Dunántúli Napló, 1952. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1952-06-20 / 143. szám

1953 JUNIUS SC NAPLÓ 3 A BOLSEVIK PÁRT TAPASZTALATAIBÓL ★ A pártszervezet a mezőgazdasági munkabrigádok erősítéséért JÓ MUNKASZERVEZÉS — SIKERES ARATÁS A seemveaziteség nélküli aratás, csáp lés biztosítósa érdekében igen fontos, hogy tanácsaink a pártszer- v ecetekkel közösen alapos szervező és felvilágosító munkát végezzenek. Csak komiol ly felkészüléssel lehet biz­tosítani. hogy mtoden község betart­sa a minisztertanács határozatát a szemveszteség nélküli aratás és csép­iéire vonatkozóan. Ha szervezetlenség, lazaság uralkodik el a községiekben, ha egyes tanácsok e'.bizakodnaik, — mondva: ,,úgyis könnyen megy min­den!" — ez csak káros lehet Diósviszlón a legutóbbi tanácsülé­sen beszélték meg az aratás, cséplés- sé kapcsolatos feladatokat A tanács, a pártszervezettel közösen előzőleg máir egy tervet dolgozott ki. Számba vette, hogy a községnek hány hold kalászosa van, beleszámítva a terme - tőcsoportét is. összesen 100 hold őszi­árpa van a községben. Kapnak két aratógépeit a gépállomástól és 230 munkaerő áll rendelkezésükre. Igiy aztán a község dolgozói nyugodtan merték vállalni, hogy az ősztárpa ara­tását 2 nap alatt befejezik. A terme- lő cső portnak, még mindig marad 60 dolgozója, akik az airartás ideje alatt a lókaipálást és a másodnövényveté- sét végzik. A traktorok pedig, amit nappal learatnak, azt éjjé megtár­csázzák, vagy ha másodnövémyt vet­nek a területre, akkor felszántják és azonnal elvetik a magot. A 210 hold búzát 4 nap alatt learatják, öt nap alaít. pedig végeznek a behordással. A cséplést úgy szervezték meg, hog.v két cséplő brigádot a aki tot tab. Mindkét brigád 9 órát dolgozik, úgy­hogy egy nap alatír 18 órán keresztüli csépeltnek. Az aratás és csépiés idején kúton békevasárnapokat szerveitek, ami­kor aratnak vagy csépelnek, A ter­melő csoport DISZ tagjai külön DISZ- brigádot szervezitek az aratás, osép- lés idejére. Lelkes DISZ fiatalok van nak a csoportban, akik munkájukon kereisziiül akarják megmutatni hogy követik a szovjet komszomd tagok példáját, példamutató munkájukon keresztüli igyekeznek becsületet sze­rezni maguknak. Azonban hiba. hogy szétszórják már most a DlSZ-fiatalokat az aratás, csépiés megkezdése »lőtt. külön-külön állítják őket munkába. Helytelen ez, mert igy ©veszik a fiatalok munka­kedvét, verseny lendületét. Az aratás és csépiés idején szívesen „virbus- k ódnak" a fiatalok, de ha szétszór­ják őket 'különböző munkaterületek­re, megszűnik a ,,virtuskodásuk", nem végeznek olyan leik es munkát. Hagyják a DISZ-fiatalokat együtt dolgozni, hogy együttes munkájukkal előre'endítsék az aratás és csépiés versenyét. így az ifjak és lányok egymás eredményeit túlszárnyalva vágják majd a rendet, vagy szedik a mankót a termelőszövetkezet földjén. Ilyen felkészültséggel elérhetik hogy elsők legyenek a versenyben. Szervezzék meg jobban Kökönyösön az anyagellátást A koEhozpártszerverelek minden erő­feszítésüket arra irányítják, hogy a dolgozókat a mezőgazdaságj növények terméshozamának emelésére és a kol­lektív állattenyésztés továbbfejlesztésé­re mozgósítsák, A rjazani terület dob- rovoi kerül elérnek Kaganovcs kolhoza a legnagyobbak egyike a területen. A Kaganovics kolhozban 60 kommu- nisita dolgozik. A pártszervezet nagy gondot fordít a párttagok egyenletes elosztására, arra, hogy a kolhozmunka minden területén ott álljanak előre mutató példaként a párttagok és tag­jelöltek. Feladatuk az, hogy a párton- kfvilli kolhozpara'srlokat magukkal ra­gadják a párt és a kormány által! ki­tűzött célok megvalósítására. A párttagok arányos elosstása ■ z egyes munkaterületek közölt lehe­tővé