Dunántúli Napló, 1952. február (9. évfolyam, 26-50. szám)
1952-02-24 / 46. szám
2 ft p p T. n 1052 FrnnuAR M így határoxoÉt Kajdon János . kult a csoport. Kajdon János is válaszút elé kérőit. ■ Ha most családdá vált igazán a Vi! i iám tszcs, talán engem Is befogadnának családtagnak. De visszatartották a I problémái és ekkor írta meg a leve ét a szerkosztöségnez. Aiótn az ő problémája is megoldódott A csupor ‘agság beszélt erről a kérdésről ós olyan határozatot hoztak, ami megadta Kajdon János kérdéseire is a választ. Úgy határoztak, hogy az idősebb csoporttagokat, akik nem tudnak olyan erős munkát végezni, mint a fiatalok, oivan munkára osztják be, ahol legjobban meg tudják ál-.'nj a helyüket. Most készítik a csoportban a terme lési tervet, amelyben nem feledkeztek meg az öregekről sem. — A jövedelem öt százalékát üzem- alapba helyezzük az öregek részére — mondták egyöntetűen a csoport intézőbizottságának tagjai, de mást is bevettek a tervbe. Expresshizlatnak sertéseket, tyúkfarmot is létesítenek, így lesz megfelelő munka az idősebbeknek. Nem 1« aggódik már a jilrőie felől Kajdon János. Ma már ő is egyik csa. ládtagja a ViHám tszcs nek és örömmel újságolta pénteken este az ara- nvosgadányiaknak, akik afelől érdeklődtek a zókiaktól, hogy miért jobb a Ill-as típusúban? — Azért, mert itt még a, öregek is újra hasznát látják munkájuknak és éppen úgy megbecsült tagjai a csoportnak. mint a Hat a'ok. Ii. j. Jiszteletle! megkérem az elvtársa bat, Aogry legyenek szívesek neken megírni, mi tog én velem most tör iénni. Dolgozni nehéz munkát nett tudok, 77 éves öreg, tetőtől-talpig reumás vagyok. A csoportba szeretnék belépni, de nem tudom, hogv mi lesz ott ve em, ha nem tudok rendszeresen résztvenni a mezei munkában. Ha beadom a földem a csoportba. kapok-e én ottan fejadagot? Már irtáskor is kérdeztem az elvtársaktól, ha volt valami kérdésem, mindig kisegítettek. Ezért mégegyszer megkér, ném az. elvtársakat, világosítsanak fel engem KAJDON JÁNOS Zók." Ezt & levelet néhány nappal ezelőtt adta fél a évéi írója és nagyon várta rá a választ feleségével együtt, mert úgy határoztak: a választól lilgg, belépnek-e a csoportba, vagy sem Nem sokáig kellett várvlok a válaszra, a választ maga a zóki tszcs tagsága adta meg. érvel ease lő#», 195! február 24-én igen érdekes hir kozta izgalomba a zókiakat Bicsér- íen tszcs alakú t! Bicsérd alig két ki. iométerre van Zóktó; és mivel éppen vasárnap voJt, átsétáltak a zóki dől gozó parasztok Bicsórdre, megtudni, miért változtatnak eddigi életmódjukon az ottaniak. Bicsérdon ekkor már alig lehetett olyan dolgozót ta'álni, aki me írt* volna alá a7 I-os, vagy a Illan 'ípusú csoportba a belépési nyilatkozatot. A zókiak ismerősök Bi- csérden, soknak rokona is van a •zomszédos községben. így azután rövid idő alatt megtudták, hogy Dicsértjén azért hagynak fel a régi szokással, mert többet akarnak termelni, jobban akarnak élni, min: eddig. Ezt pedig csak közösen, nagyüzemi gazdálkodással érhetik el. — Hiszen mi fs többet akarunk termelni/ A bicsérdiek akarnak minket lehagynll Ebbő/ nem lesz semmi. Ezt megbeszéljük otthon. Aztán sietős léptekkel indultak visz- na a falujukba. Esküdt Kálmán, Kardos Lajos, Fett József, Kajsza György, Gál József. Karancsi József és még többen. Már útközben határoztak: fMegcsávázzuk a vetőmagot és minő. i- I ségit vetünk“ — mondta Karancsi Ji n . zsef. • I — A vetést is közösen végezzük- n toldotta meg Gál József. „Hogy ne: 7 jutott ez előbb eszünkbe’“ — mond« - gatták este gyűlésen, ahol már he i vénén Írták alá az I-es típusúba ■ belépési nyilatkozatot ■ Mivel