Dunántúli Napló, 1952. január (9. évfolyam, 1-25. szám)
1952-01-29 / 23. szám
1952 JANUAR 29 1* A P T. O 8 A DlSZ-sxervezetek neveljék úgy a fiatalokat, hogy as eddiginél lelkesebben harcoljanak a szocializmusért, a békéért Ülést tartott a DISZ Baranyamegyei Bizottságának választmánya Megjelent az „ötéves tervünk: béketerv44 című könyv A Dolgozó Hiúság Szövetségének megyei választmánya vasárnap délelőtt 10 órakor a SZOT székházában tartott értekez etet. Az értekezlet feladata volt, hogy kiegészítse a bárány megyei DlSZ.választmányt és a bízott ságot olyan fiatalokkal, akik az alapszervezetekben és bizottságokban ed. digi munkájukkal bebizonyították, hogy méltók erre a megtiszteltetésre. A második napirendi pontként az értekezlet a DISZ központi vezetőség hatá_ rozatai alapján megvizsgálta a DISZ-szervezeteink és DISZ bizottságaink addigi munkáját Erősödik megyénkben a DISZ A baranyamegyei DlSZ-váilaszt- raácy és bizottság kiegészítése után Je'ics László elvtArs, a megyei DISZ- bizotíság megbízott titkára tartotta aeg beszámolóját. Jeacs elvtárs beszámolójában többek között e’.mon- áotta: — Egységes szövetségiünk létrejötte elősegítette a magyar ifjúság béke- baroát és emelte ifjúsági mozgalmunk eemzetközi tekintélyét. Ez kifejezésre Jutott az etaúlf télévi eredményes munkánkban amikor fiataljaink is hatalmas segítséget nyújtottak dolgozó népünknek a felemelt ötéves tervünk második évi l tervfeladatainak megválója ttásában. Alapszervezeteink és kőzépszerveink vezetőségeinek megválasztása óta megyénk DlSZ-szerve- reted megerősödtek. Rendszeresebben tartják taggyűléseiket, az ifjúsági napokat és sokkal többen vesznek részt a szervezeti életben, mint azelőtt. Kezd kialakulni a DISZ tekintélye, tö. megbefolyása, fiataljaink mindjobban felismerik a párt ős a sokon elért eredméifyekröl. a középiskolákon és egyetemeken folyó munkáról, majd a következőket mondotta: Emelni kell az r»k*atás színvonalát és szervezettségéi — A. múlt oktatási évadban me gyénk területén 117 po'itikai kör indult. Ezek közül 25—30 politikai kői bizonyul életképesnek. Az idei oktatási évadban 282 politikai kört szerveztek meg megyénk DlSZ-szervezetei. De a számok mögött komoly hiányosságok vannak. A DISZ politikai körei igen alacsony színvonalúak, rendszertelenek a politikai körvezetők egy része nem készül fel kellően, nem foglalkozik eléggé a fiatalokkal. Az ellenőrzés és a politikai kör vezetők hiányában a politikai körök ki van. nak téve annak, hogy felbomlanak Ennek ellenére a megóvó oktatási fonnák megszilárdítása helyett helytelenül új politikai köröket szerveztünk. Fiataljainkban megvan a tamilé, sá vágy, csak bizottságaink nem minden esetben ismerik ezt fel. így történt meg az is, hogy a bányászfiatalok a komlói Kossá th-aknán saját kezdeményezésükre három po'itäkai kört indítottak, de erről a járási bizottság titkára, — mivel nem foglalkozott a fiatalokkal — hosszú ideig n«m is tudott. Ez és a hasonló példák azt bizonyítják, hogy fiataljaink kezdeményezései mögött kullognak sóik esetben bizottságaink. Az ellenséges elemek eltárolításn segítséget adott a munka megjavítására Megyénkben az új DISZ tagsági könyvek kiadásával megteremtettük az ifjúsági szervezetünk