teszi, hogy a pártszervezet gyor­san feltárja és kiküszöbölje a munka hiányosságait. A pártszervezet a kol- hozinunka ellenőrzésének jogát a párttagokon keresztül gyakorolja. A munkafegyelemért vívott harcban is a kommunisták cs tagjelöltek biztosít­ják a győzelmet. A mezőgazdaság to­vábbi fellendülése elválhatatlanul ösz- szefügg a munkafegyelem megerősíté­sével a kolhozokban. Éppen ezért a Kaganonvics kolhoz pártszervezete úgyszólván nap, mint nap foglalkozik a munkafegyelem kérdéseivel. A pártszervezet felülvizsgálta a nö­vényápoló brigádok munkafegyelmét és megállapította, hogy akadnak még olyan kolhozparasztok, akik nem dol­gozzák le a kolhoz-alapszabályzatban megállapított munkaegység minimu­mot. A pártszervezet mozgósítja a kom­munistákat é.s tagjelölteket a Kol- boz-alapsziibályzut széleskörű Is­mertetésére. A kommunisták megmagyarázzák a munkaegységek teljesítésében hátrama- íadt koliiozparuszloknak, hogy mu­lasztásaikkal mindenekelőtt maguknak ártanak, mert csuk a kollektív kolhoz- vágyon növekedése biztosíthatja a kolhozparasztok anyagi jólétének növe­kedését. A pártszervezet kitűnő nevelő munkája meghozta a kívánt ered­ményt. Olyan kolhoziparasztok, akik azelőtt gyakran, mulasztottak, a felvilá­gosító szavak hatására szorgalmasan jó munkát végeznek a kolhozföldeken. A kolhozparasztokka! való beszél­getés során kiderült, hogy a munka- fegyelem lazulásának egyik oka. hogy hanyagul tartják nyilván a munka­egységeket. A munkaegységeket nagy késedelemmel írták csak a kolhozpa­rasztok javára, emiatt csaknem lehe­tetlenné vált a teljesítmények számon­tartása. s ez kihatással volt a munka­fegyelemre. A pártszervezet javasla­tára a kolhozvezetőség utasította a könyvelést, hogy javítsa meg a munka- egységnyilván tar tűst, A pártszervezet következetesen védi a dolgozók érdekelt és min. •len olyan kérdést felvet és meg­old, amely a dolgozók mindennapi életszükségleteivel és problémái­val kapcsolatos. Álljon itt erre egy példa: a kolhoz­parasztnők munkáját károsan befo­lyásolta a bölcsőde hiánya. A párt- szervezet napirendre tűzte a kérdést és hogy a kolhozparasztnők életét könnyebbé tegye, a munkafegyelmet megszilárdítsa, kötelezte a koChozveze- töséget a bölcsőde létesítésére. A böl­csőde megnyitása u!án ugrásszerűen megjavult a női dolgozók munkafe­gyelme, nőtt munkájuk termelékeny­sége. A kollektív gazdaság megerősödése elképzelhetetlen az állattenyésztés fej­lesztése és hozamának növelése nél­kül. A párt és a kormány útmutatá­sainak megfelelően a kolhozpártszer­vezetek nagy figyelmet fordítanak er­re a gazdasági ágra. Az állattenyésztés fejlődésének előmozdítására példa a Ka liny in-kolhoz pártszervezetének munkája. A Kalinvin-kolhoznak nagyarányú állattenyészete van. A kolhozban meg­szervezték a sertéstenyésztő-telepet. A kolhoz azt a feladatot kapta: lássa el fajtiszta, gyorsan szaporodó fiatal zsírsertésekkel a terület kolhozait. E feladat megoldásában a pártszer­vezel közvetlen segítséget adott a kol­hozvezetőségnek. Ä pártszervezet kez­deményezésére oldották meg a sertés­telep építésének nehézségeit. A kol­hozban nem volt tégla, mész és építő­anyag. Meg kellett szervezni ezek iér- melését. A pártszervezet azt ajánlot­ta a kolhozvezetőségnek, szervezzen brigádokat az építési anyagok előállí- tásáre és ezekbe a brigádokba tíz kommunistát küldött. A brigádok tég­lát gyártottak és nieszet égettek. Tég­lán és mészen kívül kő és zúzott ka­vics is kellett az építkezéshez. A kommunisták kezdemény esésére a szükséges kő és zúzott kavics meny- nyiséget régi, használatonkívüli épü­letek lebonátásábó] nyerték. Ezt a munkát három vasárnapi rohammal végezték el. /Miután biztosították m szükséges építőanyagokat, rendkívül