Dunántúli Napló, 1952. február (9. évfolyam, 26-50. szám)

1952-02-21 / 43. szám

NAPLÓ 1952 FEBRUAR 3t HAVI 90 KÖNYV ZatigSr Arkonybno. ebben a kis | könyvtárat, egy hónap alatt nyolc I nftfc /egyen, amit odahaza kértek fő hegyvidéki faf.uban közel egy éve I könyvet olvastam a munka után. Most lem, süt az is, amit majd csak ezután megalakult már a népkönyvtár. Hin- látom, milyen sok pótolnivalóm van, ba volt azonban könyvtár, az olvasás I Eddig azt hittem elég kultúrmunka, nem akart megindulni. A könyvtáro­sok sűrűn vá fiották egymást, de ha résztveszek a színjátszócsoportban. Most már tudom, hogy ott jó munkát végezhessek, sokat kell olvasnom. Már nem bánja Gemer elvtárs, hogy elvégezte a könyvtárosi iskolát, sőt most már azt sajnálja, hogy nem ősszel vette át a könyvtár vezeté­sét. Hogy mennyire szívügye a könyvtár, látszik azon, hogy a falu fiatalságának 65 százalékát bevonta a rendszeres olvasók táborába. A napokban a pécsi körzeti könyvtárhoz egy vendég állított be. Gerner Béla volt. Kért 50—60 darab könyvet, mert a könyvtár könyvei már kevésnek bizonyultak. Q maga járta végig a könyvespolcokat és ala­posan kiválogatta azokat a köteteket melyeket elvitt. — Azt akarom, hogy mindaz ben­kérnek. Mikor már összecsomagol ta könyveket, még elujságolta: — Még nem Is mondtam, hogy be­léptem a tszcs-be... Nagy István elv. társ, a tszcs elnöke, mindjárt be ts Iratkozott a könyvtárba. Most csak azt szeretném, hogy a tanácselnök elvtárs I» olvasson... A tanács szí- vesen segít bennünket, dehát csak úgy lenne igazi ha nemcsak segíte­nének, hanem olvasnának Is az elv- társak. Azóta befutott a körzeti könyvtár­hoz Gemer elvtárs január havi jelen­tése. A jelentésből csak ©gy számot Idézünk: 90 könyvet olvastak január­ban a zengővárkanyi dolgozók, 90 könyvet adott ki az a népkönyvtár, amely eddig bizony csak 4—5 köny­vet kölcsönzött egy-egy hónapban. SzftHösi Kálmán Pécsi Körzeti Könyvtár. A katymáriak példájára Magyarsarlóson is megalakult a délszláv kuílúrcsoport A magyar-szovjet barátsági hímp keretébe vasirmp a Szovie mió sponíáról fart eöadast Czeczei elvlárs Pécsett A magyar-szovjet barátsági hónap kere ben vasárnap az MSZT rendezésében nagy ak­tíva Ü I» t »'év**1 \ fi'«”1 '• "1 rt í: - mfi.-'-'K«» • ff magyar sportköldöttség egyik tagja, Czeczei elvtárs, a SZOT sportközpontjának veze­tője tart előadást a Szovjetunió sportjáról. Czeczei elvtárs, aki személyesen győződött meg a Szovjetunió magas sporlkultá- r"’ ^ céltudatos és tervszerű munkával a cári Oroszország elmaradott sportjából a világ legerősebb, leghaladotíabb sportja, a szov­jet sport. Az előadást a MSZT helyiségében rendezik meg vasárnap délelőtt 10 órai kezdettől. Szombaton ünnepélyesen indul meg az 1952. évi labdarúgóbajnokság után Hegyi Gyula, az OTSB elnöke mondja el beszédét, majd Bozsik, a játékosok nevé­ben fogadalmat tesz, végül Bozsik, Bórzsei és Lőrincz a Himnusz hangjai mellett Xal- . sag ünnepélyes megnyitásán. Bányász asztalitenisz bajnokságokról Országos Honvéd Hadsereg kosárlabda