Dunántúli Napló, 1951. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1951-12-02 / 281. szám
W M t* L n 1051 DECEMBER í A BÉKETÁBOR EGYIK BÁSTYÁJA: UDVAR KÖZSÉG JHi Le&z a kaitmüietzez fa unt hó I ? Az udvarj kuliúrház apró olvasószobájába csütörtö■ kőn. este már gyülekeztek a politikai iskola hallgalói. A Maxim-lámpa. hall; sistergésén kívül csak néha-néha törte meg a csendet egv-cgv újabb érkező. Az ajtónyitásra fbl-íelnéztek az elvtársak, visszaköszönlek: ,,Szabadság!“ és folytatták a tanulást. Az egyik. új jövevénynél uzonba„ fennakadt az udvariak tekintete. Az érkezett idegen volt. — Szabadság! — köszönt az elvlársnő és azonnal be is mutatkozott: — Gócsné vagyok, a megyej tanács népművelési osztályának vezetője... — A párttitkár elvtársat keresem! Kovács elvtárs, a párttitkár, a hosszú asztal végéről felemelkedett. En volnék az! Mi jót hozott az elvlársnő? A látogató elmosolyodott, úgy mondta: — Hát ezt eltalálta a, elvtársi Jót hoztam... ' — Táskájából papírlapot húzott elő — Olvassa csak el ezt a táviratot! Kovács Ferenc elvtárs kezébe vette a. papírt, olvasni kezdte. Még az' első sort sem olvasta végig, mikot valósággal lerogyott a székre, úgy suttogta: — Harmincezer forint! Most. már olyan gyorsan szaladt a szeme tovább, mintha kergetnék. Mikor végigolvasta és fe’nézett úgy csillogott, a, szeme, olyan széles mosolyra húzódott a. szája, mint talán még soha. — Elvtársak! Mit. gondoltok elvtársak?! — kereste Kovács elvtárs a szavakat. — Harmincezer forintot kap a község! Harmincezer; forintot kulturális célokra! Egy pi’lanatra csend lett, csak a mosoly virágzóit ki az arcokon, azután egyszerre kezdett mindenki beszélni: — Harmincezer forint? — Miért kapjuk? ■— Ez már beszéd! — Mit veszünk belőle? A párttitkár szava teremtett• ismét — No, Lesch néni — szólt, a tanács nyilvántartójához, ■ — most azután csak nyomjuk azt a begyűjtést! Ne 21-re hanem már 15-te teljesít süli az egész évi ba- , Tomii-, hús- és tojásbeadását! Azután a többiekhez tör- dúlt és megmagyarázta: —. A jó begyűjtési eredményért kaptuk ezt a pénzt! Azt is kérdezik a táviratban, hogy tel tudjuk-e használni? — 'Hogy féLe? De még •mennyire! — kapott (J szón Borka. Béláné megyei tanácstag. a kultúrotthon igazgatója. — Díszletét kell belőle festeni!, Ezután már sorba^ érkeztek á javaslatok: — Székek kellenek az előadóterembe! — Vegyünk még két Maxim-ldmpát! — Egy kályha sem ártana! Lesch bácsi is, közbeszólt: — Maxim-lámpa, díszletek... Ez mind semmi, hiszen harmincezer forintot kaptunk! Vegyünk egy mozigépet! Lassan azonban kialakult a terv. Először i's megállapodtálc abbgn, hogy lebontják a. könyvtárszobát a társalgótól elválasztó falat és egy nágv társalgót alakítanak a két kis szobából. Azután a berendezést vitatták meg. Gócs elvtársnő szorgalmasan jegyezte: ,.Ot kerek asztal, 20 karosszék. cqy nagv körtvv- szekrény, kályha, ablakíüggönyök, egy színpadi függöny , gramofon lemezekkel, két Maxim, képeií, sakk és dominó, telep a rádió számára.“ — Ilyen kultúrotthon nem lesz Baranyában/ — sóhajtott fel boldogan a párttitkár — Mennyi mindent kap most ez a határszéli község... Most kaptunk két könyvtárat, rádiót, kerékpárt, töplab- dafelszerelést, pénzjutalmat.., Alig osztottuk ki és már_ is itt, az újabb harmincezer forint... Karosszékekben ülünk majd... Talán még feketekávét is iszunk benne, ügy, mint valamikor az urak. ..Nem látott még ilyet a iáiul • — Csak legalább villanyunk lennel — vágyakozott Lesch bácsi. — Már csak az hiányzik. — Nonó. azért ‘ne. ■ legyünk telhetetlenek!..— szólt közbe Kovács elv'társ. — Horthyéktól 25 éven keresztül nem kaptunk cgy rozsdás vasszöget sem. Most pedig helybehozzák az ajándékokat! Lesz még alkalom, mikor kitűnhetünk, lesz 'még alkalom, hogy villanyt is kapjunk! Mo?t már csak'az átalakítás kérdéseit kellett megtárgyalni, de ez is hamar ment. Megállapodtak abban, hogy a íalazást kőműves csinálja, a többi munkát pedig a falu végzi. Már a padló készíti sénél tartottak, mikor n vendég búcsúzott; . — Hát, jó munkát elv társak! További sikereket! A pártttlkflr elvtárs válaszolt; — Az meglesz! Hát ki mutassa meg., hogy szereti hazáját, hogy gyűlölj Titoé- kat, ha nem mi, a határszél dolgozóit! csendet. Galsai Pongrác: PŐCZE BORCSA ÚTNAK INDUL ’ A Hí Irat Ilyen lesz néhány hét múlva az udvari kuliúrház olvasóterme Borka Béláné átnéz a határon... Az ilyen novembervégi, december- eleji napokon korán leszáll a7 este. Falun -az apró foglalatosságok ideje ez: ilyenkor; fonnak, szőnék, varrnak vagy foltoznak az asszonyok, esetleg paprikamagot válogatnak vagy gyapotgubót fejtenek, míg a férfiak pipaszó, cigaretta mellett beszélgetnek. den más munkát. De nemcsak tudja, él is mondja: — A kukorica sokhelyütt még kinn van a határban. De nemcsak a kú-ko ricaszár — már megszoktuk, hogy az1 Jugoszláviában nem szokás éltakarí. tani — hanem a száron rajt állnak a csövek is... Majd bolondok Tenllatvuu éve. hogy nagy magyar jwoletárköltőnk, József Attila édesanyja, Pőcze Borosa szülőfalujából elindult Pestre szerencsét próbálni, s ezzel mintegy elkezdődött az a regényes eseménysor, amelyből Jö- z.sef Attila emberi és költői fejlődését megismerhetjük, A közölt részlet a kiegyezéskor! magyar falu József Attila által oly sokszor inegénrkelt társadalmi és erkölesi képét tárja elénk, jó alkalmat adva a párhuznmbaálHtásra dolgozó parasztságunk mai, felszabadult éleiével. . 1891. Szabadszállás nagyközség a Kiskunságon fekszik, Kecskemét és e Duna között.. Két temploma van, egy keresztes, meg egy érckakas-os, uz-.-wkívü! posta- és távíróhivata’a, ta_ karékpénzíára, vasútja, sőt még egy patakja is, kis fahíddal az öregeknek, . akik nem tudnak árkot ugorni, • A falu, amint neve is mutatja, „szabadon’* * épült, fehérre meszelt vályog• házakból áll. A házak .elhelyezésében nincs semmi rendszeresség, egyik északnak fordul másik délkeletnek/ e-z. az udvar mélyén vakít, amaz meg korhadó nádfedelév.el kiugrik, az útra, Ilyenformán az utcák sem egyenesek, • girbe.görbe utcácskák gaba- iyodnak össze akácfákkal megtűzdelve, melyek görcsösen fogják ijedt gyökereikkel az elmálló talajt. Más fát alig találni a környéken, "a szántón ift-ott egy-egv fehér nyírfa, kő. risfa borong. Az országút mentén jegenyék. A közlekedés télén keserves, nyáron egészségtelen. Mihe'yf. beáll a ze_ gern y és idő, kocsi derékig ér a sár, tavaszitól a nyár elmúltáig pedig akkora porfelhőt vernek fel a lópaták, hogy .egész nap csukva kell tartani az ablakokat. 1 A község határa köröskörül sík. Nagydarab ég, sok nap, felhők, csillagok. A jórészt egy- és kétho'das-parcellákra osztott földön főleg kukoricát, búzái, krumplit termelnek, de már azt sem érdemes, a külföldi behozatal egvre .nő, a gabona ára rohamosan cSö-kkem. A számítóbbak lassan kéz. derük áttérni a szőlőre. Kis nádkuny- hókat eszkábálnak a szőlősorok közé és csaladostul kin„ laknak télen- nyáron,^ vigyázni n tőkékre. A falu akkor látja őket ha valami hivatalos ». intéznivalójuk van’ adóbefizetés, kánra'.,ás tanúskodás. Az 1891-es népszám' álás 7161 lel. két számol a faluban. Uto.lsó szálig magyarok. P« nemcsak