rövid idő alatt felépítették a sertéste­lepet. Nem sokkal ezután a pártszervezet javaslatokat terjesztett a kolhozveze- töség elé, hogyan lehet határidő előtt teljesíteni a kollektív állattenyésztés fejlesztésének hároméves tervét. Javas­latokat dolgozott ki a pártszervezet a tej-, hús- és gyapjuhozam növelésére és a beadási kötelezettség túlteljesíté­sére is. A Kalinyin-kolhoz kommunistái méí- tán örvendenek tiszteletnek és tekin­télynek a kolhozparasztok közt. A kommunisták nzzal érdemelték ki a tekintélyt és tiszteletet, hogy mindig a kolhozérdekekért vívott harc első sorában állnak. A kolhoz fejlődésének biztosítása elképzelhetetlen a pártszervezet és a párton,kívüli kolhozdolgozók közti kap csolat szüntelen erősítése nélkül. A Kaganovics és Kulinyin kolhoz párt- szervezetének ereje a kolhozparaszt tömegekhez fűződő kapcsolatban rej­lik. abban a képességben, hogy a két pártszervezel minden nehézség és aka­dály leküzdésére mozgósítani tudja a kolhozok dolgozóit. A SzK(b)P terü­leti bizottsága fontos feladatának te­kint, hogy a két kolhozpártszervezet kiváló eredményeket biztosító mód­szereit széles körben terjessze. A kökönyöei építkezéseken az utób­bi időben sokszor panaszkodtok a dolgozók az anyaghiányról. Az anyag_ ellátás rossz szervezése gátolttá mun­kájukat. Legtöbb kifogásolnivaló azon­ban a gépészek munkájában akadt atkik a főgépésiz hibája miatt nem látják el szeretettel és odaadással feladatukat, nem biztosítanak állan­dóan megfelelő minőségű és mennyi­ségű habarcsot az építőknek. A hétfői napon a Beloiannisz DISZ brigád tagjai, — akik szocialista fo­gadalmat tettek a fejenkénti napi 2000 darab tégla befalazására, csak három órán ál • dolgozhattak. Reggel hét órakor eldugult a cső és 11 óráig álltak. Elekor kaptak habar­csot, de 12 óra 20 perckor már új­ból kifogyott a malter a tartályból. Ezután két óráig áHtak és már csak egy órát dolgozhattak a munkaidő le jártáig. így csak 14 köbméter falat ,,húztak" fel. Ez a jelenség héttőn általános volt az építkezés egész területén, — mond­ta Schwarczkopf József elvtáirs, fő­műnk a vezető, — ha számbaveeszük az összes kökönyösi építőmunkást és az átlagot számítjuk, megállapíthatjuk, hogy lejenként két-három órai munka esett ki. A keddi napon sem volt sokkal kü­lönb az anyagellátás. A Beloiannisz DISZ bTigód tagjai déliben abbahagy­ták a munkai, mert nem volt habar­csuk. Amikor fél egy felé megunták a tétlenséget, felkeresték Farkas An­tal' fügépószt és megkérdezték tőle, miért kell nekik mindig órákhosseart. á.Vdogálniok habarcshiány miatt. De a brigádvezetö még jóformán ki sem mondhatta a kérdést, Farkas Antal főgépész mar készen volit a válasz- szal: Engem semmiért sem lehet okol. ni — mondta. — Én csak azért lele­lek, amiért Icléös vagyok. Ezért pedig nem vagyok felelősi A fiatalok mégis megmondták ne­ki a hibák okát és azt, hogy ő a fe­leős. Elmondták, hogy ö maga is tudta: a DISZ brigád építkezésén szombaton megrepedt a habar csvezeto cső. mégsem gondoskodott a megja­vításáról. Csak akkor, amikor Duga elvtars kijé'entette, hogy neki kelti megfizetnie az elfecsére t munkaidőt A DISZ fiatalok azt is kifogásoltok, hogy Farkas Antal vagy vizet kü'd nekik habarcs helyett. vagy olyan sűrűt akar nyomatni, hogy eldugul tőle a cső Kedden is ezért keltott több, mint léi órát várniuk, mig szét­ezereltélk a csövet és kijavították « hibát. Farkas Antal főgépész még fiatal­ember, 24 éves. Lehet, hogy lapa3zta. latlansága okozza beképzeltségét. Azt hiszi magáról, hogy „nélkülözhetetlen munkaerő.