bajnokság Pécsett hízzák az árbácra a bajnoki zánzlút. Ez­után kerül sorra a Bp. Bástya—Bp. Vasas bajnoki mérkőzés. A Lokomotiv szerdán délután könnyű, ketkapus eu/est tarlón, a csapat Ulár csluno- kön felutazik Bpestre, ahol pénteken edzést tart, majd szombaton résztvesz a bajnok­versenyzők ha bajnokságot nem is nyertek, több értékes helyezést azonban sikerült el­érniük. A legértékesebb Lukácsnak a női egyesben kiharcolt második helye, jó telje­sítményt nyújtott a térti párosban a Pßpp L —híres/. pár, akik végeredményben a harma­dik helyen végeztek. A női párosban Lu­kács—Antal a vegycspérosbun pedig a Szabó -Pintér pár csak nagy küzdelem uián szo­rult a negyedik helyre. Mindent egybevetve megállapíthatjuk, hogy a baranyai bányász asztaliteniszezők nem játszottak alárendelt szerepet, sőt köztilük nem egy a legjobbak­nak és méltó ellenfélnek bizonyult. A verseny megrendezésében értékes segít­séget és támogatást kaptak a bányász spor­tolók Umnov igazgató elvtárstól, akik most is mint mindig a sport nagy barátjának bi­zonyult. mindegyik csak azt mondta: — Nem érdekli az embereket a könyv nem olvas itt senkiI Decemberben két hatnapos fcanfoJya- mot rendeztünk a könyvtárosok szá­mára. Ezek egyikére Zengőváírkony ; község Gerner Béla 19 éves DISZ- tagot küldte be. Bizony Gemer aty­áira nem valami jól érezte magát a tanfolyam idején. Ot magát tem ér­dekelte « könyv — ahogy maga is megmondta — és éppen ezért nem ]s érzett sok kedvet arra, hogy könyv­tárat kezeljen. Volt nap, hogy haza Is akart szökni. Csak a beesni.et tar­totta vissza. — Ha már beküldtek, ha már el­kezdtem, akkor kibírom azt a néhány napot. Ki is tartott a tanfolyam végéig. Mikor hazaért, egy egész éjszakát át. töprengett. Végül mégis átvette a könyvtár vezetését. Munkáját azzal kezdte, hogy a régóta kinn heverő könyveket összeszedte, majd leltárt csinált. Fia Károly, a község DISZ- titkára segítette munkáját, ó mér ré­gi barátja volt a könyveknek. Azután fellendült *z élet a könyv­tárban. Az olvasók száma megtízsze­reződött. Azeőtt négy olvasó volt és ma már a zengővárkonyi könyv­barátok száma' elhagyta a negyvenet. A fiatal könyv táróét azonban ezek az eredmények nem elégítik ki. Rákosi elvlárs születésnapjára a tolu tíz százalékát beszervezzük a könyvtár állandó látogatói közé — válla'ta. Ekkor már Gemer Béla Is tudta, hogy mit jelent az: olvasni. Egyre- másra mesélte is jóbarátnak, isme­rődnek: — Azelőtt én soha könyvet olvastam. Most, hogy kezelem Az elmúlt év november havában meglátogatta községünket a katymari délszláv kultűrcsoporh. Ez volt sz első dészláv csoport, amely ejjött falunkba, hogy bemutassa népi tán­cait, da'aiit. A kuttúrcsoport tagjai azonban nemcsak ezt mutatták be, hanem art is, hogyan kell! a nehézsé­geket leküzdeni. Sem a sár, sem a gyaloglás nem akadályozta őket ab. ban, hogy meglátogassanak bennün­ket, jé kedvre derítsenek és tanítsa­nak. Mi akkmr megígértük, hoigy példá­jukat követve, megalakítjuk falunk­ban a küttűrcsoporlot. Ezt a fogadat, munkát be