Dunántúli Napló, 1952. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1952-06-15 / 139. szám
Í95S JDNTUS 15 N Ä P l. O A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának határozata az 1952/53*. évi termény begyűjtésről A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1952. évi 2. számú törvényerejű rendelet« meghatározza a beadási kötelezettséget. A rendeletből a parasztság jóval a tavaszi mezőgazdasági munkák megkezdése előtt megismerte a beadási kötelezettséget és időben felkészülhetett annak teljesítésére. A Magyar Népköztársaság Minisz- tartanácsa a mezőgazdasági termelés nagyarányú támogatásával mindén feltételét megteremti a ■ terménybeadási kötelezettség teljesítésének, az 1951. évi december 1-i párt- és kormányhatározat, valamint az egyes mezőgazdasági termények forgalmának ideiglenes szabályozásáról szóló 48/1952/VI. 8. M. T. sz. rendelet pedig biztosítja, hogy mindazok a termelők, akik eleget tesznek a nép állama iránti beadási •kötelezettségüknek, feleslegeiket minden megkötöttség nélkül, szabadon értékesíthetik. A dolgozó parasztság, a termelőszövetkezetek és a termelőszövetkezeti csoportok — átérezve a Magyar Népköztársaság gondoskodását — a haza iránti kötelességérzetből és saját jól felfogott érdekükben is, terményeiknek közvetlenül a cséplőgéptől történő beadásával mozdítsák elő a terménvbegyüjtési tervek mielőbbi teljesítését. Az állami begyűjtő szervek, a begyűjtő vállalatok és földművesszövetkezetek feladataik kifogástalan és pontos ellátásával vigyék sikerre a' terménybegyüjtést, A termgnybegyüjtés biztosítása érdekében a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa a következőket határozza: I. A terménybegyüjt és előkészítése 1. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa felhívja a dolgozó parasztságot, a termelőszövetkezetek és a termelőszövetkezeti csoportok tagjait, valamint az állami gazdaságok dolgozóit,- hogy a) készüljenek fel a gabonabfiadá- si kötelezettségnek közvetlenül a cséplőgéptől történő teljesítésérti — ahogy azt minden termelő Számára a begyűjtésről szóló törvényerejű rendelet kötelezően előírja, b) fokozott éberséggel előzzék meg és leplezzék le a terménybeadás ellen irányuló ellenséges aknamunkát. 2. A tanácsi szervezet minden tekintetben készüljön fel a terménybegy,üjtés reá háruló feladatainak végrehajtására. — Ennek érdekében: a) a belügyminiszter a begyűjtési miniszterrel egyetértve biztosítsa, hogy a megyei és járási begyűjtési osztályok dolgozói, továbbá a községi begyűjtési nyilvántartók felkészüljenek a begyűjtés feladatainak ellátásáig». b) a begyűjtési miniszter gondosan készítse elő a begyűjtés munkájában résztvevő tanácsi szerveket a begyűjtés adminisztrációjának hiánytalan ellátására és kellő időben biztosítsa annak szervezeti és technikai előfeltételeit. ' c) a begyűjtés munkájába széles körben vonja be a községi begyűjtési állandó bizottságokat. A begyűjtési miniszter a begyűjtési állandó bizottságok számára biztosítson széleskörű szakmai segítséget. 5. Az állami begyűjtő vállalatok és a begyűjtő földmüvesszovetkeze- tch úgy készítsék elő a terniénysik átvételét, hogy a cséplőgéptől történő beadás minden fennakadás nélkül, a termelő felesleges idővesztesegenek elkerülésével történjék. Ennek biztosítása érdekében. .. aj a begyűjtési miniszter gondoskodjék a, begyűjtő vállalatok, a NóO- VOS/. pedig a földművesszövetkezetek 'dolgozóinak szakmui előkészítéséről, b) a begyűjtési miniszter és a SZÓ VOSZ gondoskodjék a termény- átvétel zavartalan biztosításáról. ej a begyűjtési miniszter a belügyminiszterrel egyetértve biztosítsa, hogv a községi tanácsok a termények továbbszállításának és berakásának folvanwtos lebonyolításában támogassák viiz . átvevő szerveket, szükség esetén műiikaerőt és igaerőt bocsássanak a Begyűjtő szervek rendelkezésére. <4. A begyűjtési miniszter megyei és járási meghatalmazojtai ■a) ellenőrizzék, hogy a tanácsi és begyűjtő szervei a teíménybegyüjtés előkészítésével kapcsolatban szükséges intézkedéseket megtegyék és biz. tosítsák'a begyűjtés sikeres végrehajtásának minden előfeltételét. b) ellenőrizzék .hogy a tanácsok, a begyűjtő vállulatok és n földművesszövetkezetek n begy iijtéssel kap. csolatban reájuk háruló feladatokat az 1952:2 sz. törvényerejű rendeletben és a fennálló egyéb jogszabályokban meyvállapított rendelkezéseknek megfelelően hajtsák végre és ahhoz hathatós segítséget nyújtsanak. 5. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa felkéri a MEDOSZ-t, DISZ-t és Uz MNDSZ-t, hogy: tekintsék az elkövetkezendő hónapokban a terményrbegyüjtés előmozdítását, síik erének biztosítását központi feladatuknak.. Tudatosítsák, hogy az állammal szemben fennálló beadási kötelezettség teljesítése minden ternpielőre egyaránt kötelező. A falusi töniegszeevezetek — a MEDOSZ tagjai, a DISZ fiataljai, az MNDSZ asszonyai, a földművesszövetkezetek tagjai, — a begyűjtés sikere érdekében fejtsenek ki széleskörű felvilágosító munkát, tudatosítsák, hogy minden mázsa beadott gabona erősíti népi demokráciánk alakját: a munkás-paraszt szövetséget. 6. A helyi tanácsok, az állandó bizottságok, a falusi tömegszervezetek tag|ai személyes példamutatással járjanak élen a termény'beadás teljesítésében. II. A begyűjtési tervek megállapítása 1. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa a jelen határozat kiadásával egyidejűleg megállapította a megyéknek az 1952/53 évi termény — állat és állati termékek begyűjtési tervét. A megállapított tervek terménynél, vágósertésnél és vágómarhánál gazdasági évre, míg a tejnél ,a tojásnál és a baromfinál naptári évre szólnak. 2. A begyűjtési miniszter a megállapított megyei begyűjtési terveket június hó 20. napjáig küldje meg a megyéknek. 3. A begyűjtési tervek minden megyére kötelező érvényűek és csak a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának határozatával módosíthatók. A megyi, járási és községi (városi) tanács végreha jtó bizottságának elnöke a begyűjtési tervek teljesítéséért — saját működési területét illetően — személy szerint is felelős. III. Az állami termény begyűjtés megszervezése A cséplőgéptől történő gabona beadás a terménybegyüjtés gyors lebonyolítását követeli meg. Gondoskodni kell ezért arról, hogy mind az állami, mind a vállalati és szövetkezeti szervek a begyűjtéssel kapcsolatban rájuk háruló feladatokat minden tekintetben hiánytalanul hajtsák végre. Ennek biztosítása érdekében: 1. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa felhívja a dolgozó parasztságot, a termelőszövetkezeteket és a termelőszövetkezeti csoportokat, valamint az állami gazdaságokat, hogy a) a beadásra szükséges gabonát mázsálás után a cséplőgéptől haladéktalanul vigyék a begyiij tőhely re, b) a begyiijtőhelyen gondosan tisztított, száraz gabonát adjanak át, c) a begyűjtő vállalat vagy a földművesszövetkezet magtárába bevitt gabonából sorrendben a természetbeni kölcsönöket, a természetbeni földadót, a beadási kötelezettséget az állami gépállomással szemben fennálló természetbeni tartozást teljesítsék. A termelési szerződéses beadást a szerződés feltételei szerint kell teljesíteni. 2- A begyűjtési tervek hiánytalan teljesítése megköveteli, hogy a begyűjtés terén is megakadályozzunk, minden lazaságot és érvényesítsük u kötelező állampolgári fegyelmet. Iliinek érdekében: A helyi tanácsok folyamatosan H- ienórizzék a beadási kötelezettség teljesítését és 48 órán belül alkalmuz- zak az 1932:2. sz. törvényerejű rendeletben és annak végrehajtása tárgyában kiadott utasításokban foglaltaknak megfelelően az azokban meg- állapított következményeket — kö- telezettség felemelésé, elszámoltatás, kártérítés, kivetés, slb. — azokkal szemben, akik határidőre nem teljesítik kötelezettségüket. A belügyminiszter a begyűjtési miniszterrel fe az érdekelt tni/niszte- rekkel egyetértésben gondoskodjék arról, hogy a megyei és jártási tanács végrehjto bizottsága