Dunántúli Napló, 1952. február (9. évfolyam, 26-50. szám)

1952-02-06 / 30. szám

Bo Si Minh és Mao Ce-lung eivtársak táviratvállásn A kínai?- vietnami diplomáciai kap- [ szabadságának visszanyeréséért; ví- «solatofc létesítésének második év- \ vott küzdelmében — mondja a többi fordulója alkalmából Ho Si Minh elv- társ, a Vietnami Demokratikus Köz­társaság elnöke baráti üdvözlő távira, tot intézett Mao Ge Tu-ng e'vtárshoz, * Kínai Népköztársaság központi né­pi kormányának elnökéhez. között a távirat . Mao Ce-Tung eivtárs választávi rá­tában hangsú yozta: „Meggyőződésem hogy a vietnami népnek hazája függetlenségéért és szabadságáért az imperializmus ellen, A kínai nép győzelméből erőt me-! az ön vezetésével folytatott tántorít- ritve és meleg barátságától támogatva j hatatlan és állhatatos harca, Ázsia bízom abban, hogy a vietnami nép is I és az egész világ békeszerető népei- Äfldal/t arat ae imperialista agresszo | nek teljes együttérzése mellett, kf mck eBem nemzeti függetlenségének és vívja a végső diada t.“ Változatlanul feszült a helyzet Tuniszban Páris (MTI) A helyzet Tuniszban változatlanul feszült. Sfax-ban a rendőrség vasárnap meg­rohamozta a tüntető tömeget és 119 embert letartóztatott. Az UFT jelen­tése szerint az elmúlt éjszaka egy őr. járat Tunisz egyik külvárosában egy tuníszlt agyonlőtt. Hétfőn Bizertától nem messze, Porto Farina körzetében » rendőrség kegyetlenkedéseket köve- tett el A nagy tuniszi sztrájk már negye­dik napja tart. Az ipari közpofi tokon tűi a sztrájk kiterjed a fal­vakra Is. ahol a lakosság egyhan­gúlag tiltakozik a Cap Bon.i és Sahel-t megtorló intézkedések el­len. Az Humanlíé tudósítója hírül adja hogy a január 23-i Sousse-i rendőr- terrornak U áldozata volt. A börtö­nök zsúfolásig megteltek, a foglyok három napig nem kaptak enni. Tiacnöt ázni ni és afrikai ország a tuniszi kérdést a Biztonsági Tanács elé rimái Ki » tt ázsiai és afrikai á lam. amely az elmúlt héten a tuniszi kér désbeu az ENSZ közgyűlésének elnö kéhez és a Biztonsági Tanács elnöké­hez levelet intézett, — a Reuter jelen­tése szerint a tuniszi kérdést együl íesen a Biztonsági Tanács elé ter­jeszti. A tizenöt ország szóvivője ki jelen te'He, hogy azért határozták el ezt a Apás}, mert a tuniszi helyzet tovább romlik, annak ellenére, hogy már ko­rábban' kérték az ENSZ-közgyűlés és a Biztonsági Tanács elnökének köz belépését. A tizenöt ország — a szó vivő közlése szerint — bizottságot állított fel a tuniszi kérdésnek a Biz. tonsági Tanács elé terjesztése céljá bó’. A szóvivő végül kijelentette: A Biz­tonsági Tanácsban a kérdés felveté­sénél a tizenöt állam arra hivatko­zik majd, hogy a francia gyarmatost tók tuniszi terrorja veszélyezteti e békét. Masziki konnis'a képviselő a lapén páriámén ben leleplezte a Répáin ó Josida-ka-mánv bános politiká'át 'Tokió (TASZSZ): Naszik; japán képviselő január 25-én a kép vise’.