Dunántúli Napló, 1951. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1951-09-02 / 204. szám
4 N R P t O l#5t SZÉKI KM BÉR 2 KAZAHSZTÁN KOLHOZAIBAN Részletek Tass Józselné kémes! parasztküldött naplójából Kazahsztánban minden kolhozban! de minden háztáji gazdaságban Is megtalálható a ló. A fejlett lótenyésztéséről híres főid számos Igen szép ver- seayparlpájái látták küldötteink a ti szteletükre rendezett Alma-atai ló. versenyen. Az egyik díjnyertes állatot mutatja be képünk. & kazahsztáni kolhozokban Is, mini a többiekben, minden nehéz mnnkát « gép végez. Paraszt küldül tóink nla posnn megvizsgálták n nálunk teliesen ismeretlen szőlőkapáló gépet. Sok m unkneről szabadít fel, sok dolgozót kímél meg a kapálás nehéz munkájától ez a nagyszerű szovjet gép Is, lista Szovjet Köztársaság fővárosába, Alma-Atába. A repülőtéren hatalmas virágcsokrokkal fogadták küldötteink et, akik a szives fogadtatásra csakhamar elfeledték a léglát vlszonlagsá galt A szocialista ország legféltettebb kincsei a gyermekek. -A Kazah köztársaság fővárosában, AÍma-Áatában gyönyörűen berendezett otthonban laknak a Nagy Honvédő Háború elesett hőseinek árvát. Az intézetet meglátogató parasztdelrgáelót az otthon 220 lakója fogadta. Felszabadult mosolyuk, csinos öltözékük bizonyította, hogy szerető, gondos szüléikké lett a szocialista állam. Kirándulás a földalatti villamossal Sorra épülnek az új házak Kazahsztán a Vörös Csillag kolhozban — a boldog élet országa Moszkva. | I Harminc kilométer ______________ hosszan kanyarog, mint e gy hatalmas, földalatti folyam, a Metro, a földalatti villamos. Mozgólépcső szállítja le az utast az utcáról a Metro megállóhelyeire. Ez a mozgólépcső csoda érdekes valami. Az ember rálép egy sík, sima mozgó lapra, s a lábai alatt lépcsővé változik és megy lefelé, egyre lefelé. Mikor a megállóhoz ér, a hatalma», gyönyörűen diszitett csarnokban a lépcsőből ismét sima, egyenes lap lesz. Ugyanilyen mozgólépcső viszi fel az utast a főid alól a napvilágra is. Nagyon tetszett nekünk a Metró, ágy. hogy egyszer KaszanovJcs elvtárs- sal kettesben nekímdultunlc utazni rajta. ötven kopekért végigvfez bennünket a szédületesen gyors vonat az egész harminc kilométer hosszá pályán. Persze, olvasnunk kellett, hány megállót hagytunk magunk mögött, hogy majd az ellenkocsival visszataláljunk. A villamosban beszélgettünk. Egy szovjet elvtára megkérdezte Kaszapo- vkss Andrást, hova valók vagyunk. Megmondtuk: „Veugerszki". Addig-ad- dig beszélgettünk szóval, kézzel, lábbal, míg a szovjet elvtárs felajánlotta: elkísér bennünket és mindent megmagyaráz. Itt láttuk, milyen udvarias. Figyelmes, barátságos a szovjet ember akkor is, ha ismeretlenekkel beszél. I Július 23. I j kazahsztáni holI ____________I hozókban meg igen eo k ház hatalmas farönkökből épült. Ezek a kis házak is igen tiszták és nagyon barátságosak. Két szoba, konyha, éléskamra van bennük. Nincs is olyan ház, amelyben legalább két szoba ne lenne. A háború után azonban egyre inkább téri hódit a kolhozokban is a kőből, téglából való építkezés. Különösen fejlett az építkezés itt, a Vörös Csillag kolhozban. Itt már hatalmas, emeletes házak épülnek, bennük két- szoba, konyhás, fürdőszobás, minden kényelemmel ellátoti lakásokkal. A házasuló fiatalok már az épülő házakon mutogatják egymásnak: — Látod, ott fogunk majd lakni! Van ágy, hogy még csak a lervrajxon rendezkednek az áj lakások gazdái: — Ide tesszük tsz asztalt, ide pedig « szekrényt... Ezek a tervek azonban csodálatosan hamar oalóraválnak. mert olyan tram- ban épülnek itt a házak, hogy szinte az ember szeme előtt nőnek ki a földből. Gép végzi a nehéz munkát a be- tonkcveréstől kezdve egészen a mal- terszálliiásig. Azok a parasztküldöttek, akik talán a jövő évben meglátogatják a Vörös Csillag kolhozt, rá se ismernek majd, annyira kiépül, annyira megváltozik egyetlen év alatt. területet jártunk be Kazahsztánban. Pedig csak