a határozat ilyen hamar vál ■ cselekedetté, „Villára” nevet adtak csoportnak, Tervezgetésúk a több termelésről va lóravá't Átlag két mázsával termet több holdanként földjeiken, mint a: előző években. — Azonban még több is lehetne /. jövedelmünk, még több teremne, h° tagosítva lenne a háromszáz hold — mondogatták az egy hónappal ez- élőtti csoportgyűlésen, ahol meg is ír ták a tagosítási kérelmüket * Kajdon János pedig szótlanul figyelte a csoport munkáját és eredményeiket. Odahaza úgy számolt, hogy fiatal korában, míg jó erőben volt, sok búzatermést takarított be, de most mit tegyen? Az idő eljárt felette, no, meg valahogy nem is tudott olvan gyorsan határozni, mint a többiek. Most ott a baj. hogy az ő földje kimarad a tagosításból és azzal sincs tisztában, hogy mit kezdjen a csoportban. 18-án n»gyiplfn*8jrgű cáoportg* ű<és roll Zókon. Miután a csoport tagjai ala posan megvitatták, hogyan tudnának jobb eredményt, több jövede met elérni, döntöttek. Hármas típusúvá alaUtolsó Siabszóirc lépett 3 Volga—Don-ssatoma építése Sztálingrád (TASZSZ): Rövidesen megnyitják a Volga—Don hajózható csatornát ezt a 1(50 kilométeres vizi főútvonalat. A karpovkai szivattyú- telep eddig nyolc millió köbméter vi. zet szivattyúzott a víztárolóba. A csatornán három szivattyútelep működik majd, amelyek a Donból a vi zet 44 méter magasra, a csatornába emelik. A víz nemsokára e'ér a Ma- rinovzskoje-i szivattyútelepig, amelyet március 1-én helyeznek üzembe és amely tovább emeli a vizet a Be reszlavszkoje-i víztárolóba. A Maronovszkoje-i telep építői befejezték a szivattyú agregátok szerelését és hozzákapcsolták azokat az óriási csöveze tekhez. Áprilisban kezd működni ft varva- rovszkojei szivattyútelep, amely a Voga és a Don közötti vízválasztó legmagasabb pontjára emeli a vizet. A vízválasztó zárókapuitól azután már magától halad a Don vize a Volgáig. A csatorna Volga felé lejtő részén befejezéshez közeledik a „zsilip-lépcsők” építése. , A vágómaihabegyüjtésben a sellvei, hízottsertésbeqyüjfésben a mohácsi járás az e?ső, a zsírbegyüjtésben a sásdi járás érfe el eddig a legszebb eredményt Az élőállatbegyüjtés üteme az el wiií’t héten vágómarhába» mutatott csak némi javulást. A hiiK*itiWTtéshe»dá*hfl»i «gyedül la nwliáni járás tudta erediné. ! nyelt jelentősen megjavítani. % községek közötti versenyben ki magasló eredményt ért el Alsószeni marton, ahol már a február havi vágómarha- és sertésbeadási tervet is teljesítették. Az1 elért jó eredményt Sílipcsevies Pál VB.clnök, Sztéviev Pál, Wéber József, Tomcsi János, Horváth Pál VB tagok személyes pél damuiatásának köszönhetik. Ugyan* csak jő eredményeket értek el Gyöngyfa, Erzsébet, Kékes községek és a mohácsi járás számos községe, körtük Dmiaszekcső is. A mohácsszigeti Homorúdban Novics Pál ta. jiársetnök és Balogh János tanács titkár lelkes munkája következtében »ertésbeadásban kimagasló eredményt értek eí. EÚáBatbradásbóI kiváló egyéni WtjesftéMek is születtek. így Göoiöri Pál bárány ászén tgyörgvi kisparaszt »ertésbeadását »50, Bein Mihály sombereki dolgozó paraszl «ertésbeadását 409, Tolmány János azenfdéne’si középparaszt serlósbeadá •át 235, Horváth Mihály pécsudvardi középparaszt vágómarha beadását 250 százalékra teljesítette. Kovácsszénáján, Abaíígeten erős megalkuvás ütött fel fejét. SeatmdftzK-ntkirály, Szellő. Ata községek teljewrn lemaradtak. Berewenden, Palotabozsokon és még agy »or községben » pénzbeli megváltások befizettetéséről nem go-ndos. kodtak, így a prémiumot a gazdák nak még ma sem fizették ki. Még súlyosabb a helyzet Kölkeden, ahol még csak a felszólításokat sem küldték ki és a beadás sincs beütemezve. Más községekben a bradásru alkalmas vágóállatokat, melyeket az állat, orvos kiJclSCt, nem adták be, mint például Pereked, Egerág, Zengő,ir- kooy, siti. Számos községünkben nem elten* tini • VB, hogy a heedásra kitölt gardák **o»:et tesznek.e 'oiólHUHiasi köleterettséí üknek, mi gondnokodnak a beütemezi* nH, IFintve a kötelezvények aláírásáról. E hüiák sürgőj kijavítása községi tanácsaink legfontosabb feladata, a 3. 79.1, 76.2, i. pécsi tervteljegftés érdekében. Február havi é'.őállatbegyüjtési tér. vek teljesítése: Vágómarha: 1. seKyei 95.7, 21 mohácsi sik'ósi 7A.4, 4. péosváradi komlói 72, 6. villányi 65.3, 64.8, 8. szigetvári 59, 9. a sásdi járás 30.1 százalékkai. Hízottsertés: 1. mohácsi 79.9, 2. szigetvári 73.2, 3. villányi 40.1, 4. siklósi 32.5, 5. pécsi 30.2, 6. sellvei 27.7, 7. sásdi 25.4, 8. komlói 23.2, 9. a pécsváradi járás 21.5 százalékkal. Zsírbegyüjtésben a sásdi járás érle el a legjobb eredményt Kisebb lemaradás mutalkozik a kom lói, mohácsi és pécsi járásnál, vaCa* mint Pécs városánál. A barom fi begyűjtés üteme meggyorsult, a legjobb eredményt a siklósi és mohácsi járások érték el. Mind baromfi, mind pedig tojásbe. gyiijlésben a leggyengébb munkát a pécsváradi járás mutatja fel. Tejboadásbnn a legjobb eredményt (132 százalék) a komlói járás érte el. Hat járásunk érié el a 100 százaié kon felüli eredményt. Leggyengébb a sellvei és a szigetvári járás 89.6, illetve 87.1 százalékos eredménnyel. A tejbegyUjtök verssel > éhem a göreaftnyl föld ni fi vessző vetkezet orazá;>:tsan első lett Rákosi elvtárs 60. születésnapja tiszteletére tett vállalások értékelését február hó 27-én tesszük közzé. Az állami erdőgazdapág sellvei üzemi gységéből eltávo ítotlák a kárlevnket Sellyéi járási tudósítónktól: „Az ál ami erdőgazdaság sellyei üzemgységében a napokban az illeté I kesek felfigyeltek Ba zsai Endre üzemegységvezető és Tomanóczi Endre adminisztrátor káros munkájára és eltávolították őket munkahelyükről. Ba.zsai Endrének és Tomanóczi Endrének sok minden nyomja a lelkiismeretét. A muH év nyarán történt, Rogy az aratást gyorsan kellett volna elvégezni. Ba z.sai Endre ezt ki használta. Családjának valamennyi tagját — még az iskolásgyerekeket is — felirattá az aratómunkások közé, de aratni egy sem jött közülük. — Ugyanakkor a négv személyre járó ke_ nyérfeiadagot és a le nem dolgozott munkáért a pénzt felvették. Az aratás befejezése után egész családjával elment egy hónapra üdii ni, természetesen a dolgozók rovására. A versenyekben ők „nagyfiú” szerepét játszották. Hogy máshonnan e! vonják a munkaerőt, a kocsisoknak a rendes béren felül egy forintot ígértek a leszállított fa köbmétereiért. Azt mondták, hogv — „majd csak előteremtjük valahonnan.” Máté Ferenc, az üzemegység kocsisa elmondta, hogy a műk év őszén neki kultúrvezetői tanfolyamra kel ett volna mennie, de pénze nem volt, mert fizetés még nem volt. Kérte Tomanóczit, hogy előlegezzen erre az alkalomra a fizetéséből. Tomanóczi Endre azzal küldte el Máié Ferencet hogy a kasszában egyé talán nincs pénz és nem adhae Ezzel akarta meg akadályozni, hogy Máté Ferenc eí- mehessen a tanfolyamra. Balzsai Endre és Tomanóczj Endre nem folytathatják tovább garázdálkodásukat. Fény derült a dolgozók előtt is aljas munkájukra és helyükről eltávo itatták őket. Az üzemegység dolgozói örömmel vették tudomásai eltávolításukat. Balzsai még mindig nem tud belenyugodni és most a dolgozók között „agitál“, hogy egy kérvényt írjanak alá, amelyben vissza akarja könyörögni magát állásába. De ez nem fog neki sikerülni. A sei yei üzemegység új vezetőt kapott, aki szintén dolgozó volt és ezért megértéssel kezeli majd a munkásokat. Csak az kell, hogy a dolgozók is segítsék, doloozzs-iak jól és olyan 'vvel. mint a régi vezetők lev*' tása utáni napokban. Ne fe ejtsék el, hogy Balzsai és Tomanóczi „uralko dá*a“ ideién valamennyien azt mond. (ák: ,,ha nem lesz valami változás a vezetésben, itthagyjuk a munirit.” Az új vezető elvtárssal dolgozzanak jól és meglátják, meglesz a gyümölcse.