Dunántúli Napló, 1952. május (9. évfolyam, 101-126. szám)
1952-05-07 / 105. szám
4 NAPLÓ 1952 MÁJUS 7 LEVELEZŐINK — KULTÚRFORRADALMUNKRÓL 18 kultúrcsoport működik a sellyei járásban A felszabadulás előtt járásunkban kultúrmunkárót neun is igen .ehetőit beszélni. A ' fiatalságnak nem volt sem ideje, sem joga a szórakozásra. Erre bizonyíték az is, hogy a se y lyei járás 36 községe közül alig egy. kettő akadt, melyben kultúrház volt. Megváltozott járásunk fiataljainak élete akkor, amikor a Szovjet Had. sereg felszabadított bennünket. A felszabadulás után megindult a kul- túrmunka is, amelybe egyre több fia táj kapcsolódik be. Nagy segítséget jelent munkánkban, hogy napról-nap ra több községünk kap ku! túrotthont és mozit. Az 1951-es évben kultúr, hátat kapott Okorág, Zaláta, Királyegyháza. Királyegyháza megkapta a mozit /s. Teljes felszerelést kapott Felsőszentmárton, új kultúrotthont kap Drávasztára délszláv község, mo. zigéppel, beépített színpaddal és ötéves tervünk ajándékaként megérke zik ebbe a faluba is a tény. 18 kultúrcsoport működik a járás, ban. Az eredmények szépek, azonban még szebbek is lehetnének ha a csoportok kellő segítséget kapnának. A fejlődésnek fokmérője, hogy egyre sűrűbben adnak műsort ku túrcsoportjaink és segítik vele a termelés és begyűjtés munkáját. Persze az ellenség sem alszik, min dent elkövet annak érdekében, hogy akadályozza kultúrforradalmunk egész, séges fejlődését. Zádor községben pél. dául olyan műsort adott a DISZ, amely az 1930-as idők nívójának felel meg. Ennél is szomorúbb, hogy a járási népművelési osztály vezető, le, Ktsgyőri Ferenc elvtárs, semmilyen intézkedést nem tett, hogy Ilyen és ehhez hasonló esetek a jövőben elő ne forduljanak. Azonban az ellenség aknamunkája ellenére szépen fejlődnek, erősödnek kultúrcsoportjaink. Különösen komoly az előrehaladás délszláv községeinkben. Délszláv dolgozóink érzik, hogy szabad ország egyenjogú dolgo. zói és élnek Is jogaikkal, Drávasztá- rán nemrégen alakult meg a DISZ- szervezet de máris lelkesen készültek a kuKúrotthonavatásra, népi kul. túrájuk, művészetük újjáélesztésére. Szép Irén ag.it. prop. titkár Várjuk a most érettségiző leányokat! A közelmúltban említettem valahol, hogy egyik fiú osztálytársam rosszul tanul. Azok az édesanyák, akikkel beszélgettem, nem azon csodálkoztak, hogy vannak még o yan diákok, akik nem tudják megbecsülni a párt által nyújtott segítséget, hanem azon, hogy • lányok és fiúk együtt tanulnak. Én magam sem tudom, miért csodálkoznak ezen némelyek még ma is. Ha eyy«zer bepillantanának életünkbe, bi- zony megváltozna véleményük. A jó tanuló társi viszony a lányok é- fiúk között e sősorban a műhely- gyakorlatnál' mutatkozik meg. Ha a leánytanulóknak problémáik van a gyakorlati munkában, a fiúk szíve, seri és türelmesen segítenek nekik. Viszont akadnak olyan tantárgyak is, melyek a fiúknak okoznak fejtörést. It* persze a lányok segítenek. Ar, az egészsége« szellem, amely kiataku't Iskoláinkban, nem a véletlen szülötte, hanem a helyes nevelés eredménye. Ez pedig elsősorban a szovjet pedagógusoknak köszönhető, akiktől a mi pedagógusaink is át- vették a helyes nevelési módszereket. Nem kts büszkeséggel gondolunk lányok, fiúk egyaránt arra, hogy a jövő technikusai, mérnökei teszünk. Ez a tudat fegyelmezett munkára buzdít bennünket Nem ijedünk meg a nehézségektől, hanem jobban dolgozunk hadd lássák, mire képesek azok a lányok, akiknek kedvük, bá. torságuk volt olyan pályát választaEbben a negyedévben 2000 mozilátogatót szervezek A megyei pártsajtó április 8-j szá_ mában olvastam a mecseknádasdl mozigépész levelét, melyben a szovjet fim ünnepe alatt elért eredményeiről számolt be. En, sajnos nem számolhatok be ilyen eredményekről, azon. ban ez nem teljesen a,7 én hibám. Nekem a pártszervezet a tanács, a DISZ és az MNDSZ egyáltalán nem nyújtott semmilyen segítséget, hogy teljesíteni tudjam a rámháruló feladatokat. Én azonban nem elégszem meg az önkritikával, azt szeretném, ha elkövetkező negyedévben már eredmé nyékről számolhatnék be. Ezért fel- ajánlom, hogy ebben a negyedévben 2000 mozilátogatót szervezek, biztosítom a vetítőberendezés hibátlan működését, a gépház és a helyiség karbantartását. A filmeket pontos időben küldöm vissza és a magyar film hetét ünnepi dekorálással teszem még sikeresebbé. Agitációs munkámat már meg is kezdtem a következőképpen: propa. gandi-stákat és filmfe'elösöket választottunk, akiket tíz-tíz házra osztottunk be. A filmfelelösök minden, vetítés előtt agitációs munkát végeznek, ismertetik a filmet és at érdeklődők, nek azonnal ki is adják a jegyet. Munkámat megjavítva versenyre hívom Baranya valamennyi keskesfCmni, melyet a múltban elzártak előlük.] ... ., ,. .... , , ... Várjuk a most érettségiző lányokat, ««házat, fixmozijat, hogy fetejánla hogy hozzánk felzárkózva tanulással j somhoz haaonlóan vegyek ki részüket tegyenek hitet a szocializmus és a a látogatók létszámának emeléséből, béke ügye mellett Szeretnénk, ha a berendezés és helyiség ka-rbantartá. minél többen jönnétek közénk eb- &b6 ég a magyar fihnhétre Valo oe az igen fontos szakképzettséget , 61 nyújtó iskolába. Horváth Klára Magasépítőipari Technikum, II. B) osztály. felkészülésből. Arnold Gyula a kátolyi keskenyfilmszinház vezetője. A sáskajárásnál is veszélyesebb a: ni új lepkefajta, amelyik hernyója másfél év alatt ellepte egész megyénket és máris igen komoly károkat tett. De még sokkal nagyobb arányú a: a pusztítás, amelyet ilyen elszaporodott- *'ig mellett tenni képes lesz. Megtámad minden zöld növényt. .4 szederfókon és jnturrjákon kívül csemegéje a szőlő, amelyre ha rátelepszik, egy nyáron kétszer teljesen le) oszt ja leveleitől. Falánksága olyan fokú, hogy a m<ir száradó őszi napraforgó levelét sem veti meg más hiányában. Ki a rendkívül szapora lepke '4 meri lóból kerüli Ide és amerikai fehér szövőlepke a neve. Rajzása most folyik, így ellene a védekezés is most lehet a legeredményesebb. Irtani kell mindenkinek, saját és nemzetgazdasági érdekből, foglalkozásra való tekintet nélkül, a most esténként repülni vagy nyugodtan pihenni látható fehér molőszeréi nagy lepkét. Ebben ugyanis megakadályozzuk, hogy nagyszámú petéit állatunk nehezen hozzáférhető helyen lerakja és a kikelő hernyók pusztító sukat megkezdjék. .4 