“ Ilyen pedig nincs! Nap­jainkban egyre több fiatal tanul és az idősebb dolgozók sem restellnek könyvet fogná a kezükbe, hogy szak­tudásukat növeljék, vagy éppen új munkaterülettel ismerkedjenek meg. Pedig Farkas Antal tudna javítaná a hibáján, ha a hibák kijavításához kémé a pártszervezet, és a DISZ ve­zetőségének a segítségét. De 6 ezt nőm teszi és ha hiba akad — ez pe­dig eűrűn előfordul mostanában —* szakmai kifogásokat keres saját maga tisztázására. Néhány esztendővel ezelőtt talán örültek volna a munkások az olyan tétlenségnek, amit órabérben meg­fizetnek. De Komlón, a mi Kökönyö. sünkben, ma már más emberek. Be. nács Irének, Kerner Henrikek, lelkes DISZ fiatalok, harcos építőmunkások dolgoznak, akik nem tűrik, hogy Far­kas Antal felelőtlen munkájával, nem­törődömségével lassítsa az építést, pénzt lopjon ki e zsebükből. A közö­nyös) építőmunkások dolgomé akar­nak, jól akarnak dolgozni és nem akarnak a jövőben napi két-három órás munkakiesést. Ezek a munkáeok már nem akarnak órabérben dolgozni, mert ha tef jesítménybért kapnak, sokkal többet keresnek. De főleg nem akarnak órabérben tétlenkedni, mint ahogy azt az ellenség szeretné. A munkások tudják, hogy ez nemcsak nekik, hanem a vállalatnak és nép­gazdaságunknak is óriási kárt okoz. Csak ki kell számítani, a héttői na­pon, milyen nagy károsodás érte * vállalatot, amiért legalább 200 mun­kásnak olyan két-három órát fizetett ki időbérben, amelyen nem Is dol­goztak Nem szabad eltűrni, hogy a rossz anyagellátás gátolja a DISZ- fiaita’okat kéteizertéglás vázlatosuk teljesítésében! Ha a Beloiannisz DISZ brigádot segítik, akkor eddigi teljesít­ményeiket ú túlszárnyalják, pedig a júniusi első dekádban 2116 darab tég, át falaztak el fejenként. Farkas An­tal főgépész gondolja át komolya« ezeket a tényeket és sürgőse« javítson a hibákon Kérje bátran n pártszervezetet, a párfbizottaág se­gítségét munkájához, de . kérjen se­gítséget a tró-zt és a vállánál mő- szaki vezetőből is. Ne emiedje, hogv a sorozatos géphibák tovai/bra íz kő- rókát okozzanak. Akik pél fiát mutatnak Csikóstöt tűsön a begyűjtésben Vasárnap egyre többen lépték át a csíkóstőttőaj kultúr ház küszöbét. Ta­nácsülésre memíek, ahol legfontosabb feladatukat, az aratás, csépiés, má- •odnövényvetés és begyűjtés kérdé­sét beszélték meg. Ott voltak a dol­gozó parasztok, tér mól őcsop o rtl agok, fiatalok és öregek, valamennyien örül­tök, hogy az év legboldogabb szaka­szához érkeztek — az aratáshoz. Ilyen leiké« tanácsülés még nem vo!t Csikóstóttösön. Ott ük a dolgo­tok kö*ött a község két lrjiincjibcH-iiltchb dolgozó puraszlja b: Bakonyi József és Antal Antal. Vájjon van© olyan dolgozó, aki ne becsülne meg ilyen embert, mint Ba­konyi Józscl és Antal Antal.' Olyan bizony nincsen! Ki tudna még csak tossz vzót is mondani o.yan dolgozo Parasztra, aki még mióta gazdálko­dik, nem volt adósa a nép álla mának, •erűdnek sem? Ariid Antal beadási könyvét mutogatja büszkén, amely élő bizonyítéka, hogy tava'y is 300 e.áralékon felül teljesítette gabonabe ^ adási kötelezettségét, Bakonyi pe­dig arról beszél, hogy niár március­ban teljesítette félévi sertés- és vágó­mat liabcadási kötelezettségét, tojás­ból pedig az egész évit mar 10S szu> tolókra teljesítette. AmeVstt, 6 h<vm htaradt 1« tavaly Antal Antal mögött á gabona beadásban. Antal AittoJ áprilisban jött haza a kórházból és mindjárt teljesítette első félévi beadási kőt*tatéttoégét. Most ••tor hízik egy sertés a második fé>- ♦vrc is. A vasárnapi tanácsülés art bizonyt- k)tia he, hogy ez a két dolgozó pa b*ozt a gabonabeadással sem »kar ‘•maradni Ahogy a tanácselnök «uv- tár» végzett a heezániolóJávaJ Bako- **Yi József emelkedett szólásra és •tokot mondta: — Termeszei ea, hogy gabonából •Midjárt * cséplőgéptől teljadtettem bóteiezettBegemet. ahogy a rendelet •^Irja. De vállalást teszek, hogy a J°bbl terményből vagy ágaiból Sxtá- Jbi elvtárs születésnapjára 100 sláza- 'ékra teljesítem kőtelezettségcmcl Antal Antal íudto, hogy ént ö >* *J*dja tri|«iUaní, hl** 9 hód b>- 1 fűk van mindkét tó Ifiknek é' l®on ők is. De várt még egy kicsit, jól meggondolta és akkor tett vállalást. A gabonát már nem is említette meg, hiszen mindenkinek kötelessége mind­járt a cséplőgéptől teljesíteni a ga- bonabeadást, hanem ... — Én pedig nem Sztd'in elvtárs születésnapjára, hanem az Októberi Forradalom ünnepére teljesítem min­denből a beadási kötelezettségemet! * Fábos Vandd, a község hanyag kubikosa másnap megszólította Ba­konyi József vőjét: — Vasárnap de verte a mellét az apósod... Mit akar elérni a válla­lással? Világos, hogy ez később Bakonyi József fülébe ís eljutott. — Én nem vertem a, mellem, csak nem akarok adós maradni... Hát milyen gazda az, aki mindig tarto­zik ... Én azt szeretem, ha minél hamarabb rendezve van mindenem! Tavaly is mondtam a cséplőmunká- sökmak, hogy a mázsáról rakják mind­járt a ioo csira és a raktárba vigyék a gabonát Azt mondták: erre nincs idejük... Még sem hagytam, más­nap már teljesítettem beadási terve met! Antal Antallal nem álltak verseny, ben sosem, de figyelik egymás mun­káját. és igyekeznek mindennel, cgyi. kük sem akar lemaradni. Antal An­tall :s úgy beszél, mint Bakonyi Jó­zsef, neki is az a véleménye: • __az ötéves terv bizony komoly do log, do toljesiteni tudjuk, ha ato pooan megfogjuk a munka végét... Mi megbirkózunk n nehézségekkel, se glljük az ötéves terv teljesítését... Teljesítjük a beadást! “ És ha a begyűjtési tervet telje­sítik marad még a szabadpiacra is. Marad, bőven marad! — adja meg a választ Antal Antal. _ En a 9 hold földből csak búzából minden évben 60—65 mázsa termést takarí­tottam be ... Most is nagyon szép a búza. Ennyiből pedig könnyen teljesíthe­tem a kötelezettségemet és még sza­badpiacra is marad bőven! De nem elég várni a bő termést. Azért meg is kell dolgozni! Antal Antal löldjelt meg lehet nézni, nehéz lehajló kalászok teremnek rajta, mert minden munkát idejében végzett Mi­kor mások reggel mentek ki a határ­ba. Antal Antal már húszat fordult -zantájsbam a 700 méter hosszú föl­dön. Addig ki sem fogta a lovakat, amíg egy és fél hold földet fel nem szántott. Most a burgonyánál úgy igyekezik még magasabb átlagtermést elérni, hogy többszőr feltölti. Tapasztalta már hogy minél magasabbra tölti a bur­gonyák annál nagyobb termést hoz mert a gumók fentröl hajtanaik. A továbbiakban is hasznosítani fog­ják a szovjet agrotechnikai mód­szereket, ezzel biztosítják a bö-éges termést és azt, hogy a beadási' köte­lezettség teljesítésében ezentúl is pél­dát mutathassanak a község do gozói­nak. Öntudatos békeharcosolcká neveli brigádtagjait Fábián Ferenc Sörgyár kmi, cn doWitnuk Hnkonyták *•* Fábián Ferenc elvlárs, * béke bizottsági na k titkára nemcsak a termelésben elért eredményeivel har­col a békéért, hanem minden szabad idejét felhasználja arra, hogy munka­társait öntudatos békehnreosokká ne­velje. Beszélget a dolgozókkal az éves tervről, a gyár tervéről, kaveraenyről. clbeszégei velük a nem- srtközi kérdésről ia. Ilyenkor előveszi az újságol, leolvassa a legérdekesebb cikkeket, majd körösen megvitatják ezeket. Felhívja a brigád tagjainak öt- mun­figyalmél másik eseményre is amelyet az újságban megtalálhatunk és igv lassan elérte, hogy egyre többen ér­deklődtek a naj)i események után. Fábián elvjlárs azután megbeszélte a brigád tagjaival, rendeljék meg ők is a Szabad Népet éj» igy rendszeresen tájékozódhatnak arról, mi történik a világban és hazánkban. Jó agitációs munkájával igy elérte, hogy egy nap alatt buszán jelem kellek nála eJilíit».- téare.

Next

/
Oldalképek
Tartalom