Dunántúli Napló, 1951. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1951-09-16 / 216. szám

4 KT » Pl O 1951 SZEPTEMBER 18 Képek az ócsárdi Béke őre önálló termelőszövetkezet életéből KÖNYVNAPOK Befejezéshez közeledik a két hatalmas, —. 300—300 köbméter befogadó- képességű, — sűó építése. Az új silók saját erőből, a termelőszövetkezet malit évi hasznából épülnek, minden külső segítség nélkül. A silók biz­tosítják majd a termelőszövetkezet hatalmas állatállománya számára egész télen át a takarmányt, a csoport földjein pedig bőven termett silóznivaló termény. A silókba már nem emberi erővel tapossák be a „tehéncseme- tfét“, hanem igény beveszik a gépállomás segítségét és a silótöltőgéppel végeztetik el ezt a nehéz, vesződséges munkát. Megsokszorozódott az ál latállomány Nagy-nagy gond egy egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztnál, ha egy igás, vagy fejőállatra van szükség. Sok szájtól megvont falat, gyerektől el- •pórolt édesség, öl nem füstölt cigaretta árából gyuláik csak össze nagyke- •ervesen egy-egy jószágnak az ára. Az pedig szinte kiheverhetetlen csapás, ha egy nagyobb állat, tehén, vagy ló, — megbetegszik, elhullik. A termelőszövetkezetben egészen másképp áll a helyzet. 0‘t ■* cseménv. ha úi állatok kerülnek az istállókba, ólakba, de eziknek az állatoknak a vásárlását nem nyögi meg egyetlen tag •em. A szövetkezetben csak az állatvásárlás előnyeit ér­áik meg a tagok, hátrányukat nem, hiszen mire az ei- azámolásra sor kerül, a legtöbb állat már „ki is fizette magát", azaz megtermelte azt az értéket, melyet rá köl­töttek. Két évvel ezelőtt 20 sertéssel kezdett a csoport. Azóta fönéhány malacot, kocát, süldőt eladtak, mégis maradt , 273 röfögő, sivalkodó, örökké éhes sertés: 21 göbc, egy (tan, 181 süldő és 70 hízó. Novemberre valamennyi göbi lemalacozik: ebből újra 180 rózsaszínű turcsiorrú kisraa lac származik majd. Melyik egyéni gazda érhetett volna cl még csak megközelítőleg is ilyen nagy szaporulatot? A teheneknél is hasonló a helyzet. 20 tehenet hoztak be a csoporttagok, 20 tehenet vásárolt a termelőszövet­kezet az államtól. Ma már viszont több, mint kétsZere •éré emelekedett a szarvasmarhaállomány: 81 tehene van ■ Béke őre önálló termelőszövetkezetnek. Melyik egyéni leg gazdálkodó dolgozó paraszt tudná két év alatt meg aégyszereznj szarvasmarhaállományát anélkül, hogy le­rongyolódna, anélkül, hogy száraz kenyéren élne egész éven át? Ä csoporttagok bizony a tehenek mellett ruház- kodtak is szépen, a szájuktól sem vonták el a falatot, c gyermekeknek is jutott cukorka, meg játék! Az ócsárdi Béke őre önálló terme lőszövetkezet már a mindennapi mim ka és a begyűjtés terén megmutatta, hogy a szövetkezeti gazdálkodás maga­san fölötte áll a kisbirtokon, a parcel­lákon folytatott gazdálkodásnak. Ócsárd megnyerte a Megyei Pártbi­zottság begyűjtési vándorzászlóját és azt meg is tartotta. Ócsárd példája ezen felül azonban még azt is meg­mutatja, hogy a nagyüzemi gazdálko­dás több lehetőséget ad a dolgozók­nak kulturális fejlődésre, mint ar egyéni vesződés. A szeptember nyolcadikén és kilen cedikcn lezajlott Könyvnapokon a he lyl tanács, a földművrsszövet kezet és a termelőszövetkezet közösen megmu­tatták, hogy igazán harcos támogatói és részesei a szocialista kultúrának. A traktorosok — akik idehaza voltak —, valamennyien értékes könyveket vásá­roltak. Persze voltak olyanok is, akik távoli községek határában végezték munkájukat és így nem vehettek részt a Könyvnnpokon. Azonban így is nyolcadikon délre már csak kél darab könyv maradt az egész sátorban, a többi elfogyott. így teljesítettük vállalásunkat, me­lyet Szabó Jánossal tettünlt, hogy a könyvnapi könyveket utolsó darabig eladjuk. A tanács és a tömegszervezetek ts szép szánmai vásároltak. Ezeket a könyveket az ócsárdi könyvtárnak ajándékozzák, melynek könyvállomá­nya igy 490 darabról körülbelül 500 kötetre emelkedik. Az olvasók már eddig is szorgalmasan látogatták a könyvtárat, remélhető, hogy a köny­vekben gyarapodott, könyvtárnak még az eddiginél is több látogatója lesz CrCiNViA V1NCF könvyyfárrS. A belépőknek nem volt birkájuk, így a csoport, majd később az önálló termelőszövetkezet az államtól kért törzstenyészetet. 150 birkát kapott is a csoport (az árát azóta már kifizették) és ebből fejlődött ki a 347 tagú bir­kanyáj. A juhok igen szép jövedelmet hoznak a csoport­nak, hiszen az állatállomány növekedése együtt) ár a jö vedelem növekedésével. A «ok állattal természetesen sefc gond is van. Egyelőre szanaszét fekvő Mállókban, korszerűtlen ólakban helyezkedtek el az állatok, de a közeli napokban már megindul az átköltözés az új istállóba, az új hizlaldába. így csökken majd a gond, a vesződség és emelkedik tiovább az állatok hozama. .. . „uiujtau uvuu uoxkuzíK uutr xoioganu e*te. uep vege* azon min­dent, amit csak lehet. Mostanában traktor pöfög a határban, húzza maga után a sok barázdát hasító ekét. Elvégzi időre a termelőszövetkezet a szántást, pedig 1021 holdat nem gyerekjáték feltörni. De a terv gépállo­mást adott a falunak, a gépállomás pedig szívesen adja oda a gépeket a termelőszövetkezetnek. Jó azokon a földeken szántani, ahol vontatás, üresjárat nélkül akár egy hétig is eldolgozhat egy traktor. A termelőszövetkezet a szapora, gyorsan fejlődő yorkshrref fajta sertést tenyészti. E fajta szaporaságánek, gyors fejlődésének köszönhető, hogy a sertésállomány rohamosan emelkedett. A kismalacokat csak nemrégi­ben választották el, de a sertésgon lozók máris készülnek, hogy a 21 gó­bétól novemberre várt közel kétszáz-őnyi szaporulatot el tudják majd Üt­ni. Kell is a szaporulat, hiszen az egész környéken várják a termelő- csoportok, egyénileg gazdálkodók, hogy a nagysxaporlatu, gyorsan iejlődő állatokból vásárolhassanak, Lengi Mátyás, Vörös Jenő és Ménesi bácsi gondtalan, békés öregkora Lengi Mátyás nem fiatal ember, túl van már a hetvenöt életéven. H* egyénileg gazdálkodna, bizony nem sok hasznát vennék a gazdaságban. A termelőszövetkezetben azonban inas a helyzet. Ott jól fel tudják használni azt a munkát, melyet Lengi Mátyás végez. Egyik nap terményt forgat, másik nap tüzürségre megy. Tciv «vprzeft már eddig Lengi Mátyás több, mint nyolcvan munkaegysé­get. Megkapta fejadagját, munkaegységei után a termé­szetbeni járandóságot, az elszámoálskor pedig megkapja pénzben is munkaegységei ellenértékét. Nem lesz gondja megélhetésre, mint némely egyénileg gazdálkodó, kiöre­gedett dolgozó parasztnak, aki mindenkinek csak útjában áll. De a munkaegységeken kívül Is van jövedelme Lengi bácsinak. Beadott állatai után négy éven keresztül kapja a törlesztést, négy év után pedig már összejön annyi a kétszázalékos szociális alapból, hogy biztosítani lehet be­lőle Lengi Mátyás és á többi öreg fenntartását. ® Vörös Jenő, a termelőszövetkezet éjjeliőr« ugyancsak felül jár már a hetvenen, ö még ráadásul beteges is, alig jött össze negyven munkaegysége. Persze; mivel ön­hibáján kívül nincs meg Vörös Jenő 50 munkaegysége, megkapja fejadagját és mindent, ami járl És Vörös Jenőnek nem is jár kevés: 14 hold föld után a föld járadék, két disznó, két tehén és egy kocsi után a törlesztés négy éven keresztül (az új belépők ezt egy éven belül megkapják de Vörös Jenőnek így négy évre elosztva még jobban jön), ez olyan summát tesz ki elszámolásra, hogy Vörösék nemcsak megélnek belőle, ha­nem ruhát, cipőt is tudnak vásáro'ni. Orvosra, gyógvszer- re pedig nincs gondjuk: a szövetkezeti tagok egyúttal a betegbiztosító tagjai is és ez biztosítja számukra az in­gyenes kezelést és az ingyenes gyógyszert. 80 sertést állított be a termelőszövetkezet hizlalásra. Ez természetesen nem a csoporttagok saját szükségletét hívatott fedezni, hiszen mindenegyes csoport tagnak van háztáji gazdálkod fsában hízója. A hízók a termelőszö­vetkezet jövedelmét, vagyonát szaporítják majd és ellátják hússal, zsír­ral a várost, az Ipari dolgozókat, akik gépekkel, építőanyaggal, baráti se gítséggel támogatták a termelőszövetkezetet. A gépesítés, a szakszerű növényápolás hö termést biztosit Gazdag év volt az Idei jól fizettek a földek a beléjük vetett magvakért. Szépen termett búza, rozs, árpa és zab, de a több! terménynél sínes sem­mi hiba. Három és fél kataszteri hol­don Ültetlek a tsz tagjai például do­hányt A jó talajelőkészítés, a gon­dos növényápolás eredménye, hogy a a három és fél holdról 40 mázsa do­hányt szüretelnek le a dohányosbri­gád tagjai. Krumpliból 10 holdat ültettek be. Jó Idő járt a burgonyára, sokszor meg is kapálták, nem csoda hát, ha 110 mázsát ts leszednek majd holdjá­ról. Gyönyörű lett a inásodnövényvetés- ként ül létéi1' egy hold nyárikrnmpli. A termelőszövetkezet ismét tanult: a következő évben már nem egy, hanem öl holdon vei jól fizető, gazdaságos nyári burgonyát. Húsz kataszteri holdon olajlen! ve­tett u tsz. Az olajlent már elcsépelték. 138 mázsa jött ki belőle tisztán. Ez önmagában 60.000 forint jövedelme! jelent. A szép termés nemcsak a kedvező időjárás, a jó munka következménye. Sokat köszönhetnek az ócsárdiak a gépállomásnak Is. A jól elvégzett szántás, az egyenletes vetés — ezeket a munkákat kizárólag a gép végzi a szövetkezeti földeken — nary ban elő- segíteMe a jó lermésáHabokat. Hoz­zájön ehhez még az is, hogy a szem- veszteség a lehető legkevesebbre kor­látozódott, hiszen az nratás! és a lie. hordást felerészben már ugyancsak gép végezte. Persze nemcsak kezelést és gyógyszert kapnak díjta­lanul a csoporttagok, hanem, ha kell, ingyenesen kórházi ápolásban is részesülnek. Ménesi bácsi például alig egy hónapja jött ki a kórházból, ahol gyomorfekéllyel ope­rálták. Sem az operáció és a kórházi ágy, sem a gyógy­szer és a kezelés nem került neki egy fillérjébe sem. Persze Ménesi bácsi nem tud egy pár hónapig komoly munkát végezni. Nem is baj. Bal esek akkor lenne, ha Ménesi bácsi nem lenne termelőszö­vetkezeti tag. Akkor nem volna kit küldeni az eke után, nem lenne sen­ki, aki helyette végezné a trágya-hordást, a viliázást, az etetést, a vetést és azt az ezer más dolgot, ami egy gazdaságban akad. A termelőszövetkezet­ben állandóan kell 5—6 ember könny ebb munkára. Segíteni a zsákot tarta­ni, a raktárban magot forgatni, tüzör séget, vogy éjjeliörséget állni, 6tb. A termelőszövetkezetben szebb, könnyebb az öregek élete. Megköny- nvíti életüket az összefogás, a ko'lektív gondoskodás! 181 oró»D,te ehex süldő röfög állandóan a termelőszövetkezet tanyáján ennivaló után. Az állatgondozók alig íjyözlk az ételt követelő állatokat eöátni. Nem miatti a ennivaló nem akadna bőven, mert termett takarmány a termelűvüővt’tkezet földjein elégi De lassen megy - „felszolgálás“ és mire az etetők befejezik az egyik vályúnál, újra kezdhetik a másiknál. Kntnyák Ferenc sert érgondozó egy-egy plMamtással felméri a rengeteg ál­latot, aztán jókedvűm kiáltja oda mn„tr.-soimdc: „Ezekből lesznek asaUm ízép (ookákT

Next

/
Oldalképek
Tartalom