyvezető, aki fűtő nélkül váltatta Komló állomáson 180 kocsi rendezését. Utána 1334 tonnás vonatot továbbított ami kétszeres terhelésnek fellei meg. Készéi János tud ja, hogy odaadó munkájával Komló építéséit gyorsítja, s egyben segíti a béke védelmét. Fenyvesi János elvtárs szabadság , harcos brigádja Dombóvár állomáson az utazási sebesség tervszámához vl szionyítva 158 százalékos teljesítményt ért el. Ezzel példát mutatott a vonat kísérő kartársaknak, hogyaj, kell harcolni a gyors elegytovábbításért Az őszi forgalom sikeres előkészítésének egyik feltétele az Utazási sebesség tervszámának túlteljesítése. Az utazási sebesség tervszámúnak teljesítésében a pécsi igazgatóság lemaradt. Teljesítményük 89 százalék. A pécsi igazgatóság pályafenntartási dolgozói többségükben megértették, hogv az összes 'szolgálati ág együttműködése segítheti sikerre az 500-as mozga. lom kiszélesítését. Eddig a pályafenntartási dolgozók 97 százaléka tett felajánlást a vasutas nap és Alkotmányunk méltó megünneplésére. A szigetvári iv. pm. szakasz dolgozói a vonaímentes idő jó kihasználásával 600 méter hosszban 15 centiméteres emelést végeztek anélkül, hogy a vo. natok közlekedését zavarták volna. Az 500 kilométeres mozgalom új alapokon való kiszélesítéséért folyta, tóit munkában az eredmények mellett egy sor hiányosság is mutatkozik. A szakszervezeti üzemi bizottságok egv- része nem a hivatalos lapban megMl, j,a Sopiana Gépgyár dolgozói, tatjuk hatalmas eredményeinket, me. “Töket a Szovjetunió segítségével Pyitunk és Rákosi elvtársiunk vezeté- elértünk. Népi demokráciánk eredményeit igazoij,a alkotmányunk, mely leszögezte a dolgozó nép jo- 1M' ^atoi-mát hazánkban, ti üi1’ a Sopiana Gépgyár dolgozói djuk, hogy mit kaptunk Alkotmányunkkal, ezért még több és jobb unkával akiarjuk megünnepelni a i^pyar dolgozó nép alkotmányának vtarduilóját, augusztus , 20 át, melyre ^vetkező felajánlást tesszük, t % Készáru és teljes termelési tervünket a III, negyedévben ha- °uta és teljességében is legalább két 6 aszalókkal túlteljesítjük. 2 Tervszerűségünket az operatív q. havi programhoz viszonyítva ‘ J é^ázalák felett tartjuk. ,) Bár az ütemes termeléshez szükséges anyag elő re tartás tní. mindig nem éri el a kellő pígérjük, hogy a III. negyed i,fi ^ a KGM által eöirt dekádon ■'-úti 20, 35, 45 százalékos készáru "’ugvatósulá-st betartjuk. 1^ Öntödei sejtünket a II. ne- gyedévhez képest öt százalék. csökkentjük. j), Az egy főre eső egy napra eső W, termelési értéket a tervhez utunk1 1,5 százalékkal, a 100 forint din 'abúrre eső termelési értéket pa- ‘9 egy százalékkal lú teljesítjük, o. Vállaljuk, hogy augusztus 20- g.,. , Ja előrehozzuk az Aprítógépr untait exportra megrendelt öt da. Vty. ß- 8 as tengelykapcsolót és a 1 g e^dvúdéki Erőmüvek 10 darab B. Up ^ngelykapcsotóját, azonkívül a negyedévben legyártjuk az Aprító. gépgyár áltat rendelt 14 darab fehérfémbélésű csapágyat és két darab GB 4-es tengelykapcsolót. Vállaljuk továbbá, hogy a terven felül négy darab Kolbai gyűrűshengért gyártunk le. 7 Az anyagtakarékosság vona- • • lén vállaltjuk, hogy a III. negyedév folyamán hengerelt áruból 5.750 kilót 13 ezer forint értékben, szí. nesfémet 180 kilót 1000 forint értékben, szerszámot 3.000 forint értékben takarítunk meg. O Vállaljuk, hogy a Vorosiin- mozgalmat kiszélesítjük. A 100 százalék alatt dolgozók teljesítményét emeljük. A 100 százalék alatt dolgozók létszámát a II. negyedévhez viszonyítva lCf százalékkal csökkentjük. Vállaljuk továbbá, hogy á Gazda mozgalomban résztvevők számát, amely jelenleg 34 fő, augusztus 20-ra 40 főre emeljük. Csatlakozunk 8 gépünkkel az 550 órás mozgalomhoz, valamint a gyorsvágást 15 esztergapadon alkalmazzuk. ígérjük, hógy a Loy-mozga-1- mat dolgozóink körében kiszélesítjük. Tervünk teljesítésével és túlteljesítésével harcolunk azért, hogy hazánk mielőbb a vas és acél országa tegyen, hogy hazánkban mielőbb megvalósuljon a szocializmus. Jó munkánkon keresztül kívánjuk erősíteni a Szovjetunió vezetése alak átló béke- tábor erejét, hogy mind szorosabbra vonjuk a proletároemzetköziséget. 