szín magyarok hanem kúnok ők, amire nagyon büszkék: a világ első népének tartják magukat. Mégis minden évben seregével akadnak, akik másmerre .kívánkoznak. Kívánkoznak?'Rossz szó. \ gaz. (jasági válság, á nélkülözés, ft7 éhkopp kényszeríti 'őket, hogy elhagyják mindazt, ami a viszonylagos biztonságot jelentette számukra és világgá induljanak. , Mire a népszámlálás adatai a jel-' zett esztendőben, is Pestre kerülnek, a lakosság száma nem hiteles többé. A hétezer,egyszázhatvanegyedifc lakos otthagyta a falut,' S hozzá a legszebb lány az illető: Pőcze Borosának hív. Iák. Tizenhat éves. Egy szál pendelyben megy el, cók- jnók nélkül, .szinte csak úgy.,••'.ahogy az ágyból kikelt.' Hová megy, még maga sem tudja. Nagy a világ. Főkép az alfö'.dön nagy. Ellát a7 ember a végéig. ■ . Futva oson ki a faluból, meztelen talpai tapsikolják a port. Csempesarkú cipőjét a kesében viszi. Gőgös, rátarti lány, nem akarja, hogy észre, vegyék gyűrött arcát., gyulladásos szemeit. Egész éjtszaka sírt. Nem ok nélkül: anyja az este sodrófává! alaposan, megkenégétte. Még mindig sajog a háta. De csá.k hadd sajogjon; akkor sem lesz olyan legény felesége, akit ném szivei, legyen az bármilyen módos is. Hogyne, hogy egy életen át azt a semmirekellő férjét .totojgas- aai mindent a kedvéré tegyen, főzzön, mosson rá, ftnki szolgáljon: „Igenis édes uram, kedves uram, kérem szépen"; azt már nem! Akkor inkább vállalja a nélkülözést a. teljes bizonytalanságot. Majd elmegy 'a vá rosba cselédnek, kőművesek (mellé, ak-árhová. ' ■ Hanem kár futnia, úgysem láthatja meg senki. Még alig dereng.'.Alszanak a házak és kisfiáik, az ólak is. Talán még anyja sipes ébren. Nem is sejti, hogy megszökő!. Mariska, ,i nővére szipogva kérdi majd: — Boresa hal van? Keresni kezűik. Három bátyja a falu három végén lakik. Először a szókébajszu Imréhez kopognak . be. — Nem láttad á Botosát,? — Nem én'. Felesége, a Mester .Mari addigra már leleloesogta a falul: — Hallottátok?' Eltűnt a Pőcze Borosa! Mire a kanász tülke megszólal, már másik két bátyja i® talpon vari. Sándor és Lajos józanabb életű parasztok, aratni járnak a batárba. Hajnalban válCukra kapják a kaszál, csöpp batyujukat ráakasztják és odacsalla- koznuk a mezi'tlábasok közé, a részesaratók, szőiőmunkások csoportjába. Nem is igen különböznek tőlük: rongyos, ugyoncsigázottember,ek ezek min'd, arcuk napszítta és szőrös, szemük véres, talpuk cserzett kéreg, hogy akár parázson járhatnának, azt sem éreznék meg, Ugv ménnek munkába, mintha már hazafelé jönnének, csak támolyognak az úton-, vonszolják magukat előre, szinte önmagukból kihullva, egymás nyomában ingának, tovább, tovább, mindig tovább és nem beszélnek soha, csak szermszámaik panaszkodnak ,a napnak, az esőnek, a földnek. Most sem szólnak. Megádnak a .Piac-téren; nézik a hadonászó Pőcze-íiukaf. Az asszonyok is ököl nézik az úri házak zöldzsalugáleres ablakaiból: az orvos felesége, a'pati- kusné, '-a plébános 'gazdaasszonya, mert hiszen ő is asszonynak számi!. '•Póczéné talán még. férjét, a Tyalyát is felkeresi kétségbesestben, bár 'tíz év óta nem beszélnek 'egymással. Tyátyá a Muszáj kert szérűjén lakik kutyájával és malacaival. Mezítláb ül viskója elölt a földön, bozontos bajái, melye: gyermekkora óla nem érintett olló, pipaszárúva! birizgálj,t. s meg sem iepődik- az eseten: — Aki a csillagokat ismeri, — ázt mondja — annak .ez a föld nem terein csodá1. A V.