három megyében voltunk a 16 megyéből álló hatalmas köztársaságban. Az egész köztársaság huszonnyolcszor akkora, mint Magyarország. Kozákok, iizbégek, oroszok, ukránok, csugorok étnek benne, baráti, testvéri egyetértésben. Itt mindenki saját anyanyelvét használja és ezt mindenki természetesnek tartja. Itt Ismertem meg a gyakorlatban mit jelent a sztálini nemzetiségi politika. A meglátogatott három megyében számos kolhozt néztünk meg. Voltunk a Vörös Csillag kolhozban, Taldl.Kur- gonban, a Sztálin elvtárs nevét viselő kolhozban, US-Stovában, a Sztálin elvtárs és Molotov elvtárs nevét viselő kolhozokban, végül az Alma-atai Vidám étet és Kelet fénye nevű kolhozokban. Alma-Ata a Kazah Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosa, 550 ezer lakos él ebben a hatalmas városban, amelyet gyönyörű, modern utcáiról, házairól már {(leérkezésünk előtt ké. pékről ismertünk. De hogy ilyen szép. azt nem hittük, míg nem láttuk. Huszonhat felsőiskola, 100 középiskola, ötven tudományos Intézet és számtalan általános iskola neveli, tanítja a kazah gyermekeket. Kazahsztán ma már a tudomány, a műveltség, a művészet és a boldog élet hazája. Hatalmas Szojnikolái kolhozparaszt jövedelme Július 18. a Moíotov-koihorba „ jártunk. Meglátó, gattuk Szojnikoláj elvtársat, a kolhoz egyik dolgozóját. Kiváncsiak voltunk, mennyi a jövedelme egv egyszerű kolhozparasztnak, aki nem a legelső munkás, hanem olyan, akti átlagmunlcásnak neveznek. Szojnikoláj elvtárstól még egy szót seht kérdeztünk, máris megállapítottuk, hogy bőségben, jólétben élhet Kitűnő, jólszabott ruha, selyeming, szép cipő volt rajta. Feleségén is meg lehetett csodálni a ruhát és a cipőt. Az öt gyerek Is ápolt volt, gondozott. Axtán elmesélte Szojnikoláj elvtárs, hogy meny. nyi a jövedelme. Bizony, kinyílt a szánk a csodálkozástól, mert nálunk ilyen jövedelemről nem i„ álmodhat egy egyénileg gazdálkodó dolgozó paraszt, mint én, vagy, mint a többiek. Szojnikolái etvtársnak évente laleségével együtt legalább 1000 munkaegysége van. Az elmúlt évben 1400 munkaegységet szerzett a család. — Hogyan jött össze ennyit — kérdeztük hitetlenkedve. — Hát egyszerűen. Minden nap elvégeztük a teleséL gemmel a kitűzött munkát, sőt még annál többet is. A nagyobb gyerekek pedig segítettek. 1400 munkaegység szép szám. De még szebb, amit Szojnikoláj elvtárs kapott rá. 1600 kilogramm búzát, 700 kiló takarmánygabonát, 2800 kilogramm répát, 700 kilogramm káposztát, 5 kilogramm cukrot, ezen felül 5000 rubel prémiumot vitt haza Szojnikoláj elvtárs az elszámoláskor gyümölcsön és az apróságokon kívül. Ezen kívül kap 60 rubel havi segélyt öt gyermeke után. A gyermekek Iskolába, a kicsik napköziotthonba járnak, ott is étkeznek. Szojnikoláj elvtárs. felesége és a nagyobb gyerekek azonban otthon étkeznek, van ne- kik miből. erre. iá a háztáji gazdaság. Szojnikolájéknak két tehenük, egy tejőlovuk, két disznójuk, őt bárányuk és harminc szárnyasjószáguk van. Egy negyed hektár löld is a háztáji gazdasághoz tartozik. Mikor a háztáji gazdaságot néztük, Szojnikoláj elvtárs közbeszólt: — Vr> t m*rr tarai* négy bárányom is, de azokat 1600 rubelért eladtam. Éppígy a szárnyasokból is gyakran eladunk a piacon. Építkezünk, ruházkodurik: leéli a pénz. Igaz, hogy jut is mindenre. A Kelet Fénve koüiozban másodszor is végigmentünk Kazahsztán föídjén Vlmmssnfelé Ütve’ ismét meglátogattuk a Kelet Fénye kolhozt. Most már mint régi ismerősök érkeztünk meg és úgy is fogadtak bennünket a szovjet elvtársak. Kipihentük magunkat, utána már hívott is bennünket a kolhozelnök: — Elvtársak, elvtársak! Menjünk a kultúrpalotába! Tudtuk már valamennyien, hol van ez a csodálatosan szép, alig két éve épült palota, melyre a kolhoz kétmillió 200 ezer rubelt áldozott. A kultúrház felé jól megnéztünk minden házat, minden szembejövő ismerős, barátságos, mosolygós arcot. „Hadd legyen itthon minél több emlékünk erről a ieletj- hetetlen utazásról!— gondoltuk. A kultúrpalota egyik-hatalmas termében ültünk le. Körülültek bennünket vendéglátóink, a szovjet e’vtársak is. Furcsán, titokzatosan mosolyogtak, láttuk, hogy valami érdekes dolog következik. De hiába érdeklődtünk... — Majd meglátjátok — ez volt a válasz. EerrMrerve sötét lett a teremben, csak a velünk szemben lévő falon világosodott k{ a fehér vetítővászon. Peregni kezdett a film. Egyszer csak láttuk, amint leszáll egy repülőgép a lót ismert Alma-atai repülőtérén é* abból a 18 órai repülőút után megviselt, szédülő emberek kapaszkodnak elő. Mi voltunk azok! A szovjet elvlársak a felvevőgép lencséjével kísértek bennünket tanulmányútunkon, és most láttuk saját magunkat, ahogy végiglátogatjuk Kazahsztán kolhozait, ahogy megcsodáljuk a szovjet agrotehnika, a szovjet, munka elképzelhetetlenül hatalmac eredményeit. Hatalmas taps, nevetés, örvendezés tört ki, mikor az első képek után magunkra ismertünk és a hosszú vetítés után nem győztük megköszönni a szovjet elviár_ saknale, hogy ilye„ kedves meglepetésben részesítettek bennünket. Kétszer láttuk hát Kazahsztánt, de ha csak egyszer láttuk volna is, akkor sem felejtenénk el sohasem, akkor is igyekeznénk, hogy nálunk Is megteremtsük azt a boldog életet, azt a fejlett mezőgazdaságot, amit Kazah. sztán kolhozaiban láttunk. A Vörös Csillag kolhoz egyik öregjénél Július 24. A Vörös csillag kolhoz egyik apró, de ragyogóan tiszta, virá- gosudvarú házában egy öszszsítálú, öreg kazah bácsival beszélgettünk, A tisztán, rendben tartott ház, a gondozott öregember azt hitette el velünk, hogy a bácsi gyermekei, vagy unokái tartják tisztán, rendben a ház táját. Meg is kérdeztük a népi viseletbe öltözött bácsit, akinek fején ott volt a hímzett kerek kazahsapka: — Hol vannak a fiatalok? — Nincsenek nálam fiatalok, egyedül élek! — válaszolt az öreg és barátságosan beinvitált bennünket. Csak akkor kezdett beszélni, csak akkor válaszolt kérdése:nfcre, mikor az asztalon már ott kínálgatta magát egy hatalmas tál gyümölcs és a poharakban ott feketél- lett a jéghideg, sűrű bor. — Nincsenek nálunk fiatalok, gyermekeim — kezdte mondani —. egy fiam volt, de az elesett a fasiszták elleni harcban. A hazát védte. így az- tán egyedül maradtunk a feleségemmel. Csendben maradtunk, nem akartuk zavarni az öreget visszaemlékezésében, gyászában. De aztán ö maga kezdte ismét a beszédet: — Azazhogy, dehogy is maradtunk egyedül. A kolhoztagok lettek a fiaink, meg leányaink. Úgy megbecsülnek, úgy szeretnek bennünket, hogy ha betegek vagyunk: me-gápolnak, ha egyedül vagyunk: meglátogatnak. Ünnepeken pedig a kisgyerekek nagy csokorral jönnek köszönteni az „apókát", ahogy engem neveznek, meg az „anyókát" — a feleségemet, — Hogy élt azelőtt — kérdeztük házigazdánkat kíváncsian — milyen volt azelőtt a sora? ~ Hát keserű sors volt az a cár idejében. Nem Í6 érdemes róla beszélni. Robot kora hajnaltól, be az éjszakába. A fizetség pedig durvaság volt, még jó, ha nem verés. Mikor megalakult a kolhoz, nem is tudtam mást behozni, mint egy kehes lovat, meg egy faekét Körülnéztem nála. Szőnyegei, rádiója, képei voltak az üregnek. Nálunk sokáig járhatnánk a falvakat, de a városokat is, hogy ilyen szép lakást találjanak. A bácsika látta, hogy kíváncsiskodom. Ma már annál szebb itt az ólet. Válaszolt a kj sem mondott kérdésre. Láthatjátok gyermekeim, nem élek rosszul. Mindenem megvan. Nincs más dolgom a kolhozban, mint ülni és pipázni. Ha van hozzá kedvem, akkor meg a gyümölcsöst vigyázom, kárt n» tegyenek benne a madarak. Megkapok a kolhoztól mindent, amire szükségem van. Még a háztáji gazdaságot is segítenek ellátni a fiatalok. Búcsúzásnál sokáig szorította a kezünket. — Köszönöm a látogatást — kiáltotta utánunk, mikor visszaintegettünk neki. — Aztán mondjátok el a ti öregeiteknek is, hogy hogy élünk mi. a kolhozok öregei! Az üzenetet leirom, ha lesz rá módom, el ie mesélem ott, ahol csak alkalom lesz rá.
