Dunántúli Napló, 1952. április (9. évfolyam, 77-100. szám)
1952-04-22 / 93. szám
4982 ÁPRILIS 22 W A ? t ö 8 A békéért folyó harc jegyében tarfolfák meg küldöiíválaszfó értekezletüket a baranyai MNDSZ asszonyok Lelkeshangulatú megyei MNDSZ küldöttválasztó gyűlés volt vasárnap c városi tanács tanácstermében. Körülbelül kétszáz városi, üzemi és falusi dolgozó asszony, a megye legjobb, legharcosabb MNDSZ aktívái ■— vettek részt ezen az értekezleten, melynek az volt a célja, hogy megválasz- szák a megyei MNDSZ választmányt és küldötteiket a 111. nőkongresszus, ra, azonkívül beszámoljanak eddigi munkájukról, eredményeiről és javaslataikkal, bírálatukkal segítsék a megyei vezetőségei hibáik kijavításában, eredményeik további tokozásában. Rabb Antalné elvtársnő beszámolója Rein elvtársnő köszöntötte a meg. jelentőket, majd megkérte Rabb An- tainé elvtáMmőt, az MNDSZ megyei titkárát, tartsa meg a beszámolóját. Rabb elvtársit« részletesen beszámolt a nemzetközi helyzetről, az amerikai imperialisták háborús készülődéséről, majd összehasonlította a ma. gyár nők helyzetét a jugoszláv asszonyokéval, akik éheznek nyomorognák s a gyange táplálkozás miatt sorra temetik el gyermekeiket. A mi asszonyaink élnek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a nagy Szovjetunió felszabadítása nyújt nekik. Példának kell megemlíteni Fehér Aranka Szóchenyi-aknai csillést, aki egyetlen műszakot sem mulaszt és állandóan túlteljesíti tervét, vagy Zdrajovics Jánosné, a kátolyi tszcs növény te rmesztő brigád vese tő jéne k munkáját, aki a szovjet agrotechni. ka alkalmazásával 57 mázsás kukoricatermést ért el. Az értelmiségiek sorában is találhatunk hasonlókat- Dr. Mérő Klára bőrgyógyászorvos nemcsak munkájában ér el jó eredményeket, hanem az MNDSZ szervezetben is harcos munkát fejt ki. Rabb elvtársnő beszámolt a béke. aláírásgyűjtésnél elért eredményekről, amelyben .'1000 MNDSZ-asszony vett részt. A koreai asszonyok és gyermekek miegsegdtésére 494.695 forint értékű bélyeget adtak el a szervezetek tagjai. A feladatokra kitérve hangsúlyozta. hogry a bar anyamegyei asszonyoknak az eddiginél sokkal harcosabban kell dolgozatok, hogy végrehajthassák ayo. kat a célkitűzéseket, amelyeket a kongresszussal kapcsolatban maguk állítottak. A baranyai MNDSZ. asszonyoknak a május 24—25-i nőkor.,gr e^szusig 10 ezer új tagot kell bevonni ok a szervezetükbe. Olyan asszonyokat, akik becsületesek,helytállnak a munkában és megérdemlik, hogy az MNDSZ tagjai lehessenek. Ezenkívül minden szervezetnek legalább egv munkaerőt kell toboroznia ®pociaii.iia városunk, Komló építésé hez. A termelőcsoportokban is változ. tatní kell a nők munkához való ví- Wonyán Meg kell értetni a tszcsk.ben dolgozó asszonyokkal, hogy a jobb eredmények eléréséhez nagy szükség Wj munkájukra. Ennek érdekében verseny mozgalmat kell indítani a ter- melőcsoportok MNDSZ-asszonyat között az évi 200 munkaegység elérésé, ért. A bányaterületeken lakó asszonyok feladata hogy harcoljanak a humliiaók, műszakmulasztók ellen, hogy rövid időn belül nagymérték. sokon felvilágosító munkát. Rabb elvtársnő végül hangsúlyozta, hogy mindezek a feladatok végrehajt, hatók, ha az asszonyok kéményen