is tartottuk. Távozásuk után összejöttünk a DISZ-szervezet helyiségében és elhatároztuk, hogy előadásokat tartunk, melyeken bemu tatjuk a mi népi dalainkat és tán­cainkat. Sztálin elvtára születésnapjára be­mutattuk a Megváltoztunk cfmű szín. darabot. Január 13-áo már komo­lyabb programmal léptünk fel: kél jelenetet mutattunk be, továbbá dél­szláv népi énekeket és láncokat. A siker akkora volt, hogy az elő adáat meg kellett Ismételnünk. A fisz. ta bevéte bői gramofont vettünk. Így az elmúlt éviben vásárolt rádió-mel lett és gramofon mellett szórakoz­hatunk. A megkezdett úton azonban nem állunk meg. Igyekezetünk az, hogy kuHuráli« téren is minél nagyobb eredményt érjünk el. CMpeiltdgett Márta At WM. évi labdarugúbajnokság «zomba- ton indul meg ünnepélyes külsőségek kö­zött. Az ünnepélyes megnyitóra Budapesten a Dózsa sportpályán kerül sor. A bajnok. Ságban résztvevő 14 csapat felvonulása A Mccaekseabolcson megrendezett országos bányász asztalitenisz versenyen több. mint száz induló vett részt. A nagy létszámú mezónyü vereeny zavartalan lebonyolítása nehéz feladat elé állította a rendezőséget. Koch. Pusztaf&Ivi és Papp elvtársak irányí­tásával azonban sikerült jól mego dani a rendezés kérdését. A verseny szombaton délelőtt a verseny­zők felvonulásával kezdődött meg. Utána Bencze elvtárs, a Bányász SE területi el­nöke, majd Cziger elvtárs, a Bányász SE országos e nőké üdvözölte a megjelent ver- versenyzőket. „Legfontosabb feladatunk, mondotta, bogy sportmozgalmunkat kellő szocialista tartatommal töltsük meg. Legyen példaképünk a Szovjetunió GTO-ra alapo­zott sportmozgalma". Az egyes mérkőzések magasszínvonalú já­tékot hoztak. Az erős mezőnyben a baranyai Péntek, szombat, vasárnap Pécsett rende­zik meg az 1952. évi országos Honvéd Had­sereg kosárlabda bajnokságot. Kosárlabda szempontjából rég nem volt ilyen komoly sportesemény Pécsett. A részt­vevők között von a Budapest bajnokság győztese a Honvéd együttese. Rajta kívül Székesfehérvár, Szombathely, Baja, Szo'nok és Pécs csapata jelentette be indulásit. A bajnokság esélyese a Bp. Honvéd, mely egész sereg válogatott játékost szerepeltet. (Greninger, Crinkán. Bánhegyi, Simon, Bor­bélyt. játékukat a ko rszerű. modern, gyors játék jellemzi. Nagy ellenfelüknek ígérkezik a Szegedi Honvéd együttese. Egységes, gyors, jó felkészültségű játékosokkal rendelkezik. A Pécsi Zrínyi Honvéd rendelkezésére áíTó rövid idő alatt igyekezett alaposan felkészül­ni a játékosok jó formában vannak, há erőnlétük rendben lesz, nem lehetetlen szá­mukra a harmadik hely megszerzése. A mérkőzés sorozat az egyetemi torna­csarnokban péntekeu reggel 9 órakor ünne­pélyes megnyitóval kezdődik. A mérkőzések minden délelőtt 9 és délután fél 5 órakor kezdődnek. A döntőre a budapesti és a sze- cdi csapat találkozására vasárnap délután érül sor. Pénteken délelőtt a következő mérkőzések lesznek: Budapest—Szolnok, Szeged—Székes- fehérvár, Baja—Pécs, délutáni műsor: Sze­ged-Szombathely, Pécs—Szolnok, Baja— Budapest. nem a A szovjet könyvek neveltek engem sztahánovistává lff|ndlg ■mérettem olvasni. Két *'*• évvel ezelőtt is így voít, de ba szovjet könyv került a kezembe, akkor félretettem. Egyszer amint kint jártam a város, ban, megláttam a kirakatban egy szép könyveL „Gyár épül az őserdőben" — volt a címe. A könyv annyira meg. tetszett, hogy mégis megvettem. — Ahogy hazaértem, mindjárt nekikezd- tem és hajnali három óráig olvastam. Most láttam meg, miyen óriási kü­lönbség van a szovjet könyv és a reakciós könyvek között. Nem a gró­fok mulatozásáról írt a könyv, hanem egy jól dolgozó kubikosról, akt a vas­betonszerelő brigád étére került és \ Ott is nagy eredményeket ért el. — t Mindjárt megláttam, hogy a szovjet könyv a legegyszerűbb emberekről ír és hogy 4 szovjet író, a nép írója. Akkor jutott először eazstnbe, hogy talán én le elérhetném azt, amit az • szovjet vasbetonszerelő. Ezután már szorgalmasan vásároltam a szov. jet könyveket. Váfőbb 1951 júniusában négy- beies sztahánovista iskolára kerül­tem. Sokat tanultam megismerkedtem a szovjet ssakkönyvekkeu Amint haza­jöttem, mindjárt azon voltam hogy Átadjam azokat a taipaszta atokat, ami­ket az iskolában a szovjet szak­könyvékből szereztem Átképző# bri­gádom kilenc tagjának tanítását vállaL iám Megbeszéltem a brigád tagjai­val, hogy hetenként legalább há­romszor munkaidő után ottmaradunk egy-egy órára. A brigád tagjainak el­magyaráztam azokat a tapasztalatokat, ma*yeket az iskolában a szovjet füze­tekből szereztem és lerajzoltunk min. den egyes idomot. Utána mindjárt ki. próbáltuk a gyakorlatban is. Másnap már jobban ment a munka. Különösen Gyuris Annáinak. Volt egy nagy munka, változó kW­gyelhaj ítás. Fél oemtiméternyi pontos­sággal kellett meghajlítani a kengyel- vasakat. Megkérdeztem Gyuris An­nát, elvállalja-e. Elvál alta és szépen megcsinálta 119 százalékot ért el. Gyuris Anna neve rákerült a dlcső- s ég táblára, brigád női tagjai erre megharagudtak és azt vetették a sze­memre, hogy nem szabad kivételt csi- ná ni. Én persze megmondtam nekik, hogy nem csináltam kivételt, csak az igazságot mutatta meg nektek Gyuris Anna: 1,Lássátok mit tud egy átképzés csinálni.“ Erre azt felelték, hogy ezt 6k is meg tudják csinálni. Az alkalom megvolt és igy a legtöb­ben meg is csinálták. Az étképzősök számára e őirt 30 százalék helyett 80 százalékra emelkedett így a brigádom teljesítménye. N em sokkal ltúsőbb az átképző­sok levizsgáztak, szakmunká­sok lettek. Négyen nálam maradtak, a többieket máshova helyezték. Kőze­tedet! Sztálin elv társ születésnapja. Felajánlottuk, hogy a brigád teljesít ményét 130 százalékról 160 száz°lékra fokozzuk, — meTt közben felmentünk 130 százalékra. — Bátran vállalhat­tunk ennyit. Uj módszerekkel dolgoz­tunk. Régebben kulccsal hajlítgattuk a kengyelvasakat, most kengyé.haj- lító géppel, ami azt jelenti, hogy egy mozdulattal tudom megcsinálni azt, amihez azelőtt két mozdulat kellett. Reggelenként, amint beléptem a ka­pun, mindig megláttam a plakáton eg-y szép rádiót, amit a versenyjutal­mak között ígértek. Csak december 10-e után jutott az eszembe, amikor a mikrofon bemondta hogy 227 szá­zalékos teljesítménnyel brigádunk a második szakmunkiásbrigád lett és ha megnyomjuk, akkor az esők lehe­tünk és mienk lesz a rádió. Meg na­gyobb lelkesedéssel dolgoztunk ez­után, 321 százalékot teljesítettünk Sztálin elvtárs születésnapjára, első szakmunkásbrigád lettünk, miénk lett a rádió. n<cnaW 21 után csökkent a munka lendület. Készen voltak az előirt födémek és nem volt meg az a munkalehetőség, mint azelőtt, ideiglenesen nem voit szakmunkánk. Nem akartunk tétlenül á ldogálni, ezért vállaltuk a sa-akozót. Tíz nap alatt 820 köbméter salakot eltalicskáz­HIRJEK CSÜTÖRTÖK, FEBRUAR 21 ÜGYELElEb tttOUtáZEHiáttAKi tU/3. sz. („üráná.atuia j gyógynxertai, Széchenyi-ler 6. Te.elon; 29-81. 10/6 sz. („Őrangyal“) gyógyszertár, Kossuth L.-u. 81. lei.: 2304. 1(1/12. sz. („Inteti; gondviselés") gyógyszertár, Ookior S. u. 13. lelátom 13-áK. — NLVNAt*: Eleonóra. — IDOJÁRÁSJELEMEa: Várható id; járás c*u» őrt ÓK. estig: Ma még tabbte-e, holnap azonban mar kevesebb heáyeu havazás, huvasesó, eső. Mersekut, helyenként élénk síéi. A hőmérséklet alig vá.tozik. Február 21- én, csütörtökön a várható napi középhómérsék et az ország egesz termetén 4 fok alatt less. — „öt hét Khvúbwiil" címmel ma délután 5 órakor a SZOT székházban tartja előadását dór. Husznyak lalván eWtars, a Magyar Tudományos Aka­démia elnöke. Az előadást tnmvetités egészíti ki. — A l'écs városi tanács végrehajtó bizottsága 1 elhívja a varos lakossá­gát, bogy a házingatlanok áLlamoszta sá-vai va.ó bejelentéseket tttöli február 22- én, 24 óráig kell megtenni, Ezerl a városi tanács székiházában 21 én este 8 óráig, 22-én pedig 24 óráig hivatal él.1 rende.kezesre. ELCSERÉLNÉM kettőszobás, előszobán. V* . u ,s 4116, fóbérleti lakásomat, tiusouió méretű komfortosnál. iuköz. _ ______ (74 tu nic a lifthez, rélapáto'tuk ée fent elteregettük. Itt is megálltuk a he lyünket: 230 százalékot értünk el. Most Rákosi elv társ születésnapjá­ra készülünk. Brigádunk minden egyes tagja vár alta, hogy március 9-Te sztahánovista lesz. Eddig minden jel arra mutat, hogy vállalásunkat telje­sítjük. Csü/örtöJcön is 194 százalékot értünk el. Ha ezt a teljesítményt már. ciusig tartjuk akkor brigádunk szta- hánovista lesz. A múltkor Vatj Lász'ó srtahénovtfl ta jelvényt kapott. Én is ott voCtam, én le láttam. Olyan szép volt. Nem tudom lefejezni, hogy miért. Simogat­ni szerettem volna, magamhoz tudtam volna szorítani az ötágú fémcsillagot. Nincs is olyan nap, hogy legalább huszonötször rá ne gondolnék, no meg a „Gyár épül az őserdőben“ vas­betonszerelőjére, akinek legelőször gyújtották meg a dicsőséglámpáját és a többi szovjet könyvek hőseire, pél. daképeimre. És ha majd sztaháno­vista leszek és beadok még egy-két újítást — meTt most is dolgozom egy komoly újításon —, akkor majd ké rom magam a Magyar Do gozók Párt­jának 8óraiba. Elmondta: Gáspár Mihály vasbetonszerelő. Párthírek Politikai slapismeretek tanulókör vezetői, alapfokú és középfokú poli­tikai iskolavezetők részére február 22-én, pénleken délután 5 órakor Rákosi elvtárs életéről propaganda szemináriumot tartunk Pécs város propagandistái részére. A MESZHART minden területén is tartunk propaganda szemináriumot. Városi pártbizottság ' ágit. prop. osztály. — Tanácstagok fogadóórát. Pécs* bánya-telepi kirendeltségen csütörtö­kön délután 4—6 óráig Oaral Gáspár, Geister Eta utca 8 szám, I. em. fl—7 óráig Horváth Gyuláné tanácstagok fogadóórát tartanak. — A Magyar Tcrméwttndományl Társulat „élő“ szakosztálya helyisé gében, pénleken este fél 8 órakor szakosztályi előadást és ezzel kapcso­latban módszertani ankétot tart. Az előadás címe: „Legmagasabb rendű ideglevékenység: gondolkodás“. Elő­adó <ir. Graslyán Endre. Az előadók fé'tétlen megjelenését kérjük és az érdeklődőket szívesen láljuk. — Talállak egy pár női kesztyűt. Igazolt tulajdonosa átveheti a pécsi kapiilánvság házipénztáránál. Ol DAT.KOCSIS motorkerékpárt vennék Telufoa: Í7—65, _____ _____ 251 ír ószövetségi vitaest Ezen a héten, 22-én, pénteken este bét érakor a szakszervezeti kultúrolt honban az írószövetség vitaestjén megvitatják Csorba Győző „Faust“ fordüás&nak egyes részleteit. Goethe Faustjának eddig még nem jelent meg irodalmi értékű teljes fordítása. Az első részt többen lefordították már, de a második rész lefordításával valójában még nem birkóztak meg. Csorba Győző fontos és szép felada­tot vállalt, amikor eavnek a munká nak nekikezdett. őrsi Ferenc három feílvonásos drá­mát írt „Kemény Simon“ címmel. Hunyadi korába-n játszódó dráma a nemzeti függetlenségi harc egy szaka­szát ábrázolja és emléket állt Ke mény Simon hősi helytállásának. A vitát Fábián István és Váradv György, a Pécsi Nemzeti Színház fő­rendezőjének hozzászólása indítja meg. A vitaest portosan hét órakor kéz dődik és ezért kérik, hogy az érdek­lődők már előbb foglalják el helyei­kül. Meghívó igényelhető a kuitúrott hon igazgatóságán. (Színház.tér 1.) Feketcvágókat ítélt el a bíróság Wágner Antal állami gazdasági ko­csis, lánycBéki lakos két serlést vá­gott ie feketén. A mohácsi járásbtró. ság négyhén-atpi börtönre és 400 fo rlnt pénzbüntetésre Hélte a fekete- vágót. Vágány Pál érász-vári bányász ugyancsak feketevágásért állt a bíró­ság előtt. A sásdi járásbíróság öthó. napi börtönre és 800 forint pénzbün­tetésre Ítélte és három évre eüti.tol- La a körügyektől). színház -MOZI színházi musos. Ifjúsági előadás: 20-én, pénteken délután 4 órakor: DENEVÉR. Fürst bérlet 7. Február 21-én, csütörtökön eete Tél 8 órakor: DENEVÉR. Csajkovszkij bérlet. Febr. 22-én, pénteken déttitfcn 4 órakor Ifjúsági előadási DENEVÉR. Fürst bérlet 7. Febr. 22 én, pénteken este fél 8 órakor: KLEMENTINA ASSZONY SZALONJA. Ady bérlet. Kossuth: N.AG Y KONCERT Előadások 5, 7, és 9 óraikor. MATINÉ vasárnap 9—11 órakor. Dalolva szép az élet. Pető«: CIRKUSZ PORONDJÁN. Előadások: fé’ 5. fél 7 fél 9 órakor. Fáklya: PILÓTAS7FRR1 FM. Elö- "dások- í>. 8 órakor, vasáruap: 4, 6, 8 órákon, - — JÓSLATAINK A VASÁRNAPI TOTÓRA Dorogi Bányász—Bp. Kinizsi: 1, 2. — Bp Dózsa—Szegedi Honvéd: 1, 1. — Di. Vasas— Bp. Postás: 1, 1. — Győri Vasas Szombat­helyi Lokomotiv: 1, x. -v Pécsi Lokomotiv— Bp. Honvéd: 2, 2. — Cs. Vasas—Salgótar­jáni Bányász: 1, 1. — Gyulai Építők-Békés­csabai Építők: 1,1. — Miskolci Honvéd--ózdi Vasas: 1, 1. — Salgótarjáni Vasas—Debreceni Lokomotiv: í, 1. — Gyöngyösi Építők—Egri Fáklya: 1, 1. — Zalaegerszegi Vörös Meteor —Várpalotai Bányász: 1, x. — Soproni Lo­komotiv—Pécsúj hegyi Bányász: x, 2. — Pót- mérkőzések: Kőbányai Lokomotiv—Szolnoki Lokomotiv: 2, x. — Sátoraljaújhelyi Petőfi— Perecesi Bányász: 2, 2. — Szombathelyi Vö­rös Lobogó—Sortex: 2, 2. — Kiskunfélegy­házái Vasas—Kecskeméti Kinizsi: 1, 1. * A VTSB értesíti n természetjáró szak­osztályok vezetőit és tagjait, hogy ma, csü­törtökön este a TSB helyiségében megbeszé­lést tartanak. * A Vörös Lobogó a Közép—Mecsekben természetjáró túra csapatversenyt rendezett. Eredmények: I. Haladás 35 pont, 2. Nagy Lajos giinn. 124, 3. Előre 127, 4. Lokomotiv 137 pont. * A Komlói Bányász sportkör? tornász­bajnokságát jó rendezésben tartották meg. A verSenven több tohe+séges tornász Hint fel. A nój mezőnyből Podpácz és Szatyin, a férfi mezőnyből Schunk és Keresztes tel- jesftménve emelkedptt ki. * Az MTSB felhívja az összes pée«i sport­körök vezetőit, hogy ma, csütörtökön este 18 órára fontos ügyben az MTSB helyiségé­ben fe’téflenül jelenjenek meg. Amennyi­ben akadályozva van.nak. úgy megfelelő helyettesről gondoskodjanak. HASZNAI 1 rádiókat vesz. elad és favltf Hnr<rn* rádíAn T#>ré? n 1 T^Ufon 7*t FŐKÖNYVELŐT keresünk mielőbbi belé­pésre Jelentkezés szemé'vesen vagy (fásban. Biikkösd Ásványbánya Vállalat Riikkösd 157 IPAROSOK F1GYFTFMÍ Febrnár 21-éa. csütörtökön este 7 órakor Kiosznapot tar­tunk Minden iparostársunkat elvárjuk A Kiosz vezetősége. 168 BEKÖLTÖZHETŐ ^l*d?háZ kedvez« árért eladó. Bővebbet Inköznél. 17) MEGVÉTELRE keresünk 4 drb villany­motorral egybeépPett ablakra szerelheti ventilátort. Áz ajánlatokat kérjük a Bsra- nynmegvei Mr»TŐgH7dasá,r! Gépjavító Válla­lat, Nagy Jenő-u. 30. címre megküldeni VTTTACVU'pri AT öc g-é-1 • — «-1-.it felveszünk, Baranyamegyeí Erdőgazdasági Géptelep, Pécs, Megyeri-út 28. 172 JÓKARBAN lévő családiházat keresek megvételre, kerttel, vagy legalább nagyobb udvarral. Inköz. 17^ KERESÜNK hosszabb gyakorlattal rendel­kező rvors- és gépírónőt azonnali belépés- " PÍCRÍ épületszerelő Vállalat, Tervosz­tály, Zsolnay Vtlmos-o. 6l. I7f táj állást keres. Címeket jeligére a kiadóba kérek. „Megbízható*4 548 SÜRGŐSEN vennék 125-. vagy 250-es mo­tort, rádiót, vagy zenegépet, kombinált­szokrétn t Anna (1. DUNANtUll NAPLÓ a Magynr Dolgozók Parija Rarem nmegvei Innia. Felelő» szerkesztő PÁLINKÁS GYÖRGY Felelős kiadó SZIKRA SÁNDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal Pécs Perotut- airti 2 — Telefon: |A.52 és »** *2 M N R egvs7ámlaszám «“*6 ,fl5 Előfizetési díj: havi f< - forint Pécsi Szikra nvomda Pécs. Munkácsy M'há'v ntra 10 *2. Telefon 7*-r A nyomdáért felel; MELLES REZSŐ £

Next

/
Oldalképek
Tartalom