Dunántúli Napló, 1951. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1951-12-30 / 303. szám

4 VS A P h o 195t DECEMBER 30 KÉT PÉCSI ÍRÓ A JÓZSEF ATTILA-PÁLYÁZAT IDEI DÍJNYERTESEI KÖZÖTT December 21-én hirdették M Buda­pesten a József Attila irodalmi pályá­dat eredményét. Abban, hogy a Ma­gyar írók Szövetsége ezt az alkalmat éppen Sztálin elvtárs születésnapjára tette, már magában kilejezésre ju- j iott, hogy milyen nagyjelentőségű \ ez a pályázat irodalmi életünkben. I Ezt figye’embe véve, foglalkoznunk kell azzal az örvendetes ténnyel, hogy ! két pécsi író is van a novellák, regé. nyék,. jelenetek, versek százait össze­gyűjtő pályázat díjnyertesei között „Áradás'.' c. egytelvonásosával Szántó Tibor a pályázat egyik 2.500 forintos második díját nyerte el. A darab egy nagyszabású ipart építke­zésnél jelentkező próbatéte1 következ­ményeiről szól. A nehézség idején az ellenség megmutatja igazi arcát a becsületes dolgozó pedig még jobban összelőtt munkájával. Alkotásában Szántó elvtárs mégtalálta azt a drámai hangot, amelyik megte'el az egyíel- vondsos műfaj követelményeinek. Azt a magot, amelyik alkalmas arra, hogy kirobbantsa az ellentéteket és rövid Idő alatt is teljes természetességgel legye lehetővé a pozitív és negatív jellemek megmutatkozását. A novel'apály ázat megosztott IV. diját örsi Ferenc „Doktor Kürtös“ c. elbeszélésével nyerte el. A/novella főhőse egy orvos akinek menyasszo­nya elpuszult a háborús bombázáskor, 'A magáramaradt lérli lelkiismerete­sen, de rezignál tan dolgozó, elkesere­dett ember lesz. Az egyik bányasze- tencsétlenségnél vőlegényét elvesztő munkáslány példájára eszmél maga­tartásának helytelenségére. Az ő sza. veri világítják meg az orvos előtt, hogy nem keseregnie, hanem cseleked­ni? kell így lesz az, orvos aktív bé­keharcos. A témaválasztás mellett ör­si elbeszélésének legtöbb értéke a határozott drámalság. Ennek az elég hosszú elbeszélésnek Igen sok sora valóban csak lélekzetvisszafojiva ol­vasható. Hogy megemlítsük ebeknek az alko. fásoknak kisebb-nagyobb hibáit, any- nyit mégis meg kell mondanunk, hogy mindkét szerzőnek csiszolnia kell nyelvét: törekednie kell a szép ma­gyar nyelv használtára. Az a sok szép kép, hasonlat, amely alkotásaik­ban itt is, olt is, megcsillan. biztosí­ték arra, hogy fokozottabb gonddal eszmei mondanivalójuk művészibb ki­fejezésére Is megvan a tehetségük. Különösen Szántó elvtársmk sikerült ábrázolnia a lelkekben lo’yó küzdel­met is de íróink lélekábrázolásában is van még elnagyoltság, felszínes­ség. Ez tévesztette meg szerintem azokat a bírálókat, akik egyik alko- tásnak a helyi csoportban való be- í mutatásakor egyoldalúan negatív kritikát gyakoroltak. Mind Szántó Tibor, mind Örst Fe­renc műveik végső megfogalmazásá­nál igénybevették a helyi írócsoport segítségét. Ezeknek és előző müveik, nck a megbírálása kétségtelenül se­gítette őket. Háromnegyed éve műkö­dik Pécsett a, írószövetség helyi csoportja. Sajnálatos okok miatt 1951- ben ez alaposabb támogatás nélkül, néhány szemé y önkéntes társadalmi munkájára támaszkodva történt. Az új