harcolnak megvalósításukért bátran harcolnak az ellenség ellen, s leleplezik azokat, akik békés építésünk ellen támadnak. A beszámoló után magyarruhás apróságok, a mecsefcaljai óvodából, lép. tek a terembe és köszöntötték az értekezletet, majd a pedagógus gyakorló iskola úttörői léptek karjukon a szebbnél-szebb virágokkal a terembe. A pécsi ipari tanulók fekete egyen, ruhájukban léptek az emelvény elé, Még többet fogok tenni a békéért, még jobban fogok dolgozni" elmondták, hogy milyen jól foglalkoznak velük tanáraik, milyen az éle. tűk a tanutó-ottíhonokban. Végül kérték a jt-Hen lévő MNDSZ-asszony okát, hogy engedjék minél többen leányai, kát ipari tanulónak. A7 ipari tanulók után a mohácsi járásbeld délszláv asz- szonyok léptek népviseletben a te. romba. Végetmemérő taps fogadta őket. ígéretet tettek arra, hogy továbbra is új tagokkal becsületes délszláv dolgozó asszonyokkal erősítik szervezetüket és a begyűjtésben is példát mutatnak. A népviseletbe öltözött dunaszekcsöi asszonyok leül. döttségo után a péosváradi járás asz- szonyai azt kérték az értekezlettől, hogy oiyan küldötteket válasszanak a budapesti kongresszusra, akik méltóképpen megállják a helyüket és akik méltóképpen .képviselik a baranyai asszonyokat A területi bányász- asszonvok, a Sopiana Gépgyár, Bőrgyár, Rendőrség, Egyebem, Szigeti külváros, Gyárváros, Komló, Me. csekalja és Pécsbányatelep asszonyai köszöntötték még a7 értekezletet Munkájukról, harcos, boldog életükről számolnak be az MNDSZ asszonyok Nagy Jánosné, a' pöcsváradi Dózsa tszcs tagja vo’.t az első hozzászóló. Elmondta, hogy milyen óriási különbség van a múlt és a je!en kozott, különösen a nők szempontjából. Nekik kemény harcot kellett folytatniök azért, hogy a tennelőcso port ban megérhessék: a nők ma egyenjogúak a férfiakkal. Nem akarlak bevenni őket a tszcs vezetőségébe, de munkájukon keresztül bebizonyították, hogy érdemesek a vezetésbe. Leleplezték az ellenséges tszrs-elnököt, utána pedig Nagy elvtársnőt választotta meg elnöknek a tagság. Azóta komoly eredményeket értek el. különösen a sertésnevelésben. Fuller" Fe- rencné elvtársnő számolt bo sírról, hogy a csoportban már befejezték a lrukorica, burgonya és gyapot veié. sét. Walcz Józsefi! é, a Megyei Szülői Munkaközösség elnöke a III. Nökon- gresszusra vállalást tett. hogy egy. maga 500 új tagot szervez. Ebből szíriéig 390 nőt vont be az MNDSZ-be és a küldöttértekezleten elhatározta, hogy az ötszázon felül még százat győz meg. A délutáni hozzászólásokat Gon do? Gyuláné, szalúntai dolgozó asszony nyitotta meg. Elmondta, hogy a községbeli szervezetnek 1948-tól ellenséges elem volt az ügyvezetője, aki mindig azt hangoztatta, hogy nem le. bet délszláv asszonyokat szerveim az MNDSZ-be. Amióta eltávolították a szervezet éléről, szorossá vált a kapcsolat a magyar és délszláv nemzetiségű asszonyok között, s azóta Uz becsületes délszláv dolgozó asszony- nyal bővült a szalántui MNDSZ-szcr- vezet. Most együtt harcolnak azért, ihogy soraikat május 1-ig öt. a nöhon Lecsótokenhessen a számuk. Vé-1kongresszusig pedig tíz taggal erősít ^^azteoiels: az asszonyok & férfiszálLá- sék. Pintér Antalné a mohácsi Járási MNDSZ-táikár arról a lelkes miunká. ról számolt be, amelyet az asszonyok és leányok fejtenek k; járásában a többtermelés érdekében* Szajkón 48, Duna székesen 15 tagú nőbrigádot ala. látottak. A dunaszekcsőiek 166 szó. zalékot értek el facsemete ültetésben. De a járásbeli asszonyok nemcsak a munkában, hanem a tam/lásban is /ó eredményeket érnek el. 26-ról har. míncra emelték áz olvasókörök szá. mát és a Kongresszus tisztejetére 50 újabb olvasókört indítanak. A délutáni hozzászólások után Papp Mária, a jelölőbizottság elnöke fe’olvasla a megyei választmány tagjaira és a III. nőkongresszus küldőt teire tett javaslataikat. A választmány és a küldöttség tagjait egyhangúlag fogadták el a jelenlévők. Bognár Katalin elvtársnő, megyei oktatási felelős zászló és könyvjutalmakat osztott ki az oktatásban ki. tűnt nőszervezeteknek. Kom’ó város is a mohácsi járás szervezete piros selyemzászlót, a kásádi és,a szabolcs- b anya telepi MNDSZ könyvet özvegy Papp Istvánná (Villány) és Kárász ír. mn a pécsi járás MNDSZ-titkára könyvjutalmat kaptak. Az értekezlet megmutatta a baranyai dolgozó nők egységét és összefogását a többtermelésért, az ötéves terv teljesítéséért és a békéért. Ezt bizonyította Rabb elvtársnő beszámolója, a felemlített példák és mind. azok a hozzászólások és ígéretek, amelyek ezen az értekezleten elhangzottak. De a baranyai asszonyoknak most az a feladatuk, hogy az érte- kéziét után mutassák meg azt is, hogy képesek arra a harcra, amelyre ígéretet tettek. Filmankétot tartanak a mohácsi filmszínházban. A Becsületbíróságot játsszák. Utána elszavalják Csohány Gabriella ..Baktériumháború“ című versét. Feldübörög a taps, majd hogy egymáshoz nem érnek a tapsoló kezek. Olyan sokan vannak ,.. Békegyűlés Victor Hugo és Gogol halálának évfordulója alkalmából. Üj. ra feketém embertömeg előtt beszél a szónok. Hányán lehetnek? ötszázan? Hatszázan? Nem, még többen. Úgy sem tudjuk megszámolni őket Ki tudott ennyi embert mozgósítani? Szántó elvtárs mozgósítja a békebizottságokat A békebizottságok az üzemekből, a tszcs-kből és a legkülönbözőbb helyekről. A békebizoftságokat pedig Szántó Lajos elvtárs, városi békefelelős mozgósította, a mohácsi külvárosi általános iskola igazgatója. Tanítási idő után, délután két órakor meg- nyergeli a kerékpárt és elindul a selyemgyárba, a szövetkezetekbe és i többi helyekre. Mindenhova, ahol bé keharcosok vannak. Azok pedig mindenütt vannak, Szántó elvlárs is el megy mindenhova. Van úgy, hogy útközben hideg szél fuj, esik az eső, vagy a hó. „De hát ez nem Cehet akadály“ — mondja Szántó elvtárs, és megy tovább. Április 5-án este Szántó elvtárs is ott állt a felsorakozott, indulásra kész iömeg között. Lobogtak a fáklyák, bevilágították az arcokat. Közvetlen indulás előtt egyszer csak odaszalad hozzá az egyik tanító elvtársa, izgatottan és liheave gratulál majd átnyújt egy díszes kartonlapot. -— „Dísztávirat az Országos Békelanács titkárságától“ — olvassa Szántó elvtárs meglepetten -és hitetlenkedve. De mégis csak az van odaírva, hogy kitüntették és uz< Országos Béketanács meleg üdvözletét küldi. Ezután Dráb elvtárs, a városi pártbizottság titkára is megerősíti a hírt. „Most már tényleg így van!