Dunántúli Napló, 1951. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1951-11-18 / 269. szám
6 K Ä P L O 1051 NOVEMBER 18 ÁRMÁNY ÉS SZERELEM Friedrich Schiller, a XVTIT. eBézad egyik legnagyobb némát drámaírója, 1759-ben, sEüietett Marbachban. Polgári családból szárra ásott, apja «seborvos, anyja egy pék teáoysu Ó maga a SoMtudeőn lévő katonai akadémián tamilt, majd az időközben egyetemmé fejlődött irrté. *etb«n as orvoskarra iratkozott. így tett katonaorvxrsgá, idevágó fcanutoiá- tryainak eredményei voltak orvosi tárgyú dolgozatai. A Kari Eugón Württemberg!, herceg által erőszakkaI katonai akadémiába hurcolt Schiller »somban nem maradt meg orvosi hivatás szűk korlátái között Már IS 14 éves korában megnyilatkozott tehetsége szomorú játékaiban és a Haramiák cfmfi forradalmi színművét olya^, fényes sikerrel adták elő 1782- ben Mannhorimbam, hogy a herceg megtiltott neki minden irodalmi működést Schiller azonban, aki hősié- fen harcolt műveiben a polgárság emancipációfáért, aki ekkor még forradalmi erővel lázadt az önkény elten, megszökött. Ezután már csakis irodalmi működési fejtett ki és ezután írta Legjobb ifjúkori társadalmi teagédiáját: a „Kabale und Liebe“ — Ármány és szerelem dmű színművét. At Ajmámy és szerelem igazolja, hogy ox Irodalom sohasem lehet jűg- ffetSen társadalomtól, hogy az irodalom mindig valamelyik társadalmi osztály érdekét képviseli. Az Armory és szerelem kíméletlenül leleplezi az apró német államocsikák, hercegségek uralkodóinak:, uraUkodóosztályának kegyetlenkedéseit, melyeket a hatatom megőrzése, a fényűzés, a harácso- Ifis érdeikében valósággal rendszer e- •ítettek. Leleplezi az egész feudális rendszer rothadtságát, erkölcstelenségét A polgári származást! Schiller küzd a feltörekvő polgárság érdekei, ért, küzd a nép mellett, küzd az elnyomás ellesi. Heroikus ez a küzde- Itán, hiszen aiz ifjú költőt a nyomor, az öregedő Schillert pedig a betegség mellett az önkényuralom is meg akarja törni — RÉkertelerrül. Friedrich Schiller a menthetetlenül pusztulásra ttéit, halódó feudalista rend világában harcolt az emberiség célkitűzéseiért, ha nem is azon a módon, ha nem is azon az úton fárt, amely mód és út számunkra már megnyílott. Schüler őszintén feltárja müvében kora fekélyeit. Tragédiájának alak- Jai viharos szenvedéllyel, remegő dübvel, fogcsikorgató kétségbeeséssel, lendületes páth-ossza] harcolnak célkitűzéseikért. A cél nyilvánvaló, nem ködösítette el, nem rejtette a szavak eikomyái mögé a nagy költő mondanivalójának valódi, iga.z értelmét. A történelmi és társadalmi elemek e bátor alkalmazása teszi az Ármány és szerelem című remekművet is emberivé, humánussá: régies, kissé da. gályos nyelvezete ellenére is hoz- fánk közelállóvá. Az Ármány és szerelem alakjainak tragédiáján keresztül ugyanis kibontakozik az egész kor tragédiája. Ahogy a darabban a fejedelem komornyikja ejpanaszojja, hogy két fiát elragadták katonának a legdurvább erőszakkal, úgy zokoghatta volna el bánatát a kor anyáinak és apáinak, hitveseinek és gyér mekeinek nagyrésze, kiknek szeretteit ez apró német fejedelemségek urai egymás elleni viszályaik, vetélkedéseik „tisztázására“ használtak fel, vagy akiket egészen egyszerűen elad. tak más országoknak, más hatalmaknak, Kari Eugén herceg, Württemberg Schiller-korabeli ura például egy gyalogezredet és egy tüzérsz&zadot ado-tt el a Holland-Keletindiai Társaságnak évi 65.000 aranyért. Ezek elől a borzalmak elől menekült Schiller drámáiban a valóság elő , ezért' menekülnek pozitív alakjai is a valóság elől a megsemmisü. lésbe. Belinszkij ezt írja a költőről: „A kor szélieméhez alkalmazkodva realista akart lenni műveiben, de zsenijének alaptermészete úgy hozta magával, hogV költészetében az idealiz- znus maradjon az uralkodó jellemvonás.“ Azonban mégsem nevezhetjük Schillert minden további nélkül rossz értelemben vett idealistának. Mehring ezeket mondja erről a kérdés ró!: „Ha,-Schillert annak az ..idealiz mu*“.nak a szemszögéből nézzük, amely hívének maga is vallotta magát — és hányszor rajzolták már még iffy a képét —. úgy árnykép és séma gyanánt jelenik meg előttünk, akivel egy életerős és jövőjében bízó osztály nem tud mit kezdeni: olyan, mintha fordított é.ítcsön át néznök, amelyben végtelenül kicsinek látszik. De ho abból a társadalomból indulunk ki, amelyben életét le kellett fnle, a harcokból és küzdelmekből, amelyeket a társadalom által újból és újból eléje állított akadályok ellen meg kellett vívnia, győzelmeiből és vereséget bő/, úgy ofyar elevenen log előttünk állani, mintha méq éreznök szavainak lehelletét, úgy egyre nyilvánvalóbbá lesz, hogy mi az, ami életművében múlandó volt és mi az, ami halhatatlan marad. Egyikkel éppen olyan tisztába jövünk, mint a másikkal, nem utolsó sorban „idealizmusával“ is, noha a harcoló munkás- osztály ezt nem fogadja el ideáljául.“ Schiller tragédiája egy német áiua- mocskában játszódik le. A zsarnoki herceg, a kegyetlen, hatalomra törő kancellár a fejedelem kegyencnőjével akarja összeházasítani fiát, Ferdinán- dot, hogy pozícióját megszilárdítsa. Ezt a törekvést használja ki a kancellár trikóra, Wunn, hogy megszerezze magánjaik a vetólytárs: Ferdinand vem Welter őrnagy szere'toesét, a polgári származású Miller lányt. A kegyetlen kancellár, a kígyósímasá- gú, gonos^ Wurm kísérletei azonban megtörnek a fiatalok ellenállásán. Da a szerelmesek is elbuknak. Schiller megmutatja, hogy a korabeli, klérus által behálózod, kordába szorított polgárság még nem tudja szétszakítani a korszellem által kovácsolt bilincseket és éppen ezért nem győzhet. Egy eskü, egyetlen esküszó köti a vallásos leányt, hogy az egész ördögi csefezövényről lerántsa a leplet, s ő mégse mondja ki ezt a szóit, hiszen az eskü, mint ahogy Wurm a kancellárnak mondja: „A mi köreinkben semmit (sem ér), kegyelmes uram! De ennél az emberfajtánál szent.“ Az előadás — melyhez hasonlót még nem láttunk a Pécsi Nemzeti Színház színpadán _, méltó Schiller halhatatlan remekművéhez. A díszletek, a ragyogó, gyönyörű kosztümök mind-mind csak emelik az előadás nagyszerűségét, a mondanivalót szolgálják. A rendezés, mely Gékért Endre, a Nemzeti Színház rendezőjének gondos, odaadó munkáját dicséri, olyan magasságokba emeli az előadást, hogy a nézőtér az első pillanattól az utolsóig, közel öt órán keresztül a legszorosabb kapcsolatban áll a színpaddal, a drámai feszültség egyetlen pillanatra sem esik. GeÜért Endre mindenütt azt fejezteti ]íj a művészekkel, amit az író mondani akar, csupán egyetlen sze. replőnél, Szabó Samunál hagyta el a bohóckodás, az olcsó humor felé e1- hajolni az alakítást A bemutató előadás szereplői (Ödry szereposztás) méltó módon tolmácsolták a nagy költő mondanivalóját. Különösen kiemelkedő alakítást nyújtott Kálmán György Wurm titkár szerepében. Sokrétű színészi képességeinek egyik legragyogóbb oldalát mutatta be az Intrikus szerepében. Mester János színészi munkájában hatalmas jelentősiégű ez a szerep. Rendkívül kifejező, élettel teli alakítása a további fejlődés biztos ígérete. Csupán vigyáznia kell a mértékre. Somló Ferenc Miller szerepében alkotott nagyot. Ezt igazolja a második felvonásban perceken át zúgó nyílt, színi taps is. Keresztessy Mária Lady Milfordot, a fejedelem kegyencnőjét alakította. Miller Lujzával való párjelenetében őszinte, meggyőző volt alakítása. Azonban a második felvonás első képében igen gyakran a túlzott modorosság hibájába esett — még akkor is, mikor iga,- emberi érzéseinek kellett volna felülkerekedniük, papp Ibolya a kényelmes, hiú, könyököl- nivágyó Millernét hozta színpadra. Mértékadó, jó alakítást nyújtott. Gordon Zsuzsa Miller Lujzája melancho- likus, a vallás és szerelem között őr tődő polgárlányt mutat be. A fiatal művésznő néha ki akar tömi a szerep által reákényszerített korlátok közül és akkor jelentkezik az a „gor- douzsuzsás“ hangi, amelyet például a Jogar BulScsovból már jól ismerünk. Szendrő József a kancellár szerepét játszotta. N-em volt eléggé meggyőző, nem volt eléggé kifejező játéka. Ezt ő maga is érezhette és ezért igyekezett a hangjából és játékából hiányzó meggyőző erőt fintoraival, mimikájával pótolná. Szabó Samu Kalb fö- udvarmester szerepében igen sokszor túllőtt a célon. Alakítása nem tipizál, nem a piperkőc, hiú udvaroncot mutatja be. hanem egy olyan bohócot, ki akkor sem esik valóban kétség, be, ha saját nyakáról van 6zó. Hatásai durvák éG természetellenesek, az olcsó humor határáig megy, alkalmazza azt az operettben is már meg- únt fogást, hogy amúgy „szabósamu- san“ bólint, miközben nemet mond. Kevesebb humor — több lett volna! Ezek a kisebb hibák azonban elenyésznek az előadás mindenkit magával ragadó nagyszerűsége mellett. A klasszikus hatalmas sikere bizo. nyitja, hogy dolgozóink egyre közelebb kerülnek a haladó művészethez. megértik azt és ami még ennél is több: felhasználják az elmúlt századok nagyjainak segítségét szocializmusunkat építő munkájukhoz. Garami László Komló múltja, jelene és jövője Hét éve a kiállítási teremben még a bánya akkori urai élvezték az életet. Mulattak, szórakoztak, dorbézol- tafc a kom'ói kultárházban, ahova a templomból fedett köcsipkés folyosó vezetett át, nehogy az urak a rövid, alig néhány lépésnyi úton meghűt. sók magukat. Ebben a teremben, melybe dolgozónak, még a lábát is alig volt szabad betömve, ma már otthonosan jámak-kcl-nek a bányászok, a Magasépítési és a Mélyépítő munkásai, az erőmű dolgozói, hogy emlékezzenek a multira és belenézzenek a jövőbe. Mert a komlói kultúr- házban ezt mutatja be a kiállítás. A múltat, a jelent és a . jövőt. Fényképek, rajzok beszéltnek arról a szörnyű nyomorról, mely Komló jellemzője volt. A vízmű egyik dolgozója által rajzolt vázlatnál főként az asszonyok állnak meg. Mintha összebeszéltek volna, ugyanazt mondják: — De sok vizét cipeltem én is a Sóstóról vagy a patakból haza! — A sóhaj után megsimogatják tekinte. tűkkel az új vízvezeték, az egészséges vizet adó ártézikuíak rajzát. — Do jó, hogy már e’múlíiak azok az idők... Másik kép — ezt már a Magasépítési állította ki, — düledezöfalú ba- raklakást mutat. Előtte egy anyóka áll, mint a kétségbeesés, a szomorúság szobra, öregaknán, Kakas telepen, a kultúrház mögött álltak ezek a szörnyű baraklakások. Ma már egy- részüket lebontották és ahogy emelkednek Kökönyösön a7 új házak, úgv lesz mindig kevesebb és kevesebb a nyomortanya Komlón, úgy tűnik el a múltnak kihagyott átkos öröksége. Az új házak! Ezek Komló büszkeségei! A kökönyösi domb hatalmas, modem, összkomfortos lakásai eljöttek ide, a kiállításra. Minden látó. gató megnézi őket, gyönyörködik bennük. Pedig csak íri kell menni a kultúrház elé, ott látni azokat a hegytetőn „életben“ is. mint nőnek az ég felé, mint magasodnak, szélesednek várossá. De azért így, fényképen is érdekesek. Akik ilyen házban laknak, azért nézik, hogy megkeressék lakásukat, akik csak ezután költöznek új házba, azok azért, gyönyörködnek bennük, hogy kiszemeljék, milyen házat, válasszanak. Kockát-e, vagy nagy, hosszú, erkélyeset... A jövőt méregetik! Más sarokból rajz csalogatja a látogatót. A csecsemőhalálozás hét évvel ezelőtti magas százalékairól beszél a grafikon. Arról beszól, hogy a bánya urai minden egyébre gondoltak, mint arra, hogyan, milyen körülmények között születnek a bányászok gyermekei. Nyomortanyákon, ba_ rfiktakásokban, minden orvosi segítség nélkül szültek a komlói anyák abban az időben, mikor az ötéves terv városa még szukutcájú, piszkot kis bányászfalucska volt. Elég beszédesek a képek, hogy borzadva fordui jón el tőlük a látogató — és akkor ott találja maga előtt az új szülőotthon képét, a fehér ágyakkal berendezett szülőszobák fotográfiáját: a jelent. Ismét másik sarokban a jövőfői beszélnek a rajzok, feliratok. „December 21-re elkészül Kenderföldön az új böl_ csődé!“ — hirdeti az egyik. „lüS^be^ felépül Kökönyösön a százszemélyes napközi!“ — mondja a másik. A képek, rajzók, grafikonok alatt pedig apró. papírból ragasztott figurák, játékok mutatják: a jövő nemzedéke - it készül már a munkára, az építésre — a . jövő építésére.. így épül. szépül Komló, hogy a bánya épüljön és fejlődjék. Mert. itt, Komlón a bánya, Sztálinváros, Sztálin vasmű tápláló forrásának a fejlődése a legfontosabb. A mélyülő Uj- akna, az új házak, — az, új bánya, kombájn, a nagyszerű . szovjet fejtő- kalapácsok, már nagyrészt elfelejttet- ték a muH keserveit: az egészség- ügyi védelem teljes hiányát, a nyomort, a kizsákmányolás hosszú 'évtizedeit, a lehetetlenül nyomorúsággá lakásviszonyokat, a munkanélküliséget. A kiállítás emlékeztet azokra az időkre, mikor a bánya még alig-alig termelt valami szenet, mikor még nem új akna mélyítéséről beszóltok, hanem a meglévők bezárásával fe. nyegstőztek. Igaz, a múlt ábrázolása mellett ott a jelen képe is. Ott sörar koznak az élenjárók nevei a fehér faion: Kusz János, aki 4000 forintot ía megkeres egy hónapban, Frank György, akj 3500 forintot visz haza a borítékban, Bódis András, aki 3300 forintot keres havonta és a többiek sorra, akik átvéve a szovjet munkamódszereket, soha nem látott eredmé. nyékét értek el. A feliratok alatt kerékpárok, ruhák, cipők — egész kirakat! Valamennyit megvásárolhatja egyetlen havi fizetéséből akár Kusz János, akár Dull János sztahanovista vájár. A múltban egész év alatt nem vehetett volna ennyi mindent fizetéséből, még akkor sem, ha bctegbizlo_ sításra, rokkantságira és egyébre nem vonta volna, le fizetésének nagy százalékát a pénztár, még akkor sem, fia élelemre nem költött volna egy fillért som. Pedig ez csupán a jelen! A jövő még fényesebb, még biztatóbb! A bemutatott újítások, a meglévő s a még csak ezután érkező szovjet gépek, kaparósztvHiagok, az új szénosztályozó, az egészségügyi berendezések gyarapodása még könnyebbé., ' még eredményesebbé teszi az emberi munkát. .. . Ext mutatta be a komlói kiállítás! Baj társam! Hol dolgozol most? A Donyec-medencében? A Dnyeper mentén? vagy az Uraiban? Pontosan nyolc évvel ezelőtt egy hajnalon talált:óztunk utoljára. Azt a hajnalt szeretnem visszaidézni emlékezetedbe. 1943 szeptember 8-ának éjszakáján szokatlanul korán borult bíborvörösbe az égalja. Baljóslatú volt az a hajnalpír! Égett a város, amely drága volt mindkettőnknek. Égett a mi szülővárosunk — Sztáliné. /Vem lövedékek én nem bntnhák gyújtották fel. Egyszerűen felgyújtották. Zöld. és fekete- ruhás hitlerista martalócok dobtak tűzcsó- vát minden házra. Felgyújtották a várost, mert nem tudták leigázni. Valamelyik külvárosban kezünkbe került egy ilyen gyújtogató. Nem sikerült elmenekülnie Ré- szegülten <z tűzvész lángoló fényétől, a vér és az égés különös szagától, futott háztól-házig az égó fáklyával. Elkaptad a karját. Hit csinálsz, te bitang! — ordítottál rá haraggal. — Ez nem' erőd! Nem hadianyagraktár! Itt békés emberek élnek. Kisgyermekek. Mit ártottak neked ezek a kis gyermekek? Ü azonban nem értett tégedet. Nem értett volna meg akkor sem, ha ugyanezt anyanyelvéh mondtad volna neki. Nem értett meg, mert te ember voltál, ö pedig fasiszta. Te katona voltál. 6 pedig közönséges gyilkos. Erre nevelte őt-a megszállott führer. Reszkető1 térdekkel, állati félelemmel állt, előttünk. Piszkos zöld zubbonya kigombolton lógott, rajta. A zubbony ujját könyökig felgyűrte, s a fáklya fényénél vörösnek látszott, karján és mellén a szőr. A barlanglakó vademberre emlékeztetett Persze, te is jól meg jegyezted az arcát, hiszen a szülővárosunkat, gyuj. tóttá fel, de azt gondoltad, hogy soha többé már nem találkozol vele. Kitépted a fáklyát kezéből, cltapostad és tovább meneteltél nyugat felé. Amikor Berlinben széttapostad a fő-ffj/ujtoga- t'ókat is. azi gondoltad, hogy soha többé nem szennyezi be majd füst' é$ korom a béke tiszta egét De alig telt el azóta néhány év. az eget uirti feheti: pernye vonja be. Vietnamban, Koreában égnek e békés kunyhók, ömlik az ártatlan gyermekek férc. amerikai bombák hullanak békés városokra, békés falvakra. A: új gyujtogatóknok más egyenruhájuk vari.. <r viselkedésük azonban ugyanolyan, mint _■ régi qyujtogatóké volt. Nézd csak például ezt a fényképed! f elismered? Urába borii ja, ingmell szőrös testét, h iába bújik a szeme sötét szemüveg mögé Ez mégis ugyanaz a gyújtogató, aki csóvái dobott annak, idején szülővárosunkra. Csak, hogy most. vadabb gyűlölet szállta meg: fel akarja gyújtani az egész Borisz Gorbatov: LEVÉL A BÉKÉRŐL világot, el akarja pusztítom: az egész emberiséget.' Ezekben a napokban a világ minden becsű teles embere újból felemeli szavát a fenyegető háború ellen. Hadd szóljon ebben a kórusban a Te szarvad is, a szovjet katona szava, alri 1945 májusában a Reichstag előtti téren nem. azért taposta el a háború fáklyáját, hogy az új háború tűzcsóvája ismét lángba borítsa a világot. Bajtársi A gyermekek, akik azon a hajnalon születtek országunkban, most mentek először iskolába. Nem tudom, jártál-e a háború óta Szláli- noban, Ha nem, úgy feltétlenül gyere el egyszer. Emlékszel még a felperzselt Donyec-medencére? Mindenütt, ugyanazt a képet láttuk: a városok és üzemek óriási temetőjét. Sehol nem füstölt egyetlen kémény, nem találtunk egyetlen épen maradt aknatornyot sem. Nem rejtettül: el katona- könnyeinket. rí mi akltorc „»s/h’elséjfeseinlí“ nem leplezhették örömüket.. Bankházaikban vidáman pattintottuk ujjúikkal, amikor számbave.Uík: leromboltál; Sztálingrádot! Kiégett Varsó! Romok ban hever Budapest! Elégedettéu dörzsölgetiék kezüket, A romok minden békés ember számára szomorúságot jelentettek — a kapitalistáknak nyereséget, A rombolás számukra nagy üzlet volt. Ök már akkoriban számolgatták nyereségüket és türelmetlenül várták, hogy Sztálingrád, a Donyec- medcncc, Varsó és Budapest alázatosan hajtson térdet-fejet előttük és esedezzen az amerikai aranyborjú előtt. Úgy vélték, hogy e városokról is három bőrt nyúzhatnak majd le, mint ahogy most Párizsról cs Rómáról. Mi a világbékéért és az igazságért harcoltunk a fasizmus ellen — ők a nyereségért, a haszonért. Mi levertük a fasizmust — ők üzletet csinállak. Alig néhány nappal a háború befejezése előtt az amerikaiak szétbombázták a1 csehszlovákiai Skodu-műveket, holott erre már akkor hadásza- tikig semmi szükség nem volt. De ez is üzletet jelentett számukra. Bizony'yengernyi rom maradt a földön a há ború után, de a% amerikai gengszterek elszórni- tóttá/, magukat; sem Sztálingrádot, sem a Do nyec-rnedencét. sem Varsót, sem Budapestet nem sikerült kiuzsorázniok. Még ki sem hűlt a hamv. a tűzvész helyén, s máris a. romok közt siirögtek az' iskolásgyermekek és a mi hős asszonyaink Kikeresték a szerszámokat az omladékok alót és gondoson összerakosgatták Az öregek kimentek a kertekbe, hogy előszedjék ismét az elásott fejtőkalapácsokat, baltákat és szekcrccket. És leszálltak a bányákba. Az ellenség még Petrov kában volt, de Sztálinóban a katonaszerelvények kö. zott már ott lehetett Látni a nyitott téhervágo ttokon a hatalmas bányagépeket. A mi pártunk, a szovjet állam, ezekkel a hatalmas gépezetekkel segítette a munkások hazafias kezdeményezéseit. Amikor elváltunké nyolc évvel ezelőtt Sztá- lino külvárosában, az izzó zsarátnokra mutattál és így szóltál: — Most várhatnak ránk a romok, amíg végigharcoljuk a háborút. — Miért várnának? Nélkülünk is megll zdik az újjáépítést — válaszoltam, én. — Honnan vennék a munkáskezeket? Hiszen a munkáskezek ma még a géppisztolyt fogják. Megértettelek: fsa az ember három éven'ál csak azt látja, miképpen dőlnek a lövedékektől kilépett fenyők, nehéz elképzelni, hogy a kidőli fenyőkből valahol hajóárbócoluxt ácsolnak. Te akkor tovább meneteltél Nyugat felé,, de a tárnába heh/etted leszállt a hugocskád, lementek a bányászasszonyok, a menny asszony ok v a bányászlányok. Es örömmel mentek a bányába az elpusztíthatatlan öregek is, akiket az ellenség sző. gcs korbáccsal sem tudott munkára hajtani Meg nem csitult el a harci zaj, meg a vár és a puskapor szaga fojtogatta világszerte az emberek torkát, de a washingtoni gyújtogatok máris lázasan törték fejüket, tűiképpen lehetne meghosszabbítani a számukra hasznothojtó háborút. Az akkori bányász röplapokban azonban már minden egyes szó a győzelem és a béke öröméi sugározta. És ezért a békéért, az egész világ békéjéért dolgoztak önfeláldozóén a~ emberek. Mi a békéért ás nem az újabb háborúért átütöttük helyre a Donycc-mcdencct, o, nők békét akarnak? — kérdezik Olykor tőlünk hitetlenkedve a külföldi vendégek. Igen, urak! Mi a békét akarjuk .... Nem a háború kedvéért, hanem a békéén. kerültek * szénpadba az elmés új bányagépek, amelyek kimondhatatlanul megkönnyítik a bányász munkáját. A Makejevi tudományos Kutaio Intézet maga kísérleti vajaimban nem az emberiség kiirtására szánt robbanóanyagokat próbál ki, hanem olyan eljárásokkal kísérletezik, amelyek növelik a bányamunka biztonságát. Nem a háború célja, ira, hanem a békéért, uz emberek boldogidásáérl és örömteli életéért létesítették a bánya mellett új jnirkot, azért rendezik o lakóttaepefeel, ezéri aszfaltozzák az utakat, ezért építenek új kórhti- zakót, stadionokat, bölcsődéket. Igen! Szenvedélyes erővel akarjuk a békét! Jobban, mini bárki más a földön!