egységes, egyöntetű, szervezetei elvek szerinti mega apó zását. Az ünnepélyes taggyűléseken tagságunk nagy lelkesedéssel meg fogadta, hogy még nagyobb erővel dolgozik pártunk vezetése alatt szövetségünk soraiban a szocializmus építéséért és a béke védelméért. Megyénk ifjúsága között még hatalmasabb, tervszerűbb eredményeket leheteti volna elérni, ha ehhez a DISZ DISZ helyes megyebizottság és a járási bizottsápártszervezeteinknek a feladatok sike re* megoldásában, A finialok lelkesen vesznek részt a munkaversenyben Ozerríj és bányász DlSZ-szervezete- tnk lelkesem mozgósították a fiataio. kát a munfcaverseny kiszélesítésére. Ennek eredményéként az alkotmány ünnepének tiszte'etére 58 brigád alakúit megyénkben. Ezekre a brigádokra jellemző volt az is, hogv szakmailag képezték magukat. Bányáinknál az ifi brigádok köizüJ a legjobbak 120 ■—140 százalékos átlagteljesítményt ér. tek el. Komlón és Nagymányokon a szakmai e őképzés meggyorsítása érdekében hat tanfolyamot szerveztünk & vájártanulókból, melyeknek 95 százaléka bekapcsolódott a munka versenybe és a tanulás mellett produktiv termelő munkát végeztek. Megyénk bányászfiataljai Sztálin elvtárs iránti szeretőtöket versenyvá lalásukbau és (érvük túlteljesítésében juttatták kifejezésre. Ebbe-,, az időben nyolc fejtő és feltáró brigád és 12 DISZ szál- Mtóbrigád dolgozott megyénkben. — András aknán a vállalt 278 csille szén helyeit 800 esi le szenet szállítottak. Szép erdményt ért el a mázai DISZ- hrigád is. a bányászfiatalok munka- versenyébon a legjobb eredményt a komlói DISZ-brigád érte el, amely Sztálin elvtárs születésnapjára tett vállalását 137 száza'ékra teljesítette. Itt a fiatalok a munkafegyelmet meg- szEÁnÜtották, a hiányzásokat a brigádon belül teljesen megszüntették és a vállait 180 csii'e szén helyett 460 csille szeneit termeltek. A jelenleg folyó munkaversenyben bányászfiataljaink Rákosi elvtárs 60. születésnapjának, mé'tó megünneplésére készülődnek. Komlón az Oleg Kosevoi DISZ-brigád versenyre hívta a MESZHART és a nagymányoki DISZ brigádokat. Vállalták, hogy már. cius 9-re terven felül 400 csille szenet termelnek. Az itt dolgozó bányászfia- tá ok példamutatása visszatükrözi, hogy bányászfiatailjaink helyt tudunk állni a termelékenység emelésében, a szén csaták megnyerésében. De a példamutató brigádjaink, ifjúmunkásaink és sztahanovistáink mellett elég nagy számban te’áthatok azok a fiatalok akik nem érzik fe e- lősséqiiket a munka iránt, akik gépeiket nem becsülik meg és olyanok, eleik megsértik a munkafegyelmet. A DISZ szervezetek feladata, hogy ezekkel a fiatalokkal megérhessék, hogy a boldog jövő, a szocializmus csak akkor valósulhat meg, ha a mi fiataljaink tá harcot indítanak a technika megismeréséért, elsajátításáért. Az emberiség munkájának megkönnyítő, sót csak gépesítéssel tudjuk e-cmi és ezeket a nagyszerű géoeket a mi fiataljainknak kell irányítani, kezelni. Jelics elvtárs részletesen beszélt a mezőgazdaság terű étén a fiatalok által végzett munkáról, az állami gazdaságokban, tsz esi-ben és gépáilomáség intézőbizottsága megállapította, hogy a megye apparátusába beépültek kétes, ellenséges elemek, akik a7 ifjúság ügyét nem tartották szívügyüknek. A DISZ megyei bizottságéba beépültek nyugatosok, fegyveres nyi- íasfiak, horthyék által kitüntetett vitézünk, kulák barátok korrupt és er- jkölcsteon elemek. Ilyenek voltak Dömötör Imre, Csa vajda Gyula, Tompos Kálmán, Dürr Tibor, Ezek a megyei DISZ bizottságon belül személyes, ellentéteket szítottak. A rendszeres nevelőmunfca helyett parancsolgatás, Az ifjúság legyen a párt legjobb segítője Ezután Jelics elvtárs, a DlSZszer- vezetek további feladatairól beszélt. Az első negyedévi terv teljesítéséért folytatott harcba*, célul tűzte a DISZ- bizottságoknak és alapszervezeteknek, hogy megyénk ifjúságát a párt legjobb segítőjévé, a szocializmus építé. sének rohamcsapatává fejlesszék. Ennek érdekében az ifjúság széles tömegét vonják be a szocialista munfcaver- senybe, a sztahánovista és újítómoz. ajlsóbb funkcionáriusok lebecaű'ése jellemezte őket. Az intézőbizottság határozata nagy segítséget adott munkánk kijavításához, felhívta figyelmünket az éberség fokozására valamint a párttal való szorosabb kapcsolat megteremtésére. Eddigi munkánk hiányossága volt és DISZ szervezeteink fejlődését akadályozta az is, hogy vá asztmányaink megalakulásuk óta nem lettek össze, híva. A választott DISZ-bizottságok sok helyen nem működtek és ennek következtében az alapszervi vezetőségek nagy része rendszertelenül vagy egyáltalán nem tart vezetőségi üléseket, ifjúsági napokat, vagy taggyűlést. Ezeken a he yeken tapasasta-ható, hogv a DISZ-vezetők mellőzik a választott szervek segítségét, ellenőrzését és helyes munkamegosztás nélkül vezetik a DISZ munkáját. Hogy a választmányaink eddig nem tevékeny, kedtek, ebben a DISZ megyebizottság is hibás. Feladatokat nem adtunk a választmányi tagoknak hogy ezek megvalósításával segítséget tudtak volna adni aLapszervezeteiuknek me. gyénk ifjúságának. galomba, a munkafegyelem megszilárdításáért folytatott harcba. Úgy neveljék fiataljainkat, de különösen a határmenti ifjúságot, hogy az eddiginél nagyobb lelkesedéssel harcoljanak a szocializmus építéséért, a bókéért. (A DISZ választmány ülésének Ismertetésére lapunk legközelebbi szá- maiban visszatérünk.) A királyegyházai kultúr csoport készül a járási döntőre A felszabadulás előtt nem gondolhattunk arra mi, parasztfiatalok, hogy közoégünkben valaha kultűrver. seny lesz. A felszabadulás után azonban eljött a mi időnk, az ifjúság kor- áltan fejlődésének ideje. Községünk 1951-ben kultúrháza! kapott, amit mi, fialatok nem is hagyunk kihasználatlanul. Minden vasárnap kultúrműsort rendezünk, hogy dolgozó parasztsá gunkat ezáltal is tanítsuk. A téli kul- hírversenyre is beneveztünk. A kürze i kultűrversenyt most, 20.án tartottuk meg, de ezen sajnos csak három község vett részt. Kitartó munkával készültünk a ku.túrversenyre. Kajsza Lenke tanítónő tani ott bennünket népi táncra. Mindig mondogatta: „Olyan boldog volnék, ha bekerülhetnétek a járási döntőbe és onnan a megyeire!" Ez a kívánsága teljesült is, bekerültünk a járási döntőbe. Most elérkezett az az idő, mikor — min! Bocz András mond ta — be kell bizonyítanunk, mit tu. dunk. Mi ennek fontosságát megértettük és mindent elkövetünk, hogy a járási kultűrversenyt megnyerjük. Ez- a rá látást Rákosi elvtárs születésnapja tiszteletére tesszük. Ifj. Szabó Lajos királyegyházai DISZ-títkár Hogyan hasznosítja multévi tapasztalatait a baranyamegyei tanács egészségügyi osztálya? A megyei tanács egészségügyi osztálya az ö éves terv második evében három és félmilliós beruházás ke relében fejlesztette Baranya egészségvédelmét. Elkészült az új komlói járási rendelőintézet, jelentősen kibővítették Pécsett a megyei rendelőintézetet,a mohácsi kórházat. Eme kodéit a falusi orvosi rendelők, egészség házak száma is. 1951-ben mintegy 100.000 forintot fordfto'tak újak létesítésére, a meglévők bővítésére, bár e téren mutatkozik némi lemaradás is a terv teljesítésében. A tanács az új év kezdetéu — a tavalyi tapasztalatok hasznosításával még tervszerűbbé teszi munkáját. Mindenekelőtt azt akarják kiküszöbölni, hogy nz építkezések az év vé géig elhúzódjanak. Ezért az egészség- ügyi. a tervosztály és a megyei beru. házási vál alat munkatársaiból alakúit bizo tság már az év elején átbeszélte a feladatokat, hogy hónapróC-hónaprá. negyedévröl-negyedévre egyenlő ütemben kerülhessen sor újabb rendelők, orvosi lakások, egészségházak megépítésére, megnyúlására. Az idénybölcsődék szervezésével is megkéstek tavaly. Csupán hét községben sikerült a nyár közepén megszervezni ezeket a gyermekvédőim intézményeket. Most már az első negyedévben hozzáfog ak a szervezéshez, a- szükséges beruházások megvalósításához, hogy a nyár elején — amikor a mezőgazdasági munkák megindulnak — újabb 10 helyen kezdhesse meg működését az idénybölcsőde. A rendelőintézetekben az orvosok és a rendelőorák számának növelésé vet kerülik el ezévben a tavaly gyakran tapasztalható tú zsúfollságot. Tovább szélesítik a járási egészségügyi szolgálatot. Különösen u bányavidékek jobb ellátását biztosítják és Baranya minden községére kitér jesztik a megelőző és gyógyító munkát. „ötéves tervünk: béketerv“ címmel q népművelési minisTtériur í szép kiállítású, képekben és cikkekben gazdag albumot adott ki Vas. Zoltán elvtárs bevezető sorai val A kötetet lapozva, a páratlanul érdokos dokument-fclvételek és ta. tanulmányok rádöbbentenek arra. hogy nemcsak lehetővé vélt, hanem elengedhetetlenül szükséges volt ötéves tervünk módosítása és az eredetileg előírt feladatok növelése. Hiszen a terme'és egyes ágazataiban messze előrejutottunk és ma már senki előtt sem vitás, hogy felemeli ötéves tervünket teljesítjük, sőt számos ágazatban túlteljesítjük. A felemelt ötéves terv értelmében az eredetileg előirányzott 51 mi 5 tárd forint helyett 85 milliárd forintot kell beruházni a népgazdaságba s ennek értelmében feladatunk az eddiginél gyorsabb ütemben győzelemre vinni a szocializmus ügyét egész népgazdaságunk területén. A terv ennek megfelelően harcot jelent a népgazdaság mindennemű tókés és kizsákmányoló eleme e’ien. A terv feladatul tűzte elénk, hogv a növekvő impe r La lis ta veszélyre való tekintettel, fokozottabb ütemben erősítsük honvédségünket. Néphadseregünk erősítése, országunk véd erejének fokozása, ma dolgozó népünk legdrágább ügye. A szocializmus gyorsütemű épi tése, városba^ és falun egyaránt, az iparosítás gyorsítását követeli meg A magyarországi tőkések egv évszázadon keresztül külföldi se. giítséggel és a dolgozó nép nyomorúsága árán építették lei a gyáripart. Teljes értéke 1928-ban így som tett ki többet 8 milliárd forintnál. Mi csupán az ötéves tervben 41 milliárd forintot ruházunk be a gyáriparba, továbbá 10 mCi- árdot a közlekedés és 3 málldárdot az építőipar fejlesztésére. A terv során 45 milliárd forintot fordítunk építkezésre. Abból a célból, hogy érzékeltessük, mit jelent ez az óriási szám, ideírjuk, hogy ha ebből a pénzből gyárak, gépállomások, sportpáiyák, kultúrpaloták, iskolák kórházak helyett csak lakóházakat építenénk, akkor nem kevesebb, mint egymillió komfortos lakás készülne, ötéves tervünk során inari termelésünk el fogja trr£ az 1949. évi termelés 310 százalékát . Ebben a könyvben .sokszor olvashatjuk ezt a kifejezést: „soha még...” A Sztálin Vasműhöz hasonló hatalmas kohászati köz pontja sohasem veit még hazánknak. Soha nem utazott még ötvenezer ember tizenhat perc alatt a főváros egyik szélétől a másikig. Soha nem vállalkoztak hazánkban még arra, hogy törvényben határozzák meg a termésátlag eme'ését. A komlói bányában soha ennyi szenet még nem fejtettek. Soha sem épült még ennyi híd az országban. Soha mer-, nyomtattak még ennyi könyvet ós soha sem tanultak iskoláinkban meg egyetemeinken ennyien. Sohasem építkeztek télen, soha nem próbálták a szikes talajt termővé tenni és sohase adh tak könyvet a paraszt kezébe, melyből megtanulhatja, hogy ésszel és géppel paradicsommá vá'toztsf- hatja a földet, mely vérrol-verlfék. kel csak falásnyi kenyeret termett a számára azelőtt... „Ezért kell a Ma munkájában, egyetlen percre sem szem elől tévesztve — meglátni a Jövő távlatait“ — írja Vas Zoltán elvtáTS. Meglátni a régi dunapentelei „öreg falu" zsupfedeles viskói helvén emelkedő sokemeletes házsorokat, a korszerű óriási gyárvárost. Meglátná a horthyék alatt elhanyagolt kis bányatél epecske helyér, az új Kom'ót, amely az ötéves terv végére legnagyobb tel Jesihnínyú bányaüzemünk lesz, a négyezer lakó« helyett tizenháromezer lakossal, meglátni. hogv a komlói föld alatt 1954-hen virianyomotorok za„ ka;o nak majd, új szállítógép működik és négy kaparóvályu ontja a szenet, a csilléket önműködő szerkezet tolja a helyükre, légsűrítő berendezés dolgozik tompa bugással. Ahol a Horthy-időkben félmeztelen Hány ászok kúuódtek a hírhedt komlói füled'tségben ott most gépek végzik a munka nehezét és nem mondja senki többé, hogy Komlón melegebb van, mint a pokolban, mert friss légáramlat fut végig a vágótokon, s a jó levegőről a legtökéletesebb lóg&kna- ventillátorok gondoskodnak ... — Mindennapi munkán.! fáradtságában meg kell látnurk Tnotái, a tt- szalöki erőmüvet a budapesti földalatti gyorsvasutat, a bótermé. sű nagyüzemi mf-rógwrzdátkoüást — és erős, harc rakes? honvédség: tá- álbal védett ’tekénket... Ennek a látomásnak megvalósításáért kemény harcot kell vívnunk, mely rendkívül nagy, ön. körítésén vállalt fegyelmet ’ a magyar néptől. Más a fegyelem a tőkés országokban és más nálunk. Más a célja ós másképpen tartják fenn. Ha valaki például az amerikai Ford- gyárban elvétj munkáját, kizárják a gyárból megfosztják keresetétől. Ugyanígy jár, ha munkaidő alatt egy korty tejet megiszik, vagy vitatkozni merészel a* e'ő- munkássaL Az egész óriási gyártelepen tilos a dohányzás, még a vendéglőkben és gyárhoz vezető utakon is, nehogy valamelyik múnkás dohányzással töltsön egykét percet abból az időből, amit Mister Ford fizet. Olyan munka- padokat szerkesztenek itt, ame'yek a taposómalom fegyelmét viszik a munkába. A gép úgy van ntegszer. kosztve, hogy a munkás kénytelen egyszerre mindkét kezével dolgozni, sőt egyik lábával, meg a nyakával is. melyre hám van vetve s azzal irányítja a hosszanti szupport mozgását. De más országok tőkés urai sem tűrik, hogy a munkások megbontsák az 6 ..munkafegyelmüket.“ a japán rendőrség 1948-ban gumibottal verte a tokiói telefonközpont sztrájkoló dolgozóit. Tito. ék a különféle „önkéntes közműn, kák“ és „munkatáborok” résztvevőit fegyveres csapatokkal őrizter Wk, s a munkából elmaradók számára golyó a figyelmeztetés. A' munkafegyelem a tőkéstársadalomban a do'gozók ellenére, azok fokozott kizsákmányolása cél Iából jön létre. Eszközei: a megfélemlít és és a munkanélküliség rímének felhasználása, A szocialista társadalomban a munkáltató és a munkavá’laló: maga a dolgozó nép. A munkafegve- lem önkéntes tudatos vasfegyrfem az egész dolgozó nép érdekében. Ez a fegyelem az embernek a munkához való új viszonyából é* főleg a szocialista nevelésből fakad. Mi tudjuk, miért dolgozunk és a most megje'ent könyv még fokozottabb munkára sarkal ben. Hűnket. ötéves tervünk megvalósítói, munkások, parasztok és értelmiségi dolgozók örömmel veszik kezükbe és büszkén lapozzák át ezt az al bumot, mely az elért eredmények megmutatásában őket dicséri, a jövő elérésében pedig rájuk támaszkodik. A könyv, ez a győzelmi hírnök az állami könyvesboltokban és az üzemi könyvfelelösö. kön keresztül az igen ailacsonvra szabott tízforintos áron el fog jutni minden békéjét féltő család asz. tálára. Uj, gazdag haize épül. Kc:-ink merész jövőt építői fiai, az iaar, a mezőgazdaság és a kultúra élenjárói, a sztahánovisták. munka érdem rendesek kitüntetettek elvárják dolgozó társaiktól a jobb és mégjobb munkát, A dolgozók fegyelmezett munkája, kötelesséctu. dó. hazafias magatartása tervünk teljesítésének alapvető fettétele. Kende Sándor Le'kes felajánlások születtek Rákosi elvtárs születésnapjának méltó megünneplésére a pécsi Bőrgyár termelési értekezletén __ írja Harvam Jó zsef bőrgyárt levelezőnk, majd így folytatja: — Ezek a felajánlások azt bizonyítják, hogy a mi üzemünk dolgozói szertik pártunkat és Rákosi elvtársat. A boxosműheiy dolgozói közül Müller Károly 100 százalékos minőségi mun- káiú tett vállalást. A vasetta műhely dolgozói közül Iván Mária és Réger János 100 százalékos minőségi mun. kát vál'altak. Kiaírné 128 százalékról 130 százalékra emeld teljesítményét A blankosműheily taszító brigádja vállalta, hog,- eddigi eredményeiket megtartják és továbbra is 100 százalékos minőségi munkával fognak termelni. Bn és FodrocsI Sándor fé’.aján'ot- tuk. hogy selejtfinket 1 százalékra csökkentjük és minőségi munkánkat 100 százalékra emeljük 1952 migusz. tusi tervelőirányzatunkat pedig március 9-re teljesítjük. Most ázó,, fogunk dolgozni hogy a mi gyárunkban ne legyen egy dolgozó sem aki ne tenne váFalást és ellenőrizni akarjuk majd azt is, hogy a vállalásokat teljesítették-e? durván József sztahánovista, bőrgyári levelező.