“ — kiáltott fel Szántó elvtárs, majd megindul a tömeggel. Azok énekelnek, ö még nem tud. Sok minden eszébe jut. Fordítson nagyobb gondot a JWESZH ART pártbizottsága és vezetősége az új munkások nevelésére ötéves tervünk' 'döntő évének telifrisuese hatalmas feladatok elé állítja •gész országunk és így megyénk dolgozóit is. Különösen nagy feladat vár a bányászainkra, mert a széntermelés iparunk alapja. A MESZHART szén- bányavállalat sikeresen teljesítette az első negyedévi tervét, de a második Negyedévi terv teljesítés.© során már *P riíisban komoly elmaradás mutatkozik. Ez a lemaradás részben abból adódik, hogy a MESZHAUT bányáknál is lazult a munkafegyelem, meg- növekedett az igazolatlanul mulasztók száma. Az igazolatlan mulasztások •mellett ebben a hónapbar egyre niireksxik n ntunhaeru hullámzás, ** új munkások közül többen el- tagyjak a munkahelyüket. Meszesen a „Jószerencsét“ legényotthonból 18-án tizenkét új munkás távozott el azok közül, akik február *2.én léptek először munkába. A leányotthon jelenlegi lakói között is •ossz a hangulat, többen ugyancsak *1 akarják hagyni a munkahelyüket. E* azonban nem véletlenül történik. Á legényotthon lakói nagyrészben csa- ‘údlak a hányában, mert a falun járó |>anyászloborzíik olyat is Ígértek ne- **k, ami nem felel meg a valóságnak. Eucsner Gyula csillés élmondja, hogy ® is február 22-én jött a Cegényoti- Itooba, de még senki sem kérdezte brig tőle. hogy iuegszoktn-e már a bábját. A párt, vagy szakszervezet részéről még senki som látogatta meg őket, pedig nagyon sok problémájuk van, amit sürgősen meg kellene oldani. Politikai előadások, kulturális megmozdulások is csak az otthon munkatervében, papíron szerepelnek. A megvalósításuk azonban elmarad. Dávid Antal csillés az elmúlt két hónap alatt becsületes bányászként végezte el a feladatát és az is maradt volna, de senki sem foglalkozik vole. A toborzáskor azt ígérte neki Kovács Ferenc vájár, hogy ha eljön bányásznak, okkor itt mindent megkap. Dávid Antail családos ember és Így lakást is ígértek neki, nem beszélve a többi Ígéretről. Azóta hárinu hónap elmúlt, ax ígéretek még nem telJesüUek és Dávid Antal otthagyta a bányát. Nem volt senki, aki Dávid Antalnak megmagyarázta volna, hogy a meszesi bányászházak a bányászoknak épül nek és becsületes munkája után ő éppúgy kaphat lakást, mint a többi bányásztársa. Természetesen ez nem megy máról holnapra. A másik hiányosság az, bogy a szerződéses munkásoknak járó 480 forint jutalmat a vállalat nem fizette ki. * Erről panaszkodnak Kucsner és Pes- talics Sándor csillések is. De talán nem is ezek a legnagyobb hibák. — Mint új munkások m in azért jöttünk ide — mondja el Losonczy István — hogy ne dolgozzunk. Munkakedvünket azonban nagyon, elveszi az, hogy idősebb vájárok — a nevüket nem merték megmondani, félve attól, hogy akkor máshova osztják be őket — úgy bánnak velünk, mintha nem ts dolgozók lennénk. Ha valami hibát látunk és szólunk miatta, azt felelik vissza: ne beszéljünk annyit, mert ők régi bányászok, mi meg alig egy hónapja vagyunk itt. Az új munkások egy része erre elkeseredik és elhagyja a munkahelyéi. Ki a felelős ezért? Felelős először is a pártszervezet, mert az új