16 aláírás. adott „500 as" cím elnyeréséhez szűk. séges teljesítmények elérésére mozgósítja a dolgozókat, hanem annál kisebb százalékra téteti meg a válte'á. Kokat. A vasntas dolgozók egyrésze még mindig nem alkarja megérteni a vasút fokozódó népgazdasági je lentő-siégét. Kifejeződik ez a még mindig előtör■ dió munkctfegyelemlazltásban, ittasságban is. Bátaszék állomás létszámába tartozó Gyenis Pál vonaitvezető és brigádja június 15-én berúgva jelein t kezett. szoígálalba, a vezénylet ,Jiem vette ezt észre", Gyenis Pálék Dombóvárra továbbítottak vonatot, ott tovább folytatták az ivást, A dombóvári vezénylet, helyesen, nem engedte őket szolgálatba utazni. A pécsi osztálymérnökség I. pálya, mesteri szakaszáról Orovicza Mihály és Prokop Jenő munkaidő alatt munkahelyüket elhagyva szeszesitalt fogyasztottak. Az ellenség tudatában van a vasút fokozódó népgazdasági jelentőségének, ezért . támadásának egyik célpontjává a vasutat tette. Az ellenség: a klerikális reakció, jobboL dali szocdeimek, balesetekkel, szabotázsokkal, a munkafegyelem lazításával a dolgozók — köztük a vasutasok — életére törnek. Gábor Mátyás főmoz- donyvezetöt. aki hanyag munkával mozdonyának tűzszekrényét kUágyitot- ta. az elsőfokú fegyelmi hatóság elbo. csátotta. Akadnak o yanok is. mint Csoko- nyávisontán Mihádák- István főpálya- mester. aki a dolgozók versenylendü. tétét fékezi. Az a véleménye, hogv a pályafenntartási dolgozók ,,hem tud. naík" felajánlást tenni. Lépjünk fel keményen a fegyelmezetlenekkel szemben A szolgálatból elmaradók, a fagyé lem azítók, a balesetet előidézők, a munkaverseny élien uszítok a vasutasok érdekeit sértik, lassítják a szóda liiztmus építését gyenerítik a békéért folytatott harcot, az ellenség, az amerikai háborús uszítok céljait szolgálják. Az irántuk érzett gyűlöletet vasutasaink fejezzék ki még jobb, még több munkával. Az 500-as mozga'om új alapokon való kiszélesítésével, legyelmezett munkával készüljünk a vasutas nan és Alkotmányunk méltó megünneplésére. Várnai László főintéző. Földművesszövetkczeteinknél megkezdődött a terményhegYÜjtés A koreai műszak kiváló eredményei a Sopiana Gépgyárban Egymással lelkes versenyben harcolnak a Sopiana dolgozói a koreai műszak utolsó napjain vállalásaik teljesítéséért. Még az ünnepi műszak megindítása elölt elhatározták, a jú. Hus 1—lO.ig munkaverseny keretében július 25 ig, hat nappal a határidő előtt újabb tíz darab kábelszövögépet készítenek el. Az ígéret valóraváltásáért együtt dolgoznak az öntöde, az esztergamü- hely és a lakatosüzemrész dolgozói. Ezekben a napokban nem is volt kétszáz száza’ékon aluli teljesítmény f,á. belszövő alkatrészeket gyártó szakmunkásoknál. Különösen kiváló eredmények születtek a hidegüzemben. Krouman Lajos sztahanovista marós új csúcsered. ménnyel lett az első. Hetedikén 406 százalékos napi átlagává/ a Sopianá ban eddig ismeretlen eredménnyel se 9 ff ette a kábelszövőgépek határidő előtt elkészítéséért vívott harcot Ex- ner András és Szentes János esztergályosok. akik az elsejei 250 százaié, kos teljesítményüket hetedikére inár háromszáz százalékra emelték. Exner András a koreai műszak hetedik napján délután kettőkor állt munkába. Fé négyig már hatvan darab orsó mene.tvágás,át végezte el, hogy az éjjeles harmadban őt felváltó Szentes Jánosnak még több munka darabot adhasson át további feldől. gozásra és július 25 én az ő jó műn kájuk segítségével — valóban készen álljon a tíz kábelszövő.