“ Illés Gábor levelező, A aagwrnnyoki Moyakerület pártoktalásban résztvevő dolgozóinak felhívása a MESZE ÍRT é% a komlói bányakerület par laktató: bon rénxlzerö dolgoxoihox Mi, a nagymiányoki bányászkerületi I elvtásunk 60. születésnapja tísrfele- pártbizottság, pártoktatásban részivé, | téré szocialista versenyre hívunk ben- vő pártmunkások szeretett Rákosi | neteket az alábbi feltételekkel. 1. Vállaljuk, hogy üzemeink minden politikai Iskolájában a hiányzások számát az eddigi arányszámhoz viszonyítva, hat százalékkal csökkentjük. 2. Vá Ibi tjük. hogy minden politikai iskolán, szembiárininoo pontosan megjelenünk. 3. Vállaljuk, hogy az eddigieknél jobban felkészülünk az anyagból és e célból a tanulópár.rendszer kibővi lése mellett a patronézs-munkát átszervezzük és elevenné tesszük. 4. Tanulási fegyelem nélkül eredményes munka «4 sem képzelhető, így fontosnak tarljuk, hogy mindenegyes alkalommal fegyelmezetten, öntudatos pártmunkáshoz méltóan viselkedjünk és fegyelmezett munkánkkal segítsük elő az előadó elvtárs felelősségteljes munkáját. 5. A jegyzetelés könnyebbé, ele vénebbé teszi az előadott anyag feldolgozását, megértéséi. Vállaljuk, hogy jegyzeteink nívóját megjavítjuk és jobbá tesszük és egymást clvtársiasan fogjuk segíteni. újabb jelentős eredményeket fogunk e érni a pártoklatás terén. Kész József Bék Mihály kerületi párttiikár kér. prop. titkár Reméljük, hogy a komlói és a MESZHART bányakerület aktíva) csat lakoznak felhívásunkhoz és a meginduló nemes, szocialista versenyben A barátsági hónap ünnepségei a sellyei járásban Nagy ünnep számunkra a magyar- szovjet barátsági hónap. Büszkék va gyünk arra, hogy testvér; barátságban élünk a Szovjetunió népéivé . Ök szabadítottak fel bennünket a kizsákmányolás alól és azóta is minden munkánkban segítenek. De nemcsak minket, hanem segítik a többi népi de mokratikus országokat is Éppen ezért országszerte hatalmas lelkesedéssel fogadják a barátsági hónapot a dolgozók. A sellyei járásban minden községben 17-én megtartották a barátsági hónap megnyitó ünnepélyét. Csány. oszrón kultúrműsort adtak az MSZT tagok és a ku túrház talán még soha sem volt úgy tele dolgozókkal, mint azon a napon. Zalátán az úttörők orosz táncát a dolgozók a legnagyobb tetszéssel fogadták. Bogdásán 25 új belépő volt az MSZT-be. Eddig a sellyei járásban alig volt MSZT-szervezetünk de most a barátsági hónap a'att egyre jobban szaporodik a számuk és taglétszámuk. Ez azt mutatja, hogy a dolgozó parasztok egyre világosabban látják, mit jelent számukra a Szovjetunió és annak segítsége. Itt a határmenti községekben dolgozóink olvassák a Jugoszláviából érkezett levelekből, hogv Tito Jugoszláviájában milyen sokat szenvednek a do gozók és Tito mennyire igyekezik kiirtani a népből a Szovjetunió iránti szereidet De törekvései hiábavalók. A jugoszláv nép tudja, hogy a Szovjetunió, a világ dolgozóinak segítője. Mi, akiknek megvan a lehetőségünk, hogy szabadon ünnepeljük barátságunkat. jó munkánkkal igyekszünk ezt megszilárdítani. Járásunk területén a barátsági hónap alatt a dolgozók megismerik a Magyar-Szovejt Társaságon keresztül a Szovjetunió élenjáró