esztendőben intézményes lesz a támo­gatás. Márciusra remélhető a csoport Uj Dunántúl c. folyóiratának a meg­indulása és reméljük ez magával hoz. za, hogy az 1952-es esztendő végén még különb sikerekről számolhatunk be. PATAKI LÁSZLÓ A Mátyás király-utcai iskola Szülői Munkaközösségének munkájáról Aki megszegd a nép iiméiyét Raját inasát káromlja me« az, aki nem lakija be a minlszterlanúcs ha­tározatéi. AU feketén vág jószágot, akadályozza a terv teljesítési1!. Ifj. Papp Sándor bogdásal lakos engedély néÉkül vágott le sertést, ezért a bíró­ság Bt hónapi börtönre, 2000 forint pénzbüntetésre és három évi köz- ügyektől vailó entitásra ítélte. Ifj. Papp Sándor! elítélik a község becsületes dolgozói, ninrt megszegte a törvényt és a törvény megszegése miatt megérdemelte büntetését. Az SZM vezetősége a mi Iskolánk­ban a munkaterv elkészítésénél első feladatként a következőket jelölte meg: ajtók, ablakok, padok lemosá­sa, bútorok, táblák festése. Ezeket a munkákat a szülők brigádokra osztva egy-kettőre el is végezték Tervbe vették, hogy az iskolát gyermekeik második otthonává teszik, virágokkal, függönyökkel díszítik lel. Nem teled, keztek meg az iskola szertárainak, könyvtárainak gyarapításáról sem. Szépen beütemezve előirányoztak ha. vönként legalább 2—300 forintot, de szükséghez mérten többet is a tanul­mányi eredmény tokozása érdekében. Az úttörő pajtások számára rendbe- telték az uttöröotthon bútorzatát, 450 forint értékben festéket vett az SZM és a bútorokat Is kilesiették a lel­kes iskolájukat és gyermeküket sze. relő szülők. Ebben a munkában kü­lönösen kitűnt Szabóné (11. b.) asz- szonytárs. A szép tervek megvalósításához pénz kellett ezért a szülök a szep­tember 15-én megválasztott ú] vá­lasztmánnyal 22.én ismerkedési estet rendeztek, igen szép eredménnyel. Ez további jó munkára lelkesítette a szü­lőket. Október 17-én egy újabb, szín. lén jólsikerült családi estet rendez­tek, Ennek a jövedelméből rendbe­hozták az elmú’t években lomtárnak használt helyiséget, napköziotthon és étkezde céljára, 900 lorint értékben. Gondos édesanyai kezek valóban ott­hont teremtettek itt azoknak a tanu­lóknak, akiknek szüleik egész na­pon át munkában varrnak. A falakra képek, az ablakokra függönyök ke. rültek itt is Az étkeztetésben különösen példa­mutató jó munlzát végez Sztojlcovits- né asszonytárs, aki valóságos édes­anyja annak a csoport gyermeknek, amely ott étkezik. Az isko'a széppé, otthonossá téte­le mellett a tanulmányi színvonal emelésében délutáni tanulószobai ügyelettel, családlátogatással Igen nagy segítségére van az iskolának az SZM. Dfelőtt tanulószobai foglalko­záson biztosítják a szülök segítségé, vei a nevelők a rászoruló pajtások ré­szére a felügyeletet és a jobb tanul­mányi eredmény elérését. Példát mu­tat az önzetlen munkában a gazdaság- felelős Bérczessyné és az elnök, Me. ződyné asszonytársak. Az SZM-tagok is megértették, hogy a szocialista em, bertípus kia'okítása az iskola és az otthon közös feladata, ezért összefog­nak szülők és nevelők. így vállvetve nincs olyan akadály, amit le ne tudnának győzni. Ezért hangzott el az egyik szülők iskolá­ján több szülő ajkáról: „örömmel jövünk és dolgozunk, mert érezzük, hogy miénk az iskola.