óh áz plenáris ülésén kijelentette, hogy a külön „békeszerződés“ és az ameri­kai-japán. katonai szerződés, amelyet a Joeida-kormény a békére és füg- getleneóg.re törekvő nép akarata elle­nére fogadott el. Japán újrafelfegyver- zését eredményezi. A háborús politika a japán do'gő­zök clnyomorodására és leigázására vezot, továbbá az ipar háborús át­szervezésére a békés célokat szolgáló ipar kerüli esetésére és a műnk anélkü­liéi »Zárnának emelkedésére, noha számuk mér most majdnem 18 mii ió A háborús politika következtében el­viselhetetlenek az adók és magasak irányúi, hogy a japán ifjúságot ágyú- töltelékként használják fel az ame­rikai imperialisták háborús tervei ér­dekében. Kijelentette: Ha mi va’úban békét akarunk, akkor Rincs más út szá­munkra: határozottan meg ke'l sza­kítani kapcsolatainkat a háborús tá­borral és csatlakoznunk kell a hatal­mas béketáborhoz. Naszikj ezután az országban tom­boló rendőri terrorról, a nép szabad­ságának elfojtásáról bőszét, arról hogy az amerikai és japán hatósá­gok megsértik az emberi jogokat, ül­dözik a japán hazafiakat. Belejezésül Naszikj követelte a re­akciós, háborús, népáruló Josida­«z áraik. Ez a háborús politika arra kormány azonnali lemondását. Rónai Sándor elvtárs, az E nöki Tanács e nőké fogadra az evangélikus zsinat tisztelgő kiidáttsígét Az evangélikus zsinat, az evangé­likus egyház legfőbb törvényhozó tes- áü’Wte kedden déle öfct ült össze má- dik ülésszakára. ^ zsinat által válasz­tott küldöttség — dr. Reök Iván, az evangélikus egyház egyetemes fel­ügyelője veneitésével kedden délben tisztelgő látogatást tett Rónai Sándor­nál, az Elnöki Tanács elnökénél. Az evangélikus zsinat üdvözletét dr. Reök Iván, egyetemes felügyelő, zsinati elnök tolmácsolta a Népköztár­saság elnökének. — Mi, a magyar evangé'ikus egy­ház, hálásak vagyunk a népi demo­kráciának és a Magyar Népköztársa­ság becsületes és hűséges dolgozói va. gYunk — mondotta. — Teljes erőnk­kel résztveszünk a szocializmus alap­jainak lerakásában és az ország épí­tésének abban a munkájában, amelyet népünk Rákosi Mátyás bölcs vezeté­sével folytat. Rónai Sándor az üdvözlésre vála­szolva hangsúlyozta, hogy a magyar evangélikus egyház és a magyar kor­mány megegyezés« jó alapnak bizo- öyulit az állam és az egyház közötti viszony helyes rendezésére. Bízunk abban — mondotta, _ hogy a ma­il amerikai megszálló csapatok Felsö-Ausztri'ban rerdezeti téli fcadpyakoriaia súlyos írókat oUzoi! a lakosságnax Bécs (TASZSZ): Az amerikai meg szá. ó csapatok hadgyakorlatai során Pelső-Ausztrim útjai használhatat’.a-! gyar evangélikus egyháznak a béke védelméért folyó küzdelme égyet je- ■ént annak a harcnak, támogatásával is, melyet népünk a külső és belső el­lenség aknamunkájával szemben foly­tat. Ezután Horváth János, az Állami Egyházügyi Hivatali elnöke bemutatta a küldöttség tagjait Rónai Sándor­nak. Szovjet filmünnepek Magyarországon A szovjet föjmüranepefcnek már ha­gyományai vannak Magyarországon. 1948 óta, amikor először rendezték meg nálunk a Szovjet Filmhetet, min­den évben megrendezésre kerültek szovjet film ünnepei. 