Dunántúli Napló, 1951. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1951-09-02 / 204. szám
1*51 AUGUSZTUS 21i N Ä P L O 7 A magyar szénbányászok múltjáról A kiegyezés «tiai esrtendőkbeo «rAteljesebben indult meg a magyar ipar fejlődése. De ez a fejlődés a nagybirtok éo a bel- és külföldi nagytőke szövetkezett elnyomása alatt mérhetetlen nyomorral és szenvedéssel sújtotta az egyre növekvő munkásosztály. Az eredeti tőkefelhalmozás borzalmai kisérik a magyar gyáripar és különösképpen a bányakapitalizmus megerősödését. Elnyomás, mérhetetlen kizsákmányolás, lakásnyomor, jogtalanság és az öntudatra eszmélők állandó üldözése jellemzi a bányakapitalizmus magyar- országi fejlődését. — Az 1872-ben szüíe'eít Szóh J.- zsef (született Somosúj falun, később Somoskőújfalu), szülei a Radvánszky uradalom oselédei voltak, 1896 tavaszán, tehát tizennégy éves korában szállt le a József-aknába- Felnőtt ember munkáját végeztették vele a negyedik sikló alatt, míg össze nem esett. Hat hónapi betegség után csillés, húszéves korában segédvájár, huszonnégy- évea korában vájár. írni, olvasni maga tanult, 1890-ben, tizennyolcéves korában írta le először a nevét. A felvigyázók valóságos hajcsárai voltak a munkásnak, ellenségei a bányásznak. Becsülettel rangot, polcot, a bányász csak ritkán ért «1. Napirenden volt a apicliség, — az árulás, Majguth felvigyázó 1895-ben egy palás csille miatt hit bányászt leszámoltatott, többeket tíz-tizepötévi munka után, családjukkal mit sem törődve Szóh Józsefet és azokat, akik az induló bányászszervezkedésnek részesei Lettek, fekete listára tette a bányakapitalismus. A bánya- omlás, a sujtólégrobbanás, a bányász- halál mindennapos volt A szerencsét- lennéváltakról nem volt gondoskodás. A társládai orvos, mint a bánya embere a legsúlyosabb betegségek esetén is osak a legrövidebb gyógyulási időt engedélyezte. Az induló szakegylcti mozgalmak szervezőit eltávolították a bányákbóf és a kitörő első imperialista világháború ezredéibe sorozták őket. A bányászok lakásviszonyai minden képzeletet meghaladó módon elviselhetetlenek voltak. A nógrádi szénmedencében a bányák feltárása idején és még azután évtizedekig a bányász üreget vájt magának a hegyoldalban, az elejét bedeszkáztá és megvolt „a lakás." Sinszeget vert a falba fogasnak, néhány ezál deszkából ágyat eszkabált, vaskályhát „a bánya adott“, ez volt az otthona. A tatai bányászok nem felejtették el az ellenforradalmi évek galibáit ahogy a hetes iszapgödörben A kalyibákat nevezték. A föakná6zok és aknászok kertes házaitól távol a bányásznegyed úgy húzódott meg, mint valami fegyenctelep. Minden okuk megvolt hát, hogy a proletariátus diktatúráját szeressék és védelmezzék a bányászok. Nem véletlen, hogy Rákosi elvtára éppen bányászalakulatokkal védte _ Salgótarján vidékét a behatoló Imperialisták ellen. A dicsőséges proletárdiktatúrát ez imperialista túlerővel leverő ellen- forradalom egyik Legfőbb pénzelője, támogatója és haszonélvezője a bá- nyakapitalizmus volt. Horthy pribékjei, csendőralakulatai irtóhadjáratot kezdtek a bányászok legjobbjai ellen. Szín József főhadnagy, Miskolcon a Csabai kapunál levő kaszárnyában a )hös kommunista bányászok megkinzá- sában, meggyilkoltatásában találta legfőbb örömét. Tatabányát Hubert főhadnagy csendőrkülönítményei «fegyelmezték“ meg, Réhling Konrád bányaigazgató kívánságára elhurcolták a legjobb harcosokat, a bányamoz- galmak