“ Pécs, 1951 december 15. SZ. NAGY SANDOR'nE ' c Mátyás király-utcai általános iskola igazgatója. „Nincs szükségünk olyanokra, akik akadályozói tervünk teljesítésének“ ötéves tervünk eddigi eredményei) mindig igazolatlanul van távol, nem dolgozó népünk munkájának' sikeréi ‘ törődve azzal, hogy igazolatlan mu hirdetik, üzemünk Is az elmúlt öt év alatt nagy áta'akuláson és fejlődésen ment keresztül, ami a dolgozók és a műszakiak fegyelmezett jó munká­jának köszönhető. így sikerült válla­latunk felemelt tervéi december 4-re belejezni. üzemünk dolgozóinak több. sége már munkáján keresztül bebi­zonyította azt, hogy magáénak érzi üzemünket, ahol becsületesen meg is á'lják a helyüket. Vannak azonban olyanok is akik a munkafegyelem nyílt megbontói, mint például Török Erzsébet, betanított munkás, aki min­dennap 10—15 perces késéssel ér­kezik az üzembe. Vagy mint Szokis- boris József, aki minden hétfőn pihe. nőt tart azért, mert vasárnap leissza magát úgy hogy héttőn egésznapi alvásra szorul. Ezért a hétfői napon Zászlósaiért a fizetett szabadságol megvonják tőle. Nekünk épületaszlalosipari dolgo­zóknak nincs szükségünk az Hyen és hozzájuk hasonló munkásokra, akik akadá'yoznak bennünket tervünk mi­előbbi teljesítésében, mert ha e he­lyett a két „lógós" helyeit két be. csiiletes dolgozó végezte volna ugyanazt a munkát, akkor tervünket nem 4-re, de sokkal előbb befejezhet­tük volna. Tartsák szem előtt ezt az Épület­asztalosipari Vá'laiat dolgozói és igyekezzenek maguk közül eltávolíta. ni a távmunka akadályozóit és a munkafegyelem measértőit. KÖRÖSI JÁNOS 7317. Epületasztaloslpari Vál­lalat dolgozója. Békcmtk^almuiük hírei ’A gyümölcsénjri baromfitelep igen kresik a falutól és ezér! a békebi- xottság, valamin! a gazdaságvezetö viíágvevő rádiókészüléket ajándéko­zót! a baromfitelep dolgozóinak. A békebizottság lervbe vette az!, hogy csoportos rádióhallgatásokat szervez mumka után, hogy a távolesö baromfi telep dolgozói is tájékozódva legye­nek a kiil- és belpoli lkai események­ről, valamint megismerkedjenek a szovjet dolgozók munkamódszereivel. Azonkívül rádiószemináriumoi na I i ­gathassanak. A békebizoltság decem­ber 51-re ünnepéllyel és színdarabbal készül, amelynek a megszervezését a békebizot’ság tagjai végzik. A hirdi Kenderfonó-gyár békebi- z ott sági titkára. Magyar Lajos szerem dolgozó jó példával jár eCől 3 mun­kában és a felajánlását 176 száza.ók­ra teljesítette. v Magyar elvtárs sokat foglalkozik az ifjak nevelésével. Három álképzős ért el 176 százalékos eredmény’1 Ma­gyar eivlárs segítsége nvomán. A Gó­los-brigád 1-t nappal a ha áridö «tőt' szereke he a hármas számú nvujló generálását, a szövődé pedig 25-án az egész évi tervét befejezte. A párt- szervezet'.el nagyszerűen összeniűköd­ve dolgozik a békebizottság. Tervbe vették azt, hogy a kend-ergyárban lévő egy békebizottság helyeit mos! már három békebizottságol szerveznek, minden műszakban és beválasszak ebbe a legjobb húsz párlonkívfüi dol­gozót. A hirdi kenderfonó békebizottsága az éberség terén is jó munkál végez. Néhány hét'el ezeCö'! leplezlek le egy normacsaí’ól, aki '.