1949 ben Sztálin e’vtárs születésnapja tiszteletére, 1950- ixjn a Magyar Szovjet Barátság Hó­napja keretében rendeztek Szovjet Filmhetet, 1951-hsii a negyedik Szov­jet Filmhéten ezrekkel és százezreik kel nőtt a szovjet film barátainak száma M agyaro rszág or. Az 1952 február 15-én kezdődő Szov­jet Filrp ünnepe még szebb és ünne­pélyesebb lesz az eddigieknél. Újfajta ö’vözőanyagga! kísérleteznek a Ganz-vagonryárban A Ganz vagongy árban december elején három műszaki dolgozóból álló újítóbrigád kísérletekbe kezdett, hogy a drága külföldi króm, nikkel és me libdén Knies ötvöz őanyagokat mással pótolják es a szé-océ! minőségét megiavitsálk. A kísérleteik során olyan ötvöző elemet találtak, amit az acél­gyártásban eddig nálunk nem alkal­maztak. Az újfajta ötvözőelem igen elő­nyösen megváltoztatja az acél szilárd­ságát és szívósságát. Adagolásával az úgynevezett mechanikai solejt egy- tizedére csökken. Az újfajta ötvSzóelemmel jeTentős mennyiségű krómot, nikkelt é? mo- Libdént takarítanak meg. $z*rnjk hírek Olaszországban a térni acétkombi- nát 12.000 munkása szombaton egy órám felfüggesztette a munkát, tilta­kozásul kétszáz munkás elbocsátása ellen. * Szardínia szigetén a sulcisi szénme­dence munkásai 24 órás figyelmeztető sztrájkkal adtak nyomatéket bérkö- veteéseikmsk. * A Pesaro melletti perticaro i-barna- szénbányák munkásai 24 órás figyel­meztető sztrájkot tartottak Hétfőn reggel kezdődött meg a pescarai bá­nyák 1200 bányászának 48 órás sztrájkja. * Az Evening Times jelenti, hogy a nyugaitpendzsabi iskoláit: körülbelül 16 ezer pedagógusa — a munkaviszo­nyok megjavítását követelve — sztrájkba lépett. Rövid külpolitikai hírek A keletfranciaországi Nancv-ban szombaton és vasárnap békckongresz szust tartottak, amelyen 15.000 kül­dött képviselte Kelet-Franciaország megyéit. Az értekezélen élesen Állást foglaltak Nyugat-Németország felfegv vérzése ellen. A kongresszuson ho­zott határozat szerint a francia nép szolidaritását nyilvánítja ki mindazok iránit, akik Németországban ellenáll­nák az újrafelfcgvverzésnek. > . A görög titkosrendőrség letartóz­tatta az Egységes Demokratikus If jú­sági Szervezet (EDNE) vezetőit Új felhőkarcoló épül Moszkvában Moszkvában a Kotslnyicseszkaja- [épített fai:szekrény, a bőröndök és rakparton, a Moszkva-folyó partján; ruhák részére. A ruhafogas mellett befejezéshez közeledik egy gyönyörű nagy ál1 ótükör fogadja a beköltöző felhőkarcoló lakóház építése. Már az ! lakókat. A konyha és fürdőszoba fa- utolsó simításokat végzik a magasba iát, padlótól a mennyezetig csempe törő fehér épületóriáson, amelyet ki- ; borít ja. Az ablakpárkány alatt ötle- vü ről a negyedik emelet szintjóig . tes hűtőszerkezet rejlik. Az éÜeCmísze* művészi faragással díszített vörös grá-; reket télen a kívülre beáramló hideg nit burkol. Az épület hatszögletű köz- j levegő hűti le, nyáron pedig a vil-lá- pontj tömbje a huszonhatodik emelet- mos h ű * őszek r ón y látja el ezi a fel­től kezdve kilen-oszögiletű toronyban adatot. A gáztűzhely mellett porszívó folytatódik, amelynek tetején 40 mé­ter magas acélárúdon ötágú csillag fény ik. Az expressz-Kft negyven másod­perc alatt visz fel bennünket a hatal­mas lakóház legfelső emeletére. De szálljunk ki találomra mondjuk a hu- smon-egyedik emeleten. Háromszobás lakás előtt állunk m.:g. A tágas elő­szoba nehéz tölgyfáéj:ta*ja nesztelenül nyílik ki. Balról av ajtó színével meg­egyező tölgy ruhafogas. Jobbról be­csöve látszik, hófehér porcelán me­dence várja a mosogatásra kerülő edényeket. A Kolelnyicseszkaja-rakparti fel­hőkarcolót A. Rosztovszkij és B. Cse­cs-útin építésziek tervezték. Sokezer ember vett részt ennék a nagyszerű épületnek elkészítésében s hosszú len­ne felsorolni mindazok nevét, akik lelkes munkájukká-' megteremtették a szovjet építészetnek ezt a ragyogó al­kotását. t lyXyXvlvlyX*:­mm4ytv I ppte ­A Kotelnyicseszkaja-rakpartl új felhőkarcoló Konyha a Kotelnylcseszkaja-rakparti felhőkarcoló egyik lakásában. Rendkívül nehéz a jugoszláv dolgozók gyermekeinek helyzete Bukarest. A fasiszta Tito-rendszer a legnagyobb nyomorúságba taszította a dolgozók gyermekeit. Szerbiában havonta kétezernél Is több egy éven "lali gyermek hal meg, a Vajdaság­ban pedig az. első életévét el nem erő gyermekek halandóságának arSnvszá- ■na 23 százalék. Szörnyű körülmények között él az a százezernél Is több gyermek, akik nek szüleit Titoék börtönökbe és ha láltáborokba vetették. Ezekről a sze­rencsétlenekről nem gondoskodik senki. Hasonló a helyzete annak a 78.000 badiárvának is, akik a máso­dik világháborúban veszítették el szü­leiket. Ezekkel a legnehezebb fizikai munkát végeztetik, nem kímélve még a 12 éven aluliakat sem. A légy verkezést hajsza, amit Titoék az amerikai imperialisták parancsára fnlytatnak, még csak fokozza a dói gőzök gyermekeinek sanyarn lielyze tét. Nemrégen Titoék megszüntették a gyermekotthonok, napköziotthonok és bölcsődék anyagi támogatását, hogy az előirányzott összeget hadi­célokra fordíthassák. Egyre kevesebbet törődnek a gyer­mekek nevelésével is. Mind több ta­nítót hívnak be a hadseregbe, en­nek következtében az írástudatlanok száma állandóan emelkedik. Csupán a hét tíz év közötti iskolaköteles, de iskolát nem látogató gyermekek szá­ma meghaladja a félmilliót, Müíttésbe lepett a konnnizmiis nagy épilkezésinek eső léesítménve: a karpavdi szivaityúál.’omis Iljevka (Sztálingrádi terület): TASZSZ: Február 3-án sokan gyűltek össze a karpovoi szivattyúműnél az első szi­vattyúberendezés megindítása alkat mából, amikor megkezdődött a Don félték az emberek ezt a' csodálatot látványt. A gyűlést Vjazovik, a csatorna­építés igazgatósága po itxkai osztályá­nak vezetője nyitotta meg. Ezután Tarhanov, a doni építési körzet ve­vizének átszivattyúzása a kapovöl 'zelóje emelkedett szólásra. Arról be- vízgyiijtő medencébe. Az ünnepségen szélt, hogy a Bolsevik Párt és a láng­eszű Sztálin akarata valóra váltia az orosz nép évszázados álmát, a Volga résztvettek a Volga—Don hajózható csatorna minden rész egéről az épít- .......1 u . „,B„ ke zések küldöttei, környező falvak és a Don összeköttetésének megtetem- kolhozparasztjai, valamint Sztálingrád tését A kommunizmus első létesítőié- munkásainak és alkalmazottainak ez­rei. A karpovoi szivatlyúmü falán tel­nye működésbe ’épeit Az egybegyűltek éltették J. V. Sztálint: „Dicsőség Sztálin elvtárs­í10 L -7 harSant iel ezer meg ezer torokból V Tito-klikk alius, nrpellenes politikáját I«*Ieple*ő kfinjT tóiéul meg • A Szikra könyvkiadó kiadásában megjelent Amtum Novak: ..Titot szol­gáljam" című könyve, amelyben a [szefző leleplezi a belgrádi fasiszta i J niirao «í.epiezu a oelgradí tasiszta Ó VÄI1 v,alamen,V- klikk igazi arcát. A. Novakot 1950 nyi útjelző tábla és nagy^mu tee- januárjában a pránai iumvszláv kő­gyakortai vétségre osztott, fosztogat-j uralkodó légkör icnpózna e.pu^tuh A hadgyakorlat I TTöZ^n {tíatt aa amertkat katonák fosztogat- ura!,knHó-).z hadgyakorlatok fel- beosztoltek tekét/űzleteí akkémháJÓ (■aborttottiwc Felső-Auszitria lakosságát. A házakon ismét megjelentek a felira­tok: „Amerikaiak, takaaodjafak ha- m!” zat szervezése a Szovjetunió és a né­pi demokráciák e'l-enj aljas hazugság- hadjárat azt az elhatározásit ébresztet­ték fei Novakban, hogy elhagyja a követséget, kilépjen a háborús uszító, imperiaiistd-la-káj Tito szolgálatából. Novak könyvében drámai erővel festi le Tito ügynökeinek, az UDB nek al­jas mesterkedéseit, jugoszláv követsé- (Jí a ka! mazottftk hazatoíoncoitait asát börtönbevutését és meg-kínzását. Ilyen és hasonló módszerekkel igyekszik el­némítani a Tito-klikk nz igazság hangját, amely , tiltakozik Tito, Ran- kovics, Gyilasz és társaik hóhérmun- kája ellen. iratok hirdetik a szivaltyúmü építői­nek hősi tetteit, akik 12 miliió köb­méter földmunkát végeztek e1 és 168 ezer négyzetméternyi gátat köveztek ki. A szivaltyúmü magas tornyából négy hatalmas sugárban zuhant a víz vözölte a a mélybe. A víz szintje szemlátomást .mából. emelkedett és már betöltötte a víz- Az egybegyűltek végül nagv lelke gyújtomedence nagyreszét. 4 hideggel]sertéssel kudlek üdvözletét J V mit sem törődve, órák hosszat szem-\ Sztálinnak A sztálingrádi terület dolgozóinak nevében Grisin a SzKfbjP sztálingrá. bizottságának titkára üd- építöket győzelmük alkat­Hír-fis a Vr«ve i-'itniűlAI Tavasszal megtezaodiit a Szőve ágid gé'da nílkiil álló ömözési tervíBsit mejvalósiiása Moszkva. (TASZSZ) Tavasszal meg kezdődik a kommunizmus nagy épít- kezéseinek körzetében az emberiség történelmében példátlanul álló sok millió hektárra kiterjedő öntözési terv végrehajtása. A roszlovi terület nyolc déli körzetében a Don vize több százezer hektárt fog öntözni. Egyes kolhozok öntözött területe eléri majd a három-négyezer hektárt. Négyszázezer voltos transzformá­tort készítenek Moszkvában A moszkvai transzformátor gyárban most próbálják ki egy négyszáz. *zer voltos transzformátor minta pé dá nyát. Az új transzformátor, melyet a Kujb:sev Moszkva közötti magasfe­szültségű áramátvitelnéC használnak majd fel, egyedülálló az egész világon. Gyorsan fejlődik a Szovjet Eszt- ország ipara. Tallin (TASZSZ) Szovjel-Észtorszag- ban ebben az évben újiípusú tőzegki- terme ö gépeket, hatalmas vUlamos- motorokal és más gépeket készítenek * Moszkvában a tudósok székházában pénteken/megtartották a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának évi -köz. gyűlését, amely szemlét tartott a szov. jel tudomány 1951-ben elért eredmé nyei felett. * Kazahsztán falvaiban jelenleg több, mini 400 könvvlár és 100 új klub épül. Ez év végéig 6.200 kolhoz klub és kultúrpalota, va amint 5.300 könyv tár készül el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom