Dunántúli Napló, 1951. június (8. évfolyam, 125-150. szám)
1951-06-30 / 150. szám
NAPLÓ ÍV I .'('••MVS ,30 A földművelésügyi miniszter rádiófelhívása Erdei Ferenc földművelésügyi miniszter pénteken az alábbi rádiófelhívást intézte a dolgozó parasztsághoz: Az ország nagyrészében elérkezett az aratás ideje. Az ősziárpa már mindenütt teJjesen beérett, aratása be. fejezéshez közeledik. Mindenütt aratható. érett állapotban van már a rozs is. Ezért aratását teljes erővel meg kell kezdeni. Az ország nagyobb, részén a búza is víaszérésben van, tehát aratása sok helyen megkezdhető. Gabonáink tehát jórésben aratásra érettek, azonban az aratás munkája még nem indult meg országszerte olyan mértékben, ahogy azt az érés üteme megköveteli. Ezért most a legfőbb teendőnk, minden más munkát megelőző fontosságú az aratás haladéktalan megkezdése. Az ősziárpa aratását egy-két napon belül mindenütt be kell fejezni. A rozs aratását pedig mindenütt az országban teljes erővel, minden késedelem nélkül meg kell kezdeni. Semmiféle halogatásra, várakozásra nincs idő- Helytelenül járnak el és komoly mulasztást követnek el azok a községek, állami gazdaságok és termelőszövetkezetek, amelyek azt várják, hogy mindeftütt általában bekövetkezzék az érés és nem látnak hozzá késedelem nélkül a munkához, ahol a gabona aratható. Felhívom különösen az állami gazdaságok dolgozóit, a termelőszövetkezetek ■ tagjait, hogy járjanak élen az aratás munkájában és haladéktalanul minden mozgósítható erejükkel lássanak hozzá elsősorban a rozs aratásához, de mindenütt, ahol lehetséges, a búza aratásához is. Nem lehet akadálya a munka megkezdésének az sem, ha itt-ott még munkaerőhiány mutatkoznék. A meglévő munkaerő mindenütt késedelem nélkül álljon munkába és a gazdaságok vezetői mozgósítsanak minden munkaerőtartalékot. A termelőszövetkezetek a tagok családtagjait, az állami gazdaságok pedig az állandó dolgozókat és azok családtagjait állítsák munkába. Különösen fo- tos feladata van az aratás általános, országos megindításában a községi tanácsoknak. Rajtuk múlik az, hogy követve az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek példáját, az egyéni gazdálkodók is mindenütt hozzálássanak az aratás munkájához. A községi tanácsok feladata az, hogy az állandó mezőgazdasági bizottság tagjait, a tanácstagokat mozgósítsák és dűlőnként, utcánként szervezzék meg, indítsák meg az aratás munkáját mindenütt,' ahol még nem kezdték volna meg azt tel. jes erővel. • Idei aratásunk gazdag, bő termést ígér. Kedvezően halad előre az érés is. Jóelőre látnunk kell azonban - azt is, hogy az aratás éppen a nagy termés és a sok csapadék, valamint a gabona helyenkénti iedölése miatt nagy, igen nehéz munka. Ezért ennek megfelelő erővel kell mindenütt hozzálátni az aratáshoz, szembe kell szállni minden halogató szándékkal, leküzdeni minden akadályt, ahol az aratás munkájában késlekedés mutatkozna, hogy a következő napokban országszerte teljes erővel meginduljon a munka és a nagy termést mindenütt időben, veszteség nélkül betakarítsuk. Ez most a legfőbb kötelességünk önmagunkkal, dolgozó népünkkel, szocializmust építő országunkkal szemben és a béke ügyének szolgálatában a béke erőinek növelése érdekében. Hz élelmezési miniszter rendeleie a gabona forgalmának szabályozásáról Az élelmezési minisztérium tájékoz, tatás! osztálya közli: Az élelmezési miniszter rendeletben szabályozta a gabona forgalmát. A termelő kenyérgabona terméséből a beadási kötelezettség alól mentes háztartási szükségletként a háztartásához tartozó ellátatlan személyek őstermelői fejadagjának megfelelő mennyiségű kenyérgabonát (búzát, rozsot, kétszerest} tarthatja vissza. Az őstermelő fejadag a hatodik életévüket betöltött gyermekek részére kétszázhúsz kg, a hat éven aluli, de első életévüket betöltött gyermekek részére 160 kg, kenyérgabona az egy éven aluli csecsemők részére —- amíg az egy évet be nem töltik — havi öt kiló, a gyermek első életévének betöltését követő hónap első napjától az 1952. évi június 30. napjáig számítva havi 13.5 kg kenyérgabona. A kenyérgabona termésből a beadási kötelezettség alól mentes gazdasági szükségletként a következő, mennyiségű kenyérgabona tartható vissza: vetőmag címén a kenyérgabona vetésterülete kát. holdanként búzából 116, rozsból és kétszeresből 100 kiló. az éves szegődményes gazdasági alkalmazottak és a háztartásukhoz tartozó, gabonalapjukon feltüntetett ellátatlan személyek őstermelői fejadagja: haszonbérlet esetében a szerződés szerint járó gabonamennyiség erejéig a bérbeadó és a háztartásához tartozó, gabonalapján feltüntetett személyek őstermelői fejadagja, ha a bérbeadó olyan mezőgazdasági főfoglalkozású személy, aki földjét saját kezelésben művelni nem tudja, az olyan személyek részére, akiknek merőgazdaság a főfoglalkozásuk és akikkel szemben a termelőt törvényen, bírói ítéleten vagy ellátási szerződésen alapuló természetbeni tartás kötelezettség terheli, a kötelezettség szerint járó, de legfeljebb az őstermelői fejadagnak megfelelő mennyiségű kenyérgabona, ha fejadagjuk máshonnan nincs biztosítva. Állami gazdaságokban az őstermelői fejadagot azoknak a munkavállalóknak részére szabad visszatartani és kiadni, akiknek ezt a kollektív szerződés biztosítja. A termelőszövetkezetek és III. típusú termelőszövefkezet' csoportok a munkaegységek keretében történő kiadás céljára tagjaik és azok háztartásához tartozó ellátatlan személyek őstermelői fejadagjának megfelelő mennyiségű kenyérgabonát tarthatják vissza. Minden más közös vagy közületi (társulati, egvházi, vállalati, / stb.) gazdaságban, továbbá jogi személyek gazdaságában az őstermelői fejadagot csak olyan személyek és családtagjaik részére szabad visszatartani és kiadni, akik a mezőgazdasági munkában ténylegesen rcsztvesznek. Azok részére, akik a gazdaságban végzett mezőgazdasági munka után járó nyugdíjukat természetben kapják, a természetbeni járandóság erejéig, csak a saját személyüket és ház. tartásukat megillető őstermelői fejadagot szabad visszatartani és kiad'- ní, ha őstermelői fejadagjuk máshonnan nincs biztosítva. A természetben kiadott őstermelői fejadagot a termelő köteles feljegyezni a saját gabonalapjára és annak a személynek a gabonalapjára is, akinek a kenyér- gabonát kiadta. Kenyérgabonát vámőrlésben meg- őrölteim ^cöak a községi, városi vagy városi kerületi tanács végrehajtó bizottsága által a gabonalapon kíáilí- tolt vámőríési engedély alapján szabad \ ámőrlésí engedélyt csak az kaphat, aki vámőríésre jogosult és Mezőgazdasági munkásokat élelmezéssel szerződtetett, a munkások élelme- zéséhoz szükséges kenyérgabona őrlésére a vámőrlési engedélyt a gazdaság fekvése szerint illetékes községi városi vagy városi kerületi tanács végrehajtó bizottságától is kérheti. Azok a dolgozó parasztok, akik beadási kötelezettségüket pontosan teljesítik, az őstermelői fejadagon felül külön vámőríési engedélyt kapnak. Az a dolgozó paraszt, aki a kenyér- gabona beadását 1951 augusztus 20- ig teljesíti, az Alkotmány ünnepe alkalmából háztartásonként 20 kiló kenyérgabona őrlésére kap engedélyt. Az a dolgozó paraszt, aki a kenyér- gabona beadását 1951 augusztus 20-ig és a takarmánybeadást 1951 november 7-ig teljesíti, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepe alkalmából háztartásonként 20 kiló kenyérgabona őrlésére kap engedélyt. Az a dolgozó paraszt, aki a kenyérgabona beadását 1951 augusztus 20-ig, a takarmjnybeadást 1951 november 7-ig, egész termény és állatbeadási kötelezettségét pedig 1952 április 4-ig teljesíti, a felszabadulás ünnepe alkalmából háztartásonként negyven kiló kenyérgabonát őrölhet. Az a termelő, aki kenyérgabona beadását teljesítette, az őstermelői fejadagon felül ötven kiló kenyérgabona őrlésére kaphat vámőrlési engedélyt, ha saját maga vagy a háztartásához tartozó személyek bármelyike házasságot köt, ha neki vagy háztartásához tartozó személyek valamelyikének gyermeke születik, ha saját maga vagy a háztartásához tartozó személyek valamelyike ezüst, arany, vagy gyémánt- mennyegzőjét ünnepli. Az a termelő, aki beadási kötelezettség teljesítésére szükséges kenyérgabona teljes mennyiségének beadása után az állami begyűjtőhöz ke. nyérgabonát ad be, az őstermelői fejadagon felüli szabad őrlésre kap vámőríési engedélyt az alábbi mennyiségben: A mezőgazdasági munkavállalók és az öl kall. holdnál kisebb szántóterülettel rendelkező termelő a beadási kötelezettségen felül beadott kenyér- gabona száz százalékának megfelelő mennyiségű kenyérgabonára, az öt kát. hold, vagy annál nagyobb szántóterülettel rendelkező ler Mein a beadási kötelezettségen felül beadott kenyérgabona ötven százalékának megfelelő mennyiségű kenyérgabonára, a kutak a beadási kötelezettségen- felül beadott kenyérgabona 25 százalékának megfelelő mennyiségű kenyérgabonára. A szabad őrlésből származó liszt- le! a vámőríésre jogosult .szabadon rendelkezik és azl a közvetlen fogyasztóknak és a közvetlen fogyasztók részére árusító kiskereskedőknek az őstermelői forgalomra vonatkozó szabályok szerint szabadon eladhatja. Malom, sütőiparos, vendégiáióiparos es más ipari feldolgozó azonban a vámőríésre jogosulttól lisztet nem vásárolhat. Ezeknek a vámőríésre jogosul! lisztet nem adhat el. A termelőszövetkezetek típusú lenn elősző vetkezeti a kenyérgabona beadás után fennmaradói tagjaik és személyek adagon 10 kiló kenyérgabonák adhatnak ki. A termelőszövetkezetek tagjai és a III. típusú termelőszövetkezeti csoportok tagjai, erre a kenyérgabonára minden más előfeltétel nélkül szabad őrlési engedélyt kaphatnak. A nemzeti, valamint családi ünnepek alkalmából engedélyezett fejadagon felülj őrlés a termelőszövetkezetek és a III. típusú tszcs-k tagjait is megilleti. Az a termelőszövetkezet és Itt. típusú tszcs, amely beadási kötelezettségén felül ad be kenyérgabonát, a szabad őrlési engedélyt a kötelezettségen felül beadott kenyérgabona száz százalékának megfelelő mennyiségű kenyérgabonára is megkaphatja. Ezt a vámőrlési engedélyt a termelőszövetkezet, vagy a III. típusú termelőszövetkezeti csoport nevére kiállított gabonaalapon kell kiadni. Az Hven őrlésből nyert liszttel a termelőszövetkezet illetőleg a III. típusú termelőszövetkezeti csoport szabadon rendelkezik. Árpa, zab, köles és hajdina őrlésére vámőrlési engedélyt kiadni nem szabad. A beadási kötelezettség teljesítése után fennmaradó kenyérgabonát csak állami begyűjtőnek, vételi jegyre szabad eladni. Másnak kenyérgabonát eladni nem szabad és más kenyérgabonát nem vásárolhat. A beadási kötelezettség teljesítése után megmaradó árpával, zabbal, kölessel és hajdinával a termelő szabadon rendelkezik. (H. 4.) Árpát és zabot, akár szemes, akár darált állapotban termelő csak akkor értékesíthet szabadon, ha takarmány beadását száz százalékban teljesítette és ezen felül árpából cs zabból a község vagy város egész évi (A plusz B plusz C) begyűjtési tervének 1951 november 7 előtt legalább 80 százaléka, ezután az időpont után pedig’ száz százaléka teljesítve van. Árpát és zabot, akár szemes, akár darált állapotban szállítani az ország egész területén csak szállítási igazolvánnyal szabad. A szállítási igazolványt a tanácsok végrehajtó bizottságai, illetve az élelmezési minisztérium és a megyei tanács . begyűjtési osztálya jogosult kiadni. Az árpa. zab és az ezekből származó daraszá.Mítás- hoz szállítási igazolványt csak az a községi, városi vagy városi kerületi tanács végrehajt^ bizottsága adhat ki, amelynek crüle-én árpából és zabból az egész évi (A, plusz B. plusz C) begyűjtési tervnek 1951 november 7 előtt legalább 80 százaléka, ezután az időpont az időpont után pedig 100százaléka teljesítve van. Szállítási igazolványt az egyéb feltételek fennállása esetében is csak akkor szabad kiadni, ha a termelő, aki az árpát, zabot vagy darát szállítani kívánja, vagy akitől azt a szállító megszerezte, kenyérgabona beadását és lakarmánybe- adását már teljesítette. Búzadara, búzaliszt, rozsliszt, kétszeresliszt és árpaliszt csak szállítási igazo’vánnyal szállítható. A szállítási igazolványt a? illetékes községi, városi vagy városi kerületi tanács végrehajtó bizottsága állítja ki a vámőr- iési engedély alapján. Kézipoggyászként szállítható a liszt az őstermelői forgalomban, az őstermelői jogosultság megfelelő igazolása mellett az értékesítés helyére, az élelmiszereknek kézipoggyászként való szállítására vonatkozó rendelkezések szerint megengedett mennyiségben. végül a büntető rendel- j 1 foglalkozik. . | és a 111 csoportok teljesítése ken vérgabonából a háztar.ás-utfhoz tartozó részére az őstermelői fej felül őrlés cé.jóra fejenkéni A rendelet kéz ésekkc J. A. Malik elvtárs távirata Acheson amerikai külügyminiszterhez J. A. Maiik elvtárs, a Szovjetunió képviselője, aki júniusban a Biztonsági Tanács elnöke volt, táviratot intézett Achesonhoz, az USA külügyminiszteréhez, amelyben a többi között ezeket írja: Június 16-án Jo’iot-Curie, a Béke Világtanács elnöke azzal a kéréssel fordult hozzám, mint az ENSZ Biztonsági Tanácsának elnökéhez hogy tagadjam a Béke Világtanács küldöttségét. Joliot-Curienak kültlött vála- \ szómban beleegyeztem, hogy június. 25—27-én New Yorkban fogadom a Béke Világlanács küldöttségét.. Most értesítést kaptam Ang’iából — írja a továbbiakban Malik elvtárs. — az angol országos békevédelmi bizottságtól, hogy S. O. Davies asszony és Jessie Street asszony mindeddig nem kaptak amerikai beutazási engedélyi. Malik elvtárs ezután leszögezi, hogy június 23-án sürgős táviratot intézett Austinhoz, az USA ENSZ-heJj küldöttsége vezetőjéhez azzal a kéréssel, hogy tegyen meg minden lehető intézkedést a beutazási engedélyek kiadásának meggyorsítása érdekében. Austintól azonban mindeddig nem kapott választ erre a táviratra. — Kérem, külügyminiszter úr, — hangzik tovább a távirat. — tegyen intézkedéseket, hogy a Béke Világtanács küldöttsége tagjainak, haladéktalanul engedélyt adjanak, hogy a Béke Világ tanács küldöttségének tagjaiként New Yorkba utazhassanak s ott találkozzanak az ENSZ Biztonsági Tanácsa elnökével, A kérdés megoldása magától értetődően nem tűr halasztást. J. A. Malik elvtárs egyidejűleg levélben kérte az ENSZ titkárságát, hogy Achesonhoz intézett táviratát a Biztonsági Tanács okmányaként tegye közzé. j. A. Maiik elvtárs beszédének visszhangja Az amerikai iapok beszámolnak arról, hogy Entezam, az ENSZ közgyűlésének elnöke a lapok tudósítói előtt kijelentette: „Nagy reményeket“ fűz ahhoz, hogy J. A. Malik javaslata a koreai háború befejezéséhez fog vezetni. A Daily Compass tudósítója „megbízható forrásokból“ származó értesülésekre hivatkozva rámutat, hogy J. A. Malik javaslata nyilvánva'.óan „A béke o'dalára nyomta a mérleg serpenyőjét.“ A Journal of Commerce hangsúlyozza: a koreai konfliktus megszüntetése arra késztethetné az USA kongresszusát, hogy a mozgósítási és fegyverkezési programot hosszabb időszakra nyújtsa el. Ez a profit csökkentését vonná m.aga után és azt az aggodalmat keltené, hogy ,,a következő egykét évben a kereskedelmi tevékenység jelentékenyen csökkenne.“ i A ‘ho'.laídiai békebizottság felszólította Dreps miniszterelnököt, hogy támogassa Malik elvtára javaslatait a koreai visjály békés rendezésére és járuljon hfzzá i’.ymódon az intervenciós háború befejezéséhez. Viiszilij Sztálin gárdául tábornagy nyilatkozata a szovjet repülők ünnepéről A küszöbönálló ünneppel, a szovjet repülők napjával kapcsolatban Vaszi- Jij Sztálin gárdaaltábornagy, az ünnepségek vezetőjének helyettese, nyilatkozatot tett: A szovjet nép nagy népi ünnepként köszönti a szovjet repülők napját. Ezt a napot azoknak a történelmi győzelmeknek jegyében ünnepeljük, amelyeket a szovjet' emberek Lenin és Sztálin nagy Pártjának vezetésével vívtok ki — mondotta a többi között, majd megállapította, hogy a világ egyetlen légiflottája sem tekinthet vissza olyan dicsőséges történetemre, mint a szovjet repülés. — Oroszország minden országnál hamarabb vetette meg a repüléstudo- mány alapjait és megtette az utat a világ első autogirójától a szovjet tervezők igen nagy teljesítményű és nOgv sebességű légió késes repülőgépeiig. Országunkat joggal mondhatjuk a repülés Imájának. Ez a történelmi tény hazatias büszkeséggel tölti el a szovjet enibe\e\ceV — Rámutatott, hogy a. szovjet nép Sztálin sólymainak nevezi repülőit. Ez.zel azokat a hatalmas érdemiket domborítja ki, amelyeket Sztálin elvtárs, a szovjet nép vezére és tanítója szerzett a Szovjetunió légiflottájának megalapítása körül. Ezután arról beszélt, hogy a fasiszta Ijfcémetország és- az imperialists T ián elleni Nagy Honvédő Háborút fi a szovjet repülők miként zúzta;, - szét az egekig magasztalt német légihad erőt, s hogy a háború óta eltelt hat év alatt milyen új sikereket értek el. Befejezésül megállapította V. Sztálin altábornagy, hogy a sztálini repülés tusinói ünnepe a szovjet légiflotta vívmányainak, technikai és művészeti fejlődésének szemléje lesz.* Győr-Sopron megyében is megalakult a katolikus papok békebizottsága Győr-Sopron megye néphez hu katolikus papjai nagy számban gyűltek össze Győrött, hogy megalakítsák a katolikus papok megyei békebízottsá- gát. Beresztóczy Miklós prelátus, a Katolikus Fapok Országos Békebizottságának elnöke beszédében hangoz, tatta, hogy nem lehet józan gondolkodású az ■ pap, aki a háborút akarja, az építés és alkotás helyett. A vád- lottaik padján nem az érsekei, apátot, szerzetesfőnököt láthattuk, hanem a letűnt rendszer sorvadt megtestesítőit, akik háborúval, az amerikai imperialisták, titoisték beavatkozásával, halállal, otthonok elpusztításával, gyásszal, könnyel akartak ismét uralomra kerülni. Amikor mi őszinte öntudattal szolgáljuk népünket, leszögezzük, hogy ezeknek a magatartása nem a mi magatartásunk és minden józanul gondolkodó pap szembefordul velük. Ezután Horváth Richard, a Katolikus Papok Országos Békebizottságának titkára megállapította, hogy Grősz József és társai ügyének a valláshoz semmi köze nincsen. Markó Gyula, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke, a tanács nevében köszöntötte a béke- értekezletet, mely ezután egyhangúlag kimondotta a Győr-Sopron megyei katolikus papok békebizottságának megalakulását és határozati javaslatot fogadott el, mely többek között ezeket mondja: Nem azonosítjuk magunkat a Grősz. per résztvevőinek bűnös cselekedeteivel, reakciós szándékaival. Mi a békéért harcolunk, népünk boldog, szociális jólétben felemelkedett életéért feszítjük latba erőinket. Hisszük, hogy ez a munka hozza meg az igazi eredményeket egyházunk ps hazánk érdekében. A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadijeleotése A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága június 28-án közölte, hogy a koreai néphadsereg egységei, szoros együttműködésben a kínai önkéntesekkel, az arcvoiial egyes szakaszain helyi jelentőségű harcot vívnak és emberben, valamint technikai feLszeTelexben súlyos veszteségeket okoznak az amerikai-angol beavatkozók és a liszininani hadsereg csapatainak. Június 28-án a légvédelmi tüzérség és az ellenséges repülőgépekre vadászó lövészek [előliek öt ellenséges lökhajlásos vadászgépet. Az aratást szabotáló kulákokat ítéltek el A jászberényi járásbíróság Bibéik Istvánt egyévi és két hónapi börtön re és k6!ezer forint pénzbüntetésre Ítélte, mert a tulajdonában lévő csép. lőgépet nem helyezte üzemképes állá pótba. A kaposvári járásbíróság Tóth l.úszlő szentivánpusz ai kukákul két évi börtönre és négyezer forint pénzbüntetésre ítélte, mert az árpát junius 27-ig nem kezdte el aratni és ezért körülbelül fíz százalékos szem- veszteség állolt elő. A jászberényi járási,Íróság özvegy Varga Kotláimé 54 holdas alaltyáni kuUikot egy évi és hat hónapi börtönre, ötezer forint pénzbüntetésre é5 'ízezer forint erejéig vagyonelkobzásra i 1 ól!e. mert az őrziárpáját nem kezdte el aratni, holott az már több napja sárgaérésben volt, -*■»»-« i