községi tanácsok kezdjék meg a lepke azonnali szervezett irtását, házi kertjében, és házkörül pedig ki-ki maga pusztítsa el a hozzá berepülő fehér lepkéket, hogy a későbbi pókhálós hernyófészkek leszedése már minél könnyebb legyen. MEGYEI TAKÁCS MEZÖGZADASÁG1 OSZTÁLY. Kern ismertünk rá falunkra 'Április 29-én, mi ketten, két gör- esünvi diák Pécsett voltunk moziban. sötét este volt már, miikor hazafelé ballagtunk. A film történetét tárgyaltuk. még vitatkoztunk ia rajta. Toit-niult az idő. Lassan már haza kellett volna érnünk, de Görcsöny nem volt sehol. Helyetle egy kivilágított, lámpafényes faluhoz közeledtünk. Megálltunk. „Te — mondta egyikünk — mi eltévedtünk!“ — Igaz, ez nem Görcsöny. Mentünk tovább és az első arra jövöt megszólítottuk, hogy hol is járunk. — Enyje gyerekek! Hát nem ismertek rá a falutokra! Mert bármilyen különös is, odahaza voltunk. A máskor sortét utca fényben fürdött, elért mihozzánk is a faluvillamosítás, lámpákat gyújtott a mi utcánkban, a mi házunkban is az ötéves terv. Boldogan mentünk haza és még az álmunk is fényes vök. Hallos Gyula és Lankovlca Lajos. HÍREK SZERHA, MÁJUS 7 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: 10/S. SSL gyógyszertár, Széchenyi-tér ö, telefe-i: 29-iU, 10/8, sz. gyógyszer tár, Kossuth Lajos u. 81, telefon: 23-04, 10/12 sz. gyógyszertár, Doktor S. u. 17. telefon: 13-63. — NÉVNAP: Gizella. - IÜÖJARÁSJELENTÉS: — Várható időjárás szerda estig: változó felhőzet, néhány helyen futóeső, zivatar leivel. Időnként kissé élénkebb nyugati-délnyugati szél, a hőmérséklet alig változik Várható hőmérsékleti értékek az ország területére szerda reggel: nyugaton és északon 8—10 fok, keleten 10—13, délben ország szerte 21—27 fok között. — Tanácstagok fogadóórái A pécsbányatelepi kirendeltségen csütörtökön délután 6—7 óráig Bozsér János és Béres Irén tanácstagok fogadóórát tartanak. közli, alatt — Az Egyetemi Könyvtár hogy az évzáró vizsgák ideje olvasótermét este 9-ig tartja nyitva a tanulóifjúság részére. — Az üzemi Tervgazdasági és Szervezési Tudományos Egj-esíilet raktár- gazdálkodással . kapcsolatos előadás sorozatában május hó 8-án, csütörtökön délután 6 órakor az MSZT székházban tJanus Pannonius u. 11.) Varga János elvtárs, az Országos Terv- liivatal osztályvezetője „A raktárak jelentősége és feladatai, azok korszerűsítése és fejlesztése“ főimmel fog előadást tartani. — Találtak egy mentőtáskát, eyy gyermek felöltőt, női ruhát. Igazolt tulajdonosa átveheti a pécsi kapitányság házipénztárában. — A Gépipari Tudományos Egyesület pécsi csoportjának rendezésében május 9 én, pénteken 17 órakor a Jelenet a „ Vadvízország“ c. filmből A budapestiek győztek a Pedagógiai Főiskolák versenyén, a pécsiek második helyen végeztek fcW&.njSS'* ? ^««Pedagógiai fö . _______r « pvva: x euagOglUl IO; iskola rendezésében tartották meg az első Pedagógiai Főiskolai sportnapok versenyeit. A versenyen az ország négy pedagógiai főiskolájának 250 sportolója indult a külön- ux-A -----runde/.csu „----- —- “r bö ző sportágakban. A verseny komoly feladat elé állította a rendezőséget. A versenyszámok általában elég gyorsan peregtek, különösen ‘az atlétikai verseny.