öbbezer forin! ér­tékkel károsí'olla meg az üzemel. Megvénk üzemi békebizoltságai kö­vessék n hirdi kenderfonó békebizott­ságainak példája1. Nagy Súndnrné Megyei Békevédchni Bizoitság tikára PfGSI Tflzhelv és Kálvhnknrhnntartó Vál­lalni Boltív ki>7 2 sz nlalt mognvill Vál lal m indáiméin fi Ifizholv és knlvhajavításo kát. valamint ti} fűrhelvek készítését úgv helyben, mint vulékrp H AS7NAI I rádiókul • píi. elad é» ?o*lt t f Mr >*n« -4*4iA« Toré? n ♦ Tolpfnn *.? * i MNOMMI CIIVVIK W jnvitr Vrtllo'nt ív.»It Irodncrépl ríí ríme- Kr>j«i»th I n 21 kin Klárii-u snrokl Telefon 14 V |rod>i£rón szá molórrp <r>ks7orn«1tó<rép töltőtoll varz^ iT^p. keréknár villamos háztartási rikkeV urtmofonnk és eivéb finnmmor-lianikni túr py®k javítását és karbantartását vállaljuk 3796 ESI IS BÜK VASÁRNAP, DECEMBER 30 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK. 10/3 sz („Gránáialma"! gyógyszertár, Széchenyi-lér 6 Teiefon: 29-81. 10/8 sz |„0rangya!“) gyógyszertár. Kossuth L.-u 81. Tel.: 23-94 10/12. sz. (.-Isteni gondviselés“) gyógyszertár. Dokior S u 17 Telefon: 13-53 — NÉVNAP: Sebestyén. — IDÖJARASJéLENTÉS: Várható időjárás vasárnap estig: Eléukiií'ő défi-dólnyugali, később való­színűleg erős nyugati-északnyugati szél. Sok helyen újabb eső, a nyuga'j megyékben és a hegyeken esetleg ha­vazás. A hőmérséklet csokikén. A városi tanács kereskedelmi osztálya felhívja a vásárlóközönség figyelmét, hogy húsvásárlás céljából a mai napon- keresse fel a húsárudé- kai, meri december 31-én és január l-én a húsholtak zárva tartanak. A városi tanács kereskedelmi osztálya ér!esíti a fogyasz ó közön­sége', hogy a tejárusílással foglalko­zó kiskereskedelmi vállalatok üzletei december 31-én (hé főn) reggel 7-lői 10 óráig nyílva tartanak. Ezen idő alatt ezek a boltok kenyerei is áru sítanak. A többi éíelmiszerüzüet ezen a napon, valamin: január i-én zárva tart. Kivétel! képez a Kossuth Lajos ulca 26. szám alatti 11. számú élelmi­szer áruda, amely december 31-én reggel 8-1 ól déli 13 óráig áll a fo­gyasz: óközöniség rendelkezésére. — Felhívjuk Pécs város területén lévő üfemek jegyfelelőseit, hofry a január és február havi pótfreyek átvétele céljából az alábbi napokon jelenjenek me£ a jegyiro­dában: f — ICO és 201—3A0 számií tizeinek 19~2 jnmiár 2-án reggel 8-tői 13 óráig. 101—200 és 301 végig számú üzemek 1932 január 3-án reggel 8 tői 13 óráig. Az esetleg elmaradót tak pedig 4-én vehetik át pótjegyejket. Ismételten felhívjuk Pécs város lakosságát, hogy hús. és zsírjegyeiket, továbbá a gyer­mekek tejjegyét, amennyiben még nem vet­ték át, legkésőbb 1932 január 3-ig feltétlen vegyék át a jegvelosztó fiókoknál Mindenki a lakásához tartozó jepyfióknál ezen idő alatt jelentkezzék a rendőrségi bejelentővel jegyeinek átvétele céljaiból, január 3 után a jegyei vsztő fiókok megszűnnek s az eset­leges títkíi’lö/ők vagy újszülöttek Megye- utca 18 ba veh tik át jegyeiket Mindenkinek érdeke tehát, hogy legkésőbb január 3-ig átvegye január és februni havi élelmiszer- jesyét. earx-* -ó P. Lokomolív—Bp. Heiivéd népköztársasági Kap-aÄüs Hétfőn délután a Népköztársasági Kupa elődöntői során a Versenv-utcai pályán a Pécsi Lokomotiv a Bp. Honvéddal mérkő­zik. A Lokomotiv ezen a mérkőzésen újabb erőpróba előtt áll. A Honvéd az egyik leg­jobb csapatunk, úgy a védelme, mint a csatársora kiemelkedő tudású játékosokból áll. A Lokomotiv lelkes, jólkiizdő egvüítes. sei rendelkezik. A csapat a legutóbbi he­tekben igen jó formát árult el. Alig egy héttel ezelőtt, egyik legnagyobb fegyverté­nyét aratta, nem kisebb csapatot, mint a Bp. Kinizsit verte ki a Népköztársasági Kupából. A Honvéd ellen a papírforma sz«* rint jóformán semmi esélye nincs a vasutak csapatnak. A mérkőzés ennek . ellenére vér­beli kupamérkőzést ígér. A Lokomotív elő­reláthatólag igen nagy becsvággyal fog be- leszállni a küzdelembe. A Honvéd nagyobb játéktudását és felkészültségét a vasútjáté- kosok lelkesedésükkel és nagyszerű erőnlé­tükkel kiegyenlíthetik és küzdelemre kény­szeríthetik nagyhárű ellenfelüket. A mér- kőzést hétfőn délután fél 2 órai kezdettel a Verseny-utcai pályán játszák 1c. A LEGJOBB MAGYAR BIRKÓZÓK PÉCSETT Az OTSB vasárnap Pécsett megrendezésre kerii’ő olimpiai előkészítő szabadfogású birkózóversenyén a legjobb magyar birkó­zók. indulnak el. A szabadfogású birkózás, a birkózósport érdekesebb és változatosabb formája. A küzdő feleknek sokkal több fo­gás van megengedve, mint kötöttfogású bir­kózásánál, ezáltal sokkal érdekesebb és főleg látványosabb mérkőzések alakulhatnak ki. A pécsi versenyen minden súlycsoportban nagy küzdelmek várhatók. Birkózósportunk a legutóbbi időben igen sokat fejlődött, ma már minden súly csoportban több nemzetközi viszonylatban is számottevő versenyzővel rendelkezünk. Bencze, Tóth, Bóbis és Nö­vényi mellé szorosan felzárkóztak a fiata­lok is. A pécsi birkózók bor még nem ér­ték el azt a színvonalat, melyen a legjobb magyar birkózók állnak, megfelelő verseny- rutinnal hamarosan méltó elelnfclei lesznek élvonalbeli - birkózóinknak. A legutóbbi ver senyeken így is több meglepő, értékei győzelmet vívtak ki. A versenyt a Lokomotiv tornacsarnokában rendezik meg. Az előmérkőzések délelőtt 10 órakor kezdődnek, a döntők délután 3 órakor kerülnek sorra. TORNA Az országos mesterfokú bajnokságot 6« az első olimpiai előkészítő tornaversenyt vasárnap és hétfőn rendezik meg Budapes­ten. Pécsről a mesterfokú bajnoksáernak két indu'ója esz. Várkői Ferenc, a Vörös Lo­bogó és Horváth Leona, a Haladás tornásza vesz részt a versenyen. Tass Olga sérülése miatt nem indulhat. Az olimpiai ‘előkészítő versenyen Várkői és Horváth mellett elin­dulnak a fiatal, tehetséges pécsi tornászok, Dévai, Dulánszky és Csicskár. fl tPimnizmus építkezései a béke Kövei c. előadás a Fáklya-iroz: helyiségében Sok dolgozó kívánságának teszünk eleget, amikor a fenti tárgyú előadást a Magyar-Szovjet Társaság és városi '-anács rendezésében 31-én délelőtt 10 órai kezde.tel a Fáklya mozi helyi- ségében megtartjuk. Az előadás megismertet bennünket a Szovjetunió természe'átalakító ler vérei, a népi demokráciák békés szán­dékú, hatalmas épí kezdéseivel. Elénk tárult a fejlődés, ama lehetősége, ame­lyet csak a béke tud számunkra biz­tosítani. Ez az előadás is hozzásegít bennün­ket ahhoz, hogy még jobban védjük a békét. Több és jobb munkára és tanulásra ösztönöz bennünket. Az előadást a Magyar-Szovjet Tár­saság budapesti kiküldötte tar ja. Az előadást filmvetítéssel kapcsoljuk ösz- sze. A kísérőműsort a pécsi népi ze­nekar adja. Terv teljes Résünk szempontjából is fontos, hogy ezt az előadást az üze­mi dolgozóik és a város lakossága mi­nő! nagyobb számban meghallgassa. A filmve-ítéssel összekapcsolt előadás­ra a belépőjegyek 1 forintos árban kaphatók az MSZT, MNDSZ, DISZ, vá rosi titkárságokon és a SZOT terü­leti kul' úrfelelőseinél. Az előadásra minden dolgozót és békeharcost szeretettel elvárunk. — Halálozás. Orr. Moór Lajosné temetése január 2-án fél f órakor. (xl Weigert József nyugd. postakezelá teme­tése vasárnap fél t érakor. (x) — Iparosok figyelem! A KIOSZ Szilvesz­terkor családi estet rendez, melyre minden kartársat szívesen látunk. (x) — Méhészcsoport számadási taggyűlése Január 6-án défelétt tízkor. Mútvás-kiríly-u. 17. sz. Március eleji méhésztunfolyamra bár. ki jelentkezhetik. (x) — A Román Népköztársaság kikiál­tásának évfordulója alkalmából! de cember 30-tól január 6-ig Román Ze­nei Hetet rendez a magyar rádió. — A Szépirodalmi Könyvkiadó ki­adásában megjelent Gárdonyi Géza ..Egri csillagok“ című történelmi re­génye. — Az élelmezési minisztérium egy­séges gyártási technológiát dolgozóit ki és a jövő évben már eme egységes gyár'ási eljárás szerint dolgozik élel­mezési iparunk. BÚTOROZOTT szobába lakótársnál kere­sek. Sebestyén l.ajos-u. 45. (Volt Griindter). 82) REKAMIÉ és egy gyerekágy elődé. Rá- krtezi-út 75/a. Wágner. 816 TISZTVISELŐNŐ bútorozott szobát keres a belvárosban. Cím: 805. szám alatt a ki­adóban. 175 cm* JÁWA motorkerékpár jé és öl­esén eladó. Tavasz-utca 1. 817 60-as TANGÓM ARMONIK A eladó. Mind- szenl-utca i8. gil 25 LITER bor 250 forint. Vaskályha 20n forint. Marx-ót 126 815 KÁLYHÁK, különféle bútorok, rekamié. é-nk eladók, őz-utca 8. 815 MÉLY. steppeli gyermekkocsi eladó. Mai- lúth-iitca !1. Dékány. 807 FELHÍVJUK az érdekeltek figyelmét, bogy mindennemű éptilettörmelék a Pécsi Sertésiiizlnié Megyeri úti telepén lerakható ÁIl.ANDó munkára keresitek kűmfivese- két. lakatosokat, vagy koráesoknt Ugyan­ott férfi munkaerőt aerlésetetönek felve­szünk Pécsi Sertésiiizlnié. Pécs, I.ieeum-u AI.LAVnő munkára szakmunkásokat segédmunkásokat műszaki rajzolókat, gva körlett víz. és fűtésszerelési teehniknst le. hetéVg bátiva«zern1ésh«n járins génieeh n;ki|s| és szerelőiparban iártas műszak* «ziímlázót keres azonnali b-lénésre Kombii Szere'olpari VáMalal leten1 k*• ,óo Hné*et-ni» zni Komién, a’láréi úf gépműhelvben Vi Hév leknek útikiiltségiik 60 százalékát nve térítjük. 5R(8 KOMTI! Y bejáró for/ímíndenest 1-re felvé telik, Mihálovits, Kossuth I.ajos-u 22, 808 SZÍNHÁZ —mozi ............................* ii ' .......... SZÍN HÁZI MttSOBi Dec. 30-án. vasárnap ev'e fél 8 óra­kor: ÁRMÁNY ÉS SZERELEM. Ber- letszünel. (Csorlos szereposz ás) Dec. 31-én, hé'főn délután fél 4 órakor: CIGÁNYBÁRÓ. Bérletszűnet ISaffi: Szendrey Ilona) Dec. 31 -én, hói fon este fői 8 óra­kor: SZILVESZTERI MŰSOR. Bérlet- s*ziinet. Dec. 31-én, hétfőn éjjel 11 órakor: SZILVESZTERI MŰSOR Bérle szünet. Jan. 1-én, kedden délu én fél 4 óra­kor: SZILVESZTERI MŰSOR. Bérlet­szünet. Jan. l-én, kedden este fél 8 órakor: SZILVESZTERI MŰSOR. Bérletszünet Jan. 2-án. szerdán este fél 8 órakor: HATÁRSZÉLEN. Móricz Zsigmond bérlet. Kossuth: KIS PAHTIZÁNOK. Előadások: 5, 7, 9 órakor. Vasár* nap d. e. 9 és 11 órakor MATINÉ: DICSŐSÉG ÚTJA. Petőfi: CIVIL A PÁLYÁN. Előadások: fél 5. fél 7 fél 9 érakor, 30-án, d. e. 9 és II órakor MATINÉ: MUZSIKÁL AZ IFJÚSÁG. Fáklya: Szovjet-Lettorszájr. Elő­adások vasárnap és ünnepnap 4. 6 és 8 órakor, hétköznap 6, 8 óra­kor. 25 LITEREN felél újbor fejtve kapható Alsó-gytikés 6. Lámpási autóbuszmegállónál. _______________ 787 KÉ T férfi albérlőt felveszünk. Laskó-u. !0. 821 KÜLÖNBÉ JÁRATÚ szobát keres orvos bel- Túrosban, vncv környékén. Címeket: 823- számra a kindéba. FÉL háló, stelázsi és ciryéb konyhafel- szerolés ölesén eladd Zsolnay-u. 8. ' 819 GYÖNYÖRŰ magyarperzsa üsazeklifősző- járóka, fotelok, bronzcsillárok fest* menvek eladók, 11 órától. Kulich (Papnö- ve!de)-ntca 19. 8o0 VILÁGOS hálószoba ágybetéttel eladó. Mo- lolov-utca 12. Berta. 822 , V ÍÜMAS.SZEKRiEVY, éjjeliszekrény, ágy, ló>szo rinnt rác. táskagrnmafon, zsákok füg- gftay. elősrobnfai. bilgeri, női bakancs el­adó. Landler ulca 6. g(2 TELJESEN egvediilnilé idősebb nőt eltar­tásra elváPalnék. kinek legalább szolw­Konvhas lakása és hatóra van. Horváth, Kos- Mith-ntca 37., emelet. 799 KAL^B-K.U VITA újszerű áPnnofhan. füff- völnmoák. opnlbnrával. nffi téb'kabát. erős középt^rmetre eladó. Kulich- (Papnöve^eL- ulca 19. 7Q() BÚTOROZOTT ‘szoba 2 férfinek kiadó Felsőhavi-utca 62 vei szemben. 789 El ATV) pvermeká^y és orosz c«ikól>nnda. Torda-u len 11. 804 FÉR FT részére bútorozott szoba kiadó^ Felsőmalom-utca 21. szám alatt. 803 \T<3 mindenes, vntrv boiá-ónő felvétetik Cím: 783. szám alatt a kiadóban. BFURÓNŐT felveszek. Rákóczi-út 51. H. emelet. S09 M^nFRN ebédlő. fobér áev. szoV-énr, ,,íi’•dókád eladó, Cím: 814. sz. alatt a kiadó­ELADrt: f^hér. fél t'd’háló. konvbnnvz- *nl. lieTf^cl^da. iéB's/é'V^évi v. Viq vnsl-álvhft. erázvficnlÁk antik v;íríT» lá­dák. útiV^e^r ő-s ejryebck. Napy, Szabnd.«-'"- út 40.. földszint. 81^ ORVOS bútovorot* c-vnbií* ^''ó«T,#xr,vL Rsb'sv 7s -n IrÖFwvAVón femeket a Nádor.«7«Pó nortá|»n kéri leadni. 82** RtfOST «rvártmánvú. fok^fo rövid zónára "Ind^ Avinn-iili'a on Y 5 qo»? 0ÜNÄNTÜU NAPtO •» Marva» Dolgozóit P4rf|a Rnranvam**»«'#»! P6r*M-*n«tc4yrAr»nt( fanfa Felelő« «rerke«ffő PUTCrnvr.V Felelő, ktadő- ® M K R A ((VOOR ‘>rerl;e«Ttő»éff é* Hí IAMvíI.I Pábi (*errz<ti> «Te» ? _ Te?Wen t% %•) 43. M N R rrv«7ámla*?ám 03* FL*r»»r»fA«t rff I h.ft ff ferlnl Syfkrn nvomdft Páca. Mnnk4r«i MíhA’r nie« 10 ta. Telefon« 70 27 Y A »»vomdá^ri fe!r.j. Mpi f pc

Next

/
Oldalképek
Tartalom