énus színe halványabb voP az éjszaka, tudtam ei hogy valami szerencsét,lenség készülődik. De azért egész nap nem találja a helyét, össze-vissza kóborol a gond jálra bízott kertben, mégis ellophatnák lője. a gyümölcsöket. A szökevény lányt csak az állomás-, főnök tálja, amikor felszáll a Kun- szenlmiklós lelő menő személyvona'- ra. é)t azonban nem kérdezi senki: Boresa fillér nélkül indult útnak. Eszükbe sem jut. hogy vonatra mért volna ülni egyedül a kalauz jóiiiilu lai'ára bízva á szerencséjét. A lány- árrá a kérdésre, hogy Imvá akar menni, néhány kilométer után már a legUatá.rozot abban válaszol: — Pestre! Udvar községben is valahogy így van. Udvaron még söt-étebb az este, mint 'másutt; hiszen még nem ért el a fény a faluba, csak pislogó petróleumlámpák .derítik fel egy kissé a sűrű sötétségei, de a.zért otó sem fekszenek le a tyúkokkal. Nyolc-kilenc óránál előbb-kevés házban fújják el a lámpa lángját. A kultúrhá.zban gya. korta' még késő es-te js Maxim-lámpa szórja a fényt, Messzire látszik ez a fénysugár, átlátszik mélyen Jugoszláviába is. Borka, Béláné, a kultúrotthon igazgatója gyakran néz ezután a fénysugár után. ,,Vájjon mit csinálhatnak most odaát?“ — gondolja és végigszalad szeme előtt áz a sok-sok kép, amelyeket nappal munkája közben látott a határon túlról s amelyeket soha hem tud .elfelejteni. Borka Béláné'sokat tud mesélni arról. amit odaát látott. Gyakran beszél erről az ijövariakkal is. De még többet azokkal, akiknek nincs módjukban csak így átkandikálni a határon, Ha Pécsett jár, vagy ismerősök keresik fel más távolabbi faluból, hamarosan arra terelődik a szó: hogyan élnek odaát? —. Hogya.n élnek odaát? — adja ilyenkor vissza a kérdést Borkáné. — Hát sehogy! Néni is élet az. ahogyan a jugoszláv dolgozók élnek! Most a mult héten láttam, hogy szuronyos jugoszláv katonák, hajtották azokat a szerencsétlen embereket szántani... Mert a föld eddig úgy állt, ahogyan lekerült róla a búza, a gabona... Felszántatlan, gazos vo’t egészen eddig. Most. kezdik csak szántani, azután beleszórják a'.magot is és kész a kocsi. És milyen magot vetnek be?! Már harmadik éve.- nézem és látom, hogy harmadszor vetnek egy és ugyanazon a földbe búzát! Borka Béláné ha ezekről a dolgokról mesél, valósággal maga előtt látja1 az alig meg-kapart, sekélyen szántott, rosszul művelt jugoszláv földeket, látja a földeket, melyeket nem nűive’- nek meg rendese,, a jugoszláv dolgozók még akkor sem. ha fegyverre! kényszerítik őket az udbás banditák, vagy a titoista pribékek. Borkáné tudja. hogy miért .szabotálják : dolgo zók odaát a vetést, az aratást és minA múlt héten Iiitfatn, hogy szuronyos jugoszláv katonák hajtották azokat * szerencsétlen embereket .. .*' nének behordani! Lecsapnának' rá azonnal azok a gazemberek . és . elvinnék az utolsó szálig... Azért hagyják kinn a kukoricát, hogy éjjelente haza tudjanak vinni annyit, amennyi egy-két napra elég. így esi. máltaié a gabonával is: Itt . már a mélyszántással is végzünk, ott pedig a keresztek még benn állnak a gazban, a dudvában... Inkább el hagyják rothadni, mint -a titoisták hasát tömjék ve’«!... . . “ Ezeket látják az udvariak ,.o-da- útról“. Ezek jutnak eszébe' Borka Béláimnak és a többi udvari dolgozónak is, ha a hosszú téli estéken a jugoszláv részről átpislogó fényeket nézik. Kicsiny paraszthúzakból jönnek azok a fények. Talán azokban a házakban éppen arról beszélnek hogy milyen szép volt az udvariak gyapot- földje, hogy milyen dús volt a mi felünkön a búza, milyen gazdagon fizetett a jól műveit föld. milyen boldogan, szabadon élnek a magyar dől. q-ozó parasztok. És ..odaát“ egyre több házikóban születik meg az elhatározás: Nmh tűrjük tovább Titol a nyakunkon!