* rendesé«« „el* —;- * x * A Petőfi filmszínház holnaptól kezdve mutatja be egyik legszebb ma gyár filmünket, a ..Vadvízország*' című színes természetűimet. Homoki Nagy István filmje megismertet az Alföld vadvizeinek, nádasainak titokzatos vízalatti és vízfeletti életével. Képünk a film egyik jelenetét ábrázolja. m»»szovet™kk figyel. Mf.RE! Sütöde Vezetését vállalná Lf. ;|A szakember. Merker.-sés, ..Szakember“ /e- «gerc a kiadóhivatalba kérem. 243 EGYEDÜLÁLLÓ, idős nő elmenne KózvefiLp?"°V?i'lrÜD/1 heIZettesnek egyedülálló férfilK/, vidékre is. Nngyné. Vitéz u. 20/2. dóEHI^l!t0PPei<’ nél7 gyermekkocsi el- l.undlcr-u. J„ emeírt. 24i> ELADÓ modern, .sötét vitrin, konyhaasztal, 30-as fehér gyermekcipő, teniszütő. Rákócziul 13/b. I. em. 1. 246 ELADÓ morzsolt kukorica olcsón. Mujor- uiea 7. Zsolnay-uteából nyílik. 242 DENCSHÁZAI Földművésszüvetkezet megvételre keres egy 220 V váltóárammal működő, új típusú fagyJaltkézsítő-gcpet. 472 KIFOGÁSTALAN állapotban lévő, süllyesz- tős Singer varrógép eladó. Felsőbalokány-u. 46. szám. VÁSÁRT sátrakat, használt, jó állapotban veszünk. Északbarunyumegyei Népbolt Pécs, ,U 473 ftákóczi-út 50. SZÁRAZ diófa padló bútornak éa használt, ■■ nagy Boconúdi kantáink eladók. Cím: 16*. MTESZ helyiségében (Janus Pannous számon. u. ti) Brodszkv Dezső műegyetemi (n 1 nZuinU x« létflfikéses mo- ANYAG BESZERZŐNEK ajánlkozik k.*r tanár „Gázturbinák és léglokeses mo j kc<lelmi deretekkel rendelkező, ki torok fejlődése és alküimaZiiSUK cím- s/nkeniber referenciákkal. Válasza mel előadást tart. # I oldalú“ jeligére keretű. rendezése volt mintaszerű. Az egyes sportágakban főiskolás sportolóink hatalmas küzdelmeket vívtak a győzelmekért és a helyezésekért. A versenyeket állandóan nagy érdeklődés kísérte. A jól előkészített pályákon szombaton reggel a labdarúgó és női kézilabda mérkőzésekkel indultak meg a versenyek, majcl férfi kosárlabda és női mérkőzéseket játszottak. Röplabdában, kosárlabdában és kézilabdában körmérkőzések formájában döntötték el a végső sorrendet, a labdarúgásnál az elsőnapi győztesek kerültek a vasárnapi döntőbe, a vesztesek a 3—4 helyért mérkőztek. Szombat délután az atlétikai versenyek előtt került sorra az ünnepi megnyitóra. A festői környezetű pályán piros zászlókat lenget a szél, fenn a hegyoldalban vöröscsillag, közepén Sztálin elvtárs képével, a pálya szélén piros drapériákon jelmondatok. Az ünnepélyes megnyitó a sportolók felvonulásával kezdődött meg, maid Csukás István n pécsi főiskola igazgatója üdvözölte a vendégeket, utána Virág Ferenc a Közoktatásügyi Minisztérium Sportosztályának helyettes vezetője tartotta meg megnyitó beszédét. Beszédében kiemelte, hogy népi demokráciánk fejlődése tette lehetővé az ilyen tomegversenyek megrendezését. Pártunk és kormányzatunk igen nagy súlyt helyez a jövő pedagógusainak képzésére. E verseny^ megrendezésével is szakmai továbbfejlődésüket akarja biztosítani. Ezután tartották meg az atlétikai versenyek elsŐ- napi versenyeit. Az atlétikai versenyek után a labdarúgópályán »endezték meg u fórfi és a női tornaveresnyt, majd este az uszodában került sor az úszóverseny első részére. Vasárnap délelőtt a labdarúgó, torna, kézilabda, röplabda és kosárlabda- mérkőzések befejező részét bonyolították le, majd délután az atlétikai és úszóversenyek után került sorra az ünnepélyes díjkiosztásra. A Közoktatásügyi Minisztérium kettő a városi és a megyei TSB egy-egy értékes tiszteletdíjat ajánlott fel. A pontversenyben a budapesti, pécsi és szegedi főiskola között végig fej-fej melletti küzdelem folvt. A pécsieknél a férfiak várakozáson felül szerepeltek, a budapestieknél a nők voltak a jobbak. Végeredményben a pontversenyből a Budapest csapata került ki győztesen megelőzve a pécsi, szegedi és egri főiskolákat. Részletes eredmények: ATLÉTIKA. Férfi számok: súly: 1. FüTfcp Szeged 1K32, 2. Cserháti Budapest 11.1, 3. Mészáros Budapest 10.83. 100. 1. Fiedler Szeged 11.6, 2. Tódor Pécs 11.7, 3. Török 11.8. Távol: 1. Fiedler Szeged 644, 2. Lit* Pécs 620, 3. Tóth Pécs 262.1 500; 1. Kovács Budapest 4.20. 6, 2. Szabó Szeged 4.27.8, 3. Járdái Budapest 4:31.8. Diszkosz: i. Popo- vics Budapest 32.36. 2. Benedek Pécs 31.52, 3. Balogh Szeged 31.27. 110 gát: 1. Popovics 14.7. 2. Tóth Pécs 17.5, 3. Uácz 17.5 íala- csonygátot futottak). Magas: 1. Villányi Pécs 170, 2. Mihály Szeged 160, 3. Ilargittai Szeged 160. 400: 1. Tódor Pécs 53 4. 2. Horváth Pécs 54.2, 3. Mózes Szeged 55.9. Gránát: 1. Popovics Budapest 70.1, 2. Benedek Pécs 68.92, 3. Mészáros Budapest 69. 400x100: 1. Szeged 46.3, 2. Eger 47.1, 3. Budapest 47.5. A másodiknak befutó pécsi csapatot túlvál- tús miatt törölték. Női számok: Magas: 1. Tványi Pécs 136, 2. Zima Eger 133, 3. Grúczó Budapest 125. 100: 1. Dér Szeged 13.7, 2. Raj Budapest 14.2, 3. Födi Pécs 14.4. Diszkoszvető«: 1. Rác2 Eper 25.78. 2. Trenger Szeged 24.70. 3. Gilbert Pécs 23 40. 500: 1. Raj Budapest 1:56, 2. Urzinyi Budapest 1:36.8, 3. Illési Pécs 1:39.6. Távol: 1. Raj Budupeat. 475. 2. Tiítő Pécs 450, 3. Gilbert Pécs 445. Súly: 1. Simon Budapest 9.96. 2. Dénes Eger 8.14 3. Lovász Budapest 776. Gránát: 1. Égető Szeged 45.85, 2. Sárai Budapest 41.22, 3. Tóth Szeged 41.05. 4x100: 1. Szeged 57, 2. Pécs 57.2, 3. Eger 57.8. Az elfőnek befutó budapesti csapatot pályaelhagyás miatt tüUSZÁS. Férfiak: 50 gyors: 1. Bagi Szótári 20. 2. God lieh Budnnest 31.1, 3. Berták Szeged 31.9. 50 hát: 1. Hó3fn!vi Szeged 39.9, 2. Gondlich Budapest 40.5. 3. Rontó Szeged 40.9. 50 mell: 1. Berták Szeged 37, 2. Tódor Pécs 38. 4. Gondlich 39.9. 200 gyors: 1. Gondlich Budapest 2:47.8. 2. Berták Eger 2:57.7. 3. Baki Szeged 2:57.9. 300x50 m. re ír vés váltó: 1. Szeged 1:51, 2. Pécs 1:58.4, 3 Eger 2:06. SZÍNHÁZ- V« O Z I SZÍNHÁZI MŰSOR. Május 1-én. szerdán este 8 Arakor: TŰZKERESZTSÉG Vörösmarty hírlet Május 8-án, csütörtökön este 8 óra. kor: TŰZKERESZTSÉG. Shaw bérlet. Május 9-én, pénteken délután 4 óra kor ifjúsági előadás: TŰZKERESZTSÉG. Fürst bérlet 10. Május 9-én, pénteken este 8 órakor; TŰZKERESZTSÉG. Csajkovszkij bér. let. Május 10-én, szombaton este 8 óra kor: TŰZKERESZTSÉG. Madách bérlet. Május 11-én, vasárnap délután 4 órakor: KAVIAR. Bérletszünet. Május M én, vasárnap este 8 órakor TŰZKERESZTSÉG. Ady bérlet. K-»suth: Három sürgöny. Előadások: 5, 7, 0 órakor. Park: EZ TÖRTÉNT SZAKENBEN. Szovjet film. Előadások 6, 8, vasárnap 4. 6, 8 órakor, Petőfi: AZ UTOLSÓ PUSKALÖVÉS. Előadások: V*5. Vz7, ’/s9 órakor. Nők: 50 gyors: 1. Zsíros Budapest 51, 2. Tüttő Pécs 51.3, 3. Dér Szeged 52.6. 50 hát: 1. Simon 57.4, 2. Dér Szeged 57.5, 3. Szuatef Budapest 59. 50 mell: 1. Móré Eger 51.2, 2 Szautcr Budapest 51.3, 3. Fódi Pécs 53.4. 3x50 in. vegvesváltó; 1. Budapest 2:41.5, 2. Pécs 2:41.8, 3. Eger 2:48. TORNA. A férfi tornászok a 111. osztályú anyaggal versenyeztek. A pécsi csapat kiemelkedett az egész mezőnyből, fölény©*«0 nyerték a versenyt. A nő csapatoknál * budapestiek dolgoztak a letrjobban. A pon- tozóbírák működése ellen a budapesti vezetők több alkalommal sportszerűtlenül tiltakoztak. Eredmények: női csapul: í. Budapest 145.85. 2. Szeged 143.55, 3. Pécs 143.35, 4. Eger 136.36.20. Egyénileg a szeren kin*' győztesek. Lóugrás: Jnksu Szeged 18.25. Gerenda: Kónya Budapest 17.55. Korlát: Sar- kadi Szeged 18.7. Tálai: Kónya Budapest 18.75. Férfi canpat: 1. Pécs 220.9, 2. Eger 209.3, 3. Budapest 205.1, 4. Szeged 202.2- , Szerenként» győztesek: Nyújtó: Nemesik Eger 18.1. Korlát: Beregszászi Pécs 18.3- Lóugrás; Beregszászi Pécs 16.9. Talaj: Tóth Pécs 18.9. Gyűrű: Buzi Szeged 18.7. Lóién- géfi: Beregszászi Pécs 18.8. LABDARÚGÁS. A pécsi csapat megérdemelten szerezte meg ebben a számban a7 első helyet. Az elődöntőben Eger csapatával került szembe, a mérkőzést 3:1 (2:1) arányban nyerte meg a pécsi csapat. Ugyanakkor Szeged 1:0 (1:0) arányban legyőzte Budapest csapatát. A döntőben a pécsi csapat 3:0 (2:0) arányban győzött Szeged elleO- A .szegediek helyenként túl keményen játszottak. A játékvezető sportszerűtlen viselkedésért két szegedi játékost ki is állított. A pécsi csapat góljait Benedek. Csabai 11-csbő! és Gabi lőtte. A harmadik helven a budapesti csapat végzett, miután 2:1 (1:0) arányiján legyőzte Eger csapatat. KÉZILABDA. Nők: Budapest—Pécs 2:4 (1:0), Eger—Pécs 9:0 (8:0). Eger—Szeged 3:1 (2:1), Budnprst—Szeged 1:0 (0:0), Eget— ■: Budapest 3:0 (2:0). Szeged—Pécs 3:1 <3:0b Végeredmény; 1. Esor 6 pont, 2. Budapest 4, 3.^ Szeged 2, 4. Pécs 0 pont. Az egri c*a • pat játszotta a legkorszerűbb kézilabdát, a pécsi csapat idegesen, kapkodva játszott. KOSÁRLABDA. Férfink: Eger—Szeged 35:25 (21:17). Budapest—Pec* 67:34 (30:14). Pécs—Eger 37:35 (18:17). Pécs-Szeged 42 22 (20:18). Budapest—Eger 68:22 (37:8). Budapest—Szeged 82:46 (43:20). Végeredmény: t- Budapest 6 pont, 2.* Pécs 4, 3. Eger 2, Szeged o pont. \ budapesti csapat kiegv^0' súlyozóit teljesítményt nvujtott. A pécsi csapat elsősorban határtalan lelkesedésének köszönheti a második helvét. RÖPLABDA. Nők: Póct^-Budapest 23:1* (7:t0), Szeged—Eger 14:14 (10:5), Szeged-Pécs 32:20 (13:12), Eger—Budapest 28:1° (10:6), Budapest—Szeged 25:17 (15:6), Pécs 27:14 (9:10). Végeredmény: 1. Eger * pont, 2. Szeged 3, 3. Pécs 2, 4. BudapeJ1 2 pont. A pécsi csapat szerepeltette egyénileg a legjobb képességű játékosokat, boffv nem végeztek előbb, elsősorban tervszerűt' len játékuknak köszönhetik. Az egriek főleg biztos adogatásaikkal érték el győzelmeiket. A pontverseny végeredménye: 1. Budapest 3SS, 2. Pécs 373, 3. Szeged 362, Eger 269 pont. MF.GYEBAJNOKSAG EREDMÉNYÉI: A megyebajnokság vasárnapi fordulójába^ egész sereg meglepetés született. A táblázat élén álló mindhárom csapatunk veveségcv szenvedett. A Szászvári Bányász a Bástyától kapott ki,_ a Szigetvári Vörös Lobogó a Dózsát győzte le, a Mohácsi Petőfi pedig a Mecsekszabolcsi Bányásztól szerezte meg 9 két pontot. A Vasas és u Postás nagy kü/.- delem után vívta ki a győzelmet a bzikra* illetve a Véméndi Kinizsi ellen. . Eredmények; Bástya—Szászvár 2:1 (Idh Postás—Szikra 2:1 Szigetvári Yövö* Lobogó—Dózsa 1:0 (0:0), Mohácsi Petőfi" Mecskszabolcsi Bányász 4:1 (11). V asas~~ "Véméndi Kinizsi i:Ó (1:0) * J*- Lokomotiv—Pé.CMÍjhegvi Bánvé** barátságos labdarűgomérkozés lesz ma del; után fél ^ órai kezdettel a Verseny-utca* pályán. Előtte fél 4 órakor a Lokomotiv 1** —Haladás megycbnjnoki labdarúgómérkőze»» rendezik meg. * A röplabdabajnoksúg során több érdeke# mérkőzést játszottak le. A nagy érdeklődés* 8*j. várt Petőfi—Kinizsi női mérkőzés a P®* tofi biztos győzelmét hozta. Eredmények* Megyei 1. osztályú női* Haladás—Lokomotiy 5:2, Petőfi—Kinizsi 3:1, MISÉ -Lendület 3:p* beudülct—Lokomotív 3:0. — Városi l. osztályú: Lokomotiv 11.—Lendület 11. 3:0. — Megyei 1. osztályú férfi: Dózsa—Pénzügy 3:1. Lokomotiv—MISE 3:0. Petőfi—MTSfc 5°. Lokomotiv—Zrínyi 3:2, Zrínyi—Építők 5:2. —- térfi tartalélcbajnoki: Lokomotiv H'-' Zrínyi 11. 3:0. — Városi 1. osztályú férfi’* Haladás Tudományegyetem—Kinizsi 3:0. * A Pénzügyőrség területi röplabdábajnőksagát Pécsett rendezték mt:g Pécs—Székes!®' nervár—Szekszárd—Kaposvár részvételével» >egeredménybcn a következő sorrend aU* kult ki: 1. Pécs, 2. Székesfehérvár, 3. Szék- szárd, 4. Kaposvár. * Budapesten a magyar—olasz vegyes vív<V mérkőzést a magyar csapat nyerte meg 9:* aranyban. A női csapatok mérkőzésből ’• a magyar együttes került ki győztost®# ugyancsak 9-7 arányban. * Budapesten rendezett atlétikai versenyek során négy országos csúcseredményt értek el atlétáink. Klics u férfi diszkoszvetésbe® m“re javította az országos csúcsot. V ■»000 méteres futásban Kovács 8:17.6-os eredménnyel ért el országos csúcsot. Vigh 41.7“ rn-es dobással n női ifjúsági gerely vetésin ® fzideig a legjobb magyar eredmény* László a kétórás gyaloglásban 24.055 mó- terrel állított fel új országos csúcsot. Elméleti színvonalunk emelését segíti elé az MAGADATSÍOLGÁITATAS FIZIKAI munkásokat Kokszművek. felveszünk. Pécs! 465 KOMLÓI Ruházati Javító és Szolgáltató KSZ felvesz azonnal női szaborészleghcz Önállóan dolgozó munkaerőket, akik aZ alsó- kinv n ős felső ruhaneműk varrásában .szakképzet, kút S •* tek, mértékutáni munkákra, saját gépével ’“* 240 kell, hogy rendelkezzen. n DUNÁNTÚLI NAPLÓ a Mnsynr 1 )o!Lin/nk Púrtjfl Baranyamegyei PártbUoltaügának lap)*I7.Jelei, szerkesztő. PÁI.INK.4S GYÖRGY Molös kiadó: SZIKRA SÁNDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Perez»1' útra 2. _ Telefon: H-Y2 és |V*2. M. N. B. egysziimiaszám 00.8r8.OTY-». Uöfizetési díj: havi II.— lorint. Bar • ranvameavei Szikra Nyomda Telefon: 20-2T Pées, Mitnkée.v MlhúN -utea 10 sz A nyomdáén felel: MELLES RE7.SO