vezetőit: Fodor elvtársat, Bö- decs Gyulát, Simont, Javoreket. Az 1919 szeptember hatodiki tüntetés az elhurcoltak kiszabadítását és az éhbérek felemelését követelte. Réhling (Conrád igazgatónak Hubert főhadnagy vezényelte- csendőrsortűz volt We A válasza. Ekkor hullt az Igazgatósági épület elé holtan Kuczi József, Mojzek József elvtáTsak, Dorogi a tütsztoiiek közül és mások. A súlyos Sebesülteket stráfkocsikra dobatta Buber főhadnagy. Terror és éhség: >z volt Horthy Miklós, Vida Jenő és Réhling Konrád korszaka. A* ellenforradalom ideje alatt a iányász elvtársak sok hőst, harcost idtak illegális pártunknak, fenntartották maguk között a jobb jövő regényét. Ezért mondta Rákosi elvtárs íz Országos Bányászértekezleten: iMi valóban nem feledkezünk meg »ányá&zainkról. A Magyar Kommu- feta Párt története a magyar bányásszal elválaszthatatlanul össze van fűzve. így volt ez már 1919-ben, így volt a Horthy-fasizmus nehéz évtizedeiben és így volt az 1945-től kezdve szakadatlanul.“ Rákosi elv- társ itt részletesen ismertette az ellenforradalmi idők bányászainak sanyarú életét. Azt a tényt, hogy Bu- nyik Pál perecesi vájár boldog volt havi tizennégy műszakjával. Ekkor a keresete 85.51 pengő volt. Számláján az összes levonás után (nyugbérjáru- lék, betegségi járulék, zenedíj, kereseti adó, rokkant adó, anyagmegtérítés, fogyasztási szöv. üzletrész, élelemre, mészárszékre, római katolikus és református egyházi adóra) tehát 85.45 P levonása után mindössze hat fillér maradt. A MÁK tatabányai üzemnél Dietrich József vájár 17 műszakot teljesíthetett. Egy műszakért 5.10 P kapott. A levonások után ’’atvanhet fillér tartozása maradt. Ugyanakkor amikor az ország legjobb vájárjai így éltek, kínlódtak, Réhling Konrád bányaürfvi tötanásocs, bányaigazgató a központi igazgatósághoz intézett, 1941. április 10-én kelt bizalmasnak jelzett levélben saját jövedelméről a kővetkező elszámolást közli: Törzsfizetés 52.000 P, üzemi jutalék 10.400 P, karácsonyi segély 22.333.33 P, közgyűlési jutalék 10.833.32 P, termelési jutalék 2.392 P. összesen 97.958 65 P évi jövedelem. Egyidejűleg Csanádi bánya-igazgató bhalma,s levele közli a tokodi üzem legkisebb és legmagasabb órabéreit. Ebből kiderül, hogy a kazánfűtők legmagasabb órabére 46—54 filer, az ácsoké legalacsonyabb fokon 34, a legfelsőbb fokon 60 filiér volt. Ugyancsak Csanádi bizalmas jelentéséből tudjuk, hogy a bányász éCet-standar- dát a legminimálisabbra is redukálva, képtelen a mai keresetből megélni. (1942. X. 1.) Hogy élhetett volna meg a bányász, amikor igazgató szerint is az élelmezésre minimálisan 74 P 67 fűéért kellett költenie és ennyit is csak ritkán keresett. Hogy óit, küzdött a bényterftofcaiL ság? Vida Jenő 1937 május 29-i levelében közli a bányaigazgatósággal, hogy álláspontja a bányászgyerekak iskoláztatásáról a következő: «a mi szempontunkból nem kívánatos, hogy azoknak a száma, akik 12. életévük betöltéséig a 6 elemit elvégezni kép- telenk voltaik, továbbra is iskoláink létszámát terheljék ... fenti álláspontunkhoz képest igyekezzék a tanikö. telezettség alól felmentésre javasolt gyermekek számát növelni.“ 1939-ben Vida Jenő értesíti a bányaigazgaiósá- got, hogy nem helyesli a bányászok és alkalmazottak esetleg érettségizett gyermekednek a bányaszolgálatba való tisztviselői kinevezését Tajliov András ezért járhatott csak hat elemit ezért kellett neki kilencéves korában már a Gerecse, hegyre járni, ezért kellett a hetes telepi iszapgödör galibájában felnőnie, korai paraszti- és bányamunkám. Ezért végezhetett Baksa Vilmos, az oroszlány-bánya XVI.os akna párttiikára is csak hat elemit és lett 12 éves korába,, Palicza János tehénpásztora, ezért kellett Gerő bányafőfelügyéó- nél kiskorában inaskodni és nyolc kályhával 22 fok melegre fűtenie a perzsaszőnyegekkel borított lakást. Ezért kapott Baksa Vilmos a kistere, nyei bányában 1940 októberében 2.20 P-t napi munkájáért. Nyngedtau mondhattak, hogy szinte senki sem köszönhet többet a felszabadító, hősi Szovjet Hadseregnek, mint a magyaT bányász, hogy senki sem köszönhet többet a népi demokráciának, mint szénbányászaink. Egész életük, sorsuk gyökeresen meg. változott. Bánhidán, Komlón, Oroszlánybányán és még az ország sok más bányájában eltűnnek a kalyibák, modern munkásházak fürdőszobás la. kásáiba költözködik a bányász. A kaparószalagoktól a rései óg ép ékig, a bányaépítés mlnden eszköze könnyíti a munkát. A bányász érzi, hogy övé a bánya, az o-rszág, a jövö! hírek VASÁRNAP, SZEPTEMBER 2 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: (0/3. sz. („Gránátalma“) gyógyszertár, Száchenyi-tér 5. Telefon: 29-81. 10/8 iz. („Őrangyal“) gyógyszertár, Kossuth L,-u. 81. Tel.: 23-94. 10/12. sz. („Isteni jondviselés“) gyógyszertár Doktor S-u 17. Telefon: 13-53. — NÉVNAP) Johanna, — IDÖ3ÁRÁSJELENTÉS: Várható időjárás vasárnap eslig: Változó felhőzet, melyből már kevesebb helyen lesz csapadék. Az élénk, helyenként viharos erősségű északnyugati-északi szél csak lassan mérséklő, dik. A hőmérséklet nyugaton alig változik, kebelen csökken. Várható hőmérsékleti értékek az ország terűidére: vasárnap reggel nyugaton 12—15, keiden: 14 17, délben országszerte 22—26 fok. — A város tanácsa vb. kereskedelmi osztálya felhívja az üzemi étkeztetésében résztvevő dolgozók, vala. mint az üzemi konyhák figyelmét arra, hogy a belkereskedelmi minisztérium rendelkezése szerint szeptember hónapra csak alapjegyen levő' zsír jegy fogadható el, — A városi tanács végrehajtábizottságá- nak VIII. oktatási és népművelési osztálya értesíti azokat a szülőket, akik gyermekei írét óvodába, napközi otthonba óhajtják já ratni, hogy behatásuk 1951 szeptember hó 3- ún, 4-cn és 5-én reggel 8—12-ig, délután 4— 7 óráig történik. Minden gyermek új keletű röntgen orvosi bizonyítványt, szüle lesi, himlő- és diftéria oltási bizonyítványt tartozik magával vinni. (x) — Búrtlai Mária táncművészeti intézetébe Irányi-tér 2. boírntások szeptember 3-tól 9-ig, régi növendékeknek 6-ig. Művészkép zésre 10 éves leányokat, ti—12 éves tiúka felveszek. (x) — A pécsi 19. sz. kohó- és gépipari technikum (volt felsőipariskola) közli, hogy megfelelő jelentkezés esetén stabil gőz-- kazánfűtői és stabil gőzgépkezelűi tanfolyamot rendez. Felhívjuk mindazokat, akik ezen tanfolyamot elvégezni akarják, úgy jelentkezésükkel mielőbb forduljanak a technikum igazgatóságához Pécs, Rákócziét. 79. sz. alá. — Értesítjük biztosított munkatársainkat, hogy a komlói rendelőintézetben, melvet kormányunk az 5 éves terv keretén belül épített, a jobb betegellátás érdekében u következő szakrendeléseket helyeztük be melyek 1931. évi szeptember hó 4 én regi gel a rendelésüket meg is kezdik. Röntgen, therápia, laboratórium, gégészet, nőgyógya szat, fogászat. uuhuhap sz>epfemb( 8-9-W — A pécsi felsőszigeti városrész körzetében szervezett dolgozók általános iskolájában áj tanfolyami tagosatok nyílnak meg. Az iskola naponta este 6 órától működik az, Alkotmány-utca 38. szám alatti iskolaépületben. Jelentkezni ott lehet, vagy az Alá- jos-utcai pártszervezetben. — A városi tunács oktatási osztálya értesíti az érdekelteket, hogy az óvodákban ts napközi otthonokban a beíratások szeptember 3, 4, 5-én lesznek reggel 8-H2 óráig és d. u. 4—7 óráig. Minden gyermeknek újkeletű röntgen, diftéria, himlő és születési bizonyítványt kell magával hozni. — Megalakult a Szakszervezeti Tanáes Baranyaniegyei Népiegyüttese 1951 augusztus 30-án. Az alakuló gyűlés, mintegy 100 önként jelentkező működő tag résztvételé- vel igen lelkes hangulatban folyt le. Az énekkarba új tagok még jelentkezhetnek, hétfőn és csütörtökön este fél 7 órakor a Szakszervezeti Székházban. — Az Egyetemi Könyvtár folyó hó 1-én a kölcsönzést és olvasótermét megnyitotta. Nyitvatartási idő a kölcsönzőben 8—15.30-ig, az olvasóteremben 8—19 óráig. — Pécs város tanácsa az alábbi utcanevezóseket határozta el: Aidinger János-utca Attila-utca elnevezést kapott. Ezzel a határozattal a József Attila-utca a Szabadság-utcánál kezdődik és a Megyeri-útig tart. A Meszes-telepi építkezések által hat ú) utca létesült: 1. Sztahánov-utca, 2. 1 Ötéves terv útja, 3. Zsdanov-utca, 4. Zalka Mátc-utca, Feitig Imre-utca (bányász vértanú), 6. Keller János-utca (bányász vértanú) elnevezést kapta. — Halálozás, özv. Lösch Istvánná temetése szeptember negyedikén d. u. fél 4 órakor lesz. (x) — Gött Edéné temetése kedden délután 4 órakor lesz. (x) — özv. Szabócsy Istvánná temetése hétfőn 4 órakor lesz. (x) % II V* J | Wl MIV« az országos egyéni csapatbajnokság ii számunkban közöljük a tenisz- letfesen összeállították. Férfi e< KENYÉRJEGYEK BEVÁLTÁSA a 158/1951. M. T. rendelet elrendelte a kisipari dolgozók és fiatalkorúak kenyér- fejadagjának felemelését. A rendelet értelmében szeptember hó 1. •napiától a felszín alatt dolgozó bányászok napi 100 gr-mal, a nehéztesti munkások és külszíni bányászok napi 100 gr-mal, a fizikai dolgozók napi 50 gr-mal, a 12—18. éves ellátatlan fogyasztók napi 50 gr-mal növelt hatósági jegyes kenyérellátásban részesülnek. Figyelembevéve a fojadngemelést, szeptember hó l-től kezdve a közellátási jegyekre az alábbiak szerint történik a kenyér kiszolgáltatása. ,,B“ ellátási területen. 311. számú jelzésű pótjegyre vnlameny- nvi 750 gr-os szelvényre 100Ó gr. 312. számú jelzésű pótjegyre valamennyi 500 gr-os értékű szelvényre 800 gr, az 1000 gr-os szelvényre változatlanul 100 gr-os. 314. számú jelzésű pótjegyre az 500 gr. értékű szelvényekre 800 gr. n 250 gr. értékű szelvényekre 250 gr. 317 számú jelzésű pót- jegyre szeptember 1—23-ig érvényes 250 gr szelvényekre 350 gr, szeptember 26—30-ig érvényes 230 gr. szelvényekre 500 gr. ».C*‘ ellátási területen: 3-\ sz. jelzésű kenyérpótjegy valamennyi 400 gr-os szelvényére 690 gr. 34 sz. jelKeddi számunkban közöljük s tenisz bajnokság részletes programját. A Balokány-ligeti teniszpályák már frissen »»lakozva várják az első, Pécsen rendezett országos egyéni csapatbajnokság résztvevőit. Baranya megye sportbarátai nagy érdeklődéssel tekintenek az új rendszerű verseny elé ,mely összeköti az egyéni bajnokságot a csapatversennyel. A versenyzők helyezésüknek megfelelő pontszámot kapnak ,a csapatbajnokság győztese pedig az a csapat lesz, amelynek első négy versenyzője a legeredményesebben küzdött. Vasárnap délelőttig megejtik a sorsolást, melynél már figyelembe veszik a budapesti Tizek Bajnokságának eredményeit is. Már eddig is óriási érdeklődés nyilvánult meg a verseny iránt, A versenyrendezőséghez eddig 130 nevezés érkezett. Az indulók közt találjuk az országos ranglista valamennyi élversenyzőjét. Baranya megye csapatát, már véglegesen összeállították. Férfi egy«»1 ben Gulyás István, Sikorszki István, Ugrosdi Jenő és L&czkó Pál indul, női egyesben Ernőházy Lajosné, Ta-i máéi Lia, Czibulka Mártonná és a sérült Bajtai Istvánná helyett Komjáthy Györgyné küzd majd a megyei színekben. A férfi párosban Gulyás—< Ugrósdi és Laczkó—Síkorsziki indul, a női párosban Ernöháziné Tamási és Czibulkáné—Komjátiné versenyednek, míg a vegyespárosban Ernöháziné—Gulyás, Laczkó—Tamási-párok képviselik Baranya megyét. A verseny ünnepélyes keretek közt indul. A versenyző csapatok szinpompás felvonulása után Kert és» István elvtárs ,az OTSB kiküldöttje nyitja meg az első, vidéken rendezett országos teniszbajnokságot. A verseny, melynek részlete* programját a keddi számunkban közöljük, egy és kétforintos helyárak mellett tekinthető meg. Egy ssstahanovi&ta váj ár •labdarúgó két élete A Mecseknek Pécsbúnyatelep felé hézódó lankái között, igen szép környezetben fekszik Borbála-telep, Széchenyi- és András-aknákon dolgozó bányászok lakóhelye. A múltban Cassian néven ismerlek a települést, így hívták azt a „bányabárót“, aki élet és halál ura volt, aki korlátlan tulajdonának tekintette az apró lakóházakat éppúgy, mint a benne lakó elcsigázott és kizsákmányolt bányászokat. A felszabadítás még nem tudta eltüntetni teljesen a bűnös múlt emlékeit. A telep alsó részén egymás hátára épített, leve gotlen, egészségtelen, apró, ablaki!, inkább börtönnek tűnő házak azt mutatják, hogy ré^ou az ember nem számított értéknek. A ÜGT volt kénvurai csak a hasznot húzták a földből, nem törődtek azzal, hogy munkások milyen életkörülmények között élnek. A jelenre csupán a házak előtt üldögélő és barátságosan visszaköszönő öntudatos bányászok és a szűk utcákon boldogan futkározó apró gyermekek emlékeztet, nek, nemrég a telep felső részén épült egészséges ,házak és a lakosság ellátását biztosító csinos Népboltok. Ilyenkor, estefelé gyakran megesik, hogy a pihenő bányászok kézenfogják gyermekeiket, elsétálgatnak a domb,vonulat keleti szélére és órákon keresztül nézegetik a mozgalmas tájat. .Különösen az egyik részen látható kép ngné/J* meg fírfeimtdkcA: ••emberi a meszesí építkezésnél egymásután emelkednek a korszerű kétemeletes bérljá- zak és a füstölgő kémények bizonyítgatják, hogy egész sereg bányászcsalád költözött mar át az egészségtelen, szűk lakásokból Á közeli tájkép tehát a jelenen keresztül a biztató jövőt mutatja a Borbálat-telep* bányászoknak. Nem csoda tehát, ka ** apró gyermekek egyre többször hallják $ mnlt szomorú történetei mellett a boldoi jelen és a még boldogabbnak ígérkező jött» tervezgetéseit. A telep felső részén, ahol már egétzséges-ebb, levegősebb, kertes házakat láthatunk, az egyik ikerházból vidám zene hallatszik az utcára. A küszöbön szélesválltu barátságos tekintetű, magas fiatalember keményen szorítja meg a látogató kezét. Wagner György sztahanovista, az NB II-e# Pécsbányatelepi Bányász labdarúgócsapatának balhátvédje a ház lakója. Bent a ra* gyogóan tiszta konyhában a fiatalasszonylca az utolsó üveget rakja el. — Egész nap befőztem télire — magyarázza. Wágner Györgyök boldogan, megélésedet, ten élnek, erre mutat a takarékos kis lakás, az új bútorok és mindaz, amit a fiatal sportoló elmesél életéből. Az élet sajnos nem volt mindig ilyen zökkenőmén te*, ilyen boldog. A MÚLT A JELEN 300 gr. ' ” 0.............. ycT ^ fejadagok szerint fogja a kiskereskedelem beváltani a kenyérszelvényeket. Október hónaptól kezdődően a konyér- szelvenyek már a magosabb fejadagnak megfelelő súlyértékben kerülnek kiadásra. nélkülözhetetlen az agitáció* munkában 1/ornn megismerkedtem a gonddal, nélkülözéssel. Apámat korán elvesztettem, anyám mint mosónő nehezen kereste a kenyeret. Tizenkét éves koromban nekem is kenyér után kellett néznem, kifutó lettem. Két év múlva az akkori DPAC (n mostani Pécsbányatelepi Bányász elődje) kölyök csapatába kerültem. A vezetők felfigyeltek rám és amikor látták, hogy kora reggeltől a késő esti órákig dolgozom és képtelen vagyok edzésekre jár ni, 1938-ban elhelyeztek a bányánál mint napszámost — emlékezik vissza a gyerekkori évekre Wágner György. A kizsákmányolt bányamunkások élete akkoriban igen nehéz volt. Sok munka, kevés kereset, beteg édesanya és iskolába járó fiútestvér, ez jutott a tizenötéves családfenntartónak. Egyetlen szórakozás a vasárnapi mérkőzés és a hétközi edzések voltak. Az egész kereset elment az éíelcin- tárba a „limitre'4, a szűkös mindennapi élethez fontos élelemre. Ruházkodásra és másra egy fillér nem maradt. A háború nem kímélte meg a bányát sem, a német fasiszták parancsára megkezdték a föld kincsének barbár kizsákmányolását, a szén elrablását. Ekkor, 1941. januárjában került le Wágner György, a bányába és mint „hetvenes csillés“ négy- pengőt keresett egy műszakon. Nem volt akkoriban becsülete a bányásznak, de munkás sem látta értelmét a munkának. A fiatal labdarúgó merészen nekivágott az életnek, egy segédvájár hattagú családjából találta meg az életpárját. — Szegények voltunk mindketten, nehezen kaptunk egy nyomorúságos lakást cs bár éjjel-nappal dolgoztam, sokszor másfél műszakot is, nem jutott ruhára, bútorra. Csak a vasárnapi mérkőzések szakították meg a nehéz élet egyhangúságát. A felszabadulásra egyszerre megváltozott ** & bányászok és így Wágnerék élete i*. A Párt megteremtette a jó forintot, érdemes volt dolgGzni. A pécsi bányavidékről elindult a bányászok munkaversenyc, megkezdődött a széncsata és ebből a pécsbányatelepi labdarúgók is derekasan kivették részüket. Wágner György sokat és lelkesen dolgozott és sokat is keresett. __ 1949-ben 5400 forintért bútort vásároltunk, miután egészségesebb lakásba költöztem. 1950-ben előbb 1000, majd kétszer éé>9 forintos jutalommal tüntettek ki jó munkámért. Mi sportolók a munkában is ÖSS2C* tartoztunk — emlékezik vissza szívesen Wágner elvtár». A többi már filmszerűen pergett le és minden jelenet a boldog életet jelentette • a fiatal sportolónak. Az első sztálini műszak sokáig emlékezetes marad: Wágner György 525 százalékot teljesített. Nemsokára óriást öröm érte, az elsők között lett sztahánovis- ta. Két éve komplex-brigádot alakítottak. —• Yállaltuk, hogy állandóan a kétszáz százalékot tartjuk. Büszkék voltunk, mert álltuk szavunkat és sokszor felül is teljesítettünk. Közben a Pécsbányatelepi Bányász bekerült az NB II-be és Wágner György állandó tagja lett és ma is az a lelkes csapatnak* A fiatal labdarúgót más kitüntetés is érte, rzév elején jó munkájának elismeréseképpen lömesierri tanfolyamra vitték és július óta mint lőmesier dolgozik a bányában. De azért még mint vájárra 4s számíthatnak reám, havonta 3—5 pótmüszakom is van és ilyenkor 160—170 százalék a teljesítésem. [ anapság sok szó esik a bányamunkáról, fejlődő iparunk részére egyre töbl szén és természetesen egyre több bányász szükséges. A bányaműn kánál szebbet el sem tudok képzelni — vélekedik Wágner György elviár! sztahanovista labdarúgó — vaun k, akik a fiatalságot igyekszenek élifesztgetni. pedij en képtelen lennék más munkát végezni. Azt csak mi bányászok tudjuk, miiven szép izgalmas a bányamunka és mi lent a föld mélyén nem félünk soha. Ezt tudják azol a fiatalok is, akik újabban egyre többen jönnek hozzánk. VASÁRNAPI SPORTMŰSOR Labdarúgás. NB II. mérkőzések: Pécsúj- hegyi Bányász—Pécsbányatelepi Bányász, Pécsújhegy, fél 5. — Pécsújhegyi Bányász: Krausz — Búrdosi, Gróf, Hercegh' — Réfi, (Mániái) Kresz — Grozdics, Opova, Horváth TI., Reszler. Vargha. — Pécsbánvatelepi Bányász: Judt — Marton,. Kocsis, Wágner L, — Bánfai, Bőhm — Gyimesi, Wágner II.. Krivunek, Hámori, Ruppert. Komlói Bányász—Szombathelyi Vörös Lobogó, Komló, fél 5 órakor. Komlói Bányász: Szirtes — Orosz, Zsotér, Biró — Jurucs, Fáskerti — Polinger, Dáum. Schmelcz, Veres, Huszti. — Csillaghegyi Vörös Lobogó—Pécsi Vörös Lobogó, Csillaghegy, fél 5. Fazekas — Illés, Solymár, Ser- tíán — Kovács, Rákóczi — Csete, Kurucz. Katies, Bognár, Szigeti. — Pápai Vörös Lobogó—Pécsi Lokomotiv, Pápa, fél 5. Pécsi Lokomotív: Kovács — Zombori, Hegyi, Mike — Meggyes, Horváth HL — Hirczi, Túra, Szül), Szabó, Horváth II. Megyebajnoki^ mérkőzések: Mecsekszabol- csi Bányász—Pécsi Zsolnay Építők, Mecsek- Szabolcs, fél 5. Pécsi Postás—Pécsi Bástya, Tüzér-utca, fél 11. Erdőgazdaság—Szigetvár, fél 9, Erdőgazdaság-pálya. *Pefőfi SE—Textiles, barátságos labdarúgó mérkőzés lesz hétfőn fél 6 órai kezdettel a Tüzér-utcai pályán. * A Megyei TSB felhívja a sporíKörö- kot. hogy a szeptember 9-én induló sakk Béke Kupa csapatversenyre nevezéseiket szeptember 5,ig a TSB címére adják le * A Pécsi Lokomotív Szőke II.-t és Miio- novitsot szombaton leigazolta, mindkét jú tékos valószínűleg már Pápán helyet is kap a csapatban. MEGYEI EGYENI SAKKBAJNOKSÁG Befejeződött a megyei egyéni sakkbajno* ság, melyen a város négy legjobb játékoí és a járási bajnokok vettek részt. Eredmény a követkéz: 1. Katona Já ne 6 ponttal, 2. Ivánffy Kálmán 6 ponttal, Bereczky Péter 4.5 por.tial, 4. Palesó JLastl 5.5 ponttal, 5. dr. Vass István Koúiló P°nHal, 6.- Tóth Ferenc Mohács 3 ponttá 7. ifj. Beftán J. Siklós 1 ponttal, 8. Csí nádi K. SeMve' 1 pontiak Katona és ívánfjy páros mérkőzésben dör tötték ^ el az első hely kérdését, melyne eredménye 2.5—1.5 Katona javára s lg végeredményben a megyei bajnok Katón János lett, a Megyei Tanács dolgozója. Ezzel a bajnoksággal Katona megszerezi a. ar országos sokkbajnokság kör.éT döntőjében való résztvételre. MOZI Kert: BOLDOG NYÁR. Előadások: f> él I órakor. Vasárnap: 4. 6, 8 órakor. Kossuth: GYARMAT A FÖLD ALATT Előadások: 5, 7 9 órakor. Vasárnap d. e. 9 és 11 órakor MATINÉ. HARMADIK CSA- PaS. Petőn.- DALOLVA SZÉP AZ ÉLET. E16 adások: fél 5, fél 7, fél 9 órakor. PETŐFI filmszínházban vasárnap, szeptember 2-án délelőtt 10 órakor nézőkonTe rencia lesz, ingyenes filmvetítéssel, melyr# Pécs város közönségét szeretettel metrhiv juk. 3583 ÜZLETHELYISÉG azonnal kiadó. Sztáli út és Aradi vértanuk-útja sarok. 4<