a begyűjtési osztályokat - a begyűjtés munkájának előmozdítására — n hegViij- tési főidénybon a vegrehajtóbjzotLság egyéb osztályainak dolgozóiból erősítse meg. 4. \ begyűjtési miniszVer és a SZÓ VOSZ gondoskodjék arcról, hogy a földmű vessző vetkezeti tiermcnybe- ffviijtő hálózat minden líekintetlwn zavartalanul bonyolítsa le a terménybegyüjtést. Ennek érdekében a) biztosítsák, hogy a begyűjtő helyek a terményeket a fennálló jogszabályokban meghatározott feltételek mellett vegyék át, b) a begyűjtő földművesszövetkezetek, illetőleg, a begyűjtő vállalatok telepei a gabona begyűjtés főidénysza- kában — a begyűjtési miniszter intézkedése szerint — vasárnap és ünnepnap is biztosítsák a folyamatos terményét v étel t. IV. A tárolás és szállítás biztosítása 1. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa felhívja a dolgozó parasztságot, a termelőszövetkezetek és a termelőszövetkezeti csoportok tagjait, valamint az állami gazdaságokat, hogy az új termés betakarítása előtt gondosan készítsék elő és tisztítsák ki raktáraikat. 2. A' termelői termény raktárak gondos kitisztítása érdekében a) a földművelésügyi miniszter a raktári kártevők elleni védekezés jelentőségére június hó 20. napjáig megfelelő módon, plakátok, brosnrák, röplapok, stb. útján hívja fel a termelők figyelmét, b) a bánya- és energiaügyi miniszter gondoskodjék arról, hogy a termelői raktárak eízsizsikesedésének megelőzésére megfelelő védekezőszerelv álljanak rendelkezésre. c) a földművelésügyi miniszter a termelőszövetkezetek és termelőszövetkezeti csoportok, az állami gazdaságok és erdők minisztere pedig az állami gazdaságok számára »rendelje el, hogv raktáraik elzsizsikesedé- sének az előírt fertőtlenítő szerek alkalmazásával vegyék elejét. 3. A cséplőgéptől történő beadás a begyűjtő vállalatokat és a begyűjtő földmű vesszövetkezeteket fokozottabb feladatok elé állítja a raktározás terén is. A raktározás zökkenő- mentes biztosítása érdekében a begyűjtési miniszter a) június hó 20. napjáig dolgozza ki az 1952/53. évi raktározás végleges tervét, bj gondoskodjék arról, hogy a jóváhagyott raktárfejlesztési terv alapján a rak tár javítások, helyreállítások és átalakítások legkésőbb július hó 1. napjáig befejeződjenek. c) a raktárak jobb kihasználása érdekében fejlessze tovább a raktáraknak szélesebb területen való szabványosítását és gondoskodjék arról, hogy ennek végrehajtása június hó 30. napjáig befejeződjék. d) a szükségraktárakat vizsgálja felül, azok végleges kataszterét június hó 25. napjáig állítsa össze és a belü gyminiszterrel egyetértve, a megyei tanácsok végrehajtóbizottságai útján gondoskodjék azok feénv be vételéről. ' e) a belügyminiszterre! egyetértve gondoskodjék további szükségraktú- rak felkutatásáról. 4. A begyűjtési miniszter a belügyminiszterrel egyetértve vizsgálja felül a raktárak őrzésének rendszerét és a fokozottabb biztonság követelményeire tekintettel június hó 20. napjáig tegye meg a szükséges intézkedéseket. 5. A begyűjtési miniszter a belügyminiszterrel egyetértve gondoskodjék a raktárak tűzrendészen felszerelésének biztosításáról. 6. A termény-szállítások zavartalansága érdekében: a) a begyűjtési miniszter a közlekedésügyi miniszterrel egyetértve, június hó 20. napjáig készítse el az 1952. év II. félévére vonatkozó vasúti- továbbá uszály, valamint tengely- szállítások végleges tervét. \ terv fokozottabb mértékben vegye igénybe a vízi szállítási eszközöket és szervezze meg a tengelyen történő szállításokat. b) a begvüjtési miniszter június hó 20. napjáig állapítsa mec a *zál- lílási csúcsforgalom időszakára a napi kocsiszükségletet és a közlekedésügyi miniszter gondoskodjék annak biztosításáról. A begyűjtési miniszter a beliigv- miniszterrel, valamint az érdekelt szakminiszterrel egyetértve és a közlekedési és szállítási dolgozók szakszervezetének bevonásával július hó 1. napjáig szervezze meg a tároláshoz és szállításhoz szükséges munkaerő biztosítását. V. Terménybegyűjtési verseny t. A termény begyűjtését a dolgozó parasztság, a termelőszövetkezetek és az. állatni gazdaságok, a begyűjtő hálózat, valamint a helyi tanácsok széleskörű mozgalmává kell tenni. A Magvar Népköztársaság Miníszterta A Szovjetunió kormányénak jegyzéke Venezuelához Moszkva /TASZSZj. F. T. Guszev, a Szovjetunió külügyminiszterijei yettese június 13-án a következő jegyzéket adta át Carrasquero- nak, Venezuela szovjetiiuióbe i ügyvivőjének: „A szovjet kormány szükségesnek tartja, hogy a következőket közö je Venezuela kormányával: A venezuelai rendőrhatóságok a reniilőtéren ok nélkül letartóztatták N. P. Jakusevet, a szovjet nagykövetség munkatársát és feleségét. akik június 7-én érkeztek Venezuelába. Nem vették figyelembe, hogy N, P. Jakusevnek és AT G. Jakusevának Venezuela mexikói nagykövetsége által kiadott beutazási vízuma van. Noha L. V. Krilov, a Szovjetunió ideig'enes ügyvivője tiltakozott a Jakusev házaspárral szemben alkalmazott önkény miatt, N. P. Jakusevet és feleségét másnap kiutasítottak Yenezueläfe'l, L. V. Krilov ideig'enes ügyvivővel szemben pedig a venezuelai rendőrhatóságok sértő magatartást tanúsítottak. A Szovjetunió külügyminisztériuma június 8-án tiltakozott Cnr- rasqueronaí, Venezuela moszkvai ügyvivőjénél a venezuelai rendőrség törvénytelen cselekménvei ellen és követe te, hogy indítsanak vizsgálatot, és vonják felelősségre a vétkeseket. Ennek a jogos követelésnek kie'égítése helyett Carrasquero, Venezuela moszkvai ügyvivőié június 11-én olyan ny ilatkozatot tett a kérdésre vonatkozólag F. T. Guszev szovjet külügyminiszterije''vét- tes előtt, amely durván elferdíti a venezuelai hatóságok Caraeasban elkövetett provokációs cse’ekedeté nek igazi jellegét és megkísérli, hogy caracasi incidensért L. V.Krilov szovjet ideig'enes ügyvivőre és M. Sz. Aljabjov nagykövetségi attaséra hárítsa a felelősséget. A szovjet kormány erélyesen visszautasítja ezt a teljesen alaptalan kísérletet. A venezuelai kormány — nyilvánvalóan északamerikai gazdáinak parancsára — büntetlenül hagyta a venezuelai rendőrségnek a szovjet nagykövetséggel szemben elkövetett vétkes cselekményeit és ezzel megsértette a nemzetközi jog általánosan e'ismert alaoelveit. Ez arról tanúskodik, hogy Venezuelában nincsenek meg a dip omácial tevékenység normális feltételei. Ezért a szovjet kormány visszahívja a Szovjetunió ideiglenes ügyvivőjét és a venezuelai szovjet nagykövetség tagjnit s megszünteti a kapcsolatot Venezuela kormányával. A szovjet kormány egyben kiielenti: Venezuela nagykövetsége nem tartózkodhat tovább Moszkvában és e'vár ja, bogy a nagt követség tagjai haladéktalanul hagyják el a Szovjetunió területét.“ A bolgár külügyminbztérium jegyzéket intézett a jugoszláv kormányhoz Szófia (BTA): A bolgár külügyminisztérium június 12-én tiltakozó jegyzéket nyújtott át a szófiai jugoszláv követségnek. A jegy zékben a Bolgár Népköztársaság külügyminisztériuma a következőkről értesíti ,a szófiai jugoszláv követséget. Momir Ivanov Szeferovics ellen, aki 1927-ben a jugoszláv hadseregből átszökött Bulgáriába, vádat emeltek, mert a Bolgár Népköztársaság ellen irányuló bűnös tevékenységet folytatott. Amikor a bolgár nyomozó hatóságok Szefcrovicsot lakásán keresték, kiderült, hogy nevezett április második fele óta eltűnt, íjzeferovics lakáján három táviratot találtak. A táviatokat Raif Dizdarevics a szóiiai jugoszláv követség attaséja küldte, aki utasította Szefcrovicsot, hogy azonnal jelentkezzen a szófiai jugoszláv követségen. A nyomozás során Szefcrovicsot a szófiai jugoszláv követség épülete előtt letartóztattak. Szeferovics kihallgatása során bevallotta, hogv a jugoszláv követségen rejtőzött el és a követség tisztviselői biztosították: meg fogják találni a módját, hogy illegális úton Jugoszláviába juttassák. A fent leírt eset bizonyítékokat szolgáltat a szófiai jugoszláv követség tisztviselőinek megenfedhetefTen magatartásáról. Olyan személyeket, akiket a bolgár nyomozó hatóságok keresnek, a követség épületében bujtatják el és előkészítik az elrejtett személyek Jugoszláviába szöketését. A fentiekkel kapcsolatban a Bolgár Népköztársaság külügyminisztériuma, kormánya megbízásából, a legerélyesebben tiltakozik a szófiai jugoszláv követség tisztviselőinek ilyenirányú tevékenysége ellen, ami nyílt és durva beavatkozást jelent » Bolgár Népköztársaság belső ügyeibe. ii ácsa ezért felkéri a tömegszerveze. teket és felhívja a megyei, a járási, a községi és városi tanácsokat, valamint a begyűjtő szerveket, nyújtsanak messzemenő támogatást a dolgozó parasztság,, a termelőszövetkezetek. az állami gazdaságok, a földmü- vesszövetkezetek, a községek, a járások és a megyék versenyének előmozdításához és kiszélesítéséhez. 2. A termónybegyüjtési verseny a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa vándorzászlajáért folyik. A verseny három,szakaszra oszlik: A verseny elj»ő szakasza Alkotmányunk ünnepén, augusztus 2t). napján zárul, a második szakasz a Nagy Októberi Szociálist^ Forradalom évfordulóján, november hő 7. napján, míg a harmadik szakasz december hó 51. napján fejeződik be. 5. Az első szakaszban a verseny a búza, rozs, árpa, zab. szálastakar- mány, a második és harmadik szakaszban a szálastakarmányok, a kukorica. napraforgómag és butgonya- hegyüjlési terv teljesítéséért és túlteljesítéséért folyik. 4. A begyűjtési verseny jutalma- zá-ára négy millió forintot kell fordítani. VI. A szabadpiaci értékesítés szabályozása 1. Az 1951. december 1-i párt és kormányhatározat alapján a forgalmi korlátozások gabonafélékre 1952. június hó 30. napján átmenetileg újból életbelépnek. A forgalmi korlátozások a megye, a járás, illetőleg a köz-él vagy város területén akkor szűnnek meg ismét, ha a megye, a járás, illetőleg a község gabonabegy iijtési tervét teljesíti. 2. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa felkéri a MFDOSZ-t. a DISZ-t. az MNDSZ-t. és a SZ<>- ' OSZ-l. hogy falusi szervezeteik útján dolgozó parasztságunk között szőlős körben tudatosítsák a forgalmi korlátozások alkalmazásának és megszüntetésének szabályait. Falusi szer. vezeteik a dolgozó parasztság figyelmét hívja fel arra, hogy minden dói. gozó paraszt anyagilag is érdekelt abban, hogy ő maga — de egylxjn a község minden egyes termelője is — mielőbb teljesítse gabonaheadási kötelezettségét és lépjenek fel azokkal szemben, akik halogatják beadási kötelezettségük teljesítését. 5. A be,gyűjtési miniszter, a népművelési miniszterrel együtt gondoskodjék arról, hogy a forgalmi korlátozások alkalmazásával és megszüntetésével kapcsolatos határozatokat és intézkedéseket a rádió és sajtó széles körben ismertesse. A községi tanácsok ezeket a rendelkezéseket «n közérdekű hírszolgálat és dobszó útján tudatosítsák. 4. A begyűjtési miniszter a bel- iu'ymini'-zterreí együtt gondoskodjék arról, hogy a községi tanácsok mindazok számára, akik terménybeadást kötelezettségüknek eleget teltek, biztosítsák a Magyar Dolgozók Pártja és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa 1951. deeemlter 1-i határozatában megállapított szabadpiaci értékesítés jogát. A Magyar Népköztársaság Minisz. tertanáesa felhívja a terménybegyüj- tés munkájában résztvevő állami és vállalati szervek, földművesszövetkezetek és társadalmi szervek dolgozóit. hogy a jo munkájukkal, fel. adataik pontos teljesítésével, a be- gviijtés nagy népgazdasági jelentőségének széleskörű tudatosításával biztosítsák a ielen határozatban foc- laltak maradéktalan végrehajtását. \ dolgozó parasztság és a termelőszövetkezetek pedig annak tudatában. hogy a beadási kötelezettség teljesítése növeli népünk jólétét, elősegíti békénk védelmét, s a szocializmust építő nagy ötéves tervünk végrehajtását — közvetlenül a cséplőgéptől teávrnek eleget beadási kötelezettségüknek és így biztosítsák a begyűjtés teljes sikerét. Dobi István s. k a minisztertanács elnöke Budapest. 1952. június hó lt-én.