bányászokkal nem foglalkozott. A népnevelők nem látogattak e] a szállásokra, hogy elbeszélgessenek a dolgozókkal problémákról és clhunyuttoítáh a politikai nerelömunhnt. De nem kis részben felelős maga u MESZHAUT vezetősége, mert nem úgy foglalkozik az új munkásokkal, ho^jy azok megszeressék a bányát, hogy jó bányászokká váljanak. Komoly feladni vár a pártbizottságra és az üzemvezetőre, hogy ezt az állapotot megszüntessék. Foglalkozzon a pártszervezet a dolgozókkal, beszélgessen el egyéni problémájukról) és az otthonban lévő párllagokal bízza meg feladatokkal. Tartsanak felolvasásokat, kultúresléket, hogy az otthon lakói mielőbb megszeressék a liányászélclel. Fcszilett tervünk végrehajtása ezi megkövetel). Tanítóskodás, a felszabadulás előtti idők, a második világháború, s a hadifogsága. A szovjetuniói sok emlék közül pedig különösen egy friss Szántó elvtárs emlékezetében: Vánja komszo- molec szavai: „Levertük a legveszedelmesebb ellenséget, felszabadítottunk benneteket. De még mindig maradt belőlük. Ezek akarják folytatni Hitler mun. kaját, ezek akarnak újra háborút. Mondd el ezt otthon is és hurcolj a háború ellen.“ Szántó elvtárs betartotta szavát. Április 11-én már a megyei béketitkár ságon hallgatta Kelemen elvtársnő, az Országos Béketanács kiküldöttének szavait. Engem is nagy megtiszteltetés ért, hogy a megye területén az egyedül békedijjal kitüntetett Szántó elvtársnak én adhatom át a békedíjat... Ezennel átnyújtom Szántó elvtársnak az Országos Béketanács nevében a Magyar Népköztársasági Érdemérem ezüst fokozatát...“ Szántó elvtárs válaszolt — Életem egyik legboldogabb pillanata ez, — mondta. — Ilyen meg. becsülést még nem értem meg. Ez a kitüntetés még harcosabb munkára fog serkenteni Még többet fogok tenni a békéért, még jobban fogok dolgozni, hogy még több munkás- és parasztfiatal mehessen * mi iskolánkból is továbbtanulni. Most az iskolában vagyunk. Vége tett a vidám gyermekzsivajnak. A* okos fejek Szántó elvtársat figyelik. Az aikotmanytant tanítja most. Boldogan nézi u lángragynlt sm fiatalokat és kezük szapora emelkedését. Jól tanulnak. Kuti Imre Vili. osztályos úttörő mindjárt el is mondja, hogy miben látja életszínvonalunk emelkedését. Szántó elvtárs kiegészíti: — Az életszínvonalunk emelkedését a legjobban az iparosításban láthatjuk meg. A termelőszövetkezetekben. Vagy abban, hogy mindtöbb munkás- és parasztfiatal tanulhat, mint ahogy a mi iskolánkban is láthatjátok. Ez is a mi Hirtelen lepereg előtte egész élete, békeharcunk eredményességét dicsérv A kormányrendeletek következetes végrehajtásával harcoljunk az üzemi balesetek ellen Rákost elvtárs 1952 január 12- én a gazdasági vezetők értekezletén megtartott beszédében nem utolsósorban foglalkozott a dolgozók biztonságos munkájának a megteremtésével. Hozzászólásában nyomatékosan rámutat tott arra, hogy a vállalatok nem teljes egészében hajtották végre a mun. kavóaelem terén kiadott kormányrendeleteket és határozatokat. Ezzel egyidejűleg az iparunkban a faluról feltömörült fiataloknak, akik a munka, védelem terén teljesen tapasztalatlanok., — nem kapták meg azt a kötelező elméleti, illetve gyakorlati oktatást, amelyet a rendelet értelmében meg kellett volna kapniok. Ennek következtében a balesetek száma — kiváltképpen az új, tapasztalatlan dől. gazdiknál — emelkedett. Ugyanakkor Rákosi elvtárs világosan rámutatott arra, hogy a szakszer.' vezetek, amelyeknek egyik legnemesebb feladata éppen az lett volna, hogy a vállalatokat ezen a téren ellenőrizze, ezt nem igen tették meg. Nem egyszer egy-egy ilyen üzemünk, ben, illetve építkezésünkön előfordult baleset jó időre megnehezíti a fiatalok vagy az új munkaerők toborzását is. Gerő elvtárs a beszámolóban felhívta a figyelmünket arra, hogy a szakszervezeteink most annál követ, kezetesebben és szigorúbban őrköd jenek a munkavédelmi és baleseti rendszabályok betartása felett. Ezért, vált szükségessé az, hogy a 73. számú Építőipari Tiüakűn bélül április 21 és 26 között a párt, a szakszervezet és a trösrt rendezésé, ben munkavédelmi hetet tartsunk. Célja: a munkavédelmi hét első föladatként tűzte ki azt, hogy ma guk a dolgozók foglalkozzanak és érezzék szívügyüknek a dolgozó társaik testi épségének megvédését. Magrak a műszakiak a műszaki munkán belül politikai munkának ta. kintsék a feladatok végrehajtását. A tröszt elsó negyedévben tortán« balesetek 0.35 százalékát, melv munkaórában 4.816 munkaóra kiesést jelentett, ez 101.136 forintot tesz ká, melyből négy családi házat építettünk volna. Ezt a 035 százalékot a in ásó. dik negyedévre 0.20 százalékra csökkentjük. Az építőipar baleseti statisztikájának legnagyobb százaléka a szegbelépés és a rendetlenségből adó. dott, mely megtalálható a 73. számú Építőipari Trösztön belül is. Ezt úgy akarjuk kiküszöbölni, hogy megszervezzük az ötperces rendcsinálási mozgalmat, melynek célja az épületen é* az üzemben a rendetlenség megszűri, tetőse mely eiősegtiü az arvyagtakará- ko&ságot s biztonságos munkaterületet és a balesetek csökkentését, me. 'vek mind a tervte’jesítést segtlilc elő. Minden bizalmi brigádvezető végezzen olyan politikai tömegnevelő munkát a dolgozók közölt, hogy valóban tömegmozgalommá váljék a dolgozók biztonságos munkájának megteremtése. mielv megadja az e’ő. fekete.dk el a balesetek csökkentésé- re, ezen keresztül az ötéves terv teL jesiléséhez illetve túlteljesítéséhez Tíz dolgozónak adom áf munkamódszeremet Az ország dolgozói most valameny. nyien május elsejére, a munka ünnepére készülnek. Én tudom mit jelent, számomra a nyolcadik szabod május elseje. Már 28 éve dolgozom a bányában. Szegény családból származom és így a múltban nem bírtam tunulni, mert akkor egv szegény családnak nem volt pénze a taníttatásra. Így leltem 12 éves koromban bányász. A felszabadulás óta azonban nagyobb munkakedvvel dolgoztam, aminek meg is lett az eredménye. Munkámat megbecsülik> és komolyan értékelik.. l'JöO-ben sztahánovisla munkamódszerátadó lettem, ezenkívül kitüntetésben és jutalomban is részesültem. Március 9-én és április 4-én is túlteljesítettem vállalásomat. Május elsejére mint »zfahdnovisfa vájár felajánlom, hogv 10 munkatársamnak adom rif munkamódszeremet és ez az egész évre vonatkozik Egész éven át foglalkozom, tanítom és neveiéin munkatársaimat, munkamód. szerein átadásával segítem af új dot. gozókat SÁRA GYULA sztahánovisla vá/u., saÍ Vasai 11