Dunántúli Napló, 1951. augusztus (8. évfolyam, 177-202. szám)
1951-08-12 / 187. szám
1951 AUGUSZTUS w NAPLÓ n A III* VMágifjúsági Találkozó hírei Berlin (MTI): Pénteken délben baráti ta’á7kozóra jöttek össsg több, mint 90 orsv.ág ifjú békeakáLrásgyü j tőinek Legjobb) ;/ii. A baráti találkozón megjelent WilheAim Pieck elvtárs, köztársasági é tvök. A megbeszélést, vezető Emt'íoo Ber- ünguer, a többi között a ki) vetkezőket mondta: — Az események fejlődés> szükségessé teszi, hogy még erőtidjesebben lolylassúk akciónkat az öt nagyhatalom közötti békeegyezmény megkötése érdekében. Az imperial! isták háborús tervei, a nagyarányú fegyverkezés, Japán és Nyugat-Németország remilitartzálása. veszéllyel fenyegeti a népeket. A gyűlés részvevői feVMvással fordullak a világ ifjúságához, amelyben megállapítják, hogy a földkerekség minden tájáról csaknenú száz küldött- vség gyűlt össze augusztus 10-én Berlinben, hogy kicserélj:/ k tapasztalataikat, amelyeket a béke fenntartásáért, életük megmentéséért és jólétük megteremtéséért folyó csatában szereztek. A mai helyzetben nem szabad félreismernünk a békét fenyegető veszedelmet. Az öt nagyhatalom, az USA, Nagybritannia Franciaország, a Népi Kína és a Szovjetunió közötti békeegyezmény döntő jelentőségű eszíröz a nemzetközi feszültség megszüntetésére. Ez az egyezmény biztosítaná a világ valamennyi népének békéjét és boldog jövőjét. Ezért felszólítjuk a világ iijait, s mindazokat, akik biztosítani akarják a békét, saját jövőjüket és országuk jövőjét, hogy az eddiginél nagyobb erőleszítéssel gyűjtsék a békealáirá. sok újabb millióit. Azt a szent kötelezettséget vállaljuk magunkra, hogy a Béke Világtanács berlini felhívásával kapcsolatos aláírásgyűjtést minden erőnk megfeszítésével folytatjuk, a béke ügyének teljes győzelméig.“ A fiatal nemei békeharcosok találkozója alkalmából a Szabad Nén/iet Ifjúság; központi tanácsa felhívással 1'orfdult minden német fiatalhoz „Több, mint egymillió német fiatal tüntet majd augoxsaWcs 12-én a világ békeszerető ifjúsága/pelőbt az újrafei- fegyverzés élőén és Oj német békeszerződés 1951 évi megfejtéséért — hangzik többek között a. felhívás. I Augusztus 12-én este a Marx— Engels-téren ünnepélyes keretek között kitüntetik a nagy Sztálin tiszteletére indított munkaversenye'k győz- f teseit. Ebben a felemelő órában, melynek minden fiatal békeharco3 örömmel és várakozással tekint elébe, a békeszerető német ifjúság forró üdvözletét küldi I őszit. Vissz airiono vies Sztálinnak a béke és haladás zászlóvivőjének az egész világon, és megfogadja, a német fiatalok az egységes, békeszerető, demokratikus Németország tevékeny építői lesznek'1 — fejeződik be a felhívás. A Daily Worker az angol VIT-küldötteket ért súlyos bántalmazásokról A Daily Worker tudósítója jelenti Innsbruckból: Az amerikai katonák Saarfelden állomáson lezavarták a vonatról az angol küldötteket, majd a pályaudvar perronján puska tussal, és szuronyokkal taszigáíták őket. Colin Sweet, a londoni közgazdasági egyetem hallgatója kijelentette a tudósítónak: az állomáson' ötven fegyveres amerikai katona szuronyt szegezve körülfogott bennünket és szuronyokkal taszigáltak, állandóan szitkozódtak és fenyegetőztek. Egy tiszt, akinél tiltakoztam e bánásmód ellen, puakalussal az arcomba ütött, mire összeestem. Társaim követelték, hogy vigyenek kórházba, de az amerikaiak csak annyit tettek, hogy átadtak egy kórházi küldöttnek aki nyolc öltéssel varrta be a sebet a szemem alatt. ToTŰfrbra is Mács-Kislran vezet a megyék begyűjtési versenyében Az élelmezésit minisztérium jelentése szerint a cséplős és begyűjtés a műit héten is tovább fokozódott. Országos átlagban elértük a napi tízezer vágón gabona elcsépiését. Idei nagy termésünknek azonban még a felét sem csépeltük cl idáig. Legfontosabb feladat most — a községi begyűjtési tersek határidőre történő teljesítésének is egyik alapvető feltétele —, hogy a cséplést minden rendelkezésre álló eszközzel meggyorsítsuk. A megyék nagyobbik részében a műit héten is erőteljesen és kielégítő mértékben fokozódott a begyűjtés lendülete. Országos átlagban augusztus 1—8 között tizenöt százalékkal emelkedett az évi gabonabegyüjlési terv teljesítése. A begyűjtött gabonamennyiségek aránya az elcsépelt mennyiséghez képest harmincöt százalékra nőtt az előző heti 23.3 százalékkal szemben. A megyék versenyében az augusztus fH állapotnak megfelelően kialakult rangsor a kővetkező: Évi terv- heti teljesítés emelkedés 1. Báes Kkkün 53.1% 21 •/« 2. Pert 45.7 „ 20.2 3. Osongrád 42.8 „ 18.1 „ 4. Baranya 39 „ 18 R. Szolnok 35.2 „ 17.5 ., 6. Békés 34.7 „ 15.5 „ 7. Szabolcs 34.4 „ 10.8 8. Hajdú-Bihar 34.2 ., 14.7 „ 9. Tolna 34.1 „ 11.7 „ Í0. Heves 34 „ 18.3 „ 11. Fejér 29.1 „ 11-7 „ 12. Gyűr 28.4 „ 13 ., 13. Somogy 28 * 119 „ 14. Vas 26 „ 15.3,. 15. Komárom 25.2 10.3 1G. Zala 24,7 ., 12.G 17. Nógrád 24.7 „ 13.0 18. Borsod 24.4 „ 13.1 ., 19. Veszprém20.1 12.3 .. Az országos begyűjtésben élenjáró három megye Bács-Kiskún. Pest és Osongrád e héten is megtartotta az élelmezési minisztérium vcrsenvzászla- ját. Feltört a megyék versenyében Békés is, amely a múlt héten minden nap háromszáz vágón felett teljesített. Hátrábbszorult a megyék rangsorában Szabolcs, Sznlmár és Hajdú-Bihar, ahol az utóbbi napokban elbizakodottság és nem kielégítő munka következtében visszaesett a begyűjtött gabona mennyisége. A muH héten e két megye alig tíz- ttzennégy százalékkal tudta csak növelni évi tervének teljesítését, összesen tizenegv azoknak a megyéknek a száma — Szabolcs. Szalmán Hajdú-Bihar, Tolna, Fejér. Győr, Sopron. Somogv. Komárom, Zala, Nógrád. Borsod és Veszprém —, amelyek múlt heti begyűjtési teljesítménye alulmaradt az országos állagnak. A „C“-gabona felvásárlása terén legjobban elmaradt megyék: Fejér. Tolna. Veszprém. Szabolcs, Sza’már és Nógrád. E megyékben a felvásárolt „C“-gabona aránva az összes begyűjtött gabonamennviség- hez viszonyítva még mindig alul van ,a 'íz százalékon. A járások versenyében az elmúlt heten n kiskúnféle«íyliázui iárás évi tersének hatvankét százalékos teljesítésével elhódította az első hc- jyet a derecskéi járástól. A járások versenyeredményének további rangsora a következő: 2. Derecskéi. 3. Ceglédi, 4. Szeaedl. 5. Bak- taiorándházai. 0. Nyírbátori. 7. Kiskőrösi, 8. Na«vlétal. 0. Kecskémén, 1«. Villányi járás. Elhódították az élelmezési minisztérium vándorzászlaját a nagykállói i.jfi- ráslól, amely az elmúlt héten a/fi. helyre szorult vissza és a mohács? járástól, amely csak a 31. helyet t/uíd a elérni. A járások versenyében a /legelmaradottabb a letenyei járás két fszá- zalékos, a rétsági 5.8 százalékos/ és a kőszegi járás hatszázalékos terv-teljesítésével. A városok közötti begyűjtési versenyben Budapest főváros vezirit 72.3 százalékos tervteljesítéssel. Ny/omon követi Kecskemét 70 százaléko/;, Győr f>8.2 százalékos, Szeged 54.8 százalékos és Debrecen 50 százalékos teljesítéssel. Legutolsó Nagykanizsa évi tervének háromszázalékos teljesítésével, A községek párosversenyé'áen továbbra is Kelebia vezet 250 százalékos túlteljesítéssel, a mull héten , azonban csak tíz százalékkal tudta ni? relni terv- teljesítését, nyomába zárkózott a Ilaj- dú-biharmegyei .Józsa közsé/ ' 239.5 százalékos teljesítésével. Balatonarae.s 173 száza lékos teiRóma (M’fF): Mint a Manchester Guardian rfima.i tudósítója jelenti a trieszti B-ö> eret iuito'zl'u h, tósága meg különböztető intézkedésekkel könnyítette meg az amerikai katonai és piolgári személyek „látogatásait“ a B-f Ivezetben. Ezek a „túristók. Plevei? csak szombaton rogyel Két rt‘ipi és két éjszakai úgyszólván | szakada flan alkudozás után szombaton reggel [hét órakor tudta csak megalakítani 1 kormányát Pleven miniszterei, nők. Szombaton reggel mutatkozott be a francba nemzetgyűlés előtt az új Ple- ven-’j ormány. A miniszterelnök felhívta a nemzetgyűlést, napolja el a kor- már/y összetétele ügyében beadott el. lierv léki interpellációkat. A nemzetgyű. lés. jobboldali többsége háromszáz- kije,nevén szavazattal kétszázhuszonketjesítésscl klszorífoHn Kismarost n 3. helyről. Az elmúlt hét további rangsora: 4. Halatonrrndcs 1 fi!) százalék, 5. Tab 1.61, G. Kömpöc 151, 7. Biri 144.7, 8. Szainostatár- • falva 139.8, 9. Udvar 137.3, 10. Liptód 133.7, 11. Kismaros 130.7, 12. Csölyospalos 129. 13. Óesürd 124, 14. Tömörkény 122.8, 15. Hegymagos 117 százalék. A termelőszövetkezetek beadási versenyében az első helyet továbbra is a nyírbogán Kossuth termelőszövetkezet tartja 1046 százalékos teljesítéssel. A 2. helyet a miháíyi termelőszövetkezet vívta ki 800 százalékos teljesí őssel. A 3. a körösládányi Zalka Máté 605 százalékkal, a 4. a zalaegerszegi Dicsőség Sztálinnak 513 százalékkal, az 5. a berkenyéi Petőfi tszcs 505 százalékos teljesítéssel. A földművesszövetkezetek térménv- begyüjtési versenyében Biri, örményes és öttömös kerültek az első helyre. nak“ álcázott katonai és polgári ügynökök ellenőrző vizsga al nélkül léphetek át az A- és B-övezet demarká. ciós vonalát. \ tudósító szerint rövidesen hasonló engedélyt kapnak a trieszti B-öv*zetben utazó angolok is. tudta mesa's ítani kormányéi tő ellenében el is fogadta Pleven javaslatát. ösz'a iíeR szfizőIiik megszerezlek a fííisíolai viiíí(í!iaTnoVi címet Férfi páros főisko'ai világbajnoka Koczián. Sidá (Magyarország), 2. Andreadiis, Tokár (Csehszlovákia). Női páros főiskola’ világbajnoka: Farkas G., Sági (Magyarország) 2. Hengst Marx (NDK). Vegyespáros főiskolai világbajnok; Farkt.s G. Sidá (Magyarország), 2. Sági, Szepesi (Magyarország). Kínaii lapok a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének határozatáról Peking (Uj-Kína). Azj öthatalmi bé- kccgyozmény megkötéséi m irányuló legutóbbi szovjet javaslat i újabb próbakő, ve annak, hogy az 1) SA kormánya őszintén akarjct.c a bilikét — írja ve. zércikkében a Zsenmini isibao. Az a politika, amri'yet az amerikai kormány az elmúlt ha i év ólait folytatott. — hangsúlyozza • n továbbiakban a lap, nem a béke politi haja, hanem a há. borúé. Nem a különböző országok közötti barátság polit’hája, hanem az ellenségeskedés polit/fája, nem a világ békéjének megvédését szolgálja, hanem a világ békéjének iaiáaknázását. Az amerikai korú lány meg akarja hódítani a Szovjeturi lót. Kínát és a népi demokráciákat, rafbszolgasorsba akarja dönteni a világ népeit és ennek megvalósítása érdekében fegyverkezési terveket he it végre. A Szovjetunió mostani javaslatát kétségtelenül tádnógatják a békeszerető emberek az égj isz világon. A Ki»ni Népköztársaság t négyzászhelvcnötmilliós A Tito-fasiszták előnyöket biztosítanak amerikai és am lakossága lelkesen támoga'ja az öthf talmi béke egyezmény megkötésére irányuló szovjet javaslatot. A Zscnminzsibao c'kke befejezésül megállapítja, hogy ha az amerikai kor. mány elveti a szovjet javaslatokat, úgy azt bizonyítja, bogy a békét csak szavakban akarja, tettekben viszont háborúi készít elő. Ez az amerikai kormány békefogadkozásának igazi próbaköve. A Kvangmingzsíbao. a Kínai Demokratikus Szövetség lapja a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökséginek határo. zatávol kapcsolatban rámutat: . A Szovjetunió népeihez hasonlóan. Kinn népe is úgv véli. ho-’v cl lehet kerülni a háborút, ha a különböző országok népei saját kezükbe veszik a béke megvédésének iigvél és végig kitartónak mellette. A kínai nép el van szánva arra. hogy minden ereiév"I küzd nz amerikai aS-res,szarok háborús tervein"k megj'hlsilór.Sérl. megvédi Ázsia és az egész világ tarlós békéjét. m egk ii1 ö n bi’ztet ő a „turistáknak44 álcázott ol ügvríÖköknek Ötezer új bányászt küldjétek I A tatabányai bányászok felhívási az orszóg dolgozóihoz ötéves tervünk sikeres végrehajlásá. hoz egyre több szenei kell adnunk az országnak. Ehhez több - bányász, több munkáskéz keli. Ezért mi, tatabányai bányászok felhívjuk elsősorban a falu dolgozóit és n fiatalokat: jelentkezzetek bányásznak! ötezer új bányászra van szüksége az országnak! Minden hazáját szerető dolgozó, minden lelkes fiatal legyen büszke arra, hogy az öiezer közölt lehet. Velünk vállvetve táplálja majd szénnel a vasutat, erőműveinket, virágzó iparunkat. ötéves tervünket, erős, szabad hazánkat. A kányászinunka szép mesterség, a hazafias kötelességtcljesjítés nagyszerű feladata naponta leszállói a föld mélyébe, harcolni a természetiek felhozni a fekete kincset, a szenet, amely életei ad az iparnak, fényi a városoknak és a lakásokba, amelyből gépeket hajló áramot, ipari nyersanyagokat, gyógyszereket készítenek s amely meghitt melegei ad lélen a dolgozók otthonába. Hazánk gyorsabb erősödése, gazdagodása függ állói, hogy minél lübben jelentkezzetek kibányászni azt a szenet, amely működésbe hozza majd öléves tervünk nagyszerű alkotásait. a Dunai Vasmíívet, ái Inotai Erőművet, amely több traktort ad, fényt visz a legkisebb falvakba is, kulturáltabbá, boldogabbá, erősebbé teszi egész népünket. Nagy megtisztelctést. megbecsülést jelent bányásznak lenni. Az egész ország népe figyeli és megbecsüli a bányászok munkáját. A megbecsülést bizonyítja az is. hogy szeptember első vasárnapját bányásznappá nyilvánították, a mi ünnepünkbe. Százakat tűntél, lek ki közülünk sztahanovista jelvénnyel, munkaérdemrenddel, vagy más állami kitüntetéssel. Nemcsak a bányászok.' hanem az egész ország büszke az olyan kiváló tatabányai bányászokra, mint Tajbov András szia-. liánovLsta vájár, a Kossuth-díjas Varga Barnabás, Szilágyi Imre és Könvu László szlahánovisla vájárok. Akik nap, mint nap magasan túlteljesítik normájukat. Anyagilag is megbecsülik munkánkat. Az a bányász, aki fegyelmezetten elvégzi munkáját, teljesíti tervéi, jól megél családjával a fizetésből. A terv túlteljesítésével a bányász keresete nagymértékben emelkedik. Az állam nagy-összegű hűségjutalmakat ad azoknak a bányászoknak, akik meghatározott illőt töltenek a bányában. Ingyen ruhát, csizmát kapnak azok. akik nem hiányoznak igazolatlanul munkájukból. Itt, Tatabányán és más hányák köröl is százával épülnek a szebbnéi-szebh lakóházak, legény-szállások, a jó műn. kát végző bányászok számára. Nyílva áll az út előttetek, tanulhattok és a jól végzett munka lilán szórakozást, pihenést is biztosítanak számotokra. Mi az elmúlt hónapban adósai maradiunk az országunk: kevesebb szenet termeltünk, mint amennyit az öt« éves terv előír szántunkra. Hibák voltak és vannak nálunk a munka fni-g- szervezésc, a munkafegyelem és a munkuverseny körül. Megfogadjuk, hogy ezeket a hibákat mine! előbb kijavítjuk. Mindent nictrtesziink tervünk teljesítéséért, hogy felemelt fejjel iin- nepelliessiik alkotmányunk ünnepéi és a bányásznapot. Megfogadjuk azl Is, hogy minden támogatást megadunk nektek, akik a hányába jöllük dolgozni. Gondoskodunk arról, hogy a legrövidebb időn belül meglaiu.iliáink és megszeresselek a bányászmunkál A széntermelés az e«ész nemzet ügye. Valamennyi hányászleeivérüiik, az ország összes bányászai nevében kérjük népünké! — küldiüli ölezer dolgozói a szénbányákba! Teljesítsük hazafias kői cl esség linkel közösen: adjunk több szene! az országnak, a *'In védelmére, a szocializmus építésére A Valuta,«nap alkalmából kórmánykbünleté't kaptak a termelésben élenjáró vasira« dolgozók A Vasutasnap alkalmából népköztársaságunk kormánya a legjobb vasutas dolgozóknak kitüntetéseiket adományozott. a kitüntetési ünnepségen, melyet szombaton délbej, Budapesten tartottak meg. megjelent Dobi István, a minisztertanács elnöke és Bebrits Lajos közlekedés- és postaügyi miniszter. Eljöttek az ünnepségre a Vasutasnapra hazánkba érkezett szovjet és csehszlovák küldötteik. Bebrits miniszter méltatta az első magyar vasutas nap jelentőségét, maid rámutatott, hogy a minden évben augusztus második vasárnapján megrendelendő vasutas nap Pártunknak és kormányunknak a vasutas dolgozók iránti megbecsülésének jele. Felhívta ezután a figyelmet'a vasúinál még meglévő hiányosságokra és kérte a7 ünnepségen megjelent kiváló vasutas dolgozókat, hogy továbbra a szovjet, sztahanovista mozgalmak fejlesztésével, új, haladó technika bevezetésével harcoljanak a.z idei nagy őszi forgalom sikeres lebonyolításáért. A Magyar Munka Érdemrend ezüst fokozatát és az azzal járó 3000 forint pénzjutalmat kapott: Morgós Györgv pályafenntartási lakatos, dombóvári osztálymérnökség. Vezérigazgatói elismerést és ötszáz forint pénzjutalmat kaptak:' Berta Pál tolatásvezető, Dombóvár, Tóth József igazgatóhelyettes Pécs. Az Országos Takarékpénztár men kezdi a békekölcsönkötvények kiosztását Tíz hónappal ezelőtt a miniszter- tanács felhívására egyemberként mozdult meg dolgozó népünk, hogy a béketábor erősítését az ötéves lefv sikerét elmozdító békekölcsön jegyzésében részt vegven. A dolgozók néhány nap alatt jóval többet jegyeztek, a kölcsön előirányzott összegénél. Azóta a jegyzett összegekből új üzemek, isko'ék, lakások, bölcsődék épültek. 4 Ebben a hónapban fizették be a I békekölcsön utolsó rész'étét. Az Országos Takarékpénztár a jövő hé^en kezdi meg a kötvények kiosztását. A kölcsönjegyzésben élenjáró üzemek dolgozói a hét folyamán ünnepélyes keretek között kapják meg a Békekölcsön kötvényeiket. A karcai néphadsereg főparancsnokságának hadijelenlése Phenjan (TASZSZ): A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága augusztus 10-én közötte, hogy a koreai néphadsereg egységei, szoros együttműködésben a k:nai népi önkéntesek egységeivel, sikeresen visszaverlek az ellenség támadásait. Á koreai fegyverszüneti értekezlet 20. ülése Az Uj-Kína tudósítójával a koreai arcvonal főhadiszállásán közölték: A koreai fegyverszüneti értekezlet 20, ülése ötnapos szünet ulán pénte ken 12.30 órakor kezdődött. A szünetet az ENSZerők részéről íe'vetett kisebb kérdések okozták, ameKek nem voltak kapcsolatban a napirend több pontjaival. Az ülés 16.35 órakor ért véget. A következő ülést augusztus 11 én, délelőtt 10 órakor kezdik. A pénteki ülésen Nam ír tábornok, a koreai néphadsereg és a kínai népi önkéntesek küldöttségének vezetője megismételte a mi részünkről már elhangzott igazságos és észszerű javaslatot, liogv a két fél közötti katonai demarkációs vonalat a 38. szélességi fok mentén ielö'jék ki. Ugyanakkor ünnepélyesen vissz/>u,a- sította a másik fél észszerűden köve .elését, amely arra irányult, hogy ennek a javaslatnak megvitatását elhalasszák. Tekintettel arra, hogy az ENSZ erői augusztus 7-én kétszer megsértették a megegyezést először tüzeri e a semleges övezetben lévő Panmen- tienre, másodszor repülőgépről gép- puskázva küldöttségünk egv tehergépkocsiját, a mi küldöttségünk augusztus 10-én 20.20 órákor újból írásos tiltakozáf.sal fordult a másik félhez, amelyben megállapítja, hogy a másik fél augusztus 9 én kelt válasza egyáltalán nem kielégítő. Küldöttségünk rámutat arra, hogy az ellenfél a megegvezés ismételt megsértése után rágalmazó nyilatkozatokat lett. Ez azt a gyanút kelti, hogy az ellenfél cselekményeit nem lehet a véletlennek magyarázni. Az ellenfél eddig nem adott közvetlen vá'r.szl küldöttségünk augusztus 10-i nyilatkozz!ár a