Dunántúli Napló, 1952. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1952-03-16 / 64. szám
WSí MÁRCIUS 1« n n pi.6 5 fcimtfrui a kcrmtMbánvwurk _________________ ______________ öl*«*. A FORIS-BRIGÁD VERSENYE Ahogy emelkedik a csapat szállítása, úgy emelkedik a csapat dolgozóinak a fizetése is. — Kuez János 2—8000 forintot is megkeres, de a többiek sem kevesebbet. Ahogy elmondja: harmincéves bányászmultja alatt nőm tudott annyi mindent venni a családjának, mint az elmúlt fi év alatt. Jó munkája uán az ónba’ nemcsak a több fizetésben részesüli Jench Gvfirey 1944 őszén, egy esős novemberi napon a komlói bányában leállt a munka. A bánya, az erőmű akkori vezeői ijedten szaladtak a vasútállomás felé: menekültek! A bányászok kisebb nagyobb csoportokat alkotva beszélgettek az utcákon — tehet ék, mert már a csendőrök is elmenekültek — s izgatottan várták: mikorra ér oda a felszabadító Szovjet Hadsereg? Nemsokára megérkezett az első szovjet katona, lóhá on jött és örömtől ragyogó arccal fogadtak a komlóiak. Utána még sokan jöttek s valamennyi Berlinbe igyekezett. Tör éneim! nap volt ez a komlóiak életében. A szovjet katonák meghozták a szabadságot és utat mutatják nekünk szebb és boldogabb életünk megteremtéséhez. Azóta úi város épült a kököoyöei dombon, szovjet tapasztalatok nyomán. Szov- dúlnak harcba nap mint nap a bánya Kusz János. Egyik legmegbecsültebt jet gyorsfalazási módszer segítségé- mélyére a Fóris-brigád tagjai is. — dolgozója lett országunknak e lohe vei épült és épül ma is a szé-nosztá- Amikor március kilencediké Rákosi tősége nyílott arra, hogy megismer- lyozó, az új gépműhely, a bányász- alvtárs 60. születésnapjának tiszte- . nrosriánvi Pp,*»; fürdő és ki tudná még sorolni mi leiére megindul a munkaverseny a az orosa.anyi, Petőfi-bányai minden. De nemcsak külsőleg váltó- Il-es üzem dolgozói még száz száza- orembergi, dorogi, tatabanyai, tokodi zott meg Komié. Lenn, a bánya mé- lékon alul teljesítették napi terved- bányászok életét, tapasztalataival »e- Jyón is megkezdődött a munka s míg két. A verseny folyamán naponta ja- gíthette munkájukat, a bányászok egyrésze a szovjet cik- vítottak munkájukon s a hiányossá- lusos módszer alkalmazásával harcolt gokat megszüntetve igyekeztek utol- a több szénért, addig a többiek új érni versenytársukat, az I-es üzem Kzállitófolyosökat, aknákat és a tárót dolgozóit. Március első napjaiban építettek, hogy ötéves tervünk végére már méltó versenytársak voltak: a komlói bánya mái napi 500 vagon még az I-ee üzemnél is jobb ered- ezenet szállíthasson a Sztálin Vasmű ményeket értek el. tizére. A Il-es üzem jó redményei nagyA komlói bányászoknak e nagy cél mértékben függtek a huszas csapati megvuJlésításához még nagyon sok brigádok, köztük a Fóris-brigád mun- gépre, berendezésre van szükségük. Icájától. A Fóris-brigád tagjai több- Ehbez azonban mindig több szénre ségbn sz’ahánovistákból. Kossut-ak- vap szükség s iparunk mindig több na legjobb dolgozói, mint Bödő Jó- szenet vár a komiéi bányászoktól is. zsef, Ki»z János. Jauch György, Tudják ezt valamennyien, s így in- Dull János és a többi — kerültek ki. Kusz János sztahanovista vájár vetélkedés megindult, « még soha ilven lelkes verseny nem akaiult ki- Kusz János, aki februárban 189 százalékra teljesítette a tervét, márciusban már nem elégedhet meg eny- nyivel Igaz teljesí'ett ö 300 százalékot is, mint tizedikén, amikor tizenegy és fó’méter felső padot fejtett Akik az l.-es üzemnél élenjárnak Jfj. Hohn Antal, íz I.es üzem kőrlelalknásza körletének csaknem minden dolgozója személyesen jól ismeri. Nemcsak néhány percet, de órákat is élt 'ölt egy egy munkahelyen s lelkesíti a dolgozókat még jobb munkára. A gyengébb teljesí ményüeknek szíve, sen mutatja meg, hogyan keli a szerszámo hegyesen kezelni, hogy azzal magasabb termelési eredményt érjenek el. A köri 'ében dolgozó sz ahánot vistáka; patronálja, akik az ő kezdeményezésére vállalták, hogy gyengébb társaiknak átad’ák munkamódszerüket. A körlet 'últeljesite’te Rákosi elvárának tett felajánlását és most április 4-re ké- ■izülődnek. A Hohn körlet dolgozóinak több, mint Ó0 százaléka már új felajánlása megvalósításáért harcol, és fogadalmukban benne van: túleijesítík érvükét. Hamvas Antal ráltoaz Les üzem 1. csapatának brigádvezelöje. Március kilencre való készülődésük során sok szép eredményt értek el s a brigádnak csak nagyon kevés verseny ársa akadt, mely hasonlóan teljesítette a tervé.'. Pár napja azonban szünetel a szállítás . A csapaton omlás .örtént és ez visszatartotta a munkát. A Hamvas brigád dolgozói azonban nem kese red e«k él: igykeznek az akadályt mielőbb elhárítani. Hétfőn már megindul a termelés és a brigád- tagok, — köztük Osz ertag József, Gerezsdi J& nos , már vállalást is tetiek felszabadulásunk he. fedik évfordulódra. Hamvas elvtársnak más '.«rve Is van: Ha a fejtésben újra megindul a munka, — továbbra is a cúuusos ütemterv szerint —, akkor versenyre hívja a huszas csapati Foris brigádot, sztahanovista vájárnak is megv ...... z-ott az élete. Családjának gondtalan hogy meglássák: ki lesz az első. ,, ti ... , megélhetést biztosítani nem nehéz kt. Ilyen teljesítmény azonban a töb- m má,r. A kökönyösi bányászházak- bickné! sem ritkaság. Ezt bizonyítja ban n0kj ie jutott kétszobás, fürdő- március első hetében végzett munka szobás. kényelmes lakás, a-hol fárad- 16, ságái kipihenheti. Amikor Jauch elvA Fóris-brigád tagjai az összes társ március kilencre tett vállalását fejtési csapat közül a legjobb ered- teljesítette és a vállalt 496 csille hern ón vt érték el és elnyerték az érte lye’t 756 csille szenet termelt terven járó jutalmat: a piros versenyzászlót felül, az elsők között volt Kossuthra. A vájárok versenyében Bödő Já- aknán, aki újabb vállalást tett ápri- nos lett az első, Jauch György pe- lis 4. tiszteletére. Vállalását Rákosi dig a harmadik. Kusz János a hete- elvtársinak is megírta, melyben meg- dák helyet tudta kiharcolni maga- fogadta, hogy második negyedévi JÓ munkájáért már nagyon sok ki- nafe. A verseny március kilencedikéi tervét is 300 csille szénnel tú'telie- tüntetést kapott. Kétszer lett szahá- 8zaka«ta lezárult de a brigád tagjai siti s ezen belül felszabadulásunk henovista, elnyerte már a szakma 1-eg- egy percig sem álltak meg: tovább tedik évfordulójára 85 csille szenet jobbja, a szakma második és harma- folytatták a versenyt. Mivel vá’lalá- termel terven felül, dik helyezető címet is. A Köztársasa- suteat teljesítették, új vállalást tét- A F5r;s-bri"ád de a kettes üzem gi Érdeotrend Arany főtavai már tek. Napi előirányzatuk egy műszak- többi brigádjainak lelkes munkája, kétszer tüntették ki, Elér erediné- ca 100 osMe de megfogadtak h^y ipri!is 4 megünnepléséért foíynvei még jobb immikara eerkentettéK inniie 4-o tiszteletére terroelAsfiket . * , , . , . .■ . J. « ha a csapat dolgozói nem is kő- 140 csillére fokozzák. Azóta minden atot* larca eredményeként ért«.k e! töttek vele versenyszerződést, de cél- nap teljesítik adott szavukat, sőt a H-e« üzem dolgozói, hogy t^nneléjuk az volt. hoerv még nála is jobb nemcsak teljesítik, de túl is szár- síik állandóan emelkedik, hogy csüeredményt érjenek el. _ nyalják. A vállalt 140 csille he.yett Wrtökön 129.3 házalókra teljesítetmai* r> rrm om-cvor P-í.)!KtAlfnb 4*7iíl__ •' Kovács György e'.vtárs, az egyes csapati Szilasi brigádban dolga, zik. Míg a felügyeletnél dolgozott, nem volt alkalma megszerezni a sztahánovis.a címeit. A párt- iskola után — amit nemrég végzett —fejtésbe ke. rflL: és most minden vágya az, hogy jó mumkájával kiérdemelje a sz.ahánovista oklevelet. Ezért vá. ! aszta m versenytársul a bánya egyik legjobb vájárát, Kusz Jánost. A múl1, hónapban Kusz János 189, Kovács György 154 százalékra teljesítet’« a tervét. Ebben a hónapban jobban megmarkolja 5 is a fejtökalapáesot, hogy lehagyja versenytársát. Kovács György nemcsak egyedül akar elérni jó eredményi.. Állandóan tani ja, neveli a csillését is, aki már váiármunkát is végezhet és ha ily tanul, tovább, akkor hamarosan eztahánovigta lesz ó is. Kováce György egyescsapafci vájár már nőm egyezer szállítottak I79-— ... , már bátrabb volt: ő versenyre hívta 180 csillét, sőt 190 csillés terme'ést , ,a napi tervüket, havi tervük t»l- Kusz Jánost, s versenyszerződésüket is elértek már.. Most a 200 csillés jesitésével pedig 120.3 százaléknál május 1-ig kötötték meg. A nemes eredményért harcolnak. tartanak. Hadházi Elek Méltók a fiatalok az Oleg Kosevoj névre A KOSSUTH-AKNA 11-es üzemé- nősült és a szépen bú’orozott kökö- zl fen dolgozik az „Oleg Kosevoj" nyösi lakásában már két rádiót is csillés a hármas csapaton. Rákosi elvtárs születésnapjának méltó megünnepléséért folytatott harc. ban kiváló munkár végzet’, és ennek jutalmául sztahanovistának terjesztették feL Nemrég kére fel senyben állnak a setálinvdrosi fialta- ,, ... . , , , . . ,, . . _...... lókkal és ebben a versenyben az el- vetelé1 * párazervezet tag)eCö!t,es sorába s hogy br igád.. Tagjai mind fiatalok, D1S/.- hallgathat egyszerre, a vezetékeset s<5 helyre akarnak kerülni, hogy dp- ez’, a megtiszteltetést még jobban kiérdemelje, áp. . . . a- - ,x. ----—----- rilis 4-én még büszkébben ünnepel. ... . . 4i ^ . .. '. . . . hess enek ri“s ^ tisz el etére még jobb eredményt akar elér A ni. Hadházi Elek annak ellenére, hogy még fiatal munkás' máT az Eőkönyöri új lakásban la megfogadták, hogy a szállítás zavar- kik; ennek kimondbataldanul örül. Ez is lelkesíti talon biztosítása mellen karbantart- az eddiginél jol>b munk4ra, de példát akar mu. ják a száUltóvdgalokat, a felesleges , , . , . . ás használt anyagokat pedig küzdi- tatnl a Sbbl csl,lé* lársána1c Í8‘ hogT «* is ha' Itt ják a bányából. sonlóa« készüljenek április 4 re. tagok. A komlói bányászok büszkék és a 2+1-es Orion-t, amelyet nemeire a brigádra, mert a tagjai mindig rég vet!. Távolabbi, de nem elérheiet- helytálltak adott szavuknak és leg- len céljai is vannak. Motorkerékpárt utóbb Rákosi elvtárs 60. születésnap- szeretne venni. Biztos, hogy meglesz iára tett vállalásukat túlteljesítve el- ez is. tő negyedévi tervüket február 29-én A brigád tagjai hasonló körűimé- már teljesítették. nyele között, élnek és fiatalos, h.ndü»Ä—* S&SIÄATÄ új vállalás . . . rreszt, nyák t(IJ: m,l(> tizedikén lent a bányában. Jtádrs arrrilis 4-e jelentőségé- /i0M újabb felajánlásukat egyenként Antal elvtárs április * e je j meQÍrják nőkoxi dvtdrsnak. Tresztenyák Antal is kezébe vette a ceruzát és levelében többek között igy írt. „Fogadjuk, hogy munkánkban a termelés frontján, a termelés állandó fokozásával helytállónk és hazánk felszabadításának hetedik évfordulója tiszteletére, április 4-e újabb sikere érdekében az előirányzott 28 centiméter helyett 32 centiméter előhaladást érünk cl fejenként minden nap.“ A BRIGÁD többi tagja is büszkén /Jr írta meg a levelet. Bénáé* János, a munka jobb megszervezésére tett ígéretet. Magyar Béla, az alapszervezeti DlSZ-titkdr megfogadta, hoav neveli a fiatalokat. Vállalásaik megvalósításához a fbiSzilasiék megkezdték második negyedévi tervüket 1939-ben Szila* Adolí 30 éve bányász, úgyszólván gyermekkorában kóstolta m:g először a bányászkenyeret Kom. lón. A múltban nem sok becsülete volt. Kimondta, amit érzett, amit igazságtalannak látott. Ezért e einte rossz munkahely, sovány bér jutott neki, 1930-ban pedig mint „izgatót“ be is zárták. visszatért Komlóra. A felszabadulás is itt érte. Az elsők között lépett be a pártba és kettőzött erővel dolgozott — most mór saját magának, az övéinek. 1948-ban élmunkás kitüntetést kapott. 1950.ben sztahánovista oklevelet 1951 ben pedig me!.éne tűzték a sztohánovisták jelvényét. Gyermekeinek és a fiatal bányászoknak sokat mesél a múltról megváltozott életérőL Fia -— aki 1930- ban, éppen amikor bezáriók. született, — ma a Néphad. sereg tisztje, a lányait férjhezadta. Uj bútor került a . ... Tresztpnudk An‘al sokat tolok „ műszaki'vezetőség segi ség át gesztenyést ezép lakásba. 1949 ben rádiót vett. A RajklZ-J,l77iJ J ö éle- is kévHc. Különösen a faanyag minő- pert már a saját rádióján hallgatta. A mu tnál szívesebben szól azonban a szakmájáról. hidM~vről beszélnC hisz <a fi éle- is ‘kérik Különösen a laanyag YsZ sZ ett séfjén kell túTgoson változUitm. A tőben is fúrta , Íe-dtí a bá- mé9 telimen nedves fával való ácsa- Sokat gondolkodik, hogyan lehetne jobban megszervez1914-ben Treszfenyák lás sokkal nehezebb és kevésbé biz- ni a munkáját, hogy még több szén dőljön a keze nyo. nyásza.ot még 19lioen _ tonsdgos. Éppen ezért helyes lenne, mán. Különösen a ciklusos módszer érdekli. Komlón Antal. A szüleitől távol, egyeaui M fa a nedves faanyagot vegyesen először az 5 csapata alkalmazta. Nem sikerült. Amikor köti egy öreg házaspárnál és szóra- széRVandk a száraz faanyaggal. télen pártiskolán volt s e őadást hallott a szovjet mód- koeásru nem tok jutott. Azóta meg• Az Oleg Kosevoj-brigád tagjai ver- szerről, rájött: azért nem sikerült a ciklus bevezetése, mert nem biztosították számára a feltételeket. Amikor a pártiskoláról hazatért, elhatározta, trnja- kájában hasznosítja amit tanult, hallott, amin sokat oonHo leadott. Újra régi csapatához került. Derekasan kivette a részét a munkából. A március kilencediket ver- senyszakaszban kiérdemelte, hogy másodszor is sztahánovista jelvényre terjesszék fel. Egy gyengébb társát — Haui Józsefet — megtanította módszerére és jól tel jesitő bányásszá nevelte. Elment toborozni, hogy minél több fiatalt hozzon a komlói bányába. Személyes példa- mutatással, nevelő munkával, szóval-tettel, csak azért harcolt, hogy valóraválthassák Rákosi elvtársnak téti ínéretüket. túlteljesítsék negyedévi tervüket amikor a fejtésbe újból bevezették a ciklusos módstzert, minden hibára figyelmeztette a műszaki vezetőket. — N'em kerülte el semmi a figyelmét * oly kitartóan, szívó san küzdött a hibák el en, hogy dolgozó társai bizalmából a pártszervezet javaslatára ma már csapatvezető ugyanezen a munkahelyen. S hogy jól dolgozik, arra bizonyíték: a vezetése alatt álló harmad nemcsak biztosítja a munkafeltételeket a nappali, termelő harmadoknak, de negyedévi tervével 8 án már március 28-ánáI tartott és április 4 tiszteletén© folyó munkaversenvben már ebben a hónapba,, hozzákezdtek a második negyedévi tervük teljesítéséhez. 1952-b«*n.