Dunántúli Napló, 1951. július (8. évfolyam, 151-176. szám)
1951-07-24 / 170. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! DUNÁNTÚLI A MAI SZAMSANs Molotov elvlárs beszédet mondott a Lengyel Köztársaság felszabadulása hetedik évfordulója alkalmából Varsóban rendezett ünnepségen (2. o.) — Rendelet a termelőszövetkezeti községek és városok tagosításáról (2. o.) — A vajszlói párttitkár vezetőségi ülésre készül (3. o.) — Növeljük a „Szabad Ifjúság'1 olvasótáborát (3. o.) — Az utolsó levél (3. o.) — A vezetők opportunizmusa akadá. lyozza a terv teljesítését a mohácsi téglagyárban (3. o.l AZ MDP BARANVAMEGYEI PÄRTBI ZOTTÍÁCÁN AK l APJ A | VI1L ÉVFOLYAM, 170. SZÁM ÁRA 50 FILLER KEDD. 1951 JULIUS 24 Msm UwmzomÁr, BÍKEBEGYÜJTESIZA$2ÍAIÁE A GYŐZELMES TERVJELENTÉS Somogyapáti dolgozó parasztjai harcoljanak jobban, mert a békebegyiijtésben lemaradtak versenytársuk, Patapokiosi mögött! ötéves tervünk második negyed, évi teljesítéséről számol be a statisztikai hivatal jelentése. Dolgozó népűnk áldozatos munkájának új.úb nagy győzelmét, békéért folytatott harcunk újabb eredményeit tükrözik vissza ezek a számok. A győzelemért folytatott harcban munkásosztályunk haladt az élen, s ahogy a jelentés is kiemeli: ,,Az ipar fejlődése erős ütemben foly. Módott. Az egész gyáripar 1951 második negyedévi termelése 34.4 százalékkal volt több, mint 1950 második negyedévében, — ezen belül a nehézipar termelése 39.7 százalékkal." Egy év alatt 34.4 százalékos termelésemelkedés az iparban! Mezőgazdaságunk is végrehajtotta azokat a feladatokat, amelyet Ötéves tervünknek ez az időszaka eléje tűzött: Előzetes jelentés szerint — mondja a jelentés —, ebben az évben kb 6.6 millió mázsával több kenyérgabona és 1.7 millió mázsával több takarmánygabona betakarítása várható, mint az elmúlt évben." Ez több, mint 20 szá. zalékos emelkedésnek felel meg! A jelentés számai, amelyek hírül adják, hogy mennyivel több mozdonyt, szövetet, varrógépet, villamosenergiát, cigarettát, édes. ipari és egyéb készítményt gyártottunk, — mutatják fényes jövőnket, azt a jövőt, amiért nap, mint nap harcba vezeti Pártunk dolgozó népünket. Az elért eredmények mutatják: helye,: Páírtunk útmutatása, eredményes dolgozó népünk harca. Nincs az életnek olyan területe, ahol nem mutatna, fejlődést máso. dik negyedévi tervünk teljesítése, de a fejlődés mellett világosan megmutatja, hol kell eddig elért eredményeinket fokozni, hol kell az eddiginél nagyobb harcot indítanunk, hogy a termelés minden ágában maradéktalan győzelem le. gyen. A jelentés beszámol arról, hogy a szénbányászat második negyedévi tervét 94.2 százalékra teljesítette. Szól ez megyénk : bányászainak, ezen belül döntően a komlóiaknak, ahol a legnagyobb lemaradás mutatkozik a terv teljesítésében. A tervjelentés megállapítja: „A mun. kaidét azonban sok helyen még nem használják ki megfelelően és különösen szombaton és hétfőn nagyszámú dolgozó indok°latlanul távolmarad a munkától". Ez a megállapítás nemcsak az építőiparra, hanem mint a példák mutatják, bá. nyászatunkra is vonatkoznak. Most mutatkozik meg igazán, hogy az igazolatlan mulasztások nemcsak az egyes csapatok munkáját, hanem az egész terv teljesítését is akadályozzák. Ötéves tervünk végrehajtása törvény. Éppen ezért törvényes kötelessége minden bányásznak, minden magyar állam, polgárnak, hogy küzdjön a terv megvalósításáért, küzdjön azok ellen az akadályok ellen, amelyek a terv teljesítését gátolják. A szén, iparunk alapanyaga és éppen ez adja meg a szénbányászati terv teljesítésének döntő jelentőségét, ezen belül az igazolatlan mulasztásokéi, leni harc fontosságát. Döntő feladat, hogy fokozottabb harcot indítsunk a mulasztások ellen, az eddiginél jobban forgatva a meggyőzés, a felvilágosítás fegyverét. Épül-szépül országunk. Olyan büszke létesítmények épülnek, mint a Dunai Vasmű, Inotai Erőmű, Komló várossáfejlesztése. Ezeknek építéséhez sokmillió téglára van szükség. Mégis a terv jelentés arról ad számot, hogy a téglagyártásban lemaradás mutatkozik. Ez is vonatkozik megyénk téglagyáraira, ame. lyek közül több, — mint a mohácsi téglagyár —, nem teljesítette tervét. A téglagyárakban lévő gyen. ge politikai munka, a nehézségekkel szemben megnyilvánuló megalkuvás ennek a lemaradásnak a kiindulópontja. A hiányosságok meg. adják a feladatot a téglagyárakban is: sürgősen meg kell javítani a politikai munkát és harcosságra, helytállásra kell nevelni az ott dől. gozókat. Bányáink, üzemeink dolgozói, a falu dolgozó parasztsága, lelkes harcot folytat alkotmányunk napjának méltó megünneplésére. Az alkotmány tiszteletére folyó munkaverseny újabb győzelmet jelent tervünk teljesítésében. Éppen ezért minden területen úgy irányítsuk, úgy szervezzük a munkaversenyt, hogy eddig elért eredményeink fokozását, a még meglévő hiányossá, gok kijavítását eredményezze. A szigetvári járásban Patapaklósi és Somogyapátí községek dolgozó parasztjai, békeharcosai nagy versenyben állnak egymással A béke- begyűjtési versenyben egyforma eséllyel indultak, Patapoklosi mégis messze maga mögött hagyta már Somogy- apátit, takarmánygabonából eddig 87.5 százalékra teljesítette tervét. Hogyan érte el Patapoklosi ezt a jó eredményt? A pártszervezet népnevelőértekezletén pontosan felosztották maguk között a munkát, meghatározták, hogy melyik népnevelő melyik dolgozó paraszttal fog beszélgetni, Maguk a népnevelők risonek tettek példamutató vállalásokat, s amikor a dolgozó parasztokkal beszélgettek, már büszkén hivatkozhattak saját példájukra, a kommunisták példájára. Külön népnevelő-brigádokat szerveztek a nagy munkához. Ezek a népnevelők cséplés előtt beszélgetnek a dolgozókkal és cséplés után is felkeresik őket, hogy köszöntsék mint kiváló békeharcosokat, akik azonnal a géptől teljesítették beadási kötelezettségűket, vagy pedig ismét beszélgessenek velük a begyűjtés jelentőségéről, s figyelmeztessék ígéretükre. A cséplőgépok viszik magukkal a verseny táblát, melyen ott van az élenjáró beadók neve, s az is, hogy mennyire teljesítették egyenesen a géptől kötelezettségűket. A patapoklosiak azt is megnézték, mit csinálnak, hogyan dolgoznak versenytársaik, a somogyapáti dolgozó parasztok. Küldöttség ment át tőlük Somogy, apátiba. Megnézték a munkát, átadták tapasztalataikat, elvtárs» segítséget nyújtottak versenytársaiknak. Rámutattak a hibákra is. a pártszervezet nem mozgósította a Tavnsszad, amikor elérkezett az ideje, hogy államunk iránti kötelezettségeinknek eleget tegyünk, megértettük, hogy ezzel is megmutatjuk a községünk határába betolakodni vágyó, ragadozó Tito-bandának erőnket, egységünket: Elhatároztuk, hogy végrehajtjuk Pártunk és kormányunk határozatait, határidő előtt elvégezzük a munkákat ás túlteljesítjük kötelezettségeinket. A mezőgazdasági munkákat időben el is végeztük. Szépeik voltak a mi földjeink, nem olyanok, mint odaát, ahol csak vadrepcéi láthattunk. A tojásbeadás-ban' sem maradtunk le. Népnevelőink jól dolgoztak, dolgozó parasztságunk egyéni vállalásokat tett, és nőni egy volt olyan, aki 2—300 százalékra teljesítette kötelezettségét. Egész évi Imiinknek 95 százalékát teljesítettük a kötelező beadásban, a szabad beadásban 320 százalékra. A tízszázalékos baromfibeadás helyei'- 23 százalékot értük el. A társadalmi bizottság most nagy munkában van. A Megyei Pártbizottság zsázlajáérl harcol a község, eiső akar lenni megyénkben a községek versenyében. A társadalmi bizottság megszervezte ii cséplőgépek mellett » népneve. lömunkái, az áttörök lelkesen \iszik a táblái, melyen az élenjákommunístákat, s rajtuk keresztül a pártonkívülí dolgozókat eléggé a nagy csatára, nem mozgósította a tömegszerveZe- teket sem. Emellett aj: adorjáni tszcs sem segítette a somogyapátiakat, tudniiillvk most ott csépel a gép, de lassan megy a munka, pedig már Somogyapátiban nagyon várják a gépet. A somogyapátiak az elvtársi serók nevel szerepelnek, egyik gazdától a másikhoz. Esténként kisgyüléseket is tartanak a népnevelők, elbeszélgetek a dől. gozó parasztokkal, az lllocskával folytatott verseny állásáról. A társadalmi bizottság, a népnevelők jó munkája nyomán máris szép eredmények születtek. Schleining Já- nosné öiholdas dolgozó paraszt 200 százalékot vállalt és 250-et teljesített. Farkas András négyholdas 250-et vállalt és 300 százalékra teljesített. Községünk eddig begyűjtési előirányzatát 30 százalékra teljesítette. gítség nyomán új lendülettel lássanak munkához, hiszen a másodvetésben, tarlóhántásban nem maradtak le a patapoklosiak mögött, mutassák meg, hogy a begyüjtésbens sem lesz másként, hagyják le versenytársaikat a békéért folytatott harcban! Harcoljanak minden erejükkel a nagy kitüntetésért: a Megyei Párt- bizottság bókebegyüjtési zászlajáértl legújabb rendelet, mely biztosítja, hogy az a dolgozó paraszt, aki begyűjtését túlteljesíti, minden mázsa túlteljesítés után 75 forint értékű utalványt kap iparcikkek vásárlására. Kormányzatunk újabb segítségét, gondoskodásán jelenti ez azok felé a dolgozó parasztok felé, akik példa- adóan, élenjáróan teljesítik az állam iránti kötelességüket. A feilvilágosító munkát községünkben fokozzuk, hogy valóban a községek élére kerüljünk, lehagyjuk II- locskát a versenyben, s elnyerjük a nagy megtiszteltetést, a Megyei Párt- bizottság békebegyüjtési zászlaját. Hunyadi Sándor Nagy Ferene párililkár • tanácselnök Harcban a békebegy iijtés győzelméért, a Megyei Pártbizottság zászlajáért! A jó munkát nagyban elősegíti a &u€feLt£ fa&zkavftOSoft Üdvözlet a bckcbessyüjlésbcn élenjáró dolgozó parasztoknak! HORVÁTH JÓZSEF ötholdas (MS rok) VÉREK MIKLÓS tízholdas (Marok) HUNYADI JÓZSEF párttitkár (Ivá ndárda) SÁNDOR JÁNOS tizennégylioldas (Magyarból,') LAJPÁR JÁNOS hétholdas (Pécsde vecser) RREVÁR JÁNOS hétholdas (Dráva szlára) KUSTRA JÓZSEF háromholdas (F clsőszcntmáríon) VÉRTES JÓZSEF középparaszt (B abarc) MARTINA MÁTVÁSNÉ nyolcholdas iD unaszekcső) HATVANI FERENC ötholdas (Érd öfű) BOGNÁR FERENC lizenegyholdas (Kölked) 293 százalék 195-80 •„ 200 „ . 200 400 "62 229 200 290 126 „ A harkányi dolgozó parasztok egyenesen a géptől viszik a begyüjtőheiyre a gabonát I | 0í|fj:íí Lelkesen viszik a gabonát a cs cplögéptől a begyűjtőhelyre Harkány község dolgozó parasztjai. Ünnepélyesen feldíszített kocsin vitte Magó Szilveszter és Kólya Ferenc a gabonát a szövetkezet raktárába azonnal a cséplőgéptől. Még be sem fejeződött náluk a cséplés, de a begyűjtésben elsőségük érdekében azonnal a géptől 120 százalékra teljesítették beadási kötelezettségüket. Kötelezettsége teljesítésekor így beszélt Magó Szilveszter: — Régóta készülők erre az ün nepélyes pillanatra, hogy elsőnek hozzam be gabonámat, kötelezettségemet a raktárba. Ezzel segítem a békéért folytatott harcunkat. Kövessék dolgozó paraszttársaim példámat és ők is hozzák azonnal a cséplőgéptől a raktárba gabonájukat. Ivándárda társadalmi bizottsága jól dolgozik, — községükbe akarják hozni a Megyei Pártbizottság zászlaját