Dunántúli Napló, 1951. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1951-10-19 / 244. szám

DUNÁNTÚLI ViLÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NAPLÓ A MAI SZAMBÁM: Földet és az Angliával való szakítást követelik a pakisz­táni parasztok (2. o.) — Egyiptomban megvonták az angol katona! személyek minden előjogát (2. o.t — A népi de­mokratikus országok sikerei (2. o.) — A szigetvári cipő­gyárban a vezetftségválasziások előkészületeiben erősítsék meg a pártszervezet munkáját. (3. o.) — A Kínai Művész­együttes műsora (3. o.) — Nem a „termésátlag alacsony“, hanem a vetéstervet nem teljesítették! (3. o.) A Z M D P B ARANYA MEGYEI : PA'RTBI £ OTTJÄCÄNÄK LAPJA VUL ÉVFOLYAM 24-t. SZÁM AKa táti FILLER PÉNTEK, 1951 OKTOBER 19. Pártszervezeteink és tömegszervezeteink harcoljanak az iskolai lemorzsolódások előidézői ellen Pártunk második kongresszusa megszabta felemelt ötéves tervünk felső, és középkáder szükségletét is. Révai elvtárs hangsúlyozta: „A felemelt ötéves terv megvalósítá­sának egyik döntő feltétele: támo­gatni a kultúrforradalom további kibontakozását, az egész nép szak­tudásának és általános műveltségé­nek nagyarányú emelése, az iskola_ rendszer hatalmas fejlesztése út­ján Szocialista iparunk, a mezőgaz­daság szocialista átszervezése a káderek tízezreit várja iskoláink­tól. A köznevelés területének dol­gozóitól pártunk és népi demokrá­ciánk megköveteli, hogy a káder­szükségletét, mely a terv végrehaj­tásához kell, minden körülmények között biztosítsák. Hogy eredmé­nyesen dolgozhassunk, komolyan kell foglalkoznunk a lemorzsolódás kérdésével, mely, ha nem is olyan mértékben, mint az elmúlt években, de most is megmutatkozik. Általános iskoláinkban 785 tanu­ló morzsolódott le, illetve nem ko­rának megfelelő osztályba jár. Ezen úgy segítettünk, hogy meg­szerveztük az évfolyampótló osz­tályokat, ahol egy év alatt a köze­pes és ennél jobb tanulmányi ered­ményt elért tanulók két osztályt végezhetnek el. Ennek ellenére sok szülő ottho­ni munkára fogja gyermekét, nem engedi iskolába. Gondolnak-e arra ezek a szülők, hogy míg nálunk a pedagógusok továbbképzésével biz­tosítjuk a magasabb színvonalon való oktatást, addig az Egyesült Államokban számos tanuló 13—14 éves korában még nem tud olvasni? Egy ilyen amerikai fiú mondotta: „A IV. osztályban csak zenével, mexikói ház építésével, agyagkorsó készítésével foglalkoztunkPer­sze az írás és olvasás tanulása el­maradt. Az imperialistáknak cél­ja, hogy a dolgozók minél keveseb­bet tudjanak, hogy felhasználhassák őket világuralmi terveik megvaló­sítására, hogy engedelmes ágyu- töltelékek legyenek. Népi demokráciánk biztosítja a jogot és megadja a lehetőséget, hogy általános iskoláinkat minden gyermek elvégezhesse. Helyi párt- szervezeteink és tanácsaink világo­sítsák fel azokat a dolgózókat, kik távoltartják gyermekeiket az isko­lától. Amennyiben a felvilágosító munka nem jár eredménnyel, taná­csaink a törvény szigorával járja­nak el a mulasztó tanulók szülei­vel szemben. Középiskolai vönalön lemorzsolódás — az idén első osz­tályba került tanulók kivételével —■ nincs. Az első