mun. kaját, pé damutatását és fejlett kultúráját. Bukva Pálné MSZT járási titkár, Sellye. UesítiRényiik és tanuimányi eredményük emelését vállalják a 100-as számú ipari is;io'a ianuoi Mi, a lOO-ae ezámú ipari tanuló- jakola lull Igát ói röpgyűlést tartottunk, hogy megbeszéljük Rákosi elvtársi születésnapjára tett vállalásunk szempontjait Sebők elvtárs,' az iskola igazgatója beszámol ójában többek között elmondotta, hogy a ver- *ony győztese az iskolaév végén könyvjutalomban, vagy külföldi üdültetésben részesül. A verseny az iskolaév befejezéséig tart. A beszámoló után a tanulók összedugták fejüket, lázas eugdolódzás kezdődött és hamarosan megszülettek az első felajánlások. Borbíró Péter. az I/d. villamos osztály tanulója válla’to. hogy az iskolai és üzemi magatartását jelesre emeli, tanulmányi eredményét megtarlja, sőt fokozza. ígérte, hogy május 1-re a* Iskola legjobb tiz tanulója között lesz. A munkahelyén kiselejtezett villanyszerelési anyagokat kiválogatja és 50 kilogramm anyagot takarít meg. Én, a Hit. osztály tanulója vállalom, hogy május 1-re normámat 110 százalékra teljesítem. Ezeket a felajánlásokat azért tesv szűk, mert tudatában vagyunk annak, hogy nekünk ipari tanulóknak milyen nagy segítséget ad Rákosi elvtárs és a pártunk ígérjük, hogy vállalásainkat 100 százalékra teljesítjük. Császár Zoltán a pécsi Szikra-nyomda tanulója. Bfkfmű$zak Komlón A komlói építkezésen február 21-én a magyar szovjet barálsági hónapjának tiszteletére békeműszakot tartattak a dolgozók. A bányászfürdő építésénél a Kerner brigád tagjai munkájukat Maximenko gyorsfalazási módszerrel végezték, s eredményük a békeműszakon 167 százalék lett. A Maximenko gyorsfalazási munkamódszert egy évve! ezelőtt a Szjvjeiumó. bó; ittjárt eivtársaklól lauulták Alkalmazását már többször e«kezdték, meri így gyorsabb és jobb volt a munkájuk, de valami miatt mind g abbahagyták. Kerner Henrik-brigúdja most megfogadta, hogy ezután nemcsak alkalmazni fogja a Szovjetuniótól kapott új módszert, hanem igyekszik azt minél szélesebb körben íz elterjeszteni. A békeműszakon eléri kiváló grert. mények, mint Sipos János 236 szá. zalékos, Fábián János 183 százalékos, Bokrovics Erzsébet 102 százalékos teljesítménye még jobban nieg- erősílette a komlóL.épílkezés dolgozóiban a Szovjetunió iránti szereidet. Az épílkezés dolgozóit eredményeik elérésében nagyban segítettek a gé. pék is, amelyeknek nagy részéi « Szovjetuniótól kaptuk, vagy a szovjet elvtársak tapasztalalai alapján készültek. Békekisgyűiés Kökoinöson Komló-Kökönyösön 17-én békekis- gyülést tartottunk. A „Békeharcos'' február 3-i számát Rein Jánosné elv- lársnő ismertette. A hozzászólások azt mutatják, asszonytársaink megér, tették, hogy szabadság és béke né küi mi nem tarhatnánk most gyűlést, gyermekeink nem járhatnának felső- iskolába, és nem volna ez a gyönyörű városrész, Kökönyös sem. Mi, dolgozók nem lakhatnánk cgé37.séges, két három szobás, összkomfortos lakásokban. Emlékeznünk kell a múltra, melyben rabság, korbácsütés, nyomor volt osztá'yrészünk. Mi. kökönyös! asszonyok megfogad juk Rákosi clvtárs születésnapjára. hogy felvilágosító és nevelő monUA. val harcolunk a bumlizók elCen, é mi házunkban már nincs egy bumlizd sem, de olyan dolgozó sem esz. aki 100 százalékon alul teljesít. Versenyre hívjuk Kökönyös minden lakóját ki fogja a házát szebben feldíszíteni a magyar-szovjet barátsági hónap és Rákosi eCvtárs születésnapjára. A bé kekisgyűlés engem jelöli leve ezőjé nek. Boldogan fogadtam el. mert ez zel is a béke ügyét szolgálom, erősítem. Lázár kamtomé bíkehizoltsági ta£. Komló, Kököuyös,