osztályosok kö­zül több tanuló kimaradt. így Du- naszekcsőrnl három tanuló maradt ki az Építőipari technikumból és három nem is jelentkezett felvé­telre. A dunaszekcsői pártszerve­zet nézzen utána, milyen kulák- agitáció akadályozta meg értnek a hat tanulónak továbbtanulását. Ha­sonló eset törtétif az ófalui építő­ipari technikumba beiskolázott ta­nulókkal. Meggondolatlanul, a 161. MT- rendeletct figyelmen kívül hagyva, járt el a bari állami gazdaság, mi- kot az Éoítőibari Technikum há­rom tanulóját munkára vette fel. Elbocsátották ugyan őket a Dunán­túli Napló bírálata után, de a ta­nulók az iskolába nem jöttek visz- sza. Tudja.e azt a bari AG veze­tője, Nagy László elvtárs, hogy ez­zel ötéves tervünk építkezéseit, a három középkáder szakképzésé­nek megvalósításában gátolta az iskolát és akadályozta népgazda­sági tervünket? Az ellenség azzal próbálja ta­nulóinkat a továbbtanulásról és a kollégiumi elhelyezésről lebeszélni, hogy nincs megfelelő ellátás, s nem jó az elhelyezés. Nézzük meg me­gyei viszonylatban, milyen a kol­légiumokban az elhelyezés. Mészáros Károly, a Gépipari Technikum II. osztályú tanulója, kinek édesapja. 17 holdas közép- paraszt és kilencen vannak testvé­rek, elmondja: „Szeretek iskolába járni. A kollégiumban olyan kosz- tot kapunk, amilyet otthon nem ehetünk, mert mig otthon naponta egyszer, itt a kollégiumban napon, ta kétszer kapunk meleg ételt.“ EL mondja, hogy a koszt nem csak íz­letes, de bőséges Is. A tanulás le­hetősége is biztosítva van a kollé­giumban. A nevelők segítséget ad­nak azoknak a tanulóknak, akik­nek az anyaggal kapcsolatban prob­lémájuk van. Maza János, kinek édesapja munkás, szintén gépipari techni­kumi tanuló, — az I. osztályosok­hoz beosztott tanulófelelős, — el­mondja, hogy az első napokban megismertették az elsősökkel az iskola és kollégiumi élet rendjét és megkedveltették velük ezt az éle­tet. Segítséget adtak és adnak a számukra a tanulásnál is. Mindketten ingyenesen tanulnak. A diákotthoni tanulók 50 százalé­ka 50—150 forintos hozzájárulást fizet náluk és a többi diákotthon­ban is. Az összes hozzájárulás ősz- szege évenként megyei viszonylat­ban félmillió forint. Népi demo­kráciánk a baranyai kollégiumok számára hét és félmillió forintot folyósít évenként. Ha figyelembe vesszük a tankönyv, tanszersegé­lyeket, a folyósított ösztöndíjakat, tanulószoba és menza juttatásokat, az összeg jóval meghaladja a tíz­milliót. Az ellenség aknamunkája, —■ amint látjuk —, merő hazugság! Nem érthető meg a komlói Mély­építő Vállalat, a sásdi gépállomás, a Hús- és Tcjkiskereskedelmi Vál­lalat eljárása, melyek Késmárki Zsuzsanna, Szilágyi Erzsébet, Me­gyeri Anna gyakorló tanítói illetve óvónőjelölteket alkalmazták a 161. M. T. sz. rendeletet semmibe véve. Ezek az üzemek elősegítették a le­morzsolódást, elvontak attól a lehe­tőségtől embereket, hogy szakké­pesítést szerezzenek­Pártszervezeteink, tanácsaink és a tőtnegszervezéteink éberen őr­ködjenek afelett, hogy a tanuló­kat, illetve továbbtahulásra jelent­kezőket a termelő munkába ne ál­lítsák be, hogy tervünk által elő­írt káderszükségletünket iskolá­ink, főiskoláink és egyetemeink zavartalanul képezhessék. Martonosi József megyei oktatási osztályvez. A begyűjtés eredményei VERSENYBEN A NAGY OKTÓBERI FORRADALOM ÜNNEPÉNEK TISZTELETÉRE A meszesi építkezés dolgozói harcban a vállalások teljesítéséért A meszesi IV. építkezés dolgozói október ötödikén ünnepi értekezletet tartottak, amelyen elhatározik, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom évfordulójának tiszteletére még jobb, az eddiginél szervezettebb mun­kával készülnek. A vállalásukat le­vélben küldték fel Rákosi elvtársnak, amely lehetővé teszi, hogy december 15. után 12G bányászcsalád kapjon kényelmes, új otthoni. Az építkezés eddigi munkájában a dolgozók tervteíjesítésért folyó harcá­ban akadályt jelente1.t a laza munka­fegyelem. A Rákosi olvtársnak küldött levelükben a meszesi dolgozók vál­lalják, hogy a műszakmulasztók szá­mát október 15-re 50 százalékkal, no­vember 7-re 75 százalékkal! csökken­tik. Gering Gyula falazó brigádjában még nem volt műszakmulasztó. Gering elvtárs a brigád megalakulásakor meg­beszélte a brigád'.agukkal a termelési feladatokat és megállapította, hogy azokat! csak akkor tudják megvatósí- tani, ha ezt a brigád minden tagja segíti. így terelődött a szó a műszak- mulasztásokra is. A brigád tagjai el­határozták, hogy nem tűrik meg ma­guk között', az igazolatlanul mulasztó­kat. A brigád kollektív elhatározásá­nak meg is lett az eredménye. Az építkezés legjobb brigádjaként emlegetik őket, akik úgy a terme­lésben, mini a munkafegyelem meg- szilárdftúsáhan a legjobb munkát végzik. De a többi brigádokban is megvál­tozott a dolgozók viszonya a munká­hoz. A Rákosi elvtársnak tett Ígéret megvalósításáért egy emberként har­colnak az éjlfllíezés dolgozói. Ma rost es András szakmunkás bri­gádja naponta túlteljesíti a tervét és a 127 százalékos eredményével se­gíti a többi dolgozókat a 70 napos lemaradás megszűnt elésé Íren. Hasonló­an jól dolgozik és jó eredményeket ér fel a Vizli és Ciliden brigád is. A termelés emelkedett az utóbbi napokban és ezt legszcmtélteiííb- ben az egyre magasodó, új bá- nyászházak falai mutatják. Ahogy hőnek a fallak, úgy haliadnak egyre közelebb a meszesi építkezés dolgozói a november 7-re telt vállalá­sok teljesítéséhez. Lelkesen dolgoznak a Porceüángyár dolgozói d november 7-re tett felajánlásuk teljesítéséért. Harcot indítottak a selejtes munka ellen és 10 százalék alá csökkentet- féle az özem selejtszázalékát. A se­lejtes munka lecsökkentésével és a meglévő selejtanyagok újbóli fel­használásával az üzem 381.100 forin­tot takarított meg az elmúlt hónap. ban. A Pécsi Fű tőház dolsozói feladatot vállaltak magukra, amikor vállaltók a selejt megszünte­tését és az elhasznált anyagok fel­kutatását &z üzem területén. Ebbe a munkába bevonták a dolgozók szé­les tömegeit, hogy az elfekvő anya­gokat újból százszázalékosa^ haszno­síthassák. Munkájuk máris szép ered. mennyel járt. Eddig megtakarítottak 27.800 forintot. Megyénk állami gazdaságaiban eddig 138 gyapotszedő dolgozik szovjet módszerrel A sátorhelyi állami gazdaságban szerdán Fehér, Tolna és Somogy me­gyék küldötteinek, valamint a környező gyapottermelő tszcs-k dolgozóinak a jelenlétében gyapotszedési versenybe- mttlatót tarlottak, ahol a sátorhelyiek bemutatták a résztvevőknek élenjáró szovjet szedés! módszerüket. A bemu­tató újabb kimagasló eredményeket hozott. Millcs Mária megdöntötte 116 és fél kilogrammos legjobb országos szedés! eredményét és 807 száza­lékra teljesítve normáját, 121 kiló- gramm gyapotot szedett le. Keresete 177.87 forint Második helye­zést Papp Anna érte d, akt előző napi 92 kilós szedésével szemben Í02 kiló- gramm gyapotba szedett le, mig Béres Eta, a bólyi gazdaság gyapoitszedŐje 100 • kilogrammos teljesítményével a harmadik helyre került. A tapasztalatcserén résztvevők ma­guk is beálltak gyapotot Szedni. Fa­luhely! Kató, az ormánypuszt'.ni álla­mi gazdaság gyapolszedője 60 kiló 2Ö deka gyapottól szedett lé, teljesítmé­nye 401 százalék voh. A taposrtadatcsere résztvevői azzal a* edhafározással tértek vissza gazda­ságaikba, tszcs-ikbe, bogy a szovjet szedés! módszer! bevezetik, hogy a gyapotot veszteség n étik fii, időben be­takaríthassák. A szovjet módsner alkalmazásával más gazdaságokban is többszörösére teljesítik normájükatt a gyapotszedő munkások. A babarc! állami gazdaság­ban Metz Erzsébet előszedésben 21 kilőgramni gyapotot Sfedett szovjet módszerrel. A babarc! gazdaságban már hu­szonnyolcán alkalmazzák a két­kezes szedést. A károtymajori állami gazdaságban Mátnra EájoSné tizes munkacsoportja veftté át először a szovjet módszert, amelynek eredményei már most mu­tatkoznak. Csoportja tágjait megelőz­ve Matúra Lajoshé, 3ö kilogrammos szedéssel égy nap alatt bárom ember normáját teljesítette és 60 föriöií 21 fÜíért kérésétt. Nem sokkal marad! el mögötte Ruppért Anna Ő2 kilós és Te­mesvári Jánosné SÍ és fél kilós telje­sítményével. A siklósi gazdaságban már napok, óla Berezova József éri el a leg­szebb eredményeket a kétkezes szedéssel. Tegnap 237 százalékra teljesítette nor­máját, 47 és fél forintot keresett. A siklósi gazdaságban 38 dolgozói tanítoctak be a szovjet módszerre. Gyengén megy a munkások szov­jet módszerrel való betanítása a bari állami gazdaságban. A mai napig nem érkezett jelentéi ár­tól, iiogy valaki átvette volna a szov­jet szedeti módszert. A bári gazdaság vezetősége; szakemberei vegyék kezük­be az élenjáró szovjet szedési mód­szerek betanítását, mer! csak tt\ tud­ják ä fnuftkaeföhiásiyt lfekiizdW. biz­tosítani gyaptilt érmésünk veszteség nélküli Betakarítását. A jelenílések szerint a baranvamé- gyei állami gazdaságokban ^ tegnapi napig 138 fö dolgozik stövjét mód­szerrel. Boly és Szajk községek dolgozóinak levele Rákosi elvlárshoz Drága Báli őst elriárs! vünket 130 százalékra teljesítettük. A gabonabegyüjíésben a járások gyszólván semmit sem hatódtak elo- e a tegnapi nap óta. Még mindig ■em föídttóiualk a járási ős községi anácsök fcé’-lő gottdbt a kenyér- és akarmánygabona begyűjtésére, a terv éljfesitésére. A járások sorrendje nem ’á’itozott. 1 pécsi 100.5, 2. mohácsi <7.5, 3. siklósi 80.5, 4■ villányi 86.3, ■ pécsváraái 84.9, 6. szigetvári 77.7. komlói 77, 8. sásdi 63.2. 0. seVyel árás C045 százalékos eredménnyel. | A. kukoricahegyüi lésben a tegnapi j nap óta történi; előrehaladás, a járá- | sok sorrendjében változás nem tör­tént. 1. a komlói, 2. a viOMhyi járás, lhítj a loVábbi sorrend: 3. pécsváraái ,53.9. 4, mohácsi 38.2, 5: siklósi 36.6, ; 6. szigetvári 35.4, 7. sásdi Í2.8, 8. pé- esi 29.8, 9. sellyei járás 22 száza'ékos l eredménnyel. ^ se’alyel járás a tegna- ipi nap óta mindössze 1.6%-o.t haladt , e’óre d kukorioabegyüjiésben. A pécsi I járás kiesőt gyorsított az irakion. Hogy fronitszáJkastzrunkáit még job­ban megerósithessűki november hete. dikének tiszteletére vállaljuk és meg­fogadjuk Rákosi elvtársnak: 1. Az őszi retést október 15-ig be­fejezzük. í. Ä kukorica, burgonya, naprafor­gó begyűjtéséi növémber 7-re bele. jezzük. Tudjuk, hogy • népgazdaságunk­nak az ötéves terv teljesítéséhez egér­ré főbb mezőgazdasági termékre van Mi, BóJy község dolgozó parasztsá­ga, mint a világ békeezerátő népei he. talinas táborának öntudatos tagjai, a Szovjetunió és bölcs vezére, Sztálin elvtárs Iránt érzett soha él nem múló bálával és lángotó Szeretettel készü­lünk a dicsőséges Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom méltó megünnep­lésére. Tudatában vagyunk annak, hogy a mi felszabadulásunk, boldog életünk is innen Indul ki. Ez a nap volt szü­lőanyja «* dicsőséges Szovjet Hadse­regetek, mely elhozta nekünk tó akza. badságot Mi, akik az imperialisták láncos kutyájának, Tito és ga7 bandájának közvetlen közelében élünk ék tanúi vagyunk dühödt fogcsíkotgatásánák és aljas provokációinak, tudjuk, hogy a nagy Szó vj e tun i ó - vezette békefábór erőjének, Sztálin eívlárs bőieseségének köszönhetjük, hogy nem jutottunk Korea sorsára. Éppfen ezért ügy érezzük, v hogy közsógühk előretol!, szilárd bástyája a béke frontjának. Ennek mé’y át- érzóse jutott kifejezésre akkor is, amikor kenyérgabona begyűjtési ter- ha a dolgozók élelmezéséhez éa a szüksége. Megfogadjuk tehát, hegy szorosabban fölzárkózunk pártunk és kormányzatunk mögé és forrón szere­teti Rákost elvtárs vezetésével a bé­kéért és szocializmusért vívott harc. ban kötelezettségeink maradéktalan tél jest lésévé! helytállónk. Forró, harcos Üdvözlettel: Szűcs István párttitkár Dósa Pál VB-elnök Tessedik Zsázsa DISZ-tag Zsírfovics Jánosné MNDSZ-tag. Kedves Hált ősi elvtársi Szajk község társadalmi bizottsága az ötéves terv mielőbbi megvalósitá- oának, hazánk felvirágzásának és a béke megvédésének érdekében a fa­lu dolgozó parasztságával együtt vál. tolja: A terv határidő eőttt teljesítését, mert tudatában van annak, hbgy álla­munk csak ügy tud gondoskodni áz ipar gyors fejlesztéséről, a falu ipar cilckei vaió fokozottabb ellátásáról, megnöüékedelf ipari szükségletéRhéx e'égséges élelemmel ás nyersanyag­gal rendelkezik. Ezért vállaljuk, hogy a kükbricabegyüjtést tervünket no. vember 1-re, a burgonyatervünket ok. tóber 15-re, nnpraforgóbegyüjtési tér- vünket pedig bkléber 15-re teljesít­jük. A hátralévő kenyérgabonát a község már begyűjtötte. Rótt» Sándor Molnár Lajosáé tanácselnök h. MNDsá Tóth István DÉFOSZ.elnök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom